A Bild am Sonntag hetilap szerint Németország szünetelteti a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverexportot, és több fegyverszállításra vonatkozó szerződést felmondtak "a régió instabilitása miatt". A lap kormányközeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a döntés szerdán született, egy a szövetségi biztonsági tanács ülését követő találkozón.
A német kormány egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatot erre vonatkozóan, de feltételezhető, hogy a szállítást az ISIS tevékenységére hivatkozva mondják fel, miközben a döntés mögött a szaúdi király halála áll, tehát nem a régió, hanem a szaúdi állam stabilitásával vannak problémák. Németország feltehetően kivárja, amíg megszilárdul az új hatalmi struktúra. Ez azonban akkor sem biztos, hogy megtörténik, ha az új szaúdi uralkodó kitart az olajárak leütése, és az amerikai külpolitika kiszolgálása mellett.
Hídfő.net.ru | Szalman királySzálmán - ígéretet tett, hogy folytatja, amit halott elődje beszüntetett volna
Az amerikai elnök márciusban arra "kérte" a volt szaúdi uralkodót, hogy segítsen az olajárak leütésében, hogy így csökkenthessék az orosz állami költségvetés bevételeit. Az olajárak leütése azonban a szaúdi elit érdekeit sérti, emiatt az ármanipuláció kezdete óta olyan hangok kezdtek megjelenni a szaúdi sajtóban, miszerint az amerikai monopóliumot meg kell törni, és Oroszországgal kell szorosabb kapcsolatokat kiépíteni. Közvetlen reakcióként az amerikaiakkal Szíriában is kiválóan "együttműködő" ISIS terrorszervezet megkezdte működését a szaúdi határon, napokkal ezelőtt pedig meghalt a szaúdi uralkodó, aki betegsége miatt korábban rendszeresen részesült külföldi kezelésekben, főként Washingtonban. Helyét Szálmán herceg vette át, egyelőre azonban nem biztos, hogy a király halála nem vezet puccskísérlethez a közeljövőben.
Szaúd-Arábiában külpolitikai törésvonal látszik kialakulni, a nyugati országok számára nem egyértelmű, hogy a konszolidáció után fennmarad-e a nyugatbarát rendszer.
Németország 2013-ban kötött szerződést a szaúdi rezsimmel, több mint 360 millió euró értékben. Ezen felül az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Irak, Algéria és Izrael számára szállítanak haditechnikai eszközöket.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/26/nemetorszag-leallitja-fegyverexportot-szaud-arabiaba