2015. január 26., hétfő

Az al-Kaida mesterterve

A Der Spiegel 2005-ben szkeptikusan írt az al-Kaida hosszú távú programjáról, amely szerintük csupán „a terroristák brutális szűklátókörűségét” bizonyítja, miután „abszurd dolog azt feltételezni, hogy képesek lennének az iszlám világban egy kalifátust felállítani”. Tíz év távlatából ez már nem tűnik olyan abszurdnak. Nézzük a terv pontjait, amelyekhez Husszeini nevet és évszámokat is fűzött.
1. szakasz: „Az Ébredés” (2000–2003)
Az első szakasz a szeptember 11-ei merényletek megtervezésével kezdődött, és 2003-ig, Bagdad elestéig tartott. A cél az volt, hogy az Amerika elleni támadással kiprovokálják a Nyugat beavatkozását, és ezáltal „felébresszék” az „ummát”, a muszlim világot. Fouad Husszeini szerint az al-Kaida vezetése teljes sikernek értékelte az első szakaszt: sikerült igazolni Bin Laden tézisét, miszerint Amerika „papírtigris”, amelyet saját földjén is meg lehet sebezni. További eredménynek tekintették, hogy üzenetük a világon mindenkihez eljutott, és az amerikaiak, valamint szövetségeseik „helybe jöttek az újabb pofonokért”, miután könnyű célpontokká váltak Afganisztánban és Irakban.
2. szakasz: „A szemnyitás” (2003–2006)
A radikalizálódás időszaka, amikor a szervezet nemzetközi mozgalommá vált. Az iraki megszállás elleni harcban toborzott és felkészített muszlim harcosokból elkezdődik egy olyan hadsereg felállítása, amely alapul szolgál majd a világméretű akciók előkészítéséhez. A központ ekkor Irakban van, innen építik ki bázisaikat más muszlim országokban.
3. szakasz: „A talpraállás” (2007–2010)
Ettől kezdve az al-Kaida-terve a jövőről szól. „Az Irakban megkezdett harc Szíriában fog folytatódni” – írta 2005-ben Fouad Husszeini. „Az Irakban felkészült harcosok bázisokat hoznak létre Szíriában, és innen készülnek további támadásokra, miközben folytatják a toborzást. A mudzsahedek Szíriába gyűlnek, és megerősítik táborukat.” Mára a harmadik szakasz is megvalósult, igaz némi késéssel: Szíriában 2011-ben vált átfogóvá a dzsihádista belháború.
4. szakasz: „A vihar” (2010–2013)
Az al-Kaida ezekben az években kiharcolja a gyűlölt arab kormányok fokozatos megbuktatását. „Az al-Kaida a zűrzavarban megerősödik. Támadásokat hajt végre az olajkutak és vezetékek ellen, az Egyesült Államok gazdaságával szemben pedig a kiberterrorizmus eszközeivel is elkezd harcolni” – írta Husszeini fél évtizeddel az Arab Tavasz kitörése előtt, amelynek eredményeként Irakban, Líbiában, Szíriában és – átmenetileg, a Muzulmán Testvériség révén – Egyiptomban a dzsihádista erők jutottak hatalomba vagy váltak meghatározó erővé.
5. szakasz: „A Kalifátus felállítása” (2013–2016)
A terv szerint 2013-tól elkezdődik az „iszlám állam”, a „kalifátus” építése, majd kikiáltása. Erre az időszakra olyan mértékben meggyengül a nyugati befolyás az iszlám térségben, hogy nem kell komoly ellenállástól tartani. Az al-Kaida tervei szerint az iszlám állam felgyorsítja az új világrend kialakulását. Nos, az Egyesült Államok 2011-ben kivonult Irakból, majd tavaly Afganisztánból is. Abu Bakr al-Bagdadi 2013-ban bejelentette, hogy elfoglalta a „levantei térséget”, majd 2014. június 29-én kikiáltotta az „Iszlám Kalifátust”, amelyhez iraki és szíriai területek mellett – állítása szerint – líbiai, egyiptomi, algériai, szaúd-arábiai és jemeni dzsihádista uralom alatt álló enklávék is csatlakoztak.
6. szakasz: „A totális konfrontáció” (2016–2020)
A terv utolsó öt éve még ma is a jövőre vonatkozik. Eszerint miután sikerül felállítani a Kalifátust, az „iszlám hadsereg” 2016-ban kirobbantja a nagy háborút a hívők és hitetlenek között, amit Oszama bin Laden előre jelzett. Ebben a csatában a Nyugat elleni támadások csak eszközök, a cél a Kalifátus győzelme és Jeruzsálem meghódítása.
Mindezt tehát közel 20 éve tervezte el az al-Kaida, és a terv háromnegyede szinte teljes pontossággal megvalósult. Az igazán drámai szakasz azonban még előttünk áll, így reálisnak tűnnek azok az értékelések, amelyek szerint a párizsi támadásokkal történelmi fordulóponthoz érkeztünk a dzsihádizmus és a nyugati civilizáció közötti harcban.
http://www.atv.hu/kulfold/20150125-mi-all-az-al-kaida-mesterterveben/hirkereso

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése