A kínai sajtó írja:
Tudósítónk jelentése szerint
Magyarország az egyik olyan európai ország, amely jól együttműködik
Kínával az „Övezet és Út” kezdeményezés keretében, ugyanakkor fontos
befektetési célország a kínai üzletembereknek is. Napról napra több
kínai vállalkozás érkezik Magyarországra befektetni.
Szeptember 23-án a kínai–magyar
diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából a Kínai
Népköztársaság magyarországi nagykövetsége és a Kínai Kereskedelmi
Minisztérium befektetési osztálya közösen rendezett kiállítást
Budapesten a Magyarországon befektető kínai vállalkozásokról. A
kiállításon keresztül a nézők megismerhetik a Magyarországon befektető
kínai cégek fejlődésének elmúlt években elért eredményeit.
Liu Dianxun, a Kínai Kereskedelmi
Minisztérium képviselője beszédet tartott a kiállítás megnyitóján,
amelyben kifejtette, hogy manapság egyre több kínai cég fektet be
Magyarországon, a minisztérium is többet fog együttműködni az érintett
felekkel, hogy több új együttműködési lehetőséget találjanak.
Liu Bo, Kína magyarországi nagykövetségének képviselője elmondta, hogy
Magyarország a közép- és kelet-európai országok között Kína legnagyobb befektetési célországa az eddigi több mint 4 milliárd 500 millió dollárral.
Jelenleg is sok kínai cég vizsgálja, hogy miként fektethet be Magyarországon.
CRI / SzRTI