2016. szeptember 12., hétfő

Az idősebb Le Pen fogja pénzelni lánya elnöki kampányát

Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója fogja finanszírozni lánya kampányát az elnökválasztást megelőzően, annak ellenére, hogy korábban kizárták a pártból.
Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front jelenlegi vezetőjének apja a Cotelec pénzintézet elnöke, ami korábban gyakran nyújtott anyagi segítséget a pártnak, és ez a jövőben sem fog változni, annak ellenére, hogy az idősebb Le Pent kizárták a pártból – írja a Le Parisien francia napilap.
A családi konfliktus miatt az anyagi támogatás elmaradása Marine Le Pen elnöki kampányát veszélyeztette volna, hiszen a párt nem tudta előteremteni a választási kampányhoz szükséges mintegy 30 millió eurót. A francia bankok ideológiai okokból nem adnak hitelt a Nemzeti Frontnak, külföldi bankoktól való hitelfelvételt követően pedig politikai ellenfelei azzal vádolták a pártot, hogy azt Moszkvából pénzelik.
Jean-Marie Le Pen a Nemzeti Front 1972-es megalapítása óta, egészen 2011-ig volt a párt vezetője. 2015-ben tagságát felfüggesztették, majd kizárták a pártból. Lánya, Marine Le Pen 2011 óta irányítja a pártot. Az idősebb Le Pen-t antiszemitizmus vádjával zárták ki a Nemzeti Frontból, miután azt mondta, hogy a gázkamrák csak a második világháború történetének apró részletei voltak, és nem ez a legfontosabb kérdés Franciaország számára.


http://www.hidfo.ru/2016/09/az-idosebb-le-pen-fogja-penzelni-lanya-elnoki-kampanyat/

Ciprasz: a reformok után adócsökkentés jöhet

alekszisz-ciprasz-hidfo-ru
Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök azt állítja, hogy a görög gazdaság elkezdett növekedni, és javul a gazdaság teljesítménye. Szombaton adócsökkentést helyezett kilátásba.
“A GDP 0,2 százalékkal növekedett a második negyedévben az első negyedévhez képest, és minden értékelés szerint 2016 második negyedévében már pozitív növekedési rátát láthatunk.” – mondta.
Görögország gazdasága azt követően kezd növekedési pályára állni, hogy az utóbbi évek során 40%-kal csökkent a GDP, mígnem az 1975-ös szintre esett. A föld alól kellett felhozni a görög gazdaságot, de Ciprasz szerint most elkezdték visszanyerni a befektetők bizalmát. Az ország erre vonatkozó mutatói is növekedtek az utóbbi 12 hónap során. Legmagasabban augusztusban volt a befektetési bizalomindex mutatója, ekkor 92,5 ponton állt. A görög turizmus szintén megújulásnak indult, idén a turisták száma nagy mértékben felülmúlhatja a tavalyi 26,1 milliós szintet. Ledobta hanyatló köntösét az ország, a kormányfő szerint ma már újra növekedéssel számolhatnak; Ciprasz szombaton bejelentette;
az utóbbi két negyedév eredményei lehetővé teszik, hogy a kormány nemsokára adócsökkentést kezdjen.
A görög gazdaság válsága évek óta húzódik. A 2008-as globális pénzügyi válságot követően az ország adósságai megsokszorozódtak, majd tavaly nyáron a nemzetközi hitelezőkkel aláírtak egy újabb megállapodást a harmadik mentőcsomagról, több mint 86 milliárd euró értékben. A Ciprasz-kormány a hitelezők minden feltételét elfogadta, és keresztülvitte az elvárt reformokat, ennek hatására a szakértők 2017-re már növekedéssel számolnak.

http://www.hidfo.ru/2016/09/ciprasz-a-reformok-utan-adocsokkentes-johet/

A következő EU-csúcson dönthetnek az európai hadseregről

Miután a britek kilépnek az Európai Unióból, Franciaország és Németország akar vezető szerepet betölteni az EU védelmi politikájában, az európai országok közti katonai együttműködés szorosabbra vonásával.
A német Süddeutsche Zeitung jelentése szerint a két ország által javasolt reformok közt elsősorban egy közös európai hadsereg létrehozása szerepel. A következő uniós csúcstalálkozó előkészületeként egy “közös, állandó EU katonai parancsnokság” felállítását javasolták a tagállamoknak, emellett közös műholdas felderítést, és egy logisztikai parancsnokság létrehozását, valamint a katonai tervezés és finanszírozás összehangolását. A német és francia védelmi miniszter, Ursula von der Leyen és Jean-Yves Le Drian által aláírt dokumentumot már elküldték a tagállamoknak, és várhatóan elfogadásra kerül az Európai Unió pozsonyi csúcstalálkozóján.
A német lap szerint a dokumentum elfogadása felgyorsíthatja az Európai Unió katonai integrációját, mert korábban a britek rendszeresen megvétózták a közös védelmi ipari projekteket, kilépésükkel azonban elhárult ez az akadály; a londoni döntésközpont nélkül Berlin és Párizs várhatóan gyors döntéseket fog hozni. Az EU katonai tervezésének központja szintén Brüsszelben lesz, ami szakértők szerint a NATO európai riválisának tartott katonai struktúra megjelenéséhez vezethet.


http://www.hidfo.ru/2016/09/a-kovetkezo-eu-csucson-donthetnek-az-europai-hadseregrol/



Az EU stratégiai önállóságának kivívásáról tárgyalnak Pozsonyban

pozsony-hidfo-ru
Az Európai Unió vezetői szeptember 16-án, a Pozsonyban kezdődő csúcstalálkozón fogják megvitatni a francia-német kollektív védelmi kezdeményezést, és a britek kilépése után szükséges változtatásokat.
A francia sajtó kiemelt helyen foglalkozott a Jean-Yves Le Drian – védelmi miniszter – és német kollégája által összeállított tervezettel, amelyet az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének előterjesztettek, és megvitatása a következő csúcstalálkozónak elsődleges témája lesz.
A kezdeményezés magában foglalja az EU kollektív védelmi műveleteinek könnyítését, az EU stratégiai önállóságának kivívását, és az Európai Tanács közös védelmi politikára vonatkozó döntéseinek felélesztését – beleértve a közös műholdas felderítő rendszert és a közös katonai parancsnokságának létrehozását is.
Korábban a brit sajtóban terjedtek olyan hírek, miszerint az Egyesült Királyságban zajló nemzetközi hadgyakorlat valójában a közös uniós hadsereg létrehozásának előkészítését szolgálja. A kormány akkor tagadta ezeket az értesüléseket.

http://www.hidfo.ru/2016/09/az-eu-strategiai-onallosaganak-kivivasarol-targyalnak-pozsonyban/