A katalán kormány nyolc tagját helyezték előzetes letartóztatásba a spanyol hatóságok csütörtök délután. A minisztereket lázadással és közpénz eltulajdonításával vádolják.
Az október 1-i függetlenségi referendum miatt a spanyol hatóságok által hivatalából menesztett kilenc miniszter közül többet őrizetbe vettek tegnap, jelenleg nyolc miniszter marad előzetes letartóztatásban. Oriol Junqueras volt katalán alelnököt, a függetlenségi mozgalom vezetője, Carles Puigdemont jobb kezét szintén őrizetbe vették. Emellett számos vezető tisztviselőt letartóztattak a spanyol hatóságok: köztük Raül Romeva volt külügyminisztert, Carles Mundó igazságügyi minisztert és Joaquim Forn belügyminisztert.
Az őrizetbe vett személyek közül egyet szabadon engedtek; Santi Vila gazdasági miniszter még az előtt benyújtotta lemondását, hogy a katalán parlament megszavazta a függetlenség kikiáltását, emiatt őt nem ugyanazon vádak mentén kezelik a spanyol hatóságok.
A madridi kormány emellett arra kérte a bíróságot, hogy adjon ki letartóztatási parancsokat Puigdemont és négy másik miniszter ellen, akik a katalán hivatalok lefejezése előtt elhahgyták az országot. A menesztett katalán elnök Brüsszelben tartózkodik, és azt nyilatkozta, csak akkor tér vissza Spanyolországba, ha tisztességes eljárásban részesül. Puigdemont emellett felszólította a spanyolokat, hogy engedjék szabadon a menesztett katalán kormány elfogott tagjait, akiknek bebörtönzése szerinte “komoly hiba volt.”
Amennyiben a spanyol bíróság a nemzetközi elfogatóparancsok kiadása mellett dönt, a belgiumi hatóságoknak 15 nap áll rendelkezésre Puigdemont letartóztatására, vagy annak megtagadására pl. politikai diszkrimináció vagy más indok mentén, így Puigdemont gyakorlatilag amiatt tartózkodik Brüsszelben, hogy lépéskényszerbe hozza az Európai Uniót.
Katalónia október elején tartott népszavazást a Spanyolországtól elszakadásról. A szavazás során a választók 90%-a a függetlenség mellett döntött. Később Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök feloszlatta a katalán regionális parlamentet és közvetlen kormányzás alá vonta Katalóniát.
A katalán vezetők szerint politikai foglyoknak minősülnek és letartóztatásuk ellent mond a demokratikus alapelveknek, mert a spanyol hatóságok demokratikusan megválasztott vezetőket börtönöztek be.

http://www.hidfo.ru/2017/11/letartoztattak-katalonia-kormanyat/



A Tízszarvú Fenevad nem ad menedékjogot a katalán elnöknek

A Katalónia volt elnöke, Carles Puigdemont elhagyta Spanyolországot és Belgiumba menekült, miután a hatóságok európai elfogatóparancsot kértek rá és a kormány négy másik tagjára, akik nem akartak önként rácsok mögé vonulni. Egy belgiumi miniszter szerint azonban nem sok esély van arra, hogy menedékjogot kapnak.
Belgium energiaügyi minisztere, Marie-Christine Marghem szerint nincs lehetőség arra, hogy országa menedékjogot adjon Carles Puigdemont katalán vezetőnek, mert nincs veszélyben az élete és nem megalapozott a menedékkérelem. Elmondása szerint a belgiumi bíróság foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, ha a katalán vezető menedékjogi kérelmet nyújt be, de a belgiumi kormány
“nem avatkozik be egy demokratikus alapokon álló, szuverén ország belügyeibe.”
– derült ki a Le Soir beszámolójából.
A Reuters ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Theo Francken menekült- és migrációügyi miniszter egyelőre nem zárta ki a menedékjog megadásának lehetőségét.
Csütörtökön Carles Puigdemont nem jelent meg a spanyol nemzeti bíróság kihallgatásán, az ellene lázadás vádjával megkezdett eljárás részeként. Ehelyett Brüsszelben tartózkodik, hogy megpróbálja rábírni az Európai Uniót az egyértelmű állásfoglalásra. Puigdemont ügyvédje szerint a katalán vezető egyelőre nem adott be menedékkérelmet, enélkül próbál szembeszegülni a kiadatással.
Tegnap a katalán kormány kilenc tagját tartóztatták le a spanyol hatóságok, ennek következtében újabb tömegdemonstráció indult Barcelonában.


http://www.hidfo.ru/2017/11/brusszel-nem-ad-menedekjogot-a-katalan-elnoknek/