Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2015. október 27., kedd
Ma döntenek Szíriáról Párizsban!
Vacsorára gyülekezik ma Párizsba tíz ország képviselője! Francia kezdeményezésre. Laurent Fabius gall miniszterelnök röffentette össze a kompániát, hogy munkavacsorán vitassák meg a szír helyzetet.
No meg hogy DÖNTSENEK a háború utáni helyzetről, és a HÁBORÚT KÖVETŐ szíriai átmenet valamennyi kérdéséről. Tehát azt nem lehet mondani, hogy csupa jellegtelen és érdektelendologról lenne szó a mai párizsi munkavacsorán.
Csak egyetlen aprócska szépséghibája van ennek az összejövetelnek. Két-a konfliktusban azért valamilyen szinten érintett-ország diplomatái nem lettek meghívva.
Mert az odáig rendben van, hogy a szíriai háborúban-és kiváltképp a kalifátus elleni harcba-nagyszerűen vitézkedő olyan tíz ország, mint az Egyesült Arab Emirátusok, Törökország, Szaud Arábia, Jordánia, Katar, Olaszország, Nagy Britannia, Németország, a házigazda Franciaország, és hát ugye a világ elsőszámú latorállama-az USA-diplomatái tanácskoznak Szíria hogyan továbbjáról!
De talán szoríthattak volna helyet a vacsoraasztal mellett-körül Szíria és Oroszország képviselőinek is!
Belátja persze mindenki, hogy a helyszűke, meg a vacsorakeret…-ugye. De talán mégiscsak illett volna ennek a két országnak a képviselőit is meginvitálni! Mint olyanokat, akik valamennyire azért érintettek a szíriai történésekbenb. Hátha lenne egy-két okos szavuk a munkavacsora alatt.
Persze lehet hogy hívták őket, csakhát más egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnak időt szakítani a traccsra. Éppen háborúznak. Az Iszlám Állam ellen. Főként.
De az is lehet, hogy nem is hívták őket! Elintézik ők Szíria ügyét a vacsoraasztal mellett! A háború elindítását is így döntotték el.
Van egy sanda gyanúnk! Ezt a mai fogást valahogy nem fogják tudni megemészteni!
http://www.balrad.com/2015/10/27/ma-dontenek-sziriarol-parizsban/
Készülődhetnek Mosonszolnokon és Mosonmagyaróváron a MAGYAR dolgozók egy közeljövőbeni jó kis elbocsájtási hullámra. Mert úgy általában ez szokta követni az ilyen stratégiai megállapodásokat.
Stratégiai megállapodást kötött a kormány a visszapillantó tükrök gyártására specializálódott SMR Hungary vállalattal kedden Budapesten.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megállapodás aláírásakor kiemelte: az indiai autóipari beszállító céggel aláírt dokumentum a kormány 64. ilyen megállapodása. Az egyformán szól a cégről és a magyar kis- és középvállalatokról (kkv), amelyek újabb lehetőségekhez jutnak, nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncaiba tudnak bekerülni.
Az SMR-rel május óta tárgyalnak, a cég 22 éve van jelen az országban. Mosonszolnoki és mosonmagyaróvári gyárában 1525 dolgozót foglalkoztat. Az SMR gyártja a világon értékesített minden 5. visszapillantó tükröt, Mosonszolnokon évi 7 millió pár visszapillantó tükröt állítanak elő – sorolta a miniszter.
Tibori
Pál-Levente, az SMR kelet-európai és németországi alelnöke elmondta:
büszkék a stratégiai megállapodásra, ami egyértelmű elismerése a két
magyarországi gyáregység jó teljesítményének.
(MTI)
A finnek többsége nem akar a NATO tagja lenni
Finnországban
a társadalom többsége ellenzi az ország NATO-csatlakozását. Az
euro-atlanti tömb elutasítottságát egy fővonalú sajtóorgánum által
készíttetett felmérés is alátámasztja.
Az Yle
hírügynökség megrendelésére készült közvélemény-kutatás eredményei
egyértelműen azt mutatják, hogy a lakosság többsége nem tart semmilyen
külső fenyegetéstől, amitől a NATO kellene “megvédje”. Sokkal inkább a
NATO-csatlakozást tartanák problémának: a finnek alig 22%-a támogatja a
csatlakozást, miközben 55%-uk a NATO ellen szavazna egy most vasárnap
tartott népszavazáson. A lakosság mintegy negyede nem rendelkezik
határozott véleménnyel arról, hogy akar-e NATO-tagságot.
A
közvélemény-kutatás arra is kitért, hogy a finn lakosság
megváltoztatná-e mostani véleményét, ha Svédország csatlakozna az
észak-atlanti szövetséghez. Ebben az esetben a finnek 35%-a támogatná a
NATO-tagságot – ami még mindig azt jelentené, hogy a csatlakozásnak
nincs demokratikus legitimációja. A bizonytalanok egy részét meggyőzné,
ha a szomszédos ország csatlakozna, a NATO-tagságot ellenzők aránya
azonban ebben az esetben sem csökkenne jelentősen.
http://www.hidfo.ru/2015/10/a-finnek-tobbsege-nem-akar-a-nato-tagja-lenni/
Máris csúszik szét a solymári vasúti megálló
Máris csúszik szét a frissen felújított esztergomi vasútvonal egyik állomásának peronja. Ez az a vasútvonal, ahol 44 milliárd forint ment el, de ezernyi hibával adták át a beruházást.
Szétcsúszott vasúti megállóról jelentek meg fotók a 10-es út nevű Facebook-csoport oldalán. A felvételek a leírás szerint a solymári Szélhegy megállóhelyen készültek, és látható rajtuk, ahogyan a peron térkő-téglái már morzsolódnak le a mellette lévő töltésen, ráadásul a védőkorlát is kezd ledőlni. A balesetveszélyes helyszínt MÁV Kábel feliratú sárga szalaggal próbálják elkeríteni.
A képeket feltöltő felhasználó egy korábbi felvétele szerint korábban feltöltötték a töltés oldalát, ez kezdett most el engedni. A képek alatti kommentfolyamba Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastrukrúra-fejlesztő szóvivője is bekapcsolódott, és azt közölte, hogy jelezték a hibát a kivitelezőnek, aki elismerte, és október 31-ig helyre kell állítania a problémát.
(HVG)
Bal-Rad komm: 44 milliárd forint, és rekordhosszú idő! 53 kilométer hosszan. És amely felújított-ám villamosítás nélküli vonalon-az eddigi 91 perces menetidő mindössze 5 perccel lett rövidebb. Igen, öt perccel. A felújított pályán repeszt naponta egy gyorsított vonat is, arcletépő 50 km/h-s sebességgel! Ráadásul kevesebb helyen áll meg, és már 73 perc alatt elér Esztergomba. Ha nincs nagy hideg, vagy nagy meleg. És ha nem esik eső vagy hó. És ha nem szitál köd. És nincs szembeszél!
A megálló meg azért csúszik széjjel, mert ilyen vad iramban száguldoznak ott a vonatok! Oszt’ szétrázzák a talajt! Szólni kell a MÁV-nak, hogy csak csendben, lassan! Levegőben járva!
A Facebook begyűjtötte Európa személyes adatait, és átadja az amerikai kormánynak
Miközben
az érintett vállalatok többsége ellenzi az amerikai kormány és a
nagyobb IT-cégek közti adatmegosztást legalizáló törvényt, a Facebook
nem csak támogatja azt, de mint kiderült, lobbizik is annak érdekében,
hogy a kormány legálisan hozzáférhessen a felhasználók adataihoz.
A Fight for the Future
(Harc a Jövőért) jogvédő szervezet szerint a Facebook a szenátusban
lobbizik azért, hogy megszavazzák azt az évek óta erősen vitatott
törvényt, ami lehetővé tenné, hogy a kormány és a nagyobb technológiai
cégek közt közvetlen adatmegosztás jöjjön létre. A Cybersecurity
Information Sharing Act (CISA) védelmet biztosítana a Facebooknak és
más nagyobb IT-cégeknek ahhoz, hogy hozzáférést adjanak a kormánynak a
felhasználók adataihoz. A törvény keresztülvitele esetén ehhez minden
joguk meglenne, és a felhasználóknak nem lenne beleszólása abba, hogy
ki akarják-e adni a teljes levelezésüket a kormánynak, vagy
hozzájárulnak-e ahhoz, hogy egy titkos kormányhivatal valós időben
nyomon követhesse tartózkodási helyüket.
A Fight for the Future
aktivistái arra szólítják fel a Facebook felhasználóit, hogy
világszerte indítsanak petíciókat az egyoldalú intézkedés ellen. A
szervezet közleményében azt állítja, a Facebook aktívan lobbizik a
szenátusban, hogy elősegítse a törvény végleges keresztülvitelét. A
közlemény kitér arra, hogy Myriah Jordan, a Facebook közpolitikai
menedzsere korábban egy a CISA törvény megszavazását erőltető
szenátornak dolgozott, aki jelenleg is lobbitevékenységet folytat a
felhasználók adatainak kiszolgáltatásáért. A szervezet szerint a
Facebook már évekkel azt megelőzően kampányolt a CISA megszavazásáért,
hogy más IT-cégek hivatalos állásfoglalást alakítottak ki annak
elutasításáról.
A
szervezet közleménye szerint a közelmúltban felszólították a Facebook
tulajdonosait, hogy tegyenek egyértelmű állásfoglalást a törvényre
vonatkozóan, de ezt máig nem tették meg, ehelyett a színfalak mögött
azon dolgoznak, hogy a törvényt minél hamarabb megszavaztathassák a
szenátussal. Bár a közösségi háló képviselői tagadják a vádakat, arról
továbbra sem hajlandók egyértelmű állásfoglalást tenni, hogy magát a
törvényt elutasítják-e. A Twitter, Yelp,
Wikimedia, Reddit, Apple és Dropbox már mind egyértelművé tették, hogy
az “adatmegosztás” új szabályozását teljes egészében ellenzik.
Keresztülvitele esetén a CISA az amerikai kormány kezére játszaná a
felhasználók összes személyes adatát, beleértve minden, évekkel ezelőtt
a Facebook-ra feltöltött fotót, a személyes levélváltásokat, a
Facebook által rögzített IP-címet, a tartózkodási helyet, a
felhasználók által tett összes véleménynyilvánítást, és valamennyi
metaadatot, ami lehetővé teszi teljes személyiségprofil készítését.
A
törvény megszavazása esetén a Facebook a teljes európai lakosság
online tevékenységének sok évre visszamenő dokumentációját adná át az
amerikai titkosszolgálatoknak.
http://www.hidfo.ru/2015/10/a-facebook-begyujtotte-europa-szemelyes-adatait-es-atadja-az-amerikai-kormanynak/A bajor miniszterelnök megfenyegette Merkelt, saját kezébe venné az irányítást
Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy keddi lapinterjúban bejelentette, hogy november 1-jéig ad haladékot Angela Merkel kancellárnak és a szövetségi kormánynak a “nyitott határok politikájának” befejezésére, és ha ez nem történik meg, a bajor vezetés megvizsgálja, hogy mit tehet saját hatáskörben.
Horst Seehofer a Passauer Neue Presse című lapban megjelent interjúban nem cáfolta, hogy elképzelhetőnek tartja: a tartományi rendőrség lezárja a bajor-osztrák határt, a Bajorországba érkező menedékkérőket pedig egyeztetés nélkül átirányítják más tartományokba – számolt be az MTI.
A határ lezárására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a balkáni migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli tanácskozásának az volt a célja, hogy egyes országok többé ne hárítsák át szomszédjaikra a menekültáradatot, ezt az elhatározást pedig azonnal tettekre kell váltani.
Arra a
felvetésre, hogy kijelentése nem értelmezhető nemleges válaszként a
kérdésre, Horst Seehofer azt mondta, hogy ha nemmel akart volna
válaszolni, akkor úgy is tett volna.
A bajor miniszterelnök bírálta Ausztriát, amiért külön értesítés nélkül
menedékkérőket szállít a bajor-osztrák zöldhatárra. Ez a magatartás
“megterheli a szomszédi kapcsolatokat”, és így “nem szabad egymással
viselkedni” – mondta Horst Seehofer.
Az ügyben Angela Merkel kancellárnak kell lépnie, hiszen éppen ő és Werner Faymann osztrák kancellár hozta meg a “nyitott határok politikáját” megalapozó döntést szeptember 4-én. Angela Merkel képes arra, hogy szakítson ezzel a politikával, és ezt meg is kell tennie, mert “nem lesz vége az áradatnak, amíg az a benyomás keletkezik, hogy Németország akarja, hogy jöjjenek a menekültek” – mondta a bajor miniszterelnök.
Hozzátette, hogy annál is súlyosabb helyzet alakult ki, amellyel Bajorországban eddig számoltak, a helyzet megoldásának “kulcsa pedig a kancellárnál és osztrák kollegájánál van”. Angela Merkelnek és Werner Faymannak szakítania kell az eddigi gyakorlattal – jelentette ki Horst Seehofer.
Bajorország
a “bevándorlás korlátozását és irányítását követeli” Berlintől. Ez
ügyben számos tárgyalást tartanak mindenszentek ünnepéig – november
1-jéig -, többek között Angela Merkellel. Amennyiben a bajor törekvések
addig nem vezetnek eredményre, “meg kell fontolnunk, hogy milyen
cselekvési lehetőségeink vannak” – mondta a bajor kormányfő.
Hozzátette: a legfontosabb az lenne, hogy Angela Merkel telefonáljon
Werner Faymannak, hiszen a határok megnyitásáról szóló szeptember 4-ei
döntés meghozatalához is “elég volt egy telefon”.
Németországban a határőrizet a szövetségi rendőrség feladata. (atv)
Merkel nem hagy fel a nyitott határok politikájával
Visszautasította Angela Merkel német kancellár kedden Horst Seehofer bajor miniszterelnök azon követelését, hogy az európai migrációs válsággal összefüggésben legkésőbb vasárnapig, november 1-jéig hagyjon fel az úgynevezett nyitott határok politikájával. Ugyanakkor sajtóértesülések szerint a kancellár szombaton találkozik majd a bajor kormányfővel, vasárnap pedig a szociáldemokrata párt (SPD) elnökével, Sigmar Gabriel alkancellárral hármasban egyeztetnek a válságkezelésről.
A
kancellár Berlinben Juan Orlando Hernández hondurasi elnökkel
folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón a bajor kormányfő
felszólítására vonatkozó újságírói kérdésre Seehofer neve említése
nélkül azt mondta, hogy nem lehet “gombnyomással” megoldani a válságot.
Csak lépésről lépésre lehet haladni, és a “menekültek számát csak
Törökországgal, Görögországgal és az EU-val együttműködve lehet
csökkenteni” – tette hozzá Angela Merkel.
November 1-je “érdekes nap” lesz,
mert akkor tartják Törökországban a parlamenti választást, és utána
hozzá lehet kezdeni az EU és Törökország válságkezelő akciótervének
végrehajtásához – mondta a német kancellár. Hangsúlyozta, hogy
mindenekelőtt a menekülthullámot kiváltó okok kezelésére kell
összpontosítani. Horst Seehofer egy keddi lapinterjúban arra is
felszólította Angela Merkelt, hogy tárgyaljon Werner Faymann osztrák
kancellárral, mert Ausztria elfogadhatatlan módon, értesítés nélkül
menedékkérőket szállít a bajor-osztrák zöldhatárra.
A
kancellár pártja, a konzervatív CDU részéről is elutasították a bajor
testvérpárt, a CSU elnökének követeléseit. Julia Klöckner, a párt egyik
alelnöke, Rajna-vidék-Pfalz tartományi vezetője a Deutschlandfunk
országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy “ultimátumokkal nem
megyünk sokra”, a berlini vezetés pedig régóta szorosan egyeztet
Béccsel, csak ezt “nem verik nagydobra”.
(Forrás: profitline)
Bal-Rad komm: “…nem lehet “gombnyomással” megoldani a válságot…”-kuruttyolta Bundesmutti, aki a Gazdától kapott parancsot-Európa elmuzulmánosítását-VÉGRE FOGJA HAJTANI! (Seehofer is ezt tenné, de ő csak egy beo!)
A migránsok pedig továbbra is özönlenek Európába a Balkánon keresztül. A 17 pontos EU-s “rendezési terv” nem igazán hatotta meg őket. Ők inkább Bundesmutti meghívójához tartják magukat!
Olyannyira ahhoz, hogy már egy százöt éves afgán asszony is érkezett a kelet-horvátországi Opatovacra tizenöt hozzátartozójával együtt – közölte kedden Domagoj Dzigumovic rendőrségi szóvivő.
A
matróna Bapskánál lépte át a szerb-horvát határt, ahonnan az opatováci
befogadóállomásra szállították. Ott sorban állt, és arra várt, hogy
regisztrálják, valamint beengedjék a tábor területére. Amikor kiderült
kora, a táborban működő vöröskereszt munkatársai azonnal pártfogásukba
vették, és egy fűtött sátorban helyezték el, ahol orvos is
megvizsgálta. Az idős asszony egy boldogabb jövő reményében családjával
Svédországba készül – írták a horvát lapok. Százöt esztendősen (!) még
a boldogabb jövőjét tervezgeti! Európában!
http://www.balrad.com/2015/10/28/a-kapott-parancsot-csak-vegrehajtani-lehet/
Bal-Rad komm: Seehofer mester nem ártana ha tudomásul venné: ő CSAK EGY tartományi miniszterelnök. (Még ha Bajorországé is…) A Németországnak nevezett kuplerájban Bundesmutti a Madam! Seehofer mester legfeljebb csak csapos lehet. Fayman szolgál az ajtónál. Ő nyit-ő zár a Bundesmutti szavaira.
Persze tisztában van ezekkel a dolgokkat Seehofer is. Mint ahogyan azzal is, hogy a migránsokat nem Bajorországba, hanem az egykori NDK-területére szándékozzák betelepíteni. Seehofer “ultimátuma” csak része egy cicaharcnak!
Málladozik a “kalifátus”
Nagyobb sebességfokozatba kapcsolt Szíriában a féregirtási művelet. Jószerével már sehol sincs nyugtuk az ISIS-banditáknak az ország területén. Az orosz-szír “légipáros” már bárhol-bármikor lecsap rájuk, és irtja őket.
A szír kormányerők földi műveletei is irgalmatlan pusztítást okoznak berkeikben.
A dzsihadista férgek kipróbálnak már mindenféle dolgot, csak szorult helyzetükből szabadulhassanak. Barkácskodnak is a cél érdekében. De mint az alábbi videon is látható, akadnak néha gondok a barkácskütyükkel.
Törökországban is lecsaptak ma reggel az Iszlám Állam 30 lehetséges sakáljára, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista bűnbandához tartoznak – jelentette a Dogan török hírügynökség.
Az akciót az ország középső részén található Konya városban hajtották végre, amelyet általában az iszlamista fanatikusok egyik erősségének tartanak.
http://www.balrad.com/2015/10/27/malladozik-a-kalifatus/
A szíriai Hmeymim légibázis ma komoly forgalmat bonyolít. A Szíriába települt orosz légi csapásmérő erők csak erről a bázisról ma délelőtt több mint harminc bevetést hajtottak végre a “kalifátusok” ellen.
A jelentések szerint teljesen megroggyant a fegyvertelenek mészárlásában eddig kiválóan teljesítő hóhérbanda.
http://www.balrad.com/2015/10/27/nagyuzem-sziria-folott/Micsoda üzleti érzék – A Jobb Szektor fegyvereket árul Kijevben
…”Egy medve is sétálgat az utcán, igaz csak medvebőrbe bújt Jobb Szektoros rémisztgeti a kiskorú nézelődőket, jó pénzért pózba vágja magát egy kisgyerekkel a karján, zizzen az okostelefon, kész a portré. Kissé továbblépve zenei vetélkedőn lehet részt venni és harci szuvenírt nyerni…” – Csak kibújik a szög a zsákból : )
A Jobb Szektor Kijev főútján, a
neves Krescsatikon „harci eszközök kereskedését” nyitotta meg, ahol
golyóálló mellényt, használt gránátvetőt lehet venni, egyelőre csak kéz
alatt. A város polgárai csodálkoznak, de akad, aki vásárol is a
„szuvenírekből.”
A választások napján nyílt meg a
„kiskereskedés” a főutca kövezetén, ezen napon csak a gyalogosoké volt
az utca. A frontvonalból idevándorolt szuvenírekre lehetett alkudni ezen
a napon, akadt is vállalkozó aki jó boltot csinált a szélsőséges nézeteket valló kereskedőkkel. Gépfegyvertárak, sérült gránátvetők, üres ágyútöltetek csillogtak a kövezetre terített takarókon.
Golyóálló mellényre alkudozott kissé
odább a vevő és az eladó, mellette egy golyó járta sisak talált gazdára,
ki tudja hol van az első gazdája. Egy medve is sétálgat az utcán, igaz
csak medvebőrbe bújt Jobb Szektoros rémisztgeti a kiskorú nézelődőket,
jó pénzért pózba vágja magát egy kisgyerekkel a karján, zizzen az
okostelefon, kész a portré.
Kissé továbblépve zenei vetélkedőn lehet
részt venni és harci szuvenírt nyerni. Nem hiányozhat az árukészletből
a hagyományos ukrán fából faragott sípos farú lovacska sem. A kisebbek
a Roshen-bolt felé húzzák szüleiket, ott „elnöki csokoládét” lehet vásárolni.
Magyarország ki kell lépjen a NATO-ból
Gyöngyösi
Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke kijelentette; a
NATO legutóbbi csúcstalálkozója óta végleg elhagyta korábbi védelmi
doktrínáját, és demonstratív jelleggel kinyilvánította Oroszország
elleni offenzív céljait. Ha nincs más lehetőség a háború elkerülésére,
Magyarország ki kell lépjen a NATO szervezetéből.
Gyöngyösi
Márton nemzetközi sajtóorgánumoknak adott, az atlantista fősodorba
gyakran nem illeszkedő nyilatkozatait idehaza rendszerint figyelmen
kívül hagyja a sajtó, miközben a politikus az Országgyűlés külügyi
bizottságának alelnökeként nagy mértékben árnyalja más országok
lakosságának Magyarországról alkotott képét. Amikor egy nemzetközi
sajtóorgánum október 23-án arról számol be, hogy Magyarországon a
legerősebb ellenzéki erő politikusa a NATO-tól való függetlenedés
lehetőségét veti fel, más országokban okkal feltételezhetik, hogy
Magyarországon a forradalom emlékezete lassan átlényegül, és napjaink
függetlenedési törekvései már az euro-atlanti katonai tömb ellen
irányulnak. A hazai sajtót szemlélve azonban nyomokban sem
találkozhatunk ilyesmivel.
Október
21-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette,
hogy a NATO fokozott katonai jelenléte Magyarországon nem Oroszország
ellen irányul, és nem fenyegeti a magyar-orosz kapcsolatokat. A NATO új
parancsnoki központja Magyarországon, a hullámokban több ezer amerikai katona érkezése, az amerikai páncélos haderő és légierő jelenléte
Magyarországon a külügyminiszter szerint nem fenyegeti egy olyan
országgal ápolt kapcsolatainkat, amellyel szemben a NATO vezetői
jelenleg is háborús retorikát folytatnak. Gyöngyösi Márton szerint
azonban a NATO csak ürügyként használja az ukrán válságot arra, hogy
fokozza katonai jelenlétét az orosz határ mentén.
Mindezt
nehéz is lenne megkérdőjelezni: Magyarország ugyanis csak egyetlen
ország a NATO által épített frontvonalon, amely a Norvég-tengertől a
balti országokon át Lengyelországon, Ukrajnán át a Fekete-tengerig
húzódik (az orosz határ mentén), majd Törökországon át a szíriai-iraki
háborús övezetben folytatódik, és jelenleg mindegyik frontországba
özönlenek az amerikai csapatok. Mindezt nehezen lehet nem háborús
készülődésnek nevezni.
Eközben
mindinkább láthatóvá válik, hogy Magyarországon nincs olyan politikai
erő, ami határozottan állást foglalna hazánk NATO-tagságával szemben –
sőt, lassan már az uniós tagsággal szemben sem. Vona Gábor az Alfahír
hasábjain megjelentetett publicisztikában maga is elismerte, hogy hazánk NATO-tagságának megítélése már a Jobbikban is vita tárgyát képezi. “A
NATO-hoz való viszonyunk feszegetése pedig még ennél is veszélyesebb
kérdés, hiszen egy hirtelen mozdulattól Magyarország könnyen válhat
fordított Ukrajnává.” A pártelnök hangsúlyozta; “egy felelős néppártnak éreznie kell az ideális és a reális közötti határvonalakat”, mert “ez az érzék különböztet meg egy „kamasz” rétegpártot egy felelős, felnőtt néppárttól.”
A
pártvezetők realizmusa, és a kormány konfliktuskerülése azonban nem
változtat azon a tényen, hogy Magyarországon a lakosság tekintélyes
része elutasítja a NATO-tagságot. Egy demokráciában pedig, ahol az éppen
aktuális pártok nem tudják megjeleníteni a lakosság jelentős
hányadának elvárásait, ott politikai vákuum van, és új párt jöhet létre.
http://www.hidfo.ru/2015/10/magyarorszag-ki-kell-lepjen-a-nato-bol/
http://www.hidfo.ru/2015/10/magyarorszag-ki-kell-lepjen-a-nato-bol/
Áradat!
Megvolt a vasárnapi EU-s “migránscsúcs”! Az ott elfogadott 17 pontból annyit tudunk, hogy kényelmessé kell tenni a muszlimhorda vonulását! Meleg szálláshelyekkel, gondoskodással, stb.
http://www.balrad.com/2015/10/27/aradat/
Hogy miként lehetne őket távol tartani Európától? Valami ilyen célú konkrét döntésről nem hallottunk eleddig! (Ettől függetlenül hogy mi nem tudunk róla, persze születhetett döntés.)
Az biztos, hogy a migránshadat nem rettentette el az EU 17 pontja. A muszlim megszállóhad özönlik végeláthatatlan sorokban, feltartóztathatatlanul. Európa pedig döbbenten szemléli a bibliai méretű csapást, és politikai vezetőinek asszisztálását az öreg kontinens muzulmán megszállásához.
A híres-hírhedt 17 pontban ÖTSZÁZ PLUSZ RENDŐRRŐL VAN SZÓ, akikkel…stb. stb. stb.
Európa katonai erői az amerikaiakkal hadgyakorlatozgatnak! A hadijátékok hátterében pedig özönlik a megszállók hada Európába! A “hivatalos” Európa az orosz hadseregtől retteg!
A szlovén-osztrák határon fekvő osztrák falu Spielberg lakói belátták: a harangok félreverése, a könyörgő szentmise nem állítja meg a migránshordát. Néhányan élőlánccal zárták le a határátkelőtől Ausztria belsejébe vezető utat! Ez a zár persze legfeljebb csak jelképes hatású lehet.
Az Európai Unió SENKI ÁLTAL MEG NEM VÁLASZTOTT-VALAKI(K) ÁLTAL KIJELÖLT-VEZETŐI semmitmondó nyilatkozatdömpinggel szédítik-kábítják a tagállamok polgárait! MINKET-MAGYAROKAT-IS!
MEDDIG TART MÉG EZ A TÉTLENSÉG?!
Európa népeinek, Magyarország népének is!-TENNIE KELL!
http://www.balrad.com/2015/10/27/aradat/
Merkel kiszolgáltatja Európát az amerikaiaknak
Az
osztrák Contra Magazin újságírója arra hívta fel a figyelmet, hogy
Németországban a független sajtó csak a német kormánytól független;
Angela Merkel továbbra is lehetővé teszi, hogy az USA totális
médiacenzúrát gyakoroljon Németországban, és passzívan végignézi a
német nép megsemmisítését.
Henry
Paul az osztrák sajtóorgánum hasábjain arról értekezett, hogy Merkel
egy totalitárius rezsimmé formálta Németországot, ami a
témamegjelöléssel és a hírek egyoldalú interpretációjával teljes
ellenőrzés alatt tartja a társadalom többségének gondolkozását. Az
újságíró szerint “mára a vak is látja”, hogy Merkel idegen hatalmak
bábjaként áll az ország élén, és helytartóként az Egyesült Államok
stratégiájának végrehajtását folytatja. A sajtó és a televíziós
talk-show műfajának egésze egyaránt amerikai ellenőrzés alatt áll, és az
Egyesült Államok a német kormány beleegyezésével a tömegek
manipulálását folytatja Németországban.
A szerző
szerint az is Merkel helytartó szerepére vezethető vissza, hogy
csendben, passzívan nézi, amint a bevándorlók elárasztják Európát, és
eközben semmit nem tesz a helyzet megoldása érdekében. Ennek
eredményeként Németország évek leforgása alatt egy olyan helyzetbe
juthat, ahol ismeretlen személyazonosságú tömegek ellenőrzés alatt
tartása már nem lehetséges, és ez a helyzet azok számára kedvez, akik
bizonytalan függetlenségi törekvések miatt sakkban akarják tartani a
német kormányt.
“Népünk a megsemmisülés szélére jutott. Országunkat elveszik tőlünk. A demokráciánk már felbomlott, és egy idegen ellenőrzés alatt álló totalitarizmus jött létre Merkel asszony vezénylete alatt.”
Az
újságíró hangsúlyozza, hogy Németország egyre mélyülő válsághelyzetben
van, és a nép ellenállást kell tanúsítson a bevándorlók seregével
szemben, mielőtt túl késő lesz. Henry Paul szerint azonnal le kell
zárni az ország határait, kivétel nélkül mindenkit vissza kell
fordítani az ország határain, el kell utasítani minden menedékkérelmet,
és a Németországba már bejutott migránsokat azonnal deportálni kell a
származási országukba.
Paul
szerint a nép saját kezébe kell vegye a migrációs válság kezelését, és
megelőző lépéseket kell tegyen, hogy a bevándorlóknak ne merjenek
Németországba utazni. Amennyiben ezek a “megelőző lépések” elmaradnak, a
hatalmi elit semmittevésének köszönhetően a történelem megismétli
önmagát, mert idővel a nép megmentése csak olyan brutális eszközökkel
lesz kivitelezhető, ami a jelenleg elképzelhető szélsőségeket is
felülmúlja.
http://www.hidfo.ru/2015/10/merkel-kiszolgaltatja-europat-az-amerikaiaknak/
http://www.hidfo.ru/2015/10/merkel-kiszolgaltatja-europat-az-amerikaiaknak/
Rejtélyes kór pusztít Magyarországon – Miért halnak meg egyre többen?
Ha a 2015-ös kiugróan rossz halálozási mutatók hátterében részben az influenzajárvány áll, az azt jelenti, hogy a szokásosnál tízszer nagyobb volt a betegségből bekövetkező halálozási arány. Minimum meglepő, hogy ezt akkor az egészségügyi hatóságok nem jelezték és adekvát intézkedésekről sem hallottunk. Ha pedig a hőséggel is magyarázzuk a durván romló mutatókat, akkor azt kell megemlíteni, hogy a hőségriadók idején megugró kórházi halálozás a klimatikus változások kezelésének hiányosságaira utal.
Hét százalékkal többen haltak meg idén az első hét hónapban, mint 2014 első hét hónapjában – derül ki a KSH friss népmozgalmi adataiból. A magyarázat szerint a január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott. A júliusi 4,3 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat – írja a statisztikai hivatal. Mindkét indokot érdemes közelebbről is szemügyre venni a KSH és az OEP részletes adatbázisának segítségével.
Eltűnik a 15-65 közötti korosztály
A halálozás-növekedés korosztálybeli és nembeli megoszlására nincsen részletes adat, de a népesség számának alakulásából annyi azért látszik, hogy a 0-14 éves korosztály 1370 fővel, a 65 évnél idősebbek korcsoportja 32 421 fővel gyarapodott 2015-ben 2014-hez képest, a 14-65 év közöttieké ezzel szemben 55 585 fővel csökkent. A 14-65 év közötti korosztály egyedül Budapesten nem mutatott csökkenést, a fővárosban egy év alatt 2905 fő volt a gyarapodás.
Az első negyedévben (amikor a KSH szerint az influenza játszott szerepet a halálozás növekedésében) év/év alapon, országos átlagban 16 százalékkal nőtt a halálozás, a részletes területi adatok viszont meglehetősen nagy eltéréseket jeleznek. Komárom-Esztergom megyében csaknem 30 százalékos volt a növekedés, de Baranya, Pest, és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben is meghaladta a 20 százalékot. Ugyanakkor Vas megyében 5 százalék alatti volt a növekedés, Nógrádban pedig stagnált a halálozások száma.
Az első félévben a 7,3 százalékos országos átlagos növekedést a leginkább a Komárom-Esztergom megyei halálozás haladta meg, ahol mintegy 16 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban. Tíz százalékkal többel nőtt a halálozás az országoshoz képest Hevesben, Hajdú-Biharban és Veszprém valamint Baranya megyékben, és Budapesten is 9 százaléknál nagyobb volt a növekedés.
Otthon, vagy kórházban. Az influenzának mindegy?
Az OEP statisztikai jelentése szerint 2015 első három hónapjában a kórházi adatok nem rögzítettek a megszokottnál több, szövődményekkel kísért ellátást. Az összes halálozáson belül a kórházi halálozások aránya hosszú időtávon 70 százalék körül mozog az országban. A megnövekedett 2015-ös halálozási arány ezen az arányon nem változtatott jelentősen. Kiugró különbség csupán 2014 augusztusa és 2015 augusztusa között jelentkezik (71,40 százalékról – 77,20 százalékra), tehát ebben a hónapban növekedett meg jelentősen a kórházi halálozások aránya az előző évekhez képest.
A szezonális influenza halálozási mutatója 0,075 – 0,1 százalék alatti, becslések szerint évente 250 ezer és félmillió közötti a halálesetek száma világszerte. A hagyományos influenzában, mint fődiagnózisban, 2001-2007 között évente 2-45 ember halt meg Magyarországon. Az influenzajárvány mind 2014-ben, mind pedig 2015-ben január és március között zajlott. A 2015-ös járvány január közepén kezdődött, és február közepén tetőzött. Tavaly összesen hat héten át haladta meg a járványküszöböt jelentő heti 15 ezer jelentett új esetet az új betegek száma, 2015-ben pedig kilenc héten keresztül. A 2015-ös influenzajárvány leginkább a 0-34 éves korosztályt érintette, a hatvan év felettiek aránya 8 százalék körül volt.
Jelentett összegzett influenzás betegszámok:
• 2014. évi influenzajárvány – 193 100
• 2015. évi influenzajárvány – 535 300
Csak nálunk aratott?
A szomszédos országokban (Szlovákia, Csehország) a járvány csak az esetek 2,5 százalékában járt komolyabb szövődményekkel, közvetlenül az influenzára visszavezethető halálesetet Csehországban kétszer, Szlovákiában pedig egyszer sem regisztráltak 2015 február közepéig.
2015 első három hónapjában csak a kórházi halálozás 4189-cel nőtt 2014 első három hónapjához képest Magyarországon, ráadásul az első két hétben még nem volt influenzajárvány. Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint a járvány a leghevesebben Győr-Moson-Sopron megyét érintette, ahol viszont alig emelkedett a halálozás 2014 azonos időszakához képest. Az első negyedévben kiugróan rossz, csaknem 30 százalékkal növekedett halálozási értéket jelző Komárom-Esztergom megyében közepesen erős influenzajárvány zajlott le.
Tízszeres szorzó a halálozásban?
Ha a kórházi halálozás-növekedést (mely nagyjából arányos az adott periódus összes halálozás-növekedésével) csak az influenza okozta volna, úgy minden 127. jelentett influenzás megbetegedés vezetett volna halálhoz, azaz a 2015. évi magyarországi influenzajárvány csaknem 1 százalékos halálozási rátával rendelkezett volna az irodalmi 0,075 – 0,1 helyett.
Ha a 2015-ös járvány feltételezetten hihetetlenül magas – minimálisan tízszer nagyobb – halálozási arányát a magyar egészségügyi rendszer, illetve az illetékes hatóságok a járvány folyamán nem észlelték, nem jelezték, és nem tették meg a szükséges intézkedéseket, akkor az önmagában is súlyos, azonnali intézkedéseket igénylő probléma.
Mindezen adatok birtokában egyelőre csak annyi a biztos, hogy a kiugróan rossz 2015-ös halálozási értékek egyértelmű háttere még nem állapítható meg. A KSH által feltételezett influenzajárványra visszavezethető halálozásnövekedés nem járt a kórházi halálozás aktuális arányának a módosulásával, illetve a szövődményes esetek arányának a növekedésével.
Amennyiben az augusztusi kiugró kórházi halálozási érték oka a 2015 augusztusi kedvezőtlen klimatikus terhelés (vagyis a hőségriadók sorozata) volt, akkor az a klimatikus változások kezelésének hiányosságaira utalhat.
Elemezni kellene
A jelentős területi eltérések miatt részletesebben kellene elemezni az egészségügyi ellátó rendszer adatait, illetve a halálozások pontos szerkezetét is, valamint a 15-65 év közötti korosztály rohamos csökkenésének okait, ugyanis 2010 óta csaknem 211 ezren tűntek el ebből a korcsoportból. Figyelemre méltó, hogy az ezer lakosra jutó halálozási arány 2001-hez képest egyedül Budapesten és Pest megyében volt jobb 2014-ben, és tizennégy magyar megyében 2001 óta csaknem folyamatosan növekszik az ezer lakosra jutó halálozás aránya (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Békés), illetve a tavalyi, a KSH által alacsony bázisként kiemelt évben is volt 10 olyan megye, ahol nőtt az előző évhez képest a halálozás. (Az idei első félévi számok egyedül Nógrád megyében nem haladták meg a tavalyi halálozási adatokat.)
Mély,
rendszerszintű okokra utal, hogy a listában fejlett egészségügyi
ellátórendszerrel és erős gazdasági potenciállal rendelkező megyéket is
találunk. 2010-2014 között az ezer lakosra jutó halálozás mintegy 10
százalékkal romlott Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom
megyében, további négy megyében (Somogy, Zala, Veszprém, Fejér) pedig
5-7 százalék közötti a növekedés. Mindez egyértelműen arra utal, hogy a
statisztikákban megjelenő országos átlagéletkor-növekedés leginkább a
budapesti eredményekből fakad.
(napi.hu)
Bal-Rad komm: “…a 15-65 év közötti korosztály rohamos csökkenésének okait, ugyanis 2010 óta csaknem 211 ezren tűntek el ebből a korcsoportból…”
-Vagyis az ún. aktív-korúak haltak a leggyorsabb ütemben. De külön érdemes lenne vizsgálni a halálokokat is! Hány aktív korú halálát okozta a stressz, a kilátástalanság?! ÉRDEMES LENNE VIZSGÁLNI!
De nem fogják vizsgálni az ILLETÉKESEK! Hiszen járulákos veszteségről van szó! Zömmel a hülye időjárás miatt!
Aligha járunk messze az igazságtól, ha minden felmérés és vizsgálódás nélkül kijelentjük: a rendszerváltás egyik hatásával állunk szemben! A politikai széljárás miatt hullik a magyar!
A 14 év alattiakat még valamennyire védi-óvja az iskolaegészségügyi rendszer, ami kötelező!
14 év felett már ez nincs! Stressz az van, és egy alig-alig működő népegészségügyi rendszer. Hogy a népegészségügyi rendszer miért olyan-amilyen?-azt tudjuk jól! NINCS RÁ PÉNZ!
Pénz pedig azért nincs, mert nincs ami megtermelje!
NINCS MAGYAR GAZDASÁG!
Donbassz: eddig tartott a “béke”?
Amint az várható volt, a Maradék-Ukrajnában lezavart helyhatósági “választások” után Donbasszban megmozdult a “béke”!
Tegnap késő este óta Donyeck körül a valcmanista latorhorda heves tüzérségi támadásokat indított.
Donyeck “Oktyrjabszk” kerületét, a “Volvo-center”, és a repülőtér területét ágyúzza és aknavetőzi Valcman bűnbandája.
Peszkit és Szpartakot, valamint a “Butovka” bányaüzem területét szintén 122 milliméteres kaliberű aknavetőkkel lövik.
http://www.balrad.com/2015/10/27/donbassz-eddig-tartott-a-beke/
Az ukrán hadsereg megint Donyeck külvárosát lövi
Október 26-án reggel géppuskatűz
hangjára ébredt Donyeck, az ukránok lőtték a város külső kerületét,
Szpartak városrészt, a tüzelés a repülőtér irányából történt – írja a
Rusvesna.
A frontvonalhoz vonták össze az Ajdar-különítményt
Az ukrán hadvezetés a háború
folytatásával számolhat, mert a frontvonalra vonták össze az
Ajdar-különítményt – írja a Rusvesna. Gennagyij Dubovoj, a felkelők
információs szolgálatának munkatársa szerint ez azt jelentheti, hogy
Kijev számol a polgárháború folytatásának lehetőségével, ezért
csoportosít friss erőket a frontvonal közelébe.
„Sztaroignatovka mellett gyülekezik az Ajdar, valószínűleg folytatni akarják” – jelentette ki Dubovoj.
Az ukrán hadsereg ismét nagy erőkkel jelent meg a frontvonalon
Eduard Baszurin, a felkelők sajtófőnöke
szerint az ukránok ismét nagy erőket vonnak össze a front vonalán, az
Ajdar-különítményt és a Jobb Szektor harcosait. „A nacionalista
zászlóaljak mozgása figyelhető meg a térségben, Novotrojick körzetében
Jobb Szektor harcosai gyülekeznek, az Ajdar-különítmény is fegyvereivel
együtt visszatért a frontvonalra, Uszpenovka mellett gyülekeznek, a
helyi lakosság házaiban szállásolják el őket” – jellemezte a helyzetet Baszurin.
Rusvesna – NovorossInform – RIA Novosztyi – Rapid Press – SzRTI
Patrick Moore: CO2, a gyilkos gáz
Forrás: PragerU @ YouTube
The Truth about CO2
https://youtu.be/WDWEjSDYfxc
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)