2023. november 17., péntek

Ladóczki Éva: HOGYAN TÁMAD A BIG-DATA DIKTATÚRA?

 

Az a baj, hogy mindig utólag kullogunk az események után.
Most hiába indulnak perek szerte a világon, a gazemberek és a cégeik felszívódnak, beolvadnak, és más néven ugyanezt folytatják.
Sokkal nagyobb csapdát állítanak nekünk, és most ez kellene kivédeni.

Most kezd elterjedni és kötelezővé válni a digitális identitás.
Nálunk már el sem indult, de Hazug Pokolfajzat Rogán Antal már bődületes szankciókat helyezett kilátásba, és már most fenyeget azzal, ha nem vesszük fel, akkor irgalmatlan bírságokra lehet számítani.

A digitális identitás veszélyei:
-Az íriszen, az ujjlenyomaton, és a kettő kombinációján alapuló biometrikus azonosító megbukott, mert klónozható, feltörhető, ellopható. – Indiában a korrupt tisztviselők jó pénzért eladják a bűnözőknek, és akkor az ember futhat a pénze után.
Volt, aki éhen halt, mert adminisztratív okok miatt nem jutott egy hónapon át a pénzéhez.
– A kiberbűnözés Mekkája lesz ez az új világ, sőt nagy valószínűséggel a kiberbűnözők a globális elitnek dolgoznak jó pénzért megrendelésre.

Most szintet léptek: Tömeggyilkos Sátánfatty Bill Gates javaslata alapján DNS-alapú biometrikus azonosítót akarnak kikényszeríteni.
Képzeljük el azt, ha áramszünet van, és valaki nem tud hozzáférni a pénzéhez, vagy ellopják az azonosítóját. Mivel az DNS-alapú, el tudják lopni nem csak a pénzét, hanem a személyiségét is. Akkor hová fordulunk?
Nem lesznek kormányhivatalok. Az ügyfélszolgálati robotoknak fogjuk majd elmagyarázni, hogy mi történt?
És hogy bizonyítjuk azt, hogy az vagyok, akinek mondom magam, ha egyszer ellopták a DNS-alapú azonosítómat?

Ha valaki azt gondolja, hogy túl élénk a fantáziám, akkor olvassa el az alábbi cikket, amelyből kiderül, hogy már működnek cégek, akik DNS-bányászatra szakosodtak, és adatainkat átadhatták gyógyszergyártó cégeknek, biztosító társaságoknak, hackkereknek.
Ahhoz, hogy a genetikai kódunkat eladják, továbbítsák harmadik személynek, nem kell a beleegyezésünk.

Az alábbi cikk arról szól, hogy a DNS-ünket bármilyen galád célra is felhasználhatják:
– biztosítók nem, vagy megfizethetetlen összegért szerződnek velünk, ha a DNS-ünk súlyos egészségügyi kockázatokra utal,
-ellopott DNS-ünkkel hamisan vádolhatnak bármilyen bűncselekmény elkövetésével.

A Google – valószínűleg a valaha épített legnagyobb kémhálózat – a CIA, az NSA, a Big Pharma és egy Kínához kapcsolódó mesterséges intelligencia (AI) befektetési cége.
Ezek mindegyike vagy közvetlenül,vagy befektetésein keresztül kapcsolódik egy olyan vállalathoz (23andMe), amely amerikaiak millióitól gyűjti be a genetikai kódot.
https://childrenshealthdefense.org/defender/glaxosmithkline-20-million-consumer-dna-data-23andme/

https://orvosokatisztanlatasert.hu/4-karteritesi-per-indult-3-a-biontech-1-pedig-a-moderna-ellen/

Putyin: Oroszország nem téveszti össze a nyugati elitet a nyugati népekkel

 

Szentpétervár, 2023. november 17. szombat (MB)

Oroszország kész együttműködni mindazokkal, akik magukénak vallják a béke és az egymás iránti tisztelet értékét, és készek részt venni a sokpólusú modern világrend kialakításában – idézte az orosz elnök szavait a Magyar Békekör tudósítója szombaton.

A szentpétervári kulturális fórumon pénteken elhangzott beszédében Putyin tudatta, hogy Európa felé sem csukják be az ablakot, hiszen nem tévesztik össze az oroszellenesség fűtötte elitet a nyugati társadalmakkal. Nem az európai népek száműzték a repertoárból Csajkovszkijt, Glinkát és Sosztakovicsot, hanem azok, akik politikai előítéleteiknek rendelik alá a kulturális értékeket – adta értésre az orosz elnök.

“Nem akarjuk megszakítani, és nem is szakítjuk meg a kapcsolatot senkivel. Nem zárunk be sem ajtót, sem ablakot. Mi nem az európai társadalommal állunk konfliktusban, hanem az európai elittel élünk át nehéz időket. Ha valaki úgy dönt, hogy elkeríti magát, kerítse, csak magának árt vele” – mondta.

Bejelentette, hogy az orosz bruttó nemzeti termék (GDP), az eddigi 2,5-2,8 százalékos óvatos becsléssel szemben több mint 3 százalékkal növekszik az idén. Ennek megfelelően a kultúrára is több jut majd.

A világgazdaságban végbemenő radikális változásokról szólva közölte, hogy Oroszország megelőzte Németországot a vásárlóerő paritás (GDP ppp) tekintetében, az Egyesült Királyság pedig a világgazdaság 4-5. helyéről a 9-10-re csúszott vissza.

Példaként hozta fel a BRICS-et arra, hogyan ereszt gyökeret egy olyan nemzetközi együttműködési forma, amelyben senki sem kényszeríti rá álláspontját másokra, s nem mások ellen szövetkezik, hanem saját nemzeti fejlődéséért.

Mint ismeretes, a BRICS augusztusi johannesburgi csúcsértekezletén döntés született a Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és Oroszországot tömörítő közösség 2024. január 1-i kibővítéséről Argentínával, Egyiptommal, Etiópiával, Iránnal, Szaúd-Arábiával és az Arab Emirátusok Szövetségével.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/08/24/a-brics-kibovitese-egy-igazsagosabb-vilagrend-megteremteset-szolgalja-magyar-bekekor/

Kiadta: Magyar Békekör