2016. június 24., péntek

CIONISTA VILÁGBIRODALOM ROHADÁSA

EU ROHADÁSA MÉG JOBBAN FELGYORSUL
ANGOL KILÉPÉS MEGVÁLTOZTATJA EURÓPA TÉRKÉPÉT ÉS ERŐVISZONYAIT
Az oroszoknak nagyon jól jött az angol kilépés és érdekes módon az amerikai elnökjelöltnek Trumpnak is. Cikkünk végén bizonyítjuk, hogy lebukott az egész cionista hazugsággyár, amit a hírekben előzetesen hangoztattak.
IRÁNI VÉLEMÉNY
Az iráni Forradalmi Gárda egyik vezető parancsnoka szerint a britek megfizetnek "a gyarmatosítás éveiért és az emberiség elleni bűneikért" azzal, hogy csütörtökön kiszavazták magukat az Európai Unióból. Mindezt Maszúd Dzsazajeri dandártábornok mondta - aki egyben az iráni hadsereg vezérkari főnökének helyettese is - pénteken. Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy Irán még mindig ferde szemmel tekint Nagy-Britanniára, mert London 1953-ban támogatta azt a katonai pucsot, amelynek révén visszakerült az ország élére Mohammed Reza Pahlavi sah. Az AP idézte Haszan Róháni iráni elnök egyik munkatársának véleményét is a brit kilépésről. Hamid Abutalebi "erős földrengésnek" minősítette a szavazás eredményét, "az Európai Unió dominósorában az első eldőlő darabnak" titulálta.(ATV, részlet)
PUTYIN VÉLEMÉNYE
Putyin taskenti látogatásán viszont arról beszélt, Oroszország sohasem avatkozott be a brit népszavazás ügyébe, azzal kapcsolatban nem hangoztatott semmiféle véleményt, ezért azzal kapcsolatban minősítést tenni a politikai kultúra alacsony szintjének megnyilvánulása. Az orosz elnök David Cameron brit kormányfőnek arra a kijelentésére reagált, amely szerint "Putyin boldog lesz", ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Az orosz vezető szerint ez "inkorrekt kísérlet volt a brit közvélemény befolyásolására", amely azonban így sem ért célt. (ATV, részlet)
ÉSZT VÉLEMÉNYEK
Észtország egyik vezető politikusa szerint Nagy-Britannia megkezdte Európa széttördelését, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig "pezsgőt iszik örömében". Margus Tsahkna - aki a hárompárti észt kormánykoalícióban a szociális ügyek minisztere - fogalmazott így pénteken, miután biztossá vált, hogy Nagy-Britannia "kinépszavazta" magát az Európai Unióból. "Európa megroppantja saját magát, nincs szükség ehhez tankokra" - mondta a konzervatív nemzeti Pro Patria-Res-Publica (IRL) nevű párt elnöke. (ATV, részlet)
OMLADOZIK A CIONISTA TÁKOLMÁNY, DE SEHOL NEM MERIK KIMONDANI
Az embert a hányinger kerülgette amiatt a sok nevetséges hazugság miatt, amit az utóbbi hónapokban összehazudoztak a hazai és külföldi hírekben, az angol népszavazásról. Aki jól figyelte ezeket a híreket, ezekből kiolvasható volt a cionista politikusok és körök pánikhangulata a közeli hetekben. Azzal a szokásos hazugsággal kezdték az agymosásukat, hogy „szoros” lesz az eredemény a kilépéspárti és maradáspárti szavazók között. Aztán áttértek az utolsó hetekben a durvább agymosásokra, amikor azt üvöltötték minden nap, hogy mindenképpen marad Anglia az EU-ban. Annyira gyanús volt minden mondatuk, hogy azoknak az ellenkezőjét kellett érteni alatta. A szavazás előtti pár napon azzal jöttek elő, hogy a maradni akarók sokkal többen vannak, a híres és csaló közvéleménykutatók szerint is. Mit jelent ez magyarul? Azt, hogy a politikai erők mondják meg a kutatóknak hogy milyen szöveget mondjanak, vagyis ezek a cégek politikai megrendelésre tálalják a hamis statisztikai adatokat. Akárcsak nálunk az állami KSH és a többi jehuda cég, amely hazai előrejelzéseket szokott kiadni.
Ma reggel hat óra után a cionista rádió héber dadogója és lihegője elcsukló hangon, drámai hangsúllyal nyögte ki, hogy az angolok nagy többséggel a kilépésre szavaztak. A londoni tudósítójuk is csak hápogott. Gondoljunk csak bele! Angilában is a cionista szócsövek vannak óriási többségben és ők végezték az agymosást jó egy évig, míg a kilépés pártiaknak szinte semmi lehetőségük nem volt sajtóban kampányolni. A sajtóhisztériát a végsőkig fokozták, aminek a hátterében a cionista pénzügyi körök elképzelései voltak, amik most dugába dőltek. A legképtelenebb hazugságokat akarták beleverni a szavazókba, de az angolok hidegvére jól működött.
Az 1-ső ATV képen ki is fejezik a pánikhangulatot, miszerint nem a cionista forgatókönyv jött be nekik. 2-dik képen azt közlik, hogy Cameron már reggel lemondott, de ezt a hazi hírekben egész délelőtt elhallgatták. 3-dik képen Clinton múmia már kijelentette, hogy az angol kilépés rossz hatással lesz a novemberi elnökválasztásra. Magyarul: Trump esélyei növekednek majd. Az igazi tőrdöfést a cionisták akkor kapják, ha a skótok újra szavazni fognak a kilépésről. A spanyolok is azonnal kapcsoltak és Gibraltárt visszakövetelik az angol rablóktól. Mai hírek szerint a franciák egyharmada is kilépne az EU-ból. 4-dik képen Putyin az indiai elnökkel Taskentben, ahol az itt mellékelt nyilatkozatot tette. Végül az 5-dik kép igen gyanús ügy. Az a 41 éves angol képviselőnő látható rajta, akit egy 52 éves „idegbeteg” három lövéssel megölt az utcán és utána még meg is szúrkálta. A hírekben fasisztának, nácinak állították be a tettest, aki azért ölte meg a nőt, mert a bevándorló külföldieket támogatta. Mivel nincsenek pontos hírek, ezért az olvasó csak következtetni tud. Lehet hogy nem is volt idegbeteg a gyilkos? Lehet hogy megbíztak a gyilkossággal egy idegbeteget, hogy ne derüljön ki, hogy kik voltak a megbízók. És miért épp a népszavazás előtt pár nappal történt a gyilkosság? Ez olyan mintha valakik ezt az esetet éppen mostanra időzítették, hogy a kilépéspártiak ellen utálatot, ellenszenvet ébresszenek. Igen gyanús volt ez a gyilkosság, főleg az időzítése. Érdekes módon az angol pártok és képviselők nem szólaltak meg hangsúllyal az ügyben. A hírekben mindenütt azt sugallták, hogy ez a gyilkosság „rosszul jött” a kilépéspártiaknak...Ebből is lehetett sejteni, hogy ez egy megrendelt gyilkosság lehetett. Befejezésül a legnagyobb hazai hazugságról is szólni kell, amit a jehuda hírekben ismételgettek, miszerint az angol kilépés „nagy csapás” Magyarország számára és a gazdaságunkat három százalékkal fogja lerontani. Ez egy hatalmas otromba hazugság, jellegzetes jehuda propaganda.
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/cionista-vil%C3%A1gbirodalom-rohad%C3%A1sa

Német baloldal: az EU nem demokratikus, emiatt lépnek ki a britek

A Die Linke frakcióvezető-helyettese szerint a britek amiatt szavazták meg az Európai Unióból kilépést, mert az EU egy antidemokratikus képződménnyé vált – a brit referendum viszont visszaadta az európai nemzetek hangját.
Wolfgang Gehrcke úgy fogalmazott: “a szavazás eredménye az Európai Unió mély válságát mutatja. Az EU vonzereje rég szertefoszlott, politikája az elmúlt évek során leredukálódott egy neoliberális, militarizálódott, antidemokratikus vállalkozás szintjére – amiért jórészt Németország felelős.”
A politikus azt mondta, a brit referendum megtartása egy erre a politikára adott válasz volt. Másrészt viszont történelmi lehetőséget is kínál: visszaadja az európai népek hangját. “Miután a brit lakosság többsége megszavazta a kilépést, az Európai Unió be kell bizonyítsa, hogy alkalmas bizonyos reformok keresztülvitelére” – mondta. Gehrcke ugyanakkor hozzátette; neki meggyőződése, hogy elsősorban az Európai Bizottság kell változtasson politikáján, hiszen a britek amiatt szavazták meg a kilépést, amiért a bizottság antidemokratikus módon rá akart kényszeríteni a tagállamra a lakosság többsége által elutasított intézkedéseket.
Gehrcke azt mondta, a brit referendum egy “új európai projekt” kezdetét jelenti, aminek ezúttal a demokrácián és igazságosságon kell alapulnia. “A Die Linke kiáll a társadalmi igazságosság, a béke, a demokrácia és remény Európája mellett. Kiáll egy olyan Európáért, ami nem a multinacionális cégeké, hanem az embereké. Meggyőződésem, hogy a referendumot követően ezen elvek mentén kell újjáépítenünk Európát.”


http://www.hidfo.ru/2016/06/nemet-baloldal-az-eu-nem-demokratikus-emiatt-lepnek-ki-a-britek/

Európa nemet mond az Európai Egyesült Államokra

Európai Unió hidfo.ru
Európa vezetői korábban egy még szorosabb unióról álmodoztak, ami szerintük “biztosítaná a jólétet, a fejlődést és békét az évszázadokon át háborúk által sújtott kontinensen”. Ma az európai országok azonban már úgy döntenek, inkább saját kezükbe veszik Európa sorsának formálását, és nem engedik, hogy egy senki által meg nem választott “európai kormány” igazgassa a tagállamokat.
Májusban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, “az egy közös érdekű európai állam egy olyan álom volt, ami illúziónak bizonyult.” Az Európai Unió létrehozása csak válságok sorozatát hozta, amivel az uniós hatóságok nem tudtak megbirkózni, ehelyett a tagállamok arra kényszerültek, hogy független lépéseket tegyenek saját boldogulásuk érdekében.
A 2008-as pénzügyi válság után sokan úgy gondolták, elsőként a görögök fognak kilépni az Európai Unióból. Bár Athént kényszerintézkedésekkel és hitelek sorozatával sikerült bent tartani az unióban, idővel megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy előbb vagy utóbb valamelyik tagállam ki fog lépni, és ezzel megkezdődik az Európai Unió felbomlása. A kérdés csak az volt: melyik ország lép ki először? Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségpártjának vezetője közvetlen a referendum előtti napokban azt mondta, ha a britek nem szavazzák meg a kilépést, “az Európai Uniónak akkor is befellegzett”, hiszen ebben az esetben a svédek, hollandok, vagy a dánok fognak elsőként kilépni.
Az “euroszkepticizmus” terjedése különösen az utóbbi egy év során volt látványos, amikor Angela Merkel politikájának köszönhetően több mint kétmillió nem-európai migráns özönlötte el a kontinenst, amire Brüsszel reakciója nem a schengeni övezet külső határainak lezárása volt. Épp ellenkezőleg: az Európai Unió a gyakorlatban semmit nem tett a tömeges bevándorlás ellen, ehelyett az évente több millió érkező migráns tagállamok közti elosztására kezdett berendezkedni. A tömeges bevándorlás azonban Európa-szerte megerősítette az EU-ellenes pártokat. Ez a fokozódó terrorveszéllyel és most a britek kilépésével nem arra hívta fel a figyelmet, hogy egy még mélyebben integrált unióra van szükség, hanem épp ellenkezőleg: az a tény, hogy az emberek többsége elfordul az Európai Uniótól, arra hívta fel a figyelmet, hogy
az európai országok által életre hívott nemzetek feletti hatóságok működésképtelenné váltak, és elszakadtak a valóságtól.
Európai Bizottság hidfo.ruEurópai Bizottság – olyan kormányt akartak az EU élére állítani, amit nem választottak meg az európaiak.
A britek kilépése után Brüsszelben is kénytelenek lesznek megérteni a vezetők, hogy vagy “újragondolják” ezt az “integrációs projektet”, és visszaadják a népek kezébe az ellenőrzést, vagy elkerülhetetlenül szét fog hullani az Európai Unió.
A brit referendum eredményei ellent mondanak mindannak, amit az európai vezetők ma gondolnak az Európai Unióról. A brüsszeli folyosókon gyakran hallani, hogy “a válságok csak erősebbé teszik Európát”. Egyúttal rendületlenül hittek abban, hogy semmilyen népszerűtlen intézkedés, semmilyen válsághullám nem tudja megtörni az emberek Európai Unióba vetett bizalmát. A brit referendum eredménye egyértelművé tette, hogy ez a gondolat is egy illúzió volt: a tömeges bevándorlás, a tagállami jogkörök megvonása volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt az emberek tömegesen kezdtek szembefordulni az EU intézményeivel.
A brit referendum során több mint 17,4 millió ember mondott nemet az Európai Unióra. Ők mind nyugat-európai állampolgárok, ami az EU intézményrendszerének teljes csődjét mutatja – hiszen az ő euroszkepticizmusokat Brüsszel nem intézheti el a szokványos magyarázattal, miszerint “az EU-ellenesség az újonnan csatlakozott, gazdaságilag elmaradott tagállamok sajátja”. A britek kilépésével az Európai Unió egyik legerősebb gazdasága távozik az unióból. Kilépésük egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az olyan országok számára, mint Magyarország, semmilyen reményt nem érdemes táplálni az uniós tagság hosszú távú fenntartása tekintetében, hiszen 43 évi uniós tagsággal (a britek 1973-ban csatlakoztak) a hátunk mögött is csak olyan állapotok lesznek, ami miatt a lakosság többsége megszavazná a kilépést.
A brit kilépési referendum nem segélykiáltás, hanem intő jel: az Európai Unió 500 millió állampolgára nemet mond az Európai Egyesült Államokra. Ha Brüsszel ebben a helyzetben a tagállami jogkörök további megvonásával akarná kezelni az “euroszkepticizmus jelentette problémát”, az valóban az Európai Unió széthullásához fog vezetni.

http://www.hidfo.ru/2016/06/az-europai-unio-500-millio-allampolgara-nemet-mond-az-europai-egyesult-allamokra/


Győztek a Brexit-pártiak, óriásit zuhant a font - frissül

http://www.atv.hu/kulfold/20160624-gyoztek-a-brexit-partiak-oriasit-zuhant-a-font-frissul
"Valóra vált rémálom" Sokkolta a világ vezetőit a Brexit győzelem
http://www.atv.hu/kulfold/20160624-osszeomlik-az-eu-sokkolta-a-vilag-vezetoit-a-brit-nepszavazas
... "Az eredmény hírére több politikus az unió szétesését vizionálta, míg az euroszkeptikus pártok a saját országaikban is népszavazást kezdeményeznek."


A
britek többsége elutasította az uniós tagságot

Kihirdették az Egyesült Királyságban tegnap tartott referendum eredményeit: e szerint a választók 51,9%-a arra szavazott, hogy ki akar lépni az Európai Unióból. A kilépési kampány győzött, de nagyon szoros eredménnyel: 16,99 millióan döntöttek az EU-ból kilépés mellett, míg a maradásra 15,8 millióan szavaztak.
Az uniós tagságot támogatók tábora 48,1%-os eredménnyel maradt alul, 71,8 százalékos részvételi arány mellett. A referendumon feltett kérdés az volt: “Maradjon-e az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja, vagy hagyja el az Európai Uniót?”
brit szavazás hidfo.ru
A kilépést támogatók aránya június elején ugrott meg nagy mértékben, ekkor a “Brexit” támogatottsága stabil többséghez jutott. Ennek hatására a kormány gyors ellenlépések megtételére szánta el magát; június 15-én a The Guardian kormányforrásokra hivatkozva azt írta, hogy a kormány újabb engedményeket akar kiharcolni az Európai Unióban a személyek szabad mozgásával kapcsolatban. Ennek célja bevallottan az lett volna, hogy az utolsó pillanatban meggyőzze az embereket; adjanak még egy esélyt az Európai Uniónak.
Egy nappal később a nyílt utcán brutális gyilkosság áldozatává vált egy EU-párti politikus. A merénylő később nyíltan kijelentette; azért ölte meg a képviselőt, mert az támogatta az uniós tagság fenntartását. Ennek hatására, a kilépést és az uniós tagság fenntartását támogatók aránya alig több mint három nap alatt kiegyenlítődött, közvetlen a referendum előtt. A szavazás eredménye alapján azonban a britek már nem akarnak újabb esélyt adni az Európai Uniónak: a többség fontosabbnak tartotta a kilépést, mint az EU megreformálását.

http://www.hidfo.ru/2016/06/a-britek-tobbsege-elutasitotta-az-unios-tagsagot/



Az EU-t irányító politikusok a legnagyobb gazemberek ez is egy nagy maffia.Mindenki tudja, hogy nagy baj van ezzel és óriási összegeket költenek arra, hogy ezt leplezhessék.Az érdekcsoportok diktálnak, csak a hatalom és meggazdagodás a cél, de nem a közösség érdekeit veszik figyelembe.

Foci Eb: hatalmas magyar siker német segítséggel, amelyhez a politikának semmi köze!

2013-ban, a holland-magyar 8-1 után ki hitte volna, hogy pár év múlva az Európa-bajnokságon a csoportmeccseket nagyszerű játékkal, veretlenül továbbjutva fogjuk abszolválni. Gyakorlatilag meccsről meccsre, passzról passzra kerültünk vissza a világ futballtérképére.
Ez a siker mindannyiunk a sikere, amelynek nincs semmi köze a politikához. Nem az Orbán-féle stadionfejlesztési őrület hozta meg az eredményeket, hanem a külföldről hozott szakmai hozzáértés, a kemény munka, és végül természetesen a magyar játékosok csodás teljesítménye.
750hun.jpg

Hogyan jutottunk el idáig?
Három évvel ezelőtt még arra gondolhattunk a hollandok ellen elszenvedett csúfos 8-1-es kudarc után, hogy kész, ennyi volt, nincs remény. Erre az érzésre tett rá még egy lapáttal Pinyő Pintér Attila érkezése, akivel közel húsz hónappal ezelőtt csúnyán kikapott a válogatott itthon az északírektől. Aztán minden egy csapásra megváltozott: a következő edző végre nem a hazai nagybetűs szakmából érkezett.
Dárdai Pál kinevezése rendkívül örömteli volt, hiszen személyében olyan ember került a válogatott élére, aki a legmagasabban jegyzett futballkultúrák egyikében szocializálódott és kapott képzést, továbbá képes volt a játékosokat is fanatizálni. A magyar szakma egy része kétkedve fogadta Dárdai kinevezését.  Bognár György, korábbi válogatott játékos egyenesen azt mondta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ezzel a lépésével szembeköpte a magyar edzői társadalmat.
Bern Storck Magyarországra érkezésének szakmai berkekben sem örültek sokan, ami nem is csoda, hiszen a német szakember utánpótlásért felelős vezetőként egyből el is tanácsolt néhány edzőt. Pedig most már láthatjuk, hogy minden lépése őt igazolta, sőt, szövetségi kapitányként már sikert sikerre halmozott. Voltak olyanok, akik azt mondták, hogy a magyar válogatott csak azért jutott ki az Eb-re, mert a mezőny létszámát felemelték 16-ról 24-re. Ez azonban nem igaz: már Norvégia legyőzése (idegenben és itthon egyaránt) jelezte, hogy a magyar válogatottnak valóban ott a helye Franciaországban, most pedig az izlandiak ellen elért döntetlen után be is kerültünk a legjobb 16-ba.
Nem a politika hozta az eredményeket...
A magyar válogatott mostani sikere nem a stadionokra költött több száz milliárdnak köszönthető, illetve nem is annak, hogy 2010-ben megfordult a politikai szélirány, és egy foci örült került a miniszterelnöki székbe. A sikert sokkal inkább annak köszönthető, hogy Dárdai Pál, majd Bern Storck személyében olyan edzőket kapott a válogatott, akiknek szerencsére semmi közük nincs ahhoz, ami a magyar futball nagy részében jelenleg is zajlik.
A csapat gerince (Gerától Dzsudzsákig) már játszott 2010 előtt is, az „új rendszerben” pedig az a két fiatal játékos remekel (Kleinheisler és Nagy), akik majdnem a most több milliárd forinttal kitömött utánpótlásrendszer áldozatai lettek. Ők a bizonyítékai annak, hogy valami hatalmas baj van a hazai futballközeggel, hogy a focira szánt pénzek nagyon nem oda mennek, ahová menniük kéne.
kleinheisler_storck_1.jpg
Kleinheisler úgy került be a norvégok ellen, és lőtt győztes gólt, hogy a csapatából (a felcsúti Puskás Akadémiától) egészen az NB III-ba száműzték el. Csak és kizárólag a magyar válogatottban lévő német edzői stábnak volt köszönthető, hogy lehetőséget kapott a magyar „Scholes”-nak becézett játékos. Nagy Ádámot pedig korábban a magyar szakma nem találta megfelelőnek, el is tanácsolták a magyar focitól, futsalozni kezdett, végül azonban szerencsére belekerült a nemzetközi utánpótlásképzés vérkeringésébe.
Kinek köszönhető a siker?
A Publicus Intézet még az Eb előtt készített egy felmérést a magyar labdarúgást illetően: megkérdezettek többsége szerint a Franciaországba való kijutás elsősorban a focisták jó teljesítményének (32 százalék), a szerencsének (29 százalék), és az edzők munkájának (20 százalék) volt köszönhető.
Mindössze minden huszadik megkérdezett (5 százalék) gondolta azt, hogy a sikernek oka volt a focihoz való kormányzati hozzáállás, és kevesebb mint egy százalék említette a stadionépítések felfutását az okok között. Ezen kérdés megítélésében nincs érdemi különbség a különböző társadalmi csoportok és a különböző pártok támogatói között.
Ez a felmérés is azt jelzi, hogy a válogatott sikere mindannyiunk sikere, amelyet nem sajátíthat ki semelyik politikai formáció sem. Vasárnap a jóval esélyesebb (bár a válogatottunk eddigi pazar játéka után már ki tudja) belgák ellen lesz jelenésünk. Végre időszerű lett a kormánypropaganda használata:
13521857_1053594084718241_3050507877741918643_n.jpg

TényTár