2015. február 22., vasárnap

OROSZOK LELEPLEZIK AZ UKRÁN-ZSIDÓ BŰNÖZŐKET


Az alábbi videó is olyan, amit a hazai tévékből kihagytak, pedig igen fontos részletek derültek ki ebből.
Az ukrán politikai vezetés egyértelműen az EU és az USA bábja, de nagyon pofára fognak esni, mert a cionisták nem fogják megvédeni őket. Az egész háborúban csak a szegény ukrán nép lesz a vesztes és áldozat.
Ma este az EchoTV-ben Tóth Gy. László igen helyes kifejezésekkel lefestette az ukrán politikai bűnözőket és azt hogy milyen állapotban is van Ukrajna. Csodálatos módon a "közmédia" csak a zsidók hazugságait ismételgeti minden hírben.
Ezt a videót meg kell nézni, hogy helyre kerüljenek a dolgok: http://huntv.info/tv/kozos-sajtotajekoztato/

Előrehozott “választásokat” akarnak az ellenmaffiák

Több ellenzéki párt szerint a veszprémi választás azt üzente a hatalomnak, hogy az ország változást igényel, ehhez pedig 2016-ban előre hozott választásra van szükség. Az ellenzék örül az eredménynek, a kormányzat szerint viszont “nem volt tétje” a választásnak.
Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek vasárnap este küldött közleményében gratulált Kész Zoltánnak ahhoz, hogy megnyerte a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást. Utalt arra, hogy a civil jelöltet több ellenzéki párt, köztük a Demokratikus Koalíció is támogatta.
Azt írta, úgy látják, immár tendencia, hogy a választók megvonják a bizalmat Orbán Viktor miniszterelnöktől és “korrupt kormányától”. A Fideszen már az utolsó napok rágalmazó szórólapjai és a “velük szövetséges LMP” sem tudott segíteni – fűzte hozzá.
A DK szóvivője az időközi választás fontos fejleményének nevezte, hogy a “demokratikus együttműködés simán legyőzte a Jobbikot is”.
Némedi: folytatni kell a munkát
A választás eredményét tudomásul kell venni, a munkát pedig folytatni kell – jelentette ki a veszprémi időközi választáson Fidesz-KDNP-s színekben indult jelölt vasárnap este Veszprémben.
Némedi Lajos kifejtette: a választók döntését tiszteletben kell tartani, a választás eredményét az elkövetkező hetekben ki kell értékelni, le kell vonni a szükséges konzekvenciákat, és természetesen folytatni kell a munkát.
Mint mondta, 2006 óta dolgozik Veszprémben önkormányzati képviselőként, 2010 óta pedig a város alpolgármestereként. “Úgy érzem, eddig is tisztességgel ment a munka, ezt szeretném továbbra is folytatni. Az elkövetkező időszakban is a város érdekeit kívánom szolgálni, ugyanazzal a hitvallással, amit eddig is igyekeztem megvalósítani” – jelentette ki.
A választási kampányról Némedi Lajos úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt hónapokban több ezer emberrel találkozott, megismerhette gondjaikat, problémáikat, javaslataikat, melyekért köszönettel tartozik.
Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért tartottak időközi választást, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét uniós biztossá nevezték ki, ezért lemondott országgyűlési mandátumáról.
A Fidesz gratulált Kész Zoltán győzelméhez
A Fidesz gratulált vasárnap este Kész Zoltán független jelöltnek a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választáson elért győzelméhez.
A nagyobbik kormánypárt az MTI-nek küldött közleményében köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal segítették helyi kampányukat, továbbá azoknak, akik Veszprémben és a környező településeken részt vettek a választáson és szavazatukkal támogatták jelöltjüket, Némedi Lajos alpolgármestert.
Kósa: a jobboldali szavazóknak nem volt tétje a választásnak
A jobboldali szavazóknak nem volt tétje a veszprémi választásnak – így kommentálta az előző napi időközi országgyűlési választás eredményét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A vasárnapi veszprémi időközi voksolást a baloldali pártok által támogatott független jelölt nyerte: Kész Zoltán a szavazatok 42,66 százalékát szerezte meg. Némedi Lajosra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a választók 33,64 százaléka szavazott. Kész Zoltán győzelme azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek nem lesz kétharmados többsége az Országgyűlésben.
Kósa Lajos a Kossuth Rádióban gratulált a győztesnek, köszönetet mondott a kormánypártok szavazóinak, segítőinek, majd azt mondta: “ez most így sikerült”.
Az eredményt a Fidesz-alelnök azzal magyarázta, hogy a jobboldali szavazóknak nem volt tétje a voksolásnak. Kifejtette: míg a Fidesz-KDNP úgy fogalmazta meg a választás tétjét, hogy ki képviseli Veszprémet és környékét az Országgyűlésben, addig Kész Zoltán a kormánypártok kétharmados parlamenti többségének sorsát határozta meg tétként. A baloldali szavazókat ez jobban mozgósította, mint a kormánypártok által kitűzött tét a fideszeseket – mondta.
“Egy csomó mindent nyilván nekünk is át kell gondolnunk, hogy mivel tudnánk még jobban szolgálni az emberek érdekeit” – tette hozzá.
Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a veszprémi eredmény nem veszélyezteti a Fidesz-KDNP kormányzását.
A tapolcai körzetet – ahol április 12-én szintén időközi parlamenti választás lesz – a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy jellemezte: Tapolca egy egészen más választókörzet, “ott akkor is mást kell csinálni, ha egyébként győztünk volna Veszprémben”.
Kósa Lajos a rádióinterjúban megjegyezte: a sikereket is érdemes elemezni, amire példaként a szintén vasárnap tartott abaújszántói időközi polgármester-választást említette, amelyen a Fidesz támogatta jelölt nyert.
Kész: a veszprémiek megtették, amit az ország megkövetelt
A veszprémiek megtették, amit az ország megkövetelt, megszűnt a Fidesz-KDNP kétharmados kormányzása a parlamentben – jelentette ki az időközi országgyűlési képviselő-választás győztese, Kész Zoltán (független) vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A választáson a több baloldali párt és civil szervezet által támogatott jelölt úgy fogalmazott, hogy Veszprém eddig a királynék városaként volt ismert, mostantól “a józan ész városa”.
Azt mondta: a veszprémiek sárga lapot adtak a kormánynak, megüzenték, hogy nem fogadják el “az ország kirablását, a felelősségre vonás nélküli állami bűnözést, sok millió ember elszegényítését”.
“Érzem a felelősséget, a hatalom igazi kritikusa leszek” – jelentette ki Kész Zoltán a sajtótájékoztatón.
A választás győztese hangsúlyozta: “megvan az erőnk ahhoz, hogy megváltoztassuk az országot”, hozzátéve, a veszprémi választók megmutatták Magyarországnak, hogy nem kell félni.
Erős gazdaság teremthet erős nemzetet, ehhez pedig demokrácia és szabadság kell – mondta.
Úgy fogalmazott: Veszprém bátor város és – utalva arra, hogy április 12-én újabb időközi országgyűlési képviselő-választás tartanak -, hozzátette, most átadják a stafétabotot Tapolca, Ajka és Sümeg szavazóinak.
Elmondta azt is, hogy telefonon gratulált neki Navracsics Tibor uniós biztos – a körzet előző képviselője – és Némedi Lajos, a választásokon induló Fidesz-KDNP-s jelölt, és arról egyeztettek: közösen fognak tenni azért, hogy a veszprémi választási körzethez tartozó 25 település prosperáljon a jövőben.
Tóbiás József, az MSZP elnöke a választási eredményt értékelve az ugyancsak a veszprémi Betekints Hotelben tartott tájékoztatóján kijelentette: új társadalmi együttműködés példája volt a voksolás.
Az MSZP elnöke azt mondta, a választáson bebizonyosodott, hogy az MSZP kész és képes együttműködni a helyi civil társadalommal. Hangsúlyozta, hogy ez a győzelem az MSZP támogatása nélkül nem lett volna lehetséges.
Hozzátette: “a magukba zárkózó pártok” vereségre vannak ítélve, így járt a Fidesz ezen a választáson.
A változtatás az MSZP támogatásával lesz lehetséges 2018-ban is – jegyezte meg. Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért tartottak időközi választást, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét uniós biztossá nevezték ki, ezért lemondott országgyűlési mandátumáról.
A PM előre hozott választást követel
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Fidesz elveszítette minden erkölcsi alapját az ország vezetésére, ezért az ellenzéki párt előre hozott választás kiírását követeli.
A PM az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: azzal, hogy Kész Zoltán megnyerte a vasárnapi veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást, kezdetét vette “az orbáni kétharmad lebontása”.
A PM szerint a veszprémi választók az “ország nagy többségét képviselve” mondtak nemet a Fidesz “hazug, korrupt és igazságtalan rendszerére”. Úgy fogalmaztak: ezt az akaratot semmi sem tudta megállítani: sem a kormányzati ígérgetések, sem a “Kubatov-listák, sem a kamu ellenzéki jelöltek”, sem a kormányzati propaganda.
Az elmúlt időszak időközi választásai világossá tették, hogy a Fidesz “a választók megtévesztésével szerezte meg a hatalmat és ma már az ország nagy többsége szabadulni akar Orbán Viktortól” – olvasható a közleményben.
Az ellenzéki párt egyúttal gratulált Kész Zoltánnak, a baloldali pártok által támogatott független jelöltnek.
Együtt: Kész Zoltán és az igazság győzött
Az Együtt – A Korszakváltók Pártja szerint vasárnap este Kész Zoltán és az igazság győzött Veszprémben és környékén. Ezt írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a párt elnöke, aki gratulált a független képviselőjelöltnek az időközi választás megnyeréséhez.
Szigetvári Viktor közölte: büszkék rá, hogy aktívan támogathatták Kész Zoltán képviselő-jelöltségét, és hogy aktivistáikkal, illetve szimpatizánsaikkal kivették a részüket a kampányából.
Szerinte az elmúlt hetek megmutatták, hogy a kampány “ismét a legrosszabbat hozta ki a Fideszből és az általuk irányított, adófizetői pénzből fenntartott médiából. A hazug vádak és a köztelevízió aktív ellenkampánya ellenére ma győzött az igazság” – vélekedett.
Arra is kitért: Kész Zoltán győzelme visszaadja sokak reményét, hogy Magyarországon lehet politikát építeni az egyenes beszédre és a becsületes politizálásra. “Szemben a Fidesz által sugalltakkal”, a politika nem a fizetett aktivisták háborújáról, a közpénzen és lopott pénzen terjesztett becstelenségekről és a választók ipari méretű megtévesztéséről szól, hanem arról, hogy hogyan lehet nyugalomban, gyarapodásban és békében élni – tette hozzá.
Az Együtt nevében végül felszólította a Fideszt és az “őket segítő államgépezetet”, hogy semmilyen jogi trükközéssel ne tegyenek kísérletet a választói akarat megváltoztatására, elvitatására.
MLP: a kétharmad lebontása után a többség lebontása a cél
A Magyar Liberális Párt szerint a parlamenti kétharmad lebontása után a Fidesz többségének a lebontása a következő cél. Ezt írta a pártelnök az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben gratulált a veszprémi időközi választást megnyerő független Kész Zoltánnak.
Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy Kész Zoltán győzelmével megszűnt a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többsége. Hozzátette, hogy ezzel “mérföldkőhöz érkezett” a Fidesz uralma Magyarországon.
A politikus megjegyezte: számítanak rá, hogy Kész Zoltán az Országgyűlésben hozzájárul a szabadelvű gondolat és politika képviseletéhez. Külön örömnek nevezte, hogy a szavazók egy “liberális érzelmű, a liberális értékrendet képviselő jelöltet” választottak meg.
Azt a véleményét is hangsúlyozza, hogy vasárnap egyértelmű bizonyítást nyert, a demokratikus ellenzéki erők – legyenek azok pártok vagy civil szervezetek – összefogása sikert hozhat a Fidesszel szemben.
A pártelnök végül kijelentette, hogy a vasárnap megkezdett úton tovább kell menni, “Veszprém után Tapolcán, majd sorra a többi településen”.
Jobbik: nem a független jelölt győzött, a Fidesz bukott meg
A Jobbik szerint a vasárnapi veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választáson nem a független jelölt győzött, hanem a Fidesz bukott meg.
Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében annak a véleményének is hangot adott, hogy a választás megmutatta, az embereknek elegük van a Fideszből.
A Jobbik a választást értékelve azt írta: “az Orbán-kormány folytatta mélyrepülését, a Kubatov-listákra épített gépezett összeomlott, mert az emberek már immunisak a kormány sajtóhazugságaival” szemben.
Hangsúlyozták: a vasárnapi nappal megszűnt a kétharmad, Tapolcán pedig “a második szöget a Jobbik fogja beleverni a kormány és az elmúlt huszonöt év lejáratódott politikai elitjének koporsójába” – utaltak az újabb, április 12-i időközi országgyűlési képviselő-választásra.
Tóbiás: az eredmény az új társadalmi együttműködést példázta
Új társadalmi együttműködés példája volt a veszprémi választás – jelentette ki az MSZP elnöke vasárnap késő este, arra utalva, hogy a baloldali pártok által támogatott független jelölt, Kész Zoltán nyerte a voksolást.
Tóbiás József a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választás eredményét értékelve azt mondta, bebizonyosodott, hogy az MSZP kész és képes együttműködni a helyi civil társadalommal.
Hangsúlyozta: ez a győzelem az MSZP támogatása nélkül nem lett volna lehetséges.
“A magukba zárkózó pártok” vereségre vannak ítélve, így járt a Fidesz ezen a választáson – tette hozzá.
(figyelo)

JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL


Az alábbi helyzetjelentés annyiból fontos, hogy eddig egyetlen párt sem fogalmazott meg ilyen kérdéseket, beleértve a Jobbikot is. Ugyanakkor a cikk szerzője nem szól a legnagyobb rákfenénkről, a bűnöző pártrendszerről. A pártok megszűnéséről, feleslegességéről, a Jobbik is retteg, hiszen akkor a meleg akolból kikerülnek és nem tudnak majd kezdeni magukkal semmit. Ideje lenne a pártrendszertől véglegesen megszabadulni, amit már gróf Széchenyi István is feszegetett több írásában, de úgy látszik, mára a pártok garázdálkodása és bűnözése teljesen tarthatatlanná vált. Az, hogy külföldön mi van és milyen rendszerekben élnek országok, az minket nem érdekel. Bennünket csak az érdekel, hogy a pártrendszert minél előbb meg kell szüntetni.
MIT CSINÁLT EDDIG A MAGYAR ÉRTELMISÉG?
ALUDT? BEHÓDOLT AZ IDEGEN ELLENSÉGNEK?
Mert nem csupán arról van szó, hogy szánalmas, nevetséges, abszurd a demokratikusnak nevezett színjáték. Hanem arról is, hogy a nyugati világban meghonosított úgynevezett liberális demokrácia a hazaárulást, a hazudozást, a butaságot és a szolgalelkűséget jutalmazza, a hazafiságot, az áldozatkészséget, az őszinteséget, a műveltséget és a gerincességet pedig bünteti. Ez a fajta „demokrácia” tehát egy kétségbeejtő morális és szellemi hanyatlást idéz elő, melynek hatásait már napjainkban is érezzük, de a hosszú távú következményei beláthatatlanok. Hasonlóképpen súlyos bajok származnak abból a tényből, hogy a nyugati országokban uralkodó liberális „demokráciák” a közéletben egy olyan politikai nyelvezet elfogadását tették kötelezővé, amely teljes mértékben kizárja az igazán fontos ügyek megtárgyalásának még a lehetőségét is.Történik mindez akkor, amikor Magyarország sorsa véglegesen megpecsételődni látszik. Hazánk néhány évtized múlva a magyarok számára teljesen élhetetlen ország lesz (Sok helyen, főleg az ország egyes északi és keleti régióiban, az ipar tudatos tönkretétele és a cigánybűnözés miatt már ma is az). Az okokkal a radikális hazafiak tisztában vannak, a szélesebb közvélemény azonban továbbra is a tudatosan keltett tévképzetek és illúziók rabja. A mellbevágó tények ugyanis az alábbiak:
1. Amikor a mai tizenéves korosztály eléri a nyugdíjkorhatárt, akkor már az országban mindenütt olyan állapotok fognak uralkodni, mint napjainkban azokon a településeken, ahol a cigányság arányszáma megközelíti vagy meg is haladja az 50%-ot. Egész Magyarország olyan lesz, mint manapság Miskolc vagy Ózd leginkább elcigányosodott kerületei. A köz- és jogbiztonság megszűnik, az utcán cigánybandák garázdálkodnak, az idős magyarok pedig - mostani gyermekeink - lakásaikba bezárkózva, rettegve várják a halált.
2. Amikor a mai tizenévesek elérik a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíj az elmúlt régi világ egy távoli, szép emléke lesz csupán. Egyes megalapozottnak tűnő számítások szerint egyébként már a mai 50 évesek is a legjobb esetben arra számíthatnak, hogy mostani fizetésük egyharmadát (!) kapják meg nyugdíjként. És még örülhetnek, mert az utánuk jövő generációknak még ennyi sem fog jutni. Józan ésszel nem nehéz belátni, hogy egy-két millió dolgozó magyar nem lesz képes eltartani két-három millió nyugdíjast és két-hárommillió cigányt.
3. A magyarság körében a születések száma 1957 óta kevesebb, mint a nemzet fenntartásához szükséges lenne, és 1981 óta évente egy kisváros lakosságával csökken a népesség. A nemzetünk megsemmisülésével fenyegető népességfogyás ütemét az elmúlt évtizedek során nem hogy megállítani, de csökkenteni sem sikerült. A jelenlegi világrend illetve a „liberális demokrácia” keretei között soha nem is fog sikerülni. A következmények (elöregedés, a nemzet életerejének hanyatlása, a nyugdíjrendszer válsága) pedig nem a távoli jövőben jelentkeznek, hanem már napjainkban is.
4. Jól láthatóan a nyugati világ urainak egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a bevándorlás révén egy kevert fajú, a nemzeti tudattól, hagyományoktól megfosztott európai népességet hozzanak létre. Mivel Magyarország is Európa része, az idegen etnikumok invázióját nem leszünk képesek elhárítani. Amikor a mostani tizenéves korosztály eléri a nyugdíjkorhatárt, egy kevert népességű, etnikai konfliktusoktól sújtott, erőteljes muzulmán befolyás alatt álló Európában fognak élni.
5. Mivel a hatalmassá növesztett várakozások ellenére sem a rendszerváltás nyomán, sem az EU-ba történő beléptetésünk következtében egy jottányit sem közelített a nyugat-európai szinthez a hazai bérszínvonal, ezért – és a világban zajló gazdasági folyamatokat látva – teljes bizonyossággal kijelenthető: az EU keretei között maradva Magyarországnak a leghalványabb esélye sincs arra, hogy polgárai számára valaha is tisztességes életszínvonalat biztosítson.
6. A globális pénzügyi elit hazánkra is gyakorolt borzasztó nyomása nemhogy csökkenne, de kifejezetten erősödni fog az előttünk álló években. Amennyiben például az USA és az EU között valóban megszületik a szabadkereskedelmi egyezmény, akkor a magyar iparnak és mezőgazdaságnak még talpon álló maradéka – kis- és középvállalkozások sokasága – végérvényesen a padlóra kerül. Onnantól kezdve mindegy lesz, hogy milyen összetételű kormány irányítja Magyarországot, mert semmiféle gazdasági jellegű kérdésben sem lesz többé semmiféle hatásköre.
7. A Nyugat minden jel szerint háború árán is meg kívánja akadályozni Oroszország és Kína további erősödését. Akár lesz háború, akár „csupán” éles szembenállás jellemzi majd a Nyugat és Oroszország (illetve Kína) kapcsolatait, a „frontvonalban” lévő Magyarország mindenképpen súlyos (gazdasági, politikai, ne adj Isten katonai) árat fizet majd.
8. Végül, de korántsem utolsó sorban: a rendszerváltás óta évről-évre növekszik a zsidó lobbi befolyása Magyarországon. A Jobbik ugyan kétségkívül szeretné megtörni a zsidóság hazánk felett gyakorolt hatalmát, súlyos kérdés azonban, hogy az egyre inkább mérsékelt arculatot öltő radikális párt képes lesz-e egymagában szembeszállni a nyugati világ egésze fölött teljhatalmat gyakorló, irdatlan erejű hatalommal? Márpedig tisztában kell lennünk azzal, hogy mindaddig, amíg a cionista elit uralja hazánkat is, addig a legcsekélyebb esély sincsen a fentebb említett nemzeti sorkérdések megoldására. (kurucinfo, részlet)
VÉLEMÉNYÜNK A FÖLVETÉSEKRŐL
A cikk szerzője a Jobbik politikáját teljesen tévesen ítéli meg. A Jobbik saját maga illeszkedett be ebbe a pártbandába, méghozzá úgy, hogy szalonképesekké váltak, méghozzá a kommunista és zsidólobbi érdekeinek megfelelően. Egyetlen párttól sem lehet várni Magyarország sorsának a jobbra fordulását, hiszen egyetlen pártnak sincs jövőképe! Egyetlen párt sem fogalmazott meg közép és főleg hosszútávú nemzeti célokat, csupán a mának és a pillanatnak élnek, pusztán a hatalomban maradásuk érdekli őket. Ezzel a teljesen felelőtlen magatartással nemzetünket is a szakadékba sodorták. A bűnözést állami szintre emelték. Ezektől várni megváltást? A pártok nem képviselik a magyar nemzet érdekét, akaratát és elvárásait. Sem a cikk szerzője, sem a Jobbik nem mondja ki, hogy magában a pártrendszerben van a hiba. Semmi szükség pártrendszerre, pártokra, ha a nemzet arra legérdemesebb, feddhetetlen képviselői a kétkamarás Nemzetgyűlésben képesek dönteni minden kérdésben, nemzetünk sorsáról. Egy politikai vezetésnek csak akkor van kezében a hatalom, ha a dolgozó és fegyveres nemzet mögötte áll. Magyarországon jelenleg ilyesmiről szó sincs. A cikk szerzője lényegében olyan látleletet adott, amiről nagyjából mindenkinek van tudomása, de nem szólt lényeges megoldási kérdésekről. Például arról, hogy a demokráciában szavazósdi van, ahol a hülyék, a bűnözők és a gazemberek is szavazhatnak. Ennek eredményeként a politikai vezetés is ilyen figurákból áll össze. Egy magyar Nemzetgyűlésbe a magyar nemzet képviselője nem úgy ül be, hogy a hülyék, a bűnözők és a gazemberek megszavazták, hanem úgy, hogy a képviselőnek eleve feltételek vannak szabva, hogy ki lehet egyáltalán képviselő. Ha ennek megfelel, akkor jelöltetheti magát és csak olyanok dönthetnek a Házba való bejutásáról, akik a nemzeti érdekeknek teljes mértékben elkötelezettek. A pártoknál, a képviselő jelölteknek a pártérdekeknek kell megfelelni. Belőlük lesznek a „pártkatonák”, akiknek a megélhetése a párttól függ. A nemzetgyűlési képviselő viszont „kötött megbízatással” juthat be a Házba. A megbízást tételesen megfogalmazva a választókerületétől kapja, az előzetes, egyeztetett megbízatások alapján. Amennyiben a képviselő munkája során az elvárásoknak nem felel meg, rosszul teljesít vagy nagy hibát követ el, akkor azonnal visszahívható és jöhet másik helyébe. A képviselőség nem lesz nyugdíjas állás, „kihalási” alapon. Minden képviselőnek valamilyen szakterületben hozzáértőnek kell lennie, de a képviselőket arra felhatalmazott szakértői testület is segítheti, hogy jó és megfelelő politikai döntéseket hozzanak a Házban. Ebből is látszik, hogy a pártbűnöző maffiákra ezen túl semmi szükség nincs Magyarországon. Ezek azok a fő szempontok, amitől nálunk rettegnek a politikai bűnözők, akik bitorolják a hatalmat, immár hetven éve. Kép: Mocsokrácia jelképe

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/jelent%C3%A9s-mocsokr%C3%A1ci%C3%A1b%C3%B3l-46

Hamis görög dráma, megromlott Putyin, arcpirítóan primitív, hamis zászlós terror Európában, miegyebek

A világ 2015-ben se lett különb, egy fokkal se.
Az elmúlt idöszakban bár sok minden történt, de igazából egyik se annyira jelentös, ami külön cikket érdemelne. Így most csak röviden, érintölegesen veszem sorra az elmúlt 2-3 hónap fö megtévesztéseit.

Görögország
A Sziriza párt, ami megnyerte a választásokat a háttérhatalmi „hamis világforradalmi“ vonalhoz tartozik, és a vezetöi egytöl egyig a bankároligarchia ügynökei. Magyarországi „testvérpártjai“ ezek:
Az LMP, az Együtt, a Jobbik és a PM is gratulált a Szirizának
A Sziriza ún. irányított, feszültséglevezetö „ellenzéki“ párt, ami még 2011-ben (hamis) bankárellenes megmozdulásokat szervezgetett a görög parlament elött. A bankároligarchia már akkor tudta, hogy ilyenre is szükség lesz. Valójában már a 2012-es görög választásokat is ez a párt nyerte volna meg, ha engedték volna nyerni és kormányt alakítani, s nem hamisítják meg inkább a választási eredményeket. A mostani 2015-ös választási eredmények is – úgy hírlik - manipulálva voltak, a Sziriza valójában jóval több szavazatot kapott, most viszont már engedték nyerni, ha csak sima többséggel is. A rejtett cél valamiképpen elfogadtatni a görögökkkel az Európai uniót, az eurót és az adósrabszolgaságot. Egy kicsit engedni fognak nekik a „nadrágszíjon“, hogy „ne szorítson annyira“, de csak egy kicsit. Megjegyzem, a Szirizának csak a vezetöi bankárpárti illuminátus ügynökök, egy esetleges, párton belüli lázadás az alsóbb káderek közt még megbonyolíthatja a helyzetet.
Ukrajna
Drága Vlagyimír Vlagyimírovics totálisan elárulta és feláldozta az oroszbarát felkelöket Kelet-Ukrajnában, Merkel és a franciák nyomására. Az ukrán hadsereg pár nappal a minszki béketárgyalások elött a totális, megszégyenítö vereség szélén állt, Putyin viszont nem engedte meg a szakadároknak, hogy nyerjenek!
2015. febuár 12.
Több mint 2300 ukrán katonát öltek meg az orosz szakadárok az elmúlt 25 napban
(Donetsk republic – More than 2,300 Ukrainian servicemen killed over past 25 days)
Még a Der Spiegel német hírmagazin is elismerte:
„A debalcevói helyzet teljes kétségbeesésbe és kilátástalanságba sodorta az ukrán hadsereget, mint ahogy ezt tudták a minszki béketárgyalásokon is. Éppenséggel ez volt a fö oka a béketárgyalások sürgösségének. Debalcevó volt az oka Merkel és Hollande elmúlt kilenc napban indított diplomáciai offenzívájának.“
Na de kinek volt ilyen sürgös ez az egész? A katasztrofális vereség elött állóknak! Az ukránoknak és európai uniós pártfogóiknak!
Aztán jött is drága jó Vlagyimír Vlagyimírovics, és megálljt parancsolt a szakadároknak, nehogy megbukjon az ukrajnai náci rezsim, és felbomoljon a szövetség az oroszok, a franciák, a németek és a BRICS szövetség között, amit a „szentatya“ is egyre erösebben kovácsolgat, hogy aztán ez legyen késöbb az alapja a globális fenevad rendszernek, az NWO-nak!
Minszki békemegállapodás: bohózat vagy a (felkelök) kiárusítása volt?
(The Minsk peace deal: Farce or sellout?)
Putyinnak „ki kellett csavarni a lázadó parancsnokok kezét“, csak így tudta velük aláiratni a minszki békemegállapodást.
(„Putin had to twist their arms in order to get their signatures to the agreement.“)
Mind a franciák mind a németek egyre közelebb állnak politikailag a BRICS szövetséghez, s egyre távolabb az eddigi szövetséges amerikaiakhoz. Már csak az amerikai dollárt fog kelleni nekik valamikor az elkövetkezö években „taccsra tenni“, és színre léphet a BRICS szövetségre és az Európai unióra alapozó globális NWO fenevadrendszer! Igen, megtörténhet, az NWO nem nyugati dominanciájú lesz, mint ahogy idáig gondoltuk, hanem orosz-kínai-európai uniós alapú!
Kelet-Ukrajnában egy borzasztóan mocskos, kétszínü játszma folyik már hónapok óta: az orosz titkosszolgálat sorra likvidálta a „túl sikeres“ szakadár parancsnokokat. Egyrészt küldte nekik a fegyvereket, másrészt viszont gátolta a szakadárokat abban, hogy nyerjenek. A cikk alá be fogok tenni pár megdöbbentö videót Kelet-Ukrajnából.

Az elsö videón (2014 decemberében készült) egy kelet-ukrajnai lázadó katonatiszt, Evgenyij Isschenko, magából kikelve átkozza Putyint és a donyecki és luhanszki népköztársaság saját népüket eláruló vezetöit, Zacharcsenkót és Plotnyinszkit, amiért azok NEM ENGEDIK nyerni az orosz szakadárokat az ukránokkal szemben, például szándékosan nem vetnek be az ukránok ellen több mint 6000, teljes harckészültségben levö kozákot.

A második videó (2015 januárjában készült) már Isschenko haláláról szól, amin azt a saját meggyilkoltatója, Plotnyinszkij, a luhanszki "népi" köztársaság kazár-zsidó származású oligarcha-vezetöje jelenti be krokodilkönnyeket ejtve, hogy Isschenko "a harcban elesett".

Plotnyinszkij az ukrán oldalról áthívott külföldi zsoldosokkal gyilkoltatott meg több "túlbuzgó" luhanszki lázadó katonatisztet, az Oroszországból kapott sok élelmet, szenet, üzemanyagot és egészségügyi felszerelést pedig nem a luhanszki lázadóknak adta, hanem tovább küldte az ukrán hadseregnek, szándékosan gyengítve ezzel az orosz lázadókat. Mindezt az orosz kormány és titkosszolgálat teljes tudtával és hallgatólagos beleegyezésével.
Európai uniós hamis terror
Mind a párizsi, mind a belgiumi, mind a koppenhágai „iszlamisták által elkövetett“ merényletek arcpirítóan gyatra kivitelezésü, Gladio típusú hamis-zászlós akciók voltak, melyek mögött az európai titkosszolgálatok álltak az Európai unió és a Vatikán megbízásából. Az egész végcélja a júdeo-keresztény és az iszlám világ egymás ellen hangolása és egymás ellen uszítása. Ecélból hozták létre korábban a szintén hamis, valójában nem radikális muzulmánokból, hanem föleg szaúdi, török és európai uniós zsoldosokból álló „iszlám állam“ (ISIS) nevü „terror hadsereget“ is, melynek mutogatott túszkivégzös, lefejezös videói leggyakrabban grafikus szoftver segítségével készülnek.


A párizsi "merényletek" nagyrészt hamisak voltak. Sok valósnak látszó "drámai esemény" valójában színjáték, kutyakomédia volt.

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/new...tives.html

Elsö felvétel: hatalmas tüzcsóva, drámai robbanás, látványos "infernó" a párizsi kóser üzlet bejáratánál, amint "megrohamozzák a kommandósok", hogy "kiszabadítsák a túszokat" és "megöljék" a gonosz gonosz iszlamista terroristát.





Harmadik felvétel: a kóser üzlet bejárata az "apokaliptikus" robbanás után. Nem kell ahhoz szakértönek lenni, hogy azonnal feltünjön: ekkora hatalmas robbanás és nem okozott semmilyen légnyomást, az élelmiszerek továbbra is rendezetten a polcon állnak? Ekkora hatalmas "tüzcsóva" és semmi sincs megpörkölödve, az üvegen sincs egy szem korom? Valójában ártalmatlan pirotechnikát használtak, amit a tüzijátékoknál is szokás, ezért nagy a látvány és minimális a hatás. Ilyen speciális pirotechnikát a kommandósok kiképzésénél szoknak használni éles helyzetek, robbanások utánzására.
S mondani se kell, egy csepp vért sem látni sehol.

A Charlie Hebdo merénylet megrendezett volt?
(Analyst wonders whether Charlie Hebdo massacre was staged)

PressTV

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=145:drama&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58


Arcpirítóan átlátszó, szinte az emberi inteligenciát inzultáló megnyilvánulások a külügyminiszternek nevezett ripacs szájából.

A FELELŐSÖK NEM ÚSZHATJÁK MEG A SÚLYOS BÜNTETÉSEKET http://www.fidesz.hu/hirek/201...teteseket/

A terrorfenyegetettség globálisan is érezteti nap mint nap hatását, a fenyegetettségi szint továbbra is növekszik – mondta Szijjártó Péter.

A külügyi és külgazdasági miniszter parlamenti felszólalásában hangsúlyozta: az elmúlt időszak sokkoló eseményei világossá tették, hogy közvetlen és közeli a terrorveszély. „Párizs és Koppenhága világossá tették, hogy nem egy távoli, ködös kihívással nézünk szembe, amikor a halogatásnak teret lehetne engedni” – mutatott rá.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet már az egész közel-keleti térség stabilitását fenyegeti, és a keresztény közösségek puszta létét is veszélyezteti – emelte ki Szijjártó Péter. Elmondása szerint az entitás területszerzését a térségben élő keresztény közösségek és más kisebbségi csoportok üldözése, illetve a népirtás határát átlépő erőszak kíséri.


A FIDESZ totálisan beállt a legsötétebb Rothschild-NWO célkitüzések mögé.

"Nem tanultak fegyelmet, a fronton ők haltak meg elsőként"

A brit Sunday Times hetilap interjút készített egy volt brit katonával, aki tavaly májustól fogva instruktorként működött az Ukrán Nemzeti Gárdában. A 40 éves brit állampolgár, aki korábban Afganisztánban szolgált, majd közel egy évet töltött Ukrajnában, most a brit hetilapnak nyilatkozott a háború eddigi alakulásáról.
Az ukrán felmenőkkel is rendelkező instruktor szerint a kijevi erők veszteségeik nagy részét a rossz felszereltségnek köszönhetik, valamint annak, hogy gyakran saját csapataikat bombázta le a kijevi tüzérség. Elmondása szerint Kijev számára a sorozás teljes kudarc volt, fegyveres erőik nagy részét önkéntesek és zsoldosok alkották, a nagyarányú veszteségek pedig főként annak köszönhetőek, hogy az önkéntesként érkező fiatalok gyakorlatilag most először fogtak fegyvert a kezükben, és úgy küldték őket a frontra. A brit instruktor elmondása szerint a katonai vezetés szintén képzetlen, mindenki tudta, hogy a Debalcevo körül alakuló helyzet katasztrófához vezet, de nem tettek semmit, a politikai vezetés is gyakorlatilag végignézte a történteket.
Az instruktor elmondása szerint az önkéntesekből álló alakulatok irányíthatatlanok voltak, a csapatok nem értesítették egymást egy-egy újabb offenzíva előtt, így gyakran megesett, hogy a kijevi katonák saját tüzérségük áldozatai lettek. Több mint 30 önkéntes zászlóalj harcolt az országban, és az instruktor elmondása szerint mindegyik a "saját háborúját vívta". Nem volt központi parancsnokságuk, nem használtak rádiókommunikációt, ami szintén arra vezethető vissza, hogy képzetlenül küldték őket a frontra. Az instruktor elmondása szerint lehetetlen volt a önkéntes csapatoknak megtanítani a rádió használatát, a frissen érkezett csapatok gyakorlatilag mobiltelefonnal és Twitteren kommunikáltak egymással.
A legnehezebb esetnek az EuroMajdanról toborzott önkénteseket nevezte, akik eleve nem akarták megtanulni a fegyelmet, így a fronton ők estek el elsőként.
Hídfő.net.ru | Délkeleti front

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/22/nem-tanultak-fegyelmet-fronton-ok-haltak-meg-elsokent

Ma délelőtt Harkovban majdanista évfordulós dicsmenetet szerveztek, majd ötszáz helyi és vendégdemonstrálóval.

A bulin részt vett a Jobb Szektor által összeválogatott “Harkov-1″ latorzászlóalj néhány szabadságos bérgyilkosa is. Ők nem is olyan régen menekültek ki a gyjebalcevoi katlanból. Nem sokáig örvendezhetett közülük kettő. Ugyanis harkovi ellenállók közéjük dobtak egy bombát. Kettő közülük azonnal kiadta a páráját. A harmadik egy velük korzőzó, szintén jobbszektoros fiatal luvnya volt. Már őmiatta sem kellett mentő.
har1 har2 har3
Tizenöt Majdan-rajongó viszonylag olcsón megúszta a ramazurit, bár lesz közöttük néhány, akik életük végéog emlékezni fognak a mai délelőttre, ha ránéznek lábuk-helyére.
Az összeröffenet természetesen széjjelspriccelt a dolgot követően. A rendőrség nagy erőkkel keresi a bombavetőket, akik egy autóból kínálták meg a dicstelen bandát!

https://balrad.wordpress.com/2015/02/22/harkovban-udvozoltek-a-majdanovcikat/

Donbasszban a milicia megkezdte a nehézfegyverei visszavonását!

A tervek szerint ma folytatja, holnaptól pedig felgyorsítja a már megkezdett kivonását nehézfegyverzetének a két donbasszi Népköztársaság a front mentén kijelölt úgynevezett ütközőzónából – közölte ma délben Eduard Baszurin, a DNR fegyveres erőinek parancsnok-helyettese.
A kijevi udvarban is megerősítették, hogy Alekszandr Zaharcsenko Donyecki Népköztársaság és Igor Plotnyickij a Luhanszki Népköztársaság vezetői is aláírták az erről szóló dokumentumot.
Eduard Baszurin közlése szerint előbb azokból a szektorokból vonják ki a február 12-i minszki megállapodásban foglaltak alapján a nehézfegyvereket, amelyekben már valóban életbe lépett a tűzszünet.
Petro Kanonyik, Nyalókakirály fegyveres erőinek a tűzszünet és a fegyverkivonás ügyében illetékes képviselője újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy a két Népköztársaság által a héten felszabadított Gyjebalcevo esetében külön megállapodás jön majd létre. Kanonyik arra vonatkozóan nem nyilatkozott, hogy a Donbassz írányába való juntaerő-összevonások azok miért nem állnak le? (Ma délelőtt ugyanis Volnovahába pl. újabb lator-önjáró löveggyűjtemény érkezett! Nem is akármilyenek.)
Az alábbi videofelvétel a logvinovoi “surranópályán” készült tegnap délután. Amikor még néhány valcmanista hülyegyerek azt hitte, hogy van kiút a nem is létező katlanból. Hááát…! Kivezető út az volt! Csak esély a távozásra-tankokkal-semmi!
https://balrad.wordpress.com/2015/02/22/donbasszban-a-milicia-megkezdte-a-nehezfegyverei-visszavonasat/

Magyar Nép Esküdtbírósága

2015 február 22-én, a Bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából tartottunk különleges eljárást - esküdtbírósági tárgyalást.
Mivel a poltpéteri bűnözőket védő ügyészség már az érdemi nyomozati cselekmények elkezdését is megakadályozza, kellett egy fórum, ahol összeszedve a komplex egészet tárgyaljuk meg a nyilvánosság előtt.

Donbassz ma reggelre

zls
Donbasszban ma reggelre amolyan “hétvégi, se nem háború-se nem béke” hangulatban telt az éjszaka. Voltak persze települések, ahol sokkal inkább a háborús helyzet dominált.
Donyecket például “Uragan”-rakétákkal lőtte a valcmanista latortüzérség, míg Gorlovkát CSAK BM-21 vetőgépekkel szórták meg. Viszont ezt a két várost stabilan bombázzák a martalócok. Donyeckből kettő, Gorlovkából négy helyi lakos elpusztítását jelentették ma reggel.
Gyjebalcevo környéke csendesnek volt mondható.
puszpusz
Lozovojénál volt egy kis csetepaté, mert jelentették helyi civilek késő este, hogy három helyi lakost puskalövés ért. Mesterlövész hiénára gyanakodtak-mint kiderült joggal. A milicisták az ilyenek fölkutatására szakosodott csapata éjfélre le is húzta a fenevadat Valcman zsoldlistájáról.
(Красный Пахар)Krasznyij Pahar és (Троицкoe)Troickoje környékén az éjszaka több alkalommal is volt tűzpárbaj az minikatlanba bezárt pribékek és a milicisták között.
(Мироновкa)Mironovkánál éjjel kettő tájban figyeltek fel az éber népköztársaságiak egy lopakodó bérgyilkoscsapatra. Tizenöten voltak. A kijevi zsoldlistát vezető udvaronc ezek neveit is kipipálhatja.
(Новотошковкa)Novotoskovkánál késő este három kóbor martalóc kapott el egy fiatal lányt. Megerőszakolták és bestiálisan meggyilkolták. A bulinak egy megkésve arra járőröző milicista csoport vetett véget. Eddig szokatlan eljárásban, fölakasztották a három latort.
A liszicsanszki kórházban is meghalt mára virradóan egy novotoskovkai 18 esztendős lány. Ő tegnap aknára lépett.
(Старобельск)Sztarobelszk mellett is aktivizálta magát egy valcmanista “Grad”-üteg mára virradóan.
Összességében véve nagy a jövés-menés Donbasszban. Nyalókakirály zsoldosseregei erőösszpontosításokat végeznek. Volnovahába legalább egy századnyi latortank érkezett az éjjel. Be is köszönt a tüzérségük Dokucsajevszknek. Ez éjjel két óra tájban történt.
A miliciák is helyezkednek.

Artyemovszkban a helyi lakosságból már jószerével csak a legöregebb férfiak merészkednek ki az utcákra. Állandó lövöldözés hallatszik minden feklől. Fosztogatnak-mulatoznak a katlanból kimenekült, ellátmány nélkül maradt részeg ám fegyveres valcmanista martalócok. A helyi rendőrség az este letartóztatott két önkéntes altisztet, akiket aztán kis idő elteltével cimboráik kiszabadítottak. A városban tapintható a feszültség, ami nőttön-nő.
Kimálházás közben van a “Fehér Konvoj XV.” Ma délre végeznek is a rakodással. A terhüktől eddig már megszabadított kamionok kisebb csoportokban térnek vissza Oroszországba.
Délen-Mariupol környékén-a tegnap délutáni tüzérségi vitatkozást követően csendben telt el az éjszaka.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/22/donbassz-ma-reggelre-4/
önj
Nem igazán volt ma egészséges dolog a valcmanistáknak az Artyemovszk-Gyjebalcevo útvonalon flangrálni.
Délelőtt tíz órakor támadt autókázhatnája egy kisebb latorhordának. Aknára futott a masina. Féltucatnyi martalóc ki is szenvedett a helyszínen. A jelentés szerint “gyanús alakok” voltak.
Egy órával később, és nyolc kilométerrel odébb egy másik csoport pribék gondolta úgy, hogy útra kelnének. Gyalogosan vágtak neki az útnak. Hiba volt ez a részükről. Ők tizennégyen voltak. Egyikük sem vette komolyan a megállásra felszólítást. Vizsgálat tárgyát képezi a kilétük, hiszen a ruházatuk fölöttébb gyanús a milicistáknak. Papírjaik meg nem voltak. Ez pedig UKRÁN valcmanistákra nem volt soha jellemző.
Sirokinonál is kihúzták a gyufát ma dél körüli időpontban Nyalókakirály pribékjei. Addig-addig incselkedtek-ágyúilag-a népköztársaságiakkal, hogy azok visszaszóltak. “Grad”-okkal válaszoltak. Hogy ez eredményes válasz volt azt onnan tudni, hogy több lövés arról a helyről nem érkezett.
bojciDonyeck környéke sem a csendes vasárnap megtestesítője. Avgyejevkából reggel óta elsősorban a “Kujbisev” kerületet lövi a latortüzérség.
Peszki milicistáinak is megvolt a mai elfoglaltságuk. A pribékhorda délután négy óráig három alkalommal próbálkozott valami rohamfélével, de belevásolt a foguk.
Gyjebalcevoban a népköztársaságiak vizsgálgatnak nagy kíváncsisággal valami amerikai holmit, ami még a hét elején került a birtokukba. Valami radarféle szerkezet, de még a kezelőjének jelölt valcmanista őrmester is csak a fejét ingatja minden hogyan működik ez?-kérdésre. Elmondása szerint eddig csak ücsörögtek benne, mert jó volt a fűtése.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/22/donbassz-mai-napja-6/

Európa zsidósága: az aggodalomból félelem lett - irány Izrael?

Több aspektus szerint is napjaink világa kísértetiesen hasonlít az 1930-as évekre. A növekvő pénzügyi egyensúlytalanságok által fűtött politikai feszültségek közepette az európai zsidóság növekvő elbizonytalanodása, sőt félelmei is azt az évtizedet idézhetik. Ráadásul Európa ma már 13 millió muszlim lakhelye is és a közel-kelet politikai turbulenciái óhatatlanul lecsapódnak Európa zsidó közösségein. A párizsi, brüsszeli és koppenhágai terrorcselekmények után Netanjahu izraeli miniszterelnök felszólította Európa zsidóságát, hogy telepedjen le Izraelben (’Aliya’). Valóban, tavaly a 2013-as adatokhoz képest 88%-kal, 8636-ra nőtt a nyugat-európai országokból a Szentföldre települt zsidók száma és ez két évtizedes rekord. 2014-ben kétszer annyi zsidó hagyta el Franciaországot, mint az Egyesült Államokat, holott az előbbi zsidó népessége 11-ed része (478 000) az utóbbinak (5,4 millió). Elképesztő adat, hogy a nyugat-európai kitelepülők 82%-a Franciaországból érkezik.

Rohamosan növekvő kivándorlás Franciaországból

Rohamosan növekvő kivándorlás Franciaországból


Az európai zsidó szervezetek képviselői elutasítja a keményvonalas nacionalista Netanjahu ajánlatát, amelyet a többségük hangulatkeltésnek bélyegez. Szerintük a kivándorlás Izraelbe nem megoldás a muszlim terror által jelentett veszélyre. A harcot együtt kell fölvenni, mert muszlim terror a teljes európai demokráciát veszélyezteti és ássa alá az európai társadalmak értékeit.
Franciaországban, Európa legnagyobb zsidó közösségében óriási az elbizonytalanodás. Ebben az évben Tel Aviv 10 000 kitelepülő francia zsidóval kalkulál, és ez még a párizsi merényletek előtti tervezést tükröz. A zsidók elleni erőszak már sokkal kevésbé a szélső-jobboldali körökből érkezik, mint inkább muszlim közösség részéről, és ennek fő mozgatórugója a közel-keleti konfliktus.

Zsinagóga a franciországi Sedanban

Zsinagóga a franciországi Sedanban

Franciaországban a rasszista cselekmények fele zsidók ellen irányul és az elkövetés gyakorisága robbanásszerűen emelkedik. 2014 első kilenc hónapjában 527 antiszemita támadás sértettjét regisztrálták, ami 90%-os ugrás 2013 azonos időszakához képest. A számmal együtt az elkövetések brutalitása is növekszik.
A maga 300 000-es tagságával a nagy-britanniai zsidó közösség Európában a második legnagyobb. A brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet adatai szerint 2014-ben 1 168 antiszemita incidens történt, több mint kétszer annyi, mint 2013-ban, amikor 535 ilyen esetet regisztráltak. Ez a legmagasabb szám azóta, hogy a szervezet 1984-ben adatokat kezdett gyűjteni.
Egy zsidó szervezet (Campaign Against Antisemitism) felmérése szerint a brit zsidók 45%-a arra az álláspontra jutott, hogy nincsen jövője a szigetországban. A Survation és a Jewish Chronicle közös felmérése szerint ez viszont szimpla félelemkeltés, mert csupán minden tizedik hittestvérük vándorolna ki, miközben a fiataloknál ez az arány 17%. A brit belügyminiszter határozottan kiállt a közösség mellett a párizsi támadás után: nemcsak megerősítette az objektumaik védelmét, hanem kijelentette, hogy „Nagy Britannia nem lenne Nagy Britannia a zsidó testvérei nélkül.”
Törökországban a megoldatlan palesztin kérdés teljesen megmérgezte az ottani, 17 000-es zsidó közösség életét. Erdogan török elnök múlt nyáron kijelentette, hogy Izrael brutális hadműveleti Gázában túltesznek „Hitler barbárságán”. A második világháború után még 120 ezres közösség jó része az elmúlt évtizedekben kivándorolt. Bár Európa második legnagyobb zsinagógáját a nyugat-török Edirne városában most ujítják fel, a hatóságok inkább múzeumnak rendezik be és nem adják át a helyi közösségnek.
Magyarországon az izraeli World Jewish Population 2010 című évkönyv "szűkebb értelemben vett zsidóságra" vonatkozó adata szerint 48 600 főt tesz ki a zsidó közösség. A február elején Budapestre látogató Merkel kancellárnak két Holokauszt-túlélő, Pusztai Éva és Bartha Ágnes elmondta, hogy hazánkban rendszerszintű az antiszemitizmus és az áthatja a mindennapokat valamint a kultúra egy jó részét. Christoph Heubner, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság helyettes vezetője szerint Magyarországon már a Parlamentben lehet tapasztalni a történelem átírásának kísérletét, amelynek keretében az ország a zsidók deportálásának felelősségéből ki akarja magát vonni.
A magyar kormányfő Auschwitz felszabadításának idei, 70 éves évfordulóján egy zsidó temetőben emlékezve ismerte el először Magyarország társtettesi szerepét az európai zsidók tömeggyilkosságában.


Hírfigyelő Szolgálat

Bunkertúra – Ellátogatunk egy miskolci atombunker gyomrába

A MÁV Lévay úti telephelyén lévő hatalmas téglaépület alatt mélyen a földben húzódik az az atombiztos irányítási pont, ahonnan légitámadás esetén is biztosítani lehet a Tiszai pályaudvar vasúti közlekedését.

A közel háromszáz négyzetméter alapterületű betonkolosszus polgárvédelmi célokat is szolgál. Veszély esetén közel négyszáz fő találhat itt menedéket.
A tervezők nem bízták a véletlenre: légzsilippel védett telefonközpont lövészjáratokkal
A vasbeton épület falvastagsága több mint kétszáz centiméter, saját vízellátó- és szellőző rendszere van. Óriási visszacsapó szelepek védik az épület belsejét attól, hogy külső robbanás esetén keletkezett túlnyomás ne tudjon behatolni. Rendeltetésének megfelelően telefonközpont és távirda is megtalálható benne.
Túravezetőinktől megtudtuk, hogy ezeket az óvóhelyeket 1955-ben építették, majd a 60-70 es években, a kubai rakétaválság idején korszerűsítették. Élesben nem volt használva a létesítmény, szerencsére eddig még csak légoltalmi gyakorlatokat szerveztek itt.
Az épület egyébként nem a MÁV, hanem a Magyar Államkincstár tulajdonában van. A vasút csak a kezelője ennek az épületnek.
Mint megtudtuk, minden berendezése tökéletesen működik, néhány évvel ezelőtt karbantartási munkálatokat végeztek, de ahogy túravezetőnk is fogalmazott:
„Mire erre az épületre szükség lesz, addigra már nem lesz senki, aki be tudná üzemelni a berendezéseket. Ebben a pillanatban azonban minden egység működőképes, jó állapotban van. Az ’50 es években készült aggregátort még úgy csinálták meg, hogy az még kétszáz év múlva is aggregátor legyen”
atombunker_mav.jpg
Ez egy típus épület, a hidegháború idején több ilyen is épült az országban, csak sokan nem tudják, hogy ez az.

Hírfigyelő Szolgálat

Az ajvékoló álnemzetiek figyelmébe:

“Minden katona amelyik a hazáért, egy eszméért adta életét, legyen az az eszme jó vagy rossz, és megmaradt a borzalmak között is embernek, – hős volt. Holtak ellen pedig nem harcolunk.”

10991353_804855712901103_6746161642242498630_nSok nemzeti portálon köpködnek, és orbékolnak, amiért Putyin “meg merte” koszorúzni a magyar földön elesett orosz katonák emlékművét, és sírjait.
Valamit vegyünk figyelembe: Ne keverjük össze a két rendszert.
Az még a Szovjetunió volt. A mai Oroszországnak már semmi köze sincs az akkori bolsevik rezsimhez. Az, hogy Putyin megemlékezett az itt elesett orosz kiskatonákról természetes. A mi kormányküldöttségeink (már amelyik), is megemlékeznek a Don-kanyari magyar emlékműnél. (Rudkinonál – a szerk).
Az oroszoknak is természetes ez. Ha minden héten menne egy delegáció magyar részről és megemlékezne Oroszországban elesett katonáinkról ők akkor sem háborognának. Csak úgy megsúgom: Az kinti magyar hadisírokat, és emlékműveket az oroszok tartják rendben, és gondozzák. Méghozzá példás hozzáállással, és ingyen. Nem hőbörögnek, (még a legnacionalistább orosz szervezetek sem, hogy a hazájukat lerohanó idegen katonák emlékét nekik kell ápolni.
Ez csak nálunk divat, sok elvakult embernél. Háború volt. Szép háború pedig nincsen, csak sok-sok fájdalommal, és szenvedéssel járó háború van. Mind a legyőzöttek, mind a győzők részéről. Az oroszok, akik szintén sok szenvedésen mentek keresztül tudják ezt, és így is állnak hozzá a dologhoz. Még Brezsnyevi idejében is gondozták a “fasiszta” magyar katonák sírjait. Igaz, emlékművük az még akkor nem volt, de már van.
Idéznénk A. Gervocsuk tábornokot, még a szovjet időkből: “Minden katona amelyik a hazáért, egy eszméért adta életét, legyen az az eszme jó vagy rossz, és megmaradt a borzalmak között is embernek, – hős volt. Holtak ellen pedig nem harcolunk.”
Azt hiszem ez mindent elmond róluk, és a gondolkodásukról. Nekünk, a történelmünk során szintén sokat háborúskodó, és ezáltal szenvedő, és sokat vesztett nemzetnek, – szintén illene ezen elgondolkodnunk!…