2014. november 5., szerda

Moszkva és Belgrád közösen lép fel a nyugat terroristái ellen

Szerbia adekvát választ ad a NATO kelet-európai jelenlétének fokozására, és újabb közös hadgyakorlatot tart Oroszországgal, hogy felkészülhessen a nyugati terjeszkedés jelentette fenyegetettség fokozódására.
Szerbia Kelet-Európa független országaként máig nem tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, emiatt a NATO jelenlétének fokozódása biztonsági kockázatot jelent az ország számára. November első felében orosz deszantosok és a szerb szárazföldi csapatok közös terroristaellenes hadgyakorlatot folytatnak Szerbia területén - az Orosz Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint "A csapatok gyakorolják majd a feltételezett illegális fegyveres csoportok elfogását és megsemmisítését, a túszok kiszabadítását, közös lőgyakorlatokat végeznek".

Kiemelt fontosságú történés, hogy Szerbia Oroszország segítségével készül a terrorveszély elhárítására, mivel az országra fokozott nyomás nehezedik a NATO haderő-átcsoportosításai miatt, és a szerb kormány ennek ellenére sem hajlandó Brüsszel és Washington diktátumait végrehajtani. Mivel Szerbia nem tagja se az EU-nak, se a NATO-nak, független országként két lehetőség van előtte: folytatni a tárgyalásokat a nyugati féllel és eközben időhúzásra törekedni, mígnem a geopolitikai helyzet megváltozik, - vagy nagyhatalmi segítséggel ellensúlyozni az országra nehezedő nagyhatalmi nyomásgyakorlást.
Szerbiában most fokozott kockázata van egy olyan eseménysorozatnak, amivel a nyugati hatalmak a legitim ukrán kormányt is megdöntötték idén februárban. A kijevi eseményeket megelőzően Ukrajna szintén nyomásgyakorlásnak volt kitéve a nyugati hatalmak által, éppen úgy, ahogy most Szerbia. 2013 januárjában Szergej Razumovszkij volt ukrán hírszerző tiszt szerint az Egyesült Államok több mint kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén. Ezek a zsoldosok fokozatosan beszivárogtak az országba és bekapcsolódtak a mesterségesen felszított kormányellenes tüntetésekbe. Szerbia esetében is egyre reálisabb egy ilyen forgatókönyv, ahogy a nyugati nyomás fokozódik és az ország kormánya nem enged a követeléseknek. A Moszkva és Belgrád közti megállapodások lehetővé teszik, hogy egy ilyen nyugati felforgatás esetén az orosz különleges alakulatok is részt vegyenek a terrorista fenyegetés kezelésében.
A hadgyakorlatra az orosz fegyveres erők 2014. év nemzetközi katonai együttműködési tervének megfelelően kerül sor. Belgrádban nem lesz atlantista puccs. Szerbia minden szükséges lépést megtesz enne elhárítására.


http://www.hidfo.net/2014/11/05/moszkva-es-belgrad-kozosen-lep-fel-nyugat-terroristai-ellen

Mi vár a magyar társadalomra jövőre?

"Száz vasutat, ezeret!" (Petőfi Sándor). Száz stadiont, ezret! (Orbán Viktor)

Magyarországon a megszorítás szót miniszterelnöki szinten betiltották, és a csomagoknak különböző fantázianeveket adtak. Négy év alatt 4000 milliárd forint körüli összeget vontak el a magyar társadalomtól, de elvonták a 3000 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári pénzt is. Nőttek ki a földből a stadionok, megszépültek a belvárosok, és lepusztultak a falvak.

A stadionokat nemcsak felépíteni kell, hanem majd fenn is kell tartani. Amennyiben a beléptetési rendszer olyan lesz, mint a Ferencváros esetében, vagyis rabosítják a szurkolókat, akkor valószínűleg kevesebb lesz a néző. A nézők előszeretettel kijártak a mérkőzésekre még a gyalázatos ötvenes években is, mert volt FOCI! Ez ma hiánycikk. Akkor a focisták szinte szerelemből rúgták a bőrt, és halmoztak győzelmet győzelemre. Ma milliárdok mennek el a javadalmazásukra, foci meg sehol. Az egyik megátalkodott szerint annyit kellene nekik megtanítani legalább, hogy annak adják át a labdát, amelyik játékoson ugyanolyan dressz van, mint őrajta. Viszik a milliárdjainkat a különböző fociakadémiák, ahonnan már valódi focisták százainak kellett volna kikerülni. Jövőre a Szeged-Csanádi megyéspüspök is stadiont épít 2,5 milliárdért Szegeden, melyben Orbán Viktor kedvence (Garancsi István) és építőipari vállalkozása lesz a segítségére. Erről bővebben ITT !

A stadioni beléptetési rendszerre visszatérve: volt egy híres eset valamikor 2002-ben, amikor az első Orbán-kormány sportminisztereként Deutsch Tamás négymilliárd forintért alkalmatlan beléptető rendszert vásárolt. A rendszerből talán 51 millió forint értékben tudtak időközben (12 év alatt) értékesíteni. Elszámoltatás és felelősségre vonás ezt az akciót sem követte. Deutsch Tamás időközben európai uniós képviselő lett. Az internetadó tervét Orbán Viktor miniszterelnök október 31-én elvetette, de mégis lesz egy úgynevezett nemzeti konzultáció, amire 600 millió forintot be is terveznek kidobni az ablakon. A tervezett költségeket szeretik túllépni, tehát az egymilliárdos felhasználás biztosított. Hogy mi értelme van ennek az újabb nemzeti konzultációnak? Annyi, mint az eddigieknek, és annyi, mint a miniszterelnöki (esetenként válaszborítékos) körlevelekre kidobott kb. 10 milliárd forint elköltésének!

Sok belváros megszépült, tele vannak csobogó szökőkutakkal. Ott átsétálni, megpihenni jó dolog, de ettől nem lesz több értéket előállító, termelő munkahely, amire nagyon nagy szükség lenne. És például arra is, hogy a lepusztított, majd felszámolt élelmiszer-feldolgozókat újraindítsák és a külföldi szemét helyett végre élelmiszert fogyaszthassunk. Az élelmiszer-kereskedelmet vissza kell venni a maffiáktól, vagyis ahogy a sajtóban szerepeltetik, a feketegazdaságtól. Ebbe tönkremegy a termelő, a fogyasztó és bizonyos fokig az állam is, mert rettenetes adóbevétel esik ki. Mindezt már Amerikából is szóvá tették... A változtatás szándékának még a körvonalai sem látszanak!

A kormány által benyújtott jövő évi költségvetésben 44,2 milliárd forint van betervezve a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásra. Állítólag minden évben ennyit akarnak elkölteni erre a célra. A stadionok tovább épülnek, de most már belép a már átadott stadionok jelentős üzemeltetési költsége. A felcsúti stadion faszerkezetének lekezelése bizony sokba fog kerülni, és nagyon sok pénzt visz el a sportakadémiák fenntartása is. Igaz, nem közvetlenül teszik a magyar adófizetők nyakába, hanem közvetve, alapítványokon vagy a TAO-n keresztül. Megkezdődnek az uszodaépítések is.

A szegedi zsinagóga felújítására egyelőre egymilliárdot ad a magyar állam. A zsidó szervezetek egy darabig vitatkoztak, hogy melyikőjükhöz kerüljön a magyar adófizetők pénze, aztán megegyeztek: a Mazsihiszhez utaltatja át a pénzünket Lázár János. A zsinagóga teljes felújítása 2,2 milliárd forintba kerül a becslések szerint, amelyet a magyar állam fog állni. Hogy a Mazsihisznek utalt jelentős támogatási pénzek mire mennek el, azt nem lehet tudni, csak azt, hogy volt már néhány elszámolási vita. Legutóbb Zoltai Gusztáv volt MSZMP-s potentátot, aki nem mellesleg munkásőr is volt, menesztették a Mazsihisz éléről, mert nem stimmelt az elszámolás. Zoltai a közelmúltban Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója lett. A holokauszt emlékévhez kapcsolódó kiadások 10 milliárd forint körüli összeget emésztenek fel.

A magyar beteg várólistán várakozik évekig, mire a műtétjére sor kerülhet. A végtelen hosszú sor lerövidítésére is pontosan egymilliárd forint jut. A magyar adó- és járulékfizetők rendszeresen hátrányba kerülnek a saját hazájukban. Akad most olyan kórház is, ahol nem tudnak fűteni, akkora az adósság. A betegek fekszenek a hideg kórtermekben... De a zsinagógára jut egymilliárd forint!

A hatalom és egyre népesebb holdudvarának eltartási kötelezettsége (csak államtitkárból 54 darab van, de van több mint száz államtitkár-helyettes is, ötször annyian vannak legalább, mint az indokolt lenne!), a romák segélyezése, a zsidó igények kielégítése is azoknak a feladata, akik jövedelemhez alig jutnak. Egyetlen megszorítás sem érintette eddig a hatalmat és a kedvenc gazdagjait, és úgy néz ki, ezután sem fogja, sokkal inkább nekik kedvez az egykulcsos adó és a rezsiharc is! Az egykulcsos adónak és a családi adókedvezménynek köszönhetően nem, vagy alig adózik a havi egymilliós jövedelmű, értéket soha elő nem állítók egyre népesebb csapata.

Érdekes módon pártunk és kormányunk az egykulcsos adót alkotmányos védelem alá helyezte, de nem helyezte alkotmányos védelem alá a magyar társadalom számára legfontosabb négy alaptételt: a magyar termőföldet, a vízbázist, a társadalombiztosítást és a nyugdíjat. Mivel a járulékokat adóként szedik be, azt arra fordítják, amire akarják! Ezért fordulhat az elő, hogy a kórházak úsznak az adósságban, és egyre gyengébb lábakon áll az egészségügy és a nyugdíjrendszer. A nyugdíjasoknak beszólt Balog miniszter, hogy jövőre 2,2 százalékos emelést kapnak, majd másnap beszólt Varga Mihály is: 1,8 százalékos lesz az emelés. Legalább egyeztetnének időnként a háttérben, akkor talán kevesebb lenne az összevissza beszéd! Elképesztő ötletekkel álltak elő például az internetadó fontosságát magyarázandó kérdéskörben a miniszterek és a képviselők.

Ami talán az egyik legbosszantóbb tétel: új tv-csatornákat indít az MTVA. Az idei költségvetésük emiatt jövőre három milliárd forinttal, immár 80 milliárd forint fölé emelkedik! A nézettség elég gyatra a sok ismétlés és a gyenge színvonal miatt. A híradásaik tele vannak lózungokkal arról, hogy milyen jól él az egyre szegényedő magyar társadalom. Az Eurostat szerint 3,3 millió szegény van már Magyarországon, és ami nagyon szomorú, egyre több az éhező gyermek. A devizahitelesek többsége is még mindig az út szélén várakozik...

Békéscsaba, 2014. november 4.
Anton

Emlékeztető: "Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet." (Bethlen Gábor erdélyi fejedelem)
sokkaljobb.hu

Örményországban az ellenzék is támogatja az eurázsiai csatlakozást

Örményországban az ellenzéki erők is támogatják a vámuniós csatlakozást és a belépést a Moszkva által alapított Eurázsiai Unióba. Stepan Margarian, a Virágzó Örményország Párt frakcióvezető-helyettese bejelentette, hogy a megállapodásról szóló értesülések nem alaptalanok, az ellenzék támogatja az Eurázsiai Unióhoz csatlakozást. A helyettes elmondása szerint a VÖP bármely integrációs kezdeményezést támogat, mert az ország izolált környezetben van, ami igen veszélyes helyzet. A párt állásfoglalása az eurázsiai csatlakozás kapcsán változatlan marad, mert nem magát a csatlakozás tényét tartják vitatandónak, hanem, hogy a kormányerő azt mire használja fel, és mindez hogyan hat majd az ország helyzetére.
Hídfő.net | Stepan Margarian
A Virágzó Örményország Párt a legnagyobb ellenzéki erő Örményországban, amely a szavazatok 30,12%-át szerezte meg a 2012-es választásokon.
Örményország korábban az Európai Unió "keleti partnerségének" célpontja volt, és 2013 novemberében írta volna alá a szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val. Az ország azonban a fokozott nyomásgyakorlás ellenére is kicsúszott a nyugat markából, és az "utolsó pillanatban" bejelentette csatlakozási szándékát az eurázsiai vámunióhoz, majd az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Azt követően a kormány és az ellenzéki pártok érdekegyeztető tárgyalássorozatot folytattak, melynek során az ellenzéki erők is változtattak álláspontjukon.
Az Európai Unió nem az egyetlen alternatíva. Magyarország és Kelet-Európa más országai a közeljövőben szintén lehetőséget kaphatnak a Moszkva által alapított Eurázsiai Unióhoz csatlakozásra, ha képesek lerázni magukról az elmúlt 25 év atlantista politikáját. Az új szövetségi rendszer 2015 január 1-jén kezdi meg működését. Ha kilépünk az Európai Unióból, hazánk nem szigetelődik el, épp ellenkezőleg: lehetőséget kapunk egy olyan szövetséghez csatlakozásra, mely az Európai Uniónál jóval nagyobb gazdasági potenciállal rendelkezik, védelmezi az európai tradicionális értékeket, és nagyhatalomként lép elő a nyugattal szemben.

http://www.hidfo.net/2014/11/05/ormenyorszagban-az-ellenzek-tamogatja-az-eurazsiai-csatlakozast

Ukrajna hitelből kifizette a gázszámlát

A Gazprom megerősítette, hogy megkapta Ukrajnától a fennálló tartozás első részletét, összesen 1,45 milliárd dollárt, - az orosz energiavállalat szóvivője, Szergej Kuprijanov szerint az ukrán Naftogaz kedden fizetette be az összeget.
A múlt hét folyamán Alekszej Miller, a Gazprom vezetője engedményt tett Ukrajnának és kijelentette, hogy a gázszállítás 48 órán belül folytatódhat, ha az ukrán fél befizeti az első részletet. Az ukrán atlantista kormánynak ebbe nem sok beleszólása volt, Oroszország és az Európai Bizottság október 31-én megállapította az orosz gáztranzit folytatásának feltételeit, ekkor rendelkeztek a pontos összegről, amit az ukrán vállalatnak be kell fizetnie előlegben. Az Európai Bizottságnak sem volt sok választása, a tél kezdete előtt mindenkinek érdeke, hogy az Európába irányuló orosz gázszállítás zavartalan legyen. Emiatt a két fél megállapodása szerint Oroszország szünet nélkül folytatja a gázszállítást Európába 2015 március 31-ig, cserébe Ukrajna befizeti a fennálló tartozás egy részét.
Hídfő.net | Arszenij Jacenyuk és Petro Porosenko
Idén februárban fegyveres hatalomátvétel zajlott le Kijevben, melynek eredményeként egy atlantista kormány jutott hatalomra, melynek feladata Ukrajna bevonása a nyugati érdekszférába. A tüntetések tavaly novemberben kezdődtek kormányellenes és EU-párti tüntetések formájában, amiből egyértelművé vált, hogy a nyugati fél felforgató műveletet kezdett Ukrajnában. Kijev emiatt tavaly novembertől már nem fizetett a Gazpromnak, így több mint fél éves tartozást halmozott föl (a Gazprom júliusban állította le a gázszállítást Ukrajnába). Miután a Gazprom több mint fél éven keresztül úgy szállította a gázt Ukrajnába, hogy az nem fizetett a kiszállított és elfogyasztott gázmennyiségért, a gáztranzitot nyáron leállították, és Ukrajna számára előrefizetéses rendszer lépett életbe, ennek feltételéül az orosz vállalat pedig az addig fennálló tartozás törlesztését szabta meg.
Ugyan Kijev nemzetközi bíróságra a tartozás ügyét (nem akarják kifizetni a teljes összeget), a nyugati országok az ígéretekkel ellentétben sem tudták megoldani Ukrajna gázellátását. Ukrajnában nincs a télre elegendő földgáz, emiatt a kormány korlátozta a melegvíz-használatot és felmerült a lehetősége annak, hogy a távfűtéses lakásokban idén nem tudják biztosítani a fűtést. Korábban ukrán parlamenti képviselők arra szólították fel a lakosságot, hogy szerezzenek be egész télre elegendő tüzifát. Ennek köszönhetően a tüzifa ára is közel négyszeresére emelkedett Ukrajnában. Emellett Ukrajnának mindössze 5-6 napra elegendő széntartaléka maradt, így a széntüzelésű erőművek leállításával télen az áramellátás is megszűnhet.
A nyugati országok csődöt mondtak, ígéretet tettek egy országnak, hogy az ígéretekkel becsalogassák azt a nyugati szövetségi rendszerbe. Ezeket az ígéreteket azonban megszegték, a nyugat nem tudta megoldani Ukrajna energiaellátását. A puccsal hatalomra jutott atlantista kormány szintén csődöt mondott, alkalmatlannak bizonyult az ország gondjainak megoldására. A nyugati országok a nyáron még tartható "keménykedéssel" szemben a tél beállta előtt annyit tudtak tenni, hogy több tucatnyi hitelt biztosítottak Ukrajnának a legkülönbözőbb ürügyekkel. Ezeknek a hiteleknek azonban az volt a lényege, hogy Kijev még a tél beállta előtt be tudja fizetni a gázszámlát és a Gazprom újraindítsa a gáztranzitot. Itt a tél, a nyugati országok erőfitogtatásának vége. Majd tavasszal újrakezdik, amikor már nem lesz szükség fűtésre. Mindez azonban rámutatott, hogy a nyugati szövetségi rendszer erőfitogtatása mögött semmiféle erő nincsen.


http://www.hidfo.net/2014/11/05/ukrajna-hitelbol-kifizette-gazszamlat

Nyírlugoson megcsapolják a közmunkabért?

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros közmunkásai azt mondják, sorozatosan kevesebb pénz van a fizetési borítékban, mint amennyit aláíratnak velük a bérpapíron. Esőben és hőségben is dolgoztatják őket, a munkavezetőik pedig hajcsárok. A helyi polgármester cáfol.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros közmunkásai panaszaikkal megkeresték a Hír24-et. Azt mondják, sorozatosan kevesebb pénz van a fizetési borítékban, mint amennyit aláíratnak velük a bérpapíron. Esőben és hőségben is dolgoztatják őket, a munkavezetőik pedig hajcsárok. Panaszaikkal nemrég a Magyar Államkincstár (MÁK) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetét is megkeresték. Küzmösné Jónás Erzsébetet kérték meg, hogy képviselje ügyüket. A háromgyerekes asszony kötegnyi nyilatkozatot gyűjtött össze, amelyekben az emberek részletesen leírták problémáikat.
Küzmösnével jártuk végig a település egy részét, felkeresve több érintettet. Néhányan leírhatatlan nyomorban élnek. Egy asszony üres házába – miután kiderült, őt is meglátogatjuk – előző nap a menye vitette át a szekrénysorát, hogy ne csak három ágy árválkodjon a szobában. Egy másik helyen a szomszéd adott kölcsön takarót az ágyra, egy beteg nőhöz a fia tolta át a vaskályháját.
Kevesebb a pénz, rossz munkakörülmények, goromba munkavezetők
Többen névvel, mások név nélkül, de ugyanazt mondták: fizetéskor mindig kevesebb pénzt találnak a borítékban, mint amennyit a hivatalban aláíratnak velük. Ha szóvá teszik, rájuk szólnak, haladjanak tovább, ne tartsák fel a sort, vagy azt ígérik, a következő havi borítékban több lesz, de ilyen még nem volt. Hiába kérik, hogy inkább bankszámlára utalják a fizetésüket, azt a választ kapják, hogy nem lehet.
Az egyik asszony, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 6 évig volt közmunkán, elmondta: rendszeresen hiányzott pénz a borítékjából. Esőben is dolgoztatták őket, még azt sem engedték meg, hogy hazamenjenek átöltözni, száraz ruhába. Hiába volt hőségriadó az egész országban, nekik akkor is menniük kellett.

Más azt mesélte, hogy egyszer 38 ezer forintot írt alá, de csak hatezret kapott. Egy másik azt mondta: 49 ezerből mindig csupán 20-30 ezret kapott kézhez. Egy harmadik hiába írt alá 49, 50, 52 ezer forintról, sosem kapott 30 ezernél többet. Egy középkorú hölgy elpanaszolta, hogy neki havonta 7-8-10 ezer forint hiányzott a borítékból. Másfél évig volt közmunkás, de egyszer sem fordult elő, hogy megegyezett volna az összeg a bérjegyzéken szereplővel. Olyan is volt, hogy egy nap szabadságért 10 ezer forintot vontak le tőle, azt ígérve, hogy a következő hónapban megkapja. De nem így történt.
Egy 51 éves asszonyt – állítása szerint – egészségügyi vizsgálat nélkül küldtek ki az uborkaföldre dolgozni. A stroke-os nő rosszul is lett a munkahelyén, mentő vitte el. Kérte, adjanak neki könnyebb munkát, de azt a választ kapta, nincs. Végül közös megegyezéssel megszüntették a munkaviszonyát. Azóta semmilyen ellátást nem kap. Elismerte, hogy el sem olvasta, mit ír alá, így fordulhatott elő, hogy még a munkaügyi központ nyilvántartásából is törölték azzal az indokkal, hogy a számára felajánlott, megfelelő munkát nem fogadta el.
Többen elmondták, hogy a munkavezetők gorombák, úgy beszélnek velük, mint a kutyával. Ráadásul kulccsal rájuk is zárják az ajtót, úgy érzik magukat a munkahelyükön, mint a börtönben.
A polgármester cáfol
Nyírlugoson 81 százalékos szavazati aránnyal októberben újra Hovánszki Györgyöt (Fidesz-KDNP) választották meg polgármesternek. A közmunkások problémáira az újraválasztott településvezetővel, két kolléganőjével és a település jegyzőjével kerestük a válaszokat. Igyekeztek valamennyi panaszt a rendelkezésükre álló iratokból, aktákból cáfolni.
Szerintük például nagyon jól tudják a dolgozók, miért nem az az összeg van a borítékban, ami a bérjegyzéken szerepel. Fizetéskor ugyanis, mint kiderült, kapnak egy másik papírt is, amely tartalmazza, hogy az adott hónapban mennyi a ténylegesen részükre járó munkabér. Mint a polgármester elmondta: erre azért van szükség, mert a Magyar Államkincstár az elszámolásokat már jóval a hónap lezárása előtt elkészíti, így abban nem szerepelnek az esetleges későbbi hiányzások (betegszabadság, állásidő, igazolatlan hiányzás).
Hovánszki György hozzátette, ezt már többször is igyekezett tisztázni az emberekkel, olyankor mindig úgy tűnt, hogy megértették. „Lehet, azt mondták, mégse értették” – fogalmazott.
A polgármester szerint nyáron mindenki névre szóló levelet kapott, melyben tájékoztatták, hogy bár eddig lehetett eltérés a bérjegyzékben szereplő és a tényleges összeg között, 2014 augusztusától ez megváltozik, és mindenki ugyanannyit fog kapni, mint amennyi a papíron szerepel. (A hozzánk eljuttatott, szeptemberi keltezésű nyilatkozatokban, panaszokban azonban nyoma sincs annak, hogy a bérezési mód megváltozott volna.)
A jelenléti ív kapcsán Hovánszki elmondta: a későbbi viták elkerülése érdekében vezették be korábban, hogy naponta két jelenléti ívet íratnak alá a dolgozókkal, egyet munkakezdéskor, egyet a befejezésekor. Mert lehet, hogy ők úgy emlékeznek, hogy esőben és hőségben is dolgoztak, a bizonyíték azonban a jelenléti ív. „Saját aláírásával bizonyítja mindenki, hogy állásidőn volt. Biztos vagyok benne, hogy odafigyelnek arra, mit írnak alá” – így a polgármester.
(Többen viszont arra panaszkodtak, hogy olyan papírt írattak velük alá, amelyen ki volt pontozva az összeg helye, amit a béréből utólag levontak, és nem egyszer trükköztek a jelenléti ívvel is.)
Azt is elmondta, nincs lehetőség arra, hogy folyószámlára utalják a fizetést, mert a közfoglalkoztatási szerződés aláírásakor az érintettek készpénzfizetést kértek. „Nem az a célunk, hogy ne dolgozzanak, épp az a cél, hogy dolgozzanak” – fogalmazott. Nyírlugos egymilliárd forintos költségvetéséből mintegy 300 millió forintot tesz ki a közmunkaprogram.
„Tavaly írásban megkérdeztem az emberektől: akarnak-e dolgozni idén is. A 90 százalékuk azt válaszolta, igen. Aki nem írta alá, utána sírva jött, hogy a többiek félrevezették. (…) Szigorúak a munkavezetők, de kézben is kell tartani a dolgokat, itt ültetni, kapálni kell a növényeket. Van, aki nem panaszkodik. Én azt nem hiszem, hogy egy perc késés miatt igazolatlan hiányzást írnak be. De ha valaki egy órát késik a munkahelyéről, az már egészen más kérdés.”
Nyírlugoson a rászorulók részére nagyon fontos a közfoglalkoztatás. A rendszeres jövedelemszerzés ilyen formája több mint 100 család létfenntartásának egyetlen lehetősége, emiatt nagyon fontos ennek a jövőbeni fenntartása.
„Ha néhány elégedetlen ember miatt a későbbiekben ettől a többség elesik, akkor ez Nyírlugosnak jelentős hátrányt fog okozni ezért szeretném, ha közfoglalkoztatási programunk vitatott eseményei tényszerű bemutatást kapnának” – zárta a beszélgetést a polgármester.
Úgy tudjuk, az ügyben hamarosan rendőrségi feljelentést tesznek.
(Cservenyák Katalin)

Az EU – “értékel” – Újoroszország pedig működni kezd!

November 17 – én az EU – külügyes fejesei Brüsszelbe fognak csődülni, hogy kitárgyalják az Oroszország elleni szankciók hatását. Tekintettel arra, hogy igen sűrűn rendezik ezeket a kitárgyalásokat, komoly gondjaik lehetnek már az eredmények miatt.
brüAmelyek szankciók egyre inkább rájuk kenődnek! Az oroszok köszönik! – jól meg vannak. Tegnap megkapták a Kijev részére összedobott gáztartozást, aztán most törik a fejüket, hogy mi a francot csináljanak a kapott dollárral.
krakkDonyeckben és Luhanszkban tegnap beiktatási ceremóniák zajlottak.
Luhanszkban Igor Plotnyickijt, Donyeckben Alekszander Zaharcsenkot iktatták be mint államfőket.
elnök
A kijevi udvar meglehetősen rezignáltan vette tudomásul a dolgokat. Nagyon nem örül Nyalókakirály és udvartartása Donbassz elveszejtésének, de hát kénytelenek belenyugodni. Örömre legfeljebb az adhat nekik okot, hogy egyelőre CSAK ezt a veszteséget kénytelenek benyelni. Ráadásul nyakukon a hideg tél, és se szén, se elegendő gáz!
Így aztán a közeli – ám mégis oly távoli Donbasszhoz fordulnak egy kis szenecskéért. Abban reménykednek, hogy a két Népköztársaság megkönyörül rajtuk.
Állítólag már ezen a héten könyörgő delegációt menesztenének Donbasszba.
szén


http://balrad.wordpress.com/2014/11/05/az-eu-ertekel-ujoroszorszag-pedig-mukodni-kezd/

Kiújuló harcok, tankcsata Luganszk mellett

November harmadikán éjszaka heves tankütközet bontakozott ki az Luganszk közelében lévő Emlékezés Domb környékén. Ukrán harckocsi egységek állást próbáltak foglalni a magaslaton. Az ütközet hajnalban kezdődött. Ezzel párhuzamosan a milícia tovább folytatja az ellenőrzőpontok felszámolását a Luganszk és Szeverodonyeck közötti útszakaszon. Ezen a területen az ukrán hadsereg nemrégiben egy jelentős támadó konvojt vesztett el, majd a DNK harcosai ellentámadásba kezdtek az ellenőrzőpontok ellen, valamint észak felé folytattak támadásokat ukrán állások ellen, ahonnan Luganszkot lövik tüzérséggel. Több ellenőrzőpont is próbált kitartani, és a milícia felszólítása ellenére sem vonultak el. Negyedikén reggelre már újorosz zászló lengett az ellenőrzőpontok felett.
Hídfő.net | NovorosszijaÚjoroszország zászlaja
A DNK területén több helyen vannak még katlanba szorult ukrán egységek. Ezek közül két helyen még kitartanak, de a milícia jelentése szerint napok kérdése a felszámolásuk, mivel az egységek már teljesen elszakadtak egymástól. Sem stratégiával, sem a legkisebb fokú szervezettséggel sem bírnak már, voltaképpen darabokra szakadt kis egységek próbálnak valamilyen szinten ellenállni. Ezek a két hónappal ezelőtt összeomlott ukrán offenzíva utolsó beszorult maradékai. Az egyik ilyen egység Djakovo mellett harcol, mélyen a frontvonalak mögött, az orosz határ közelében. A másik a Debalcevoból indított offenzíva maradéka nagyjából 40 kilométerre Debalcevotól. Mindkét egységet légi úton látták el utánpótlással. A katonai térképek eddig fehér zónának jelölték az ukrán zsákokat, mára a fehér jelzés megszűnt, csak a harcokat jelölik.
Ezen kívül Luganszk környéki falvakat lőttek tüzérséggel és rakétás egységekkel, habár nem olyan intenzíven, mint az elmúlt napokban. Így is több épület dőlt össze, és többen megsérültek.
Donyeck városa körül folyamatosan folyik a tüzérségi harc. Mivel a város környezetéből mindenhonnan kiverték az ukránokat, a harc az egyetlen olyan területre szorult, ahol még elszórva, de vannak ukrán egységek, ez a donyecki reptér. Észak-Nyugat felől ismételten páncélozott járművekkel próbáltak a repülőtér irányába betörni. A támadást tankok indították meg, amelyeket páncélozott csapatszállítók követtek. Több páncélos és egyéb harcjármű elvesztése után azonban a támadást leállították és visszavonultak.
Donyeck körül mindenhol roncsok hevernek (a fotó a várostól északkeletre készült)
Debalcevoból kiindulva azonban folytatják az ukránok a lassú területszerző manővereket. Rakétás egységeik településeket lőnek, eközben magaslati pontokat igyekeznek megszerezni. Újabb ilyen jellegű manővert hajtottak végre, amelyben megszerezték Petropavlovka északi felén lévő magaslatot. Azonban a Debalcevoból kiinduló sikerek hamar katasztrófába torkolhatnak, mert a milícia nem itt fog ellentámadást indítani, hanem messze Debalcevotól nyugatra katlanba zárja az egész települést és az ukránok által elfoglalt területeket. Erre számítanak az ukránok is, éppen ezért a városban nagy mennyiségű ellátmányt halmoztak fel. Többen Donyeck környékén számítanak a legádázabb harcokra, de mások szerint Debalcevo lesz a harcok központja.
Eközben nagy mennyiségű ellátmány érkezett Oroszországból, melyet többen felvettek kamerával. A hírek szerint azonban kizárólag humanitárius segítség érkezett élelmiszerek, meleg ruhák, takarók, tábori ágyak és hasonlók formájában azoknak, akiknek az ukránok szétlőtték a házát és közösségi szállásokra kényszerülnek.
Mariupolban katonai konvoj haladt a város keleti oldala felé, több nehézfegyvert és légvédelmi gépágyút vontattak teherautók.
http://www.hidfo.net/2014/11/05/kiujulo-harcok-tankcsata-luganszk-mellett



Donyecket ma folyamatosan bombázta Nyalókakirály tüzérsége.
Három civil meghalt, hatan súlyosan megsebesültek.

A repülőteret lövik a valcmanista latortüzérek minden rendelkezésükre álló szerszámmal.
Volnovahából azt jelentették, hogy azokat akik részt vettek a hétvégi választásokon, a zsoldosok összefogdossák és Dnyepropetrovszkba internálják.
Csjernuhinonál délután a milicia a zsoldostüzérség állásait támadja folyamatosan.
A 31. latorposzt környékén bekerített kijevő erőket a milicia három irányból kezte lőni délután három órától.
Bahmutkánál és Frunzénál nagyon keserves délutánja van ismét a őribékhordának. A milicia önjáró lövegekből lövi az állásaikat, és rohamcsapatok is kísérik a lövegeket.
Szeverszk irányából a népköztársaságiak önjáró lövegekből ma déltől lövik a Karacsun – hegyet.
Krasznyij Limanyban pánikolnak a latrok, de Kramatorszkban is nyugtalankodnak.
Szahankéban – ahol köztársasági erők soha nem voltak – a valcmanista latortüzérség a falut lőtte. Kilenc helyi lakos halt meg a brutális támadásban, és rengeteg a sebesült

http://balrad.wordpress.com/2014/11/05/heves-harcok-donbasszban-2/

Antifaces - Az Összeomlás Napja (Már itt tartunk, s egyre mélyebbre sodrodunk, ha nem vagyunk képes megfordulni)

"2 év munkája. S ahogy e két év megannyi hangulathulláma fel-alá dobált, úgy borult e videó egyre sötétebb árnyalatokba. Pont olyan zavaros, mint én." KenytheOne

Marad a dolgozói szegénység jövőre is

A jövő évi költségvetés benyújtásával egyértelművé vált, hogy a kormány nem mer belevágni egy jelentősebb bérfelzárkóztatási programba. Hátravannak ugyan az idei tárgyalások a minimálbérről és a bérajánlásról, de a keretek érezhetően nem túl tágak. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy a költségvetésből mi olvasható ki a munkaerőpiacra és a bérekre nézve.
A jövő évi költségvetés melléklete szerint 2015-ben a kormány 1,8 százalékos infláció mellett 3,6 százalékos bruttó átlagbér emelkedéssel számol. Elvileg a keresetünk tehát többet fog érni, mint idén. Ez persze azt is jelentheti, hogy nem számol a kormány jelentős minimálbér emelésével, mivel annak továbbgyűrűző hatása megemelné a béreket is. Azaz, várakozásaink szerint a minimálbérnek 105.000-106.500 forintra történő emelését tervezheti a kabinet. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem csökken jövőre sem a Policy Agenda által korábban egymillió munkavállalóra becsült létszám, akiknek a havi keresete nem éri el a létminimum egy főre jutó összegét.
Már csak azért sem várható a keresetekben érdemi emelkedés, mert a költségvetés azzal számol, hogy 2015-ben a béren kívüli juttatások adója 35,7százalékról 51,17százalékra emelkedik. Nyilvánvalóan ezt a jelentős mértékű emelést nem képesek követni a vállalkozások, és így csökkenteni fogják ezeket a juttatásokat (pl. Erzsébet-utalvány, SZÉP-kártya).
Az átlagbér emelkedése és a béren kívüli juttatások adójának jelentős emelése könnyen lehet, hogy kioltja egymást, és jövőre a keresetek reálértéken alig változnak majd azoknál, akik idén valamilyen cafeteriát kaptak.
Mi lesz a közszférában?
A közszféra szakszervezetei folyamatosan számon kérik a kormányon azt, hogy évek óta nem történt általános béremelés a köz alkalmazottai körében. Az állam nyilvánvalóan pénzügyi okok miatt sem tud elmozdulni ebbe az irányba, ugyanakkor egyes ágazatokat kiemelve mégiscsak igyekszik azt bizonyítani, hogy érzékeny a probléma iránt. Ennek technikai kezelésére találták ki az életpálya-modelleket, amelyek lehetőséget adnának az ágazati különalkukra.
Jövőre a pedagógusok bére az életpálya-modell miatt valamivel a kormány által várt 3,6 százalékos országos béremelkedést meghaladva növekszik majd (5-6 százalékkal), míg a fegyveres és rendvédelmi testületeknél éves szinten 15 százalékos lesz az emelés (júliusban tervezik 30 százalékkal emelni a béreket). E két területen meglépett emelés feltehetően arra elegendő lesz, hogy 2-3 százalékos átlagos bruttó bérnövekedést eredményezzen a teljes közszférában, ahol azért ez nagyon egyenlőtlen megoszlást jelent.
Jön az újabb közmunka-bumm?
A közfoglalkoztatás továbbra is a kormány foglalkoztatáspolitikájának középpontjában áll. Az idei várható adatokból kiindulva azonban úgy számolunk, hogy kb. 23-28 ezer fővel növekedhet a közmunkában foglalkoztatottak száma a jövő évben. A kormány által az idén e területre elköltött összegnél 2015-ben 35-39 milliárd forinttal több áll majd rendelkezésre, de ennek egy része a minimálbér emelkedésével várhatóan azonos mértékben növekvő közfoglalkoztatotti bér emeléséhez kell. Emellett a közmunka forrásaiból a kormány a bérek mellett előszeretettel költ dologi kiadásokra is.
A 2013-2014-es években még 80-90 ezer fős növekedés volt a közmunkában, ilyen jelentős változásra azonban nem lehet számítani 2015-ben. A kisebb közmunka-bővülés pedig mindenképpen visszaveti a foglalkoztatás növekedésének dinamikáját, amely mértéke most végképp attól függ majd, hogy a versenyszférában sikerül-e a GDP növekedését a munkahelyek számának tényleges emelkedésével megalapozni.
Van-e mozgástér?
2015-ben a kormány visszafogott béremelésekkel, és foglalkoztatás-növekedéssel számol. Ehhez igazította a költségvetést, és feltehetőleg ebben lesz érdekelt a bértárgyalások befolyásolása során. Ugyanakkor a két legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a LIGA és a Magyar Szakszervezeti Szövetség zászlajukra tűzték, hogy egy többéves bérmegállapodást szeretnének, aminek a végcélja, hogy a ciklus végére a nettó minimálbér egyenlő legyen a létminimum összegével. Ez pedig nyilvánvalóan jóval dinamikusabb emelést igényelne, mint ami a költségvetésből kiolvasható.
A kormány ezt az elképzelést láthatólag nem támogatja és nyilvánvalóan csak akkor adná fel a jelenlegi pozícióját, ha a szakszervezetek képesek lennének egységesen fellépni, és olyan nyomást gyakorolni, amely ebben a ciklusban nem volt jellemző. Az egységes fellépésre egyébként a szakszervezetek közötti megosztottság miatt egyelőre kevés az esély, ezért sem várható, hogy akár a béren kívüli juttatások adójában, akár a közszféra általános béremelésének ügyében változtasson eddigi álláspontján a kormány.
(Policy Agenda)

Az Oroszország belső felbomlasztására irányuló politika kockázatos

Washington, a CIA közvetlen irányításával, uszító-kampányt folytat Oroszország és annak elnöke ellen. Egyre több jel utal arra, hogy ennek a kampánynak a célja közvetlen katonai konfrontáció a világ második legnagyobb nukleáris hatalmával. Már nem kétséges, hogy a CIA minden rendelkezésére álló eszközt mozgósított a háború kirobbantását célzó kampányához. Az Egyesült Államok eddig nem hozta nyilvánosságra bizonyítékait az MH-17-es gép katasztrófájára vonatkozóan. Az amerikai társadalom tízmilliárdokat költ a globális elektronikus megfigyelésre, ennek dacára, az amerikai hírszerző szervezetek még semmilyen bizonyítékokkal nem támasztották alá, hogy Oroszország felelős az MH-17 tragédiájáért. A fizikai bizonyítékok egyelőre ismeretlenek. Más a helyzet, ha a politikai folyamat egészét vesszük közelebbről szemügyre.





  1. július utolsó hetében, a Nyugat három nagy példányszámú hetilapja – az amerikai Time Magazin, a brit The Economist és a német Der Spiegel –, egymást erősítve intézett támadást személy szerint Putyin ellen és harciasan követelve az Oroszországgal való leszámolást. Megmosolyogtató, hogy a három hetilapban hasonló magyarázatokat olvashatunk szinte azonos megfogalmazásokban. Ezek arra utalnak, hogy egy helyről, nevezetesen a CIA agytrösztjéből állították elő őket. A szövegek ugyanazokat az előre gyártott elemeket és sértegetéseket tartalmazzák. Putyin szemére vetik, hogy hazugságokat terjeszt, és úgy tüntetik fel, mintha tömeggyilkos lenne.

betyarvilag_putin_obamaPutyin és Obama Mexikóban a G20-as találkozón 2012 júniusában // Forrás: www.cbc.ca; “Why Russia’s Vladimir Putin confounds the West”


A pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás most pontosan azt teszi vele, amit korábban Szlobodán Milosevics szerb elnökkel, Szaddam Husszein iraki elnökkel, Muammar Kadhafi líbiai elnökkel, és Bassar al-Asszad szíriai elnökkel tették. A független szerbeket bombázással kényszerítették térdre. Demokratikusan megválasztott elnöküket pedig Hágában vonták felelősségre, ahol tisztázatlan körülmények között meghalt. Irakot hazug vádak alapján támadták meg és elnökét kivégezték. Líbia, Afrika egyetlen jóléti állama volt, elnökét durván megkínozták és megölték. Szíriában, a Nyugat támogatásával, véres polgárháború folyik, amelyben eddig már több mint százezren veszítették életüket. Putyin a propaganda össztűz és a szankciókkal való zsarolás nyomán joggal gondolhatja, hogy most Oroszországon és rajta a sor. A három említett folyóirat türelmetlen hangnemet üt meg amiatt, hogy az orosz elnök nem eléggé agresszív, holott ők igazán mindent elkövetnek a provokálása és megfélemlítése érdekében. Valamennyien hangoztatják, hogy a tárgyalások ideje lejárt. A Spiegel egyenesen azt írja, hogy „az MH-17-es roncsai egyben a diplomáciának is a roncsai”. Ha tehát a diplomáciának már vége, mert kimerültek az eszközei, akkor nincs más alternatíva, mint a háború, amely bármikor bekövetkezhet.

Az amerikai Time Magazin keményen bírálja Obamát, amiért Putyin közreműködését kérte az MH-17 katasztrófájának a kivizsgálására. A Time szerint az amerikai elnöknek azonnal háborúval kellett volna megfenyegetnie Moszkvát. Így fogalmaz:
„A legkevesebb, amit Putyin megtehetett, a legtöbb volt, amit Obama képes volt kérni. Az amerikai elnök nem jelentett be határidőket, nem húzta meg a vörös vonalakat és nem fenyegetett.”


Aki járatos a háborúra uszító írások szóhasználatában, az tudja, hogy a határidők, vörös vonalak, fenyegetések emlegetése mind háborúra utal. A Time Magazin támadja az olasz és a francia kormány magatartását is, de nem kíméli az Obama-kormányzatot és az amerikai népet sem, amiért nem követelik eléggé a kemény fellépést Oroszországgal szemben. Így ír a Time:
„Putyinnak nem kell sokat aggódnia, amikor látja az ellene felsorakozó erőket. Obama egy háború által kimerült nemzet vezetője kizárt minden katonai opciót, beleértve Ukrajna fegyverekkel való ellátását.”


Ez a megfogalmazás egyértelműen azt jelenti, hogy a Time a katonai megoldást részesíti előnyben. A brit The Economist ugyanezt a gondolati sémát követi „A web of lies” (hazugságok hálója) című szerkesztőségi cikkében. Azt veti a Nyugat szemére, hogy túlságosan habozik és bizonytalan. Így fogalmaz:
„A németek és az olaszok azt hangoztatják, hogy nyitva akarják tartani a diplomáciai csatornákat. Részben azért, mert a szankciók erősen sértik kereskedelmi érdekeiket. Nagy Britannia sürgeti a szankciókat, de vonakodik attól, hogy kárt okozzon a City of London, nagy haszonnal járó, orosz üzleti kapcsolatainak. Amerika kemény szavakat használ, de semmi újat nem tesz.”


A központilag irányított nemzetközi médiakampány már megtette a kívánt hatást a világ közvéleményére. 2014. július 29-én Washington és Brüsszel bejelentette, hogy megállapodott egy sor – a korábbinál lényegesen keményebb – szankcióban Oroszország ellen. De ezek a szankciók is csak átmeneti jellegűek, egészen addig, amíg be nem vetik a „pénzügyi háború atombombáját”. Ezt a kifejezést a német Wolfgang Münchau használta, aki jelenleg a Financial Times munkatársa. A katonai fenyegetés és a gazdasági zsarolás ötvözése egyértelműen politikailag akartja destabilizálni Oroszországot. Folyamatosan hivatkoznak az orosz oligarchákra, nem is titkolva azt a szándékukat, hogy a kemény szankciók végül arra ösztönzik ezeket az oligarchákat, hogy buktassák meg Putyin elnököt, esetleg úgy is, hogy eltávolítják az élők sorából. A pénzhatalmi világelit – amely ellenőrzése alatt tartja az Egyesült Államok pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerét – azt akarja elérni, hogy Washington alakítsa át Oroszországot egy protektorátussá, amely teljes mértékben alá van rendelve a pénzhatalmi világelitnek és terjeszkedő impériumának. Nem lehet kizárni, hogy ha Putyin meghajolna a nyomás előtt és engedelmeskedne a pénzhatalmi világelit követeléseinek, akkor a globális tömegtájékoztatás kampánya is változtatna a verbális hadviselés hangnemén.

Az Oroszország belső felbomlasztására irányuló kockázatos politika nem veszi kellően figyelembe, hogy ez az ország rendelkezik a világ második legnagyobb nukleáris fegyverkészletével. A kelet-európai államokban, a Fekete-tenger térségében, továbbá Ukrajnában és Oroszországban készültségbe helyezték a fegyveres erőket. Jellemző a kialakult helyzetre, hogy arról is lábra kaptak híresztelések, miszerint gyakran kerül sor tüzérségi párbajra az orosz-ukrán határon keresztül. Ilyen feszült helyzetben a legkisebb téves helyzetfelmérés is kirobbanthat egy nagyobb háborút.

Az a politikai stratégia, amelyet az Egyesült Államok és európai szövetségesei folytatnak, azt jelenti, hogy a világ elkerülhetetlenül sodródik olyan háború felé, amelynek katasztrofálisak lesznek a következményei. Az emberiség számára nagy veszélyt jelent, hogy a sorsára vonatkozó döntéseket a színfalak mögött hozzák meg és a globális média megtévesztő propagandája miatt az emberiség nincs is tisztában azzal, hogy milyen veszély leselkedik rá.

A kijevi kormány lényegében működésképtelen hatalombitorló intézmény. Kijev a demokráciájára oly büszke Nyugat adófizetőinek a pénzéből gyilkos háborút folytat Dél-Ukrajna orosz anyanyelvű polgárai ellen (Donbászban, vagy más néven Novorosszijában). Ez hagyományos nehézipari terület. Az, hogy ma Ukrajnához tartozik, csupán történelmi véletlenszerűség. Sztálin volt az, aki az 1930-as években erőltette a terület iparosítását. Az orosz anyanyelvű lakosságot további orosz betelepítéssel erősítette, mert bennük jobban megbízott, mint az ukránokban. A vörös hadsereg űzte ki erről a vidékről a náci megszállókat, óriási véráldozatok árán a második világháború során.

Tény az, hogy Donbász és Oroszország gazdaságilag, kulturálisan és politikailag is nem néhány évtizede, de több évszázadon át élt sziámi ikerként egymás mellett. A kijevi puccsista kormányzat hadserege és milíciája működésképtelen lenne a Nemzetközi Valutaalap, az EU és az Egyesült Államok által megígért 35 milliárd dollár hitel nélkül. Ha az amerikai elnök és kormánya le akarná állítani a vérengzést Kelet-Ukrajnában, csak annyit kellene tennie, hogy felfüggeszti a megígért hitelek folyósítását. Ebben az esetben a polgárháború azonnal véget érne. Megkezdődhetnének a tárgyalások az érdekelt felek, a főhatalmat gyakorló Egyesült Államok, a közelről érdekelt Oroszország, a kijevi kormányzat, valamint az önrendelkezést követelő kelet-ukrajnai felkelők között, hogy a tárgyalóasztal mellett találják meg azt a kölcsönösen elfogadható kompromisszumot, amely biztosítaná a szemben álló felek számára a „modus vivendi”-t.

Nehéz meggyőző érvekkel alátámasztani, hogy miért kell szentnek és sérthetetlennek tekinteni egy olyan országnak a határait, amely határok évszázadokon át mozgásban voltak. Miért kell egy olyan állam lakóiból nemzetállamot létrehozni, akiket szélsőségesen megosztanak a mélyreható etnikai, törzsi és vallási különbségek? Ukrajna jelen határai a XX. század háborúinak, valamint egy totális diktatúra önkényes döntéseinek a következményei.

Mitől szentebbek Ukrajnának ezek a történelmi esetlegességekből előálló határai, mint mondjuk az egykori Csehszlovákia vagy Jugoszlávia határai? Tudomásul kell venni, hogy a sztálinista elnyomás, a Hidegháború, a prágai tavasz és korábban az első és második világháború, valamint az azt lezáró békediktátumok, végülis egy működésképtelen államot hoztak létre, amelyet ma Ukrajnának neveznek. Ezért nem lehet másnak, mint szenteskedő képmutatásnak tekinteni, amikor a Nyugat – elsősorban a szupergazdag bankárdinasztiák által irányított Washington – Ukrajna területi integritásáról, mint szent és sérthetetlen követelményről beszél.

A képmutatás mögött kitapintható érdekek húzódnak meg. Az Egyesült Államok a második világháború után nem számolta fel óriási hadiiparát és hadigépezetét. Ennek működésben tartásához folyamatos háborúkra volt szüksége, mert nemcsak hidegháború volt a második világháború után, hanem tényleges háborúk egész sorozata, a koreai háború, a vietnámi háború és más háborúk Afrikában és a Közel-Keleten. Egy háborús gépezet, amelyet Eisenhower elnök katonai-ipari komplexumnak nevezett, elveszíti a létjogosultságát, ha nincs ellenség. Ezért – az NSA globális elektronikus kémhálózatától a washingtoni Külügyminisztériumon és a segélyügynökségeken át egészen a színes forradalmakra használt NGO-hálózatokiglétszükséglet az ellenség és a háború szinte minden formájának a megléte. Ez – ha valamennyi költséget összeadjuk – ezermilliárd dollárt jelent minden évben Amerikának.

Az pedig, hogy az Egyesült Államok nem tartotta be, amit két elnök és két külügyminiszter is megígért a Szovjetunió akkori vezetőinek, jelentősrészt annak tudható be, hogy a háborús gépezetté vált Egyesült Államoknak szüksége volt a feladat nélkül maradt NATO offenzív háborús gépezetté való átalakítására és keleti irányba történő folyamatos kiterjesztésére. A NATO-nak az eredeti 16 tagállama helyett ma már 28 tagja van. Az ukrajnai válság az Egyesült Államok és az irányítása alatt álló NATO húsz éven át folytatott terjeszkedésének a következménye. Ez az idejét múlt szervezet ma már Oroszország közvetlen közelében építi támaszpontjait és szítja a háborús feszültséget.

Putyin már tizenöt éve Oroszország irányító politikusa és a Nyugat csak az utóbbi két évben elégedetlen vele. 2008-ban, Grúziában keményen fellépett Dél-Oszétia érdekében, mégsem érte annyi támadás, mint 2014 tavasza óta. Tény, hogy Washington – saját beismerése szerint is – ötmilliárd dollárt költött az ukrajnai politikai rendszer átalakítására. Végül beindította és finanszírozta az alkotmányosan megválasztott elnöknek és kormányának az államcsínnyel való megdöntését. Ennek csak az egyik következménye a Kelet-Ukrajnában folyó véres polgárháború. A kijevi csatlós kormányzat működésképtelen a Nyugat folyamatos pénzügyi, gazdasági, politikai és katonai támogatása nélkül. Ha a nemzetközi jogot vesszük alapul, akkor a kelet-ukrajnai lázadók nem tekinthetők terroristának, akárhogy csűrik és csavarják a szavak értelmét.

Drábik János

Megfélemlítik a csángó gyerekeket

Erőteljes nyomást gyakorolnak a román hatóságok a csángó katolikusokra annak érdekében, hogy ne tanuljanak magyarul, és ne igényeljék a magyar állam nyújtotta oktatási-nevelési támogatást. Csángó illetékesek a Norvég Alap finanszírozásával beindított moldvai projektet sejtik a háttérben.

A csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszenek önkormányzati tisztségviselők Romániában, ráadásul a magyarellenes hadjárathoz a Norvég Alap támogatását is felhasználják. Dragos Benea, a kelet-romániai Bákó megye közgyűlésének elnöke nemrég arra figyelmeztette a csángóföldi gyermekek egy csoportját, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. A Magyar Nemzetnek több forrásból is megerősítették, hogy a megyei képviselő-testület szociáldemokrata vezetője október 23-án a bákói Történelmi Múzeumba beszélgetett a helyi Szent József Katolikus Főgimnázium számos diákjával. Benea a találkozón közölte, hogy a megyében megszüntetik a magyar nyelv oktatását, elküldik a magyar pedagógusokat, és ehelyett bevezetik az olasz oktatását az iskolákban.
A történtekről Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató számolt be egy közösségi oldalon, felháborodásának adva hangot a gyerekek megfélemlítése miatt, akik közül többen magyar állampolgársággal is rendelkeznek. „Hogy jön ahhoz a megyei tanácselnök, hogy rusnyának, haszontalannak nevezze a csángó nyelvet? Amelyről ráadásul nem is mondta ki, hogy magyar, hiszen az tabunak számít Moldvában, viszont a magyar állam támogatását megalázónak nevezte a románok szempontjából” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a magyar nyelvű misézésért kitartó küzdelmet folytató pusztinai Szent István Egyesület elnöke, aki az egyik diák édesanyjától szerzett tudomást a tanácselnök megnyilvánulásáról.
Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által zajló moldvai magyar oktatási program koordinátora és Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke a lap érdeklődésére közölték, ők is értesültek az incidensről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, nehéz kideríteni, pontosan mi hangzott el. Duma András kifejtette, három olyan csángó diákról is tud, aki korábbi érdeklődése ellenére végül elállt a bákói magyarórák látogatásától, és az elnök mindezt a hatósági fellépéssel magyarázta. Jelenleg 29 csángó településen több mint kétezer gyerek tanul magyarul.
A csángó közösség képviselői szerint a megyei tanácselnök fellépése azzal a kísérleti programmal állhat összefüggésben, amelyet a román és a norvég kormány képviselői nemrég indítottak Bákóban. A helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projektben a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta román kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió, a UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja az országban egyedül Bákó megyében útjára indított programot.
Egyébként a projektért felelős megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredetét valló-propagáló Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán idén tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol egyebek között angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diáknak.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Dumitru Martinas Egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő februári ülésen kijelentette: szerinte semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyaroktatás.
Pogár Lászlótól, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnökétől, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bákó megyei vezetőjétől a lap megtudta, ő is értesült arról, hogy Dragos Benea „lehordta” a csángó gyerekeket, viszont az államfő-választási kampány miatt még nem tudott magyarázatot kérni az RMDSZ bukaresti koalíciós partnerét képviselő tanácselnöktől. Lapunk szintén állásfoglalásra kérte az önkormányzati vezetőt, aki titkárnője ígérete ellenére nem hívta vissza munkatársunkat.

MNO

Donbasszi harctéri összefoglaló

Donbassz frontjain már teljesen helyreállt a “rend”! Nyalókakirály a tegnapi kijevi “pánikgyűlésen” teljes kitartásra szólított fel, és bejelentette: “Mariupolt, Dnyepropetrovszkot és Harkovot nem adjuk!”
A donyecki repülőtér területén a szembenálló felek tegnap kora délután tankokat vetettek be. Bár ez többnyire latortankok megjelenését jelentette, hiszen a népköztársaságiak ilyen holmik alkalmazásától eléggé tartózkodnak. Estére a harc elült. Eredményéről csak annyit, hogy minden maradt a régiben.
Tegnap késő délután Donyeck fölött megjelent Nyalókakirály légierőmaradékának egy SzU-24 – es gépe. Nem sokáig időzött, és semmit sem csinált.
Donyeck peremkerületeit elérte a valcmanista latortüzérség.

Avgyejevkánál délutántól késő estig tartottak az összecsapások. Valcman latorjai a város lakótelepeire, az épületek közé menekítették tankjaikat és egyedeiket.
rejt1rejt2
Valcman “”Krivbassz” latorzászlóaljának parancsnoksága azt jelentette rádión a főnökség felé, hogy késő estére a frissen leszállított páncélostecnikájuk az utolsó szálig megsemmisült a népköztársaságiak tüzérségének vetőgépeitől.
Késő délután a bérgyilkosok tüzérsége dühödten kezdte lőni Artyemovszk határából Gorlovkát.
Gyjebalcsevo alatt a latortüzérség – megfigyelések szerint – vad lövöldözésbe kezdett, de senki nem tudta kifürkészni, hogy mi is volt a célpont? Mára virradó éjszaka viszont Kirovszkojét ebből a körzetből “sikeresen” támadta a zsoldostüzérség. A városban civilek haltak meg.
Dokucsajevszk környékéről a milicisták tegnap délutántól késő estig három alkalommal lőtték a Volnovaha környéki zsoldosgyülekezetet “Grad” vetőgépekkel.
Az este folyamán a milicisták aknavetőkkel megsemmisítettek egy Mikolajevka melletti latorposztot. Nagyjából ezzel egyidejűleg a bérgyilkosok sorozatvetőkkel lőtték Jelenovkát.
Pavlopolnál délután kezdődött az összecsapás, ami éjjel két órára csitult le. Az eredmény döntetlen.
A Krasznoarmejszkoje és Oktyrjab környéki latorcsoportosulások késő estére komoly gyászba borultak. Tegnap délutántól kezdve a népköztársasági tüzérség folyamatosan ágyúzta őket.
Komszomolszk mellett sem unatkoztak a latrok. Állandó fedezékkeresgéléssel töltötték délutánjukat és estéjüket. Ma hajnalban pedig ugyanezzel a tevékenységgel kénytelenek foglalkozni.
Peszkinél tegnap késő estig heves harcok dúltak. Tankok égtek mindkét oldalon. Este aztán a valcmanisták elkezdték lőni Szofjevkát.
Mariupolnál nincs véltozás. A városba bezárt latrok két orosz repülőgéphordozót vizionáltak az Azovi – tengeren. A külvárosba rejtett latortüzérség Szartanát és és Talakovkát lőtte.
Északon mára virradóan Kemerovot lőtte a latortüzérség. Civil halottjai vannak a támadásnak.
Fascsovkát rakéta sorozatvetőkkel lőtte Nyalókakirály tüzérsége.
Popasznaja hasonló élményben részesült.
Csernuhinot késő délutántól kezdődően egész éjjel ágyúzta a zsoldoshorda.
Bahmutkánál a 28. 29. és a 31. latorposztokat ágyúzzák a kozákok.
Frunze lakott területeit viszont a latortüzérség lövi tegnap késő délután óta.
Kramatorszkban viszont éjfélre kialudt az üzemanyagtűz.

http://balrad.wordpress.com/2014/11/05/donbasszi-harcteri-osszefoglalo-2/

A GMO-s "kukorica gyermekei" és a globális felmelegedés

A GMO-s "kukorica gyermekei" és a globális felmelegedésA klasszikus horrorfilm jelenkor aktualitásaihoz igazított címe stílszerűen és horrorisztikusan lefedi a bankárkaszt, a szabadkőműves elit éghajlat-módosítási törekvéseit. Bár kevesen tudják, de egy vulkánkitörés több szennyezőanyagot és üvegházhatást okozó gázt, port juttat a légkörbe, mint a bolygó összes ipara együttvéve. A légkör CO2-szintje a mérések szerint az utóbbi időben mégis csökkent. Ezt indokolja a világ iparának folyamatos leépítése, és a csökkenő fosszilis energiahordozó felhasználás. Esősorban az energiahordozó árak magasan tartása miatt, és annak ellenére, hogy a "tiszta energia" termelésének technológiái a multinacionális konszernek nyomása hatására háttérbe szorulnak. Az amerikai kormány 2013. elején törvényben terrorcselekménynek minősítette a szabadenergia kutatásokat, fejlesztéseket, és a "szabadenergiát előállító készülékek, berendezések gyártását és forgalmazását. Kevés háttér információ és még kevesebb tudás birtokában "sikeresen" lezajlottak az "ember által okozott klímaváltozás" elleni tüntetések szeptember 21-én. Közel 160 országban demonstráltak az "ember okozta klímaváltozás" ellen, csak eltévesztették a "házszámot". Az "ember által" okozott felmelegedés stimmel, de az, hogy milyen aljas indokból, és "milyen" emberek által előidézve, és milyen "módszerekkel", arról nem szólnak az emberellenes "médiakampányok".



A résztvevők többnyire fiatalok, akik talán nem is emlékezhetnek a 2001-es Enron-botrányra, amiben a multinacionális vállalatok időjárás-módosítási, az amerikai Enron cég felé tett megrendeléseit tárták a nyilvánosság elé. Az Enron formálisan feloszlott, egy részét az amerikai nemzetbiztonság (NSA) vette át, szintén egy része ma is működik. A multik megrendelései alapján befolyásolták és a mai napig módosítják az időjárást a világ különböző régióiban a tőzsdei mozgások, fegyverkezési érdekeik, nyereségelvárásaiknak megfelelően. Azóta ez már állami és NATO szinten működik. Az időjárást már 1996-óta manipulálják. Oroszország 400 km hatósugarú időjárás-módosító berendezéseket forgalmaz a világpiacon. Kína nyíltan bevallja, hogy a saját időjárását az igényeknek megfelelően tudja alakítani. Az USA körül 300 GWEN-torony gondoskodik a "megfelelő" klímáról, és az SBX-1-es úszóplatformos, valamint a X-37B (http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=297) mini űrrepülőgép is, a földi HAARP állomásokon kívül. A magas-légkörbe kiszórt vegyi-permetezések okozta légkörszennyezésről alig hallani, pedig köhögünk tőle, allergiásokká leszünk, Alzheimer-kórossá, autistává válnak az emberek és nem ritkán biológiai szennyeződések is kimutathatók. Link

Az "ember által okozott klímaváltozás" egyik fontos eleme volt a Mexikói-öbölben a Deepwater Horizon fúrótorony felrobbanása (felrobbantása) 2010. április 20-án, és a becslések szerint összesen 560-585 ezer tonna nyersolaj juthatott az öböl vizébe. A kiömlött olaj semlegesítését olajfaló baktériumokkal fél év alatt meg lehetett volna oldani, de a British Petrol (felsőbb utasításra) jobbnak látta, ha a kiömlött olajat megkötve leülteti az öböl fenekére. A gigászi méretű "terelő" a Golf-áramlat útjában megakasztotta a világ "hőszállító futószalagját". Eredményeként Európa és Észak Amerika időjárása lassan átalakul. Ezt sem a CO2 növekedés okozza. Ha növekszik a légkör CO2 tartalma, párhuzamosan növekedik a világtengerek algamennyisége is. Ezzel együtt az oxigén kibocsátás is, mivel a Föld oxigéntermelésének több, mint 90%-át algák és moszatok biztosítják. A Föld hőháztartásába való beavatkozás folyamatos, miközben nem beszélnek, nem írnak arról, hogy a 90-es évektől az USA és Európa rohamosan csökkenő ipari és mezőgazdasági termelése nem csak ijesztő mértékű munkanélküliséget, de csökkenő káros anyag kibocsátást is eredményezett.


Az "globális felmelegedési csalás" fontos része, hogy minden országra rákényszerítették a fosszilis energiahordozók szinte kizárólagos alkalmazását. A fukhusimai szándékosan és célzatosan előidézett atomkatasztrófa figyelmeztetés az atomenergia felhasználói számára (Link). Így jár mindenki, aki nem a bankárkaszt érdekeltségébe tartozó atomerőműveket üzemeltet, vagy "áruláson töri a fejét". A globális felmelegedés egyre gyakoribb hangoztatása mellett egyre kíméletlenebb harcot indítottak a gáz -és olajkészletek megszerzésére. Amelyik ország nem elég erős, hogy készleteit meg tudja védeni, a zsidó média félrevezetése, korrupt politikusok, és "hamis zászlós" hadműveletek áldozatává válik. A bankárkaszt irányítása alatt álló multinacionális konszernek egyre nagyobb energiafelhasználásra kényszerítik az általuk kialakított "fogyasztói társadalma". A széndi-oxid kvóták bevezetése 4 trillió dollárt hoz a "konyhára" évente, és egyes országok korrupt politikusai képesek karbon-kvóta eladások érdekében munkahelyeket is megszüntetni. Az IPCC, WMO és az UNEP jól szervezett bűnszövetkezet, de befizetett kvóták felhasználása is megér egy misét.

Az ózonréteg elvékonyodásáról gyakran hallani, főleg olyan összefüggésben, hogy ezért is az ember a felelős, ami kis részben igaz is. Az ózonréteg a sztratoszféra része, elnyeli a világűrből érkező ultraibolya sugárzás bizonyos frekvenciáit. Az ultraibolya sugárzás hozza létre O2 molekulák bontásából. A keletkező O3 molekulák rövid életűek. Ugyanennek az ultraibolya sugárzásnak és a felső légkörbe kerülő ózonréteget roncsoló anyagok a hatására bomlik le. A repülőgépek és rakéták hajtóművei számottevő rombolást visznek végbe ezen a sugárvédő pajzson, de az elvékonyodásnak van egy másik, jelentősebb oka is.
Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdjai bolygónk globális mágneses terét az ESA Swarm nevű műholdhármasával figyeli. A pontos mérésekhez korábban legalább 16 műhold együttes mérési eredményét határozták meg. Oroszország, az utóbbi időben sikertelen kilövései között, a Föld mágneses terének figyelésére felkészített műholdakat is pályára próbált állítani a meglévők mellé. A mágneses tér változását orosz és amerikai műholdak is mérik. Oka a Föld mágneses terének folyamatos gyengülése. Bizonyos adatokból arra következtetnek a szakemberek, hogy 10 ezer évvel ezelőtt még másfélszer akkora gravitáció volt, mint most.
Mivel a mai napig nem tudták meghatározni a mágneses és gravitációs vonzás különbözőségét, nyugodtan feltételezhetjük, hogy a kettő egy és ugyanaz. Az alábbi képen a 2013. júniusi mérési eredményeket ábrázolták.


A mágneses indukció értéke a földfelszínen, a Swarm mérései alapján, nT (nanoTesla) egységekben. (Kép: ESA / DTU Space) 2013. június


A kék árnyalatai csökkenést, a piros árnyalatai növekedést jelölnek. (Kép: ESA / DTU Space) a 2014. január 1. és június 30. közötti időszak alatt bekövetkezett változások

Geofizikusok által végzett mérések alapján a Föld mágneses tere többnyire csökken, ami a XX. században 5%-ot jelent. A csökkenés nem egyenletes, van ahol nagyobb, van ahol kisebb, így lassabban következik be. A össze-vissza változó mágneses tér viselkedéséből nem lehet értékelhetően következtetni, így előrejelzésekbe sem lehet bocsátkozni. A mérések alapján az első képen a mágneses indukció mértéke eléri a 60 ezer nT-t is , de fél év leforgása alatt a változások abszolút értéke legfeljebb 100 nT-ig terjedtek. A Swarm műholdak ezeket a kis változásokat is megbízhatóan kimutatják.
A feltehetően "GMO-s élelmiszereken" tengődő és ettől minden emberségét elvesztő "bankár -és tudós" kaszt többet tudhat a közeledő pólusváltásról, bár ez a téma már évekkel ezelőtt is terítékre került oldalainkon és a nemzetközi nem fősodratú, háttérbe szorított médiában, elsősorban az interneten. Az előző civilizáció minden fellelhető emlékét, dokumentumait, eszközeit ellopták, elrabolták, a közvéleményt félre -vagy nem tájékoztatták. Mindezek célja, hogy túlélésük érdekében a számukra szükséges tartalékok és menedékek létrehozását a bolygó lakosságából préseljék ki. Mint már jeleztem az előző topicban, a jégkorszakok nagy valószínűséggel egybeesnek a pólusváltások időpontjával, ami a Naprendszer keringési pályájából adódik. A pólusváltás és a következő jégkorszak hamarosan bekövetkezik. A kiürült gáztárolókba széndi-oxidot sajtolnak, készülve a jégkorszakra, de már 500 millió emberrel szándékoznak ezt megtenni. Link


100 millió év

1 millió év
A gyengülő mágneses tér és a csökkenő gravitáció, logikusan, kevésbé képes megtartani a légkört, így az ózonpajzs is elvékonyodik. A krétakori Föld átlaghőmérséklete közel 8 fokkal volt magasabb, mint a jelenlegi. A magasabb átlaghőmérséklet dús vegetációt és gigantikus méretű élőlényeket volt képes eltartani, mert a nagymértékű párolgás nem csak üvegházhatást hozott létre, de megakadályozta a gyilkos erejű kozmikus sugárzást abban, hogy elérje a felszínt.
Az akolba terelt emberek birkák módjára vakon követik, a vágóhídra hívó harang szavát, a média és számos, ezért megfizetett, de "szamár szintű gazember" hazugságait gajdolva. A "szamarakat" később vágják le, először el kell végezniük a "munkájukat", vágóhídra terelve a gyanútlan emberek tömegét. A "globális felmelegedést" magyarázók rendre "megfeledkeznek" a fentebb leírtakról, a tények közléséről, és 160 ország tüntetői karba öltve követelik saját kifosztásukat és kiirtásukat... de megteszik nekik ezt a "szívességet"... A buta ember az gondolja, a saját túléléséért tesz, ha csatlakozik, pedig saját elpusztítását, kiirtását, leinjekciózását, mérgezését, megfertőzését, táborokba gyűjtését támogatja ahelyett, hogy az időjárás-változásokért ténylegesen felelős köröktől venné el a beavatkozási lehetőséget. Ne feledkezzünk meg arról, hogy félrevezetett, gyanútlan emberek, vagy megvásárolt bérencek milliói segítik az emberiség elleni harcukat!

/Tulok/

USA - Orosz kémjátszma Magyarországon

Gyurcsány Ferenc és a bukott liberális ( cion-atlantista ) baloldal a tavaszi választások után már megígérte, hogy Magyarország jelenlegi demokratikusan megválasztott kormányát meg lehet dönteni nem demokratikus úton is.
Most vonatkoztasson el attól a kedves olvasó, hogy milyen "érzelmeket" táplál a mostani vezetés irányába, egyszerűen csak gondolja át azt a dolgot, hogy azoknak a hatalmaknak, akik jelenleg Magyarországon felforgató tevékenységet folytatnak, teljesen mindegy, hogy egy súlyosan beteg ember, mint Gyurcsány Ferenc vagy egy Orbán Viktor nevű ember irányít, egyszerűen csak egy érdeke van, hogy Magyarország minden tekintetben a gyarmata legyen, minden tekintetben a cion-atlanti csoportosulás irányítsa, minden tekintetben a cion-atlanti érdekek érvényesüljenek.

Tekintettel arra, hogy a jelenlegi Orbán kormány a kelet és a nyugat ütközőpontján lévő országunkat mindkét irányba befogadóvá tette, és nem kötelezte el magát keményvonalasan az atlantista érdekszféra irányába, most elérkezett el arra a pontra, hogy buknia kell.
Az amerikai titkosszolgálat, akár csak négy évvel ezelőtt Szíriában, vagy a múlt évben Ukrajnában, a tavaszi választások óta ( bár már előtte is ) megkezdte "becsatornázni" Magyarországon azokat az "útvonalakat", amik segítségével országunkat a megosztáson át ismét anarchiába lehet taszítani.
Természetesen a keleti érdekszféra is jelen van, az orosz titkosszolgálati tevékenység az utóbbi fél évben oly mértékben felerősödött, hogy egyértelműen kijelenthetjük, hogy jelenleg hazánk az amerikai CIA és az orosz titkosszolgálat csataterévé vált.
Természetesen ez a harc olyan mélységeben húzódik, amit a hétköznapi ember nem tud megfigyelni. Hozzá csak olyan formában jut el a már "mázas" felszín, hogy : " Magyarországon diktatúra van, Magyarországon nincsen sajtószabadság, Magyarországon sárba tiporják a civileket, magyar vezetőket utasítanak ki az USA-ból, internetadó!
Éberség!!!!
A forgatókönyvet már minden alternatív médiát olvasó ismeri: Irán, Irak, Líbia, Szíria, Ukrajna!
Felforgatás!
Ne dőljön be a kedves olvasó egyetlen CIA által irányított magyarországi médiának se. Index, 444, Hvg-én olvasott hírek teljes mértékben azt a propagandát szolgálják, hogy békés hazánk az anarchiába zuhanjon.
Szükség van erre?
Nincs!
Éberség!
Siroi Isi