Egy
friss közvélemény-kutatás eredményei szerint Belgium lakosságának
közel fele támogatja az ország határainak lezárását, a fokozódó
terrorfenyegetés miatt.
A Ceci n’est pas une crise
(“Ez nem válság”) alapítvány felmérése szerint Belgium lakosságának
fele úgy gondolja, hogy a menekültek, muszlimok és terroristák mind
egyformák, a három külön megnevezés egy és ugyanazon fenyegetést
takarja. A pénteken nyilvánosságra hozott mérésből kiderül továbbá, hogy
minden negyedik állampolgár a terroristák bűntársának gondolja a
muszlim közösségeket.
A
felmérést március 24. és 27. közt végezték, 1034 belgiumi
lakos megkérdezésével. Az országban a november 13.-án, Franciaországban
történt terrortámadások óta megszaporodtak a terrorizmushoz köthető
történések, majd március 22.-én két öngyilkos merénylő robbantotta fel
magát Brüsszelben, a Zaventem repülőtéren, egy pedig a Maelbeek
metróállomásnál, közvetlen az uniós intézmények épületeinek
szomszédságában. A Brüsszelben történt robbantásos merényletek során 31
ember veszítette életét.
Úgy
tűnik, az utóbbi hónapok eseménysorozata nem csak stigmatizálta a
muszlim közösségeket – az emberek elkezdtek egyenlőségjelet tenni az
iszlám mint vallás és a terrorizmus közé -, de a társadalom részéről
egyre nagyobb hajlandóság mutatkozik arra, hogy további “hétköznapi
kellemetlenségeket” viseljenek el a fokozódó terrorfenyegetés miatt.
http://www.hidfo.ru/2016/04/belgium-lakossaganak-fele-tamogatja-a-keritest-es-hatarzarat/
http://www.hidfo.ru/2016/04/belgium-lakossaganak-fele-tamogatja-a-keritest-es-hatarzarat/