Tegnap a világ fősodratú lakájmédiái tele voltak a húsz nő és gyermek halálát okozó orosz-vagy szír-légitámadás hírével, ami Damaszkusz egyik külső kerületének-Deir al-Asafir- kórházát és iskoláját érte. John Kirby amerikai külügyi szóvivő tele torokból üvöltötte a bűntényt a világba, ezzel be is intve a kezdést az ajvékkórusnak!
Aprócska hibája a dolognak, hogy semmiféle légitámadás nem volt. A kitaláció-mert az volt-kiötlői kalkulációjába egy kis hiba csusszant. A nagy garral világgá kürtölt szörnyületről ugyanis egyetlen “elkövetőnek” sem volt értesülése. Mi több, még csak híre sem érkezett Deir al-Asafirból, hogy repülőgépek jártak volna arrafelé. Volt két nagy robbanás, ami áldozatokat követelt, de…!
Ettől is gyanús lett a dolog, ezért hát az orosz légierő “megdrónozta” egy kicsit a nevezett területet. Hiszen a légitámadások azok komoly épületkárokat is szoktak okozni. Ám nem kis meglepetésükre ilyen károknak nyoma sem látszik a “Jaish al-Islam” és a “Feylyak Rahman”-latorbandák uralta kerületrészről készült tegnapi felvételeken.
Az iskolaudvaron van egy kidőlt fa! De egyébiránt semmiféle légitámadásra utaló épületromok vagy valami.
Ugyanakkor “valami történt”!-mert a hírek a gyerekek és nők haláláról tartják magukat! A nagy hírverésből arra lehet következtetni, hogy egy provokáció történt, amit az orosz/szír légierőre akarnak tolni. Csakhát a drónok. Azokkal nem számoltak a történek kikoholói.
Mindezek tetejébe Oroszország ENSZ-nagykövete-Vitalij Csurkin-adatokat adott át tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Eszerint a török titkosszolgálat felügyelte a török illegális fegyverszállítmányokat és egyéb katonai ellátmányt az Iszlám Államnak Szíriában.
Az orosz ENSZ-nagykövet dokumentumokkal bizonyította: a dzsihadista ISIS legfőbb fegyverellátója Törökország, amely civil szervezeteket használ fel erre a célra. A National Intelligence Organization of Turkey irányítja ezeket a műveleteket.
Vitalij Csurkin tételes bizonylatokkal szolgált a Kardigan-maffia-ISIS biznisz értékét és összetételét illetően.
A fronthelyzet sem sokat változott a hadiszerencsét illetően. Ami pedig egyáltalán nem jó hír a martalócoknak. Már csak azért sem, mert a szír kormányhadsereg tegnap szinte “lábhoz tett fegyverekkel” szemlélte az egyre több helyen egyre hevesebben zajló martalóc belháborúkat.
Egyedül Aleppo északkeleti kerületeiben, és Deir ez Zorban voltak “valódi” háborús összecsapások.
No meg Palmürától északkeletre. Ott a kormánycsapatok “Uragan” vetőgépekkel végeztek talajfertőtlenítő utómunkálatokat.
http://www.balrad.com/2016/04/02/sziria-100/


Pentagon és a Külügyminisztérium, sürgősen evakuálja alkalmazottait Törökországból.
http://topwar.ru/93132-pentagon-i-gosdep-srochno-evakuiruyut-iz-turcii-semi-svoih-sotrudnikov.html