Újdelhi, 2023. július 5. szerda (MB)
Irán kedden a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) kilencedik tagjává vált, 88 milliós népességével gyarapítva a világ orosz-kínai-indiai tengelyre épülő új erőpólusát, mely a tömblogika elutasításával a szuverenitáson alapuló egyenjogú nemzetközi együttműködés elve szerint működik.
Újdelhi videó-csúcskonferenciáján az SCO állam- és kormányfői egyetértettek abban, hogy a tömbpolitika és az ideológiai szembenállás helyett a kölcsönösen előnyös együttműködésre kell összpontosítaniuk, egyszersmind az emberiség sorsát szolgáló közös jövőképet kell felvázolniuk.
A szervezet minden résztvevője azonosan értékelte a globális politikai, biztonsági, társadalmi és gazdasági helyzetet, és elkötelezte magát egy olyan többpólusú világrend kialakítása mellett, amely a nemzetközi jogon, a szuverén államok egymás iránti tiszteletén alapul, az ENSZ központi koordináló szerepe mellett.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet nem irányul senki ellen sem – szögezik le újdelhi zárónyilatkozatukban.
Hszi Csin-ping kínai elnök arra szólította fel az SCO tagállamait, hogy növeljék a nemzeti valuták részarányát egymás közti kereskedelmi elszámolásukban. “Meg kell erősítenünk az együttműködést a szuverén digitális valuták terén, és dolgoznunk kell az SCO Fejlesztési Bank létrehozásán” – mondta, s tudatta, hogy Kína hajlandó beengedni piacára partnereit, megosztani velük fejlesztési szakértelmét.
Putyin orosz elnök elmondta, hogy az orosz-kínai kereskedelmi forgalom több mint 80 százalékát rubelben és jüanban számolják el. Az orosz valuta tavaly az összes SCO-országgal folytatott exporttranzakció több mint 40 százalékát tette ki. Az SCO országaival folytatott orosz kereskedelem 2022-ben 37 százalékkal nőtt, és rekordot döntött 263 milliárd dollárnak megfelelő értékkel. Az orosz kereskedelem 2023. január-április között pedig 35 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Narenda Modi indiai miniszterelnök szerint a Sanghaji Együttműködési Szervezet a globális intézmények, köztük az ENSZ reformjának fontos hangadója. “Az elmúlt két évtizedben az SCO a béke, a jólét és a fejlődés fontos platformjává vált az eurázsiai régióban. Az SCO olyan szervezetté fejlődik, amely teljesen felkészült arra, hogy szembenézzen a jövővel” – mondta India miniszterelnöke.
Ebrahim Raiszi iráni elnök nagy potenciállal rendelkező fiatal szervezetnek nevezte az SCO-t. Azt mondta, hogy csatlakozásával az Iszlám Köztársaság hosszú távú fejlődését akarta megalapozni, egyszersmind erősíteni akarta a kollektív biztonságot.
Hszi Csin-ping hangsúlyozta: az SCO-nak fel kell lépnie a tagállamainak politikai stabilitása ellen irányuló idegenkezű úgynevezett „színes forradalmak” ellen.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet újdelhi csúcstalálkozóján részt vettek a szervezet Titkárságának és Regionális Terrorellenes Struktúrájának vezetői is, továbbá az ENSZ, a Konferencia a kölcsönhatásról és a bizalomépítő intézkedésekről Ázsiában (CICA) nevű szervezet, a Független Államok Közössége (CIS), a Kollektív Biztonsági Szövetség Szervezete (CSTO), az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU), és a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN). +++
Kiadta: Magyar Békekör