2018. március 25., vasárnap

Kétezer fizetett aktivistát működtet a Soros-hálózat

Több, a közelmúltban történt kiszivárogtatás is igazolja, hogy G. Soros egy egész “zsoldoshadsereget” fizet a kormány elmozdítása érdekében. Ezeket az aktivistákat az amerikai milliárdos alapítványai tartják el, és közreműködnek külföldi hivatalok Magyarország elleni támadásaiban.
Bevándorlásellenessége miatt akarja elmozdítani a magyar kormányt G. Soros aktivistahálózata – mondta Halász János, a Fidesz frakciójának szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján. A politikus szerint nem csak civil szervezetek vezetőiről van szó, hanem olyan emberekről, akik külföldi hivataloknak dolgoznak; például az Európai Unióban segítenek előkészíteni olyan jelentéseket, melyekkel a külföldi hivatal nyomást akar gyakorolni Magyarországra.
Nemrég nyilvánosságra jutott egy hangfelvétel, melyen a kormányellenes civileket eltartó amerikai pénzügyi alap volt vezetője elismerte, hogy G. Soros saját politikai akaratának érvényesítésére használja az általa létrehozott alapítványhálózatot, és csak Magyarországon több millió dollárt költött el a politika befolyásolására.
A hangfelvételről kiderült; a nemzetközi hálózatnak “problémái akadtak” a magyar miniszterelnökkel, aki nem akarja engedelmes bábuként végrehajtani a bevándorlási programot, ezért megpróbálják megbuktatni. A felvételen Tracie Ahern azt is elmondta, hogy mintegy kétezer fizetett aktivista tartozik a hálózathoz.

http://www.hidfo.ru/2018/03/ketezer-fizetett-aktivistat-mukodtet-a-soros-halozat/

Habsburgok nem bírnak, letartóztatták a katalán nép által megválasztott elnököt Németországban, mert féltették a francia, olasz, s spanyol összelopkodott területeiket

Letartóztatták Carles Puigdemont volt katalán elnököt Németországban – áll a Reuters beszámolójában. Puigdemont elfogásáról saját ügyvédje számolt be, elmondása szerint a volt elnök úton volt Brüsszel felé.
“Az elnököt letartóztatták, mikor Finnországból Belgiumba tartva megkísérelte átlépni a dán határt” – írja Jaume Alonso Cuevillas egy Twitter-bejegyzésben.
A volt katalán elnök amiatt hagyta el Finnországot, mert a spanyol hatóságok kiadatási kérelmének megfelelően a finn rendőrök nemsokára elfogták volna, ha az országban marad. A német hatóságok azonban azt mondják, a politikust egy európai elfogatási parancs alapján vették őrizetbe. Katalónia volt vezetőjét jelenleg egy német rendőrőrsön tartják fogva.
A spanyol legfelsőbb bíróság akkor rendelkezett újra a nemzetközi elfogatási parancsról, amikor Puigdemont Finnországba utazott. A politikus innen Belgiumba menekült volna, hogy az ottani igazságszolgáltatásra bízza magát, ahogy ezt már korábban is tette.
Carles Puigdemont nyilatkozata szerint Spanyolországba való békés visszatérése az előfeltétele annak, hogy az országban helyreálljon a demokrácia. Az uniós tagállam korábban brutális rendőri erővel lehetetlenítette el a katalán régió függetlenedéséről kiírt népszavazást, majd feloszlatta a népszavazást támogató regionális kormányt.



http://www.hidfo.ru/2018/03/letartoztattak-a-volt-katalan-elnokot-nemetorszagban/