„Magyarországon
zéró tolerancia van, így ha korrupció gyanúja merül fel, és
bizonyítékok kerülnek elő, akkor a magyar hatóságoknak kötelességük
lépni az ügyben.”
-
mondta Orbán Viktor miniszterelnök októberben Brüsszelben. Ennél kevésbé
igaz dolgot nehéz lenne a magyar korrupcióról állítani. Bizonyos
rendszereket kifejezetten azért alakított ki, és működtet a politika,
hogy a korrupciót elfedjék az állampolgárok elől.
A
vagyonnyilatkozatok elvileg arra jók, hogy a választott vagy kinevezett
tisztségviselők anyagi helyzetét ellenőrizni lehessen. Olyan emberekét,
akik a közösség ügyeiről döntenek, és akiknek a döntéseit magánérdekek
nem befolyásolhatnák. A lényeg, hogy látszódjon, mennyi pénze van
valakinek a közéleti pályája elején, és aztán hogyan gyarapszik a
vagyona, amíg politikai / köztisztviselői karrierje tart. Így látszik az
is, ha valaki gyorsabban gazdagodik, mint azt legális jövedelme
lehetővé teszi. És ha gyorsabban gazdagodik, akkor logikus, hogy
valamilyen más csatornán is kap pénzt, jó eséllyel illegális csatornán,
éppen azért, hogy ne a közérdeknek megfelelően döntsön, hanem más
érdekek szerint.
A
magyar rendszer tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a fenti módon
leleplezze a korrupciót. Részben azért mert rossz szabályok szerint
működik, részben pedig azért, mert a szabályok megsértésének
gyakorlatilag semmilyen komoly következménye sincs.
Jó példa a parlamenti képviselők tartozásainak ügye.
A
képviselői vagyonnyilatkozatban csupán a tartozások összegét kötelező
feltüntetni. Pedig nagyon is erős közérdek fűződik hozzá, hogy nyilvános
legyen: a politikus milyen banktól, és főleg milyen feltételekkel
kapott kölcsön pénzt. Az 1990-es évek végén a Postabank-botrány részben
arról szólt, hogy a bank VIP-listáján szereplő emberek, köztük fontos
döntéshozók kedvezőbb kondíciókkal kaptak hitelt, mint bárki más. Nem
nehéz elképzelni, hogyan korrumpálható valaki azzal, hogy nagyon kedvező
feltételekkel kap hitelt.
Ennél
is súlyosabb, amikor a képviselők csak annyit tüntetnek fel, hogy
„magánszemélynek” tartoznak, de azt nem kell bevallaniuk, hogy pontosan
kinek, milyen feltétlekkel. Mintha mindegy lenne, hogy a politikust egy
Portik Tamás kaliberű figura segíti ki, amikor pénzre van szüksége, vagy
mondjuk egy olyan vállalkozó, akiknek cégei számára kedvező döntéseket
hoz a Parlamentben.
Ugyanígy problémásak a házastársak és eltartottak vagyonnyilatkozataira vonatkozó szabályok is.
Nekik
is vagyonnyilatkozatot kell tenniük, mint a képviselőknek, de az ő
bevallásuk nem nyilvános. Így a politikus simán el tudja titkolni a
gazdagodását egyszerűen azzal, hogy a családtagjai nevére íratja
vagyonának egy részét.
A nem
nyilvános vagyonnyilatkozat logikája az, hogy nem sérülnek vele a
nyilatkozattevő magánélethez fűződő jogai, a bevallást viszont egy
független, hozzáértő testület vizsgálja, ami jelzi, ha visszaélés nyomát
találja.
Magyarországon
a döntéshozók rokonainak magánéletét többnyire sikeresen védi a
rendszer, ezzel szemben a visszaélések jelzésére tökéletesen
alkalmatlan.
Az
ilyen „zárt” vagyonnyilatkozatok ugyanis egy országgyűlési képviselőkből
álló parlamenti bizottsághoz kerülnek, ahol a pont azoknak az
embereknek kellene ellenőrizni a dokumentumokat, akik leadják őket. Sőt,
a családtagtok vagyonnyilatkozata egészen addig a bizottság tagjai
előtt is zárt, míg valamilyen eljárás miatt nincs alapos okuk megnézni,
hogy mi van a papírokban (94.§/3). Ez persze teljesen kifordult logika,
hiszen éppen, hogy bele kellene nézniük a dokumentumokba, hogy
eldönthessék, nincs-e gyanús vagyonosodás, és emiatt szükség eljárásra.
Ráadásul
a törvény szerint (94.§/4) vagyonnyilatkozati eljárás csak akkor
indítható, ha valaki “konkrétan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt
részét és tartalmát“, de mivel a családtagok vagyonnyilatkozata egy
ilyen eljárás előtt nem nyilvános, ezért az ő esetükben ez egész
egyszerűen lehetetlen feladat.
Olyan
ez, mintha a rendőrség csak azután hallgathatna ki egy bűnözőt, hogy az
már beismerte, amit elkövetett, és a vallomásból a kihallgatás előtt a
rendőrök pontosan tudnak idézni, miközben elég valószínűtlen, hogy
bármit beismerjen egy gyanúsított, mielőtt a rendőrök egyáltalán
kihallgatták volna.
A rendszert úgy találták ki, hogy minimális legyen az esélye a politikusok lebukásának.
A
tempót jól mutatja, hogy ebben a ciklusban a vagyonnyilatkozatokkal is
foglalkozó mentelmi bizottságnak eddig egyetlen nyilvános ülése sem
volt, bár egy esetben csak részben volt zárt a megbeszélés.
Látható, hogy a vagyonosodás könnyen eltitkolható a választók elől, de akkor sincs baj, ha ez nem sikerül.
Ha
kiderül, hogy valami hiányzik egy vagyonnyilatkozatból, a képviselő
rosszul emlékszik a lakása méretére, vagy arra, hogy pontosan mennyit
költött a vásárlásra, akkor egyszerűen módosítja a nyilatkozatát, és a
dolog el van intézve. Eddig nem nagyon kellett komoly következményekre
számítania annak, aki véletlenül kihagyott valamit, vagy rosszul
emlékezett. Amikor pedig kiderült, hogy valaki többet költött, mint
amennyit kereshetett, akkor egyszerűen azt mondta, hogy családi / baráti
kölcsönt kapott (amit a fentiek miatt ugye lehetetlen ellenőrizni), és
már el is volt intézve a dolog.
Csak pár példa a nehezen ellenőrizhető eladósodásra:
Szijjártó Péter (Fidesz): 45 millió forint tartozás „szülőkkel szemben”.
Lázár János (Fidesz): 27 millió forint „családi kölcsön”, mellette 32,5 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Kósa Lajos (Fidesz): 20 millió forint magánszemélyekkel szembeni
tartozás, mellette 17 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Pesti Imre (Fidesz): 20 millió forint magánszemélyekkel szembeni
tartozás, mellette 2,5 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Velez Árpád (MSZP): 20 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás.
Lezsák Sándor (Fidesz): 19.5 millió forint magánszemélyekkel szembeni
tartozás, mellette 21,7 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Rogán Antal (Fidesz): 16,8 millió forint magánszemélyekkel szembeni
tartozás, mellette 30 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Gelencsér Attila (Fidesz): 12,5 millió forint “család magánkölcsönszerződés alapján”.
Farkas Flórián (Fidesz): 11 millió forint magánszemélyekkel szembeni
tartozás, mellette 5,1 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Seszták Miklós (KDNP): 9 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás.
Ilyen
cinikus gyakorlat és kiskapuk mellett még akkor sem érnek semmit a
vagyonnyilatkozatok, ha egyébként a magyar szabályozás
világviszonylatban nem számít elmaradottnak.
(Forrás: kíméljük)