2014. december 5., péntek

Suhog a kijevi “békegalamb” szárnya Donbassz felett

Számunkra – laikusok és kívülállók – számára teljességgel érthetetlen események történnek Donbasszban. Miközben a kijevi udvarból lassan már olyan hírek érkeznek, hogy Nyalókakirály békegalambként brukukkolva igyekszik Donbassz népének minden kívánságát teljesíteni – békeajánlatai a valós életben tüzérségi gránátok formájában záporoznak a térség lakóira.
bék
Donyeck mára virradóan ismét “békeajánlatok halmazát” kapta.
Talán még a jobbik eset lehetne, hogy a legnagyobb latortüzér támadás tegnap késő este a város “Scseglovszka” nevű részének temetőjét érte. Ugyan emberéletet itt nem oltattak ki a latorgránátok, ám a temető területe felismerhetetlenségig szét lett bombázva. Márpedig a népi mondás szerint “OTT A HAZA, AHOL HALOTTAINK NYUGOSZNAK”! Ha lehet hinni a népi bölcsességeknek – lehet hinni! – akkor bizony a kijevi “békegalamb” üzenete világos lehet a temetőben nyugvók utódainak: MEGSZÜNTETJÜK A HAZÁTOKAT!
EZÉRT TEHÁT AKÁR JELKÉPES IS LEHET A TEMETŐ MEGSEMMISÍTÉSE!
Persze a temető szétdúlása mellett figyeltek az élők hangulatára is Valcman latortüzérei. Ezt pedig elsősorban Donyeck “Kijev” és “Petrovszkij” kerületének lakói sérelmezték leginkább. A két kerületben összesen nyolc civil halt bele a nyalókakirályi “békeajánlatba” mára virradóan.
éjs1 éjs2
Donbassz “fényei”
A donyecki repülőtér valcmanista lövéséről szóló hirek nélkül már nem is lehetne teljes egy összefoglaló. Hát ez az összefoglaló is beszámol a reptér ágyúzásáról. Peszki – környékéről lövik a latrok a régi terminál romjait és környékét.
Kirov lakói is a kijevi “békegalamb” szárnyainak suhogásától szenvedtek egész éjjel. Ebben a városban egész lakótömbök váltak ma reggelre lakhatatlanná. Hat békés civil nem élte túl a pribékattakot.
romok
“Zaszjadko” bányaüzem felszíni létesítményei olyan mérvű károsodást szenvedtek a valcmanista latortüzérség ma éjszakai támadásának, hogy az üzemet hajnalban működésképtelenné nyilvánították. Az sem sokadlagos szempont, hogy négy dolgozó halt bele a latorterrorba.
bányaü
Petrovka, Marinyszk és Georgijevka térségében éjjel egy órakor Nyalókakirály zsoldoshordája tankok fedezete mellett területszerző akciót indított. A térségben rendkívül heves harc dúl jelenleg is.
Jenakijevonál négy latortankot levadászott éjfél tájban a milicia. A bennük tobzódó bérgyilkosokkal együtt.

Gorlovkánál másik négyet olvasztottak le a népköztársaságiak, de itt egy milicista súlyosan megsebesült.

Kolesznyikovánál ma hajnalban durranásra figyeltek föl a milicisták. Egy valcmanista páncélautó tévedt a környékre, és elővigyázatlankodott.
roncs1
A tetthelyre érkező milicisták óvatosabbak voltak. Gyorsan körbekerítették a hat bérgyikost, akik egy sebesült hordatársukat visszahagyva igyekeztek felszívódni. Volt egy aprócska csetepaté. A pribékek “dögcéduláit” és dokumentumait a milicisták magukkal vitték.
roncs2

https://balrad.wordpress.com/2014/12/05/suhog-a-kijevi-bekegalamb-szarnya-donbassz-felett/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése