Sz-400 komplexum részei | Forrás: http://www.defence-point.gr/


Minderről a Vedomosztyi című orosz lap számolt be, egy védelmi-ipari komplexumban lévő és egy, az orosz védelmi minisztérium vezetéséhez közel álló forrásra hivatkozva. A szerződés aláírására még idén ősz elején került sor az orosz Roszoboronexport és a kínai védelmi minisztérium között. A szerződés szerint Kína 6db Sz-400 légvédelmi rakétakomplexumot vásárol t 3 milliárd USD értékben, de nem dollárban. A Vedomosztyi megkérdezte a gyártó, az Almaz Antej képviselőjét is, aki azonban nem kívánta kommentálni, a hírt a Roszoboronexport sajtófőnöke pedig nem volt elérhető. A tárgyalások az Sz-400 légvédelmi rendszer eladásáról Kínának már több éve folytak, miközben az orosz katonai vezetők még 2011-ben kijelentették, hogy a rendszer exportja csak 2016 után lehetséges, miután leszállítják az orosz fegyveres erőknek szánt mennyiséget. 2014 tavaszán a Kommerszant lehozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta az Sz-400 Kínának való eladását, majd júliusban Szergej Ivanov az orosz elnöki hivatal vezetője nyilatkozott úgy, hogy Kína lesz az Sz-400 első külföldi megrendelője.


Hírfigyelő Szolgálat