Mostanra széles körben ismertté váltak
azok a tények, melyek rámutatnak, hogy a látszólag a kormány konkrét
intézkedései, konkrét személyek hiteltelensége elleni tüntetések egy
nyugati felforgató művelet kezdete, ami a kormány radikálisabb keletre
fordulása esetén tovább fokozódhat. Az is egyértelművé vált, hogy a
liberális pártok támogatói alkalmatlanok bármiféle kormányváltásra -
ahogy a felforgató művelettől tudatosan távol maradó Ultras Liberi
nyilatkozatai is rámutatnak; a liberális ellenzék egyszerűen fizikailag
alkalmatlan arra, ami egy nem-demokratikus kormányváltás velejárója
lenne (utcai harcok, stb). Emellett láthatóvá vált a liberális sajtónak
az a próbálkozása, hogy a jobboldalt a kormányellenes felforgatás mellé
állítsa.
A reklámadó bevezetését követően
átrendeződés kezdődött meg a hazai médiában, melynek során egyértelművé
vált, hogy a Magyar Nemzet szerkesztősége egy esetleges felforgatás
esetén a felforgatókat támogatja a stabilitással szemben. Az
olvasóközönségben azonban még nem tudatosult, hogy a MN a balliberálisok
oldalára állt, így abban a pillanatban, ahogy a MN lehozott egy
publicisztikát, amiben kikeltek az internetadó bevezetése ellen, a
liberális sajtó ezt az egyetlen publicisztikát reklámozva azt a hamis
látszatot keltette, hogy a jobboldali sajtó is a kormány ellen fordul.
Az egyetlen kézzelfogható tényből a teljes jobboldalra általánosítás azt
a célt szolgálta, hogy a liberális sajtó azt a hamis látszatot keltse: a
jobboldal részt vesz a kormányellenes megmozdulásokban, és Budapesten
valami nagyobb történés van folyamatban, ami változást hozhat. Ezzel a
hamis látszattal akarták elérni, hogy a jobboldal kényszerhelyzetben
érezze magát és állást foglaljon a felforgatók mellett. Hogy miért lett
volna erre szükség? Pontosan amiatt, mert a liberális fiatalság
fizikailag alkalmatlan arra, hogy egy nem-demokratikus kormányváltást
lebonyolítson.
Mindezt nagyobb összefüggésbe kell
helyezi ahhoz, hogy a jobboldal szerepe a mai nagypolitikában jobban
látható legyen. Egy hatalmi átmenetnek alapvetően két, jól elkülöníthető
fázisa van. A kormány - és/vagy hatalmi elit - eltávolítása csak az
első fázis, aminek a hangulatkeltés és felforgatás csak a bevezetése.
Egy lehetséges kormányváltás folyamata jól elkülöníthető két fázisra: felforgatás és stabilizáció.
Kormányváltás előkészítése - tömegtámogatás bevonása az elégedetlenségbe
Egyértelmű, hogy a felforgatás a kormány
eltávolításához szükséges feltételek és a megfelelő környezet
előkészítését szolgálja. Egy ilyen felforgató művelet nem az utcai
tüntetésekkel kezdődik: a kormányközeli személyek hitelességének
aláásása (esetükben ez nem nehéz), karaktergyilkosságok és a kormánnyal
szembeni bizalom célzott csökkentése a médián keresztül, ami megteremti
annak a látszatnak az előfeltételét, hogy a hatalmi váltás nem külső
akarat által, hanem a nép fellázadásának eredményeként történik. Ennek
kapcsán azonban az egyetlen dolog, amin el kell gondolkozni: kinek a
kezében van az a médiafelület, ami a kormányellenes hangulatkeltésnek
teret ad? Milyen értékek, érdekek mentén szokott állást foglalni, amikor
nem a kormány van terítéken? Ebben ugyanis tetten érhető, hogy jelenleg
a kormányváltást legerősebben a liberális sajtó erőlteti.
A kormány eltávolítása folyamatának két
fázisa van, és a teljes folyamatnak csak igen vékony szelete a liberális
sajtó hangulatkeltése. Ez a hangulatkeltés elsősorban azt a célt
szolgálja, hogy érzelmileg motiválttá tegye és utcára vigye
azt a réteget, aki a későbbiekben a rendőri erőkkel a fizikai
konfrontációt vállalni tudja. A liberálisok alkalmatlanok ilyesmire, így
kizárásos alapon maradnak a jobboldali szervezetek és szurkolói
közösségek.
Mondhatnánk, hogy "most van helyzet, meg
kell lovagolni" és "majd lesz valahogy", vagyis a jobboldal vegyen
részt a kormányellenes megmozdulásokban, hogy előnyt kovácsoljon belőle.
Hogy ez miért nem szabad megtörténjen, ahhoz viszont
nem a felforgatási folyamat mikéntjét kell kiértékelni (amit a jobboldal
kétségkívül végre tudna hajtani, vagyis le tudna bonyolítani egy
felforgatást), hanem a hatalomváltás második fázisát, a stabilizációt. A
hatalomváltás nem ér véget az utcai felforgatással és a kormány
eltávolításával. Ahhoz, hogy a folyamat befejeződjön, a hatalomra
törekvő politikai erőnek rendelkeznie kell a szükséges képességekkel ahhoz, hogy a stabilizációt is elvégezze,
vagyis rendelkeznie kell a hatalom tartóoszlopaival. Ellenkező esetben
annyi történik, hogy a jobboldal elvégzi a felforgatást, majd a kormány
sikeres eltávolítása után valaki más elvégzi a stabilizációt, vagyis
kormányra jut és megtartja a hatalmat. Eredmény: a jobboldalt
felhasználták a kormány eltávolítására, de a jobboldal ugyanúgy nem lesz
a hatalom közelében, ahogy előtte sem volt.
A hatalom tartóoszlopai az információs társadalomban:
- médiafölény (a széles néprétegek elérése. Nem a támogatás elnyerése, hanem az információ eljuttatásának képessége.)
- hazai gazdasági erő (a gazdaság kézben tartására alkalmas oligarchák, milliárdosok)
- jogi védőháló (legitimitás, felvállalhatóság)
- biztonságpolitikai kapcsolati tőke
(erőstruktúrák átvételének és kézben tartásának képessége. A
demokratikus megválasztás mindezt nem adja meg)
- nagyhatalmi támogatás
Nem kérdéses, hogy a hazai jobboldal le
tudna bonyolítani egy felforgatási műveletet, ezért annak feltételeivel
ne foglalkozzunk kiemelten. A hatalom tartóoszlopainak vizsgálatával
azonban megállapíthatjuk, hogy melyik politikai erő lenne az, ami a
sikeres felforgatás után magához tudná venni a hatalmat.
A médiafölény
kérdése egy összetett dolog, mert jelenleg nagymértékű átrendeződés
zajlik a hazai médiában. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a regnáló
hatalmi elit saját kezében összpontosítja a mérsékelt atlantista
belföldi médiát, míg a liberális ellenzék kiterjeszti magát a radikális
atlantista sajtó egészére. Az átrendeződés erővonalainak iránya, hogy a
külpolitikai váltás végére a liberális ellenzék a hazai média minél
nagyobb felületét akarja a radikális atlantizmus szolgálatába állítani,
hogy így alkalmas legyen egy felforgató művelet lebonyolítására. Ezzel
szemben a regnáló hatalmi elit ezzel ellentétes irányú erőt fejt ki,
miközben a mérsékelt atlantista sajtó kormányközelben tartására
törekszik. Mindemellett apró részletként megemlíthető, hogy a jobboldali
ellenzék semmilyen médiafölénnyel nem rendelkezik. A
jobboldali ellenzék pontosan annyi megjelenési felületet kap a médiában,
amennyit a regnáló hatalmi elit saját érdekei mentén annak megenged. Ha
ez az érdekegyezés megszűnik, a jobboldali ellenzéknek semmilyen
széleskörű médiafelülete nincs. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a
jobboldal kormány ellen fordulása esetén ez az érdekegyezés megszűnik.
Miközben a jobboldali ellenzéknek nincs médiája, a balliberális erők
pillanatok alatt emberek millióit tudják elérni és megszólítani
(technikai értelemben).
A hazai gazdasági erő
kapcsán nagy vonalakban kijelenthető, hogy a kormány oligarchái kezében
összpontosul a magyar gazdaság és ez a monopolhelyzet közel teljesen
kiépült. A balliberális erők külföldi támogatásainak elvágására irányuló
kísérlet (Norvég Alap ügy, stb) kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a
balliberális (radikális atlantista) ellenzék ezt a hegemóniát
felborítani ne tudja, ameddig lezajlik a külpolitikai átmenet. A
stabilizációt az a politikai erő tudja elvégezni, akinek nagyobb
gazdasági tőke összpontosul a kezében, vagyis meg tudja akadályozni,
hogy más érdekkörök végezzék el helyette a stabilizálást és így kivegyék
kezéből a gazdasági erőt (az államosítás itt nem segít - tapasztalat
nélküli, irányításra alkalmatlan emberek csak megkönnyítik az ellentétes
érdekű erők dolgát).
Tehát a kormány holdudvara kezében van
hazai gazdasági erő, ami interakcióba léphet más hatalmak gazdasági
erőivel, és így ellensúlyozhat bármilyen, a stabilizációval ellentétes
folyamatot. A balliberális erők kezében egyre kisebb mértékű hazai
gazdasági erő van, a gazdasági stabilizációt csak külföldről eredő
beavatkozás formájában tudják borítani (ami a stabilizációt végző
hatalmi elitnek csak belpolitikai előnyt ad). A jobboldali ellenzék kezében semmilyen gazdasági erő nincsen.
Stabilizáció kapcsán olyan nagyságrendű gazdasági erőről beszélünk, ami
egyetlen személy kezében összpontosuló és gazdasági kapcsolati tőkén
keresztül mozgósítható források tekintetében meghaladja az éves állami
költségvetést (egyetlen személy kezében, tehát a kisebb médiafelületek
és morzsaként lehulló néhány tízmilliós-százmilliós üzletek összessége
pontosan nagy nulla ebben a viszonylatban). Megállapítható tehát, hogy a
jobboldali ellenzék nem tudna elvégezni egy gazdasági stabilizációt. A
jobboldali ellenzék hatalomra jutása esetén a gazdasági érdekkörök kész
helyzet elé állítanák az újonnan felálló kormányt, ami emiatt vagy
megbukna, vagy bábkormányként működne. Jelenleg a Fidesz keletorientált
körei az egyetlen potenciális hazai gazdasági erő Magyarországon, ami el
tudna végezni egy stabilizációs folyamatot. A balliberális térfélen
adottak a gazdasági erőt kezelni tudó személyek, a gazdasági erő azonban
jórészt külföldi, így értelemszerűen hátrányban vannak, mivel az
utánpótlási vonalaik elvághatóak.
A jogi védőháló
mint a hatalom tartóoszlopa tekintetében erőegyensúly van a mérsékelt
atlantista hatalmi elit, és a radikális atlantista ellenzék közt.
Ügyvédek, jogászok hadáról van szó, nem nagy nehezen megvett néhány
tucatnyi jogi képviselőről. A jobboldali ellenzék, hatalomra jutása
esetén nem tudna mit kezdeni a nyakába zúduló tízezer büntetőeljárással,
jobb híján azok egy részét másik erőtől kölcsönzött jogi képviselettel
folytatná le, - tehát önerőből nem rendelkezik a stabilizációhoz
szükséges jogi erővel.
A biztonságpolitikai kapcsolati tőke
az a dimenzió, ami - bizalmas természetét tekintve - legnehezebben
megítélhető. Általánosságban elmondható, hogy mivel Magyarország kis
ország, a biztonságpolitikai kapcsolatok a nagyobb hatalmak érdekeinek
kiszolgálása mentén alakulnak. Ebben a helyzetben a mérsékelt atlantista
kormányerő jóval előnyösebb helyzetben van mint a jobboldali ellenzék,
ami a hatalom tartóoszlopai híján legfeljebb a felforgatási időszakban
felhasználható, de a stabilizációt követően egyetlen hatalom sem tudná partnerként kezelni (mert
nincs mit). A kormányerők radikális atlantista erőkkel szembeni előnye
megmutatkozik abban is, hogy a lakosság többségének értékrendje alapján,
az átmenet idején a nyugati felforgatók médiaelőnyét ellensúlyozni
tudja azzal, hogy a stabilizáció intézkedéseit a nyugat elleni harc
részeként mutatja be. Ebből a szempontból a kormányerő olyan
tárgyalópartner más hatalmak számára, amivel átmenetileg ugyan, de a
hatalom tartóoszlopainak birtoklása miatt számolni lehet.
A nagyhatalmi támogatás
a hatalom különálló tartóoszlopa, mivel Magyarország kis ország, és nem
rendelkezik kellő gazdasági erővel ahhoz, hogy a nagyhatalmak gazdasági
tevékenységét akár csak módosítani tudja. Itt érdemes megjegyezni, hogy
az olyan, közönséges multinacionális vállalatok mint a Tesco,
önmagukban véve nagyobb mozgósítható tőkével rendelkeznek mint az éves
magyar költségvetés. A nagyhatalmi támogatás emiatt kiemelten fontos. A
térségi geopolitikai helyzet átalakulása miatt a továbbiakban az a
politikai erő tud előnybe kerülni ezen a téren, aki Moszkvával törekszik
szorosabb kapcsolatok kiépítésére. A jobboldali ellenzék az atlantisták
beépített emberei miatt ezt nem tudja kellő határozottsággal megtenni.
Szándékosan nem említettük a kormánypozíciót vagy parlamentbe bejutást mint a hatalom tartóoszlopát.
A fentiek figyelembe vételével ugyanis egyértelműen látható, hogy a
parlamenti jelenlét nem oszt nem szoroz a hatalmi viszonyokban. A
nagyobb arányú parlamenti jelenlétnek kizárólag akkor van használati
értéke, ha a hatalom tartóoszlopai közül valamelyik téren előnyben van
egy szervezet, tehát önmagában véve nem kezelhető erőtényezőként.
Mindebből levonható a következtetés: a
hazai jobboldalnak azért nem érdemes beállni a kormányellenes
tiltakozásokba, mert nincs kellő ereje ahhoz, hogy a felforgatás után a
hatalmat megragadja és saját maga lefolytassa a stabilizációt. A
jobboldal ugyan le tudná bonyolítani a felforgatási fázist, de azon a
ponton megrekedne, és a stabilizációt más végezné el helyette. Nem számít, hogy milyen a politikai felállás, mert a pártok látszólagos támogatása nincs összefüggésben azzal, hogy kormányra tudnak-e jutni vagy nem.
Ennek mentén kell a jobboldali politikusoknak eldöntenie, hogy
ellenzik-e a kormány egy-egy intézkedését, és beállnak-e a kórusba.
Minden egyes alkalommal, amikor a kormány intézkedése ellen valaki
tiltakozik, fel kell tenni a kérdést: ki tiltakozott először? Látható,
hogy jelenleg bármilyen tiltakozás hangzik el, az a liberális oldalról
hangzik el legelőször. A fentiek ismeretében látható az is, hogy miért. A
jobboldali ellenzéknek csak egy lehetősége lesz a hatalom
megragadására. Ezt a lehetőséget érdemes csak akkor felhasználni, amikor
már adottak a feltételek ahhoz, hogy a stabilizációt önálló erőként
lebonyolítsa. Ellenkező esetben hasznos idiótaként venne részt egy
folyamatban, aminek a végén jön Gyurcsány Ferenc. Vagy ami még rosszabb;
kormányra jutna a jobboldali ellenzék, de üres bábuként mozgatnák azok,
akik rendelkeznek a hatalom tartóoszlopaival.