Kedden az iraki hadsereg csapatai kiszorították az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyvereseit Baiji központjából, ahol az ország legnagyobb olajfinomítója található. Egy iraki katonai vezető szerint csapataik már uralják a város több mint 75%-át, de egyes kieső területeken még mindig harcolnak az extrémistákkal. A Baiji külvárosában található olajfinomítóról nem sok hírt lehetett hallani a közelmúltban. Néhány hónapja a hadsereg kislétszámú különítménye visszaverte a terroristák támadását. Későbbi hírek szerint azonban az Iszlám Állam kezén volt az olajfinomító, ahonnan Törökországon keresztül eladták nyugatra az olajat, így a létesítmény napi 3 millió dollár profitot termelt a terrorista szervezetnek.
A jelentések szerint az olajfinomító visszavételét követően a hadsereg helyi alakulatai egy újabb kísérletet tesznek arra, hogy a közeli Tikrit területéről kiszorítsák a terroristákat. Minden korábbi próbálkozás a város visszafoglalására kudarccal végződött, mivel a terroristák modern amerikai fegyverekkel és légvédelmi eszközökkel vannak felszerelve.
Az utóbbi hónapok tevékenysége alapján az Iszlám Állam egy radikális integrációs projektnek tekinthető, melynek célja, hogy erőszakkal egyetlen államalakulat alá vonja azokat az olaj- és gázlelőhelyeket, melyek szükségesek lennének az Európai Unió alternatív ellátásához, megkerülvén az orosz importot. Szíriában szintén számos jelentést hallani arról, hogy a terroristák elsősorban az olaj- és gázlelőhelyeket vonják ellenőrzés alá.


http://www.hidfo.net/2014/11/11/visszavettek-terroristak-olajfinomitojat-az-iraki-kormanyerok