Amerikában egyes orvosok nélkülöző pácienseiknél már nemcsak a
konkrét betegséget kezelik, de az életkörülményeiken is próbálnak
változtatni. A nincstelenség ugyanis számos egészségi probléma
melegágya.
Amikor szegény sorból származó tinédzserek keresik fel a
rendelőjében, Alan Meyers bostoni gyerekorvos a szokásos vizsgálat és a
szükséges gyógyszerek felírása után – különösen, ha az ifjú páciens
mozgási nehézségekkel vagy súlyproblémával küzd – fel szokott tenni egy
szokatlan kérdést: „Van biciklid?” A válasz rendesen az, hogy „nincs”,
„épp rossz” vagy „ellopták”. Ilyenkor Meyers valami még szokatlanabbat
tesz: receptre felírja nekik a bostoni közbicikliprogram éves tagságát,
ami így a 85 dolláros rendes díj helyett csak szimbolikus 5 dollárba
kerül. „Ha azt akarom, hogy napi rutinjukká váljon a mozgás, ezzel
jóval többre megyek, mintha azt mondanám: szánjanak rá iksz percet
mindennap, és csináljanak ezt vagy azt.”
A szegényeket jobban sújtja a mozgáshiány
Meyers jól tudja, hogy a mozgáshiány csak egy a sok egészségi
probléma közül, amely a szegényeket jobban sújtja, mint a
tehetősebbeket. Az évi 36 ezer dollárnál alacsonyabb bevételűek sokkal
kevesebbet mozognak, mint a 80 ezer fölött keresők. A szegényebbek vagy
veszélyes környéken élnek, vagy kevés a szabadidejük, esetleg nincsenek
parkok a lakóhelyük közelében – a leggyakrabban pedig e tényezők
kombinációja érvényes rájuk. A bostoni bicikliprogram – amelyet a város
a saját költségvetéséből finanszíroz – jó példa arra, milyen
eszközökkel küzdhetnek az orvosok az ellen a súlyosan egyenlőtlen
helyzet ellen, amelyet kevés egyetemi tankönyv említ: a szegények
betegebbek, és a szegénységük az, ami beteggé teszi őket.
Az alacsony jövedelemből közvetlenül adódó életmódbeli megszorítások
elég nyilvánvalóak: még Amerikában is az a helyzet, hogy a szegénységi
küszöb alatt élők bevétele a legtöbb városban nem elegendő rendes
lakásra, nem beszélve egy edzőtermi bérletről, a mindennapi friss
zöldségről-gyümölcsről vagy a színvonalas egészségügyi ellátáshoz való
hozzáférésről. Egy tavalyi tanulmányban kiszámolták, hogy az egészséges
étrend napi minimum másfél dollárral többe kerül, mint az egészségtelen.
A szegények gyakrabban szívbetegek
Maga a tény, hogy a szerényebb jövedelműek általában rosszabb
egészségi állapotúak, senkit sem ér meglepetésként. Az alacsonyabb
társadalmi-anyagi státuszúaknak egyebek mellett 50 százalékkal nagyobb
esélyük van a szívbetegség kialakulására. Az életkilátás-beli
különbségek esetenként egészen szembeszökőek. Amint arra a New York
Times egy újságírója nemrég rámutatott, a módosabb virginiai Fairfax
megyében a férfiak átlagos élettartama 82 év, a nőké 85 – nagyjából,
mint Svédországban –, miközben az onnan alig 350 mérföldre fekvő, jóval
szegényebb nyugat-virginiai McDowell megyében a férfiak 64, a nők 73
évre számíthatnak – majdnem, mint Irakban.
Az újabb kutatások alapján úgy tűnik azonban, hogy a nyilvánvaló
életmódbeli eltérések mellett a szegénység jóval mélyebb és
összetettebb módon is befolyásolja az ember biológiáját. A
nincstelenség, a zsúfolt élettér és a kiáltó esélyegyenlőtlenségek
megváltoztatják a gének kifejeződési mintázatát. Sőt a szegénységgel
járó lelki terhek hatására a szervezet nagyobb mennyiségben termel
stresszhormonokat, amelyek idővel kikezdik az immunrendszer
ütőképességét.
Az elégtelen táplálkozás, az elszenvedett megpróbáltatások és a
környezeti károsító anyagok gyermekkorban ki- vagy bekapcsolnak egyes
géneket. Így még azok a gyerekek is, akik látszólag jól viselik a
szegénységgel járó terheket – azok tehát, akik jól teljesítenek az
iskolában, és beilleszkednek szociális környezetükbe –, magasabb
stresszhormonszintet mutatnak, és a vérnyomásuk, testtömegindexük is
magasabb, mint tehetősebb társaiké. „A stressznek való állandó
kitettség lassan mintegy beivódik a gyerekekbe és serdülőkbe, és
fogékonyabbá teszi őket a betegségekre későbbi életük során” –
magyarázza Gene Brody, a Georgiai Egyetem családkutatási központjának
alapító igazgatója.
A kritikus pillanatokban rossz irányba fejlődik az agy
A szegény háztartásokban gyakrabban jelentkező gyereknevelési
problémák – a gyerekek krónikusan elhanyagoltak, valamelyik szülőjük
börtönben ül – rárakódnak az anyagi nehézségekre, és együttesen elérik
annak küszöbét, amit a pszichológusok „toxikus stressz”-nek neveznek. A
kedvezőtlen gyermekkori tapasztalatok az agy fejlődését kritikus
pillanatokban rossz irányba térítik, megváltoztatva egyes
kulcsfontosságú agyterületek felépítését, és ezzel megalapozva a hosszú
távú szorongások és kedélyzavarok kialakulását.
A nyomor egyebek között megakadályozza a megfelelő önkontroll
kifejlődését. A dohányzás és az egészségtelen táplálkozási szokások
Amerikában is gyakoribbak a szegények körében, és – egy friss tanulmány
szerint – azok a lányok, akik időről időre súlyos nélkülözésre
kényszerültek gyerekkorukban, fiatal nőként hajlamosabbak a túlsúlyra
vagy a kimondott kövérségre. „A szokások nagyon korán rögzülnek” –
magyarázza Daphne Hernandez, a tanulmány egyik szerzője, a Houstoni
Egyetem életmód-szakértője. „Hozzászokik valaki az olcsó ételekhez,
azokat szereti meg, és később nehéz áttérnie az egészségesebbekre.
Sokszor még akkor is az olcsóbb élelmiszereket vásárolja, amikor az
anyagi helyzete ezt már nem indokolná.”
Hernandez vizsgálataiban azt találta, hogy a fiúk esetében a
gyerekkori nyomorból nem következtek felnőttkori súlyproblémák – ám az
okok nem örvendetesek. A kutatónő szerint a már gyerekkorban megkezdődő
nehéz fizikai munka az, ami megóvja a fiúkat a túlsúlytól. „Az alacsony
sorban élők hamarabb lépnek a munkaerőpiacra. A lányok leginkább
gyerekfelügyeletet vállalnak, de az elszegényedett rétegekből származó
fiúk nagy eséllyel valamilyen építkezésen találnak először munkát.”
Mindez együttvéve azt jelenti, hogy amikor az orvos nélkülöző
pácienssel találkozik, egyszerre két dologgal kell szembenéznie:
magával a betegséggel és a hátterében meghúzódó anyagi
kiszolgáltatottsággal. „Társadalmunk a szegénységet hol szociális, hol
mentálhigiénés problémaként kezeli – fűzi hozzá Nadine Burke Harris San
Franciscó-i gyerekorvos –, de valójában a szegénység súlyos
egészségügyi teher is.”
(Tátrai Péter, origo)