2014. augusztus 11., hétfő

"Tisztán látva a letisztult dolgokat!"

Sokat tűnődtem azon, hogy mit is érzek az elmúlt hónapok eseményei miatt. Dühöt, szégyent, csalódottságot? Igen! Mindhármat éreztem! Dühös voltam magamra, hogy hittem kiálltam ezekért a mocskokért, akik a jobbik vezetése! Szégyelltem magam, hogy összevesztem emberekkel, vagy lehülyéztem őket, amikor azt kérdezték, hogy mivel is lenne jobb a jobbik! Csalódtam, mert átvertek, nem kicsit, nagyon!
Ahelyett, hogy a sebeimet nyalogatnám, elkezdtem reálisan nézni a dolgokat! Mit is tettek a jobbik képviselői és vezetői az elmúlt 4 évben?
2010-ben bejutottak a parlamentbe, esküt tettek a Szent Koronára, ígértek fűt-fát, majd ők megmutatják! Mit is kaptunk? Szép és szívhez szóló, bátor szónoklatokat, de közben sírtak is, hogy a 2/3-dal szemben nem lehet elérni semmit! Szépen csendben csordogált a fizetésük, a költségtérítésük, jött az ismeretség! 4 év alatt voltak Gyöngyöspatán, Hajdúhadházon és még itt-ott, ahol a nemzeti szervezetek által keménykedtek! Közben Tiszavasváriban történt egy máig kivizsgálatlan és egyedülálló eset, aminek nem lett következménye! Folyamatosan jött a párttámogatás, gyarapodtak a javak és szűkült a kör! Elkezdődött a tisztogatás élőkészítése, hiszen miért ne szűkítsék az elitet, akik király módjára élnek! Szépen felmérték, hogy kik is veszélyesek a vezetésre! Eljött 2014 éve, jöttek a kampányrendezvények és a csak átlagembereknek furcsa és érthetetlen szereplés, hiszen a megélhetési bizniszpárt elnöke sem szerzett egyéni mandátumot! Következett 2 hét csend és hullaszag! Majd a leszámolás! Leszámolnak mindenkivel, aki átlát a leplen és észreveszi az egyértelmű összefüggéseket! Leszámoltatok velünk, akik dolgoztunk, hiába állítják az ellenkezőjét a lápföldi, gumicsizmás suttyók! Szépen eljutunk a mai napokig!
Pár érdekes kérdés fogalmazódott meg bennem, így ennyi idő eltelte után, tárgyilagosan látom a helyzetet! Itt cseng a fülemben a kampány alatt elhangzott sok ígéret és kulcsmondat!
2010 óta mit tett a jobbik a hazáért, nemzetért, országért?
Hova ment el a több milliárd pártpénz?
Hány hektár magyar földet védtetek meg?
Hány kisboltoson segítettetek, akik a trafikmutyi áldozatai lettek? (netán jutott a trafikból jobbikosoknak is)
Hány gazdasági menekültet hoztatok haza?
Hány kilakoltatást akadályoztatok meg a mentelmi jogotokkal élve?
Hány embernek segítettetek, akik a választókerületetekből megkerestek?
Hány társadalmi szervezetnek, vagy alapítványnak adtatok a keresetetekből?
Hány embernek segítettetek munkát találni, a személyes kapcsolataitokon keresztül?
Hány embernek nyújtottatok jogi segítséget?


Ültök a bársonyszékben, számoljátok a milliókat és nem látjátok, nem halljátok az embereket, akik odajuttattak titeket! Átvertetek és becsaptatok több, mint 1 millió embert! Jönnek az önkormányzati választások és le fogtok szerepelni! A jelöltek fele alkalmatlan, de szaszi embere!
A mostani aktualitású kérdésekben, vagy hallgattok, vagy suttogtok halkan! Nem veszitek észre, hogy a dolgozói réteg is a létminimum alatt él? Magyarok százezrei éheznek! Sorban menekülnek az öngyilkosságba, más esély híján! Mit tesztek értük? Mutogattok az elmúlt 25 évre, a baloldalra és a fideszre! Ők nem ígértek 3 hónapja kiutat és hamis reményt, utolsó szalmaszálat rengeteg honfitársunknak! Nagyon jó beszédeket sem hallunk tőletek! Már a fociszurkolók vegzálása sem pálya nálatok, amióta szaszit szembeköpték! Hány jobbikos politikus vette fel a "szurkolók személyiségi jogok nélkül" pólót?
Mit tesztek az Ukrajnában halálba küldött és fenyegetéssel, erőszakkal besorozott magyarokért? Tudtok már ti is elhatárolódni, meg sajnálkozni, de semmi másat! Nem vagytok méltóak a parlamenti, bizottsági és EP helyekre! Csak magatokra gondoltok, miközben habzó szájjal harácsoltok! Szépen néppártiasodtok és a liberális jegyeket öltitek magatokra!
Ti! Akik vezetitek e pártot és "képviseltek minket"????? Ti! Hogy tudtok nyugodtan lefeküdni, hogy megy le egy falat is a torkotokon a magyar kenyérből, miközben tétlenül nézitek ezeket a borzalmakat? Ti vagytok a felelősök minden halálért, minden depressziós emberért, mert hazudtatok reggel, hazudtatok délben és hazudtatok este!
Nem, hogy jobbik, hanem a legrosszabbik vagytok, mert ti a nemzeti álca mögé bújva tettétek ezt!
Semmi helyetek az ország házában, mert nem vagytok különbek a többi párttól! Egyszer nektek is el kelessz számolni mindennel, de akkor mi leszünk a döntőbírák és nem lesz kegyelem!
Tisztelettel: Tárczy Zsolt

Ne dőlj be újra!

Ipari és lakossági ingatlancsapdák

Vége a válságnak? Fellendülőben az ipari ingatlanpiac és mindenféle ingatlanpiac - harsogják! Számos negatív év után újra sikeres félévet zárt az ipari és lakossági ingatlanok piaca - mondják a magyar elemzők, miután az elmúlt hat hónapban több mint 2 százalékponttal csökkent az üresedési ráta. Ez rekord szintű bérbeadási volument jelent, ráadásul már nem csak a szerződéshosszabbítások uralják a keresletet. Az alacsony fejlesztési aktivitás és a stabil nettó bérbeadási szint mellett pedig a piaci trendek további javulása várható.

Mégis az ingatlangazdálkodási szolgáltatásokat nyújtó Reiwag AG - amely Európában növekedéséről vált ismerté -, azonban Magyarországon Viktor Wagner, a cég vezetője visszavonulót fújt. Az itteni, az utóbbi években egyre romló teljesítményt nyújtó kft. már végelszámolási eljárás alatt áll.
"Vissza kell vonulnunk Magyarországról, mivel nem látjuk olyannak helyzetünket, hogy legálisan pénzt tudjunk ott keresni" - nyilatkozta a létesítménygazdálkodással és hulladékgazdálkodással foglalkozó Reiwag GmbH vezetője a Wirtschaftsblatt címú lap online változatában. A problémát az jelenti számukra, hogy Magyarországon még mindig a szürkegazdaság az uralkodó. Viktor Wagner szerint az itteni piacon vannak olyan versenytársaik, akik alkalmazottaik mintegy 70-80%-át kénytelenek feketén foglalkoztatni. A társaság vezetése mintegy nyolc évnyi magyarországi jelenlét után döntött arról, hogy kivonul a piacról, ahol volt, hogy mintegy 600 embert foglalkoztattak.

A Reiwag Kft. - amelybe korábban beolvadt az épülettakarítással foglalkozó Reiwag Facility Services Kft. - a Céginfo.hu adatai szerint ez év január 1-jétől végelszámolás alatt áll, immár alkalmazott nélkül - emlékeztet a napi.hu. A Reiwag GmbH tulajdonában álló társaság tavaly 488,4 millió forint nettó árbevétel mellett 61,6 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A cég számai az elmúlt években folyamatosan romlottak; 2010-ben még közel 1,2 milliárd forint forgalmat produkált, ami 54 milliós nyereséggel párosult. Időközben a saját tőke is elolvadt, a 2010-es 268,5 millió forintról 2014-re 111,5 millióra.
Arról nem is beszélve, hogy a még meglévő magyar vállalkozásokat - csak, hogy egyáltalán életben maradjanak, illetve, hogy újabb csődjelölteket produkáljanak a gazdasági pillanatnak - újabb hitelcsapdába csalják hamis optimista jellegű hangulat-statisztikákra hívatkozva. Most meg önfeledten dobták köztudatba a 2014-es optimista hitelfelvételeket lakossági ingatlanok vásárlására ösztönzőleg! Ébredj, Magyar!
Akkor hol itt az igazság?

Gölöncsér Miklós összeállítása

Aranyosi Ervin: Miről szól az élet

Gondolkodj el kérlek,
miről szól az élet?
Pénz, vagy a családod
tesz boldoggá téged?

Amit pénzért kaphatsz,
mind kacattá válik!
Ilyen kincset gyűjtesz,
egészen halálig?

Egész nap dolgozol,
Őket ritkán látod.
Beszűkül, odavész,
saját kis világod
.
Nem látod, gyermeked
lelke hogyan éled.
Kihagyod a csodát!
Más életét éled.

Persze, könnyű ezért
másokat okolni,
- miattuk dolgozol,
mert kell a sok holmi.

Arra hivatkozol
- mások is így élnek!
Ám ők sem szeretnek,
s parancsszóra félnek!

Te sem tehetsz másképp,
a pénz ma az Isten!
Családra, gyermekre
elég időd nincsen.

Gondolkodj el kérlek,
miről szól az élet,
ha azt mások által,
betáblázva éled?

Lengyelország csatornát építene, hogy elkerülje az orosz ellenőrzést


Elblag
Elblag – A Visztula turzás – Kalinyingrádi terület
- Hírek, kommentárok -

MTI: “Lengyelország csatornát vágna a Kalinyingrádi területig nyúló Visztula-turzáson, hogy közvetlen, orosz ellenőrzés nélküli hajózó útvonalat nyisson a Balti tenger felől Elblag város kikötőjéhez – közölte hétfőn a TVN24 lengyel hírtelevízió.

A kormányzó Polgári Platform (PO) azzal magyarázza a napokban nyilvánosságra hozott tervét, hogy megváltozott az ország geopolitikai helyzete.

Az elblagi kikötőt jelenleg csak a Baltyijszk városánál lévő keskeny szoroson át, vagyis a kalinyingrádi orosz enklávé felségvizein keresztül lehet megközelíteni, s Lengyelország egy ötéves államközi szerződés alapján jogosult a szoroson hajózni. A szerződés jövőre lejár, és fennáll a veszélye, hogy azt Ororszország nem hosszabbítja meg a lengyel kormánynak az orosz-ukrán konfliktusban tanúsított kiállása miatt.

Az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) pártja viszont rámutat: a tervet eredetileg a mai ellenzék készítette, s azt egy éve még ellenezte a kormány. A jelenlegi előterjesztés a közelgő, novemberi önkormányzati választásokkal függ össze – mondják. A tervezetet a környezetvédők is ellenzik.

Mint a TVN24 közölte, a kormány jelenleg négy különböző csatornaépítési változatot mérlegel.

A Visztula-turzás földnyelvét átvágó csatorna megépítése a 15. század óta többször is felvetődött, s e terveknek mindig geopolitikai hátterük volt. Többek között Báthory István erdélyi fejedelem is mérlegelte az építkezést, hogy hátrányos helyzetbe hozza a vele szembeszegülő Gdansk szabadvárosát.”

Bal-rad komm: Hát igen. Ha valaki a medve orrát pöckölgeti, – ne csodálkozzon azon, hogy pofán veretődik.
Lengyelországnak egyre drágább a kormányának alapvetően elhibázott oroszellenes politikája. Mennyibe is kerül majd ez a csatorna, a komoly válság szélére sodródott lengyel gazdaságnak?
Persze a Nyugat segítségében bíznak ezek után is. – Ámde elfelejtik, hogy pl. a II. Világháborúban, a magyarokon kívül, – senki nem segített nekik.
És, ha már Gdansk-ról van szó: Élő bizonyítéka a Gdansk-ban található erődért, a Westerplatte-ért vívott csata, a Nyugat hitszegésének. – Ott a lengyel katonák a nyugati szövetségeseik hadihajóinak segítségében bíztak:
800px-Westerplatte_en
A westerplattei csata
“A westerplattei csata a német invázió lengyelországi hadjáratának első csatája volt, mely a második világháború kezdetét jelentette Európában. 1939. szeptember 1-jén a német haditengerészeti erők megtámadták a lengyel Katonai Tranzit Raktárat (Wojskowa Składnica Tranzytowa, WST) a Westerplatte-félszigeten, Danzig Szabad Város (ma Gdańsk) kikötőjében. A helyőrség kevesebb, mint 200 katonából állt, ennek ellenére egy hétig ellenállt a súlyos támadásoknak, amelybe zuhanóbombázások is tartoztak… Westerplatte védelme példaértékű volt a lengyel hadsereg többi alakulata számára, tekintettel arra, hogy az ország több részétől eltérően a német előrenyomulás itt megtorpant. A csata története máig a hadjáratban való ellenállás szimbólumaként maradt fenn” (Wiki)
Ám a nyugati segítség csak nem jött. Ahogyan később sem. És bizony a történelem sokszor ismétli önmagát. A legfontosabb tanulság: “A Nyugatban megbízni, a Nyugattal szövetséget kötni, – egyenlő a kifosztással és a megsemmisüléssel.”
Bundesarchiv_Bild_183-2008-0513-500,_Danzig,_Westerplatte,_Wald
Westerplatte (Gdansk-Danzig) – 1939. szeptember 7

Szulejmán türbéjét még keresik – Zrínyi sírját már meg is találták?

Zrínyi Miklós és Szülejmán szultán emlékműve
a Török-Magyar Barátság Parkban – ahol, mint Szabó Géza fogalmazott,
biztos, hogy egyikük teste sem nyugszik.

Szigetváriak beszámolói alapján tudható: emberi csontvázak kerültek elő a konzervgyárnál, a Széchenyi utca északi felén lévő házaknál, majdnem egészen a Basa utca vonaláig: volt olyan ház, ahol nyolc sírt is találtak. Ez a terület része lehet annak a temetőnek, ahol a szakemberek szerint Zrínyi Miklós földi maradványai nyugszanak. A kutatás jelenleg is folyik és fontos, nagy horderejű eredménnyel kecsegtet...
– Nem csak Szülejmán türbéjének helyén, de Zrínyi Miklós szigetvári sírjánál is méltó emléket kellene állítani, hogy teste ne jeltelenül porladjon – esetleg éppen talpunk alatt – mondta a várvédő sírjának fellelését célzó, jelenleg is folyó kutatás kapcsán Szigetvári Híradónak Kolovics János. Mint felhívta rá a figyelmet: a türbekutatás „árnyékában” mintha kevesebb figyelmet kapott volna a Zrínyi-vonal, noha a Szülejmán-Zrínyi Történeti Kutatások projektben még azonos súllyal szerepelt a Zrínyi-hagyományok ápolása is. – Személy szerint különösen fontosnak tartom, hogy régészeti, történeti kutatások révén lehatároljuk azt a területet, ahol Zrínyi Miklós földi maradványai nyugszanak – tette hozzá.
Úgy tűnik, minderre nem is kell sokáig várni.
– Először Lebedy János várnagyunk segítségével összegyűjtöttük azokat az adatokat, régi térképeket, amelyek valamilyen módon kapcsolatba hozhatók voltak a hős várvédő nyughelyével – beszélt a Szigetvári Híradónak a kezdetekről Piros Tamás önkormányzati képviselő. Mint elmondta, később dr. Szabó Géza szekszárdi régész, örökségvédelmi szakértő vezetésével megfogalmazták azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyekre a kutatás során választ szerettek volna kapni és amelyek alapján reményeik szerint meg tudnak jelölni egy olyan helyszínt a város határában, amelyről kellő megalapozottsággal állítható: az Zrínyi Miklós földi maradványainak helye. (Mint ismeretes, a régi szigetvári hagyomány szerint Zrínyi Miklós teste Szigetvár határában, az úgynevezett katonatemetőben nyugszik.)
– Örökségvédelmi szakértőként főként a lehetséges helyszínek elemzésére, az eredmények összesítésére és értékelésére vállalkoztam – beszélt a kutatásról dr. Szabó Géza, aki maga is a Szülejmán Kutatócsoport tagja. – A kutatás során lépésről lépésre haladva kerestük a válaszokat arra, hogy hogyan halt meg Zrínyi Miklós és hány helyen lehet eltemetve, milyen források utalnak erre? A korabeli források alapján egyértelmű, hogy Zrínyi Miklós 1566. szeptember 7-én, a várból való kitöréskor társaival együtt harcban esett el. A források abban egységesek, hogy Zrínyit nem közelharcban ölték meg, hanem távolabbról lőtték meg, abban azonban eltérnek, hogy egy vagy két lövés érte-e. Az is tény, hogy miként életében, halálában is megkülönböztetett figyelemmel bánt vele a török. A korabeli források elég egységesek abban is, hogy a török nagyvezír Zrínyi levágott fejét elküldte Miksa császárnak és a Béccsel szövetséges csapatok győri táborában díszes pompával megadták annak a végtisztességet. Később a koponyát a Zrínyiek családi kriptájába, Csáktornyára vitték – mondta Szabó Géza, hozzátéve: Zrínyi teste Szigetváron maradt, a középkori történetíró, Istvánffy tudomása szerint és a Takáts Sándor által idézett levélrészlet szerint is Vilics Musztafa budai basa temettette el.
A katonatemető ábrázolása egy régi metszeten... (Forrás: HMI Térképtár)

...és mai környezetében (Fotó és térkép: dr. Szabó Gézától)

A szakember beszélt arról is, hogy a szigetváriak beszámolói alapján tudható: emberi csontvázak kerültek elő a konzervgyár, a Széchenyi utca északi felén lévő házaknál, majdnem a Basa utca vonaláig: volt olyan ház, ahol nyolc sírt is találtak.
– A domborzat alapján látható, hogy a nyilvántartási állapotnál lényegesen nagyobb kiterjedésű temetőnek éppen a domb legmagasabb részén lévő területe mindmáig kutatatlan. Pedig az általános gyakorlat szerint itt várhatók a legkorábbi sírok, az alacsonyabb domboldalban lévő temetőszélben pedig a legkésőbbiek – hangsúlyozta a szakember. – Nagyon nagy segítség lenne, hogy ha valaki tud arról, esetleg hallotta, hogy ezen a területen bárhol csontvázak kerültek elő, akkor az jelezné nekem vagy Piros Tamásnak, hogy még pontosabban le tudjuk határolni az egykori temető területét.
Zsámboki-Tót Zsuzsanna, Czuppon Tamás és Toronyi Alexandra dolgoznak
a régészeti lelőhely azonosításán Szigetvár határában

Dr. Szabó Géza szerint bizonyos, hogy a konzervgyár és az óvoda környéki-területen van az a nagy kiterjedésű középkori temető, amelyet a középkor óta katonatemetőként említenek. Ez a helyszín megegyezik azzal a temetővel, amit a kortárs Istvánffy Miklós is említ, s ahol az eddigi adatok szerint Zrínyi teste porlad jeltelenül – remélhetően már nem sokáig.
Zrínyi Miklós testi maradványainak megtalálása elméletileg nem lehetetlen, de a jelenleg rendelkezésre álló adatok összessége alapján ennek realitását – ésszerű határok között legalábbis – nem látja dr. Szabó Géza. Azonban, mint mondja, a katonatemető, azaz Zrínyi nyughelye és sírjának környéke egyértelműen meghatározható a mai Széchenyi utca északi oldalán, az egykori mocsár szélén lévő telkek alatt, az óvodától emelkedő dombon.
A középkori katonatemető területén több közterületi rész is van, ahol Zrínyi eddig jeltelen sírja fölött méltó emléket lehetne állítani.

Dr. Szabó Géza régész, örökségvédelmi szakértő egy török-kori bográcsot vizsgál,
amely Szigetvárnál került elő
– Ez már régi igény, erre már Szibenliszt Béla is javaslatot tett annak idején, nem csak az emlékmű helyét, de szövegezését nagyrészt ma is elfogadható módon meghatározva: „Itt volt a katonatemető, melyben Zrínyi Miklóst és hős bajtársait temették 1566. szep. 9-én” – mondta Szabó Géza.
– Habár a kutatás elvileg soha nem zárul le – ilyen a természete –, most elértünk egy olyan pontra, ahol viszonylag nagy egyetértéssel meg lehet húzni egy vonalat – fogalmazott.
Így vagy úgy, Zrínyi Miklós sírhelyének pontos meghatározása, méltó módon való megjelölése, bemutatása legalább annyira fontos, mint a nagy ellenfél sírboltjának fellelése.
A szigetváriak számára legalábbis...

Hírfigyelő Szolgálat

Fütyüljetek csak barátaim, fütyüljetek!

Tudom én, hogy van az ilyen, nem ma jöttem le a falvédőről, láttam én már karón varjút: értem fütyültök, nem ellenem.

De azért, megvallom, nem esik jól. Mintha egy kis neheztelést éreznék ebben a füttyben. Ha úgy tetszik: meg nem értést.

Szabad országban mindenki azt fütyül ki, akit szabad.

Csak megjegyezném, illő tisztelettel, hogy értetek tettem mindig mindent. Nektek építettem ezt a stadiont, a ti pénzetekből. Legyetek rá büszkék, hogy ilyen gazdagok vagytok.

Vagy voltatok.

Elment rá 13 és fél milliárd forintotok. Na jó, egy kicsit több lett a vége, 15 milliárd, de ez nem olyan nagy különbség, tekintsük borravalónak.

Hálapénznek, hogy úgy mondjam.

Nyolcszáz millióért elhoztam nektek a Chelsea-t. A TEK ment ki értük a reptérre, nehogy bajuk essék befelé jövet. Elrabolja őket egy ufó, vagy, teszem azt, fejbe vágja őket a rezsicsökkentés.

Nem érdemeltek meg ti engem, barátaim.

Pedig még a Gripeneket is elhoztam nektek, nézzétek, itt húznak el a fejetek felett. Tessék örülni, oszt jó napot!

Még a programkönyvbe is beleírtuk: amikor jönnek a Gripenek, minden szem az égre szegeződik.

Hát hadd lássam az égre szegeződött szemeket! Minden szemet látni akarok, egy se maradjon szárazon! Sírjatok az örömtől, barátaim!

És ne azt nézzétek, ami itt lenn van a földön, hanem azt, ami odafent van az égben.

Ne a földi nyomorúságot és a megélhetésért külföldre menekülő százezreket lássátok, hanem azt, hogy milyen szépen húznak a Gripenek.

Legyetek büszkék magatokra, legyetek büszkék rám!

Ez a mostani stadion csak egy a sok közül. De mégsem ugyanaz, mint a többi, tudjátok ti is: első az egyenlők között.

Kérdezhetitek, hogy ki volt az a Groupama? Mikor játszott a Fradiban, hány gólt rúgott, hányszor volt válogatott? Balhátvéd volt, vagy középcsatár?

Kérdezzetek csak nyugodtan barátaim. És fütyüljetek bátran, amíg megtehetitek. Mint hallottátok, előttem Kubatov Gábor szólt hozzátok. Akinek nem is Gábor a keresztneve valójában, hanem Lista. Mert van neki egy listája, és ezért ő mindenkiről tudja, hogy kicsoda. Hogy kivel szimpatizál az illető, és kivel nem.

Rólatok is tud mindent az előttem szóló Kubatov Lista, ne legyenek illúzióitok. Jó akartam lenni hozzátok barátaim, de ti nem akartátok.

Fütyüljetek, ha nektek úgy tetszik. Én meg közben befejezem, amit elkezdtem. Felolvasom az előre megírt beszédemet. Hiába fütyültök, akkor is végig kell hallgatnotok. Addig nem lesz itt Drogba, Terry, de még Fabregas sem.

Addig nem lesz itt semmi, amíg én beszélek.

Amíg én itt vagyok.

És jó, ha tudjátok: tudok én másképp is beszélni.

Fütyüljetek barátaim, én is fütyülök rátok.
(nolblog)

Ukrajna - lett állampolgárok a Nemzeti Gárda soraiban

Előre megírt győzelmi jelentéseket ad a nyugati média, a hírek szerint ma kerülhet sor Donyeck térségében a döntő ütközetre, az ukrán fegyveres erők a város elleni átfogó offenzívára készülnek. Nyugati médiaforrások szerint az ukrán hadsereg létrehozott egy válaszvonalat és elvágta egymástól a luganszki- és donyecki köztársaságok területét. A helyi források ugyanakkor egyelőre az ukrán csapatok nagyarányú veszteségeiről számolnak be.
Tatjana Dvorjadkin, a Donyecki Népi Köztársaság elnökhelyettese ma bejelentette, hogy a Donyecktől 35 kilométerre található Ilovajszk melletti összecsapásban az ukrán hadsereg több mint 500 katonát veszített. A holttestek átvizsgálásakor kiderült, hogy közülük többen lett állampolgárok voltak.
Hétfőn az ukrán nemzetbiztonsági tanács szóvivője, Andrej Liszenko is elismerte, hogy az összecsapásban 568 embert vesztettek, emellett 2120 a sérültek száma.
A Nemzeti Gárda Azov zászlóaljában bizonyíthatóan lett állampolgárok szolgáltak, amit a Baltkom rádió is megerősített. A forrás szerint a milícia mindezt alátámasztó videofelvételekkel is rendelkezik. Mindazonáltal Lettország hatóságai egyelőre nem kommentálták az esetet.
A DNK hivatalos közleménye szerint a milícia visszaverte az ukrán offenzívát Ilovajszk térségében, az összecsapásban 9 páncélozott harcjárművet megsemmisítettek. Ezekből a hírekből úgy tűnik, hogy Donyeck városa körül még nem zárult be a gyűrű, a nyugati média előre megírt győzelmi jelentései megalapozatlanok.

Amerikai tankelhárító rakétát zsákmányolt a népi milícia

Mélyen az ellenség vonalai mögött, Izjom (Ukrajna) előtt a főúton támadtak meg egy konvojt a délkeleti milícia harcosai. A konvojt biztosító páncélozott járműveket kilőtték, majd össztüzet zúdítottak a konvoj négy teherautójára. A támadást senki nem élte túl, de számadatokról nincs jelentés. Arról azonban igen, hogy a milícia harcosai elkezdték felrobbantani a négy teherautót, amely lőszer utánpótlást szállított. A negyedik teherautóban érdekes szállítmányt találtak, amelyet nagyrészt sebtében kirakodtak (amennyi elvihető volt), a többit felrobbantották. A teherautó amerikai gyártmányú, a legmodernebb tankelhárító rakétát szállították, az FGM148 Javelin típusút.

A Javelin saját infrafejjel rendelkezik, kilövés után az ég felé indul el, majd megfelelő magasságban megfordul, és a kijelölt célpontra felülről zuhan rá. A harckocsik páncélzata általában itt a legvékonyabb. Először a líbiai terroristák, majd a szíriai kannibálok, most a kijevi junta alkalmazta. Az Egyesült Államok kormánya mindent támogat fegyverrel, ami az emberiség ellen, a rend és tisztaság ellen van.
A fegyvereket feltehetően a Harkov repülőterén három nappal ezelőtt leszállt NATO repülőgép hozta, mint katonai segítséget. Ezekkel a lőszerekkel és fegyverekkel már nem fognak szabadságharcosokat ölni. Sőt, a milícia köszöni azt a nagy adag elhárító fegyvert, amelyet zsákmányolt, - fel fogják használni.



Augusztus 7-én az újoroszországi felkelők elérték első győzelmüket egy negyedik generációs vadászrepülőgéppel szemben. A délutáni órákban lelőttek egy MiG-29-es vadászrepülőt, amely Jenakievó mellett zuhant le.

A MiG-29 védelmi eszközei jóval fejlettebbek, mint a Szu-25 vagy a Szu-24 repülőgépeké, amelyekből már jónéhányat lelőttek a milícia harcosai. A Szu-24 harmadik generációs repülőgép, és jobbára a hetvenes években már szolgálatban állt. A Szu-25 szintén elavult technika, nagy hőképe és régifajta radarképe miatt elég könnyű préda, annak ellenére, hogy a nyolcvanas években fejlesztették ki, jobbára már meglévő alkatrészekhez (a hajtómű például a MiG-21 hajtóműve). Kifejezetten tábori körülmények közé, puritán karbantartási lehetőségekhez tervezték, főként gyalogsági csöves elhárító fegyverek elleni védelemmel.
A MiG-29 egész más kaliberű repülőgép, és az, hogy sikerült lelőni, nagy előrelépést mutat a milícia légvédelmében. A pilótát elfogták.
http://www.hidfo.net/2014/08/11/ukrajna-lett-allampolgarok-nemzeti-garda-soraiban

Szaporitják Nyalókakirályék gondjait a Donbassz “előkertjének” számitó Zaporizzsja-régióban működő “partizánok”.

Három napon belül a második akciót hajtották végre. (Az elsőben kaptak el egy “korosodó idegen urat” és egy meztelen néger alakot!)

Tegnapról mára virradó éjjel Zaliznyicsnoje Guljapolszk falu közelében egy vasúti átjáró alatt elhaladó üzemenyagszállitó tankerkonvojt “torpedóztak” meg RPG-vel. Az akció egészen remekül sikeredett, hiszen a hat tanker elpusztulása – mind tele volt üzemanyaggal – a vasúti felüljárót is használhatatlanná tette. Igy aztán most a “Dnyepr vasút” nem üzemel.

A Gorlovka premén fekvő, és már hetek óta lángoló “Sztirol” vegyiüzem Valcman latortüzérségének mai fő célpontjává vált. “GRAD” sorozatvetőkkel lövik az üzemet, amit egyébként már az első találatkor elhagytak a dolgozók, és csak a tűzoltók küzdöttek idáig a tűz továbbterjedésének megakadályozásááért.

Ezt a tevékenységet azonban ma délelőtt abba kellett hagyniuk, hiszen már az első belövéseknél meghalt két tűzoltó. A sorozatos találatok miatt mostmár az egész üzem lángol, és az ott tárolt vegyianyagok hatalmas ökológiai katasztrófaveszélyt jelentenek.

sztirol

Gorlovkában ma egyébként a folyamatos tüzérségi tűzben teljesen megsemmisült egy iskola, és nyolc polgári személy vesztette életét tegnap délutántól ma délig.

https://balrad.wordpress.com/2014/08/11/esztelen-pusztitas-gorlovkaban/



Minden eddiginél nagyobb erejű offenzivát inditott a Valcman- horda Donbasszban a Népköztársaság leverésére.

A DNR sajtóközpontjának jelentése szerint nagyon súlyos harcok dúlnak Centralnyij, Csernuhino, Gorlovka, Kamenyka, Mogila Osztraja és Jenakijevo térségében.

Orlovo-Ivanovka, Gorlovka és Ilovajszk környékén a pribékek páncélosok fedezete mellett próbálkoznak. A DNR tájékoztatása szerint a helyzet “nehéznek mondható”.

Andrej Liszenko – valcmanista megmondó – Kijevben bejelentette, hogy a négy irányba előnyomuló zsoldoshorda 26 helyen mért végzetes csapásokat a “terroristákra”, igy többek között (a már számtalanszor “elfoglalt”) luhanszki repülőtér romjainál.

Liszenko szerint a “terroristák” még soha ilyen mérvű veszteséget élőerőben és technikában nem szenvedtek, mint a mai csapásokban.

Hamarosan eltapossuk a lázadók fészkeit, és “felszabaditjuk a kommunista elnyomás alatt szenvedő országrészt”!-pislantott jelentőségteljesen. Annyi biztosra vehető a bejelentéseiből, hogy ma legalább hatvan civil vesztette életét az offenziva miatt.

Tán’ már a csizmáját is fényesitgeti a holnaputáni moszkvai Győzelmi Disszemlére!

https://balrad.wordpress.com/2014/08/11/elsopro-ereju-offenzivat-inditott-a-valcmanista-horda-donbasszban/

Borul a vád maláj repülő ügyében!

Az orosz “Pervij Kanal” televiziós csatorna eléggé megfontolt csatornának számit. Akármilyen “kacsahireket” nem tesz közzé hiradójában.

Tegnap este a lelőtt maláj utasszállitó géppel kapcsolatos eddigi KONKRÉTUMOKAT ismertetett.

Röviden: levegő-levegő rakéta találta el a gépet, a roncsokon kimutatható jellemző sérülések arról árulkodnak, hogy ágyúlövedékek is eltalálták a gépet.

Az amerika-holland-ukrán verziók tehát úgy fest, hogy úgy hülyeség ahogy van!

A vizsgálat eredményeire pedig legalább szeptemberig várni kell!

https://balrad.wordpress.com/2014/08/11/borul-a-vad-malaj-repulo-ugyeben/

Az ExxonMobil szembemegy az Államok kormányával

Az amerikai székhelyű olajóriás cég, az ExxonMobil úgy döntött, hogy az Oroszország ellenes szankciókat meghagyja a "nagyoknak", és a Roszneft orosz olajipari vállalattal közösen beindítottak egy olajfúrótornyot a Kara-tengeren (Észak-Oroszország).
"Az együttműködést hosszú távra tervezzük. Nagy lehetőségeket látunk ebben az üzletben, és az Önök feltételei szerint szeretnénk dolgozni." - jelentette ki egy Vlagyimir Putyinnal folytatott videokonferencián Glenn Walter, az ExxonMobil elnöke. Putyin elnök üdvözölte a tervezetet, és a kölcsönös együttműködés kiváló példájának nevezte.
Hídfő.net | ExxonMobil - RoszneftA közös fúrótorony a Kara-tengeren.
"Ez a tervezet Oroszországnak új perspektívákat fog adni energiafüggetlenség terén. Ez a projekt a kitermelésre váró erőforrások mennyisége szempontjából csak a szaúd-arábiai olajkitermeléshez hasonlítható." - jelentette ki újságírók előtt a Roszneft elnöke, Igor Szecsin.

http://www.hidfo.net/2014/08/11/az-exxonmobil-szembemegy-az-allamok-kormanyaval

Kína visszautasította az Egyesült Államok rendezési tervét

A Dél-kínai-tenger környéki államokra vonatkozó három lépéses tervezettel állt elő az Egyesült Államok külügyminisztere, John Kerry. A megoldási javaslatot a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) aktuális csúcstalálkozóján, Myanmarban tette közzé az Egyesült Államok. A javaslatot támogatta a Fülöp-szigetek külügyminisztere, Albert del Rosario, mivel meglátása szerint a helyzet a Dél-kínai-tengeren instabil.
Dél-kínai-tenger
A kínai külügyminiszter, Wang Yi reagált a meglátásra, a hivatalos kínai álláspont a Dél-kínai-tenger ügyében "általánosságban stabil". A kínai fél szerint az Egyesült Államoknak semmi keresnivalója nincs a régióban, ezért a rendezési tervet nem fogadják el kínai részről.
Hídfő.net | Wang YiWang Yi, Kína külügyminisztere.
Természetesen az USA nem fogja feladni, hogy visszaszerezze az ellenőrzést a Távol-Keleti régióban, de ez Kína jelenlegi pozícióját figyelembe véve majdnem, hogy lehetetlen lesz. A BRICS országok politikai és gazdasági erejének növekedését jól jelzi, hogy az USA nem tud jelentős eredményt elérni se politikailag, se katonailag az utóbbi években a Távol-Keleten.

http://www.hidfo.net/2014/08/11/kina-visszautasitotta-az-egyesult-allamok-rendezesi-tervet

‘Végrehajtó gyere ki!’ – Elmennek a végrehajtókhoz az otthonvédők

2012. április 19. Bp. - Cházár András u. 13.
2012. április 19. Bp. – Cházár András u. 13.

…”Többször sürgettük már, az “önálló bírósági végrehajtó” üzleti tevékenység megszüntetését, – a bírósági végrehajtás újbóli államosítását. Mert az önálló birósági végrehajtók társulata nem egyéb – néhány kivételtől eltekintve – mint bevadult, fékevesztett hiénák gyülekezete. SAJÁT TÖRVÉNYEIK vannak, azok mentén cselekednek! Joggal merül fel számtalan esetben a – bankmaffia – végrehajtói maffia szent szövetsége! – Mely manapság Magyarországon nem más, mint ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN!

Ugyanakkor nem ártana vagyonosodási vizsgálatokat kezdeményezni a végrehajtók ellen…”

Otthonvédő tüntetés lesz szerdán, – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara székháza előtt.

Időpont, helyszín: 2014. augusztus 13. szerda, 8:00–12:00 óra között, – a Budapest XIV. kerület, Cházár András u. 13. számú épület előtt, – ahol a végrehajtók székháza található.
1. Az otthonvédő tüntetés
Az alábbiakban az otthonvédők Facebook-on megjelent közleményéből idézünk:
“A végrehajtások valós leállításáért
A Végrehajtói Kamara székháza - Bp. XIV. Cházár András u. 13.
A Végrehajtói Kamara székháza – Bp. XIV. Cházár András u. 13.
Tiltakozó és állásfoglalást kérő demonstráció a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara, Budapest XIV. Cházár András u.13. – székházánál,
Valamint Dr. Radics Csaba végrehajtó irodája előtt: Budapest. XIV. Thököly út 26.
Szeretnénk megtudni,hogy a végrehajtók miért trükköznek, – miért nem tartják be a 2014. évi XXXVIII. törvény rendelkezéseit?
Gyülekező autókkal a Regnum Marium emlékműnél. Budapest XIV. Ker. Dózsa György út, Felvonulási tér, 8.00- kor.
Indulás, 8.20-kor a Cházár utca Végrehajtói Kamara székházához, – majd onnan a Thököly u . 26. számú házhoz, ahol Dr. Radics Csaba végrehajtói irodája található.”
Az otthonvédők, a kifosztott lakosság minél nagyobb részvételére számítanak. – Különösképpen elvárják azokat, – akiknek már volt problémájuk a végrehajtókkal, akiket már kifosztottak, vagy éppen most akarnak kifosztani.
(Nos, ha ez az elvárásuk teljesülne, nagy valószínűség szerint a tömeg be se férne a Cházár András utcába, s tán még a Keleti-Pályaudvarig is elérne. Ám ezt mi azért nem tartjuk valószínűnek. Ma még nem. Ám a holnap, még nagy meglepetéseket hozhat… – a szerk.)

A fent meghirdetett tiltakozó demonstráció előzményeiről:

2. Kijátsszák a törvényt a végrehajtók
“Kijátszanák a törvényt a végrehajtók” – írta az MNO augusztus 7-én -
“A devizahiteles-törvény ellenére nem függesztik fel a végrehajtók azokat az eljárásokat, amelyeket külföldi székhelyű pénzintézetek kezdeményeztek magyar adósokkal szemben. Az Igazságügyi Minisztérium szerint viszont nincs kivételezett bank, a törvény minden pénzintézetre kiterjed.
Noha a július 26-án hatályba lépett devizahiteles-törvény értelmében fel kell függeszteni minden végrehajtási eljárást, amely a devizaalapú hitelszerződések, a forintalapú fogyasztási hitelszerződések, valamint a lízingszerződések alapján indult, – a birtokunkba került dokumentum szerint a végrehajtói kamara inkább megkerülné a törvényt.
Lapunknál jelentkezett egy adós, aki azt kérte az ügyében eljáró végrehajtótól, hogy a hitelszerződése alapján indult eljárást függessze fel a devizahiteles törvény értelmében. Fogarasi László önálló bírósági végrehajtó irodájában ehelyett azonban egy dokumentumot adtak át az adósnak, amely a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara állásfoglalását tartalmazta.
A végrehajtóknak készült szövegben az állt, hogy a devizahiteles-törvény hatálya nem terjed ki azokra a bankokra és pénzügyi vállalkozásokra, amelyek székhelye Magyarországon kívül van, így ezekben az esetekben a végrehajtás folytatható. Ez alapján az adósnak azt mondták, mivel ő olyan banktól vett fel hitelt, amelynek székhelye nem Magyarországon van, így nem függesztik fel a végrehajtást. A Magyar Nemzeti Bank honlapja szerint több tucat külföldi székhelyű pénzintézet tevékenykedik Magyarországon, s vannak köztük olyanok is, amelyek devizában hiteleztek.
A devizahiteles-törvényt beterjesztő Igazságügyi Minisztérium megkeresésünkre közölte, nincs olyan hitelintézet vagy pénzügyi intézmény, amelyre ne terjedne ki a törvény hatálya, ebből következően pedig a végrehajtási eljárások felfüggesztésével kapcsolatban sincs kivétel.”
3. Állam az államban

Nos, a Végrehajtói Kamara a saját maga által követett elvekkel megy szembe, melyeket a jelek szerint úgy váltogat, mint más a nadrágot.

2012. április 19. Bp. - Cházár András u. 13. _
2012. április 19. Bp. – Cházár András u. 13. _
Mert a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára, Schmidt Zoltán 2012. április 19.-én, – a székháza előtt tartott otthonvédő demonstráció alkalmával, a többek között a következőt közölte a sajtóval:
…”A végrehajtók minden esetben a hatályos jogszabályokban és a Végrehajtási Törvényben, (1994 évi LIII-as tv. – és annak legfrissebb változatának szellemében) foglaltak szerint járnak el, azokat maradéktalanul betartják, az önálló bírósági végrehajtók, minden esetben a törekednek az adósság békés rendezésére, maximálisan segítik az adóst a kilakoltatás elkerülésében. Továbbá, hogy a végrehajtásokat nem a MBVK kezdeményezi, ezért nincs semmilyen felhatalmazása vagy jogcíme a tartozások elengedésére, vagy a végrehajtások visszavonására… A végrehajtók a bíróságok határozatait hajtják végre.”
Ezt a közleményt a Végrehajtói Kamara letagadni nem tudja, ugyanis kb. 8 darab kamera vette Dr. Schmidt Zoltánt, a kamara akkori titkárát, amint felolvasta ezt a szöveget, – ami lényegében azt jelenti, – hogy a kamara elismeri, hogy tevékenységére KIZÁRÓLAGOSAN A MAGYAR TÖRVÉNYEK ÉRVÉNYESEK!
És mivel Magyarország a mai napon elviekben még mindig szuverén állam, – egyetlen uniós jogszabály sem írhatja felül a Magyar Parlament által hozott törvényt, – az a végrehajtásokban érintett minden résztvevőre egyaránt érvényes. Legyen az bank, végrehajtó, vagy adós.
A bankok különböző országokban történő tevékenységére egyébként mindig az adott ország törvényei az irányadók.

Nos, de miért is váltogatják az államhoz és a törvényalkotáshoz való hozzáállásukat a végrehajtók úgy, mint mások a nadrágot?

Azért, mert személyesen is érintettek a bankokhoz fűződő jó viszonyukban. – És személyesen is érintettek az otthonok elárverezésében, – lévén a végrehajtók NEM ÁLLAMI TISZTVISELŐK, – HANEM ÜZLETEMBEREK, – ÁLLAMI JELVÉNYEKKEL – akik a legtöbbször a saját hasznukra dolgoznak. – S ezért érdekük az, hogy minél több ember lakását, otthonát árverezzék el, – hiszen ezekből a pénzekből természetesen nekik is jut.

Többször sürgettük már, az “önálló bírósági végrehajtó” üzleti tevékenység megszüntetését, – a bírósági végrehajtás újbóli államosítását. Mert az önálló bírósági végrehajtók társulata nem egyéb – néhány kivételtől eltekintve – mint bevadult, fékevesztett hiénák gyülekezete. SAJÁT TÖRVÉNYEIK vannak, azok mentén cselekednek! Joggal merül fel számtalan esetben a – bankmaffia – végrehajtói maffia szent szövetsége! – Mely manapság Magyarországon nem más, mint ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN!
Ugyanakkor nem ártana vagyonosodási vizsgálatokat kezdeményezni a végrehajtók ellen.
Szabad Riport – Bal-Rad

Kárpátaljára özönlik a valcmanista haderő

Munkácsra megérkezett az ukrán hadsereg A 556 számú egysége.

1500 katonát vezényeltek tegnap estig Kárpátaljára Valcmanék. Miközben a helyi férfiakat Donbasszba kivánják, Kárpátalját elözönli az ukrán ilyen-olyan haderő.

Petro Gecko a Padkarpatszkaja Rusz miniszterelnöke szerint Kijev retteg a kárpátaljai mozgolódásoktól, és ezért hozzá hű katonai erővel tömi ki a régiót.

https://balrad.wordpress.com/2014/08/11/karpataljara-ozonlik-a-valcmanista-hadero/

A KÉT JÓMADÁR

Ismerkedjünk meg “hőseinkkel” – nem árt! (Már csak hogy lássuk, kik ellen is harcol a Donyec-medence népe.)

Ime az egyik. Ő Igor Kolomojszkij milliárdos oligarcha, a kijevi puccs egyik legfőbb hazai szponzora. Jutalmul hitbizományba kapta Dnyepropetrovszk városát és a hasonló nevű megyét, melyek azóta is nyögik véres, rettegett uralmát, hogy március elején ott sikerült elfojtani a népfelkelést.

kolomon
IGOR KOLOMOJSZKIJ AZ ÉRTELMI SZERZŐJE A MÁJUS 2-I BORZALMAS VÉRFÜRDŐNEK OGYESSZÁBAN.

lőttek

A másik “előkelő idegen” OLEG LJASKO. Parlamenti képviselő, elvakult oroszgyűlöletéről, szélsőséges demagógiájáról híres – egyike azoknak, akik kíméletlenül belefojtják a szót az ukrán parlamentben mindazokba, akik a jelen körülmények között még próbálnának szót emelni valamiért.

Oleg Ljasko egy kisebb, ugyancsak fasiszta tömörülés, a Radikális Párt elnöke. Részt vett a május 25-i “államfőválasztáson”, ahol második helyezést ért el – igaz, alaposan lemaradva (7 %) a győztes, és a Nyugat által erőteljesen futtatott Valcman-Porosenkótól (42 %).
Fiatal korában – az áhított képviselői helyért – odaadta magát egy kéjsóvár idősebb képviselőnek, ami azóta is meghatározza szexuális orientációját. Valamivel később csak azért nem ítélték el pedofíliáért (egy gyerekotthonból két kamaszfiút vitt magával krími nyaralására), mert már védte mentelmi joga.
Pszichológiai tény: a ferde hajlam és a pedofília nem ritkán párosul szadizmussal.

A februári puccsal jött el a nagy ideje Oleg Ljaskonak. Parlamenti képviselői mivolta sem zavarja abban, hogy igazi kedvtelésének hódoljon. Ljasko terrorbrigádot szervezett, “Ajdar” zászlóalj néven, és ha csak egy kis szabad ideje is van, nyomban szülőföldjén, a Donyec-medencében (azon belül is főként szülőföldjén, Luganszk megyében) terem, ahol megtorló különítménye élén járja a vidéket. Különösen akkor, ha az illető település, vidék a junta kezére került.

A szadista hóhérban egy gestapós vallatótiszt veszett el. Különös élvezettel keríti kézre a népi hatalom ilyen-olyan tisztségviselőit, akik módszeres lelki gyötréséhez nyomban hozzá is lát, megpuhítandó őket a későbbi kijevi (kín)vallatásokhoz. Ezt tette április elején Luganszk megye akkori, a nép által megválasztott kormányzójával, akire irodájában tört rá váratlanul és hurcoltatta Kijevbe; a Donyecki Népköztársaság első honvédelmi miniszterével, akit akkor és addig vallatott a donyecki repülőtér parkolójában, amíg a Kijevből külön odarendelt helikopter meg nem érkezett.

Saját kezűleg irányította, éjnek idején az egyik elővárosban annak a tisztségviselőnek a kézre kerítését, aki az adott településen a május 11-i népszavazást szervezte. A már elfoglalt Szlavjanszkban az ideiglenes polgármesterre rontott rá, akit hamarosan el is hurcoltak Kijevbe. A város június közepén történt elfoglalását követően személyesen irányította Mariupolban a népi hatalom helyi vezetői, tisztségviselői utáni hajtóvadászatot.

Az izgága demagógnak azonban immár saját bűntársaival is meggyűlik a baja. A különböző terrorbrigádokat ért vereségek nyomán egymásnak esett a két vérszomjas hiéna. Kolomojszkij Ljaskot hibáztatta a kudarcokért, és megüzente neki, hogy kitekeri a nyakát, ha a kezébe kerül. A gestapós hóhér sem maradt adós: nekitámadt az oligarchának, elmondta mindenféle hullarablónak és nyerészkedőnek. Ő tárta fel, hogy a dúsgazdag milliárdos még a katonák golyóálló mellényein is nyerészkedik: az általa nagy tételben fölvásárolt mellényeket többszörös felárral adta tovább annak a hadseregnek, amely már így is szegényebb a templom egerénél: már a katonák rendes fölszerelésére, ellátására sem futja, és a legtöbb helyen a katonák már szabályszerűen éheznek (ami tovább ássa alá az amúgyis egyre inkább hanyatló harci morált körükben).

Mindkét jómadár előkelő helyen szerepel az Orosz Állami Nyomozati Hatóság körözési listáján – amit a hatóság háborús bűntettekért, a hadviselés szabályainak súlyos megsértéséért adott ki nem csupán a legtöbb ukrán vezető politikus, de beosztottaik ellen is. Igor Kolomojszkij ellen, távollétében, már ki is adták a letartóztatási parancsot.
(“f” monogrammú olvasónk irása)

Donbasszban a tegnapi nap nem “vasárnapi hangulatban” telt el!

Rendkivül súlyos harcok dúltak a vidéken. Valcman Nyalókakirály “nemzeti” gárdájának latortüzérsége továbbra is a donyecki és luhanszki polgári infrastruktúra megsemmisitését tartja legfontosabb feladatának. Minden rendelkezésökre álló tűzszerszámmal pusztitanak. Tegnap kora reggel Antracittnál még a légierőt is bevetették, amely négy bombát dobott volna a vasúti pályaudvarra. Szerencsére csak kettő robbant fel, és azok közül is csak az egyik talált célt, komoly károkat okozva a vasúti pályán. A másik bomba a lakóépületek közé csapódott.

Luhanszban, Gorlovkában, Donyeckben tegnap a latortüzérség belövései következtében 16 polgári személy vesztette életét.

Nyalókakirály hadvezetése valószinűleg nem olvassa a Bal-Rad-ot. Ha olvasták volna, egy tegnapelőtti helyzetelemzésünkben kitértünk a “felszabaditott” területeken a latorhordára leselkedő veszélyekre. Jelesül arra, hogy minden valószinűség szerint a déli-fronton két katasztrofális vereség után harmadszor is bele fognak mászni ugyanabba a csapdába.

Bekövetkezett tegnap számukra az általunk előre megjósolt újabb katasztrófa.

A Sahtyorszk-Sznyezsnoje-Krasznyij Lucs-térségben ismét “zsákba” futottak, és ezt az önvédelmi erők ki is használták.

Orlov-Ivanivka falunál egy teljes latorerő-csoportositást “számolt” fel a népi milicia.

kr1kr2kr4

Ilovajszk térségében délután pedig úgy ütöttek rajta a latorhordán, hogy azoknak szinte idejük sem volt felfogni mi is történik.
Ilovajszknál ráadásul nagyon komoly hadizsákmány került a miliciák kezei közé. Régenóta fájt már a foguk ilye szerszámokra. Mindjárt négy darab is sértetlenül került a kezükbe.

SzAU2Sz3

SzAU2Sz3 önjáró löveg. Még atomtöltetű taktikai harcászati gránát kilövésére is alkalmas.

Becenevén “Akácia” Hirlik, hogy rettenetes hatású fegyver.

Donyeckhez viszont özönlik a pribékhorda anyagi és élőereje. Valcmanék gondoskodnak, hogy a donbasszi húsdaráló egy pillanatig se maradjon üresen.

https://balrad.wordpress.com/2014/08/11/mukodik-a-donbasszi-husdaralo/