2015. május 17., vasárnap

Atlantista puccs készül Macedóniában

Macedónia rendőr hidfo.ru
Május 10-én Macedónia kormánya egyértelmű jelzést kapott a nyugati országok részéről, amit – a líbiai, szíriai, ukrajnai események tapasztalatait figyelembe véve – ultimátumnak kell tekinteni. Észak-Macedóniában, Kumanovo területén ismeretlen fegyveresek lelőttek öt rendőrt, majd a kibontakozó fegyveres összecsapásban több mint 30 rendőr sérült meg. Macedónia belügyminisztériuma szerint egy “jól felkészült terrorista csoport” érkezett egy szomszédos országból, amit nem nevezett meg, de a hatóságok közölték, hogy a terrorista csoport közintézmények ellen tervezett támadásokat. Ez a “szomszédos ország” nyilvánvalóan Koszovó, ami Szerbiától elszakítást követően gyakorlatilag amerikai megszállás alatt áll.
Történt azonban egy másik eset, amit mindenféleképpen össze kell kötni a macedóniai történésekkel, mert a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy ezzel a jelenséggel igenis számolni kell, Magyarország nemzetbiztonságát is fokozottan érintheti. 2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje arról számolt be, hogy az Egyesült Államok több mint kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén, és Ukrajna destabilizálására készül. A Razumovszkij által kiszivárogtatott információk valósnak bizonyultak; Ukrajnában 2014 február végéig államcsíny történt, melynek katalizátoraként civilnek látszó, később a rendfenntartás ellen láthatóan szakszerű utcai harcot, majd nyílt fegyveres felkelést folytató csoportok tevékenykedtek Kijevben. Ezekről a csoportokról “feltételezhető volt”, hogy a korábban Bécs környékén összevont nemzetközi zsoldosok, de nem nyert egyértelműen bizonyítást, leszámítva azt a néhány esetet, melynek során orosz sajtóorgánumok a Kijevben zajló forradalom képi- és videoanyaga alapján bizonyították, hogy az eseményekben olyan személyek vesznek részt, melyek korábban a NATO afganisztáni missziójának képi anyagain is feltűnnek. Beazonosították többek között egy mesterlövész személyét, aki korábban Afganisztánban harcolt a NATO-misszió részeként, majd Kijevben vett részt az EuroMajdanról induló felkelésben. 2014 során később kiszivárgott egy hangfelvétel, amely szerint Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár elismerte, hogy a Majdan-tér vezetői rendeltek mesterlövészeket.
2014 nyarára egyértelművé vált, hogy a kormány eltávolításában részt vevő “ismeretlen fegyveresek” részt vesznek a délkeleti régiókban zajló harcokban is. Az orosz felkelések közvetlen kiváltó oka nem csak a nyelvtörvény, vagy a Kijevben lezajlott antidemokratikus puccs, hanem, hogy a tüntetők és rendőrök közti első összecsapások során Harkov környékén tömeges lincselések kezdődtek, ahol kiderült, hogy az ukrán rendőri egyenruha időnként amerikai állampolgáron van, és a tüntetők ellen fellépő “ukrán rendőr” nem beszél ukránul, csak angolul. Hónapokkal később vált közismertté, hogy többek között Igor Kolomojszkij és Szergej Taruta, az akkor még demokratikus felhatalmazással nem rendelkező atlantista kormány által kinevezett kormányzók magán katonai vállalatokat béreltek fel a tüntetése elfojtására, és szabad kezet kaptak a lázongó területek Ukrajnán belül tartására. Kolomojszkij magán katonai vállalatokhoz fűződő viszonya nem “összeesküvés-elmélet”, hanem tény; Petro Porosenko ukrán államfő azt követően távolította el őt a kormányzói székből, hogy Kolomojszkij saját fegyvereseivel besétált az UkrTranszNafta állami olajtársaság irodájába, és saját emberét akarta az igazgatói székbe ültetni. Porosenko azt követően bejelentette, hogy ideje leszámolni a magánhadseregeket működtető “kiskirályokkal”, és leváltotta kormányzói posztjáról Igor Kolomojszkijt.
Mindezeket a történéseket amiatt muszáj figyelembe venni, mert van még egy esemény, ami a macedóniai felforgatás közvetlen előzményének tekinthető. 2014 decemberében orosz alternatív sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok mintegy 2000 zsoldost kivont a Donbassz régióból, és átirányította őket Magyarországra. Az ügy annak kapcsán került be a sajtóba, hogy a határátlépés során halálesetek történtek az ukrán-magyar határon, a beregsurányi határátkelőhelynél. A “Birodalom” nevű sajtóorgánum szerint december 16-án 3 busz érkezett a határátkelő ponthoz több mint száz külföldivel, akik ugyan civil ruhát viseltek, de az ukrán “terrorellenes” művelet alakulatai számára kiosztott legmodernebb fegyverekkel voltak felszerelve. A forrás szerint az első csoportok határátkelésekor konfliktus alakult ki a határőrséggel a külföldre szállított fegyverek miatt. Az ukrán határrendészet kérdéseket tett fel, válaszul az amerikaiak két határőrt ott helyben lelőttek. Egy másik sajtóorgánum (newsli.ru) szerint a zsoldosok csoportját magas rangú ukrán tiszt kísérte, aki a történtek után Magyarországon akart menedéket találni, de a CIA hazatoloncolta. Az eset után az orosz és ukrán sajtóban terjedtek az erre vonatkozó hírek, a történtek azonban nem kaptak hivatalos megerősítést. A források beszámolói annyiban megegyeznek, hogy egy M. Pancsenko nevű ukrán határőrt a helyszínen agyonlőttek, és az amerikai zsoldosok elkezdték elhagyni a Donbassz régiót.
A fenti események feltehetően egy ahhoz hasonló csapatösszevonás kezdetét jelentették, mint amiről Razumovszkij is beszámolt, hónapokkal a kijevi puccs előtt. 2013 augusztusában kezdődött Bécsben a “gyülekező”, majd 2014 februárra jutott odáig a helyzet, hogy a zsoldosok nagy része civilként beszivárgott és megkezdték a fegyveres harcot Kijevben. A fent említett, első határincidens 2014 decemberében történt, – majd 2015 május 10-én megtörtént az első fegyveres összecsapás Macedóniában. Ez egy egyértelmű jelzés Macedónia kormánya számára: ne adja meg a térségi hatalmak által tervezett “Török Áramlat” gázprojekt építési engedélyét. Ellenkező esetben az ukrán forgatókönyv zajlik le Macedóniában.
Miután a kormány “nem értette” ezt a jelzést, a terrortámadást követően tömeges kormányellenes megmozdulások kezdődtek Macedónia fővárosában. A tömeg igen hamar radikalizálódott, számos rendőr megsérült az összetűzésekben. Az események egy jellegzetes vonása, hogy a rendőrök ellen agresszívan fellépő összes tüntető azonos “dress-code” mentén öltözött, valamennyiükön vörös póló volt. Látszólag jelentéktelen tényezőnek tűnik, a tüntetésekről készült videofelvételeken azonban egyértelműen látható, hogy ezek a vörös pólót viselő személyek lépnek fel legagresszívabban a rendőrökkel szemben, majd a tömegdemonstráció feloszlatását követően egy kemény magot képezve együtt maradtak és szervezett módon kezdtek utcai harcot a rendőrökkel, látható módon együtt mozogtak a belvárosban, és mindvégig Szkopje központjában maradtak. A tüntetés szervezői egyébként be is jelentették, hogy addig nem hagyják el a belvárost, ameddig a kormány és a miniszterelnök le nem mond, vagyis az ukrán forgatókönyv kezdeti szakaszát láthatjuk Macedóniában is. Amennyiben a kormány nem hajlandó elállni a Török Áramlat helyi szakaszának megépítésétől, a felforgatás folytatódni fog, és Macedónia állandó terrorfenyegetésnek, tömeges kormányellenes megmozdulásoknak lesz kitéve. Nem árt megemlíteni azonban, hogy bár egyelőre Macedónia az új konfliktusgóc, ez a vonatkozás valamennyi, a Török Áramlat építésében részt vevő országra, így hazánkra is érvényes.
A Török Áramlat és a Macedóniában kezdődő felforgatás összefüggéséről, Macedónia elhelyezkedésének fontosságáról ITT olvashat.

http://hidfo.ru/2015/05/atlantista-puccs-keszul-macedoniaban/

Ukrán szigony az EU-s csillagkoszorúban

A hős – de most megalázott – város, Szlavjanszk városi tanácsának épülete előtt, az ukrán mellé, fölvonták az Európai Unió zászlaját is. Mindezt EURÓPA NAPJA alkalmával.
uk1
A helyi hatalmasságok nem mulasztották el megjegyezni: EZÉRT HARCOLTAK A MAJDANON: a szabadságért, a demokratikus jogokért, a jólétért.

Mindezt ukránul mondták el. A végén aztán a városi tanács egyik vezetője mindezt az ömlengést oroszul is elmondta – útjára bocsátva a kerékpáros felvonulást (kb. másfél tucat résztvevővel). Mintegy félszáz szlavjanszki lelkes tapsától kísérve.
Gondosan kerülték, hogy megmutassák Leninnek a városház előtt álló, a napokban festékkel leöntött szobrát (melynek nyakába korábban egy kék-sárga sálat is kötöttek). Amelyet ledönteni azonban – a szomszédos Kramatorszkkal ellentétben – még nem tudtak. Fiatalok nemrégiben körbeállták, saját testükkel védték, amikor le akarták dönteni. Az európai értékek jegyében.
Hogy milyen szabadság és európai értékek köszöntöttek be a tavaly július 7-én a túlerő által legázolt városban, arról szóljon egy másik kép is. A megszállók, a város elfoglalása után, azzal kezdték, hogy minden, 25 és 35 év körüli férfit, ismeretlen helyre elhurcoltak.
uk2
Onnantól számít az európai demokrácia diadala a városban. És az ellen egy szava sem volt annak az Európai Uniónak, amelynek most a zászlaját felhúzták a legyőzött, megalázott város legfontosabb középülete előtt.
Összenő, ami összetartozik. Mostantól mi is fogjuk tudni: egy fasiszta junta által uralt náci országban is föl lehet húzni az EU zászlaját. Ott, ahol az aranycsillagok közé biggyesztették az ukrán nacionalisták és fasiszták jelképét: a háromágú szigonyt is.
(Cs. S.)

A ‘Jobb szektor’ és az ‘Azov’ utasítást kapott a kijevi kormány megdöntésére?

A 'Jobb Szektor' Kijevben…”Hangoztatják azt is, hogy ha már az előző kormányzatot (Janukovics adminisztrációt), sikerült megdönteniük, – akkor Porosenkót is el tudják zavarni, a talpnyalóival együtt…”

1. Az Amerikai Kongresszus jóváhagyta a halált hozó fegyverek szállítását Ukrajnába

Az Egyesült Államok kongresszusa május 15-én elfogadta a 2016-os pénzügyi évre szóló védelmi költségvetést, – melynek keretében, első nekifutásra 200 millió dolláros segítséget nyújtanának Ukrajna részére.
1431722610_getimage-59A dokumentum rögzíti, hogy ennek a segítségnek a keretében; az élet kioltására alkalmas, de kizárólag védelmi célú fegyvereket lehet szállítani Ukrajnának. (Az persze más kérdés, hogy mit nevezünk védekező, illetve támadó hadműveletnek, – ezt minden fél másképpen ítéli meg – a szerk).
A kongresszus döntése értelmében a következő pénzügyi évben katonai célokra 612 milliárd dollárt fordít az USA, – melyből 89 milliárdot használnak fel külföldön; mindenekelőtt Afganisztánban, Irakban és Szíriában.
És még ezzel az összeggel sem elégedett az Obama kormányzat, – még pluszban 38 milliárdot irányozna elő a Pentagon számára.
De nincs egység a szenátus és a kormányzat között a költségvetési megszorításokkal kapcsolatban sem. A törvényhozás Ukrajna részére eredetileg 300 millió dollár értékű segítséget irányzott elő.
Bár még ez is alacsony összegnek számít a közel- és közép keleten felhasználandó milliárdokhoz képest, de mindannyian ismerjük a ‘Kismalac, kismalac engedj be’ című történetet, (A kismalac és a farkasok), melyben a farkas először csak a hátulsó lábát, majd a másikat teszi be a kismalac házába… és így tovább…

2. Az amerikai szándék változatlan

1431723185_getimage-62Mindemellett, az a tény hogy a híres-hírhedt John McCain szenátor visszautasította az (illegitim) ukrán elnök, Petro Porosenko felkérését, hogy a tanácsadója legyen, – mindössze csak azt jelzi, hogy a jelenlegi kormányzatból van elegük az amerikaiaknak.
A szalon-alkoholista Porosenko most már szerintük is alkalmatlan az ország vezetésére.
De ettől még az Ukrajnát illető eredeti terveik változatlanok maradtak.
Ezt támasztja alá az is, hogy 15-én Victoria Nuland, az USA európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkára ismét Kijevbe érkezett, de már nem süteményeket osztogatni, hanem fegyvereket. Bár tárgyalásai zárt ajtók mögött folytak, azt azért tudni lehet, hogy az amerikai szenátus által előirányzott, s majd az azután megszavazott katonai támogatásról van szó, amiről fentebb is írtunk. – Ám úgy tűnik, hogy Washington már nem a jelenlegi ukrán kormányzatot kívánja támogatni.

3. A ‘Jobb szektor’ és az ‘Azov’ utasítást kapott a kormány megdöntésére?

Ugyanakkor újoroszországi információs források szerint; a nyíltan neonáci ‘Jobb Szektor’ szervezet és a vele szorosan szövetséges ‘Azov’ egységei utasítást kaphattak, a Porosenko kormányzat megdöntésére.
'A 'Jobb Szektor'A népköztársaságok kommunikációs forrásai azért feltételezik ezt, – mert az ellenség viselkedése teljes mértékben ebbe az irányba mutat, – kifejezetten erőteljes propagandát indítottak a Junta kormánya, Porosenko és Jacenyuk ellen.
Hangoztatják azt is; hogy, ha már az előző kormányzatot (Janukovics adminisztrációt), sikerült megdönteniük, – akkor Porosenkót is el tudják zavarni, a talpnyalóival együtt. – Azt persze nem említik, hogy legnagyobb részben az amerikaiak és a NATO szövetségeseik fegyverezték fel, s képezték ki őket, s mindemellett az oligarchák, (kik között többen ukrán-amerikai, ukrán-svájci és ukrán-izraeli állampolgárok), pénzelték minden hadműveletüket.
Az pedig meglátásunk szerint úgyszintén erősen valószínűsíthető, hogy az amerikai szenátus által elfogadott, a 200 millió dolláros halált hozó fegyvereket tartalmazó katonai támogatás,  – melyből hamar 300 millió, vagy akár több is lehet, – igazából nem is inkább Újoroszország ellen kerül majd felhasználásra.
Hanem az USA Kelet-Európa fölötti dominanciájának megszerzését segítené elő. – Hogy, hogyan és miképpen – és, hogy miért, – azon érdemes elgondolkodni. – Mindenesetre véleményünk szerint az Ukrán Dominó nem kelet, hanem nyugat felé fog dőlni, először.
Szabad Riport
Források: Újoroszország Központi Hírügynöksége / Центральное информационное агентство Новороссии / (Central News Agency Novorossia)
Novorus.info

Gyártmánymúzeummal állítanak emléket az egykori Csepel Autógyárnak és az ott készített járműveknek Szigetszentmiklóson.

Az egykori Csepel Autógyár területén létrehozott muzeális intézményben gépjárműveket, alkatrészeket, fényképeket és dokumentumokat láthat a közönség.
Lázár Gergő, az ipartörténeti jelentőséggel is bíró gyűjtemény szakmai hátterét és kezelését biztosító Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője az MTI-nek elmondta: a gyártmánymúzeum egy 700 négyzetméteres hangárban kapott helyet, leglátványosabb darabja az a hat teherautó, amely az itt készült járművek teljes spektrumáról áttekintést ad az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig.
De találkozhatnak a látogatók sebváltókkal, motorokkal, kardántengelyekkel és hozzájuk kapcsolódó részletes műszaki leírásokkal, fotókkal, valamint az autógyárral kapcsolatos könyvekkel, kiadványokkal, köztük az egykori üzemi lap bekötött példányaival.
Lázár Gergő felidézte: Szigetszentmiklós és Szigethalom határában már az 1920-as évek végétől működött üzem, de akkor repülőgépeket, -alkatrészeket gyártottak, a második világháború alatt elsődlegesen katonai repülőket. 1944 áprilisában öt hullámban bombázták a gyár területét, szinte földig rombolták és teljesen leállt a termelés. Az üzem sorsa egy ideig bizonytalan volt, végül 1950-ben indult újra, akkor már gépjárműgyártással, és a nevét is ekkor kapta.
Leghíresebb gyártmányuk a Csepel Autó és annak évtizedek során létrehozott verziói voltak, de készültek itt autóbuszalvázak és járműfőegységek is. “Termékeik jó minőségűek voltak és külföldre is eljutottak” – emlékeztetett az intézményvezető.
Az üzem fénykorában, a 70-es évek elején csaknem 10 ezer embernek adott munkát, és ezzel jelentősen hozzájárult Szigetszentmiklós növekedéséhez. “Ennek nyomán kezdődött el a lakótelep-építési program, vele intézmények is létrejöttek, de az autógyárnak saját művelődési háza is volt.”
Az üzem 1992-ben zárt be véglegesen, és az ÁTI-Sziget Kft. által működtetett ipari park vette át a helyet. A cég Fejős Mihály vezetésével 2009-ben határozta el, hogy múzeummal kíván tisztelegni a gyáróriás előtt. “Egy hangárépületet jelöltek ki erre a célra, amelyet felújítottak, de autóvázakat, felújítandó járműveket is vásároltak, valamint számos magánemberrel vették fel a kapcsolatot, akik gyakran nemcsak a téma jó ismerői, de különleges relikviák tulajdonosai voltak” – hangsúlyozta Lázár Gergő.
A város életében egykor fontos szerepet betöltő üzemnek emléket állító múzeum létrehozásába az önkormányzat is bekapcsolódott, vállalta az üzemeltetést, a marketingmunkát, valamint tárlatvezetést biztosít, a gyártmánymúzeum megvalósítását pedig a Városi Könyvtár és Közösségi Ház végezte, hiszen – mint Lázár Gergő rámutatott – a városi helytörténeti gyűjtemény nagyon gazdag dokumentációs anyaggal rendelkezik ebben a témában.
Az idei év tesztidőszak lesz, október végéig tartanak nyitva és előre be kell majd jelentkezni, de a létrehozók bíznak a további fejlődésben és folyamatosan gyarapítják majd a gyűjteményt – tette hozzá Lázár Gergő.
(MTI)

Általánosságban elfogadott vélemény, hogy a hétvége Kijevben Nyalókakirály és juntája amerikai lealázásának jegyében telt.

A Maradék-Ukrajna fővárosában vizitáló Cukrosnéni MINDEN VEZÉREGYÉNISÉGET fölkeresett, és eligazított. Nyalókakirályt, Jacenyjukot, Turcsinovot.
fogadás
EGY AMERIKAI “ÁLLAMTITKÁR-FÉLE” ELŐTT GAZSULÁLT MARADÉK-UKRAJNA “KRÉMJE”!
Victoria Nuland tudtára adta a kijevi végrehajtóknak, hogy Kerry szocsi látogatása óta némiképp változott az ábra. Mivelhogy az erőfeszítések sorra elbuktak, jó lesz megszívlelni Oroszország tanácsát Donbassz kapcsán! Azaz: Nyalókakirályék bűnbandáira IS vonatkozik a “Minszk-2.0″ valamennyi rendelkezése. Amit BE KELL MOSTMÁR TARTANI! A valcmanista hordáknak is!
rpg
Cukrosnéni ukáza még vagy nem jutott el Donbassz martalócaihoz, vagy Valcman hadúr makacskodik. Tény viszont, hogy tegnap dél óta pribékhordái 49 esetben nem tartották magukra nézvést kötelezőnek a “Minszk-2.0″ szerződés rájuk vonatkozó részét.
Donyeck “Petrovszkij” és “Kijev” lakókerületei több belövés is katak mára virradóan.
A donyecki repülőteret éjszaka ismét ágyúzták a valcmanisták.
Krasznyij Pahar mellett három latortank, és majd egy tucat latoregyed került a kijevi havárialistára tegnap késő délután.
Szvetlodarszk, Kalinovka és Logvinovo térségéből a népköztársaságiak tüzérsége eléggé komolyan veendő figyelmeztetésben részesítette a valcmanista banditaseregletet.
Peszkiben alig egynapos viszonylagos nyugalom után tegnap déltől ismét egymásnak ugrottak a felek. A harcok éjszakára aztán átterjedtek Opitnoje térségére is.
A népköztársaságiak drónjai tegnap délután Peszkitől nyugatra lator “Szmercs” vetőgépeket fedeztek fel.
Sirokino térségében folyamatosan próbálkozik az “Azov” latorbanda. Tankokkal kísérlik meg a városkához a közelebb férkőzést-ám ez nem működik.
Itt kell megjegyeznünk az atlantista trollok pofátlanságát. Akik a Bal-Rad-on is próbálkoznak. Tegnapelőtt a kommentrovatba egy “orosz tank Sirokinonál való kilövéséről” szóló video linkjét másolták be.
eszp
Уничтожение украинского танка под Широкино Ополченцы поразили бронецель из ПТУРа с первого выстрела. Расчет бронебойщиков представлен к Георгиевским Крестам.-szól a hír, ami “magyarítva” a következő: “Sirokino alatt az önvédelmisek  az első lövéssel egy PTUR-ből (ez mi lehet) megsemmisítettek egy ukrán tankot. Tettükkel kiérdemelték a György Kereszt kitüntetést.
A tank Sirokino környékén való kilövése igaz volt. Csak éppen nem úgy. Latortank volt, és likvidálót éppen tegnap tüntették ki György-kereszttel. (Azt meg nem Kijevben szokás osztogatni!)
Donyeck “Petrovszkij” és “Kijev” kerületeit mára virradóan ágyúzta a latortüzérség.

https://balrad.wordpress.com/2015/05/17/hirek-donbasszbol/