Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2020. augusztus 3., hétfő
Dabasi Tamás: Az én Hazám
Ne bélyegezz engem hazaárulónak csak azért, mert látom, hogy ez a rendszer nem jó, látom, hogy ez a rendszer korrupt, ez a rendszer nem a lakosság érdekeit, jobblétét szolgálja, –
hanem a sajátjukat, vagyis ellenem van!
Én
ugyanúgy szeretem a hazámat, mint te, csak az én HAZÁM nem a politikai
pártokokról, politikusok életéről, a politikusok éltetéséről szól.
Az
én HAZÁM az a Balaton, a Velencei tó, a régi szép kastélyok, városok,
falvak és a híres, értékes magyar föld, víz, amit a hatalom strómanjai
lassan felvásárolgatnak.
Az én HAZÁM azok az iskolák, ahol már nem lehet szabadon tanítani.
Az
én HAZÁM azok az emberek, akik éheznek, télen fáznak, nyáron
szomjaznak, mert nyomorba zárja őket a maffia, mert nem tudnak kitörni
onnan, mert annyira elzárták őket, hogy már azt sem tudják, hogy joguk
van többre, jobbra, emberibbre.
Az
én HAZÁM azok a magányosan haldokló öregek az elfekvőben, akiknek nem
jut ellátás és kórházi fertőzésekben meghalnak, akik újjáépítették az
országot a háború után és átélték a diktatúra megaláztatásait.
Az
én HAZÁM azok az emberek, akiknek soha nem volt esélyük sem arra, hogy
elismerje őket a hatalom, mert bátrak és van véleményük.
Az
én HAZÁM azok az emberek, akik nem kaphattak földeket, nem kaphattak
trafikokat, de akkor jók voltak, amikor a bányákban, gyárakban,
üzemekben kellett gürcölni, majd hirtelen magukra maradtak a semmi
közepén.
Az
én HAZÁM azok az emberek, akiket a kormányok asszisztálásával
fosztanak meg egyetlen hajlékuktól és rabolják ki a Magyar Családokat –
a bankok, a követeléskezelő behajtó maffia banda, s a közjegyzők, a
becstelen végrehajtókkal karöltve.
Az én HAZÁM az, ahol az emberek nagy többsége Európához és nem a Kelethez kíván tartozni!
Harminc éve egyik kormány sem érdemel tiszteletet, mert nem néztek szembe a múltunkkal.
Csak
azok imádják a kormányokat elfogultan, akiket milliárdossá tett a
mások kárára, akiket földhöz, bányához, kastélyhoz, trafikhoz,
kaszinóhoz, zsíros állami megbízásokhoz, és természetesen előnyökhöz
juttatott.
Mi
itt együtt szívunk ezzel az országgal, azokkal, akik nem jutnak ötről a
hatra, bármennyit gürcölnek, akik kénytelenek voltak elhagyni a
hazájukat, mert élni akartak, akik egészen pontosan látják, hogy kik
azok és mibe rángatják bele ezt az országot.
Sokan és egyre többen látjuk, hogy nagyon nagy a baj, amit tetőzött a koronavírus és még nincs vége!
Gyűlölet országa lettünk, a szeretet országa helyett!
Figyelj rám!
Ha
majd túl leszünk a koronavíruson, nem érdekel, hogy kivel harcoltok,
nem érdekel az újabb Soros terv, nem érdekel a nemzeti konzultáció, ne
küldjél levelet, nem kell a nemzeti hülyítés… nyugalom kell… hagyjátok
békén ezt a tehetséges nemzetet és szolgáljátok!
A
magyar nemzet békét, nyugalmat és jólétet szeretne, amit nem kapott
meg az elmúlt 30 évben egyetlen egy kormánytól sem, mindegy milyen
színben pompázott!
Mi
is itt élünk ebben az országban, szeretjük a hazánkat, de nincs az a
pénz, nincs az a fenyegetés, amiért lemondanánk róla a hatalom javára,
mert nektek 10 millió magyart kell szolgálnotok!
Érted?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)