2015. december 28., hétfő

Közös európai hadsereget hoznának létre a németek

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy egységes európai hadsereg létrehozására tett felhívást, valamint felszólította az európai országokat, hogy növeljék védelmi kiadásaikat.
A politikus szerint a migrációs válság rámutatott arra, hogy Európa meg kell védje magát, kiterjedtebb közös szerepvállalásokra van szükség a kontinenst érintő problémák kezelése terén. A Bild am Sonntagnak nyilatkozva Schäuble kijelentette, hogy a tagállamok védelmi kiadásaikat a közös kezdeményezések finanszírozására kellene fordítsák, és az Európai Uniónak egy európai hadseregre van szüksége ahelyett, hogy 28 különálló ország rendezetlen módon próbálná kezelni a globális problémákat. Szerinte az EU tagállamainak külpolitikáját és biztonságpolitikáját fokozatosan közelíteni kell egymáshoz, hogy lehetővé váljon egy ilyen kezdeményezés megvalósítása.
Schäuble nyilatkozata szerint egy közös európai hadsereg jóval hatékonyabban tudná felhasználni azt az összeget, amit a tagállamok egymástól függetlenül fordítanak védelmi kiadásaikra. A politikus hangsúlyozta; a migrációs válság indokolttá teszi az európai országok közös fellépését a világ számos pontján, főként Afrikában vagy a Közel-Keleten. Schäuble kijelentését követően Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának vezetője kijelentette, hogy Európa valóban létre kell hozzon egy közös hadsereget, mert a NATO – amitől gyakran azt várják, hogy az európai érdekeket képviselje – teljes mértékben az amerikai expanzionizmus szolgálatába lett állítva, így az európai országok NATO-szerepvállalásai Washington törekvéseinek megvalósítását segítik, de amikor nem az amerikai érdek képviseletéről van szó, kiütközik, hogy Európa nem rendelkezik fegyveres erővel.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke korábban már javaslatot tett a közös európai hadsereg létrehozására. Ő egy merőben más szemszögből közelítette meg a kérdést, és kijelentette, hogy az európai hadseregre az “orosz veszély” visszaszorítása miatt lenne szükség.


http://www.hidfo.ru/2015/12/kozos-europai-hadsereget-hoznanak-letre-a-nemetek/

Most nincs “Szlava Ukrajinye!” Most csak “szuka” van!

Maradék-Ukrajna fölkészül a január elsejei EU-s szabadrablási övezethez tartozásra.
A Jacenyjuk-adminisztráció az összes törvényt meghozta, a gazdáknál meg leesett a tantusz! El lettek törölve az eddig őket “privilegizáló” adótörvények. Plusz dotációt sem kapnak ezentúl a gabona és iparinövény-exporthoz. És hogy örömük maradéktalan legyen, nem született meg a törvényi garancia az időben történő ÁFA-visszatérítésre sem.
Az már csak hab a tortán, hogy január 1-től Oroszországba sem exportálhatnak semmit!
blk
Nem is csoda, hogy ma délelőtt Maradék-Ukrajna felén a fő közlekedési utak forgalma lebénult. Valcman földmíves alattvalói utakat zártak le, dícsérendő bölcs és hazaffyass érzelmű nemmzetthy nagyjainak protekcionista indíttatású “törvénykezését”! Az EU-s bűnszervezet protekcióját.
kart1
A gazdák hangulata meglehetősen igencsak borús, és holnapra még több út lezárását helyezték kilátásba. Most semmi “Szlava Ukrajínye!”-semmi “hocsem Jevropa!”-csak a bősz “szuka” hallatszik!
prs
Karácsony előtt a Rada elé vittek egy koporsót, benne egy ledöfött disznóval. Amivel Maradék-Ukrajna mezőgazdaságának halálát szimbolizálták! A jelek szerint képviselőiket nem hatotta meg az akció!


http://www.balrad.com/2015/12/28/most-nincs-szlava-ukrajinye-most-csak-szuka-van/

Komoly lehetséges “fejleményekre” enged következtetni néhány-az utóbbi napok-donbasszi történése.

A kijevi junta martalócbandáinak folyamatos tűzszünetsértése, Oroszország minszki kontakcsoportjának “nehéz fiúkkal” való megerősítése, Alekszander Zaharcsenko DNR vezető tegnapi kijelentése, és a kominternovoi atrocitás meglehetősen széleskörű publicitásaarra enged következtetni, hogy Kijev az “utolsó dobását” nagyon el fogja hibázni.
Ha még mindehhez azt is társítjuk, hogy Vlagyimir Putyin a minap kijelentette, hogy Maradék-Ukrajna “DÉLKELETI ORSZÁGRÉSZÉBEN élő orosz nemzetiségű és oroszajkú lakosságát Oroszország Anyácska nem veti martalékul a fasiszta fenevaak elé”, sok kétség a jövőt illetően nem maradhat senkiben.
Az események és a beszédek nagyon egybevágóak! Mindezek tükrében talán döntő fontosságú lehet az a tény, hogy a valcmanista rezsim telepofával a világba ordított hét pufferzónában lévő falu “szeparatista megszállását” a DNR igencsak látványosan cáfolta. Az Eduard Baszurin a DNR HM-szóvivőjének személyes jelenlétével dúsított EBESZ szemlebizottságot Kominternovonál ért kijevi provokáció kellően meggyőzheti a világot Kijev álnok magatartásáról. Pláne akkor, ha minerről még videobizonyíték is van!
Nagyon már nem fogadható el kijevi junta részéről az a magyarázkodás, hogy a “huncutságokat” az ilyen-olyan latorzászlóaljak követik el. Amelyek saját szakállukra intézkednek!
A folytatás igencsak érdekesen alakulhat!
http://www.balrad.com/2015/12/28/donbassz-104/

Francia szakértő: az új évszázad a Nyugat hanyatlását hozza

A XXI. század a közel-keleti háborúkról és a Nyugat hanyatlásáról szól majd; egy francia szakértő szerint a Nyugat látványos bukása nem fog bekövetkezni, de a lassú bomlás jelei továbbra is láthatóak lesznek, ami a hegemón helyzet végleges elveszítéséhez vezet.
Alexandre del Valle francia professzor az Atlantico magazinnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az új évszázad a nyugati világ számára a fokozatos hanyatlást hozza. Mindez nem jelenti a nyugati civilizáció eltűnését, vagy teljes megsemmisülését, de a hanyatló pályáról már nincs visszatérés, és a Nyugat elveszíti azt a globális befolyást, amit az elmúlt évszázadok során magáénak tudhatott. Del Valle szerint a nyugati világ elveszíti intellektuális és ideológiai befolyását, és az új paradigmában más civilizációk egyre kevésbé fognak hasonulni ahhoz, amit jelenleg “nyugati értékekként” határoznak meg. A szakértő szerint a multipoláris rendszer kialakulását megakadályozni nem, legfeljebb késleltetni lehet, mert az Oroszország-Kína szövetség felemelkedése, India befolyásának növekedése, valamint Irán, Törökország és Egyiptom megerősödése mind abba az irányba mutat, hogy önálló, független hatalmi pólusok vannak kialakulóban. Ezek a fejlemények azt az üzenetet hordozzák, hogy a globalizáció kudarcot vallott, és a második világháború után a Nyugat ideológiai befolyása alá került régiók megpróbálnak függetlenedni a nyugati fennhatóság alól. Del Valle szerint Oroszország és a Nyugat szembenállása nem egyedi jelenség, hanem az új évszázad egy tendenciájának kezdetét jelzi, melynek részeként később további hatalmi pólusok fognak függetlenedni a nyugati rendszertől.
A francia szakértő felhívja a figyelmet arra; Oroszország ma már nem engedi, hogy az amerikaiak destabilizálják a Moszkvával szövetséges országokat, az úgynevezett “emberi jogok” dogmája nevében, melynek alapelveit egyébként a Nyugat szövetségesei is megszegik (öböl-országok). Del Valle szerint az új évszázad legnagyobb kihívása az lesz, hogy ma már nem egyedül a nyugati civilizáció sajátossága a fejlett ipar, hanem valamennyi más civilizációs tömb is erőteljes iparosítást folytat. Ennek eredményeként fokozott energiaéhség jön létre, amit a világ mai energiahálózata nem tud kielégíteni. Emiatt a közel-keleti háborúk, a “radikális iszlám” elleni harc már nem ideológiai vagy vallási alapú háborút jelent, hanem az új évszázad energetikai rendszerei feletti ellenőrzésért zajlik a harc. A közelmúltban a közel-keleti országokban számos, kiemelkedő jelentőségű energetikai beruházás történt (pl. iráni, szaúdi és egyiptomi atomprogram), ami szintén arra mutat, hogy ezekben a régiókban önálló hatalmi pólusok jöhetnek létre.

http://www.hidfo.ru/2015/12/francia-szakerto-az-uj-evszazad-a-nyugat-hanyatlasat-hozza/

Az USA teszi a dolgát! Menti a banditavezéreket!

Szíriában-de Irakban is!-nyomják a kormányerők a terroristabandákat rendesen.
Zabadani városában a kurdok halálos csapdába nyomták be a kalifátus patkányait. Azok kétségbeesetten rohangásznak a csapdában, és látszik rajtuk a riadalom: KÖZEL A VÉG! Be is jött az érzésük. A kurdok a felvételt a latoroperatőr teteme mellett találták. Hatvanhárom ISIS martalóc pusztult el a csapdában.
Az iraki Ramadit és Falludzsat ostromló, az iraki kormánycsapatok segítő milícia-az “Al-Sha’ab Hashd”-egyik parancsnoka Shia az iráni Fars hírügynökségnek tegnap este azt nyilatkozta, hogy az amerikaiak helikoptereken kimenekítették Ramadiból a kutyaszorítóba került dzsihadisták vezéregyedeit.
A Ramadit ostromló iraki kormánycsapatok egyik zászlóaljparancsnoka Haidar al-Hosseini al-Ardavi szintén hasonló dolgokról nyilatkozott.
A vezérei nélkül maradt patkánysereglet pedig hullik mint a légy. Ramadiban már szinte csak “utósimításokat” kell végezniük a kormányerőknek. (Elföldelni a rengeteg latortetemet pl.)

Szíriában nem ilyen szerencsések a latorvezérek. A kormánycsapatok a tegnapi tisztogatásaik során neves martalócokat vágtak hidegre. Az Idlib-tartománybeli operáció során az “Al-Nusra Dzshebhat” olyan jónevű latorparancsnokai kerültek terítékre, mint Mohammed Khaled Al-aka és Sheikh Abu Al-Bara. De alacsonyabb rangú, viszont rettegett terroristák is a tetemlajstromra kerültek, mint Mohamed Szulejmán és Mohammed Abbász.
Az eredetileg-a békeidőkben-mindössze hatvan lakost számláló Jarnaz faluban százötvennél is több törökbarát “mérsékelt” pribék lett tegnap az iszlám szokásoknak megfelelően rögtön elásva.
Al Hobey település környékén is megteltek a tüzérségi gránátok által vájt gödrök latortetemekkel.
Az orosz légierő Szíriában tegnap ismét lecsapott az olajbizniszre. Ezúttal is hatékonyan vette ki részét a buliból a szír légierő.
Szevasztopolba visszatért tegnap a “Moszkva” rakétacirkáló. Fő feladatát elvégezte: sikerrel működött közre a szíriai Hmeymim légibázis visszaszerzésében.
mszk
http://www.balrad.com/2015/12/28/az-usa-teszi-a-dolgat-menti-a-banditavezereket/



Irak:
Az amerikaiak kimentették a terroristavezetőket az ostromgyűrűből

Napokkal ezelőtt megkezdődött Irakban egy az Iszlám Állam által ellenőrzés alatt tartott város, Ramadi felszabadítása. Az iraki önkéntesek egy parancsnoka arról számolt be, hogy az amerikaiak beavatkoztak és kimentették a terrorista-vezetőket az ostromlott városból.
Az iráni FARS hírügynökség beszámolója szerint a Ramadi felszabadításáért folytatott harcok végéhez közelednek, az iraki kormányerők és az önkéntesek közel állnak a dzsihádisták felett aratott győzelemhez. A végső hadmozdulatok megkezdésével azonban késlekednek, mert amerikai beavatkozás kezdődött a városban. Haidar al-Hosszeini, az ostromban részt vevő egy zászlóaljparancsnok közölte, hogy az amerikaiak közbeavatkozása miatt nem tudták még felszabadítani Ramadi és Falludzsa városát. Elmondása szerint a város ostroma során több száz terrorista esett csapdába, de az iraki kormányerők előrenyomulását követően az amerikai hadsereg helikopterei jelentek meg, és Ramadi városából ismeretlen helyre menekítették a dzsihádista vezetőket.
Az iraki kormányerők szerdán értek el jelentős eredményeket, amikor elérték a Tigris folyót, és az al-Khor hídon átkelést követően megkezdődött a város visszavétele. Az iraki hadsereg különleges alakulatai eközben megkezdték a kormányzati épületek visszavételét, és felszámolták a város környékén azokat a rejtekhelyeket, melyeket a dzsihádisták vereség esetén használtak volna. A beszámolók szerint a terrorsejtek menekülési útjainak elvágását és a rejtekhelyeik felszámolását követően jelentek meg az amerikai hadsereg helikopterei, és a nem várt beavatkozás miatt minden további műveletet késleltetni kell.

http://www.hidfo.ru/2015/12/irak-az-amerikaiak-kimentettek-a-terroristavezetoket-az-ostromgyurubol/