2022. március 18., péntek

3. Orvosok az Covid Etikáért szimpózium (2022. február 18.)

 

Egy olyan napon, amikor az orvosi, tudományos, jogi és pénzügyi szektorok szakértői tudást, felismeréseket és reményt hoztak a világnak, Bill Gates még mindig azon a vakcinás szekéren ült, amelyről már régen leszakadtak a kerekek. Gates legutóbbi üzenete csak egy újabb ilyen kijelentés, amely éppoly nevetséges, mint amennyire hamis.

“Sajnos maga a vírus – különösen az Omicron nevű változat – egyfajta vakcina. Ez azt jelenti, hogy B-sejtes és T-sejtes immunitást is létrehoz, valamint jobban is teljesített abban, hogy eljusson a világ népességéhez, mint mi a vakcinákkal…”

– BILL GATES A MÜNCHENI BIZTONSÁGI KONFERENCIÁN, 2022. FEBRUÁR 18.

Ha azt mondta volna, hogy a szervezet immunrendszere jobb védelmet nyújt, mint bármilyen vakcina, akkor sokkal közelebb állt volna az igazsághoz. Ez az az üzenet, amit Sucharit Bhakdi, más intelligens és gondoskodó emberekkel együtt jóval több, mint két éve hangoztat. Péntek este (2021. február 18.) Dr. Bhakdi nyitotta meg és zárta az Orvosok a Covid Etikáért harmadik szimpóziumát, amelynek címe: “Az igazság szabaddá tesz”. A házigazda ismét a UKColumn volt.

Blogunk kiváltsága, hogy ebben a kétségbeesett világban ismét közzétehetjük Dr. Bhakdi páraltan beszédét. Miután Taylor Hudak független újságíró, a D4CE találkozók társ-moderátora felvázolta az este eseményeit, Dr. Bhakdi azzal nyitotta meg a konferenciát, hogy rámutatott arra, hogy miként merült fel a gyanú, miszerint a “vakcinák” “potenciálisan betegséget és halált okozhatnak”,  miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nem foglalkozott az Orvosok a Covid Etikáért (Doctors for Covid Ethics – D4CE) által felvetett aggályokkal. A félelemkeltés tervét “egy elit elkövetői csoport” vezényelte le.

Egy második szimpóziumot hívtak össze, amikor Arne Burkhardt patológus (Németország) és Dr. Ryan Cole (USA) munkája “cáfolhatatlan bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy a génalapú szerek potenciálisan károsíthatják az ereket és a környező szöveteket”. Lelepleződött a sokat bizonygatott hazugság, miszerint a “vakcinák” előnyei messze meghaladják a kockázatokat.

Burkhardt és Cole megállapításait megerősítette, amikor Peter Doshi, a BMJ szerkesztője felfedte, hogy “a Pfizer kísérleteinek adatai hamisak, így definíció szerint nem léteznek”. [A szerkesztő, Peter Doshi leleplezése mellett Fiona Godlee a BMJ leköszönő főszerkesztője, és Kamram Abbassi leendő főszerkesztő nyílt levelet intézett Mark Zuckerberghez a Facebook “tényellenőrzőinek” kompetenciájáról, amiért azok “pontatlanok, inkompetensek és felelőtlenek”. A levél a The Light aktuális számában, a 4. oldalon jelent meg].

Míg Dr. Bhakdinak reményt adtak az olyan országok, mint Anglia és Skandinávia, addig kiemelt olyan országokat, mint “Németország, Ausztria, Franciaország, Olaszország, Görögország”, ahol “az oltást továbbra is agresszívan propagálják és erőltetik- azon tragédiák ellenére, amelyek száma minden egyes oltással növekszik”. Most csecsemők és gyermekek csatlakoznak a halottak és haldoklók sorához – a figyelő szabályozók könyörtelen, lelketlen szemei előtt”.

Az első felszólaló bemutatása előtt Dr. Bhakdi a következőket mondta:

  • A védőoltás nem nyújt védelmet és értelmetlen.
  • Bizonyítékok gyűltek össze arra vonatkozóan, hogy a génalapú vakcinák veszélyesek, nyomorékká tettek és megöltek embereket. Az oltási programok felbujtóit és propagálóit arra kell kényszeríteni, hogy bizonyítékot szolgáltassanak arra, hogy ez a következtetés helytelen. Amíg ilyen bizonyítékokat nem szolgáltatnak, addig le kell állítani a használatukat.
  • Az oltási veszteségeket kitartóan dokumentálni és tanulmányozni kell.
    Foglalkozni kell az mRNS és a tüskefehérjék vérátömlesztéssel történő átvitelének lehetőségével.
  • A génalapú vakcinák sürgősségi felhasználásának engedélyezését örökre meg kell tiltani.
  • Kivétel nélkül mindegyikből szörnyű veszélyek fognak származni. Más vakcinák sürgősségi felhasználásának engedélyezését hasonlóképpen meg kell tiltani. Nincs okunk feltételezni, hogy a Novavax különbözne a Pfizer/Modernától és védelmet nyújtana, és nincs mentség egy végzetes hiba megismétlésére.
  • Az ügy lezárva: az oltásokat le KELL állítani.

Az orvosok

Dr. Thomas Binder (Svájc) azzal kezdte (19 perc), hogy összehasonlította, hogyan működött az orvosi gyakorlat a SARS-COV-2 vírus megjelenése előtt, hogyan nem volt még soha világjárvány, és hogy soha nem kényszerítették arra az embereket, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által előírt olyan rendkívüli és szükségtelen intézkedéseknek vessék alá magukat, mint a vírustesztelés, amikor nem is betegek, vagy hogy bezáják őket az otthonukba, és az összes többi sajátos utasítás betartására, amelyeket egyszerre adtak ki az egész világon.

Dr. Michael Palmer professzor (Kanada) prezentációjában (43 perc) először a génterápiák két típusa, az mRNS (Pfizer és Moderna) és a vektoralapú DNS-injekciók (AstraZeneca, Janssen és Szputnyik) közötti különbséget magyarázta el, hogyan működnek az mRNS-vakcinák, milyen toxikus mellékhatások fordulhatnak elő a génterápiáknál, mennyi lehet a spike fehérje élettartama, hogyan úszkálhatnak bennünk a spike töredékei (S1) és kapcsolódhatnak más sejtek ACE2-receptoraihoz, valamint a folyamat végeredményéről véralvadás formájában. Sajnos az ilyen és ehhez hasonló terápiák mellékhatásai veszélyesebbnek tűnnek, mint az általuk kezelt betegségek, a gyógyszeripari haszonlesők örömére és a befogadók bánatára.

Dr. Bhakdi a következő felszólalót azzal vezette be, hogy elmagyarázta, hogyan támadják a sejteket és a test szerveit ezek a vakcinák, és arra kéri Önöket, hogy nézzék meg az előadását (kb. 1.00).

Az ülést Dr. Arne Burkhardt patológus (Németország) zárta (1.10), aki 60 diát mutatott be 20 olyan esetről, ahol a hozzátartozók gyanúja szerint “vakcinák” okozták a halált. Olyan sok szervet ért károsodás, hogy egy összefoglaló nem tud igazságot tenni Dr. Burkhardt előadásában. Ez a kép az előadásából egy egészséges vénával összehasonlítva mutatja meg az oltóanyag okozta károsodást, és aki többet szeretne megtudni, az nézze meg az előadást.

A második forduló kezdetén Kati Schepis gyógyszerész (2.00 óra) egy tanulságos előadásban foglalkozott az önerősítő mRNS “vakcinák” fejlődő technológiájának nagyon komoly kérdésével. Ebből az előadásból megtudhatjuk, hogy mit terveznek a jövőben, attól kezdve, hogy az első, embereken tesztelt RNS oltásokat 2008-ban az FDA “tökéletesnek tűnő tervként” hagyta jóvá, egészen a most folyamatban lévő kísérletekig. A londoni Imperial College nemrég fejezte be az egyik önerősítő RNS-vakcina (saRNS) II. fázisú vizsgálatát. Az egyetlen folyamatban lévő, a BioNTech által finanszírozott kísérlet jelenleg Németországban zajlik, és 2023 áprilisában fejeződik be, majd ezt követően, “ha minden simán megy”, a különböző irányító egészségügyi szervek jóváhagyják. Szóval tudod, hogy mi fog következni. A tüske szaporítani fogja önmagát a befogadók szervezetében, előre nem látható következményekkel. Kritikusan szólva a WHO szabad kezet adott a gyógyszergyártóknak abban, hogy mit hoznak forgalomba, és az én véleményem az, hogy az egészségügyi hatóságok, az FDA, az EMA és az MHRA gumibélyegzővel látják el azt, ami az övéké.

A jogi csapat

Négy nő, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek az oltáskárok jogi vonatkozásainak kezelésében, és abban, hogy szembernézzenek a Big Pharma által eléjük gördített akadályokkal, világítótorony fényeként tündököltek ebben a zavaros tengerben. A Polly Tommey által vezetett előadás 2.20 órakor kezdődik, a nagy kérdéssel: “Hogy lehet ez egyáltalán legális?”

Astrid Stuckelbergert (2.21.20 óra) Genfből származó tapasztalataival, többször meghívták az Egészségügyi Világszervezethez, valamint dolgozott a Covid Felkészülési Terven végigvezette a nézőket a WHO alkotmányának különböző cikkelyein, amelyek felhatalmazzák a szervezetet arra, hogy megtegyen néhány intézkedést, amit meg is tettek. Különösen a 2., 19., 20. és 21. cikkelyeket emelte ki, amelyek közül talán az utóbbi keltette a legnagyobb aggodalmat.

21. cikk
Az Egészségügyi Közgyűlés hatáskörrel rendelkezik a következőkre vonatkozó rendeletek elfogadására:
(a) egészségügyi és karanténkövetelmények és egyéb eljárások, amelyek célja a betegségek nemzetközi terjedésének megakadályozása;
(b) a betegségekre, a halálokokra és a közegészségügyi gyakorlatra vonatkozó nómenklatúrákra;
(c) a nemzetközi használatra szánt diagnosztikai eljárásokra vonatkozó szabványok;
(d) a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott biológiai, gyógyszerészeti és hasonló termékek biztonságosságára, tisztaságára és hatásosságára vonatkozó szabványok;
(e) a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott biológiai, gyógyszerészeti és hasonló termékek reklámozása és címkézése.

Emagyarázta, hogy hogyan csökkent le egy rendkívüli ülést követően a tagállamok szerepe a kereskedelmi szervezetek javára, a WHO felülbírálhatja az egyes országok egészségügyi politikáját, ahogyan azt 2020-ban meg is tette. A tagállamok ma már vállalkozásokként vannak nyilvántartva, ahogy ők nevezik kormányközi tagokkal működnek, és ez magában foglalja a nem állami szereplőket is. Eddig csak egy orosz civil szervezet hívta fel a WHO figyelmét erre. Közben arra buzdít mindekit, hogy még március előtt vegye fel a kapcsolatot a képviselőivel.

Mint Astrid Stuckelberger felvetette, komoly jelentősége lehet annak, hogy a WHO 1948-as szerződésének eredeti irányelveit manapság nehéz megtalálni az interneten.

A stafétabotot a fékezhetetlen Dr. Meryl Nass vette át, aki rögtön rámutatott, hogy 2008-ban a WHO minden felelősséget levett a vakcinagyártó cégek válláról, ha azok vállalják, hogy világjárvány esetén vakcinákat gyártanak. Csak Lengyelország ellenezte ezt az intézkedést.

Előadásában Dr. Nass (2,46 óra), aki kiváló munkát végez az ifjabb Robert Kennedy és a Children’s Health Defense nevében, elmagyarázta, hogyan változtatta meg a CDC a vakcina szó meghatározását, hogy az mRNS és más génterápiák is beletartozzanak. Az amerikai kormány megszegi a törvényt. Mi a valódi célja, amikor figyelmen kívül hagyja a saját sürgősségi felhasználási engedélyének előnyeit és kockázatait? A felelősségmentességre vonatkozó pajzsok nélkül a vakcinagyártók nem szívesen folytatnák termékeik értékesítését.

Az azonban bűncselekmény, hogy a hatóságok 2004-től kezdve tudták, hogy a klorokin gyógyszerek működnek a SARS-COV vírusok ellen, az ezt követő támogató papírokkal együtt. A kormányunk mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza ezeknek az olcsó és hatékony kezeléseknek a használatát – mondta. Ízelítőt adhat az elkövetkezendő dolgokból az, ahogyan Kanada a kamionosok szabadságkonvoja miatt elkezdte korlátozni az emberek pénzügyeikhez való hozzáférését.

Mary Holland, egy másik CHD szószóló (2.53) ugyanezt az üzenetet közvetítette: léteznie kell egy előzetes, szabad és tájékoztató beleegyezésnek, ahogyan azt a Nürnbergi Jegyzőkönyv is kimondja. Dr. Nasshoz hasonlóan ő is beszélt a kanadai bankszámlák befagyasztásáról és arról, hogy “ezt a végtelenségig megtehetik”, és megjegyezte, hogy a szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot és a demokratikus folyamatot már nem ismerik el.

Renate Holzeisen ügyvédnő (2.57) jó hírekkel szolgált Olaszországból. Egy, a szimpózium napján, február 18-án tárgyalt ügyben az apa javára döntöttek, aki meg akarta védeni lányait a “védőoltásoktól”, és az anya ellen, aki azt akarta, hogy a gyerekek kapják meg az oltásokat. A bíró megállapította, hogy ezek az anyagok kísérleti jellegűek, és Olaszországban először született helyes jogi döntés. Hasonlóképpen Ausztriához, amely egy támogatást gyűjtő új párt megalakulásának köszönhetően “visszalép” a március 15-én bevezetni készült a kötelező oltástól, mert így a történelmi pártok “sok szavazót veszítenének”. A WHO beavatkozása mellett az Európai Bizottság is beavatkozik.

A továbbiakban az üzenetnek a következőnek kell lennie: “Ne engedelmeskedj”, dolgozzunk a WHO és a hozzá hasonló szervezetek lebontásán, amelyek már nem az emberek érdekében dolgoznak, és építsük újra azokat alapoktól, keressük meg a barátainkat, és ne hajoljunk meg a gonosz előtt.

A gazdasági ülés

Catherine Austin Fitts, az Egyesült Államok kormányának korábbi pénzügyi tanácsadója elnökölt, s nem vesztegette az időt Dr. Michael Yeadon bemutatásával, akit, akárcsak önmagát, aligha szükséges bemutatni, hiszen Dr. Michael Yeadon a Pfizer alelnöke volt, partnerségben létrehozott egy tanácsadó gyógyszergyártó céget, amely később „sikeresen értékesítésre került”, és kutató tudósként felkérték, hogy beszéljen „a hazugságok megértésétől a kontroll-hálózat veszélyének felismeréséig megtett fejlődéséről”.

Dr. Yeadon PhD (3.13.20) azonnal kihangsúlyozta bármilyen digitális személyi azonosító veszélyeit, és azokat a kormányok által bevezetni kívánt vakcina-útlevelekhez hasonlította. Ha nem teszünk ellene valamit, akkor a jövőben semmit nem tudunk vásárolni, sehová nem tudunk menni, semmit sem tudunk csinálni anélkül, hogy digitális személyi azonosítónk ne rögzítené ezeket a tevékenységeket. Megítélése szerint a legfontosabb cél egy ellenőrző mechanizmus beépítése. Azzal egyetért, hogy lehet néhány hasznos funkciója annak, ha digitális azonosítót hordunk magunkkal, azonban, hogy azok „mindenkor” figyeljenek minket, igen tolakodó, s tudjuk, hogy a demokratikus rendszerek nem védenek meg bennünket.

Még ha a meglévő pénzügyi rendszer fenn is marad még egy évig vagy tovább, ők akkor is egyre keményebbek és keményebbek lesznek, erőszakot fognak alkalmazni, amely ponton az embereknek állást kell foglalniuk, s bár Dr. Yeadon nem akar erőszakot, tudatában van annak, hogy a WEF (Világgazdasági Fórum) öregdiákjai, végigjárván Klaus Schwab oktatott programozását, tisztában vannak Mussolini végjátékával, amely hamarosan megtörténhet, arra kényszerítve ezeket a szupergazdagokat, hogy folytassák céljaik elérését.

Dr. Mike Yeadon

Ha el akarjuk kerülni a szabadság, a magánéletet hiányát és a választási lehetőségek korlátozottságát, akkor a válasz az „egységes engedetlenség”, a „használj készpénzt” filozófiájával párosulva a kontroll hálózat megállítására. Másként az emberek ki lesznek szolgáltatva azoknak, akik a háttérből irányítanak, s akik közül sokan eugenikusok.

Catherine Austin Fitts (3.29) az előttünk álló problémák megoldásaként azt javasolja, hogy a pénzünket vegyük ki a tervet végrehajtó nagy bankokból s kisebb helyi közösségi bankokba helyezzük át, majd lépjünk kapcsolatba ezekkel a bankokkal azzal kapcsolatban, hogy hogyan építsünk ki helyi élelmiszer- és energiarendszereket, a készpénz helyben és a rendszeren kívüli hálózatokon keresztül történő felhasználásával.

Dr. Yeadon azzal folytatta, hogy ha betartanánk azt, amit a hatóságok el akarnak várni tőlünk, végül mikrochipezve lennénk, mint házi kedvenceink.

Catherine Austin Fitts

Ezután következett Mark Skidmore professzor (3.38), közgazdász, aki valószínűleg az első olyan akadémikus, aki emberek kikérdezésén alapuló információkból adatelemzést végzett a SARS-COV-2-ről, az oltásokról, valamint arról, hogy hányan haltak meg azoktól. 3000 felmérésből megkérdezték a válaszadókat a betegségre és a „védőoltásra” vonatkozó személyes tapasztalataikról, társadalmi hátterükről és társasági körükben szerzett megtapasztalásaikról.

Fontos, hogy a beoltottság alacsonyabb volt, mint amit hivatalosan közöltek velünk, és valójában csak 48% oltatta be magát. E tanulmány érdekes megállapításokat tartalmaz, különösen olyan etnikai csoportokat illetően, amelyek kevésbé hajlandóak oltatni magukat, míg a függetlenek, a demokraták és a kaukázusiak, valamint a magasabban képzett csoportok nagyobb valószínűséggel vállalták a szúrást.

Egy másik érdekes összehasonlítás az Egyesült Államok kormányának állítása, amely szerint 9 haláleset történt az oltások miatt, míg a felmérés alapján körülbelül 200-300 ezer.

Íme Skidmore professzor következtetései.

Következtetések

-A felmérés és elemzés alapján:
– ~200 000 – 300 000 ember halhatott meg a Covid-19 oltástól
– Potenciálisan ~1,1 millióan tapasztaltak súlyos nemkívánatos eseményeket (potenciálisan életveszélyeseket vagy korai elhalálozás kockázatát jelentőeket)
– Potenciálisan ~2,3 millióan tapasztaltak kevésbé súlyos nemkívánatos eseményt
– Az Egyesült Államok kormányának hivatalos álláspontja – 9 haláleset a Covid-19 oltástól
– Melyik a hihetőbb: 9 haláleset vagy 200 000 – 300 000 haláleset?
– A felméréseknek vannak korlátai, de hasznos eszköz lehet a háromszögeléshez. Ha a hivatalos kormányzati adatok pontosak, akkor a felmérési adatoknak tükrözniük kell azokat a számokat. Ha a felmérés adatai nem tükrözik a hivatalos kormányzati adatokat, további szisztematikus és átlátható vizsgálatra van szükség.
– Felhívás független egészségügyi- és orvos-szakértők teljes körű és átlátható vizsgálatára a Covid-19 oltások okozta valódi ártalmak mértékének tisztázására.”

Következőként Richard A. Werner bankár, kormányzati tanácsadó, közgazdász, és a Leicesteri de Montfort Egyetem bank- és közgazdaságtan professzora beszélt (4.10). Kifejtette, amit elmondott Dr. Yeadon korábban a központi bankárok globális vágyáról, hogy bevezessék a Központi Banki Digitális Valutát (CBDC). Már vannak banki digitális valutáink, és ezek évtizedek óta megvannak. Most, a jegybanki szabályozó versenyezik az általa szabályozott bankkal, mindenféle csűrés-csavarással, hogy miért is van erre szükség. Amit ez számomra és az önök számára jelenthet, az az, hogy minden bankszámlánk ugyanabba a bankba kerülhet. Ahogyan Werner professzor fogalmazott, ez olyan, mintha egy mérkőzés bírója [vagy játékvezetője] úgy döntene, hogy részt vesz a játékban.

Professor Richard Werner

A bankok már most is negatív kamatlábakat alkalmaznak [kevesebbet kapsz, mint amennyit befizetsz], de nem hajlandók ezt továbbadni. Werner professzor azt is gondolja, hogy a közösségi bankok, amelyek már léteznek az Egyesült Államokban, előrelépést jelentenek, és mindannyiunknak készpénzt kellene használnunk és aranyat kellene vásárolnunk. Említést tett arról, hogy ami Kanadában megtörtént, jó példa arra, hogy mi történne egy központi digitális valutával, de annál még sokkal rosszabb.

Előadása végén föltette a kérdést, hogy vajon valóban szükségünk van jegybankokra?

Az utolsó beszélgetést két kanadai orvos, Charles Hoffe (MD) és Stephen Malthouse (MD) folytatta Dr. Emad Guirguis-szal együtt, aki elment, hogy maga is megnézze az ottawai demonstrációt.

Ezek az orvosok (4.33) a kezdetektől fogva a kanadai korlátozó intézkedések elleni küzdelem élvonalában állnak, s Dr. Hoffe elmondta, hogy a kanadai kamionosok már két éve szenvedték el ezeket a korlátozásokat, mielőtt azt mondták, hogy elég a kötelező „védőoltásokból”. Megkérdőjelezte, hogy valaki, aki egész napon át egy kamionban ül, miért fertőződne meg vagy terjeszthetne vírust. Extra karantén-korlátozásokat vezettek be azokra a kamionosokra, akik eljuttatják a Covid-19-et a társadalom többi részéhez (14 nap, szemben a többiek 5 napjával). Amíg a kamionosok támogatása óriási összegeket ért el a „Go Fund Me” adománygyűjtő oldalról, Trudeau elrejtőzött, ötletet adva a klasszikus „Go Find Me” („Keress meg!”) mémhez.

Dr. Stephen Malthouse aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogyan ezt a történetet bemutatták a fősodratú médiában, illetve arra vonatkozóan, hogy a legújabb vészhelyzeti törvény beiktatása folyamatban van. Amint rámutatott, ezt még ratifikálni kell, s az embereknek fel kell venniük a kapcsolatot képviselőikkel, és tudomásukra kell hozniuk, mit gondolnak erről. A tiltakozások békések és barátságosak voltak, s ahogyan Dr. Malthouse fogalmaz: „A szeretet felülmúlja az erőszakot.”

Dr. Emad Guirguis ott volt a helyszínen, s az egész „nagyon békés” volt. A kamionosok csak hallatni akarták a hangjukat, de felismerte a fősodratú propaganda által támogatott totalitárius kontroll „lenyomatát”, és szörnyű volt látni, ahogy a hatóságok még aznap erőszakot alkalmaztak. A kamionosok a teljes tervet leleplezték, és nagyon sokan csatlakoznak a Szabadság Mozgalomhoz.

HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH

Remélhetőleg ez az összefoglaló elegendő ahhoz, hogy a teljes ülés megtekintésére ösztönözze Önt, vagy legalább azon részek megnézésére, amelyek iránt érdeklődik!

Forrás:

https://orvosokatisztanlatasert.hu/3-orvosok-az-covid-etikaert-szimpozium-2022-februar-18/

Új fejlesztési irány: Önterjedő vakcinák

 

A National Geographic szerint tudósok csoportjai un. „önterjedő vakcinákat” fejlesztenek, amelyek képesek átterjedni oltottról beoltatlanra. Vagyis lényegében "átfertőzi" a csoportot - legyen szó emberekről vagy állatokról.

„Az ötlet az, hogy ahelyett, hogy az oltóanyag egyetlen ember szervezetében maradna, maga a vakcina fertőzőképes lenne. A beoltott észrevétlenül továbbadhatja a vakcinát a környezetében lévő embereknek, ugyanúgy, mint egy betegséget” – írja a Newsbreak.

A jelentés szerint a tudósok jelenleg ilyen „fertőző vakcinákat” fejlesztenek az ebola, a szarvasmarha-tuberkulózis és a Lassa-láz, a patkányok által terjesztett vírusos betegség ellen. De lényegében bármilyen fertőző betegség esetén működhet.

A vakcinák citomegalovírust (CMV) használnak, amely a herpeszek családjába tartozik. A Mayo Clinic szerint, ha a szervezet egyszer megfertőződött a vírussal, egy életen át felismeri a vírust.

Idézet a National Geographic cikkéből:

"Képzeljen el egy olyan gyógymódot, amely éppoly ragályos, mint a betegség, amely ellen küzd – egy vakcinát, amely a gazdaszervezetben replikálódhat, és átterjedhet a közelben lévőkre. Így gyorsan és egyszerűen megvédheti az egész populációt a mikrobiális támadásoktól. Ez a célja több olyan csapatnak szerte a világon, amelyek újjáélesztik az önterjedő vakcinák kifejlesztésére irányuló vitatott kutatásokat.

A kutatók jelenleg önterjedő vakcinákat fejlesztenek az ebola, a szarvasmarha-tuberkulózis és a Lassa-láz ellen, amely patkányok által terjesztett vírusos betegség, amely Nyugat-Afrika egyes részein évente több mint 300 000 fertőzést okoz. A megközelítést ki lehetne terjeszteni más zoonózisos betegségekre is, beleértve a veszettséget, a nyugat-nílusi vírust, a Lyme-kórt és a pestist.

Az önterjedő vakcinák hívei szerint forradalmasíthatják a közegészségügyet azáltal, hogy megzavarják a fertőző betegségek terjedését az állatok között, még mielőtt a zoonózis továbbterjedhetne, ami potenciálisan megelőzheti a következő járványt."

Vannak ellenvélemények is. Azzal érvelnek, hogy az ezekben az oltóanyagokban használt vírusok maguk is mutálódhatnak és olyan láncreakciót indíthatnak el, ami pusztító hatású lehet az egész ökoszisztémára.

„Ha egyszer kihelyezünk valamit a természetbe, nem tudhatod, mi történik vele, és hová fog eljutni” – mondja Jonas Sandbrink, az Oxfordi Egyetem Future of Humanity Intézetének biológiai biztonsággal foglalkozó kutatója.

Eddig még senki nem végzett olyan terepi vagy laboratóriumi vizsgálatokat, amelyek értékelték volna az önterjedési mechanizmuson keresztül beadott vakcinák hatását és biztonságosságát.

Az első és egyetlen önterjedő vakcina tereppróba

1999-ben José Manuel Sánchez-Vizcaíno állatorvos egy kutatócsoportot vezetett a Spanyolország keleti partjainál fekvő Isla del Aire-re, hogy teszteljenek egy önterjedő vakcinát két vírusos betegség: nyúlvérzéses betegség és myxomatosis ellen. Az eredményeket biztatónak látták.

Létrehozhatók-e önterjedő Covid-19 vakcinák?

A National Geographic jelentése konkrétan nem tesz említést önterjedő COVID-19 vakcina kísérletéről. Ennek ellenére a technika biztonsággal kapcsolatos kérdéseket vet fel. Ha egy önterjedő vakcina problémákat okoz a beoltott emberekben, akkor potenciálisan ugyanolyan agresszíven terjesztheti ezeket a problémákat, mint egy tényleges betegség.

Bár a tudósok jelenleg elsősorban az állatbetegségek kiküszöbölésére koncentrálnak, az is lehetséges, hogy egy állatoknak szánt önterjedő vakcina az emberhez ugorhat, és ismeretlen hatásokat okoz.

Nem tudhatjuk, hogy az önterjedő vakcinákat mikortól kívánják bevetni. De az biztos, hogy sokféle etikai kérdést vet fel. Különösen az emberi populációkban alkalmazott fertőző vakcinák esetében. Ennek ellenére a technológia tanulmányozása és fejlesztése folyamatban van.


A bankárok gondoskodnak arról, hogy adósságban maradjunk. A gyógyszergyártók arról, hogy betegek legyünk. A fegyvergyártók tesznek róla, hogy legyenek háborúk. A média biztosítja, hogy ne tudhassuk meg az igazságot. A politikusok pedig ezt az egészet letolják a torkunkon.

Ebbe kell beavatkozni!

Április 3-án Te dönthetsz: a hazug politikusoknak hiszel, vagy a NÉP-nek - a hozzád hasonló normális embereknek.

https://mediaforras.com/uj-fejlesztesi-irany-onterjedo-vakcinak-1471

Az igazi amerikai-orosz kapcsolat így néz ki

 

Gyűlöljétek Oroszországot. A kampány építkezik. Nagyszerű értékesítési lehetőség

De mivel a történelem számít, nézzünk a függöny mögé. Ez olyan nyomokat adhat nekünk arról, hogy mi történik most, amiről nem tudunk...

A néhai nagyszerű író és kutató, Antony Sutton (1925-2002) hosszú éveken át dolgozott azon, hogy feltárja az amerikai-orosz összejátszást a legmagasabb szinteken. Ezért cenzúrázták Suttont a mainstream hírek és az akadémiai intézmények.

A The Best Enemy Money Can Buy (1986), valamint az 1968 és 1973 között megjelent háromkötetes klasszikusa, a Western Technology and Soviet Economic Development (Nyugati technológia és szovjet gazdasági fejlődés) feltárta az amerikai és orosz hatalmi szereplők közötti mély történelmi kapcsolatot.

Sutton aprólékosan dokumentálta a kulcsfontosságú technológiák Nyugatról a Szovjetunióba történő átadását.

Miért vállalták a Rockefellerek, Armand Hammer és mások a vezetést egy ilyen titkos transzferprogramban, évtizedeken keresztül? Mert: pénz és profit hozott.

Egy másik szinten az orosz kommunista/szocialista állam megerősítése része volt a Rockefeller elit tervének, hogy a szocializmust sokféle formában kiterjesszék a világ minden országára.

 

 

A szocialista cél - mint mindig - a felülről lefelé irányuló irányítás volt, azzal a hamis ürüggyel, hogy segítenek az elnyomottaknak egy új és jobb világot létrehozni mindenki számára. Az elméleti alap (Marx) modern volt; a zsarnokság olyan régi, mint a hegyek.

Továbbá, Oroszország ellátása létfontosságú technológiával, amiben nagy hiányt szenvedett, végül a hidegháborút eredményezte volna. Ez a hatalmas szembenállás gigantikus pénztermelő volt. Európát fenyegetésként is létrehozták, ami igazolta az Európai Unió felemelkedését - egy másik nagy Rockefeller/CFR/Bilderberg terv a szocialista globalizmus rejtett napirendjének kiterjesztésére. Az EU a globalizmus regionális arca.

Ezzel a rövid bevezetővel a hátunk mögött itt vannak Antony Sutton legfontosabb idézetei 1986-ban megjelent könyvéből, A legjobb ellenség, akit pénzért lehet venni. Az idézeteket Rolf Kenneth Aristos állította össze:

"Koreában amerikaiak közvetlen megölése történt szovjet fegyverekkel. A koreai háborúban az amerikai veszteséglista 33 730 halott és 103 284 sebesült volt... A 130 000 fős észak-koreai hadsereget, amely 1950 júniusában lépte át a dél-koreai határt, a Szovjetunió képezte ki, támogatta és szerelte fel, és egy dandár szovjet T-34-es közepes harckocsit is tartalmazott (amerikai Christie felfüggesztésekkel). A tüzérségi vontatók a Caterpillar traktorok közvetlen metrikus másolatai voltak. A teherautók a Henry Ford-Gorki gyárból vagy a ZIL gyárból érkeztek. Az észak-koreai légierőnek 180 Yak repülőgépe van, amelyeket amerikai Lend-Lease berendezésekkel épített üzemekben gyártottak. Ezeket a Yakokat később MiG-15-ösökre cserélték, amelyeket a Rolls-Royce sugárhajtóművek orosz másolatai hajtottak, amelyeket 1947-ben adtak el a Szovjetuniónak."

"Az orosz eredetű adatok felhasználásával lehetővé válik e berendezések eredetének pontos elemzése. Megállapították, hogy a haiphongi utánpótlásban részt vevő kilencvenhat szovjet hajó összes azonosítható fő dízel- és gőzturbinás meghajtórendszere (azaz a kilencvenhatból nyolcvannégy) a Szovjetunió területén kívülről [pl. az USA-ból] származik tervezés vagy építés során. Ebből arra következtethetünk, hogy ha az [amerikai] külügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium az 1950-es és 1960-as években következetesen érvényesítette volna a Kongresszus által 1949-ben elfogadott törvényt, a szovjeteknek nem lett volna lehetőségük ellátni a vietnami háborút - és ma 50 000-rel több amerikai és számtalan vietnami élne.".

"Kik voltak azok a kormánytisztviselők, akik felelősek az ismert katonai technológia átadásáért? Az elképzelés eredetileg Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadótól származott, aki állítólag Nixon elnöknek eladta azt az elképzelést, hogy ha katonai technológiát adnak a szovjeteknek, az mérsékli globális területi ambícióikat. Hogy Henry hogyan jutott erre a gigantikus non sequiturra, nem tudni. Elég, ha csak annyit mondunk, hogy komoly aggodalmat keltett a motivációi miatt. Nem utolsósorban az, hogy Henry 1958 óta a Rockefellerek fizetett családi alkalmazottja volt, és a Rockefeller konszernhez tartozó Chase Manhattan Bank nemzetközi tanácsadó bizottságának elnöki tisztét töltötte be"."

"Armand Hammer az Occidental Petroleumtól természetesen Moszkva kedvenc süketnéma kapitalistája, aki valószínűleg David Rockefellerrel verseng a megtiszteltetésért. Armandnak azonban olyan személyes kapcsolata van a szovjetekkel, amit David Ivy League-i hátterével senki sem érhetne el. Az Armand Hammerről szóló amerikai újságéletrajzokban soha nem említett tény, hogy apja, Julius Hammer 1919-ben alapítója és korai finanszírozója volt az USA Kommunista Pártjának. Másutt ez a szerző újranyomtatta az ezt az állítást alátámasztó dokumentumokat, valamint Leninnek Armand Hammerhez írt, "Kedves elvtárs" köszöntéssel ellátott leveleinek fordításait.".

"Az, hogy Armand Hammer és az Occidental Petroleum olyan hatalmas üzemekkel látná el a szovjeteket, amelyeket gyorsan át lehet alakítani robbanóanyag-gyártásra, nem meglepő. Ami viszont meglepetés, az az, hogy az Armand Hammer Franklin D. Roosevelttől Ronald Reaganig minden elnökhöz szabadon hozzáférhetett - és ugyanilyen mértékben a Kreml vezetőihez is."

"A traktorgyár jól alkalmazható harckocsik és önjáró lövegek gyártására. A sztálingrádi, harkovi és cseljabinszki traktorgyárakat, amelyeket szinte teljes amerikai segítséggel és felszereléssel emeltek, valamint a Ford által rekonstruált leningrádi Kirov-gyárat kezdettől fogva szovjet harckocsik, páncélozott járművek és önjáró lövegek gyártására használták. Az a lelkesedés, amellyel ezt a harckocsi- és páncélozottjármű-programot folytatták, valamint a legjobb orosz mérnökök és anyagi prioritások katonai célokra való átirányítása legalább részben felelős a jelenlegi szovjet problémáért, a traktorgyártás elmaradásáért és az időszakos éhínségekért... 1931 óta e "traktoros" üzemek termelési kapacitásának akár a felét is harckocsi- és páncélkocsigyártásra használták.".

"A szovjet traktorgyárakat az 1930-as évek elején hozták létre jelentős amerikai technikai és felszerelési segítséggel. A sztálingrádi traktorgyárat teljes egészében az Egyesült Államokban építették, Sztálingrádba szállították, majd előregyártott, szintén az Egyesült Államokban vásárolt acélépületekbe telepítették. Ez az egység, a harkovi és a cseljabinszki üzemekkel, valamint a leningrádi Kirov-gyárral együtt a szovjet traktoripart alkotta abban az időben, és a szovjet harckocsiipar jelentős részét is. A háború alatt a harkovi berendezéseket evakuálták és az Ural mögé telepítették, hogy megalakítsák az 1943-ban megnyitott Altaj traktorgyárat."

Ezek az idézetek csak egy rövid ízelítő Sutton kutatásaiból az USA-ból Oroszországba irányuló technológiatranszferről.

Óriási kukacok tárházát nyitják meg.

Ennek a történelemnek a megértése az elit (abszurd módon) szocializmusnak nevezett politikai és gazdasági rendszerének megértését jelenti.

Ez soha nem volt "alulról felfelé". Mindig is "felülről lefelé" volt.

A fiatal elkötelezett marxisták légiói, akik különböző zászlók alatt az utcán rohangálnak, és a monopolhelyzetben lévő cinkos kapitalisták ellen lármáznak, valójában e monopolisták elsődleges céljait mozdítják elő.

A "megvásárolt és megfizetett" kifejezés új értelmet nyert.

Persze, legyen egy új hidegháború Oroszországgal. Akkor az amerikai elit vállalatok és pénzemberek az asztal alatt korszerű fegyverekkel láthatják el Oroszországot.

https://www.pokolafoldon.hu/hihetetlen/az-igazi-amerikai-orosz-kapcsolat-igy-nez-ki

Egy tudós nanokommunikációs hálózatokat fedez fel a testet és az elmét irányító vakcinákban

Dr. Campra a klór-dioxid méregtelenítő tulajdonságairól és a grafénnek az oltóanyagokban való felfedezésétől a szervezetben történő önszerveződésen keresztül a neuromodulációig tartó fejlődésről beszél. Tehát elmondható, hogy elveszik az ember szabad akaratát, irányítják a testét és elméjét.

Dr. Jane Ruby: A vakcina mindössze 6 óra alatt behatol az emberi DNS-be és megváltoztatja azt!

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Stew Peters újságíró interjút készít Dr. Jane Rubyval arról a svéd tanulmányról, amely szerint a vakcina mRNS-e mindössze 6 óra alatt beépül a DNS-be. Beszél az immunrendszer leépüléséről és arról a lehetséges kereskedelemről, amelynek révén a be nem oltott személyek vére és szervei kerülhetnek majd forgalomba.

Sonia Vescovacci, rendőr: Ha az emberek összefognak megállíthatják ezt a dolgot

Sonia Vescovacci rendőrnő arról számol be, hogy a következő párizsi tüntetésen a polgárok mellett, Európa különböző országaiból érkezett rendőrök is részt vesznek majd. A rendőrség mindig meg fogja védeni a törvényességet és az alkotmányt, a rendőrség a polgárok védelmére, és nem az elnyomásukra, vagy a megfélemlítésükre szolgál.

Az újságíró, Del Bigtree részt vesz az "Együtt a szabadságért" elnevezésű oregoni tüntetésen, ahol a résztvevők a szabadságért, az arcmaszkok viselése és a korrupció ellen léptek fel.

<