Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
Az orosz államfő aláírta a rendeletet,
ami előírja, hogy az új szabályozás alapján külföldi állampolgárok is
szerződéses állományú katonaként szolgálhatnak az orosz hadseregben. A
dokumentum szerint az orosz hadseregbe belépő külföldi állampolgárok
bevethetőek katasztrófahelyzetben, katonai közigazgatás elrendelése, és
háború esetén is. Orosz szerződéses állományú katonaként ugyanakkor
nem szolgálhatnak olyan külföldiek, akik büntetőeljárás alatt vannak,
vagy börtönbüntetésüket töltik.
Korábban az Állami Duma hosszas vitát
folytatott egy törvénytervezetről, ami előkészíti az Orosz Idegen Légió
megalapítását, amely bevethető lenne Novorosszija területén, vagyis az
Ukrajnától elszakadó köztársaságok határán elmérgesedő fegyveres
konfliktust az orosz hadsereg a donyecki milíciában szolgáló ukrán
állampolgárok bevonásával kezelné. Az Ukrajnától elszakadásért
fegyveres harcot folytató több százezer felkelő az orosz hadseregben
szolgálhat majd szerződéses állományú katonaként, ami lehetővé teszi,
hogy Moszkva modern orosz fegyverekkel és harceszközökkel szerelje fel
őket.
Az intézkedés jelentős visszatartó erőt
jelent a nyugati országoknak. Mindeddig ugyanis ukrán állampolgárok
ellen zajlott a háború, melynek motorját máig az amerikai magán katonai
vállalatok adják. Az amerikai zsoldosok gátlástalanul lépnek fel az
ukrán civilek és felkelők ellen. A rendelet viszont új helyzet elé
állítja a nyugatot: attól a pillanattól, hogy az ukrán állampolgárok
elkezdenek belépni az orosz hadseregbe, a nyugat a felkelők elleni
fellépéssel Oroszországgal kerülne közvetlen katonai konfliktusba, amit
az Egyesült Államok kivételével más nyugati ország aligha vállalna.
Putyin újévi üzenete: "az új év olyan lesz, amilyenné mi tesszük."
Az
utolsó beszéd elhangzása közben a Che Guevarát és az Európai Uniót
ábrázoló zászlók közül kiemelkedett egy EU-NEM feliratú szövet is. A
véleménynyilvánítás szabadsága azonban ezen az estén csak azokat illette
meg, akik a liberális demokráciát, annak is elsősorban a külföldről
vezérelt modelljét tartják a kötelezően kijelölt útnak hazánk számára.
A zászlót meglengető férfire - aki
információnk szerint nem más volt mint Dobay Gergely, a Hatvannégy
Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke - többen rátámadtak, megpróbálták
azt tőle eltulajdonítani. A baloldali szüfrazsettek és Lenin-fiúk
erőszakba torkolt hisztijének a felcsendülő himnusz vethetett volna
véget, azonban ettől szemlátomást csak vérszemet kaptak. Ugyanis míg a
zászlót kezében tartó HVIM-es vezető és körülbelül 5-6 fős társasága a
nemzeti imádság hallatára magukat vigyázzba vágva énekelték a magyar
himnuszt, aközben a csürhe támadásba lendült. Habzó szájú emberek,
gyűlölettől eltorzult arccal ütötték - ki kézzel, ki esernyővel -
Budapest belvárosában a himnuszt éneklőket, akik mindezt passzívan
tűrték. A kibontakozó vörös terrornak a nagy erővel a helyszínre érkező
rendőrök vetettek véget, akik - üljön le, olvasónk, ha eddig nem tette
- az ütéseket elszenvedőket vonták intézkedés alá.
Helyszínen lévő tudósítónk
értesülése szerint a rendőrök Dobayt és egy társát a Bajcsy-Zsilinszky
út és a Nagymező utca sarkáig kísérték, közölve velük, hogy "amennyiben
a zászlóval ismételten felbukkannának a rendezvény területén, úgy az
intézkedés közben kialakult eszmecserét az V. kerületi
Rendőrkapitányságon lesz lehetőség folytatni".
Kuruc.info- munkatársunktól (fotók: Béli Balázs - Barikád)
Amerika már csak névben a „szabad és bátor emberek hazája”.
Akik rájöttek, hogy a tudatlanság nem
erény, egy ideje már tisztában vannak ezzel. Az a helyzet, hogy az
Egyesült Államok inkább hasonlít egy kifinomult koncentrációs táborra,
mint a szabadság földjére.
Egyesek szerint az Egyesült Államok a legmegfigyeltebb társadalom ma a világon. Milyen alapon cáfolhatnánk ezt az állítást?
A mobiltelefonoktól kezdve, a térfigyelő
kamerákon át, egészen a felettünk keringő műholdakig, akárhová nézünk,
mindenhonnan megfigyelnek bennünket. Egyes államokban már ahhoz is
ujjlenyomat kell, mégpedig mind a tíz ujjról, ha valaki volán mögé akar
ülni. Ezt az új szabályt fokozatosan vezetik be valamennyi
szövetségi államban, a hatóságok szerint a XXI. században
elengedhetetlen biztonsági intézkedésként.
A rendőrség drónok, rendszámleolvasók és
bűnmegelőző algoritmusok segítségével állapítja meg az állampolgárok
„veszélyességi” besorolását, vásárlásainkat és online tevékenységünket
is figyelembe véve, függetlenül attól, hogy volt-e valaha dolgunk
akárcsak egy közlekedési rendőrrel is.
A közművek okos mérőórákat használnak, így hamarosan szakértők elemzik majd minden apró áramfelhasználást igénylő mozdulatunkat.
A listát oldalakon keresztül írhatnánk.
Az Európai Parlament egyik tagja „Stasi módszerek” bevetésével vádolta Barack Obamát és, ami a legmegdöbbentőbb: senki sem tiltakozott. A Utah államban 3 milliárd dollárból felépült megfigyelési központ
5000 szervere 1,25 millió darab 4 terrabájtos merevlemez használatára
alkalmas, amelyek sok ezermilliárd nulla és egyes segítségével rögzítik
minden egyes ember digitális ujjlenyomatát.
Nem véletlenül került a téma „Létezik-e a magánszféra?” címmel a tavalyi Bilderberg találkozó napirendjére. (A válasz persze nem volt kérdés a résztvevők előtt…)
Miközben a tömegmédia folyamatosan tolja
a képünkbe az Edward Snowden által kiszivárogtatott újabb és újabb
információkat, minden jel szerint inkább azért, hogy hozzászoktassák a
társadalmat a teljes megfigyelés elkerülhetetlenségéhez, a politikusok semmit sem tesznek annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon.
Ezen a héten például eldönthetjük mi
rosszabb: az amerikai hadsereg multi millió dolláros megfigyelési
léghajói, amelyek egész Washingtont képesek szemmel tartani vagy az a
tény, hogy egyes iskolákban több térfigyelő kamera van, mint a
legszigorúbban őrzött börtönökben.
Kezdjük akkor a katonai léghajóval. A
Raytheon cég, az amerikai hadsereg egyik beszállítója, a hivatalos
verzió szerint a cirkáló rakéták elleni védelmi rendszer részeként
építette ezeket az eszközöket.
A hadsereg néhány napon belül útjára indítja Maryland fölött az első
két hatalmas léghajót, amelyek egy 18 éves, 2,8 milliárd dolláros
költségvetésű hadiproject eredményeként készültek el a cirkálórakéták
elleni védelmi rendszer részeként.
Bár működésük során a léghajók nagy eséllyel soha nem fognak
ellenséges rakétákat észlelni, igencsak jól használhatók egy egész város
forgalmának a megfigyelésére, ami sokakban vet fel kérdéseket.
Az „Egyesített Földi Támadórakéták Elleni Fokozott Védelmi Érzékelő
Rendszer” vagy JLENS elnevezés jól tükrözi a Pentagonra jellemző
bürokráciát, feleslegesen drága védelmi szerződéseket és az amerikai
megfigyelési óriás jellegét.
A léghajók párban működnek. Az egyik 360-fokos radar lefedettséget
biztosít 547 kilométeres távolságon belül, bármilyen irányban, míg a
másik konkrét veszélyekre ad cél-meghatározási információt.
Az „Egyesített Földi Támadórakéták Elleni
Fokozott Védelmi Érzékelő Rendszer” vagy JLENS elnevezés jól tükrözi a
Pentagonra jellemző bürokráciát, feleslegesen drága védelmi
szerződéseket és az amerikai megfigyelési óriás jellegét.
A 3000 méter magasan cirkáló léghajók
egy Texas államnak megfelelő nagyságú területet képesek megfigyelni,
ami a jelen esetben Bostontól Észak-Karolináig terjed.
Melyik disztópikus sci-fiben láthattunk megfigyelési léghajókat? Nem a Szárnyas fejvadászban?
Kit is védenek tulajdonképpen? És ki figyeli a megfigyelőket?
Eközben, szintén Washingtonban,
kiderült, hogy 8 állami iskolában nem 10, 20 vagy 100, hanem 30 000
térfigyelő kamera „őrzi” a gyerekek biztonságát. A legtöbbet az
iskolakerülethez tartozó biztonsági központokból működtetik, amelyeken a
helyi rendfenntartó erőkkel osztoznak. A harmincezerből 1300 kamera az
elmúlt néhány hónapban került telepítésre a legújabb iskolai
lövöldözések elleni intézkedésként.
Ugyanakkor Bob Hellmuth, Montgomery megye iskolakerületének biztonsági igazgatója az NBC4 Washingtonnak nyilatkozva azt mondta, hogy
„mindig is terveztük ezt a fejlesztést, így az iskolaépületek
elektromos szerelésekor a maximálisan elhelyezhető kameramennyiséggel
számoltunk.”
Összehasonlításképpen jó tudni, hogy
a Souza-Baranowski börtönben, a világ legbiztonságosabb és legmodernebb
börtönének számító büntetés-végrehajtási intézményben, összesen 370
kamera található.
Bob
Hellmuth be is mutatta a rendszert, ráközelítve a menzán sorban álló
egyik diákra. Egy néhány héttel korábban lezajlott incidens során
lezárták az egész iskolát, mert a kamerák segítségével az egyik diáknál
fegyvert véltek felfedezni, amiről később kiderült, hogy csupán egy
fejhallgató volt.
A riportból az is kiderült, hogy a
kormányhivatalok igen bőkezűek az iskolák felé, ha ilyen jellegű
fejlesztések finanszírozásáról van szó.
Érdekes továbbá, hogy a kamerák által
közvetített felvételek figyelemmel kísérésére közel sincs elég ember,
hacsak nem itt is robotok (szoftverek) bevetését tervezik.
Az elsőként említett léghajók pedig az
iskolákba is „belátnak”, tehát miközben több ezer kamera figyeli a
gyerekeket az épületeken belül, az égből a katonaság léghajói őrzik
majd biztonságukat.
„A rendes embereknek nincs
rejtegetnivalója” mondják majd a hatóságok a „szabadság földjén” élő
tiltakozóknak, miközben talán most is éppen azon tanácskoznak, hogy
milyen nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva helyezhetnének kamerákat
az otthonainkba, már ahol ezt nem tették meg maguk a lakók helyettük és
akkor valamennyiünk élete a nagy valóságshow részévé válik (bár ez
talán már most is így van).
Épp arra gondoltam, hogy mennyivel nagyobb biztonságban érezném magam, ha az állam vigyázna rám fogmosás közben…
Isten
mindent lát és mindenhol jelen van. Ezzel szemben Lucifer egyszerre
csak egy helyen tud lenni, viszont Istenhez hasonló hatalmat akar. Neki
ez csak a követői és a technika segítségével megy.
…”Ez az egyszerre az amerikai,
európai uniós, meg a Che Guevarás és vörös zászlókat lobogtató
neoliberális csőcselék… a normális értékekért, az igazságért és a
magyarok érdekeiért, – azonban soha a kisujját sem mozdította, –
nemhogy bármiféle áldozatot vállalt volna. – Ennek a csőcseléknek és
vezetőinek alapelve, – néhány rövid, igen egyszerű közhelyben
foglalható össze: “Fogjuk meg és vigyétek!”, “Állj az élére!”, “Oszd
meg és uralkodj!”…
Dögöljön éhen minden magyar munkás ember, éhező gyermek és nyugdíjas?
Az ősszel és a tél elején
sokszor tüntettek, az internetadó miatt például több tízezren.
(Legközelebbi nagy liberális “megatüntetés” 2015. január 2-án, 18
órakor lesz az Operánál). – De például a gyermekszegénység, a
kilakoltatások, a munkanélküliség, az oktatás vagy a szociális
ellátások folyamatos eltörlése miatt, – nem mozdult meg tömegesen a
társadalom. Ezért a fenti kérdés sajnálatosan csak költőinek
tekinthető.
A
magyar gyerekek több mint 40 százaléka él szegénységben. Meredeken
romlott a helyzet az elmúlt években, az Eurostat adatai alapján kezdünk
leszakadni a visegrádi országoktól is.
A kilakoltatások télen is
folytatódnak, de most a változatosság kedvéért nem a végrehajtók
lakoltatnak ki, hanem a banki behajtók, s a strómanok verőemberei.
Erőszakkal dobják utcára a családokat. – Ami ilyenkor télvíz idején
felér a gyilkosságokkal.
A munkanélküliség növekszik, a fizetés
és a bejelentett munkaidő is csökken, sőt ha hinni lehet a
beharangozásnak, nem csak az iskola, de az óvoda is durván megdrágul
2400Ft/fő/nap, valamint további híresztelések szerint – egyebek közt –
még a “hatalmas” ápolási díjat is meg kívánják szüntetni, és a
normális nyugdíjba menetel szolgálati idejét illetve korhatárát – 55
éves kor – eltörlését követően már a nyugdíj nullára csökkentése is
folyamatban van évtizedek óta.
Mindezért az elmúlt 30 év hazai szakmai
és politikai vezetését, kormányait terheli elsősorban a felelősség,
ahogyan azért is, hogy azoktól, akik megpróbáltak öregkorukról,
gyermekeikről, jövőjükről gondoskodni, – azoktól erőszakkal és
átveréssel elvették/elveszik a megtakarításaikat)
A
nyugdíj szétrombolása (is!) egyértelműen a családok szétverését
készíti elő, hiszen a még anyagilag, egészségileg nem teljesen
leszanált nyugdíjasokat elvonják a gyermekes családok megsegítéséből.
Egy idős beteg elszegényített “nyugdíjas” öreg családtag inkább teher a
családnak, míg egy önálló életképes jövedelemmel rendelkező, még
dolgozni tudó idős családtag, tehermentesítheti a szülőket az
iskolai/óvodai költségek és kötelező feladatok jó részétől, a
gyermekfelügyeleten túl besegíthet a családi költségvetésbe, a
házimunkákba és a gyermeknevelésbe is.
Csak a mindenkori vezetést hibáztatni
azonban még kevés, és igazságtalan is, mert épp ilyen felelősség,
bűnrészesség terheli az ezeket ezeket a gazembereket hatalomba segítő
ostoba fülkeforradalmárok választásokban mutatott aktivitása is.
Ez az egyszerre az amerikai,
európai uniós, meg a Che Guevarás és vörös zászlókat lobogtató
neoliberális csőcselék, – mely nem rest szobrok ellen, tervbe vett
internetadó meg hasonló kisebb plusz kiadások miatt utcára vonulni,
kifacsart értékrendért, – a többség számára káros és igazságtalan
rendelkezéseket követelő demonstrációkban részt venni, – országidegen
és magyargyűlölő bűnözőket támogatni. – A normális értékekért, az
igazságért és a magyarok érdekeiért, – azonban soha a kisujját sem
mozdította, – nemhogy bármiféle áldozatot vállalt volna. – Ennek a
csőcseléknek és vezetőinek alapelve, – néhány rövid, igen egyszerű
közhelyben foglalható össze: “Fogjuk meg és vigyétek!”, “Állj az élére!”, “Oszd meg és uralkodj!”…
Jelenleg
sajnálatosan nincs is kit választani, sőt a mostani demokráciának
nevezett társadalmi képlet, (mely valójában nem más, mint a
neoliberális kisebbség erőszaktevése a politikailag inaktív többségen),
– tehát a mostani demokráciának nevezett politikai rendszer minden
egyes szereplője, pártja, – alkalmatlan egy igazságos vezetéssel és
tisztességes választásokkal, s az élhetőbb élet megvalósításának reális
koncepciójával bíró szociális rendszerváltás megvalósítására…
Középnyugat-Donbasszban-elsősorban is Gorlovka kárára-tovább tombol a valcmanista erőszak. Artyemovszkból és Dzserzsinszkből lövi a latortüzérség Gorlovkát, melynek lakói most igazán áldhatják a szovjet rendszerű, háromszintes garázsvárosok földalatti két szintjének biztonságát és melegét.
Persze hiába a garázsvárosok viszonylagos biztonsága, hiszen a mai nap folyamán hat polgári személy halt bele a martalóchad tombolásába.
Ma már azért “éledezett” a milicia tüzérsége is. Donyeckből kora délután harminc darab BM-21-es vetőgép és tartozékai keltek útra az évvégi pihenőt követően. Nyilvánvalóan a teljesen elpofátlanodott zsoldoshad megrendszabályozása céljából.
A donyecki repülőtér ma sem volt csendes. És nem kurjongatástól volt hangos. Peszkiből tarackokkal lődözte a latortüzérség.
A Luhanszki Népköztársaság Főügyészsége megindította a nyomozást a tegnap eddig tisztázatlan-és tragikusan végződött-milicista “belharc” ügyében. A most még “félreértésből adódott összecsapásként” aposztrofált szerencsétlen eseménysorozatban meghalt a “Betmen” fedőnéven közismertté vélt Alekszander Bednov zászlóaljparancsnok, valamint “Omega”, “Manyjak”, és “Fobusz” fedőnevű harcostársai. LETARTÓZTATÁSUK megkísérlése közben!
Az LNR Legfőbb Ügyészsége most elég sok mindenre kíváncsi. Többek között arra is, hogy ki és miért akarta letartóztatni “Betment”?-és milyen körülmények vezettek “kivégzésszerű halálukhoz”!
Marek Obrtel alezredes, az
Afganisztánban üzemelő 11. cseh katonai kórház volt vezetője -
katonaorvos - petíciót nyújtott be a Cseh Köztársaság védelmi
miniszterének, Martin Stropnickýnek, amiben arra kéri, vonja meg tőle
korábbi kitüntetéseit, amit azért kapott, mert részt vett a NATO által
vezetett "békefenntartó" missziókban. Orbtel, aki korábban részt vett
az Afganisztánban, Koszovóban és Boszniában zajló műveletekben,
kijelentette, hogy a NATO egy szervezett bűnözői csoport, ami
mesterséges konfliktusokat gerjeszt, és katonai erővel világszerte a
legmagasabb szintű romlottságot terjeszti.
Az InSerbia hírügynökség szerint Obrtel
azzal vádolja az észak-atlanti szövetséget, hogy világháborút akar
kirobbantani Oroszország ellen, mert a nyugati gazdaság válsága azzal
fenyeget, hogy a NATO anyagi támogatásai is elapadhatnak. A NATO ebben a
helyzetben konfliktusok gerjesztésével próbálja megindokolni saját
létezését, és a háborús gócokban a fegyverértékesítésekkel akarja magas
profithoz juttatni a nyugati országokat, melyek a NATO működésének
közvetlen anyagi támogatói.
Obrtel egyúttal kijelentette, hogy a
cseh államfővel szemben ő inkább Putyin pártján áll ebben az új
hidegháborúban. A Russia Today értesülése szerint a védelmi
minisztérium azt a választ adta, hogy nincs jogi alapja visszavonni a
korábbi kitüntetéseket, ehelyett egyszerűen visszaadhatja azokat.
Összegyűjti
a vidéki termelőket a Magyar Kosár nevű webáruház, hogy megkönnyítse
számukra a minél nagyobb tételben való országos értékesítést. A vásárlók
így egyre bővülő kínálatot találhatnak egy helyen, és a kézműves
termékek esetében is a megszokottnál alacsonyabb árakon vásárolhatnak.
A városi ember számára nem egyszerű
feladat a vidéki termelők minőségi termékeikhez hozzájutni. Amellett,
hogy a hipermarketekben található megfelelőjüknél ezek a termékek
majdnem minden esetben drágábbnak bizonyulnak, az egyes árucikkek
beszerzéséhez egy arra szakosodott termelőt is találni kell, vagy lehet
próbálkozni a meghatározott időpontokban és helyeken megrendezett
piacokon, ahol ismét magas árakon lehet csak szinte vásárolni.
A vásárlás mellett tehát már az
informálódás is jelentős időráfordítást igényelhet, így sokan nemcsak a
kedvező árak, hanem a kényelem miatt is a hipermarketek bő, de sokszor
kétes minőségű és eredetű választékából vásárolnak. A sikeres
kapcsolatteremtést sokszor az is nehezíti, hogy a nagyvárosok közvetlen
vonzáskörzetén kívül élő termelők önkéntes vásárlói közösségeket
alkotnak, amelyek önfenntartó módon mindent a saját közösségüknek
termelnek, majd azon belül osztanak szét.
A Magyar Kosár budapesti központú online
webáruház többek közt ezeket a szempontokat figyelembe véve igyekszik
immáron több mint két éve a vidéki termelők sokaságát felkutatni, és
termékeiket főként a budapesti vásárlókkal megismertetni. A
partnerjelölteket sokszor személyesen keresik fel, szigorú
minőségellenőrzést végeznek náluk, segítenek rendszerezni, majd
népszerűsíteni, „piacképessé” tenni a termékeiket. Ennek hatására a
vásárlók sok esetben a nemzetközi hipermarketekben megszokott árakon,
vagy olcsóbban juthatnak hozzá igazi hazai, minőségi árukhoz.
Klikk a képre!
Mivel a webshop centralizált felépítésű,
ezért a felhasználóknak már nem kell minden egyes termék miatt arra
specializálódott termelőket felkutatniuk, az összes partner és áruja
egy helyen, jól rendszerezve megtalálható, és könnyen kereshető. Egy
másik kényelmi megoldás, hogy a vásárló saját profilt hozhat létre,
amelyben a kedvenc termékeinek újrarendelése néhány kattintásba kerül,
korlátlan számú kedvenc listát készíthet, de az újfajta értesítési
rendszer révén a kedve szerint tájékozódhat új termelők, vagy akciós
termékek megjelenéséről is. Az aktívabb, tudatosabb felhasználók a
bevásárlás mellett saját tapasztalataik megosztásával is segíthetik a
közösség fejlődését, valamint a termelők tapasztalat szerzését.
„Újra gondoltuk a termelői piacok,
hipermarketek, és a modern vásárlói igények fúzióját – ennek gyümölcse
lett a Magyar Kosár, mely célunk szerint meghatározó szerepet fog
betölteni a hazai virtuális piactérben. Ideje együtt újjáépítenünk a
hazai gazdaságot, megalapozni gyermekeink biztos jövőjét” – mondta el a Magyar Kosár egyik alapítója, Pató Tamás Miklós.
A vezetők folyamatos megfeszített
munkával és marketinggel törekednek az oldal ismertségét növelni,
ajándékokkal és kedvezményekkel várják a vásárlókat, egyre több módon
és helyen jelennek meg.
A beszállítók, és ezáltal a termékek
körének folyamatos növelése mellett az alapítók távlati célja, hogy egy
igazi Magyar hipermarketet is létrehozzanak a fővárosban, amelyben
kizárólag a hazai, vidéki termelők áruit lehet majd a megszokott módon,
személyesen megvásárolni.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően
újra előléptek különböző "civil csoportok", akik február végére meg is
hirdették a szimpátia-tüntetést, Angela Merkel német kancellár
budapesti látogatásának idejére. A Merkel látogatása előtti napra
összehívott kormányellenes tüntetés szintén azt hangsúlyozná, hogy a
keleti nyitást folytató kormány "antidemokratikus módon" akar
elszakadni a nyugattól.
A megmozdulás egyben szimpátiatüntetés
is lesz, és megfeleltethető annak a megmozdulásnak, amit Kijevben
tartottak a puccsisták Catherine Ashton, az Európai Unió volt külügyi
és biztonságpolitikai főképviselőjének Kijevben tett látogatása idején.
Ashton Kijevben tett látogatása idején ígéretekkel hitegette az
ellenzéki csoportokat, valamint több ellenzéki párt vezetőivel is
hosszas megbeszéléséket folytatott az ellenzék anyagi támogatásáról, és
kormányra jutásuk esetén az Európai Unió "elvárásairól".
A tüntetést egyelőre a "Százezren az
internetadó ellen" és a "60ezren a MAGÁN nyugdíjukért" nevű Facebook-
csoport hirdeti. Mindkét név csalóka: az általuk meghirdetett
tüntetéseken valójában csak első alkalommal volt tízezres
nagyságrendben mérhető tömeg, a második megmozdulásra sokan már az
uniós zászló miatt nem mentek ki. Az álcivil csoportok legutóbbi,
összevont, nagy tüntetésként meghirdetett megmozdulásán mindössze
néhány száz fő jelent meg. A februári megmozduláson a gyülekezési
jogról rendelkező törvények módosítása ellen is tüntetnek.
A Merkel-váró tüntetés szervezése a civil látszat ellenére közvetlen a Demokratikus Koalícióhoz köthető.
Oláh Lajos, a DK politikusa december közepén meghirdette, hogy az ő
Facebook-oldalán lehet üzenni Angela Merkelnek. A DK azt várja
szimpatizánsaitól, hogy tegyenek javaslatokat, szerintük mit kellene
kérdezzen Angela Merkel Orbán Viktortól, amikor személyesen találkoznak.
Az általuk legjobbnak ítélt kérdéseket még a kormányfővel folytatott
tárgyalása előtt továbbítják a német kancellárnak.
Oláh Lajos - korábban az MSZP, jelenleg a Demokratikus Koalíció tagja
A Demokratikus Koalíció nevű radikális
atlantista párt elfogadhatatlannak tartja és diktatórikus eszköznek
nevezi a "gyülekezési jog korlátozását", amivel a harmadik
Orbán-kormány megakadályozná, hogy a parlament környékén tüntetésektől
függetlenül is állandó sátrazás alakuljon ki. A DK szerint a kormány
korlátozza az emberek szabadságát azzal, hogy nem sátrazhatnak állandó
jelleggel az országgyűlés épületének környékén.
A már-már életvitel szerű tiltakozó
sátrazás szintén az Ukrajnában történtekre emlékeztet, feltételezhetően
a kormány is emiatt szigorítja a gyülekezési törvényt.
Ukrajnában 2013 novemberében kezdődött
meg az ország destabilizálása: a kormány a lakosság több mint felének
tiltakozására nem írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval.
Azt követően egyik napról a másikra EU-párti tüntetések szerveződtek,
ami Kijev központjában állandó jellegű sátrazássá alakult. Az állandó
sátortáborban igen hamar megjelentek különböző bűnözői elemek -
állandósultak a rablások, a sátortábor utcai bűnelkövetők központjává
vált. Egyetlen hónap alatt több mint 120 rablás történt a környéken
fényes nappal, aminél az elkövetőt lehetetlen volt előkeríteni, mivel
rendszerint pillanatok alatt eltűntek a sátortáborban. A munkába járó
állampolgárok emellett tömegesen panaszkodtak a téren elviselhetetlenné
váló tömény húgyszagra, ami megkeserítette a mindennapok reggeli
ingázását.
A Kijevben felállított sátortábor ugyan
békésen és rendezetten kezdődött, idővel azt látszólag önszerveződő,
közelharci fegyverekkel felszerelt csoportok kezdték védeni, és
elkezdték szűrni, ki haladhat át a téren és ki nem léphet be oda. A
rendőrök egy a sátortáboron végrehajtott rajtaütés során bizonyító
erejű dokumentumokat találtak: a sátortábor szerű központban zajlott a
nyugatról pénzelt szélsőjobboldali csoportok kifizetése.
A sátrazás kezdete Kijevben - a Jobb Szektor vörös-fekete zászlajával
Egy rajtaütés során megtalálták azt a
naplót, ami a külföldről fizetett szélsőjobboldali kapcsolatháló egy
részének elérhetőségeit, és a kifizetett juttatásokat rögzítette. Az
ukrán jobboldali szervezetek és szurkolói közösségek tagjai készpénzes
kifizetéseket kaptak, cserébe azért, hogy a rendőrökkel összecsapásokat
provokáljanak ki, és minél nagyobb volt az okozott sérülés, annál
nagyobb kifizetést kaptak a nyugat "civiljei".
A "gyülekezési jog korlátozása"
valójában nem a gyülekezési jogot korlátozza. Az emberek kimehetnek és
szabadon tüntethetnek a kormány ellen, a rendőri erők eddig sem
oszlatták fel azokat a tüntetéseket, melyek nem hajlottak agresszióba.
Az igazság az, hogy ezek a tüntetések nem sok embert érdekelnek: a
december 16-ra meghirdetett, eddigi legnagyobbnak beharangozott
kormányellenes tüntetésre alig néhány száz ember ment el. A
sátortáborozás azonban magában hordozza annak kockázatát, hogy
megismétlődhet, ami Kijevben történt. Tüntetések eddig is voltak és
ezután is lesztek: de mivel ezek a látszólag civil tüntetések továbbra
sincsenek betiltva, aligha beszélhetünk a gyülekezési jog valós
korlátozásáról.
Korrupció gyanúja miatt eltávolították
hivatalából Kína elsőszámú külügyminiszter-helyettesét - Zang Kun-cseng
ügyének kivizsgálása jelenleg folyamatban van, a vizsgálat idejére
azonban leváltották posztjáról. A külügyminiszter-helyettes ellen a
fegyelem feltételezhető megszegése miatt indítottak eljárást, ami
Kínában a korrupciógyanús ügyekre használt "politikailag korrekt"
megnevezés.
Hszi Csin-ping kínai államfő
politikájának egyik lényeges eleme a korrupció elleni harc, és az
anti-korrupciós kampány során már számos magas rangú tisztviselőt
eltávolítottak pozíciójából, valamint több gazdasági vezetőt is
büntetőeljárás alá vontak. A Hszinhua állami hírügynökség ugyan nem
közölte a folyamatban lévő eljárás részleteit, Kína rendszerint az
államhatalom destabilizálásához vezető korrupciós tevékenységet szokta
nagy nyilvánosság előtt rendezni.
Hszi Csin-ping
A
korrupció elleni harc kiváló alkalmat ad a kormánynak arra, hogy
megszabaduljon azoktól a kulcsfiguráktól, akik túl nagyra nőttek, és a
nagyobb gazdasági hatalom érdekében nyugati "szövetségesek" után
néznek. Washington az utóbbi időben igen nagy összegeket különített el
olyan országok "civiljeinek" támogatására, amelyekben az amerikaiak
szerint nincs demokrácia. Ezek a pénzösszegek a hivatalos támogatásokon
kívül igen gyakran vándorolnak abba a bizonyos páncélszekrénybe, ahonnan a nyugatbarát erők a "nem várt kiadásokat" intézik, vagyis korrupciós célokra, állami vezetők megvesztegetésére.
Úgy tűnik, hogy az utóbbi évtizedekben vagy inkább az elmúlt fél évszázadban kibontakozott egy új és egységes eszmerendszer,
a metafizikai tradicionalitás, amelynek világszerte száznál is több
képviselője volt és van, s külön érdekesség, afféle hungarikum, hogy
ezen belül kialakult egy magyar tradicionalista iskola is. Ennek
előfutára voltaképpen Hamvas Béla volt. Mai vezetője pedig a hetvenegy
éves László András, aki publikációs tevékenységén túl évtizedek óta
előadásokat is tart.
A metafizikai tradíció elsősorban a szent
könyvekben, összefoglaló néven a szakrális irodalomban fellelhető tudás
újrafelfedezését és rendszerezését jelenti, s ezt a munkát a francia
René Guénon (1886–1951) alapozta meg igencsak nagy életművével, majd az
olasz Julius Evola (1898–1974) folytatta szintén kiterjedt
munkásságával. A tradicionalisták közül kiemelkedik még a tamil-angol
Ananda K. Coomaraswamy (1877–1944), a svájci Frithjof Schuon (1907–1998)
és Titus Burckhardt (1908–1984), a román Mircea Eliade (1907–1986),
valamint a ma nyolcvanéves perzsa Seyyed Hossein Nasr, aki jelenleg a
George Washington Egyetemen tanít.
Tradicionalista alapműnek számít
Guénontól A modern világ válsága, amely először 1927-ben jelent meg
(magyarul 1995-ben), A mennyiség uralma és az idők jelei, amely először
1945-ben látott napvilágot (magyarul 1993-ban), Evolától a Lázadás a
modern világ ellen, amely első ízben 1934-ben jelent meg (magyarul
1997-ben), Frithjof Schuontól A vallások transzcendens egysége, amely
először 1953-ban jelent meg (magyarul 2005-ben), továbbá Mircea
Eliadétól A szent és a profán, amely első ízben 1957-ben látott
napvilágot, magyarul pedig 1987-ben adta közre az Európa Könyvkiadó.
E röpke felsorolás persze csak töredéke a
tradicionalitás könyvtárnyi irodalmának, egy olyan szakterületnek,
amely ma már szinte beláthatatlan. Annál is inkább így van ez, mivel a
tradicionalista irányvonal nagyrészt arra a legalább másfél évszázada
tartó állhatatos kutatómunkára épül, amelynek célja az archaikus
hagyományok, vallások, szövegemlékek feldolgozása, átültetése,
elemzése, megértése a Védáktól a buddhista szútrákon át a gnosztikus
iratokig. E mérhetetlenül gazdag szellemi hagyaték különféle
szeleteinek alapos megismeréséhez is egy-egy emberöltő szükséges, és a
tradicionalisták is eme kimeríthetetlen forrásból merítenek.
Mert nemcsak arról van szó, hogy a
szakrális szövegek – a hangyaszorgalmú filológusoknak köszönhetően –
hatalmas mennyiségben állnak rendelkezésre a világ számos könyvtárában
és az interneten, hanem arról is, hogy ezek a szövegek olyan mélyek és
sokrétűek, hogy akár egyetlen mondat is egy életen át végigkísérheti a
szakembert, bölcselőt vagy laikust. Noha ez a sajátosság természetesen a
világirodalomra és a filozófiára is igaz, a különbség abban áll – s ez
a tradicionalisták egyik alapélménye, vagy bárkié, aki régi iratokat
olvas –, hogy az archaikus szövegek többnyire még a legmagvasabb modern
művekhez képest is összehasonlíthatatlanul mélyebbek,
lényegretörőbbek. Hogy szemléltetés gyanánt csak egy példát említsek,
idézem a mahájána buddhizmus egyik alapművének, a Lankávatára szútrának
az egyik megállapítását. Így szól: „Akit elvakít a lét és a nemlét
képzete, valóban pusztulásra van ítélve.” Évezredeken át lehet
elmélkedni és vitatkozni az óceánból kiemelt ezen egyetlen csepp
értelmezéséről.
Nem kétséges, hogy a tradicionalista
gondolkodást és létszemléletet elsősorban a nyugati válságtudat hívta
életre. Ám ezen túlmenően az a teljesen egyedülálló – sőt, akár azt is
mondhatom, csodaszámba menő – helyzet is, amely a modern korban a
történelmi borzalmak és a szellemi elsötétülés ellenére Nyugaton
előállt. Vagyis az, hogy teljesen szabadon lehet gondolkodni, élni,
tájékozódni. Bármiféle ismerethez, tudáshoz, tanhoz hozzá lehet jutni,
nincsenek se fizikai, se kulturális korlátok. Hovatovább az is lehetővé
vált, hogy bárki, aki elég érzékeny és nyitott, kellő szellemi
erőfeszítéssel kiemelkedjen abból a korból és kultúrkörből, amelybe
beleszületett, s felülről nézze a folyamatokat. A magyar
tradicionalisták a magyar kultúra történetében egyedülálló módon egy
globális kísérletben vesznek részt. Ráadásul háttérbeli gazdagsága
folytán e mozgalom messze túlnő a megszokott eszmeáramlatok szintjén. A
magyar tradicionalisták igen aktívak, és szorgalmasan dolgoznak azért
is, hogy munkájuk eljusson az érdeklődőkhöz. Jó néhány kiadójuk
(Arcticus, Kvintesszencia, Kötet, Camelot, Persica, Sophia Perennis,
StellaMaris) és folyóiratuk (Arkhé, Őshagyomány, Axis Polaris, Tradíció
évkönyv, Északi Korona, Sacrum Imperium) volt és van, s
lankadatlanságukra jellemző, hogy idén egy újabb negyedéves lapot
indítottak el Magyar Hüperión címmel, utalva ezzel Hamvas Bélára, azonos
című művére és egy „magyar szellemi út” kidolgozására.
Ám értelmetlen volna azt latolgatni,
hogy a tradicionalisták milyen szerepet játszhatnak az emberiség és a
magyarság problémáinak megoldásában. Egyelőre jól látható, hogy a mai
kor kritikusaiként az emberi létezés sok területére és kérdésére
vonatkozóan kiforrott véleményük és útmutatásuk van. Röviden felsorolom
azokat az erényeket, amelyek a külföldi és magyar tradicionalistákat
rokonszenvessé teszik. 1. Elmélyült gondolkodás. 2. Önmegismerés,
kontempláció, meditáció, spirituális törekvés. 3. Szellemi értékek
védelme. 4. A szakrális iratokban rejlő tudás életben tartása. 5.
Lényeglátás. A tradicionalisták az abszolutizmus hívei, vagyis azé az
ősi elképzelésé, miszerint van egy végső valóság, egy léten túli lét,
amely mindennek a forrása és alapja, s ennek megfelelően hisznek az
„örök érvényű és kikezdhetetlen” igazságban. Nincsen evolúció,
kizárólag az ellentéte, involúció figyelhető meg, azaz folyamatos és
egyre gyorsuló tudati süllyedés, amely apokalipszisbe torkollik. A
világon a legnagyobb küzdelem a tradíció és az antitradíció erői között
zajlik, s ennek politikai vetülete a jobb- és a baloldal harca.
Szerintük annyira jobboldali egy ember vagy szervezet, amennyire a
szellem, a metafizika és a tradicionalitás híve, és annyira baloldali,
amennyire ezekkel szemben áll. A tradicionalisták ultrajobboldalinak és
ultrakonzervatívnak tartják magukat, ám ez nem a ma a világsajtóban
elítélt szélsőjobboldaliság további fokozását jelenti, hanem a
vegytiszta – az ellenbaloldaliság szennyeződéseitől is mentes –
jobboldaliságot. A magyar tradicionalisták a forradalmakat az 1956-os
magyar szabadságharc kivételével elvetik, történelem- és
politikafelfogás mögött az az archaikus szemlélet áll, hogy a két
legnagyobb érték az önuralom és az uralom, előbbi az egyén, utóbbi a
társadalom életében. Ezzel pedig szorosan összefügg az az alapelv, hogy
a lét és az őseredeti rend hierarchikus. Ily módon az ideális
társadalom hierarchikusan tagolt, és csúcsán a transzcendencia legfőbb
illetékesének kell állnia, de legalább egy szellemi elit irányítsa a
társadalmat. Számukra a demokrácia ugyanolyan megvetésre méltó, mint a
diktatúra. A modernséget fenekestül tradícióellenesnek tekintik,
semmiféle értéket nem látnak benne, se a társadalmi-politikai
változásokban, se a tudományban és technikában.
A tradicionalitás és a Jobbik
A magyar tradicionalisták politikai
nézeteit még inkább vitathatóvá teszi, hogy láthatólag szoros elvi
együttműködés kezdődött köztük - a Baranyi Tibot Imre féle vonulattal, mely már nem tart kapcsolatot a László András féle Kard Kereszt Korona Szövetséggel -
és a Jobbik között. Vagyis belementek abba a kétes játékba, hogy
gondolataikat a Jobbik szolgálatába állítják, eszmei-ideológiai olajjal
kenegetik a csikorgó pártgépezetet. Ennek ellenére a magyar
tradicionalisták vezetője, László András nemrég megjelent kötetében, A
jobboldaliság alapelveiben a következőképpen nyilatkozik a Jobbikról:
„Az elkötelezett baloldaliság sajnos hatalmas és úgyszólván általános.
Nem kevésbé veszélyes azonban az a jobboldaliság, amely nem képes nem
baloldali lenni. A Jobbik válaszút közelében mozog. A jó szándékot e
tekintetben nem vonhatjuk kétségbe, de ez sajnálatos módon kevés.
Szorosan a globalizmus vonatkozásában a Jobbik általános felfogása
helyesnek mondható. De e felfogáshoz olyan eszmék, olyan szemléleti
módok társulnak, amelyek nem kevésbé veszélyesek, mint maga a
globalizmus” - fogalmazott László András.
A 2013-as „Becsület napján” - a
hungaristák szervezésében - a Budáról kitörő német–magyar csapatokra
emlékező szélsőjobboldali ünnepségen a Kard–Kereszt–Korona Szövetség
egyik képviselője felolvasta a szövetséget vezető László Andrásnak a
nyilasokat és Szálasit méltató üzenetét. Szintén aggasztó a balliberális
sajtó szerint, hogy a tradicionalistákkal kapcsolatban gyakran
felmerül az antiszemitizmus vádja. Erre vonatkozóan képviselőik
általában azt hangsúlyozzák, hogy a zsidósággal sem faji, sem eszmei
alapon nem állnak szemben, viszont határozottan bírálják a „zsidó és
szabadkőműves világuralmi törekvéseket”.
Négyórás
interjút készített Viktor Janukovics megdöntött ukrán elnökkel
Moszkvában Oliver Stone. Az amerikai filmrendező a Facebookon
jelentette be, hogy dokumentumfilmet készít az ukrajnai eseményekről.
Mint
írta, egyértelműnek tűnik számára, hogy a tizennégy rendőrrel és
negyvenöt civillel végző mesterlövészeket a Majdanra egy „harmadik fél”
küldte. Stone szerint számos tanú is igazolta, hogy a Nyugat-barát
erők álltak az „idegen elemek” mögött, s mindez magán viselte „a CIA
ujjlenyomatát”.
A
filmrendező korábban Hugo Chávez volt venezuelai elnökről is készített
filmet. Facebook-posztjában felidézte, hogy 2002-ben egy rövid időre
megpuccsolták Chávezt, amikor az ellene tüntetőkre „titokzatos
mesterlövészek lőttek”. Mint írta, hasonló technikával próbálták
megdönteni utódja, Nicolas Maduro kormányát is az óév elején. „Elegendő
káoszt kell létrehozni, ahogy a CIA tette ’53-ban Iránban, ’73-ban
Chilében és számtalan más puccs során, és a legitimen megválasztott
kormányt meg lehet dönteni. Ez Amerika puhaerő-technikája” –
fogalmazott Stone.
„A
majdani mészárlásnak nevezett eseményeket úgy mutatták be a nyugati
médiában, mint egy instabil, brutális, oroszbarát Janukovics-kormány
következményét. Janukovics belement a február 21-i egyezménybe az
ellenzéki pártokkal és három európai külügyminiszterrel, másnapra
azonban ez értelmét vesztette, amikor jól felfegyverzett neonáci
radikálisok merényletfenyegetéseikkel arra kényszerítették az elnököt,
hogy elhagyja az országot. Ezután azonnal megalakult a Nyugat-barát
kormány, amit rögvest el is ismert Washington” – hangsúlyozta a
filmrendező. Mint írta, Nyugaton nem mutatják meg a valóságot, inkább
szürreális módon megismétlődik a 2003-as iraki háborút megelőző
„tömegpusztítófegyver-kampány”.
Oliver
Stone jelenleg egy olyan dokumentumfilmen is dolgozik, amely a tömeges
megfigyelési botrányt kirobbantó volt amerikai nemzetbiztonsági
alkalmazottról, Edward Snowenről szól, aki Oroszországban kapott
menedéket. (MH)
Ukrajna meg fogja nyerni a háborút a Moszkva támogatta, oroszbarát lázadók ellen
- jelentette ki december 31-én, szerdán újévi üzenetében Petro
Porosenko ukrán elnök, aki katonák és önkéntes segélymunkások körében
beszélt. „A most véget érő év a legnehezebb volt számunkra az
utóbbi hetven esztendőben. A kegyetlen ellenség életünkre,
szabadságunkra, függetlenségünkre tört, megtámadta területünket” -
mondta, Oroszországra utalva, amely márciusban magához csatolta a
Krímet, és amelyet azzal gyanúsítanak, hogy megszervezte az oroszbarát
kelet-ukrajnai lázadást, felfegyverezte a lázadókat. „Az elmúlt év jelszava az ’egységes ország’ lett”
- tette hozzá, ezt már az ukrán mellett oroszul és tatárul is,
tekintettel arra, hogy jelentős számban beszélik ezeket a nyelveket az
országban. Végül tartós békét kívánt az ország lakosságának. Az őt
beszéde közben körbevevő mintegy 15 katonával, segítővel együtt egy
perces csenddel tisztelgett az ukrajnai konfliktusban meghalt több mint
4700 ember emléke előtt.
Ellenben Alekszandr Dugin,
Putyin tradícionista (Tradícionalista gondolkodókkal minden jó
helyzetértékeléssel rendelkező párt vagy mozgalom kapcsolatot tart,
lásd; JOBBIK-Baranyi Tibor Imre,
Hazafias Mozgalmak-László András, Kard Kereszt Korona) ideologusa így
magyarázza Oroszország szerepét az ukrán helyzet kapcsán:
Krím az Oroszországi Föderáció szerves
részévé vált, és új köztársaságok (Donyeck és Luhanszk) jelentek meg a
korábbi Ukrajna politikai térképén. Mindez logikus következménye annak,
hogy 2014 márciusára puccsot hajtottak végre Kijevben és a
nyugat-ukrán identitást rá akarják kényszeríteni a teljes ukrán
lakosságra. Tény, hogy kelet- és nyugat-Ukrajna teljesen különböző
történelmi és kulturális identitással rendelkezett. Ukrajna egy tipikus
posztszovjet, mesterséges állam, ami soha nem létezett 1991 előtt.
Ukrajna nyugati részének van egy identitása, amivel a déli és keleti
identitás gyakran teljesen ellentétes. A nyugat-ukrán részeken
beférkőzött nyugatpárti atlantista identitás, banderiánus és erősen
orosz-ellenes. A második oroszpárti, anti-fasiszta és szovjetpárti
(sztálinista). Délkelet-Ukrajna pedig az orosz világhoz és az eurázsiai
civilizációhoz tartozik. Így a jelenlegi háborús helyzet egy logikus
következmény, gyakorlatilag arról van szó, hogy az orosz geopolitikai
térségről mesterségesen leszakított részek visszatérnek oda, ahová
tartoznak. Ez csak a folyamat kezdete: már most van egy 8 millió főt
számláló lakosság, amely orosz eurázsiai identitással rendelkezik és
kinyilvánította függetlenségét Oroszország határán. Csakhogy van még 12
millió ember, ugyanezen orosz identitással, aki még mindig Kijev
ellenőrzése alatt él. Tehát a harc folytatódni fog.
Olvasóink
már megszokhatták, hogy hírt adunk minden olyan eseményről ami
politikailag, társadalmi vagy hadászati szempontból alakulnak a
világban. A feltörekvő - BRICS-országok, mint jelen esetben Brazilia is
- térségek az Ázsiai Régió oldalán elkötelezve, annak haditechnikai
szempontjainak megfelelően alakítják ki és szerelik fel hadseregüket. A
világ erővonalai szempontjából érdekes hazánknak is ez a hír, -
nekünk, hungaristáknak - hogy hová szándékozunk letenni a voksunkat
majdan független nemzetállamként, kizárólagos gazdasági érdekeink
alapján. Ugye nem kérdés, hogy nem az atlantistákat választanánk
partnernek. Visszatérve a védelmi és biztonsági profilú Saab és a Brazil Védelmi Minisztérium a COMAER-en (Air Force Aeronautics Command) keresztül megállapodást írt alá,
amelynek értelmében a vállalat alvállalkozóként logisztikai támogatást
(CLS) biztosít az újgenerációs Gripenek számára. A várhatóan 2021-ben
teljesülő megrendelés értéke 548 millió Svéd Korona.
A CLS szerződés a
Gripen NG gépek karbantartására és támogatására, valamint 2021 és 2026
között leszállítandó és a programhoz kapcsolódó eszközökre egyaránt
vonatkozik. A CLS szolgáltatást a Saab, valamint a vállalat brazíliai
partnerei biztosítják a COMAER számára. „A most aláírt szerződés
biztosítja Brazília számára a Gripen NG logisztikai támogatását. A
megállapodás fontos a Saab számára, hogy teljesíteni tudja a brazil
légierő felé tett vállalását a Gripen NG-k szállítására vonatkozólag” -
mondta Ulf Nilsson, a Saab Aeronautics üzletágán belül a Gripen
igazgatója. A CLS szerződés a fő – 2014. október 27-én bejelentett -
szerződés kiegészítése, amely 36 Gripen NG fejlesztésére és szállítására
vonatkozik. A CLS szerződés abban az estben lép életbe, ha a fő
szerződés egyes feltételei, például a gépek leszállítása, teljesültek -
közli a jetfly.hu honlapján.
Kínában szokatlan módszerrel gyógyítják a netfüggőket, Dél-Koreában pedig már a 3 éveseket is a helyes internethasználatra tanítják. Az internetfüggőség egyes országokban mára már olyan komoly problémává vált, hogy a lakosság, főleg a fiatalok jelentős része érintett benne valamilyen szinten.
A tinédzser fiú a könnyeivel küszködik, majd nem bírja tovább, és zokogva kiabálni kezd. A szüleit szidja, amiért idehozták, és nem érti, hogy tehették ezt vele. „Azt mondták, hogy Oroszországba megyünk síelni, ehelyett bedugtak ide” – ordítja. A többi fiú eközben a sötét folyosón fekvőtámaszokat csinál éppen, egy marcona őrmester diktálja a tempót, egy másik csapat a hideg, téli időben menetgyakorlatokat végez az udvaron. Szokásos életkép Kína egyik netfüggő fiatalok számára alapított központjában, melynek mindennapjairól két izraeli filmes készített dokumentumfilmet, Web Junkie címmel.
Kína az egyik első ország volt, ahol már nemcsak szociális problémaként tekintenek a netfüggőségre, hanem hivatalosan is mentális betegségnek minősítették.
Leszoktatás a kaszárnyában
Az országban ma 250 kiképzőtábor működik, ahol egyre több olyan fiatalt próbálnak kigyógyítani függőségükből, aki korábban napi 8-10 órát töltött számítógépes játékokkal. A fiatalok a kaszárnyákra emlékeztető épületekben katonai gyakorlóruhában töltik napjaikat, és a pszichológusok mellett egykori katonák felügyelik őket. A táborban átlagosan négytől nyolc hónapos időtartamig maradnak a gyerekek, a kiképzések és fizikai gyakorlatok mellett művészeti foglalkozások, például zene és tradicionális kínai tánc is van, és a diákok maguk takarítják körletüket, de a főzésből és mosásból is ki kell venniük a részüket. A pszichológusok szerint ezek a táborok és a szigorú napirend fegyelmezettebbé teszik a fiatalokat, és ez segít nekik visszatérni a normális életbe.
Kínában folyamatosan nő az internetfüggő fiatalok száma, sok gyerek élete felett teljesen átveszik az uralmat a számítógépes játékok. Van, aki napokig nem is alszik, és teljesen megszakad a kapcsolata a külvilággal. Dél-Koreában is már több mint kétmillióra teszik a játékfüggők számát, 2010-ben egy három hónapos kisbaba azért halt éhen, mert szülei a maratoni játékban egyszerűen elfeledkeztek róla.
Fotó a Web Junkie c. filmből
Okostelefon-függő tündérek
Ma már az emberek többségének élete nagyban függ a modern technológiától, ettől azonban még megfelelő egyensúlyt tudnak kialakítani online és offline életük között. A baj azokkal van, akiknek a megszállottsága már olyan szintű, hogy ettől az életük sem tud normálisan működni. Az internetfüggést kezdetben a játékfüggőkre értették, de ma már számos válfaját különböztetik meg, a Facebook-függéstől, a cyber-szex- és az információfüggésen át az okostelefon-függésig.
Dél-Korea a világ egyik legjobb internetes lefedettségű országa, ahol a háztartások 98 százalékának van széles sávú internetkapcsolata, az emberek kétharmadának pedig okostelefonja. Dél-Korea büszke digitalizált világára, és még további fejlesztéseket tervez, eközben azonban egyre többen úgy vélik, a szép, új világnak egyre több negatív hatása van a gyerekekre; becslések szerint már 160 ezer öt és kilenc év közötti dél-koreai gyerek tekinthető internetfüggőnek. De a felnőtteket is érinti a probléma, az 50 milliós országban már 2,5 millióra teszik az okostelefon-függők számát, akik napi 5,5 óránál is többet babrálják készüléküket.
Azért, hogy a tendencia ne romoljon tovább, már a három és öt év közötti gyerekeket is megpróbálják felkészíteni a digitális világ kihívásaira és megtanítani arra, hogyan védjék meg magukat attól, hogy az internet és a digitális kütyük átvegyék az uralmat az életük felett. A program részeként például olyan játékokat játszanak velük, melyekhez nem kell internet és számítógép, és olyan tündérmeséket is írtak számukra, amelyek arról szólnak, hogy a főhősök internetfüggők lettek. A szakemberek azt mondják, muszáj, hogy minél fiatalabb korosztállyal kezdjenek el foglalkozni, mert a ezeknek a gyerekeknek a plüssmackó helyett már az okostelefon a legkedvesebb játékuk. A kormány emellett bevezette az úgynevezett „Kényszerű üzemszünet törvényt” is, amely a 16 éven aluliak számára korlátozza az internet-hozzáférést, éjfél és hajnali hat óra között.
Digitális detox
A netfüggőségre a világ más részein is egyre komolyabb figyelmet fordítanak a szakemberek, az Egyesült Államokban és Európában is egyre több kutatás foglalkozik a problémával, és terápiás központokban próbálnak segíteni az érintetteken. A felmérések szerint, a függők között kicsivel több a nő, mint a férfi, korosztályt tekintve pedig leginkább a tinédzserek, a fősikolások és a középkorú nők érintettek.
Hogy az emberek mennyire kötődnek a kütyüikhez, jól mutatja az az amerikai felmérés is, melyben közel 2800 embert kérdeztek meg arról, mit mentenének ki először, ha lakásukban tűz ütne ki; a válaszolók 31 százaléka azt válaszolta, hogy az okostelefonját, és csak 18 százalék mondta azt, hogy a háziállatát. Már megvan az első olyan páciens is, akit nem okostelefon, hanem Google-szemüveg miatt kezelnek függőséggel. A harmincas éveiben járó fiatalember napi 18 órán át használta a szemüveget, csak alváshoz és fürdéshez vette le, sőt már az álmában is úgy érezte, hogy a szemüveg kis szürke képernyőjén keresztül nézi a világot.
AZ USA-ban 2013-ban nyílt meg az netfüggők gyógyítására specializálódott első kórház Pennsylvániában. A pácienseknek először egy 72 órás digitális detoxon kell átesnie, ez alatt tilos mindennemű kütyü, telefon, tablet és internet használata, ez után következik a terápiás szakasz, illetve a különböző oktatások, melyek segítenek abban, hogy a későbbiekben kontroll alatt tudják tartani internethasználatukat. A program azonban nem olcsó, 14 ezer dollárt kell fizetnie annak, aki vállalkozik a digitális elvonókúrára.
Magyarország sem kivétel
Talán nem meglepő, hogy Magyarországon is hasonló tendenciák figyelhetők meg, mint a világ többi táján. A JátékNet.hu ezer szülőt kérdezett meg egy kérdőívben gyermekeik internethasználatáról. Az idén december elején publikált felméréséből kiderül, hogy minden ötödik gyermeknek van már okostelefonja vagy tabletje, és ez utóbbit sokan már hétéves koruk előtt megkapják.
Hogy a gyerekek életét mennyire uralják el kütyük, abban óriási a szülők felelőssége, a felnőttek viszont csak magukra és saját önfegyelmükre hagyatkozhatnak. De jó hír, hogy ma már vannak olyan mobilalkalmazások is, melyek segítenek lazítani az okostelefonhoz fűződő viszonyunkon, s ha mi nem is vagyunk elég erősek ahhoz, hogy a digitális világból visszalépjünk a valódiba, az alkalmazás kíméletlenül figyelmeztet bennünket, amikor már túlléptünk az egészséges határon. http://www.nlcafe.hu/ezvan/20150102/internetfuggok-katonai-kikepzes/
Bár
az emberek többsége szereti az év első napját pihenéssel tölteni, a
történelem során nem egyszer előfordult, hogy a katonáknak csatába
kellett vonulniuk ezen a napon. Válogatásunkban öt olyan csatát
mutatunk be, amelyek január 1-jén vívtak meg vagy akkor kezdődtek.
Cikádor, 1441. január 1.
Az I. Ulászló és Erzsébet királyné, I. Albert özvegye közötti harcok
során Ulászló seregének vezérei, Hunyadi János szörényi és Újlaki Miklós
macsói bán Bátaszék mellett, Cikádornál ütköztek meg az Erzsébet
hadait vezető Garai Lászlóval. Hunyadi és Újlaki győzelme nyomán
Ulászló hatalma Dél-Magyarországon is megszilárdult. A győzelem után
Hunyadi és Újlaki elnyerték az erdélyi vajdai méltóságot.
Eperjes, 1492. január 1.
Az
eperjesi csatában, 1492. január 1-jén Szapolyai István, Magyarország
Corvin János herceg utáni második leggazdagabb főura, szepesi gróf és a
„fekete Haugwitz”, a „király cseh hadseregének kapitánya”, a fekete
sereg névadója, döntő győzelmet arattak a trónkövetelő János Albert
lengyel herceg, jövendő lengyel király, II. Ulászló magyar király
testvére felett, amivel véglegesen eldőlt a trónharc II. Ulászló javára
a két éve halott Mátyás király trónjáért. Szapolyai István hatalma
megkérdőjelezhetetlenné vált, 1492 márciusában – a bátyja, Szapolyai
Imre halála utáni öt év üresedés után – ő lett a nádor. Frigyes
német-római császár ratifikálta a II. Ulászló által már 1491. december
6-án és Miksa római király által december 20-án Innsbruckban már aláírt
pozsonyi békét. Frigyes császár 1492. január 14-én saját székhelyén,
Linzben tette rá kézjegyét. Miksa és Ulászló is a török elleni harc
szükségességével indokolták a békekötést, elhallgatva, hogy valójában
kétfrontos háborút vívtak, Miksa a francia király, Ulászló pedig öccse,
János Albert herceg, későbbi lengyel király ellen. A megerősítő
okmányokat a felek 1492. január 20-án Hainburgban cserélték ki.
Eperjes, 1849. január 1.
Az 1848–49-es szabadságharc téli hadjárata során is hadszíntérré vált
Eperjes. A magyar hadügyminiszter, Mészáros Lázár utasította Ung és
Bereg vármegye nemzetőrségét, hogy január 1-jén támadják meg Eperjest,
majd a város bevétele után északról támadják meg Kassát. A magyar sereg
zöme ugyanekkor dél felől indult Kassa elfoglalására. Franz von Schlik
altábornagy, a császári csapatok odavezényelt csoportosításának
parancsnoka eközben Windisch-Grätz hercegtől azt az utasítást kapta,
hogy vonuljon Pest irányába, de úgy döntött, hogy a parancs végrehajtása
előtt felderíti Miskolc környékét, nehogy a magyar csapatok oldalba
támadják. A két fősereg Szikszónál találkozott. A rövid ideig tartó
ütközet során Schlik szemből támadott, Mészáros, aki a felső-tiszai
hadtest parancsnokságát maga vette át visszavonult. Schlik nem üldözte a
magyar csapatokat, mert közben értesült az Eperjest fenyegető
támadásról és seregével visszatért Kassára. Mészáros december 30-án
megindult Kassa felé, és január 3-án értesült arról, hogy kétirányú
támadási terve kudarcot vallott, mert az Eperjesnél a magyar
nemzetőröket visszaverték. Így a magyar csapatok január 4-én a várostól
délre felfejlődtek a támadáshoz, Schlik csaknem teljes haderejével
álltak szemben.
Buda, 1849. január 1.
Mivel az év utolsó napjaiban Windisch-Grätz seregével egészen Buda
közeléig tört előre, a magyar főváros menthetetlen helyzetbe került.
Ekkor megkezdődött a főváros kiürítése, amely január 5-ig sikeresen
befejeződött. A kormány és az országgyűlés Debrecenbe települt.
Első Konrad hadművelet, 1945. január 1.
Az ostromlott Budapest felszabadítására a IV. SS-páncéloshadtest 1945.
január 1-jén este 19 óra 30 perckor indította meg támadását. A
páncélosok mindenhol áttörve a szovjet védelmet, a Vértes átjárói felé
nyomultak előre, hogy elérjék Bicskét, a budapesti irány kulcsát. A
szovjet front és hadsereg-parancsnokság magához térve az első
megrázkódtatásból, lázas sietséggel kezdte meg csapatai
átcsoportosítását a veszélyeztetett irányba. Tollbuhin marsall, a 3.
Ukrán Hadseregcsoport parancsnoka tudta, ha Bicske a németek kezére
kerül, és a német páncélosok kijutnak a Vértesből, akkor akár huszonnégy
óra alatt elérhetik Budapestet. Ezért aztán Zaharov hadseregtábornok, a
térségben lévő 4. gárdahadsereg parancsnoka, a támadás elreteszelésére
bevetette valamennyi tartalékát, az 5. gárda-lovashadtestet, a 7.
gépesítetthadtestet, a 2. gárda-gépesítetthadtestet, végül a 18.
harckocsihadtestet is. A fokozatosan megszilárduló szovjet védelem
ellenére a Wiking SS-páncéloshadosztály Germánia és Westland ezredének
sikerült Bicskéig előretörniük. A Totenkopf SS-páncéloshadosztály
ezalatt a balszárnyon Zsámbékig jutott. A német 711. gyaloghadosztály
január 6-án pedig felszabadította Esztergomot. Itt azonban a bevetett
szovjet erők hatására a front január 7-én megmerevedett. Ezzel
párhuzamosan, a szovjet csapatok éppen január 1-jén kezdték meg Pest
ostromát, miután a német–magyar csapatok karácsony és szilveszter között
vonultak vissza az úgynevezett pesti hídfőt védő Attila-vonalból.
Minden kornak
és nemzetnek megvannak a maga példaképei. Példaképek, akiket mindenki
ismer, akikre mindenki felnéz. Ilyen nekünk, magyaroknak Buzánszky Jenő
bácsi, a legendás Aranycsapat hátvédje és egyben utolsó élő játékosa,
aki aktív sportolóként azért hajtott, dolgozott, hogy egy elnyomó
rendszerben is azt érezhessék az emberek, hogy érdemes magyarnak lenni;
aki önbizalmat és identitást adott az embereknek, olyan valamit, amit
máshol abban az időben nem kaptak, nem kaphattak meg. Buzánszky Jenő
bácsi nem „csupán” a magyar sporttörténet élő legendája, hanem egy
olyan ember, aki mindnyájunknak példaként szolgál.
Mint ahogy az a dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumtól kapott díszoklevélen is szerepel:
„magyarságból jeles,
emberségből kitűnő,
sportszeretetből kimagasló,
sportteljesítményből kiváló.”
A hűség, a kitartás, az emberség és a hazaszeretet embere ő.
1925. május 5-én született Újdombóváron.
„3 éves korom óta a labda volt a középpontban. Az elején még a
teniszlabda, meg minden olyan kerek eszköz, amit rugdosni lehetett. Majd
az első futball labdát 12 éves koromban kaptam húsvéti ajándékba a
szüleimtől” – meséli Jenő bácsi dorogi otthonában. Dombóváron az
Esterházy Miklós nádor Katolikus Főgimnáziumban érettségizett. Persze
nem profi futballistaként kezdte pályafutását; vasutas szülők
gyermekeként neki is a MÁV lett az első állomás. Forgalmistaként
dolgozott Dombóváron, miközben csatárként focizott a Dombóvári
Vasutasban. Ekkor még vasúti tiszt szeretett volna lenni, ezáltal
került Pécsre is, a PVSK csapatába Szabó Péter edző kezei alá, ahol már
világossá vált: a futball az ő pályája. A vasúti tiszti karriernek egy
passzus vetett véget, melyben B-listázták (politikailag
megbízhatatlannak titulálták), és felmondtak neki. A vasutas szakmának
ezzel búcsút inthetett, de a focinak nem; így került át az első
osztályban szereplő Dorogra, amely legnagyobb sikereinek helyszíne
lett. 1947-59-ig volt a Dorogi AC játékosa, az itt töltött évek alatt
49-szer (összesen csupán három vereséggel!) játszott a magyar
válogatottban, az Aranycsapat alaptizenegyének egyetlen vidéki
játékosaként. „Büszke vagyok arra, hogy minden válogatott mérkőzésen
’50-től ’56-ig kezdő voltam, soha nem cseréltek le, végigjátszottam
minden mérkőzést” – teszi hozzá a magyar sportlegenda, aki részese volt
az Aranycsapat időszakának minden nagy sikernek: olimpiai bajnok
(1952), Európa Kupa-győztes (1953), világbajnoki ezüstérmes (1954).
Felújított fotó az Aranycsapatról.
Álló sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor,
Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László
Guggolnak: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula
„Egy dorogi ismerősöm mesélte, hogy
amikor egy malajziai emberrel beszélgetett az interneten, és megkérdezte
tőle, mit tud az országunkról, a férfi ennyit felelt: kicsi,
kommunista, Aranycsapat”– meséli Jenő bácsi. A sport, és ezen belül is a
futball mint a legnagyobb tömeget vonzó, tömegszórakoztató eszköz,
mindig is fontos szerepet töltött be a társadalomban. Hazánk életében a
második világháborút követően kitüntetett szereppel bírtak önbizalmat
és reményt adó futballistáink, akiknek köszönhetően a „kicsi” és
„kommunista” jelzők mellett az „Aranycsapat” mint fogalom is
megjelenhetett a külföldiek Magyarországról alkotott képében. Ám
elsősorban mégsem a külföldiek fejében kiharcolt helyért kell példát
vennünk az Aranycsapat játékosairól. Hanem arról az elképesztő
alázatról, emberségről és hazaszeretetről, amely minden válogatott
meccset áthatott, és aminek köszönhetően az évszázad mérkőzéseként
emlegetett 1953-as angliai 6:3-as győzelem nem csupán az Aranycsapat
győzelme volt, hanem minden magyar magáénak érezhette azt. Jenő bácsi
szavaival élve: „A fiataloknak bele kell gondolniuk abba, hogy a sport
nem csak a pénzről szól, hanem az emberek számára hozható örömről is.
Aki a címeres mezt magára húzza, annak egy országot kell képviselnie és
egy országnak kell örömet szerezni, a magyar embereknek – nem csak az
országon belül, hanem a határon túli, a világ magyarjainak is – , hogy
legyenek büszkék, bárhol is élnek, arra, hogy magyarok.”
Buzánszky Jenő focizik az óvodásokkal egy Ovi-Foci pálya átadóján
A fiatalokról, a fiataloknak, a fiatalokért
Jenő bácsi még 89 évesen is a magyar
sportért, illetve annak utánpótlásáért fáradozik, a mai napig aktívan
részt vesz a gyerekek sporthoz-focihoz való viszonyának javításában.
2011-ben megalapította az OVI-FOCI Közhasznú Alapítványt, azzal a
célkitűzéssel, hogy a gyermekek minél korábban megismerkedhessenek a
mozgás örömével; A gyermekek életének első hat évében az egyik
legnagyobb változást a mozgás fejlődése jelenti. Amellett, hogy ebben a
korban sajátítják el az alapmozgásokat, a sport testi és lelki
egészségre gyakorolt hatása sem elhanyagolható. Így nem kérdés, hogy a
mozgás szeretetére való nevelést már óvodás korban el kell kezdeni –
hogy társadalmunk legfiatalabb tagjai az óvodából kikerülve sportot
szerető, mozgást igénylő, testileg és szellemileg friss gyerekként
kerüljenek az iskolába. Mindemellett, tegyük hozzá, a magyar sport
jövője elképzelhetetlen a felnövekvő generációk sikeres és minél
szélesebb körű sportnevelése nélkül.Az alapítványt a legendás
Aranycsapat hátvédje, Buzánszky Jenő alapította 2011-ben; az Ovi-Foci
Program gyors és hatékony megoldást kínál minden olyan óvoda számára,
melyeknek a mindennapos testnevelés szakszerű megvalósítása idáig
valamilyen problémába ütközött. A fiataloknak a magyar sportlegenda azt
üzeni, hogy sok mindenről le kell tudni mondani annak, akinek megvan a
tehetsége. „A sikereket nem adják ingyen. Ha valaki valamit el akar érni, akkor le kell tudni mondani dolgokról” – mondja, majd a sportolóknak címezve iránymutató tanácsként hozzáteszi: „a sport nem önmagáért van, hanem az emberekért, és nem a közönség viszi a futballt a pályára, hanem fordítva.”
Mint ahogy ismert, Buzánszky Jenő bácsi az utóbbi időben betegséggel
küzd. Ezúton kívánunk neki mihamarabbi gyógyulást és egészséget. Hajrá,
Jenő bácsi!
Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter szerint Franciaország "készen áll arra, hogy újra megfontolja"
a Misztral helikopter-hordozó hajók átadását Oroszországnak. A
miniszter közleménye szerint az átadást az Ukrajnában megkötött
tűzszünet betartásához viszonyítják, valamint egy olyan terv
kidolgozásához, ami valós politikai rendezést jelentene. Tehát
Franciaország ahhoz viszonyítja egy államközi szerződés teljesítését
vagy nem teljesítését, hogy hogyan rendeződik egy olyan konfliktus,
amiben egy a szerződésben részt nem vevő ország folytat fegyveres harcot
saját állampolgárai ellen, hatalmas megrendeléseket adván a nyugati
fegyvergyártó cégeknek.
A francia sajtó szerint 2015-ben a
Misztral-ügy újra egy meghatározó téma lesz, és ezzel gyakorlatilag azt
valószínűsítik, hogy a kormány a hajókat továbbra sem akarja átadni -
mert ha eleget tennének a szerződésben foglaltaknak, nem lenne ügy
belőle 2015-ben. A francia sajtó egyre nagyobb nyomást helyez a
kormányra ennek kapcsán. Politikai elemzők szerint a kormány nem csak
szégyenbe hozta az országot, de azzal, hogy az Egyesült Államok
nyomására szegnek meg egy államközi szerződést, Franciaország hosszú
távon hitelteleníti magát és elriasztja a potenciális megrendelőket,
komoly károkat okozva így a hazai iparnak.
Az
első hajót, a Vlagyivosztokot 2014 november 14-én kellett volna
átadniuk. Oroszország korábban már Párizsba küldte a hajó
hazavezénylésével megbízott legénységet. A hajógyár szakszervezete már
készült az átadási ünnepélyre, amire végül nem került sor, és erről a
kormány az utolsó pillanatban tájékoztatta őket.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár
Washington utasítására hivatalos ajánlatot tett arra, hogy
Franciaország ne adja át a hajókat a megrendelőnek, ehelyett az
Egyesült Államok venné meg az Oroszország számára gyártott hajókat. Az
orosz fél egyelőre elfogadja a szerződés rendezéseként a hajók
megkésett átadását, vagy a teljes befektetett összeg visszafizetését. A
NATO egyébként sem tudná megvenni a hajókat, mert amennyiben a francia
kormány szerződést szeg, a NATO egyéves költségvetésének közel
dupláját kellene jóvátételként fizetnie.
A francia kormány továbbra is válaszút
előtt áll: felvállalják-e, hogy Washington nyomására megszegnek egy
államközi szerződést, és ennek hatására megrendelések tucatjaitól esnek
el, hiteltelenítik magukat a potenciális megrendelők előtt, és
emellett még a NATO éves költségvetésének dupláját is ki kellene
fizetniük, Washington pedig feltételezhetően nem fogja kárpótolni
"szövetségeseit" az okozott veszteségért.
Nagy
hírt nem csapott a média, mert ez már így is furcsa és szemet szúr
mindenkinek, hogy ebben az évben a harmadik és a másik kettő felderítése
nem történt meg.
De nézzük, mit kell tudni Malajziáról?
- Malajzia az egyik (vagy talán az egyetlen olyan muzulmán állam, hol
nyugati gazdaság van és nincs iszlám fanatizmus. Hú, ez nem passzul az
iszlám fóbiába!
- Malajzia fokozatosan nem szeretne
külkereskedelmi forgalmát dollárban többé lebonyolítani. Pontosan
tegnapelőtt írták Kínával alá ezt a szerződést és rá egy napra lezuhan
ismét egy gépük. Tekintettel a másik két balesetre, kizárt dolog, hogy a
gépek technikai állapotára ne figyeltek volna oda.
-
Malajziában egy nemzetközi bíróság, a "Kuala Lumpur" (amit az USA nem
ismer el) G.W. Bush-t és minisztereit háborús bűntény miatt elítélte.
Malajziában életfogytiglan rácsok mögé kerülnének ezek a gazemberek.
- Az USA már évek óta próbálkozik Malajziát és Szingapurt az USA-val
egy szabad kereskedelmi szerződésbe bevonni. Ezek az államok
elutasítják. Tudni kell mind a két ország technikai és
infrastrukturális színvonala a nyugat-európaival egyenlő szinten van és
az USA-nak egy fontos stratégiai pont lehetne Kínával szemben.
Úgy
látszik 2015 az útdíjak éve lesz, és már nemcsak az autósokat
sarcolják meg, hanem a gyalogosokat is. Komlón legalábbis kiépítettek
egy forradalmian új beléptetőrendszert, melyben a tízemeletes
társasházak lakói csak telefonhívással tudják elindítani a liftet.
A
Népszabadság azt írja, hogy a lifthasználatot korlátozó megoldást hét
társasházában vezették be, és az volt a céljuk, hogy a közös költséggel
tartozó lakókat fizetésre ösztönözzék. A hét lift felszerelése 700
ezer forintba került, de a befektetés máris sokszorosan megtérült: 4
millió forintnyi tartozást sikerült beszedni.
A
zseniális találmányt egy komlói cég tulajdonosa, Pap Zoltán
fejlesztette ki, és szabadalmaztatta is az ötletét. A liftvezérlő
rendszer azonosítani tudja a telefonszámokat, és ha egy adós hívja fel
az indításhoz használt számot, nem indul el.
Budaházy
György, a szövetkezet vezetője a lapnak elmondta, hogy az adósságot
felhalmozók nagy része valószínűleg azért nem fizeti a rezsit, mert nem
lát esélyt a lakás megtartására. Hozzátette, a liftes módszer
bevezetése után főleg a felső szintek lakói rendezték a tartozásukat. (index)
Gorlovka
fő helyszínként szerepel. A város mára virradóan egész éjjel főként az
(Артемовск)Artyamovszkban tanyázó valcmanista latortüzérség
csapásaitól szenvedett. (Jelenleg is.)
Donyeck “Október” kerületének lakóházai közé tüzérségi gyújtógránátokat lövöldözött be az éjjel a pribékhorda.
A donyecki repülőtér mindkét terminálja erős valcmanista tüzérségi tűz alatt állt az éjszaka folyamán.
Peszki
hiénaodúit a népköztársaságiak továbbra is partizánmódszerekkel
támadják. Az akciókban a jelentés szerint tegnap kora délutántól
hajnali három óráig több tucat valcmanista zsoldos harapott fűbe.
(Авдеевкa)Avgyejevkába
az éjszaka ismét “beakciózták” magukat a milicisták. Helyi idő szerint
reggel hat órakor még dúltak a harcok Avgyejevkában.
(Лидиевкa)Ligyijevkát hajnali négy órakor kezdte bombázni Nyalókakirály latortüzérsége.
(Панфиловкa)Panfilovka
bányterület éjfél óta célpontja a bérgyilkosok tüzérségének. Ez utóbbi
két helyszínen sok polgárí halottja lehet a terrorbombázásoknak.
(Лутугинo)Lutugino úgyszintén Valcman latortüzérségének célterepe lett tegnap este óta.
(Новотошковкa)Novotoskovka
és a 31. blokkposzt között öt valcmanista latortank olvadt le a
milicisták “útszéli” akciója miatt éjfél tájban.
(Старый Айдар)Sztarij Ajdar martalócai mára virradóan megismerhették a milicisták éjszakai szokásait.
Tegnap
ugyanis a térségben vad ütemű erősítési műveletekbe kezdtek
Nyalókakirály latorhordái. A (Старый Aйдар)Sztarij
Ajdar-(Передельск)Peredalszk-(Геевка)Gejevka-(Горшовка)Goskovka-(Райогородка)Rajgorodka-vonal
mentén erődrendszer kiépítésébe kezdtek. https://balrad.wordpress.com/2015/01/02/lassan-minden-a-helyere-kerul-donbasszban/