2015. január 20., kedd

A rivnei eset tanulságai: Washington politikai nyomásgyakorlásra használhatja a nukleáris terrorizmust

Oroszország úgy döntött, hogy a továbbiakban elutasítja az Egyesült Államok segítségnyújtását az atomenergia terén, és az amerikaiakat kizárják a nukleáris létesítmények biztonságának szavatolásából. A nagyhatalmak eddig közös erővel biztosították az atomfegyver gyártására alkalmas anyagok őrizetét, hogy az ne kerülhessen terroristák kezébe, vagy a feketepiacra. A Boston Globe most névtelen forrásra hivatkozva azt állítja, hogy tavaly év végén nyilvánosan be nem jelentett tárgyalások zajlottak Moszkvában, melynek eredményeként megállapodás született arról, hogy az Egyesült Államok többé nem vehet részt a fegyvergyártásra alkalmas, magas dúsítású urán és plutónium készletek őrizetében. A lap szerint "az oroszok már informálták az amerikaiakat arról, hogy a továbbiakban visszautasítják az Egyesült Államok segítségnyújtását. [...] Ez a döntés a hidegháború óta történt legjelentősebb nemzetközi együttműködés felmondását jelenti."
A lap Sam Nunn volt amerikai szenátorra hivatkozva azt írja, hogy ez jelentősen fokozza a terrorfenyegetések kockázatát világszerte. Az Egyesült Államok 1990 óta vesz részt a kölcsönös nukleáris leszerelés programban, melynek részeként a nagyhatalmak közösen felügyelték a tömegpusztító fegyverek megsemmisítését. A megállapodás felmondása azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak többé nincs rálátása az orosz atomfegyver-arzenálra, nem lesznek hozzávetőleges információi sem annak mennyiségéről, se az atomfegyvergyártásra alkalmas alapanyagok felhalmozásának mértékéről.
Hídfő.net.ru | Orosz nukleáris leszerelés
Az amerikaiak eddig részt vettek Oroszországban a tömegpusztító fegyverek leszerelésének felügyeletében. Az a tény azonban, hogy az Egyesült Államoknak rálátása és hozzáférése volt ezekhez az anyagokhoz, a világpolitikai helyzet alakulása miatt jóval veszélyesebb tényezőnek bizonyult, mint a nemzetközi terrorizmus maga.
Az ukrán konfliktus rámutatott, hogy a nyugati országok nukleáris létesítményeket is felhasználnak politikai zsaroló tényezőként. Ukrajna utolsó legitim elnöke, Viktor Janukovics kénytelen volt aláírni a nyugati vezetőkkel egy megállapodást saját lemondásáról és az előrehozott elnökválasztás kiírásáról, miután "ismeretlen fegyveresek" elfoglalták a rivnei atomerőművet. Az atomerőműben történtekről a nyugati országokban hírzárlatot rendeltek el. Az orosz sajtóban szintén csak a híranyag jutott nyilvánosságra, további spekulációk nem jelentek meg a történtek kapcsán.
Hónapokkal később azonban Dimitrij Rogozin bejelentette, a Roszatom a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez fordul azzal a kéréssel, hogy ellenőrizze az ukrajnai atomerőművek biztonságát. Rogozin szerint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyelete alá kell helyezni az ukrán atomerőműveket, mert az országban káosz van és a nukleáris létesítmények "vonzzák a szélsőségeseket és azokat, akik ezt zsarolásra használják fel, hogy elérjék politikai céljaikat". (Mostanra a nyugati országok által hatalomra juttatott kijevi kormány amerikai cégek kezére jászotta az atomerőműveket.)
Moszkva nem kockáztatja meg, hogy Oroszország területén "rejtélyes esetek" történjenek, melynek során atomfegyverek vagy fegyvergyártásra használható alapanyagok tűnnek el. Ennek legjobb módja, hogy az amerikaiaktól megvonják az ellenőrzés jogát, hogy a nyugati hatalomnak ne legyen hozzáférése egy ilyen zsaroló tényezőhöz. A rivnei atomerőmű esete egyben arra is rámutatott, hogy Washington a nyugati sajtó egészében gyakorlatilag kézi vezérléssel irányítja az információáramlást.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/20/rivnei-eset-tanulsagai-washington-politikai-nyomasgyakorlasra-hasznalhatja-nuklearis

Az argentin események, és ami mögöttük van...l

Az argentin történelem két legszörnyűbb terrortámadást 1992-ben és 1994-ben követték el. Az első esetben az izraeli nagykövetségnél, a második esetben az AMIA zsidó Mutual épületnél hajtottak végre robbantásos merényletet. Két évtizeden keresztül senki sem tudta megmondani, hogy kik voltak a felelősök a borzalmas merényletek elkövetésében, amelyek során csaknem 200 ember vesztette életét.l

Most egy volt izraeli nagykövet nyilatkozatai új megvilágításba helyezik az eseményeket. Ezek szerint a támadást valószínűleg a cionisták szponzorálták, és „hamis zászló alatti” műveletként hajtották végre.l


Itzhak Aviran Izrael nagyköveteként 1993-2000 között töltötte be tisztségét Argentínában.l

Itzhak Aviran január 2-án feltárta, hogy izraeli ügynökök már elküldték a legtöbb terroristát, akik felelősök voltak az AMIA épületnél elkövetett merényletben a „másvilágra”.l

Az AMIA épület ad otthont a DAIA-nak, azaz az Izraeli Egyesületek Argentin Küldöttségének, és egyben fontos székhelye a pro-izraeli lobbinak.l

Aviran saját szavaival: „Azok, akik elkövették az AMIA épület ellen a terrorista támadást, azok a másvilágra lettek küldve. Mi (Izrael) csináltuk!”l

A mondatainak lényege teljesen egyértelmű: nagyon is pontosan tudták, hogy kik követték el –miközben két évtizede ezt a hatóságoknak nem sikerült feltárniuk - , és azok az elkövetéshez minden engedélyt megkaptak Izraeltől, habár Mr. Aviran az állításait nem támasztotta alá. Mégsem meglepő, hogy az izraeli kormány azonnal kiadott az ügyben egy teljes tagadást:l

l„Aviran, volt nagykövet 15 évvel ezelőtt visszavonult, és a mostani nyilatkozatai teljesen függetlenek a valóságtól. Aviran kijelentései hiteltelenek és nélkülöznek minden ismeretet. Ezek csak fantáziálások és semmilyen körülmények között nem tükrözik a mögöttes valóságot. Izrael továbbra is együttműködik Argentínával folytatva a nyomozást a támadások kapcsán.”l


Héctor Timerman argentin külügyminiszter ellen, aki magát baloldali zsidónak tartja, a fia pedig újságíró, a 70-es években vádat emelt az Egyesült Államok által támogatott polgári-katonai rezsim, ami akkor a hatalmat birtokolta Argentínában.l(erős harc folyt a helyi Munkáspárt az azt támogató kommunista eszmék ellen)l

Héctor Timerman azt nyilatkozta, hogy Aviran volt nagykövet kijelentései tükrözik, hogy „Izrael bosszút áll és alattomos kivégzéseket hajt végre” és ezzel magyarázható az is, hogy Izrael ellenzi a „Megértés Memorandumát”, amit Argentína és Irán egy évvel ezelőtt írt alá azért, hogy egyszer és mindenkorra tisztázzák , hogy ténylegesen kik követték el 1994-ben az AMIA elleni támadást.l


Mr. Timerman úgy jellemezte Aviran nyilatkozatait, hogy azok „rendkívül súlyosak”, mert bizonyítják, hogy Izrael a fontos információkat eltitkolja és így megakadályozza, hogy új bizonyítékokhoz jussanak, amelyek segítenének az ügy kiderítésében.”l


A terrortámadások kapcsán folyó argentin tárgyalások el voltak nyomva a két évtizede tartó korrupció és az egymást váltó „demokratikus” kormányok miatt, kezdve Carlos Menem-től, aki akkor volt elnök, amikor a két támadást elkövették, valamint Fernando Da la Rau, Eduardo Duhalde és Nestor Kirchner elnökökön keresztül akár Cristine Kircher mostani kormányáig.l

Amióta a két robbantásos merényletet végrehajtották, a gyenge Argentína nem tudott fellépni az amerikai és izraeli befolyás és belügyekbe való beavatkozás ellen. Amerika és Izrael gyorsan kialakították Argentínában a saját geopolitikai érdekeiket, és szívesen teremtettek volna „casus bellit”, azaz ürügyet valamiféle hadüzenethez a közel-keleti ellenségek, különösen Irán és Szíria ellen. A saját geopolitikai érdekeik megvalósításához nyomást gyakoroltak a helyi nagykövetségeikkel és a titkosszolgálataik, mint az FBI, a CIA, az NSA, a Mossad, a Shin Beth és a többi leple alatt, és „ezekkel is segítették a terrorista merényletek kivizsgálását”.l

Így történhetett meg az, hogy az autóba rejtett bombák kapcsán a semmiből megállapították, hogy szíriai és iráni kapcsolatok állnak a merényletek mögött, és az állításukhoz megfelelően hamisították a bizonyítékokat, amelyeket hét befolyásolható és korrupt bírótól is hallani lehetett az elmúlt két évtizedben.l

Az AMIA esetében egy bírót, Juan Galenot azóta bíróság elé állítottak. Juan Galeno elismerte, hogy a DAIA akkori elnöke, Ruben Beraja (aki aztán később börtönbe került a tulajdonában lévő Mayo Bank esetében elkövetett csalássorozat miatt, amitől a bank bedőlt) megvesztegetett egy kétes autókereskedőt, név szerint Carlos Telledint 400.000 dollárral, hogy hamisan vádolhassák meg őt az autós bombamerénylet kapcsán egy nemlétező szíriai kapcsolattal, ami viszont egy nemlétező iráni kapcsolathoz vezet...l

A teóriájuk egy kis darab fémtárggyal volt egyedül alátámasztva, amin megtalálható az AMIA merénylet során felrobbantott autó sorozatszáma, melyet a törmelék alatt leltek fel, ahol egyébként minden más megsemmisült. A sorozatszámot tartalmazó fémtárgyat egy "szerencsés" izraeli hírszerző tiszt találta meg!!l

l(Ez kísértetiesen hasonlít arra, amikor a Trade Center totális megsemmisülését követően egy szerencsés FBI tiszt megtalálta Mohamed Atta épen maradt útlevelét.)l

Különben is az amerikai külpolitika a Közel-Keleten, különösen Irán tekintetében negatív irányt vett az elmúlt években.l

Argentínában az egymást követő gyenge és korrupt kormányok az amerikai külügyminisztérium, a CIA, a Mossad, a DAIA, az AMIA, a központi média nyomása alatt állnak, és a cionista lobbi úgy tolja maga előtt az érdekeinek megvalósításához Argentínát, mint egy parafát a nyílt tengeren.l

Egy példa: George W. Bush kétségbeesetten kereste a casus bellit Irán ellen. 2006 szeptemberében New York városban járt Argentína akkori elnöke, Nistor Kircher. Bush és Kircher egy titkos találkozón vettek részt akkor a Waldorf-Astoria Hotelben nyolc erős cionista szervezettel, akik meg akarták győzni őt és a külügyminiszterét, Jorge Taian-t, és az akkori first-ladyt, a nemzeti szenátust és a hamarosan elnökké váló Cristina Kirchnert, hogy meg KELL vádolniuk Iránt az AMIA elleni támadás kivitelezésével.l

Nyilvánvaló, hogy a korábbi elnök nem tudta visszautasítani az ajánlatukat, mert azonnal kineveztek argentin szövetségi ügyésznek egy helyi cionista fanatistát, Alberto Nismant, aki aztán az AMIA elleni támadás esetében is aktívan vizsgálódott. l

Nisman a kinevezése után azonnal Washington államba látogatott, ahonnan olyan bizonyítékokkal tért vissza, amelyek szerint a korábbi iráni elnök, Ali Rafsanjani és nyolc minisztere kitervelte, finanszírozta és megszervezte az AMIA támadást a Hezbollahhal.l

A rettenetesen felelőtlen vád a korábbi iráni elnök ellen úgy hat, mintha egy hadüzenet lenne Argentína részéről. De nem kell aggódni: Bush állt Kirchners mögött.l

Nisman, "Argenína" ügyésze később átadott egy Irán ellen szóló teljes jelentést a Legfelsőbb bíróságnak... na melyiknek? Az izraelinek!l


Obama megmenti Cristinat

Üdvösség Cristina Kirchner számára, hogy az időtájt került hatalomra, mint Obama elnök, aki úgy döntött, hogy moderálja Amerika Iránnal kapcsolatos külpolitikáját.l

A múlt évben zöld utat engedett Obama Cristina részére abban, hogy mérsékelheti Argentína Irán elleni vádaskodását és helyette "békés párbeszédet" kezdhet.l

Így Timerman külügyminiszter a múlt évben közeledni kezdett Iránhoz, aminek az eredményeként aláírták a "Megértés Memorandumát", hogy ily módon megtalálják az igazi bűnösöket, akik az AMIA bombatámadás mögött állnak.l

Azóta fülsiketítő a DAIA, az AMIA, az OSA (Argentin Cionista Szervezet), a Zsidó Világkongresszus, Izrael Nagykövetsége, az AIPAC és a helyi cionista erők üvöltése és sírása az általuk ellenőrzött médiában.l

A "Megértés Memorandumának" aláírását követően Argentína Iránnal közösen megalakította az Igazságügyi Bizottságot. Ha meglesz a merényletekkel kapcsolatban a pontos igazság, akkor öten írják majd alá az erről szóló végleges dokumentációt: két iráni, két argentin és egy harmadik ország, melyet a másik kettő közösen elfogadott.l

Az nyilvánvalóan jelentős és hangsúlyos kérdés, hogy a cionista argentin szövetségi ügyész, Alberto Nisman, valamint Judge Rodolfo, Canicoba Corall, és mindazok, akik erős befolyással rendelkeznek a helyi és a nemzetközi lobbiban, és eddig hangosan mondták, hogy "bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a támadások elkövetésében Irán a vétkes", akkor most miért kell létrehozni egy Igazságügyi Bizottságot?l

A csúf igazság, hogy nyilvánvalóan másként történtek a merényletek, mint ahogyan a a központi médiában hangoztatják. Az 1994-es AMIA elleni bombamerénylet egy izraeli "hamis zászló" alatt végrehajtott merénylet volt.l

2009-ben Dr. Jim Fetzerrel (aki a társalapítója a "Tudósok a 9/11 Igazságért" szervezetnek) folytatott beszélgetésében egy író elmagyarázza és pontosan részletezi, hogy működik a cionista "hamis zászló" stratégia Argentínában: http://www.voltairenet.org/article162474.html

A La Nacion nevű Buenis Aires-e újság számolt be arról, hogy az argentin külügyminisztérium kiadott egy közleményt, miszerint az izraeli kormány ragaszkodik ahhoz, hogy "Irán bűnössége a merényletek kapcsán bebizonyosodott, és ennek értelmében ne folytassák a vizsgálatokat. "l

Bebizonyosodott? Milyen bizonyítékokkal? Mossados? CIA-s? Külügyminisztériumi? DAIA-s? AMIA-s?...l

- írta: Adrian Salbuchi argentin politikai elemző -





Alberto Nisman "öngyilkossága"l

Az öngyilkosság súlyos dolog, főleg, ha egy közéleti szereplővel történik. Mégis a pro-izraeli zsidó Alberto Nisman, aki egyben a multi-milliárdos cionisták üdvöskéje is volt egyben, tényleg odáig jutott, hogy fejbe lője magát egy 22-es kaliberű pisztollyal?l

Vagy a korrupt, maffia-szerű cionista összeesküvők végeztek vele? Amelyre azért lehetett nyilván okuk, mert nem tudta az állítólagos bizonyítékokat ténylegesen alátámasztani. A halálával a cionista állítólagos bizonyítok alátámasztása kitolható, az országban a feszültség gerjesztése és a világban iszlamofóbia tovább fokozható.l

l"Halva találták otthonában a Cristina Fernández de Kirchner argentin államfőt megvádoló ügyészt, néhány órával azelőtt, hogy az ügyben meghallgatta volna a kongresszus – jelentették argentin televíziók igazságügyi illetékesekre hivatkozva."l

Alberto Nisman többször felemelte a hangját Kirchner asszony ellen. Azzal gyanúsította az államfőt, hogy késlelteti a nyomozást, hogy megvédjék az "iráni szökevényeket".l

Nisman amellett, hogy megfogalmazta panaszait, el akarta érni, hogy Kirchner, Timerman és más tisztviselők pénzeszközeit befagyassszák (mintegy cionista gazdasági megtorlásként).l

Héctor Timerman külügyminiszter határozottan tagadta Nisman ügyész vádját, és azt állította, hogy így próbálják destabilizálni a helyzetet kilenc hónappal az elnökválasztás előtt.



PersiaNews

A demokraták vezére kifárasztaná a demokráciát

Népszavazást akar tartani a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, ezúttal a Tesco bezárásai miatt, amit a vasárnapi zárva tartás törvénybe iktatásával magyaráznak. A DK fokozottan aggódik amiatt, hogy a nyugati multinacionális cég nem tud elég profitot zsebre tenni ahhoz, hogy tovább terjeszkedjen Magyarországon. A Tesco ugyanis közel 40 áruházát zárja be, amit a kormány korlátozó intézkedéseivel indokolnak. Gyurcsányék emiatt egy petíciót indítottak, amiben követelik, hogy legyen népszavazás a vasárnapi zárva tartás megszüntetéséről. A párt szerint amiatt kell a népszavazás, hogy a magyar emberek döntését se a Fidesz aknamunkája, se Varga Mihály hazugságai ne tudják megakadályozni.
A Demokratikus Koalíció az utóbbi hónapokban több alkalommal akart már népszavazást kiírni, legutóbb az útdíjrendszer miatt. Terveik szerint mostanra tömeges demonstrációknak kellene alátámasztania ezeket a követeléseket, és a népszavazások olyan rendszeressé válnának, mint a mostanra már heti szinten szervezett tüntetések. Csakhogy nem véletlen nem ír ki a kormány népszavazást minden kérdésben, amit a pártok vagy civil szervezetek felvetnek; egy referendum lebonyolítása többek között azt is jelenti, hogy azt követően több mint fél éven át az embereket lehetetlen mozgósítani bármiféle szavazásra.
Magyarországon soha nem volt kultúrája a demokráciának, és nem is lesz. Az emberek vezetők után mennek, nem szavazni akarnak, és ez a baloldalra is úgy igaz, mint a jobboldalra. Gyurcsány Ferenc távozása gyakorlatilag kivégezte az MSZP-t mint pártot, mert a párt tagsága ment a vezetője után (az új pártba), ahelyett, hogy az újonnan megválasztott pártvezetőt elfogadná. Ők sem ismerik a "demokrácia kultúráját", mégis ezt követelnék meg Magyarországtól.
Hídfő.net.ru | A demokraták vezére"Gyurcsány Ferenc, demokraták vezére"
A tapasztalatok szerint egy népszavazás kiírása utáni hónapokban bármilyen, újonnan kiírt népszavazás eredménytelenül zárul, mert az újabb referendumon nem lesz meg az érvényességhez szükséges részvételi arány. Gyurcsányék törekvése ennek megfelelően az, hogy lehetőleg rendszeresen legyenek kiírva újabb és újabb referendumok.
A radikális atlantista párt Washington geopolitikai céljait szolgálja ki Magyarországon. Washington pedig tisztában van azzal, hogy Magyarországon a többség ki akar lépni az Európai Unióból. A kormány is tisztában van ezzel, ellenkező esetben nem folytatna unióellenes retorikát. Minden, háttérelemzésekkel rendelkező politikai erő tisztában van vele, ahogyan azzal is, hogy az Európai Unióra 2015 január 1-je óta van alternatíva. Magyarország a térségi politika alakulása miatt a jövőben csatlakozhat az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz, - amit értelemszerűen egy népszavazás nélkül nem lehetne megtenni.
A radikális atlantista pártok emiatt a demokrácia "kifárasztására" törekszenek. Újabb és újabb népszavazásokat akarnak kiírni, tetszőleges belpolitikai ürügy miatt. Ahogy a tandíjat is leszavazta Magyarország (és van tandíj), ezeken a népszavazásokon is fölöslegesnek bizonyulna a részvétel, annak a kormányra semmilyen kényszerítő ereje nem lenne. Az egyszerű szavazó pedig levonná a következtetést, hogy fölösleges elmenni szavazni. Minél több népszavazást íratnak ki a pártok belpolitikai ürügyre hivatkozva, annál valószínűbb, hogy az Európai Unióból kilépés kapcsán, előbb-utóbb belpolitikai kényszerből kiírt referendumon nem lenne meg az érvényességhez szükséges részvételi arány.
A kormány nem azért folytat unióellenes retorikát, mert gondja lenne a nyugattal. Hanem amiatt, mert ez társadalmi elvárás. Ha a Fidesz nem vállalja fel a nyugatellenességet, az emberek megszavaznak egy másik pártot, ami felvállalja. Az Európai Unióból kilépésre társadalmi igény van, vagyis a kilépést lehet késleltetni, de elkerülni nem. Ha a demokrácia "kifárasztásával" a DK érvényteleníteni tudja a kilépésről kiírt referendumot, azzal saját létezését alapozza meg. A DK propagandája szerint ugyanis ők a jó demokraták, a mindenkori magyar kormány pedig gonosz neofasiszta diktátor, amit csak alátámasztana egy sokadik, érvénytelen népszavazás.
Minden, belpolitikai témában kiírt népszavazás értelmetlen, ameddig nem változik meg az a politikai közeg, ami a magyarországi politikát meghatározza. Az Európai Unió közvetlen felelőssé tehető a munkahelyek megszűnéséért, mivel a kvótarendszer miatt minden 10 gyárunkból 9-et be kellett zárni. Ha belpolitikai változást akarunk, ahhoz a nyugatnak, és a magyar közéletet korlátozó politikai környezetnek kell hátat fordítani.
Hídfő.net.ru | Népszavazás

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/20/demokratak-vezere-kifarasztana-demokraciat

136 milliárd forintot keresett a jegybank a forintosításon

A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak körülbelül 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A 136 milliárd forintos nyereségből mintegy 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségek rendezésére fordít a jegybank, a fennmaradó összeggel az eredménytartalékot tervezik emelni.

Háromezer milliárd forint

A devizahiteles törvény szerint a svájci frank hiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309,0 forinton konvertálták forinthitelre. Ehhez a devizát az MNB biztosította a bankoknak. Novemberben mintegy 12 milliárd dollár (3,3 ezer milliárd forint) értékben váltottak át forintra túlnyomórészt svájci frank alapú jelzáloghiteleket. Az MNB korábbi közlése szerint 2014 végéig minden bank gondoskodott a svájci frank (euró fejében történő) beszerzéséről.


MTI

Arady Pál
IDÉN SE AZ EU FOGJA ELTARTANI MAGYARORSZÁGOT!

Itt vannak az idei EU támogatási adatok!
(Források: Lázár János tegnapi nyilatkozata, MNB, KSH,)
A 2014-ban általunk befizetett tagdíj a mi "nagy támogatónknak": 246 000 000 000 HUF Pénzromlás a tvalyi költségvetési évhez képest (319/295=) 8,13%: 1 382 000 000 000 HUF Költségvetés önrésze az EU támogatás egy részéhez(10%): 80 000 000 000 HUF Összesen: 1 708 000 000 000 HUF Az idei EU támogatás: 2 000 000 000 000 HUF Netto támogatás tehát: 292 000 000 000 HUF Magyarország költségvetése: 17 000 000 000 000 HUF

Az EU támogatás (netto) aránya a költségvetéshez ebből következően csak: 1,7%Ez azt jelenti, hogy ha 100 Forint adót fizetsz az államnak, hogy működni tudjon, akkor abból az EU 1,7 Ft-ot fizet ki!!

No meg azt, hogy az EU továbbra se tartja el Magyarországot, sőt, ha nem lennénk tagok, akkor a netto támogatás sokszorosa folyhatna be az államkasszába!
Kapcsolódó:
Uniós támogatással épült dohánygyárat adtak át Debrecenben
Átadták az uniós támogatással épült Pandúr Ökoparkot Baján
Átadták a Mészáros Borház Borászati Kft. uniós támogatással épült szekszárdi belvárosi szállodáját
Uniós támogatással épült gyógyszergyártó üzem Zalaegerszegen
1,4 milliárd forintos beruházással épült fel egy négycsillagos szálloda és egy kemping
Uniós támogatással épült beruházás a broilercsirkét előállító baromfitelep
30 dolog, ami nem lenne az EU nélkül
Szabad utazás - Schengen, Külföldi tanulás - Erasmus, Munkavállalás külföldön, Olcsó repülés, Nincs roaming, Egészségesebb a környezetünk, Magyar tudomány, kutatás-fejlesztés, Fogyasztói jogok..., Magyar föld és mezőgazdaság, A magyar gazdaság fejlődése, Csepeli szennyvíztisztító - Élő Duna Projekt, 340 kilométer autópálya megépülése és felújítása, Tiszai árvízvédelem, Biztonságosabb villany és gáz energia-ellátás, Szegedi Lézeres Kutatóközpont, Kerékpárút fejlesztések, Debreceni villamoshálózat, Négyes metró, Észak- és Dél-Budát összekötő villamoshálózat összefonása, 540 kilométer vasútpálya épül... (Hajrá hát rabszolgák! - KJ)

Az amerikai üzletemberek kezdenek megszabadulni ukrajnai kitettségeiktől

Az amerikai üzletemberek kezdenek megszabadulni ukrajnai kitettségeiktől, annak ellenére, hogy a Fehér Ház hivatalosan támogatja Kijevet és Soros György országos befektetéseket ígért az ukrán kormánynak. A Bank of New York Mellon eladta összes részesedését a posztszovjet országok legnagyobb repülőgépmotor és gázturbina gyártójában, a Motor Szics vállalatban, ennek eredményeként a cég amerikai tulajdonhányada 10,55%-ról 1,23%-ra csökkent.
Az International Financial Reporting Standards szerint 2013 volt az utolsó nyereséges év a vállalat számára, akkor 1,3 milliárd hrivnya profitot könyvelhettek el, ennek nagy része orosz megrendelés volt. 2014-ben az Oroszországi Föderáció azonban bejelentette, hogy 3 évig nem finanszírozza az ukrán repülőgépmotorok gyártását. Ennek oka, hogy a kijevi atlantista kormány megpróbált a nyugati országok kedvében járni, és betiltotta az orosz védelmi iparral folytatott együttműködéseket.
Hídfő.net.ru | Motor Szics
A Motor Szics vállalat a posztszovjet országok legnagyobb, repülőgépmotor gyártását végző vállalata, amely az Mi-2, Mi-8, Mi-17, SC-226, AN-70, AN-124, AN-140, AN-148 és Jak-130 számára gyártott hajtóműveket. A vállalat az orosz megrendelések híján veszteségessé vált, és az amerikaiak ígéretei ellenére nem kapnak több megrendelést, ami egyik pillanatról a másikra több ezer munkahelyet szüntethet meg.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/20/az-amerikai-uzletemberek-kezdenek-megszabadulni-ukrajnai-kitettsegeiktol

Országunk vagyonát elprédálta a “magyar” rendszerváltó rablóelit.


A magyar gazdaság helyzetét és kilátásait értékelték közgazdászok egy konferencián.

„Bár a fideszes politikusok jó kérdéseket tettek fel 2010-ben a gazdaságra vonatkozóan, elképesztően rossz válaszokat adtak. Azóta is ennek isszuk a levét” – mondta Mellár Tamás, a statisztikai hivatal volt elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, közgazdász a Republikon Intézet konferenciáján, amelyet “A magyar gazdaság helyzete és kilátásai” címmel rendeztek Budapesten.
ágo
Mellár előadásában három területet elemzett, amelyekre szerinte rossz válaszokat adott a Fidesz. A piac valóban nem megfelelően működött Magyarországon 2010 előtt, ám ebből nem az következik, hogy haveri államkapitalizmust hozzunk létre. A külföldi tőke hosszú távon valóban nem nyújt komparatív előnyöket egy országnak, de ebből nem az következik, hogy harcoljunk ellene, és üldözzük el! Az Európai Unió belső munkamegosztása valóban hagy maga után kivánnivalót, de ebből nem az köveztkezik, hogy hagyjuk ott az Uniót, és menjünk Kelet felé.
A nagy átverés
Mellár szerint egy ország erejét a foglalkoztatottság, és az egy főre jutó termelékenység közötti összefüggés mutatja meg igazán. Sajnos, nagyon szomorú, hogy Magyarországon 2010 óta a munka termelékenysége csökkent, azaz papíron úgy növekedett a foglalkoztatottság, hogy ez nem okozott valós termelékenységnövekedést. Ezzel a kormány átveri a népet, mondta.
A kormány szerint 2010 óta 300 ezerrel növekedett a foglalkoztatottság. Valójában csak 30 ezerrel, hiszen a 300 ezer főnek a kétharmada közmunkás, így őket nyugodtan ki lehet ebből vonni, mert nem növelik a termelékenységet. Ráadásul a 30 ezer fő jelentős része a felduzzasztott állami bürokráciában dolgozik, mondta Mellár. Az is jelez valamit, hogy 2010 előtt 43 adónem volt, most 84 van.
Kérdésre válaszolva, hogy ha holnap kormányra kerülne, milyen 5 intézkedést hozna azt mondta:
- nemzeti vagyonleltár, a vagyon felmérése
– oktatás és felsőoktatási reform
– a kutatás-fejlesztés újjászerevezése
– versenyképes kis és középválallatok dán és holland mintára
– új kiegyezés a külföldi tőkével
A magyar modell a szőnyeg alá söprés
Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője az magyar gazdaságpolitika elmúlt tíz évéről beszélt, régiós összehasonlításban. Elsősorban nem gazdasági, hanem az Európai Unió céljai szempontjából elemezte az ország helyzetét, leszámítva az energia és klímapoltikát.
Szerinte a 2 százalék körüli növekedés fenntartható lesz a következő években, de ezt semmiképpen nem fogjuk tudni meghaladni. „A tavalyi nagy növekedésből az egyszeri tételek kiesnek és visszatérünk a 2 százalékra, miközben a szomszédok körülöttönk elhúznak”, mondta.
Török szerint Magyarországon egy félperifériális növekedési modell működik. Azaz kizárólag azért van növekedés, mert bekapcsolódik a nemzetközi munkamegosztásba, a termékek 60 százaléka az export-import áramlásnak köszönhető. Például most egy trend, hogy az autógyárak nyugatról keletre mennek, de ez szigetszerű, a szomszédainkhoz előbb mentek a németek, és egyszer ennek is vége szakad.
Török kiemelte: hazánkban ma több a szegény, mint 10 éve, ezzel egyedülállóak vagyunk a régióban. Szerinte a kormánynak az oktatásra kellene fókuszálni, de most éppen azt látjuk, hogy ez is épül lefelé. Az elemző szintén ostorozta a közmunkát, amit a valós problémák szőnyeg alá söprésének nevezett, hiszen csak átmenteileg javítja statisztikákat, valójában nem produktív, nem járul hozzá a gazdasági növekedéshez.
Az elemző úgy vélte, hogy ugyanakkor nincs veszve semmi, hiszen ha egy nemzet tudatosan gondolkodik sajsát magáról, akkor sikeresen tud felzárkózni, erre példa Lengyelország.
Az ő 5 intézkedése, ha kormányra kerülne a következő:
- a törvényhozás újjáépítése
– a bunkerpolitizálás abbahagyása
– új kiegyezés a gazdasági szereplőkkel
– korrupció elleni küzdelem
– vállalkozások támogatása, új szabályrendszer
Az újraiparosítás elhibázott
Vértes András, a GKI vezetője azt emelte ki, hogy az európai uniós pénzek elköltése Magyarorszáon nem hatékony. Az újraiparostás terve tökéletesen elhibázott, mert az ipar részaránya legalább olyan magas, mint Németországban. E helyett az egészségügyet, és a közösségi közlekedést kellene fejleszteni, mert ebből sokkal nagyobb haszon származna.
Duronelly Péter közgazdász szerint nagy részben a különadók révén került egyensúlyba a büdzsé, ami rövidtávon impozáns, de hosszú távon káros, mert gátolja a gazdasági fejlődését. Ráadásul ez Magyarországon valamiféle tőke-ellenes szabadságharcban öltött testet, ami uniós tagállamként egszerűen anakronisztikus.
(fn.hir24)

Snowden nem használ iPhone-t, mert a készülék része az amerikai megfigyelési programnak

Edward Snowden, az amerikai National Security Agency megfigyelési programja "kiszivárogtatójának" ügyvédje bejelentette, ügyfele soha nem használ iPhone telefonokat, mert az eszköz rendelkezik egy olyan programmal, melynek segítségével távolról aktiválható és rejtett módon információkat gyűjt használójáról. "Edward soha nem használ iPhone-t, egyszerű telefonja van... az iPhone egy speciális szoftverrel rendelkezik, ami egy gomb lenyomása nélkül is, távoli vezérléssel bekapcsolhatja a készüléket, hogy az rejtett módon információkat gyűjtsön használójáról" (pl. hangrögzítés).
Hídfő.net.ru | Apple iPhone
Anatolij Kucserena a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy természetesen mindenkinek személyes döntése, hogy ezt lehetővé teszi-e az amerikai titkosszolgálat számára, de Snowden elsősorban szakmai megközelítésből tekint erre a problémára.
Edward Snowden, az NSA volt alkalmazottja 2013 júniusában hozott nyilvánosságra nagymennyiségű információt az amerikaiak globális megfigyelési programjára vonatkozóan. Az Egyesült Államokban vádat emeltek ellene, amely magában foglalja a kémkedést és kormánytulajdon eltulajdonítását is. 2013 augusztusában menedékjogot és 3 évi tartózkodási engedélyt kapott Oroszországban.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/20/snowden-nem-hasznal-iphone-t-mert-keszulek-resze-az-amerikai-megfigyelesi-programnak

“A MAMÁT AKAROM LÁTNI!”

Az alábbi felvétel ma reggel készült Donyeckben. A srác 18 éves volt! Neki csak ennyi adatott meg az életből. “Hála az USA-nak! Hála a NATO-nak! Hála a kijevi juntának!”
Minden bizonnyal emlékeznek olvasóink a donyecki kissrác-Ványa megrázó esetére. A világ normálisabb fele beleremegett a döbbenetbe!
ványa3
Szombaton Ványa magához tért a donyecki klinikán. Nem emlékszik semmire a történtekből. Még nem tudja, hogy milyen sérülései vannak! Csak arra panaszkodik, hogy nem lát!
Az orvosok kérdésére, hogy mit szeretne a legjobban, azt válaszolta: A MAMÁT AKAROM LÁTNI!
ványa4
Édesanyja ott volt ekkor is vele. Ványa nem értette, hogy miért sír a mama?
Vasárnap délelőtt Ványát a nem túl távoli Rosztov na Donuba szállították, ahonnan repülőgép vitte őt Moszkvába. Ványa egy speciális moszkvai klinika betege. A klinika specialistái szerint a kissrácnak jó esélyei vannak, hogy láthatja a mamát!
ványa
Többen az interneten gyűjtést kívántak szervezni Ványa és családja számára. Ványa anyukája viszont azt kérte, hogy ne tegyék! “Az én fiacskám is csak egyik áldozata ennek a borzalomnak! Inkább imádkozzanak Porosenko lelki üdvéért!”
Oroszország vállalta Ványa gyógykezelését!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/20/a-mamat-akarom-latni/

Porosenko békét kötne, ha a NATO eljuthat az orosz határig

Hétfő reggel 7 órakor került fel a kijevi kormány külügyminisztériumának oldalára egy elnöki közlemény, amiben Petro Porosenko a fegyverszüneti tárgyalások folytatására hívja fel Moszkvát és a Donyecki Népi Köztársaságot. A közlemény alig néhány nappal azután született, hogy Porosenko bejelentette; Ukrajnának napi tíz millió dollárba kerül a háború, az USA ezzel szemben napi 8 millió dollárt ad Kijevnek, ami nem tudja fedezni a háború költségeit.
Január 15-én Vlagyimir Putyin orosz államfő felhívást tett közzé, amelyben a harcoló feleket a minszki tárgyalások folytatására, és azonnali tűzszünetre hívta fel. Porosenko elnök válasza az volt, hogy 16-án jóváhagyta Donyeck városának minden eddiginél erősebb tüzérségi támadását. Putyin elnök felhívására hivatalos választ nem adott, amivel Porosenko kifejezte a nyugat iránti hűségét, és elkötelezettségét a háború folytatása mellett.
Hídfő.net.ru | Petro Porosenko
Csakhogy január 16-a óta hatalmas fordulat történt, az elmúlt napokban az ukránoknak jelentős veszteségeik voltak. Veszteséget szenvedtek a donyecki reptéren (a 18-án indított ukrán visszafoglalási offenzívát pillanatok alatt felszámolták), Gorlovkától északra a DNK katonái törnek előre, és egy - két hét alatt katlanba zárhatják a debalcevói alakulatokat. Luganszktól nyugatra, a Bahmutka autópálya szakaszon sorozatosan szenvednek veszteségeket az ukrán nehéz fegyverzetek. Grad egységeket számolnak fel, tüzérségi körleteket lőnek szét, harckocsi kötelékeket semmisítenek meg a milícia katonái. Több ellenőrzési pontot is elfoglaltak. Az ukrán hadsereg egy magas rangú titkosszolgálati parancsnokát elfogták Debalcevónál. Ha nem kötnek nagyon gyorsan fegyverszünetet, az ukránok jelentős stratégiai pontokat veszíthetnek el. Ha a Bahmutka autópálya feletti uralmat elvesztik, a DNK előtt szabad az út Szeverodonyeck, valamint Szlavjanszk irányába. Kijevnek tehát nem áll érdekében a háború folytatása, részben az elszenvedett sorozatos vereségek, részben az anyagi források elégtelensége miatt.
A donyecki sajtóban megjelenő vélemények szerint azonban Porosenko mindössze propagandafogásként mutatta fel a tűzszüneti felhívást, hiszen abban olyan kritériumokat fogalmaz meg, amelyek teljesíthetetlenek. Elsődlegesen azt, hogy a DNK adja vissza a felügyeletet az egész volt ukrajnai határvonalon. Ez egyrészről nevetségessé, másrészről teljesíthetetlenné teszi az ajánlatot. Így marad a propagandafogás, miközben a háborút megpróbálják folytatni, reménykedvén a további nyugati anyai támogatásban. Porosenko felhívása szerint a 2014 november 13-án aláírt első minszki megállapodást fogadná el, amely szerint azonban Kijevnek területeket kellene feladnia. A felhívás szerint így Ukrajna átadna területeket az ország belső régióiból, miközben az orosz határvonalat követeli. Kijev miatt láthatóan a NATO követelését fogalmazta meg; az észak-atlanti szövetségnek van szüksége az ukrán-orosz határvonalra, hogy a nyugati haderő közelebb nyomulhasson és közvetlen az orosz határ mentén kezdődhessen meg az összevonás. Így a területi rendezésre utalás egyben azt juttatja kifejezésre, hogy az ukrán fél csak akkor lesz hajlandó a békére, ha a NATO megkapja az Oroszország elleni háborús előkészületekhez szükséges terepet.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/20/porosenko-beket-kotne-ha-nato-eljuthat-az-orosz-hatarig

Ukrajna, mint stratégiai prioritás

A Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország kormányai által létrehozott és működtetett Nemzetközi Visegrádi Alap (NVA) nem csak a V4-es országok közötti együttműködés szorosabbra fűzését támogatja. A pozsonyi székhelyű NVA olyan projektek megvalósulásában is részt vesz, melyek a környező országok civil társadalmának megerősítését és stabilitását támogatják.

A 2014-es év ukrajnai eseményei közvetve és közvetlenül is érintették a Visegrádi Együttműködés országait. Emiatt a négy ország nem csak külön-külön, de közösen is próbál szerepet vállalni az ukrán kérdés rendezésében. Erről született megállapodás december közepén Ukrajna fővárosában, ahol a cseh, a szlovák és a lengyel külügyminiszter, valamint a magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettes a két régió közötti együttműködés új lehetőségeiről állapodott meg. A találkozót kezdeményező szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčák szerint a V4 érdeke, hogy egy prosperáló, társadalmilag, politikailag és gazdaságilag is stabil ország váljon Ukrajnából, ebben azonban a V4-es országoknak is szerepet kell vállalniuk. A hatékonyabb munka érdekében a négy ország felosztja egymás között a feladatokat: Szlovákia az energiabiztonság és a védelem területén, Csehország pedig a civil társadalom, a média és az oktatás területén megvalósítani kívánt reformokban segít majd. Lengyelország a decentralizáció és a közösségi finanszírozás reformjait, míg Magyarország a kis- és középvállalatok munkáját támogatja majd.
Kattintson és nézzen szét Pozsonyban!

A visegrádi országok külügyminisztereinek januári találkozóján született döntés értelmében az Ukrajnában megvalósítani kívánt projektek a Nemzetközi Visegrádi Alap prioritásai közé tartoznak majd 2015-ben. Erről az NVA ügyvezető igazgatója, Karla Wursterová tájékoztatta a TASR szlovák hírügynökséget. Wursterová hozzátette, hogy az NVA a stratégiai programok keretében a már megkezdett reformok és az európai felzárkózás folyamatát szakmai szemináriumok és konferenciák megrendezésének támogatásával segíti majd.

Mindezek mellett az Alap forrásokat összpontosít a visegrádi országok és Ukrajna közötti, az energetikai biztonságot szolgáló, a források hatékony és fenntartható felhasználását segítő tapasztalatcserék, valamint a tapasztalatcserét előmozdító projektek megvalósítására is. "A Visegrádi Stratégiai Program idei prioritásai tükrözik a V4 országok eltökéltségét abban, hogy segítséget nyújtsanak keleti szomszédjuknak a jelenlegi, ukrajnai válság közepette" - tette hozzá Wursterová. Az ügyvezető igazgató szerint a NVA idei, fokozottabb Ukrajna felé irányuló támogatása szerves folytatása az Alap előző évi törekvéseinek. "A NVA huszonhárom, a V4 országok demokratikus átmenetére vonatkozó tapasztalatai átadását szolgáló, több mint 1,3 millió euróból megvalósuló projektjéből 15 irányult az ukrajnai demokratizálódási folyamatok elősegítésére. Ezen kívül 2014-ben a 2013. évi hatvanról százra emeltük országaink egyetemein az ukrán egyetemisták és tudósok számára biztosított, ösztöndíjjal támogatott szemeszterek számát" - tájékoztatott az igazgató asszony.

Az Ukrajnába irányuló támogatás részeként valósult meg a NVA által, a Keleti Partnerség országaiban, az állami és a közszférában dolgozó tisztviselők számára indított képzési program bevezető fázisa is, melynek során - elsőként - ukrán tisztviselők érkeztek a visegrádi országokba tapasztalatokat szerezni. Miként azt az Alap vezetője elmondta, "a NVA támogatásával az ukrán közszférában dolgozó, huszonhárom tisztviselő egyhetes képzése valósult meg a visegrádi országokban."

Az utóbbi időszakban több oldalról is kritizálták a Visegrádi Együttműködést, amiért az Ukrajnában zajló eseményekkel kapcsolatban nincs közös koncepciójuk és egységes álláspont kialakítására sem képesek. Mindezek ellenére azonban jól látható, hogy néhány területen, mint amilyen az oktatás, a civil társadalom fejlesztése és a demokratizálódás, a visegrádi országok közös erőfeszítéssel fontos eredményeket értek már el. Ebben egyre nagyobb szerepet kap a Nemzetközi Visegrádi Alap és az általa biztosított széleskörű, civil kezdeményezéseket támogató lehetőségei, melyek sikeressége és hatákonysága a V4 együttműködésben rejlő lehetőségeket is egyre láthatóbbá és érzékelhetőbbé teszik.
Vass Ágnes

A pénzügyi háború kritikus szakaszához érkezik, Svájc csatlakozik a Pentagon / Nagy Britannia / BRICS szövetséghez

Az elmúlt héten az euró radikális zuhanása a jennel, az amerikai dollárral és különösen a svájci frankkal szemben világosan jelzi a pénzügyi rendszer irányításáért folyó harcot, és a világ közeledik egy csúcsponthoz.

A svájciak annak érdekében tett lépése, hogy elválasszák a frankjukat az eurótól, egy héttel a svájci Davosban esedékes elit csúcstalálkozó előtt történt, mely a kínai második számú vezető, Li Ko-csiang (1) vitaindító beszédével indul. Ez az első alkalom 5 éven belül, hogy a kínai kormány bárki jelentősebb embert küldött volna Davosba.

A beszéd Kínára fog koncentrálni felvállava a nemzetközi helyzetet, és fel fog ajánlani lehetséges megoldásokat a különböző nemzetközi problémákra. Ez a davosi találkozó lesz az úgynevezett "Új globális kontextus", mely név egyértelműen azt jelenti, hogy elhatárolódik a fasiszta Új Világrendtől. Kínai kormányzati források azt mondják, hogy zárt ajtók mögött Li meg fogja vitatni a kínai/svájci pénzügyi integrációt. Amit ez világosan jelez, hogy a svájci banki világ, beleértve a központi bankok központi bankját, a BIS-t, csatlakoznak a BRICS / Nagy Britannia / Pentagon szövetséghez.

Ez volt a legnagyobb mozgás ebben az egy hétben, melyet látszólag egymástól független, drámai események jellemeztek. Talán a legjobb módja annak, hogy megértsük az összes többi kaotikus és gyakran bizarr incidenst, melyekre a múlt héten került sor, ha egy bandaháború szempontjából tekintünk rájuk. Akkor elkezdhetünk összekötni néhány pontot, de nem az összeset.

Először is emlékezzünk Christine Lagarde, az IMF francia vezetőjének ultimátumára, melyet Washington D.C.-nek adott, hogy vagy egyetértenek az IMF szavazati reformjával, vagy januárban nélkülük haladnak tovább. Aztán januárban Francois Hollande francia elnök szorgalmazta, hogy szüntessék meg az amerikaiak által hangszerelt Oroszország elleni szankciókat.

Közvetlenül ezután egy hamis támadás következett a francia Charlie Hebdo magazin ellen. Ezt követte egy hatalmas PR kampány, és az európai, és néhány ügyfél állam vezetőjének összejövetele, ahogy itt láthatjuk:
theguardian.com

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=MGutBldqioQ

Figyeljük meg, hogy az amerikai, orosz, kínai, indiai stb. vezetők nem jelentek meg ezen a PR rendezvényen. Amit ehelyett látunk, egy Rothschild szolga összejövetel.

Ezek azok az emberek, akik próbálnak ragaszkodni a világ pénzügyi rendszerének irányításába azáltal, hogy azt javasolják, hogy az IMF kibocsátotta Különleges Lehívási Jogokat (SDR) (2) kellene használni, mely mögött a világ erőforrásai állnak, mint a dollár helyettesítője, más néven világ jüan. Ez a frakció szavazati reformot szorgalmaz az IMF-en belül, de csak egyfajta korlátozott reformot, hogy továbbra is szilárdan irányíthassanak.

Mindenestre a nagy hamis show és vallási konfliktus provokáció után a francia rendőrség egyik vezetője öngyilkos lett.
telegraph.co.uk

Ezt követően az oroszok hirtelen bejelentették, hogy az összes Ukrajnán keresztül Európába irányuló gázszállítást leállítják, és azt mondták, hogy az európaiak kénytelenek lesznek Törökországon és Görögországon keresztül megszerezni a gázt.
russia-insider.com (energiaoldal.hu)

Az oroszok azt is mondták a görögöknek, hogyha elhagynák az eurót, akkor Oroszország hatalmas mennyiségű mezőgazdasági terméket venne tőlük. Ez a két orosz lépés az általános görög választások előtt történt, melyen várhatóan arra a politikai pártra fognak szavazni, amely véget akar vetni nemzetük Euro maffia rabszolgaságának. Mindeközben az Angliát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagutat füst miatt lezárták. Szintén ebben az időben dokkolt egy kínai hadihajó flotta Angliában.

Szintén a múlt héten történt egy pár érdekes dolog Ferenc Pápával a Fülöp-szigeteken. Ferencet egy sátáni kézjelet mutatva fényképezték le, és azt is mondta, hogy "megütne bárkit, aki sértegetné az anyját."
nouvelordremondial.cc (parameter.sk)

Ez röviddel azután történt, hogy a pápának éppenhogy sikerült elkerülnie egy balesetet, amikor egy repülőgép titokzatos módon túlhaladt egy kifutópályán a Fülöp-szigeteken.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=hFMQVDSxYzc

Továbbá a pápa kénytelen volt egy közeledő tájfun miatt lerövidíteni beszédét, melyet a két évvel ezelőtti tájfun túlélőinek vigasztalására tartott!

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=cgMzjk7_6IM

Érdemes megjegyezni, hogy a P2 szabadkőműves páholy vezető tisztviselője Marco Di Mauro meghívta e sorok íróját egy találkozóra a pápával a fülöp-szigeteki látogatása idejére. Azonban Di Mauro rejtélyes módon eltűnt a pápa érkezése előtt, így nem került sor a találkozóra. Di Mauro aranyat keresett a Fülöp-szigeteken, hogy azzal egy új pénzügyi rendszert támogasson a P2 és a Vatikán irányítása alatt. Úgy tűnik, hogy néhány magasabb hatalom nem tartotta ezt túl jó ötletnek.

Egyértelmű, hogy mind az európaiak, mind a P2 szabadkőművesek valamiféle sokoldalú támadás alatt állnak, melynek célja, hogy megakadályozzák őket abban, hogy megtartsák, vagy visszaszerezzék az ellenőrzést a nemzetközi pénzügyi rendszer felett.

Mi a helyzet az Egyesült Államokban? Nos, a dolgok nem mennek jól Washington D.C. gengsztereinek sem.

Hosszú ideje már, hogy hazudnak a gazdasági helyzetről, ami tovább romlik. Most ismét közeledik a január 31-i fizetési határidő, és küzdenek. Éber hírolvasók arra mutattak rá, hogy az IRS (adóhivatal) eredményei arra utalnak, hogy lehetséges, hogy leállítják a finanszírozás hiánya miatt.
forbes.com

Továbbá a múlt héten egy fegyveres több lövést adott le az amerikai alelnök, Joe Biden otthonára. Mindez a titkoszszolgálat folyamatos személyzeti válsága közepette történt.
origo.hu

Valamint egy hatalmas dokumentum és bizonyíték dömping folyik idősebb George Bush és a náci, úgynevezett neokonzervatív csoport ellen. Busht nem látták távozni a kórházból, és sokan, akik hálózatának terrorja elől bújtak el, most előjönnek a rejtekhelyeikről.

Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium most azt mondják, hogy bűntettel fogják megvádolni az egykori tábornokot és CIA vezetőt, David Petraeus-t, több vállalati média jelentés szerint. Azonban sem az FBI-nak, sem az Igazságügyi Minisztériumnak, ahogy jelenleg vezetik őket, nincs meg a szükséges erkölcsi tekintélye ilyen vádak érvényesítéséhez.

A Pentagonnak és az ügynökségeknek katonai bíróságra kelle vinniük az olyan háborús bűnösöket, mint idősebb Bush, Donald Rumsfeld stb. olyan módon, hogy az ne váljon egy általános boszorkányüldözéssé.

Szintén megvannak a szükséges jogi eszközeik ahhoz, hogy eltávolítsák a korrupt politikusokat Washington D.C.-ből. Az olyan embereket, mint Soros György, akiről kiderült, hogy egyike volt azoknak, akik pénzt osztogattak, hogy megpróbáljanak faji zavargásokat provokálni Fergusonban, szintén börtönbe kell zárni, ahogyan a köztörvényes bűnözőket.

Ha ez megtörtént, a Pentagonnak és a fehér kalapos ügynököknek vissza kell állítaniuk az Egyesült Államok Köztársaságot, és meg kell győződniük, hogy kibocsátják a kormányzati pénznemet a többé már nem amerikai dollár helyett.

Az összeesküvés uralma a világ egészén hamarosan véget érhet, ha egy összehangolt támadást hajt végre az Egyesült Királyság / BRICS / Pentagon szövetség.

A sátánimádó összeesküvők most a háborús bűnös Benjamin Netanjahu körül keresnek védelmet, ahogy a nagy párizsi felvonulásról készült képen látható.

A japán Shinzo Abe rabszolga miniszterelnököt Izraelbe hívták, hogy találkozzon a rabszolga vezetőjével Netanjahuval, aki majd megparancsolja Abe-nek, hogy fosztogassa tovább a japán pénzügyi rendszert a sátánisták számára. Netanjahu, mint már említettük, az az ember, aki azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítja az összes japán nukleáris erőművet, hacsak az ország át nem adja a valuta állományát. Ezért, és sok más okból Netanjahu hatalomból való eltávolítását folytatni kell, hogy a fenevad végül börtönbe kerüljön, ahová való.

Ugyanez igaz arra a gengszter családra, amely magáról nevezett el egy országot, Szaúd-Arábiát. Ha isten is úgy akarja, akkor Ibn Szaúd leszármazottai ki lesznek rángatva az otthonaikból, és a saját népük fogja megölni őket, ha nem fognak fegyvert a wahabista sátánisták ellen.

Összességében azonban az összeesküvés megdöntésére irányuló csata belépett a tisztogató szakaszába, csupán némi elszigetelt ellenállással.

Miután ez befejeződött, a szegénység megszüntetésére és a környezeti pusztítás megállítására irányuló hatalmas kampányt el lehet kezdeni, hogy végre paradicsommá változhasson ez a Föld.


Benjamin Fulford  ujvilagtudat.blog


(1) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Li_Ko-csiang
(2) - http://hu.wikipedia.org/wiki/SDR

Baljós csend Donbasszban!

les
Valami azt súgja, hogy Donbasszban készül valami! A magyar idő szerint délután négy órakor kapott jelentés szerint meglepően nagy a csend! Legalábbis Gorlovkában olyan nagy, hogy szinte a légyzümmögést is meg lehetne hallani. A milicia a telefonok akkumulátorainak feltöltésére szólította fel a gorlovkaiakat, és figyelmeztetett: Artyemovszk irányából komoly latorerő mozog Gorlovka felé!
erő
A donyecki repülőtér visszavételét BÁRMILYEN ÁLDOZATOK ÁRÁN meg kell csinálni!-adta ki Kijevben a parancsot Turcsinov vezérhiéna.
Neki is veselkedtek ma késő délelőtt. Ismét ködösítettek a latrok, és ismét bebuktak hét tankot. Mintegy harminc lator pusztulhatott bele az akcióba. Sebesült egyedeiket meg a milicistákra bízták. Hetvenegyet kellett összeszedniük.
csip
rab

Peszkiben és Avgyejevkában zajlanak az összecsapások. Kiváltképpen Peszki elvesztését sajnálhatják a latrok, hiszen nagyszerű rálövési lehetőségeik voltak mind Donyeckre, mind pedig a repülőtérre. Most meg már a bőrük a tét! Avgyejevkánál sziszifuszi munka zajlik. A népköztársaságiak senkit sem akarnak hagyni futni a banditák közül. Mindezzel együtt a jelentés szerint öt milicista ma elesett Avgyejevkánál! De a jobbszektorosok között kaszálnak.
A gyebalcsevoi katlanban is alábbhagyott a harci lárma. Érdekes módon a luhanszki fertály is csendes.
Mariupol környékén éber csend honol.
(Ясиноватая)Jaszinovatajat ma kora délután még lőtték a valcmanisták.
(Докучаевск)Dokucsajevszkben ma egy másik-az “Aranyhalacska” nevű óvodát is latortüzér találat ért. Itt egy óvónő megsérült. (Ольгинкa)Olginykából lőttek a pribékek. (Николаевкa)Nyikolajevka környékén nagy volt a latormozgolódás ma délután.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/20/baljos-csend-donbasszban/

Donbasszban sebeit nyalogatja a kijevi junta latorhada, és szépségtapaszokat igyekszik magára raggatni újabb-gyengécske próbálkozásaival.

ost
Érezhetően és láványosan megritkult a Donyecket ostromló latortüzérség aljas ténykedése. Nem is csoda, hiszen avgyejevkai és peszki fészkeiket a népköztársasági erők széjjeldúlták. Ez pedig a hatalmas latoregyed és technikai veszteségen túl igen komoly presztízsvereség is a kijevi udvar számára. Kiváltképp, hogy már jó előre be is jelentették a fényes diadalokat!
A donyecki repülőteret-pontosabban annak “visszaszerzését” is erőltette volna az éjszaka folyamán a zsiványbanda, ám erőik alapos meggyérülése miatt kilátástalan az erőlködésük. A reptéri milicia “röhögve veri vissza” az egyre erőtlenebb próbálkozásokat. Márpedig a “reptéri remény” elszállása nagyon komoly preszizsvereség a kijevi udvar számára, amely már oda tán amerikai repülőgépek leszállását is bevizionálta Maradék-Ukrajna alattvalóinak.
ost
Köszörölgetni igyekezvén a hatalmas csorbát ami az ATO-késén esett, hajnali kettőkor egy bágyatag tankrohamot szerveztek Donbassz fővárosa ellen. Az eredmény: ismét egy halom ócskavas. Féltucatnyi páncélosuk és benne egy halom lator gyarapítja a kijevi veszteséglistát.
Szcsasztyje visszavételéért is újabb és újabb támadásokkal próbálkoztak mára virradóan Valcman pribékjei-hasztalan. Tüzérségük javarésze kiiktatva-megsemmisítve. Három gyalogsági attakkal kísérletestek tegnap késő este óta, ám a reguláris hadsereg módszereire úgy-ahogy beidomított zsoldosok a városi hadviselést nem is sejtik. Sokan közülük már nem is fogják.
Avgyejevkáért egész éjjel folyt a küzdelem. A városban utcai harcok voltak-vannak. Ráadásul az itteni latortüzérség is alaposan meg lett ritkítva, míg a népköztársaságiaké “él és virul”! Fordult a “tüzérkocka” Avgyejevkánál, és ez a latorbanda számára nem egy vigasztaló tény.
(Марьинка)Marinykánál is nagyon csehül áll a szénájuk. A település valamivel több mint a felét hajnali háromra a népköztársaságiak megkaparintották a kétségbeesett martalóchordától. Ha pedig a latrok elveszítik Marinykát, szétpattan a nyugati gyűrűjük.
Gorlovkát továbbra is terrorizálja Nyalókakirály latortüzérsége. Harckocsikkal is rohamokat indítottak mára virradóan, de minden esetben komoly veszteségekkel “bekötve” az akciót-visszahátráltak. Gorlovka közvetlen védelmére a népfelkelők parancsnoksága szerint elegendő az erejük, ám a zaklató tüzérség elleni hatásos fellépéshez kevés.
ost
A gyjebalcsevoi katlanban tovább szűköl a latrok túlélési lehetősége. Ma reggelre a szabadságharcosok szilárdan ellenőrzésük alá vonták (Нехотеевкa)Nyehotejevkát.
Észak-Donbasszban az LNR-területén is dúlnak a harcok. Ezen a területen komoly gondban vannak a népi erők, hiszen megköti a kezüket az a tény, hogy a latortüzérség betelepült a városokba. Ezért aztán válaszcsapás nem indítható.
(Новотошковск)Novotoskovkánál mára virradóan a valcmanisták tettek egy erőtlen “rohamszerű” kísérletet, de…A szokásos eredmény!
(Крымское)Krimszkojénál és (Трехизбенкa)Trehizbenkánál a tüzérségek dolgoztak egész éjjel. A 31. blokkposzt sorsa még mindig nyitott ma hajnali állapotok szerint.
Szcsasztyje és Sztanyica Luhanszka környékén a helyzet semmit nem változott. A felek tüzérséggel lövik egymást.
Dél-Donbasszban kezd érdekesen alakulni a harci helyzet. Egészen konkrétan Mariupol és közvetlen környékén.
(Гнутова)Gnutovkából és (Толоковкa)Talakovkából tegnap kora estére a milicisták kisöpörték a valcmanista mocskot, de hasonló dolgot cselekedtek (Виноградное)Vinogradnoje esetében is. Ez pedig azt jelenti, hogy Újoroszország erői “már szinte Mariupolban” vannak!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/20/sebeit-nyalogatja-a-donbasszi-latorhad-mar-megint-elmaradt-a-diadal/


Maradék-Ukrajna: megkezdődött a munkanélküliség felszámolása!

Dokucsajevszket ma délelőtt tíz órakor hatalmas latortüzérségi csapás érte. Nehéz önjáró lövegekkel és BM-21 sorozatvetőkkel vette tűz alá a várost a valcmanista bérgyilkoshorda.
Dokucsajevszk 4. számú óvodája teljesen megsemmisült, de hasonló sorsra jutott a “Karbon” nevű cég telephelye is. Az óvodában-“szerencse” az állandósult martalócszokásoknak-gyermekek nincsenek, mert az óvodát már korábban a “föld alá” telepítették. A “Karbon” telephelyén hatan haltak bele a tüzérségi tűzbe.
Marinyka és Krasznogorovka környékéről a banditahad tüzérsége “Grad” sorozatvetőkkel kezdte lőni fél tizenegykor Donyeck I. és II.-kerületeit.
Gorlovkában légiriadó van tíz óra óta.
Peszkinél huszonhét lator feladta a bulit. Elegük volt! Ők fogságba estek. Avgyejevkából egyre kétségbeesettebnben rádiózgatnak a latrok: segítség kellene nekik, mert már nehezen bírják a népköztársaságiak rohamát. Van viszont velük egy kis gond: jobbszektoros mind! És azzal ők is tisztában vannak, hogy ez egy első osztályú jegy!-egyenesen a túlvilágra! Szűkölésük érthető. Kijevben Jaros hordafőnök őrjöng. Közel háromszáz martalóca nyakán szorul a hurok “régi Avgyejevkánál”!
Majorszknál a valcmanisták visszafoglalták a milicisták által az éjszaka megszerzett blokkposztot.
(Озеряновка)Ozerjanovka szintén erős tüzérségi tűz alatt van.
pif
A DNR miliciái bejelentették: “a közeljövőben megindítják a Mariupol elleni offenzivát.” (Ez pillanatnyilag inkább politikai nyomásgyakorlásnak tűnik, bár megfelelő méretű népköztársasáégi erők vonultak fel a város határaihoz, ám a település fontossága miatt közvetlen ostrom is szinte kizárható! B-R)
A városból jelenleg olyan lakossági jelzések érkeznek, miszerint az északkeleti-keleti városhatár latorposztjai és erődítéseit erőteljesen ostromolja a milicia tüzérsége.
Ezzel együtt is olyan jelentés érkezett Mariupolból, hogy a város közel ötezer munkanélkülije ma délelőtt katonai behívót kapott a mozgósítás keretében. A hírt a város polgármestere megerősítette! (A kijevi junta MINDENT MEGTESZ az uralma alatt lévő területeken a munkanélküliség felszámolására!)  Ugyanakkor a tavaly történt mariupoli vérengzések tükrében vizsgálva a “mozgósítást”: FEGYVERT ADNAK A NYOMORULTAK KEZÉBE…!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/20/maradek-ukrajna-megkezdodott-a-munkanelkuliseg-felszamolasa/

Iránba látogat az orosz védelmi miniszter

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter látogatást tesz az Iráni Iszlám Köztársaságban, ahol az iráni védelmi miniszterrel fog tárgyalni egy kibővített katonai-technológiai együttműködésről.
Igor Konasenkov dandártábornok, az orosz védelmi minisztérium sajtóosztályának vezetője elmondta, hogy a találkozó alatt az iráni és orosz vezetők a globális és regionális katonai együttműködés kiterjesztéséről tárgyalnak majd, amiről egy új megállapodást fognak aláírni. A két ország közti katonai együttműködés egyben Irán stabilitásának zálogát is jelentheti. A térségben zajló szíriai háború ugyanis rámutatott, hogy a nyugati országok és Izrael mind leplezetlenebbül hajtanak végre katonai beavatkozásokat független országok területén. Irán élő állam, a nyugati szankciók és fokozott nyomásgyakorlás ellenére mindvégig megőrizte politikai stabilitását. Hosszú távú fennmaradását azonban egy ilyen környezetben egyedül Oroszország garantálhatja. A védelmi miniszter Teheránban tett látogatása nem egyedül Iránra lesz hatással, hanem a szíriai háború kimenetelét is eldöntheti.
Hídfő.net.ru | Szergej Sojgu
2010 szeptemberében Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök aláírta a rendeletet az ENSZ 2010 júniusában elfogadott határozatának beiktatásáról, ami tiltásokat írt elő Iránnal szemben a fegyvereladások és katonai technológia terén. A szankciók indoka (ürügye) az iráni atomprogram volt.
Oroszország a rendelet érvénybe lépését követően jelentős veszteségeket szenvedett el, amit utólag mintegy 11-13 milliárd dollárra becsülnek. Ez az összeg magában foglalta a már aláírt szerződéseket, és a jövőbéli projektekből származó profitot. A katonai-technológiai együttműködés folytatásának részeként Oroszország várhatóan rendezni fogja a korábban le nem szállított S-300 légvédelmi rendszerek ügyét, valamint új rendezési javaslattal fog előállni, hogy az iráni atomprogram körül kialakult nemzetközi felhajtás mihamarabb rendeződjön.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/20/iranba-latogat-az-orosz-vedelmi-miniszter

Az új horvát elnök rács mögött látná a csetnik vajdát

A Tanjug hírügynökség beszámolója szerint a frissen megválasztott, hivatalát előreláthatólag február 19-én elfoglaló jobboldali Kolinda Grabar-Kitarović levélben fordult Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz az egykori csetnik vajda mielőbbi elítélése érdekében. Természetesen a szerb kormányzat sem maradt sokáig adós a válasszal, amely akár a bilaterális kapcsolatok újabb elhidegülését is könnyedén magával hozhatja.

Horvátország első leendő női államfője minden szükséges lépés mielőbbi megtételét kérte, beleértve ez alatt akár még a Biztonsági Tanács összehívását is, így elősegítve Vojislav Šešelj azonnali visszaszállítását Hágába. Meglátása szerint a kedélyek lecsillapításához azonnali ítéletre volna szükség egy későbbi indoklás nyilvánosságra hozatalával, amellyel elkerülhetővé válna a felelősségre vonás elmaradása a vádlott esetlegesen bekövetkező halála esetén (mint ahogyan ez például Slobodan Milošević esetében is történt).


Rasim Ljajić szerb miniszterelnök-helyettes, kereskedelemért és telekommunikációért felelős miniszter, továbbá a különleges törvényszékkel (ICTY) együttműködő nemzeti tanács feje a belgrádi kormányzat nevében ugyanakkor elítélte és durva politikai beavatkozásnak értékelte Grabar-Kitarović levelét, amely szerinte csak a szerb-horvát viszony további romlásához vezethet. Ilyen jellegű, politikai nyilatkozatnak is beillő kéréssel véleménye szerint inkább az ICTY-hez kellett volna fordulni, emellett értetlenségének adott hangot, miért lehet egy jelentéktelen párt első embere még az elnökválasztás után is a horvát belpolitikai közbeszéd kiemelt témája. A történtek ellenére azonban állította, Szerbia a jövőben is a lehető legjobb kapcsolatok ápolására törekszik Zágrábbal.

Kolinda Grabar-Kitarović (forrás:predsjednicki-izbori.hr)

Vojislav Šešelj-t 2003 februárjában helyezték vád alá Hágában, az alapos gyanú szerint számos háborús, illetve emberiesség elleni bűntett írható a számlájára Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és a Vajdaságban 1991 és 1993 között. Mintegy 11 évnyi fogság után tavaly november 12-én helyezték szabadlábra minden különösebb feltétel nélkül, amelyet gyorsan romló egészségi állapota indokolt akkor elsősorban. Betegsége azonban nem akadályozta meg abban, hogy követ dobjon a jugoszláv utódállamok egymás közti viszonyainak egyre inkább csendesedő állóvizébe, kijelentései után pedig (nem nyugszik, míg Vukovár, valamint az egykori Krajinai Szerb Köztársaság területe ismét Nagy-Szerbia része nem lesz) erőteljes politikai kampány indult Horvátországban visszatoloncolása érdekében.
Kaszás Gábor

"Az elmeháborodott Kásler újabb rombolása a csapatában"

"Az elmeháborodott Kásler újabb rombolása a csapatában" - címmel nyílt levelet kaptunk egy mélységesen csalódott embertől, amit szerkesztőségünknek küldött, azzal, hogy ha módunkban áll osszuk meg felháborodását, és írjunk az ominózus eseményekről, tette ezt nevének teljes titokban tartását kérve, hiszen jogosan tart az esetleges bosszúállóktól!
Levelét felhasználva írtuk cikkünket...
Tudomásunkra jutott, hogy Kásler Árpád folytatja tisztogató munkáját azok körében, akik túl sokat tudnak A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt piszkos ügyeiről.
A soron következő áldozata, az egyik legjobban dolgozó aktivistája lett, a párt egyik volt országgyűlési képviselőjelöltje, aki egymaga több embert szervezett be a pártba, mint a párt teljes Pest megyei alapszervezetének tagjai együttvéve.
Kásler nyilván irigységből, egyszerűen elmebeteggé nyilvánította a bajtársát, aki túlontúl kimagasló munkát végzett, tette mindezt irigységből, kicsinyes féltékenységből, valós kisebbségi komplexusából eredően, hiszen más épelméjű vezér (Kell egy vezér-ezt korábban saját magáról mondta Kásler), csak örülne annak, hogy ilyen nagyszerű emberekkel van körülvéve, akik idejüket, energiájukat, nem utolsósorban nem kevés anyagi hozzájárulásukat nem sajnálják, hogy működni tudjon a Kásler által, még a tengerentúlon megálmodott, -saját párt- víziója.
Az utóbbi időben volt aki áruló lett, és volt aki egyszerűen idióta elmebeteg, vagy szellemi fogyatékosnak titulált -ezek a vezér kedvenc kórelemző szakkifejezései, szűkebb rajongói körében.
Ki tudja, hogy ki járt jobban? Akit árulónak állított be, vagy az akit elmebetegnek mondott, maroknyi csapata előtt?! Cselesen beférkőzött a magánéletébe, majd azt kiteregette a híveinek. Ez még akkor is gusztustalan, és felháborító ha minden úgy igaz, ahogyan azt Kásler leírta.
A hosszas elemzésének leggyalázatosabb, és gyomorforgatóbb pontja, amikor az általa egyszerűen csak megtébolyodottnak beállított emberét, olyan vádakkal illeti, hogy gyermekének egy korábbi balesetét (talp sérülését), aki egy rövid időre, balesete következtében tolószékbe kényszerült, rendkívül gyanúsnak ítéli meg!
Amit, nem a baleset körülményeivel ér tetten, inkább abból való gyógyulásának gyorsaságát megkérdőjelezve, hiszen a gyermek a vártnál hamarabb épült fel, - aminek jóérzésű ember inkább örülne - , de nem Kásler az érzéketlen ravaszdi, aki bizony átlát ezen a szitán is!
Elemzésében harcostársa Édesanyjának halála/nem halála körüli nehézségeit, eddigi munkásságát vonja kétségbe, Testvérének a prosztatarákját gúnyolja förtelmes érzéketlen stílusban.
Majd említést tesz egy elmeháborodott testvéréről, aki valójában nem is volt soha, nem volt nehéz utánajárnia, hogy egy testvére van a volt bajtársának, aki férfi, tehát valószínűsíthetően Ő maga lehet a prosztatájával küszködő is egy személyben.
Kitér a fogproblémáira is.... Ezen problémáiból kiindulva, - teljesen értelmezhetetlen módon - nyilvánította elmebeteggé sorstársai előtt!
Majd végül az emberek elé tárta, azt a főbenjáró bűnt, hogy az ellenségeivel folytatott beszélgetésben megpróbálta az ellenfeleiket, maguk mellé állítani, észérvekkel, hiszen köztudott, hogy Kásleres csak Kásleressel beszélgethet, aki azt mással teszi, az már alapból gyanús, de legtöbbször szakadár áruló is egyben, legalábbis a vezér szemében biztosan.
Mindegy, hogy miről volt szól, az nem számított, hogy meggyőzni akart mást. Bizonyítékot tárt eléjük, hogy beszélgetett olyan személyekkel, akikkel nem szabadott volna!
Megkeresésünkre a történtek hatásától kis híján összeroppant hölgy nem is tagadta, de meg sem erősítette a történteket. Ezek után elmondtuk neki, hogy az irományt eljuttatták hozzánk, amit mi leközölnénk, amennyiben ahhoz hozzájárulását adja. Határozottan elzárkózott előle, amin nem is kell csodálkozni, sőt, tény, hogy gyenge idegzetűeknek, valóban nem is ajánlatos olvasgatni azt.
A fent említett mindennapi problémákat, gusztustalan kifordított formában tálalta az emberek elé, ami nyomdafestéket valóban nem bírt volna el.
Bár szerencsétlen asszony annyit eltanult Káslertől, hogy ha bárki nyilvánosságra hozza azt amit Kásler eredetileg írt, az ominózus facebook csoportban a bajtársainak, az esetben azonnal feljelentést tesz. - Állapotát átérezve végül valóban megértettük Őt, így azt nem fogjuk nyilvánosságra hozni, már csak a kegyeletsértő okok miatt sem tennénk ilyet!
Végül sikerült egy véleményfélét, kicsikarnunk a fent említett hölgytől, aki nevének elhallgatását kérve azt mondta:
"Akik ismernek azok tudják, nekik nem kell magyarázkodnom. A jó érzésűek, átlátnak ezen. A maradéknak pedig egy jó konc, amit csócsálhatnak újra!"
Belenézve a hozzánk eljuttatott Kásler-poszt hozzászólásaiba, elképedtünk, hogy egy némelyik teljesen elvakult pártkatona, milyen elvetemült hozzászólásokkal illeti, az addig elvileg nagyra tartott társukat. Borzasztó olvasni, hogyan taposnák el, mint egy darab koncot dobnának a kutyák elé, ahogy sajnálatukat fejezik ki szegény szerencsétlen vezérük felé, hogy mennyit kell szenvednie az árulóktól, és az elmebeteg emberekről!
Ez aztán az igazi agy mosott állapot kérem!
Az empátiának a minimális jele sem mutatkozik meg. Olyannyira fanatikusak, hogy Káslerért bárkit eltaposnának, ha erre a vezér ad parancsot, gondolkodás nélkül megteszik! Ha bele gondolok, hogy ha Ők lennének azok, (hála az égnek, ennek azért semmi esélye sincs momentán) akik kormányra kerülnének, a hideg futkos a hátamon, és borzongás fogja el minden idegszálamat!
Egy pillanatig sem fordul meg a fejükben, hogy ezzel kapcsolatban Káslert kéne kérdőre vonniuk, hiszen ez egy akkora arcátlanság, hogy egészséges érzelmű ember ilyet már nem visel el!
Ezek az emberek, kivannak fordulva önmagukból, ha egyáltalán voltak valamikor is emberek!?
A rosszindulat olyan elementáris erővel fröcsög belőlük, hogy már most a pálya szélén is lepipálják azokat pártokat, akiktől épen megóvni akarnak Minden jóérzésű embert! Mi lesz velük, ha netán valóban a közelébe érnek a "labdának"?!
Még a halott gyalázástól sem riadnak vissza. Olvasva őket, amikor megtudták, hogy egy fideszes képviselő meghalt. Értem én, hogy ellenség, ellenfél, na de egy halottat gyalázni...?
A Haza Nem Eladó, ez valóban így van, - na de nekik sem, az ég áldja már meg Őket! Van olyan ember a megmaradt tagok között, aki megmeri mondani Káslernak, hogy most aztán már tényleg túllőtt a célon? Valószínű nem lesz, mert félnek, hogy kirúgja majd a Vezér, ha kinyílik neki is a csipája.
Ám gondoljunk csak bele, és komolyan tételezzük fel, hogy valójában elgondolkodtak azon, hogy mi van ha Kásler érzéketlensége mögött az van, hogy tényleg beteg a Bajtársuk, akkor ez az elintézési módja a dolgoknak!? Biztosan nem, hiszen egy igaz nagy Magyar Vezér, aminek Kásler tartja magát, ilyet soha nem tenne!
Az odáig rendben van, hogy a megmaradt tagok elhiszik, hogy az eddigiek mind árulók voltak, akik mertek szólni, na de egy beteget is ugyanúgy taposnak el, ahogy az árulónak titulált bajtársaikat?!
Eddig dolgozott, sokat elismertük, most, hogy beteg lett, majd jól eltapossuk?!
Miért nem sajnálatukat fejezik ki? Miért nem jobbulást kívánnak? Miért nem mennek el hozzá, meglátogatni Őt?
Én mint EMBER, és nem mint fanatikus Kásleres így gondolkodok! Kíváncsian várom, hogy ahelyett, hogy megköszönnék, elnézést kérnek-e majd, netán magukba néznének-e majd egyáltalán, vagy parancsszóra néhányan jönnek árulózni, vagy köpködni majd hozzászólásaikkal?!
Remélem lesz bennük gerinc, és végre belátják, hogy ezúttal túl magasra csaptak a hullámok, és észreveszik, hogy már rég a hullámok alatt vannak!
Hol van már az a híres eszmeiség, amit oly sokat emleget szeretett pártvezérük, hol van már az a fajta tisztességre méltó közösség, amivel azonosulni tudtak ezek az emberek...mi történhetett velük, hogy nem látnak, és nem hallanak már?
Miközben menetelnek, átíródtak az alapvető empátiára vonatkozó érzéseik, gondolataik, amik kiemelték Őket a birkák közül, a vezérük szép lassan "felülírta" mindezt a fejeikben...???
Hova lett belőlük az ember?

Felháborodottan!
Egy felháborodott ember, a sok közül!

Valcman gyilkos leégése Zürichben

Nyalókakirály tegnap Zürichben tartott az egyetemen előadást az ukrajnai “békefolyamatról”.
züh1
Hablatyára igen sok diák kíváncsi volt, de a neves “előadó” valahogy nem nagyon tudott örülni a nagy érdeklődésnek. Számára ugyanis eléggé nem az elvárt és megszokott körítéssel indult és zajlott le azemélyes bohóckodása a Zürichi Egyetemen! A hallgatók ugyanis Donbasszt éltető táblákkal, zászlókkal érkeztek az egyetem bejáratához.
züh2züh4
Őfelsége szemeinek és füleinek olyan nem tetsző dolgokat írtak ki, vágtak az ábrázatába, mint: “Donbassznak joga van az önrendelkezéshez!” vagy mint “Békét-szabadságot Donbassznak!” sőt!- “GYILKOS!”
Nyalókakirály több esetben is kénytelen volt félbeszakítani nagyívű hazugságáradatát, és megszégyenülten kullogott el az egyetemről!
züh3
A zürichi skandallumról a Tages Anzeiger meglepő részletességgel tudósított.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/20/valcman-gyilkos-leegese-zurichben/

APOKALIPSZIS MOST

Lassan a dombasszi orosz önvédelmi erők milíciája nehézfegyverzetek terén is "felnő" a kijevi rezsim erőstruktúráihoz.

Több TOS-1 típusú hernyótalpas páncélozott közepes hatótávolságú (20-30km) rakétasorozatvetővel, URUGAN gumikerekes nagy hatótávolságú (40-50km) rakétasorozatvetővel, GRAD típusó URAL tehergépkocsikra szerelt
kis hatótávolságú (10km) rakétasorozatvetővel, 50-60db kisebb nagyobb űrméretű vontatott löveggel, mintegy 30db "TULIPÁN", "JÁCINT", "AKÁCIA" és "BABARÓZSA" szlengnyelven becézgetett páncélozott önjárólöveggel, kb 150db T-55, T-62, T-64, T-72, T-80
harckocsival, 80db BMP-1, BMP-2, BMP-3 desszantharckocsival,
kb 50db BTR gumikerekes lövészpáncélossal, és mintegy 100db egyéb páncélozott csapatszállító, és lövészpáncélossal rendelkeznek
De található náluk a "repertoárban" 2db JSZ-3, és 3db T-34 típusú muzeális harckocsi is. Különböző kaliberű telepíthető aknavetőkből számtalan akad nekik. Mindezekhez a lőszerjavadalmazás bőségesen megvan. A kezdeti sörétespuskás, és muzeális kézifegyvereik helyett, ma a "legutolsó" milicista is kalasnyikovval harcol.
A technikák nagy részét úgy zsákmányolták az ukránoktól harcok közben, de szép számmal "szállítottak" nekik az ukrán erőstruktúrákból hozzájuk átállt harcosok is.
Sőt, nem egy esetben szó szerint úgy "lopták" el a fegyvereket.

Ami elmondható: Amíg az ukránok készlete egyre csak fogyogat, addig a milíciáé a veszteségeik ellenére is "úgy fogy", hogy az nő.

Az ukrán vezetés, már az 1986 óta, a Szovjet éra időszakbeli, erősen elavult Csernobil "temetőjében" ott hagyott radioaktív fertőzött technikát újítgatja fel, és küldi a dombasszi "kohóba".

Ezt már vehetjük ukrán részről a végső kétségbeesett próbálkozásnak. Amennyiben ezen technikák kezelőszemélyzete egy héten belül nem veszik oda a harcokban, akkor azon időn túl, a sugárszennyezéstől fog hányni, és a hasmenéstől legyengülni napokon belül. Porosenkónak mindez nem számít. 200ezer főt akar besoroztatni heteken belül, köztük 3000 főt Kárpátaljáról.

Szóval lesz utánpótlás, ha kidől pár ezer katona a sugárfertőzéstől menet közben.

Porosenko, ha a háború nem teljesedik ki a kontinensünk egész keleti felére, akkor elveszíti azt. Csupán meghosszabbítani tudja az öldöklést, és a szenvedést, de Ukrajna előbb utóbb le kell mondjon egész Dombasszról. -És még "szerencséje" lesz, ha csak arról.

Érdekesség, hogy a csernobili "járgányokból párral már találkozott a milícia menet közben. Azóta óvatosak, csak G-M (Geiger-Müller) sugármérőműszerekkel közelítik meg a kilőtt, vagy kezelőik által elhagyott gyanúsnak tűnő ukrán páncélosokat. Amelyiknél "erősen csipog" a műszer, azt elássák. Mást egyenlőre nem tudnak velük tenni.

Teszi mindezt azért, mert Amerika orosz nyomásra mégsem adja át Porosenkónak az Afganisztánból kivonni szándékozott harci technikáit. Ugyanis Putyin kijelentette, ha ezt az USA vezetése meglépi, akkor a milíciát a legmodernebb szárazföldi technikával fogja ellátni.

Amit már az oroszok sem tagadnak, és titkolnak: Az ukrán-orosz határhoz közel nagy létszámú erőket, és nagy csapásmérő erejű támadó egységeket, technikákat vontak össze. Egyes hírek szerint (Echo Moscowi) 50ezer desszantosról, több repülőszázadról, és harcihelikopterezőkről, és mintegy 200db T-90 harckocsiról, és 3000db egyéb páncélosról, sok-sok rakétavetőkről szólnak a "dallamok". A hír szerint, ez az erő áll készenlétben, amennyiben Amerika mégis lenne olyan balga, hogy az afganisztáni "cuccokat" neki adja Walcmanéknak.

Akkor viszont Putyin erre tett ígéretét másképpen kell értelmezni.
Ez esetben az orosz önvédelmi milíciának a technika mellé "kezelőszemélyzetet" is biztosít. Egy komplett támadó hadsereg képében. Az orosz katonai tartalékok a hátországban mind élőerőben, mind technikában pedig végtelenek, kimeríthetetlenek...

Tehát itt most egyedül Amerika gőgjén fog múlni, hogy lesz-e kontinentális háború Európában, vagy sem, mintahogyan sok orosz, és Nyugat-Európai politikus, és elemző is feltételezi azt. .Eszkalálódik-e az egész Kelet-Európa térségére, vagy "csak" megmarad Kelet-Ukrán polgárháborúnak.

Mi lesz, ha tényleg átcsap ez kontinentális háborúba?

Mind az orosznak, mind a NATO szakértőknek van erre forgatókönyvük, elemzésük, "A", és "B" tervük.

Abban a NATO katonai szakértői is egyetértenek, hogy Oroszországot hagyományos fegyverekkel vívott háborúban lehetetlenség legyőzni. Pláne, hogy Kína ez esetben minden segítséget megadna Moszkvának. Élőerőben, és technikában is egyaránt. Nyugatnak legalább egy 20milliós főt számláló hadsereggel kellene szembenéznie. De az is előfordulhat, hogy ez a 20millió katona, "csak" az első hullám lenne. Ki a megmondhatója annak, hogy hányszor 20milliót tudna felállítani ez a két ország.
-Így kesergett egy amerikai tábornok a Pentagonban.
(Nagyon hamar le is váltották a komát)

Szóval mi lesz, ha megindul az orosz, és nem áll meg Ukrajna nyugati határainál?

Ami Kelet-Európát, az az a mi térségünket illetné:

Ha megindul az orosz acélhenger, akkor Romániának szó szerint "reszeltek". Legalábbis ami a Havasalföldi (Dobruddzsa) részét illeti.
Szó szerint szarrá lőnék, és bombáznák azokat a részeket, ahova az ökör oláh beengedte az amerikaiakat. Persze a román hadsereg sem úszná meg. Az újonnan Portugáliától dollármilliárdokért megvásárolt 12db F-16 típusú repülőikre "vadkacsavadászatot" rendezne az orosz légierő. Az amerikaiak által odatelepített AEGIS rakétarendzsereket az SZ-500okkal temetnék el.
A mintegy 200db TR-80, és TR-85 típusú román harckocsikból kohászati alapanyag lenne, azokat az orosz T-90 tankok olvasztanák le. A román kikötővárosból Konstansából, csak romok maradnának, éppúgy, mint a többi nagyobb városukból is.
Ahogyan Sojgu jósolta nekik: 1 óra, és 1 hét.
Ez azt jelentette, ha az orosz nekieseik az oláhnak, 1 óra alatt a románoknak oda a légiereje, és a légvédelme. 1 hét alatt pedig széltében hosszában megszállnák Romániát. - Már ami megmaradna belőle persze.

A Baltikum kb 2 nap alatt elesne. Lengyelország kb 1 hónapig bírná a nyomást. Amennyiben persze belekapcsolódna a háborúba. (Amire minden eshetőség megvan) Aztán az is elesne.
Magyarországot, Szlovákiát, és Csehországot nem is említették az elemzők. Mármint katonai tényezőként. - Ami lehetne jó hír is.
- De sajnos nem az. Ugyanis frontvonalként, hadszíntérként nagyon is emlegetik. Főképp Magyarországot emlegetik. Ugyanis rajtunk vezet a legrövidebb út "egyenesen odaátra". Mind az Orosz, mind a NATO számára.

Ugyanúgy, mint a II. Világháborúban, a leghevesebb, legvéresebb, és legnagyobb pusztítással járó harcok itt Magyarországon, és Lengyelországban zajlanának le.

Amit viszont most még csak halkan, sőt ki sem mondva mondanak, helyesebben amitől retteg a cionista nyugat:

Törökország, NATO tagság ide vagyoda, nagyon nem akaródzik háborúba keveredni az orosszal.
Ugyanez a helyzet Görögországgal, térségbeli másik erős NATO tagállammal is.

Ami a világ többi, Amerika által "imperált, annektált" országot jelenti, ott bizony hatalmas felkelésekre, Amerika ellenes támadásokra kerülne sor. Sőt, ami még veszedelmesebbnek tűnik, hogy egyes arab országok (jogos) bosszútól vezérelve nekiesnének Izraelnek.
Akkor pedig a zsidó hatalom óhatatlanul is atomcsapást mérne a környezetére, Iránt is beleértve.

Aztán kész is egy totális világháború remélhetőleg ("csak"), egy térségbeli atombevetéssel. Viszont a zsidó állam így is úgyis eltűnne a föld színéről. Igaz, Irán, és sok arab állam jó része úgy nézne utána ki, hogy ahhoz képest a Hold felszíne inkább hasonlítana egy üdülőövezetre...

Aztán másra is kitértek ezek a "szakértők", és elemzők:

Mi lesz, ha az orosz nem áll meg Kelet-Európa határainál, és ismét Berlinig, ne adj Isten de most már az Atlanti Óceánig akarnának menni, sőt akár azon túlra is.

A választ is megadták rá ezek az "urak": Atomháború.

A legelső atomcsapást pedig nem Moszkvára, vagy más orosz területre mérnék, hanem: RÁNK!!!

Igen, Magyarország kapná a legelső nukleáris rakétacsapásokat.
Meg a lengyelek.
Ugyanis itt akarnák megállítani az oroszokat.
Aztán persze menne az "áldás" oda vissza.....

APOKALIPSZIS

"Jelenések könyve

1 Láttam azután, hogy a Bárány a hét pecsét közül az elsőt felnyitotta. Azután hallottam, hogy a négy élőlény közül egy megszólalt, mintha mennydörgés szólna: -Eredj!-
2 És én láttam. Egyszer csak indult egy fehér ló. A rajta ülőnél íj volt. Koszorút adtak neki, s ő elindult győztesen, és hogy győzzön.
3 Mikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény ezt mondta: -Eredj-.
4 S elindult egy második, tűzvörös ló. A rajta ülőnek elrendelték, hogy vegye el a földről a békességet, hogy egymást öljék. Azután nagy kardot adtak neki.
5 Mikor a harmadik pecsétet felnyitotta, a harmadik élőlénytől ezt a szót hallottam: -Eredj!- És én láttam. Elindult egy fekete ló. A rajta ülő mérleget tartott a kezében.
6 Azután egy szózatfélét hallottam a négy élőlény közül, hogy ezt mondta: -A búza literje egy dénár. Három liter árpát egy dénárért. Az olajat és a bort ne bántsd.-
7 Mikor a negyedik pecsétet felnyitotta, hallottam a negyedik élőlény hangját: -Eredj!-
8 És én láttam. Elindult egy fakó ló. A rajta ülőnek neve a Halál volt. A láthatatlan ország követte nyomon. Felhatalmazást adtak nekik a föld negyedrésze felett, hogy pallossal, éhínséggel, döghalállal és a föld fenevadjaival öljenek."

A fakó lovon ülő neve: HALÁL. - A cionista Nyugat ül azon a lovon...

Mit tehetünk mi magyarok? _ Imádkozhatunk, hogy Amerika előbb fulladjon bele a saját mocskába, jusson totális csődbe, minthogy mindez megtörténjen. - Mert ellenkező esetben a kihalt népek listáján az alső lap, első bekezdésébe kerülünk.

SVPSZ

Megjegyzés a cikkhez: Hatalmas erők feszülnek egymásnak. Ami a mi országunkat illeti, egyet tehetünk. Mindenféle képpen el kell kerülnünk, hogy a balliberálisok jussanak ismét hatalomhoz. Oda kell őket tenni, ahova valók. A történelem pöcegödrébe. Orbánt, és rezsimjét a nemzeti radikális erőknek úgy kell leváltani, hogy a cionista nyugat helyi talpnyalóinak esélyük se lehessen rá, hogy Hazánkat koncként vessék a hiénák elé.

ipafai