Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2015. augusztus 24., hétfő
Lavrov beolvasott
A
Nyugat történelmi dominanciájának korszaka véget ért. Nem akarják ezt
tudomásul venni, és mindenféle szankciókkal igyekeznek ezt a
dominanciát még fenntartani-de már egy új központ jött létre az
ázsiai-Csendes-óceáni térségben. Megpróbálják a dominanciát csellel,
káosz szításával, fegyveres terrorizmus táplálásával fenntartani, de ez
már nem működik!-fejtette ki Oroszország álláspontját Szergej Lavrov.
Jobbik: a hadsereg bevetése szükséges a déli határszakaszon
Volner
János, a Jobbik alelnöke ma kijelentette, vizsgálják annak a
lehetőségét, hogy a hadsereg bevetésre kerüljön az épülő déli határzár
mentén. Nem csak őrizet kell, a szélesebb jogkörök megadására is
szükség van.
A
politikus elmondása szerint vizsgálja a Jobbik a honvédség bevetésének
feltételeit, mert az egyre erőszakosabbá váló illegális bevándorlókkal
szemben meg kell védeni a határt és a helyi lakosságot. Egyértelművé
vált, hogy a rendőrség kevés a feladat ellátásához, a hadsereg
bevetésére van szükség. A napokban ugyanis látható volt, mi történik,
ha több ezer illegális bevándorló megrohanja a határ mentére
kivezényelt rendőröket: Macedóniában hiába oszlatták őket könnygázzal,
újabb próbálkozások után tömegek jutottak át a határon, és haladtak
tovább a szerb-magyar határvonal felé.
A rendőrség fizikai konfrontáció során képtelen volt arra, hogy megvédje az ország határait, emiatt egyértelmű, hogy a hadsereg bevetésére van szükség.
A Jobbik
javaslata ugyanakkor nem tekinthető radikálisabbnak, mint a térségi
országok ellenintézkedései. Az európai országok szintén kerítéseket
emelnek, megerősített rendőri erővel, vagy a hadsereg bevetésével
reagálnak, így a párt javaslata európai szinten is elfogadható,
vállalható. Először a britek vetették fel a hadsereg bevetésének
lehetőségét, amikor az Anglia és Franciaország közötti
csatorna-alagúton kritikussá vált a helyzet, és az afrikai bevándorlók
fizikai erőszakkal akartak átjutni az országba. Macedónia kihirdette a
rendkívüli állapotot és nagy létszámú rendőri erőkkel próbálta védeni a
határszakaszt. Csehország több ezer katonát mozgósított a
válságkezelésre, és amennyiben a határon kritikussá válik a helyzet, a
hadsereg járőröket szervez az illegális bevándorlók elfogására és
kiutasítására. A német külügyminiszter szintén bejelentette, hogy az
elfogott illegális bevándorlókat a legrövidebb úton deportálni kell.
Volner
ugyanakkor kijelentette, Magyarországon nem lenne szükség a rendkívüli
állapot kihirdetésére, mert az alaptörvény lehetővé teszi, hogy
kétharmados felhatalmazással a hadsereg bevetésre kerüljön egy
szükséghelyzetben. A jobboldali ellenzék eközben számos más intézkedést
is javasol a válsághelyzet kezelésére, melyeket egy felelősen
gondolkozó kormány már korábban meghozott volna. A menekülttáborok
zárttá tétele szintén egy sarokpont, ami csökkentené a kriminalitást és
a járvány kialakulásának esélyeit a migráció által sújtott
területeken.
Amire
mindemellett legnagyobb szükség van, az a megfelelő jogkörök megadása.
Egy olyan rendőrség, amit a liberális jogvédők ideológiája korlátoz, a
gyakorlatban nem tudja ellátni feladatait. Ugyanez fennáll a hadsereg
bevetése esetén is: katonák a határszakasz védelmére, de anélkül, hogy
engedélyük lenne fegyvert használni – ez egy lehetetlen helyzetet
eredményezne.
Macedónia
esete azt mutatja, hogy a bevándorlók tömeges fizikai agresszióval
reagálnak, ha a hatóságok nem hajlandók beengedni őket az országba.
Ugyanakkor okkal vándorolnak Európába, és nem a térségi országokba. A
gyakran “a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának” nevezett Izrael
határait a hadsereg védi, és a katonáknak parancsba van adva, hogy aki a
kerítés túloldalán a kerítés felé közelít, arra nyissanak tüzet.
Július 30-án az izraeli hadsereg szóvivője is elismerte, hogy több
civilt lelőttek a gázai határszakasz mentén. Az intézkedést azzal
indokolták, hogy
az ismeretlen személyek a határkerítés felé közelítettek, és a figyelmeztető lövés ellenére nem tettek eleget a katonák felszólításának, miszerint forduljanak meg és távozzanak.
A térség
más országai is megvédik saját határaikat. Egyedül Európa várja tárt
kapukkal és teljes értékű fizetésnek megfelelő segélyekkel a világ más
részeiről érkező milliókat. A Jobbik javaslatai emiatt nem egy
megfontolandó intézkedéssorozat, hanem a minimum, amit egy országnak meg kell tennie saját határai védelmében.
A határkerítés minél hamarabb és teljes értékűre kiépítése mellett a
tűzparancs és a kiterjesztett jogkörök megadása, a menekülttáborok
zárttá tétele is az ország határvédelmének minimumát jelenti a mostani
helyzetben.
http://hidfo.ru/2015/08/jobbik-a-hadsereg-bevetese-szukseges/
http://hidfo.ru/2015/08/jobbik-a-hadsereg-bevetese-szukseges/
Harmadára csökkent az atlantista államfő támogatottsága
Petro
Porosenko ukrán elnök két fronton vív háborút, de mindkettőn vereséget
szenved, mert Európa követeli tőle a minszki egyezmény betartását, az
ukránok pedig elítélik, amiért nem hagy fel a Donbassz régió elleni
háborúval.
A
Mittelbayerische Zeitung német napilap hétfőn megjelentetett
publicisztikája szerint két tűz közé került az ukrán államfő, és a
helyzet elkerülhetetlenül Porosenko bukásához vezet. Nina Jeglinski
értékelése hangsúlyozza, hogy az ukrán államfő hétfőn amiatt siet
Berlinbe egy Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande
francia elnökkel tartandó találkozóra, mert az ukrán belpolitikában azt a
látszatot akarja fenntartani, hogy továbbra is erős szövetségesei
vannak Európában. A lap szerint Porosenkonak ez az egyetlen ütőkártyája,
de ettől eltekintve semmilyen támasszal nem bír Ukrajnában.
“Petro Porosenko pártja csak papíron létezik, regionális és önkormányzati apparátus nélkül, és az elnök népszerűsége 20% alá csökkent.”
Utóbbi
adat mindent elárul a radikális atlantisták Ukrajnában folytatott
tevékenységéről, az elnök ugyanis 2014 májusában, megválasztása idején
még 55%-os támogatottsággal rendelkezett. Azóta a népszerűsége
fokozatosan csökken, főként annak köszönhetően, hogy békét ígért, majd
nem vetett véget a délkeleti régiókban zajló háborúnak, ehelyett tovább
zajlik a háború, és az ukrán fiatalok külföldre menekülnek a
behívólevelek átvétele elől.
Porosenko
támogatásának csökkenéséhez nagyban hozzájárul, hogy mostanra a
közvélemény is az amerikaiak emberének tartja. Az államfő ragaszkodik
ahhoz, hogy az Egyesült Államokat és Lengyelországot
is bevonják a helyzet rendezésébe. Ehhez vélhetően a mai találkozón is
ragaszkodni fog, a francia és német államfő azonban nem ismeri el a
minszki megállapodás bukását, így annak keretei közt tartanák az ukrán
rendezést, és a minszki egyezmény feltételeinek betartását mindkét félen
megkövetelnék.
Porosenko
hazai támogatottsága azonban döntő tényező. Jeglinski szerint az
ukránok már több alkalommal bizonyították, hogy sokáig képesek várni,
ugyanakkor készen állnak arra, hogy amikor a türelmük elfogy,
megszabaduljanak Petro Porosenkotól.
http://hidfo.ru/2015/08/harmadara-csokkent-az-atlantista-allamfo-tamogatottsaga/
http://hidfo.ru/2015/08/harmadara-csokkent-az-atlantista-allamfo-tamogatottsaga/
Lengyelország elnöke támogatja az amerikai megszállást
Andrzej
Duda lengyel államfő ismételten felszólította a kelet-európai
országokat, hogy engedjék amerikai katonai bázisok építését saját
területeiken.
Duda
vasárnap Észtországban tett látogatást, ahol jelenleg is zajlik a NATO
haderő-összpontosítása az orosz határ mentén. A kijelentést történelmi
okokkal indokolta; szerinte teljesen elfogadható, ha a NATO-haderő a
szövetség határai mentén állandó jelleggel jelen van.
Az
államfő kijelentésével ugyanakkor van egy probléma, amire újra és újra
fel kell hívni a figyelmet: a NATO kelet-európai jelenlétének
tekintélyes részét az amerikai haderő képezi. Miközben az amerikai
hadsereg az atlanti “együttműködés” keretein belül be tud nyomulni
Európába, továbbra sem mutatkoznak jelei annak, hogy akár a lengyel,
akár német vagy magyar katonák nagy számban védelmi feladatokat látnának
el az Egyesült Államok nyugati partvidékein. Nincsenek ott rakétáink
és rakétavédelmi rendszereink, miközben az amerikaiaknak egyre több van
Európában.
A
lengyel államfő ráadásul nem egyszeri kijelentést tett. Ez az ismételt
felszólítás egy kelet-európai körút kezdetét jelenti, melynek során
Duda személyes látogatások során nyomásgyakorlással próbálja majd
rávenni az országok vezetőit, hogy engedjék be az amerikai csapatokat.
A NATO
haderő-összpontosítása annak ürügyén zajlik, hogy egy abszolút többségi
arányban jelen lévő nemzetiség demokratikus módon kinyilvánította
függetlenségét egy olyan országtól, ami betiltotta anyanyelvük
használatát, és függetlenségi törekvéseiket az adott nemzetiség ellen
etnikai alapú gyűlöletet tápláló szervezetek besorozásával akarta
elfojtani. Az abszolút többségben jelen lévő nemzetiség demokratikus
módon csatlakozott az anyaországhoz, ami az ENSZ alapelvei szerint
elfogadott, legitim módon történt.
Nem
nehéz párhuzamot vonni az erdélyi magyarság helyzetével: a krími
népszavazás rámutatott, hogy Európa határai napjainkban is
megváltoztathatók. Egyben arra is rámutatott, hogy a nyugati országok
ezt nem engedik, ha a változás érdekeikkel ellentétes. Ahogy a NATO
haditengerészeti kikötőt akart üzemeltetni a Krím-félszigeten, az
atlanti szövetségnek Romániában is vannak olyan érdekeltségei, melyek
megakadályozzák, hogy a nyugati országok elismerjék Erdély
függetlenedését Bukaresttől. Andrzej Duda követelései egy olyan hatalom
jelenlétének fokozását jelentik, ami a népek önrendelkezését
megakadályozza, és az erdélyi magyarság függetlenségi törekvéseit
sikeres referendumot követően is nyers erővel állítaná meg.
Zdzisław Sadowski lengyel közgazdász szerint “ha egyszer bevonulnak az amerikaiak, soha nem távoznak”.
Azok a kelet-európai országok, melyek még nem engedték az állandó
amerikai bázis létesítését, még jobb pozícióban vannak arra vonatkozóan,
hogy később az amerikaiakat erővel kell-e hazaküldeni.
http://hidfo.ru/2015/08/lengyelorszag-elnoke-tamogatja-az-amerikai-megszallast/
http://hidfo.ru/2015/08/lengyelorszag-elnoke-tamogatja-az-amerikai-megszallast/
Raport előtt
A mai berlini-brüsszeli eligazítás előtt tegnap Valcman egy kicsit bátorította magát. Természetesen Kijevben. A Nagy Nap alkalmából. Merthogy tegnap “ünnepelte” Maradék-Ukrajna (de inkább csak a kijevi udvar) a Függetlenség Napját!
Merthogy-ha még valaki nem tudná-Maradék-Ukrajna független állam! Hadserege pedig az első ötben van Európában. Nyalókakirály szerint-aki mint tudott dolog a Legfőbb Hadúr is egyben-amúgy meg első a harci tapasztalatok terén.
Minden nehézség ellenére ez a hadsereg mindent megkap a hazától, amely szükségeltetik ahhoz, hogy az ország függetlenségét garantálja. Ennek a hadseregnek Donbasszban 2100 (!) katonája áldozta életét a hazáért!-hőbörgött Valcman. (A többi ötvenezerről nagyvonalúan nem tett említést!)
Az
udvartartás nagy tetszésére bejelentette birodalma folyamatos gazdasági
erősödését, amely hamarosan új lendületet vesz majd! (Túl sok
Döbrögi-videot nézhetett az utóbbi időkben!)
https://balrad.wordpress.com/2015/08/24/raport-elott/
Tovább a valcmai atlantista úton!-vagy…?
Szűnőfélben Donbassz viszonylagos nyugalma! Mintha a valcmanista latortüzérség már alig várta volna, hogy eljöjjön a vasárnap este! Eljött. Fel is bömböltek a martalócok tűzszerszámai.
Gorlovka mára virradóan ismét komoly latorfigyelemben részesült. Elsősorban a Dzserzsinszk lakótelepei közé befészkelődött pribéktüzérség bombázta egész éjszaka a várost.
Donyeck is keresztet vethetett a nyugodt éjszakáknak. Késő este óta Krasznogorovka latortüzérsége ágyúzta a város “Petrovszkij” kerületét. Éjjel kettőkor viszont megszólaltak a népköztársaságiak kegytárgyai is. A válasz hatására nagyon meggyérült a valcmanisták ostromkedve.
“Petrovszkij” kerület lakói beígértek a Donyecket és a kerületüket romadöntő Nyalókakiránynak! “LELÖVÜNK!”
Krimszkojétól Troickojéig heves tüzérségi párbajok zajlottak egész éjjel (illetve zajlanak jelenleg is) kiváltképpen Bahmutka környékén.
Szprartaknál és Marjinykánál is újfent kísérletező kedvében volt mára virradóan a banditasereglet. A virradatot sok latoregyed nem érte meg. A martalóchad egyedveszteségei olyan mérvűek voltak, hogy alig kétórányi próbálkozás után feladták a terveiket, és inkább visszahúzódtak vackaikba.
Nyikolajevkából a latortüzérség éjjel fél tizenkettő óta Ágyúzta Dokucsajevszket. Hajnali háromkor aztán ezek megpihenni tértek. “Feladatukat” innentől kezdve a Sztyepnojéban és Olginykában fészkelő martalóctüzérség vette át. Ezek aztán Jelenovkát is elkezdték ágyúzni Dokucsajevszk mellett.
Tegnap reggeltől Donbassz egén annyi a latordrón, mint egy varjúsereglet. Viszont ne felejtsük: Valcmannak ma jelenése van a bábmesterek szőnyegének a szélén. Brüsszelben és Berlinben is!
A mai nap mindenképpen mérföldkő lesz a Maradék-Ukrajna által járt úton!
Gorlovka és a környékének lakói mutogatják Nyalókakirály “ajándékait” az AFP-hírügynökség riportvideoján.
https://balrad.wordpress.com/2015/08/24/tovabb-a-valcmai-atlantista-uton-vagy/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)