2017. április 12., szerda

Kerülőúton minden adat hozzáférhető – veszélyben a Privacy Shield

Az Európai Parlament április 6-án elfogadott egy jelentést, melyben az áll, hogy komoly aggodalmak merülnek fel egy az amerikai elnök által elrendelt törvénymódosítással kapcsolatban, mely lehetővé teszi a magánvállalatok számára, hogy megvásárolják az internetfelhasználók böngészési adatait – a beleegyezésük nélkül.
Az EP által elfogadott jelentés arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tekintse át, milyen következményekkel jár a Trump-féle törvénymódosítás az európai állampolgárok személyes adataira vonatkozóan. Az új törvény ugyanis sérti az Európai Unió és az USA közt még az Obama-adminisztráció idején kötött adatvédelmi egyezményt (Privacy Shield), ami előírta, hogy az európai felhasználók amerikai szerveren tárolt adatai nem képezhetik részét az NSA tömeges adatgyűjtési programjának.
Claude Moraes, az állampolgári jogokért felelős bizottság elnöke szerint magát a Trump új törvénye által sértett egyezményt is felül kell vizsgálni. „A Trump-adminisztráció által az adatvédelmi elvek kapcsán mutatott irányultság aggodalomra ad okot. Az Európai Bizottság ki kell vizsgálja az Obama idején megkötött együttműködés visszájára fordítását jelentő törvény hatásait, és ez része kell legyen a Privacy Shield teljes felülvizsgálásának. Biztosítanunk kell, hogy az USA betartja a megállapodás rá eső részét” – mondta.
A jelentés szerint az sem egyértelmű, hogy a korábban érvényben lévő, a Trump-törvények által veszélybe sodort megállapodás eredeti formájában garantálta-e az európai felhasználók személyes adatainak védelmét.

http://www.hidfo.ru/2017/04/kerulouton-minden-adat-hozzaferheto-veszelyben-a-privacy-shield/

Rendkívüli találkozót hívott össze az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság rendkívüli találkozót hívott össze a schengeni országok vezetői számára, hogy kezelni tudják a határellenőrzés bevezetése miatt kialakult helyzetet.
Az Európai Unió április 7-én vezetett be ellenőrzést a külső határokon a fokozódó terrorfenyegetés miatt. 2015 óta számos európai országban történt valamilyen terrortámadás, ezek többségét közel-keleti migráns hajtotta végre, vagy olyan „migrációs hátterű személy”, aki már az EU-ban született, de bevándorlók gyermekeként. A határellenőrzés bevezetésének eredményeként a görög és a spanyol repülőtereken hatalmas tömegek torlódtak fel, és akadozik a közlekedés a schengeni övezet külső határain, valamint számos schengeni ország közt, melyek egy-egy belső határszakaszon vezettek be szigorúbb kontrollt.
A szlovén miniszterelnök, Miro Cerar szerint a horvát határon alakultak ki áldatlan állapotok az utóbbi néhány nap folyamán, miután Brüsszel utasítására le kellett zárniuk a teljes határszakaszt. Szlovénia és Horvátország emiatt közös javaslatokat fog tenni az Európai Bizottság rendkívüli találkozóján, amitől a kialakult kezelhetetlen helyzet enyhítését remélik.
Az Európai Tanács március 7-én határozott arról, hogy a tagállamok szigorú határellenőrzést vezethetnek be, és a határon várakozó EU-s állampolgároknak is utánanézhetnek az erre vonatkozó releváns adatbázisokban, hogy megállapítsák, beléphetnek-e az országba. Az intézkedés során többek közt a schengeni információs rendszerben és az Interpol „lopott és elveszett személyigazoló okmányok” adatbázisában ellenőrizhetik, hogy a határon várakozó személy nem lopott dokumentummal akar-e bejutni az EU területére. Az utóbbi évek során több olyan terrortámadás is történt Nyugat-Európában, amit az EU területére hamis vagy lopott dokumentummal érkező közel-keleti migráns követett el.

http://www.hidfo.ru/2017/04/rendkivuli-talalkozot-hivott-ossze-az-europai-bizottsag/

Ultimátumokkal nincs értelme Moszkvába utazni

Nem célravezető megpróbálni az ultimátumok nyelvén beszélni Moszkvával – ezzel válaszolt az orosz külügyminisztérium az amerikai külügyminiszter Szíriával kapcsolatos megjegyzéseire.
Nem célravezető ultimátumokkal Oroszországba utazni” – mondta Maria Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője Rex Tillerson amerikai külügy miniszter Szíriával kapcsolatban tett megjegyzéseire vonatkozóan.
Zaharova szerdán azt mondta, „úgy tűnik, mostanra mindenki megértette, hogy teljesen haszontalan ide ultimátumokkal jönni. Ez a megközelítés egyszerűen kontraproduktív.”
Kedden Tillerson első hivatalos látogatására érkezett Moszkvába. Az amerikai külügyminiszter szerint Oroszországnak választania kell, hogy együttműködik az amerikai kormánnyal a szíriai konfliktus megoldásában, vagy az Egyesült Államokkal konfrontálódás árán is kitart a szíriai kormány támogatása mellett.
Csütörtök éjjel az amerikai hadsereg Tomahawk cirkálórakétákat indított és lebombázott egy katonai létesítményt, amit a szíriai hadsereg a terrorszervezetek elleni légicsapások kiindulópontjaként használ.
Szíria kínai nagykövete, Imad Musztafa másnap a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a Sha’irat repülőtér lebombázásával az USA egyértelművé tette a terroristák számára, hogy ha amerikai légicsapást akarnak kiprovokálni a kormányerők ellen, csak meg kell ismételniük a vegyi fegyveres támadást.

http://www.hidfo.ru/2017/04/ultimatumokkal-nincs-ertelme-moszkvaba-utazni/

Testkamerával védik magukat a német rendőrök

Észak-Rajta-Vesztfália rendőrhivatala arra kényszerült, hogy rendszeresítse a testkamera viselését, hogy ezáltal próbálja elejét venni a szolgálatot teljesítő rendőrök elleni mindennapos utcai agressziónak.
A német tagállam belügyminisztere, Ralf Jäger hétfőn jelentette be, hogy Észak-Rajna-Vesztfália területén öt városban kötelezővé teszik a testkamera viselését a rendőrök számára. Düsseldorf, Duisburg, Köln és Wuppertal területén, illetve Siegen-Wittgenstein járásban most tanulják az újonnan rendszeresített eszköz használatát.
A Deutsche Welle beszámolója szerint Jäger azzal indokolta az új eszköz rendszeresítését, hogy feltételezéseik szerint ez egyfajta visszatartó erőt jelenthet a hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére hajlamos személyek esetében. Az érintett városok rendőrkapitányságai egy kétéves tesztidőszak során végig testkamerát fognak viselni, majd összevetik a bűnözési statisztika erre vonatkozó részét a korábbi adatokkal. Ha a tesztidőszak azzal az eredménnyel zárul, hogy a testkamera viselése visszatartó hatást jelent a bűnelkövetők esetében, egész Németországban rendszeresíthetik a viselését.
A tömeges bevándorlás hatására nagy mértékben megnőtt a rendőrök elleni támadások száma. Az utcai agresszió terjedését mutatja, hogy Észak-Rajna-Vesztfália területén a 2015-ös év folyamán minden harmadik rendőrt ért ilyen utcai támadás; a tagállam 45000 rendőre közül 14000 fő vált utcai agresszió áldozatává. Ebből 497 esetben regisztráltak komolyabb sérülést.
A német rendőrség az amerikai gyakorlat alapján kísérletezik a testkamera viselésével, mert a tengeren túli eredmények azt mutatták, hogy ezáltal visszaszorítható a rendőröket gyakran ok nélkül érő utcai erőszak, emellett az elkövetők elleni eljárás lefolytatását is nagy mértékben megkönnyíti.

http://www.hidfo.ru/2017/04/testkameraval-vedik-magukat-a-nemet-rendorok/