2014. október 28., kedd

Nyugati kreativitás: internetadóból Putyin

30 ezer embert tudott újra utcára vinni a baloldali, a liberális média, a kereskedelmi tévécsatornák és balliberális ellenzéki pártok együttes erőfeszítése. A tüntetésen rendületlenül, ám sikertelenül dolgoztak az agitátorok, ahogy vasárnap is. Az internetadóból eddig minden mást is próbáltak csinálni, többek között ez volt a fő irányvonal:
- Brüsszel agitátora gyarmatosítja Magyarországot. Az ominózus mozdulat az uniós zászló kitűzése különböző helyekre, hangulatkeltés végett (az Index.hu-n tetőfokára hág a hangulat: tűzzed ki, tűzzed ki!) A tömeget nem érdekli. Páran EU-zászlóval fotózkodnak, búcsúképnek remek lesz.
- "ruszkik haza." Két lehetőség van; az illető vagy eltévedt úgy 25 évet és most mászott elő a hibernációs kamrából (posztmodern fiatalságnál már előfordul ilyesmi?), vagy provokátor. Sokan minden bizonnyal megkérdeznék, "hol vannak a ruszkik? Nekik köszönhető az internetadó?" A megfejtést mi sem tudjuk.
- alig néhány perce, az ATV stábjában is tetőfokára hág a hangulat. Telefonos szavazással arról kérdezik a TV előtt szórakozókat; akarják-e, hogy Orbán Viktor országa közeledjen Putyin Oroszországához. "Aki szerint igen, nyomja az 1-es gombot."
André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő a mai tüntetésen már nem jelent meg személyesen. Miután vasárnap jelen volt a Fidesz-székház "ostrománál"
Volt a tüntetésen "akasszátok fel", amit a tömeg elcsitított. Megint volt a tüntetésen "ruszkik haza", aminek skandálását a tüntetők nem vették át (Hiába, már Washington se a régi. 25 éve jobban ment). Volt a tüntetésen EU-zászló, ami senkit nem érdekelt.
A vasárnapi tüntetésen az MSZP-s Gulyás Gergely adott két napos ultimátumot a kormánynak. Ugyan előtte internetadóról és okostelefonokról beszélt, az ultimátumban nem foglaltatott benne az internetadó szó. Ez az ultimátum ma lejárt.
A vasárnapi tüntetésen és a mai tüntetésen is a tömeg szájába adni próbált rigmusok mutatják, hogy mi is lenne a lényege ennek az egésznek; valamiféle általános elégedetlenség, ami az agitátorok hatására uniós párti tüntetéssé válik (Magyarországon ilyet nem lehet már, néhány száz fő a maximum), majd nem csak EU-pártivá, de következetesen oroszellenessé válik (ami szintén mesterséges kreálmány, elvégre 25 éve atlantizmus van Magyarországon, az embereknek abból van elege), a végkifejlet pedig az lenne, hogy Magyarországon EU-párti és oroszellenes tüntetők vannak, akik kormányt akarnak dönteni. Ez a nagy amerikai álom, ami egyelőre nem jött össze.
Washington próbálkozik, próbálkozik, de valamiért nem megy. Talán az emberek is tisztában vannak azzal, hogy Magyarország 25 éve a nyugat része, 10 éve az EU része, emiatt nem igazán fogékonyak se az uniópártiságra, se az oroszellenességre.
Jelenleg a parlamentnél gyűlik a tömeg. A percekkel ezelőtt még a tüntetést közvetítő sajtóorgánumok most Putyinról beszélnek. Az ATV valami olyasmit mond, hogy Oroszországban terror van, ismeretlen hang telefonon felhívja az embereket, hogy támogatják-e Putyint. Az emberek pedig rettegnek és emiatt igent mondanak.
Ön támogatja-e? Ha nem, akkor a 2-es gombot kell nyomni (és tüntetni).
Eredetileg a internetadó elleni tüntetésről volt szó. Jelenleg az ATV már nem Putyinról, hanem az ukrán választásról beszél. Valami olyasfélét sulykolnak, hogy "aki elment, annak többsége az Európához tartozást támogatja". Itt halkan megjegyeznénk, hogy emiatt nincsen Magyarországon belpolitika. A fentiekből látható, hogy Washington leplezetlenül rátelepedett az első tüntetésre, amire pártállástól függetlenül elmentek az emberek. Így az amerikai külügy gátlástalanságával gondoskodott arról, hogy Magyarországon továbbra se legyen demokratikus ellenzék.http://www.hidfo.net/2014/10/28/nyugati-kreativitas-internetadobol-putyin

Nálunk teljesen elhallgatták, hogy pár nappal ezelőtt Brüsszelben nagy tüntetés volt az EU korrupciója ellen.

http://amagyaroldal.hu/dokumentumok/kepeim/3ap%20brussel.jpg

Hadgyakorlat: megérkeztek a magyar katonák

Megérkezett Litvániába annak a 140 fős magyar honvédségi alakulatnak az első csoportja, amely hadgyakorlatokon fog részt venni a walesi NATO-csúcstalálkozón a keleti szárny megerősítése céljából elhatározott intézkedéseknek megfelelően – közölte kedden honlapján a litván honvédelmi minisztérium.
Az első, mintegy 20 fős magyar katonai csoport a haditechnikával – több mint 30 szállítóeszközzel és 10 konténerrel – együtt érkezett a balti országba. A század többi része október 30-án érkezik meg.
„Litvániának és Magyarországnak a múltban sok történelmi kapcsolata volt, és örülök annak, hogy Magyarország a NATO-tagok közül elsőként reagált a geopolitikai helyzet változásaira és a Walesben elfogadott határozatokra. Örülök annak is, hogy döntést hozott a szárazföldi NATO-erők megerősítéséhez való hozzájárulásról” – idézte Juozas Olekas védelmi miniszter szavait a tárca honlapja.
A Delfi észt hírportál jelentése szerint helyi lakosok körében némi riadalmat okozott az idegen katonák megjelenése, először azt hitték, hogy orosz katonák vonulnak át litván területen Oroszországból Kalinyingrád felé. Többen lefényképezték a magyar katonákat és haditechnikát. A magyar honvédek, akik az év végéig maradnak Litvániában, először a november 2. és 14. között rendezendő, Vaskard fedőnevű hadgyakorlaton fognak részt venni, amelyen 9 NATO-ország 2500 katonája gyakorlatozik. A magyar katonák egy litván századdal és amerikai századokkal egy zászlóaljnak megfelelő alegységet fognak képezni, amely különféle közös gyakorlatokon és tréningeken vesz részt. Elhelyezési körletük Ruklában lesz, ahol amerikai katonákkal lesznek együtt.


MTI

Külföldi lapok - Hazai botrány - Így írtok ti...

A londoni gazdasági napilap budapesti tudósítója, Andrew Byrne a „Magyarország az Orbanomics költségeivel küszködik” címet viselő írásában úgy vélekedik, hogy az Egyesült Államokkal vívott durva diplomáciai ütésváltás és a világ első internethasználati adója ellen kibontakozó tömeges lázongás nyomán most már kezdenek megjelenni a repedések az Orbán Viktor miniszterelnök által kialakított politikai felépítményen.
Az internetadó terve (az elemzők által csak „Orbanomics”-ként emlegetett unortodox gazdaságpolitika legújabb deficitcsökkentő kísérlete, amely a bírálók szerint az 1990-es évekbe rúgná vissza a magyar digitális gazdaságot) példátlan ellenállást szított a Fidesszel szemben. Megmutatja ugyanakkor azt is, hogy a magyar kormány számára milyen kevés adópolitikai lehetőség maradt négyévnyi „radikális Orbanomics után”, amelynek nem sikerült csökkentenie a hazai össztermék (GDP) 80 százalékának megfelelő közadósság-rátát - áll a Financial Times írásában.
Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) A kormány el akarja vágni a világtól Magyarországot címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte, hogy az internetadó tervezete ellen tiltakozók számára „a pénznél sokkal többről van szó”, és az új adó terve „ismét mozgásba lendítette a megbénult ellenzéket”.
Kifejtette, hogy amíg más „vitatott témák”, mint például a német megszállás áldozatainak emlékműve „nemzetközileg nagyobb hullámokat vert, mint Magyarországon”, az internetadó ügye rögtön nagy tiltakozást váltott ki még kormánybarát médiumok részéről is, az interneten pedig „olyan vihart kavart, amely szinte pillanatok alatt több mint 200 ezer tiltakozó szavazatot söpört össze”.
Hozzátette, hogy a Milla csoport is hasonlóan indult, sorsa pedig megmutatja a kormánnyal szembeni online kezdeményezések révén indított politikai mozgósítás határait, hiszen a Millából kifejlődött Együtt-PM párt „kifejezetten rosszul” szerepelt az idei választásokon. Ugyanakkor a Fidesz reakciói azt jelzik, hogy „komolyan veszik” a tiltakozást - tette hozzá a FAZ tudósítója.
A Die Welt című konzervatív lap Az internetadó dühíti a magyarokat címmel közölte keddi számában Boris Kálnoky írását, aki kiemelte, hogy a magyar politikában „a nagy művészet megérteni, hogy mi mozgatja meg az embereket, és hogyan lehet megszólítani őket”, ez pedig eddig a Fidesz „nagy erőssége” volt, de úgy tűnik, „fordul a kocka” és lehet, hogy „Orbán elveszti érzékét a nép rezdülései iránt”.
Az internetadó „rákényszerítése az »internet nemzedékére« talán azt is mutatja, hogy a párt, amely Fiatal Demokraták Szövetségének nevezi magát, öregszik” - tette hozzá, megjegyezve, hogy a Fidesz kezdeményezése „érdekes kettős erkölcsről” tanúskodik, hiszen korábban elutasította az internetadót.
Kálnoky az amerikai beutazási tilalom ügyével kapcsolatban egyebek között kifejtette, hogy „súlyos válság” jellemzi a magyar-amerikai kapcsolatokat. Úgy vélte, „a kormány jól tenné, ha felismerné a válságot és mérlegelné, hogy miként lehet azt megoldani”, erre azonban „eddig semmiféle jel nem utal”, és a kormány inkább "kísértést érezhet arra, hogy az amerikai bírálatot »külső beavatkozásnak« bélyegezze, és ezzel mozgósítsa híveit”.
A Die Zeit című liberális hetilap online kiadásában Orbán tovább építi tekintélyelvű államát címmel jelent meg Michal Kokot írása, amely szerint Magyarországon „erjedés” kezdődött. A kormány bírálói és emberi jogi aktivisták attól tartanak, hogy az internetadó „a szabad véleménynyilvánítás utolsó területét hivatott meggyengíteni”, a kormány legfőbb célja azonban az államháztartási bevételek bővítése - fejtette ki.
A Die Zeit szerzője elemzőket is idézve ismertette egyebek között az amerikai beutazási tilalom, a Norvég Alapok és a trafikpályázatok ügyét, írt Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonyáról, és hangsúlyozta: „minden arra utal, hogy Orbán tovább építi tekintélyelvű államát”, és e tevékenység közepette „belső ellenzéktől nem kell tartania, az EU pedig azt teszi, amit már hosszú ideje: hallgat”.
Orbán Viktor maga ellen fordította a fiatalságot - írja a Der Standard című liberális osztrák lap kedden. A lap budapesti tudósítója, Gregor Mayer  úgy véli, a fiatal magyar internet-felhasználók a Nyugathoz tartozónak érzik magukat, és szembehelyezkedtek az Orbán Viktor által képviselt politikával, amely egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát a tekintélyelvű Oroszországgal.
A Rzeczpospolita lengyel napilapban Jaroslaw Gizinski, a lap Magyarországgal rendszeresen  foglalkozó szerkesztője úgy véli, hogy az internetadóval kapcsolatos tiltakozások „a Fidesz vezetőinek szánt komoly figyelmeztetést jelentenek”. A vasárnapi tüntetéssel kapcsolatban rámutat: a pártokban tömörült ellenzéknél sikeresebbek a tiltakozás „politikától független” szervezői. Gizinski úgy véli, a kormánynak nem érdeke a belső konfliktusok és a „külső kritika” által okozott feszültség növelése, ezért alkalmat keres, hogy visszavonja az internetadó bevezetésére irányuló tervezetet.

Hírfigyelő Szolgálat

Libanont sem kerüli el a CIA-bérenc terrorhorda

A libanoni hadsereg tankokat és különböző harci alakulatokat küldött Tripoli északi részébe, ahol a harcok a valószínűsíthetően az Iszlám Államhoz és Nuszra Fronthoz köthető csoportokkal egyre elmérgesedtek a napokban, és átterjedtek a környező területekre is, írja az al-Jazeera. A harcok péntek éjszaka törtek ki először, amelyben már tíz katona és két civil is életét vesztette, valamint sokan megsebesültek. A libanoni hadsereg a környéken számos házkutatást tartott, hogy fellelje az Iszlám Államhoz, illetve a Nuszra Fronthoz köthető egyéneket. Egy ilyen ellenőrzés során került sor szerdán három dzsihadista meggyilkolására, illetve egy helyi vezető letartóztatására az északi Dinniyeh régióban, amely feltüzelte a dzsihadistákat és emiatt kezdődtek a harcok Tripoliban.

A libanoni állami nemzeti hírügynökség elmondása szerint a hadsereg alakulatai már teljes egészében az ellenőrzésük alá vonták Tripoli északi részét, miután számos harcost letartóztattak. A harcokban rendkívül sokan megsebesültek.
Az elmúlt hónapokban sok harcos, akiket inspirál az al-Kaida és főleg az Iszlám Állam tevékenysége, megölt, illetve megsebesített számos libanoni katonát, valamint a Nuszra Front és a síita Hezbollah között is számos közvetlen konfliktusra került sor.
A legszörnyűbb eset augusztusban történt, amikor dzsihadisták Szíriából átgyűrűzve elfoglalták a libanoni határvárost, Arszált, elfogva húsz katonát és rendőrt, valamint számos ember halálát okozva. A támadás a szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta a legkomolyabb átgyűrűzése volt a szomszédos állam konfliktusának.


Hírfigyelő Szolgálat

Fenntartható vidék

Együttműködésről állapodtak meg hazai termelők a közösségi mezőgazdaság további fejlődése, az oktatás, a forrásteremtés, a lobbitevékenység, a tapasztalatcsere és a fiatal, illetve kezdő gazdálkodók segítése érdekében. Az informális hálózat kialakításáról szeptember végén döntöttek a termelők.
Az eféle együttműködésnek számos előnye van:
- a már működő rendszereket üzemeltető termelők hozzájárulnak a helyi ökológiai gazdálkodás és kertkultúra megőrzéséhez és fejlesztéséhez,
- továbbá a termelésben legnagyobb részt helyi erőforrásokat használnak fel,
- az élőmunka-intenzív módszereknek köszönhetően az ökológiai léptékű gazdálkodások akár százszoros munkaerő-eltartó képességgel bírnak a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó nagybirtokokhoz képest,
- a termelő és fogyasztó között kialakuló személyes, bizalmon alapuló kapcsolat következtében az összefogás az egészséges táplálkozás és egészségtudatosság területén szemléletformáló erővel bír.
Magyarországon eddig mintegy tíz, a közösségi mezőgazdálkodás elveivel működő zöldségkertészet működik, míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban több ezer hasonló gazdaság százezres fogyasztói tömeget lát el friss, szezonális, legtöbbször a biogazdálkodással termelt élelmiszerrel. A célkitűzések közé tartozik a vidék népességmegtartó és foglalkoztatási erejének, valamint a mezőgazdaság versenyképességének növelése annak érdekében, hogy minél több és jobb minőségű élelmiszert állítsanak elő a magyar termelők.

Bíró Dalma

Hogyan gazdagszik a kormányközel

sphotos-g.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/68996_562520787140262_1542574347_n.jpg

Egy tavaly év végi törvénymódosításnak köszönhetően azonban bekerült a közérdekből nyilvános adatok körébe a földterület nagysága is, ezért már azt is lehet tudni, hogy ki mekkora területű birtokot kapott az államtól. A mostani ítélet szerint azt is ki kell adni továbbá az NFA-nak, hogy mekkora ellenszolgáltatást kötöttek ki a földhasználatért cserébe.


Körülbelül 30 ezer hektárnyi olyan állami földterület van, amelyre vagy nem írt ki pályázatot az NFA, vagy nem hirdetett győztest. Mivel a földet művelni kell, ezeket a területeket minden évben megbízási szerződéssel adják ki "kormánybarát" gazdáknak vagy cégeknek. A földhasználók nem csak a művelésből gyarapodhatnak, hanem a hektáronkénti 70-100 ezer forintnyi területalapú támogatásból, vagyis egy évben összesen közel hárommilliárd forint közpénzt is bezsebelhetnek az érintettek.


Tóth János - Hernád Völgye H.H.K

Másfél milliót kaszáltak egy este, – az internetadó elleni tüntetés szervezői

10644841_1510875225821493_2750158881189287860_n

És az online adományok még nincsenek is összeszámolva!

Másfél millió forint bevételük volt az internetadó elleni tüntetés szervezőinek, október 26-án. És mindezt 4 óra alatt hozták össze, – este 6-tól, 10-ig.
Erről ők maguk számoltak be a saját Facebook oldalukon. Bejegyzésük szerint: a tüntetésen több, mint másfél millió forintot adományoztak nekik a tüntetők, pontosan: 1.531.220 forintot. (Van itt pénz kérem).
(Ez azért elég szép órabér. – Óránként 382.805 forint ütötte a markukat).
Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy milyen címletű bankjegyeket és érméket adományoztak a liberális tüntetők a szervezőknek:
Bejegyzésükben ígérték, hogy másnapra készítenek egy elszámolást a bevételekről és a felmerült költségekről, ami hétfő estére meg is született:
Tehát az adományokból befolyt bevétel pontosan 1.531.220, Ft. – melyből lejön a rendezvényen használt technikai eszközök bérleti, szállítási és szerelési díja, mely; 850.200 forint + áfa, vagyis 1.079.754 forint.
Elszámolásuk szerint megmaradt tisztán (tiszta nyereség); 451.466 forint. – Amit elmondásuk szerint nem tesznek zsebre, hanem a későbbi, pl. a keddi tüntetésre használják fel.
Ám, ahogy az általuk közzétett, s alább is látható elszámolási táblázatot megnézzük, – rögtön feltűnik nekünk, hogy valakik itt nagyon felverték az árakat. Mindössze néhány órás munkáért (max. 5-6 óra), komoly százezreket számoltak fel, -
Internetadó elleni tüntetés - 'Elszámolás
Ezek a hihetetlenül magas költségek nemcsak nekünk tűntek fel, – hanem másoknak is. És ennek a kommentjeikben hangot is adtak. Az alábbiakban szemezgetünk ezekből:
“Ne haragudj, de ez pofátlanul drága színpad és hangosítás volt!”
“Ebből pár éhes embert ideiglenesen jól lehetne lakatni”
“S a felbujtók mennyit adtak? Rekord idő (szinte órák) alatt elkészültek a zászlók, molinók és más kellékek. Lehet,hogy hosszú hetek óta ment aknamunka.”
Szabad Riport
Forrás: Százezren az internetadó ellen/Fb
Utólagos megjegyzés: Mindeközben megvolt a menetrendszerinti a 28-i keddi tüntetés is, – bár még nem tudni, hogy mekkora profitot realizálhatnak belőle a szervezők, – de számításaink szerint ez az összeg a másfél milliónál is jóval több lesz. – Mivel a helyszíni tudósítások arról számoltak be, – hogy ezen a keddi demonstráción még többen voltak, mint előzőleg vasárnap.
Jelen sorok írásakor, – a tüntetés éppen kezd elfajulni a Kossuth téren. A demonstrálók Orbánt és Putyint szidják minősíthetetlen stílusban, s egy uniós zászlót akarnak a Parlamentre kitűzni, – csakhogy rendőrsorfal állja útjukat. A tüntetők farkasszemet néznek a rendőrökkel…
SzRTI
Bal-Rad komm: Hát hiába ügyes fiúk ezek. Gulyás Balázs és a többiek. Tudják, hogy kell pénzt keresni… és találni. A balhé mindig is jól jövedelmezett.

Elhagyhatja Székelyföldet a román hadsereg

Nem az osztrák-magyar hadseregnek akarja átjátszani a lőteret, hanem közösségi gondokat szeretne orvosolni, mutatott rá Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester válaszul a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok Civil Fórumának nyílt levelére, amelyben azt kérik kormányfőtől, ne adja át a lőteret az önkormányzatnak.

A civil fórum szerint a magyar szélsőségesek ki akarják kergetni Sepsiszentgyörgyről a román hadsereget. Szerintük a három megye románsága számára a sepsiszentgyörgyi terület nem csak egy lőtér, hanem annak szimbóluma, hogy az állam a hadsereg révén jelen van a térségben. A románok fóruma szerint ezt a jelenlétet erősíteni is kellene a „szeparatizmusra hajlamos” térségben.

Válaszul keddi sajtótájékoztatóján Antal Árpád kifejtette: reméli az Európai Unióban ma már senki nem gondolja komolyan, hogy a román hadsereg tankjai fogják szétlőni az autonómiáért tüntetőket. A sepsiszentgyörgyi elöljáró emlékeztetett, hogy tíz évvel ezelőtt Románia katonai kérdésekben delegálta szuverenitását a NATO-nak, megszűnt a sorkatonaság, és sok katonai létesítmény kiürült.

Az elmúlt tíz esztendőben az ország 37 megyéjében több száz ingatlant adtak át az önkormányzatoknak, hogy azok munkahelyeket teremtsenek, ipari parkokat, múzeumokat rendeztek be. Mindeddig csak Székelyföldön nem lehetett átadni ezeket a létesítményeket a helyi tanácsoknak.

Antal Árpád bemutatott több dokumentumot, amelyekben a történelmi magyar egyházak és az ortodox püspökség temetőnek megfelelő területet igényel az önkormányzattól. A város köztemetőjében már nincs több temetkezési hely, és nincs ahová azt bővíteni. Ezért szeretnének a sepsiszentgyörgyi lőtér közel 70 hektáros területéből 12 hektárt az egyházaknak adni temetők létesítésére. A maradék területre pedig egészségügyi központ építését tervezik.

A minisztérium eddig pozitívan állt hozzá

Antal Árpád szerint a kormány és a védelmi minisztérium részéről eddig pozitív volt a hozzáállás lőtér kérdésében, most az a kérdés, hogy mit változtat ezen a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának nyílt levele. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a területet már nem használja a hadsereg, mert a lőtér nincs omologálva. Három évvel ezelőtt azt követően sikerült beszüntetni a hadgyakorlatokat, hogy egy a lőtérről kilőtt puskagolyó egy árkosi telkén kertészkedő férfi feje mellett, a házába csapódott. Több mint ötezer személy írta alá a lőtér felszámolását követelő beadványt.

Az önkormányzat és a védelmi minisztérium közti tárgyalások megállapodáshoz is vezettek, de kiderült, hogy egy nyolchektáros rész visszaszolgáltatási per alatt áll. Az önkormányzat a maradék területért újabb határozatot fogadott el. Most a kormánynak kell döntenie a terület átadásáról.


Kitekintő

Joe Biden Kijevbe látogat, újabb hitelcsomaggal

November 17-én Ukrajnába érkezik Joe Biden amerikai alelnök, ahol megbeszélést tart Petro Porosenko államfővel és nyugatról pénzelt "civil" szervezetek vezetőivel.
Biden korábban kijelentette, hogy az Egyesült Államok növelheti az Ukrajnának nyújtott makrogazdasági segítség mértékét, így valószínű, hogy Kijevbe újabb hitelprogramról és annak feltételeiről tárgyalni érkezik.
Hídfő.net | Joe Biden
Korábban Barack Obama hitelgaranciát ígért Kijevnek, mintegy 1 milliárd dollár értékben. Emellett különféle egyéb segélyeket is biztosítanak az atlantista kormánynak; 7 millió dolláros humanitárius segélyt, 46 millió dollár értékű katonai segélyt, amit a kormány kamatostul fog visszafizetni az ukrán adófizetők pénzéből. Az ukrán hadsereg szintén 70 millió dollár értékű amerikai támogatást kapott.
Washington eddig összesen 291 millió dollárnyi segélyt és egy 1 milliárd dolláros hitelgaranciát biztosított Ukrajnának, amivel az amerikai befolyást kívánják kiterjeszteni Kelet-Európában.


http://www.hidfo.net/2014/10/28/joe-biden-kijevbe-latogat-ujabb-hitelcsomaggal

Damaszkuszban jártam – Hol fog húzódni az európai front

Hídfő.net | Damaszkusz
Három év után hazajöttem Szíriába. Otthonról haza. Jó volt találkozni rég nem látott barátokkal, ismerősökkel. Hála Istennek, többségük épségben, biztonságban van.
Kérdeztek felőlem és Magyarország felől is. Mondtam nekik, hogy minden rendben van, legalábbis hozzájuk képest. Éljük a kis robot életünket, megpróbálunk megfelelni az élet kihívásainak. Befizetjük a sárga csekkeket, a multiktól vásárolt ételnek nevezett mocskot esszük, és álmodozva várjuk a sokak által áhított szebb jövőt! Persze, ezért mi semmit nem teszünk. De hát ez van, majd csak lesz valahogy.
Egy hete még gyanakodva hallgattam a barátok összeesküvés szagú elméleteit, miszerint nagy gondok lesznek Európában. Kicsit cinikusan figyeltem, amit mondtak. Miszerint a kérdés az, hogy Európában hol fog húzódni a kelet-nyugat új frontja. Balti államok-Fehéroroszország- Ukrajna, vagy Balti államok-Lengyelország-Magyarország. Úgy voltam vele, hogy a szír fiatalok megpróbálnak eltávolodni a mindennapos háborús helyzettől és inkább másokkal foglalkoznak, csak hogy elfelejtsék azt, ami velük történik.
Nagyon tévedtem. A szírek nyitott szemmel tekintenek a világra és jól tudják, hogy ebben a globális világban már minden összekapcsolódik. Ami Líbiában, Egyiptomban, Irakban, Szíriában vagy Ukrajnában zajlik, egy is ugyanaz az oka. Ugyanaz az érdekcsoport forgatja fel a világot, hogy országokat, népeket tegyen tönkre és sodorja rabszolgasorsba. A távoli Közel-keleten már egy hete is tudták, hogy Magyarországnak ugyanazt a sorsot szánják mint Ukrajnának. Lehet, hogy nem most, nem ma, nem olyan módon mint Kijevben, de Budapest utcáit is fel fogják forgatni.
Egy hete vagyok Damaszkuszban. Itt ülök az óváros egyik kávézójában. Vízipipázok, teát iszogatok, fejem felett szőlő és jázmin lugas. Muszlim és keresztény fiatalok tucatjai teszik ugyanezt, mindeközben a fejünk felett repülők és rakéták támadják a főváros szélén körbezárt terroristák állásait. Előfordul, hogy becsapódik hozzánk is 1-2 házi gyártmányú rakéta, amit a terroristák a civil lakosságra, főleg a kereszténynegyedre lőnek. Ennek ellenére nem aggódom Szíriáért. Három éve zajlik a háború és most mégis a másik hazámért aggódom, Magyarországért. Hogy miért?
Magyarországon nincs összetartás, Szíriában van.
Magyarországon nincs nemzeti öntudat, Szíriában van.
Magyarországon nincs egység, Szíriában van.
Magyarországon nincs önfeláldozás, Szíriában van.
Magyarországon, Magyarországon, Magyarországon …. nem folytatom.
Remélem, ha eljön az idő, okosabbak és felkészültebben leszünk mint 2006-ban.
Remélem az emberek tudni fogják, mit kell tenni. Remélem, az emberek félreteszik a párthovatartozásukat és egységesen lépnek fel. Egységesen vonulnak ki az utcára és kiállnak a Hazájukért. Pártoktól függetlenül, együtt mondunk nemet egy újabb Majdanra. Nem vagyunk se kormánypártiak, sem ellenzékiek. Mi magyarok vagyunk, ez a legfontosabb kötelék. Én ott leszek, remélem ti is.
orientalista.hu Sinoda

Ki okozta Váradi András halálát?

Nem segíti a Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelölt halálos balesetével kapcsolatos tisztánlátást a rendőrség. A választás előestéjén bekövetkezett tragédia ügyében a vizsgálat azóta is ismeretlen tettes ellen folyik. A Népszava időközben olyan információhoz jutott, mely szerint a balesetet okozó osztrák rendszámú személyautó vezetője valójában egy olyan személy okmányaival igazolta magát a rendőröknek, aki évekkel korábban meghalt.
A választás előestéjén bekövetkezett tragédiát követően a police.hu honlapon az jelent meg, hogy „egy osztrák rendszámú Mercedes típusú személygépjármű, amit egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgárságú férfi vezetett, elgázolt egy, az úttesten tartózkodó 50 éves alcsútdobozi lakost, akit a mentőszolgálat kórházba szállított. A szakszerű és gondos egészségügyi ellátás ellenére a sérült 22 óra 20 perckor életét vesztette.”
A vizsgálat azóta is ismeretlen tettes ellen folyik, aminek okáról kedden érdeklődtünk a Fejér megyei főkapitányságon. Válaszuk szerint „azért folyik ismeretlen tettes ellen a büntetőeljárás, mert jelen pillanatban nincs gyanúsítottja az ügynek.” Ennek okát azonban nem jelölték meg. Elképzelhető, hogy végeredményben az áldozat felelősségére kívánnak utalni.
Felröppentek hírek arról, hogy azóta a gázoló is elhunyt, ezt azonban nem erősítették meg.
A Népszava időközben olyan információhoz jutott, mely szerint a Mercedes vezetője – aki a helyszínelést követően Ausztriába távozott – valójában egy olyan személy okmányaival igazolta magát a rendőröknek, aki évekkel korábban meghalt. Ez akár indokolhatja is az ismeretlen tettes elleni nyomozást. Megkérdeztük a rendőrséget, megfelel-e a valóságnak, hogy legalábbis kételyek merültek fel a gázoló személyazonosságának valódiságával kapcsolatban? Válaszuk szerint nem.
Így viszont semmi nem indokolja, miért nem gyanúsították meg a sofőrt – akár távollétében is -, aki nyilvánvalóan nem az út-, és látási viszonyoknak megfelelően vezette járművét. A járulékos információk és körülmények arra utalnak, hogy a baleset körülményeiben „valami nem tiszta”. A rendőrség azonban a vizsgálat jelenlegi állásra vonatkozó kérdésünkre sem válaszolt érdemben.
Kétszer gázolták el
Ferenczi Krisztina újságíró Váradiról írt megemlékezésében felidézte: „első balesete kisfiúként érte. A cserbenhagyásos gázolás után reggelig feküdt kint a pusztán, míg rátaláltak. Rövid élete végéig megsínylette ezt az esetet a beteggé lett jobbkeze – elütötte valaki és továbbhajtott. Hiába mondta neki az édesapja évekig, hogy nem a mai miniszterelnök nagyapja ütötte el, András juhász abban a hitben élt, hogy a cserbenhagyó gázoló ő volt.”
(Népszava)
Bal-Rad komm: “…így viszont semmi nem indokolja, miért nem gyanúsították meg a sofőrt – akár távollétében is…”
MAFFIÁLLAM – MAFFIAMÓDSZEREK!

“Alakított” ma reggel a milicia Donbasszban.

A hírhedt 32. számú latorblokkposzt nagyon sok borsot tört már a népköztársaságiak orra alá. Próbálkoztak már szinte mindenféle erőbevetéssel, de hasztalan. Kieszeltek hát valami trükköt.
A részletek ismertetése nélkül – valamiféle cselvetéssel – ma délelőtt felszámolták útálatuk tárgyát. A 32.- es számú blokkposztot.
Rajtaütésről lehet szó, de a végeredmény szempontjából már nincs igazi jelentősége a dolognak. Annál inkább annak, hogy mintegy 150 lator lekerült Nyalókakirály zsoldlistájáról, a tetthely páncélos készlete pedig sértetlenül és teljes egészében a népköztársaságiak örökségévé lett. (Valami hasznát majd csak veszik?!)
Ráadásul a latorhorda meglehetősen szorult helyzetbe került a blokkposzt elvesztése miatt.
“Civil” hír, hogy Nogiszkban – ez egy hatalmas raktárbázis – féle – Moszkvától kb. 15 km – re Északkeletre – elkezdődött a “Fehér Konvoj V.” berakodása Donbassz részére.
A “Fehér Konvoj IV.” pedig ma reggel el is indult az újabb segélyszállítmánnyal.
negyedik
Soros hiéna pedig az USA – ba aggodalmaskodik a szankciók sikertelensége miatt, és félti az EU (!) jövőjét.

http://balrad.wordpress.com/2014/10/28/donbassz-ma-es-egyebek/

Viktor Janukovics Orbán

Mert már rég nem lesz elég visszavonni az internetadót; a vasárnap délutáni demonstráció és esti következményei sikeresen összekapcsoltak minden olyan vádat, amit az Orbán-kormány szemére vetettek bel- és külföldön az elmúlt hónapokban.
„A legnagyobb őrültség, amit Orbán Viktor ebben a helyzetben elkövethet – ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogja elkövetni –, az egy újabb békemenetelés. E meneteknek s százszorosan kompromittált szervezőiknek itthoni hitele nincs és nem is volt soha; bevallottan külföldnek szólt a demonstráció 2011-ben és azt követően is, bemutatandó: Orbánnak még van bőven tartaléka. Bár ez még most is igaz, a vasárnapi tüntetés volumene és hangulata azt jelzi: szerveződik a békemenettel szemben egy ugyanolyan jelentékeny ellenerő, s csak idő és alkalom, no meg maximális kormányzati felelőtlenség kell, hogy potenciális polgárháborús helyzet alakuljon ki, annak mindennemű tényleges következményével. Létezzék ez a lehetőség akárcsak virtuálisan is, a helyzet kialakulásáért a világ egyedül Orbánt teszi majd felelőssé, s ez – állapítsuk meg halkan – egészen más fogadtatás, mint volt a 2011-es békemeneté.
A helyzet nem csak a tavalyi Majdant idézi, de némileg 1989-et is: akkor Mark Palmer nagykövet volt jelen a tüntetéseken, ma André Goodfriend ügyvivő. Mindkettő megfigyelőként, elvégre ez a dolguk, és mindketten egyáltalán nem rejtett antipátiával aziránt, ami az országban zajlik. Ráadásul egyikük sem csak magánszenvedélyének hódolt azzal, hogy a tüntetéseken megjelent, hanem kormánya nagyon átgondolt politikájának adva hangot. Akárcsak Victoria Nuland helyettes államtitkár tavaly a Majdanon, vagy McCain szenátor és Sikorsi akkori lengyel külügyminiszter.”
(mandiner)
Bal-Rad komm: A tragikus az, hogy Orbán Viktor teljesen elveszítette realitásérzékét! Vagy lebénult a riadalomtól! Mindkettőre komoly esély van.
Az, hogy a tüntetések betiltását tervezi a Fidesz/kormány – az a lehető legrosszabb orvosság a baj kezelésére! Egyenesen felér egy hatalmas adag ciánnal! Mert az öngyilkosság!
De az a kormány bénultsága is! A Fidesz most lázasan deszkázza befelé a Lendvai – utcai palota ablakait! Holott még a kerítést is “le kéne inkább bontani” ilyen helyzetben!
Orbán lecserélését az USA és az EU elhatározta! A kivitelezési folyamat megkezdődött! Pontosan úgy, mint Kijevben! Ha pedig Orbán nem lép, hamarosan összeáll a parlamenti többség az elkergetésére!

Mindenkinek megvan a véleménye, hogyan szólna bele a magyar belügyekbe

Az európai politikusok nem igazán ügyelnek a látszatra, és még csak annak illúzióját se akarják fenntartani, hogy ne akarnának beavatkozni a magyar belügyekbe. Azon a bizonyos brüsszeli folyosókon mindenkinek véleménye van arról, milyen adókat hoz a magyarországi kormány, és ezt nem is rejtik véka alá.
Neelie Kroes digitális ügyekben illetékes EU-biztos szóvivője kedden élesen bírálta az internetadót. Ryan Heath az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján kifejtette, szerinte Magyarország így is elmarad az uniós átlagtól a digitális szektor mutatóit illetően, és a kormány által bevezetni szándékozott új adónem csak elbátortalanítaná az internethasználatot. Neelie Kroes nyíltan támogatja a Magyarországon bevezetendő új adónem elleni tiltakozását, vasárnap twitter-üzenetben biztatta a tüntetőket, ma pedig szóvivőjén keresztül kijelentette; "nem az a kérdés, hogy az adó jogszerű vagy sem, illetve hogy a bizottság mit tehet vagy nem tehet, ha elfogadják a törvényt".
Hídfő.net | Neelie Kroes
Ahogy azt sejteni lehetett, Kroes nem a magyar nép további adóztatása ellen tiltakozik. Neki azzal van problémája, hogy Magyarország leszakadhat a globalizációs folyamatról, ha az országban az adó miatt kevesebben fognak internetezni (ami igen valószínűtlen). "Az internet olyan közös globális forrás, amelyhez a hozzáférést bővíteni, és nem szűkíteni kell." Kroes tiltakozása nem a magyar állampolgárokat védi, hanem azt a globális véleményformáló hálót, ami mostanra egy teljes liberális generációt nevelt ki Magyarországon. Az elmondottak alapján tehát azzal is problémája lenne, ha az országban ingyen lenne az internet, de az ország leszakadna a nemzetközi hálózatról. Ez amiatt lényeges kérdés, mert ez az a pont, ahol egy uniós politikus úgy próbál feltűnni, mint aki a magyar emberek pénztárcáját védelmezi, pedig erről szó sincs.
Heath szerint az internetadó az egyoldalú bevezetés esetén "nem fogja tudni betölteni szándékolt szerepét". Tehát Brüsszel abból a szempontból vizsgálja a magyarországi internet kérdését, hogy az betölti-e a fent említett szerepet (a globalizáció képviselete). Felmerül a kérdés: miért ne töltené be az internet ugyanazt a szerepet, ha 700 forinttal drágább lenne? Aki egész nap az okostelefonját nyomkodja, és percenként a Facebook-profilját nézegeti, feltehetőleg nem fogja lemondani az internet-előfizetést 700 forint miatt, ami így továbbra is ugyanazt a szerepet tölti be az emberek életében. Kroes érvelésének megértéséhez két lépcsővel előre kell ugrani a gondolatmenetben.
A probléma ott kezdődik Brüsszel számára, hogy a kormány a nyugati internetszolgáltatókat adóztatja. Ha következő lépésként a kormány bejelenti, hogy lesz olcsó és állami tulajdonú internet, akkor már valóban sérülhet az internetnek az a szerepe, hogy a nyugathoz kapcsolja a fiatalságot. Az állami tulajdonú internettel ugyanis azt tesz a kormány, amit akar. Le is kapcsolhatná az országot a külföldi internethálózatról, vagy bármilyen különösebb adminisztrációs probléma nélkül elérhetetlenné tehet egyes nyugati oldalakat. Felforgató művelet esetén például a Facebook-ot. Brüsszelnek ezzel van problémája, nem a 700 forinttal.
Valójában őket egyáltalán nem érdekli, mennyit fizet a magyar fogyasztó az internetért. Ha a szolgáltatók emelnék az előfizetések árát, az nem érdekelné őket, mert azzal nem az ő befolyásuk csökkenne.


http://www.hidfo.net/2014/10/28/mindenkinek-megvan-velemenye-hogyan-szolna-bele-magyar-belugyekbe

Lavrov: orvosság a nyugat hazugságaira

Korábban a Politico magazin publikált egy cikket, miszerint Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy saját fülével hallotta, amint Vlagyimir Putyin felajánlotta a lengyel miniszterelnöknek, hogy "osszák fel" Ukrajnát egymás közt.
Úgy tűnik, az orosz hatóságok most megtalálták az ellenszert arra, hogy a nyugati média előszeretettel dob be ehhez hasonló ügyeket a köztudatba. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija újságnak adott interjúban kifejtette, hogy a nyugati politikusok eltorzított információkat adnak ki orosz kollégáikkal folytatott beszélgetéseikről.
Az egyik ilyen eset volt, hogy a közelmúltban egy lengyel napilap bedobta a köztudatba; Vlagyimir Putyin fel akarja darabolni Ukrajnát, és erre nyílt ajánlatot tett a lengyel miniszterelnöknek. Az orosz elnök szóvivője valótlannak nevezte ezeket az értesüléseket, később pedig Sikorski is visszakozott, mondván, hogy "félreértelmezték" az általa mondottakat. Lavrov kifejtette, nincsenek kétségei afelől, hogy a nyugati média igen alaposan irányítás alatt tartja az oroszellenes érzelmek felkorbácsolását.
Hídfő.net | Szergej Lavrov
A külügyminiszter elmondása szerint az európai diplomácia mostanra bármiféle etikai norma vagy szabály nélkül működik, és szándékosan szítja az ellenséges hangulatot Oroszország ellen. Azonban azt is kihangsúlyozta, hogy még ha nem is lenne ukrán válság, akkor is etikátlannak számítana olyan állításokat nyilvánosságra hozni, hogy az egyes partnerek mit mondtak, legyenek akár valósak, akár valótlanok ezek az állítások.
A külügyminiszter hivatkozott egy korábbi esetre, ami megfeleltethető a jelenleg zajló lengyel botránynak. Korábban Jose Manuel Barroso kijelentette egy EU csúcstalálkozón, hogy Putyin azt mondta neki, két héten belül elfoglalhatja Kijevet. Akkor Vlagyimir Csizov, Oroszország EU-küldötte kijelentette, hogy Moszkva készen áll nyilvánosságra hozni a teljes telefonbeszélgetést, a félreértések tisztázására. Ennek hatására Barroso kihátrált a botrányból; azt mondta, hogy az által mondottakat "kiragadták a kontextusból", és ő lezártnak tekinti az ügyet.
"Úgy tűnik, megtaláltuk az ellenszert - az ilyen kiszivárogtatásos esetekben azonnal kijelentjük, hogy készen állunk nyilvánosságra hozni a teljes beszélgetést, ahogy Barroso esetében és számos más esetben is jeleztük. Nekünk nincs rejtegetnivalónk. Vannak ugyan bizalmi dolgok, de ezek nem olyan témák, melyek belügyekbe beavatkoznának. Így a következő alkalommal ennek megfelelően kezeljük a kérdést."


http://www.hidfo.net/2014/10/28/lavrov-orvossag-nyugat-hazugsagaira

Elon Musk szerint magát „az ördögöt idézzük meg a mesterséges intelligenciával”

Bár továbbra is azt gondolja, hogy a gépek egészen a Marsig repíthetnek bennünket és az autók átveszik tőlünk a kormányt, Elon Musk továbbra is aggódik a mesterséges intelligenciában rejlő sötét lehetőségek miatt.
Elon Musk, a Tesla elektromos autók, illetve a polgári űrrepülés úttörőjeként ismert SpaceX alapítója az MIT repüléstudományi és asztronautikai tanszékén rendezett konferencián elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély és a technológiában rejlő sötét lehetőségek továbbra is komoly aggodalommal töltik el.


A mesterséges intelligenciával a démont idézzük meg. Biztos mindenki hallott már azokról az emberekről, akik jönnek a pentagrammával és a szenteltvízzel, biztosra véve, hogy majd irányítani tudják a démont, de mégse sikerült nekik.”
Must nyilatkozatainak rendszeres eleme ez a figyelmeztetés és úgy tűnik, hogy a veszélyt egyre komolyabbnak gondolja.
Júniusban a „Terminátor” franchise-ra figyelmeztetett, kihangsúlyozva, hogy kizárólag azért vannak befektetései a mesterséges intelligencia fejlesztésére összpontosító cégekben, hogy rajtuk tarthassa a szemét.
Augusztusban egy Twitter kommentben azt írta, hogy a mesterséges intelligencián alapuló, tehát önálló tanulásra és gondolkodásra képes rendszerek, veszélyesebbek az atomfegyvereknél.
Néhány héttel ezelőtt félig viccelődve azt mondta, hogy például a spamek kiküszöbölésére fejlesztett rendszerek egy napon akár úgy dönthetnek, hogy ennek legjobb módja, ha kiküszöbölik az embert.
Musk szerint az ilyen „lények” miatt kell a legkevésbé aggódnunk (Far Cry 3 videó részlet)
Musk szerint az ilyen „lények” miatt kell a legkevésbé aggódnunk (Far Cry 3 videó részlet)
Azonban az MIT által rendezett konferencia volt az első alkalom, hogy Must új szintre emelte retorikáját, talán a héten a világra szabaduló Halloween jelmezek által indíttatva, természetfeletti lényekhez, a démonokhoz hasonlítva a mesterséges intelligenciát.
Egy technológiai mogultól nem várt módon Must azt javasolja, hogy az egyik gonosz ellen egy másikkal harcoljuk, mégpedig állami szabályozások formájában.
„Én úgy látom, hogy jelenleg a [mesterséges intelligencia] az emberiségre leselkedő legnagyobb egzisztenciális veszély. Úgy érzem, szükség lenne valamiféle nemzetközi szintű szabályozásra, nehogy valami butaságot kövessünk el.”
Ki tudja micsoda pokol szabadulna ránk, ha történetesen egy önállóan gondolkodó gép hozzájut egy Ouija táblához?
Érdekes módon ezúttal a magyar index.hu is a veszélyre helyezte a hangsúlyt a témában:
A techcégek többsége nem ilyen óvatos. A Google és a Facebook, csak hogy a legismertebbeket említsük, mind saját megoldáson dolgoznak. A Google idén januárban vásárolta fel a DeepMind nevű, brit fejlesztőcsapatot, 500 millió dollárért. A Demis Hassabis által alapított cég az emberi agy memóriaképzési folyamatait kutatta.
Van más tudós is, aki szerint nem feltétlenül jó ötlet a gondolkodó gépek megteremtése: Stephen Hawking szerint ugyan a mesterséges intelligencia az emberiség legnagyobb találmánya lehetne, valószínűleg az utolsó is lesz egyben.
Forrás: cnet.com

“Donyecket meg tudjuk védeni!”

“Rendelkezünk a szükséges erővel ahhoz, hogy Donyecket bármilyen kijevi erővel szemben meg tudjuk védeni!” – nyilatkozta Eduard Baszurin a Donyecki Népköztársaság HM Politikai Osztályának vezetője.

Kijelentette, hogy a népköztársasági erők hírszerzése kiválóan működik, és kellő időben tudja értesíteni a miliciákat mindennemű valcmanista készülődésről. “Hadseregünk pedig képes arra, hogy megsemmisítse a Donyeckre és egyáltalán – a hazánkra – támadó hódító kijevi erőket”!
Baszurin hozzátette, hogy Donyeck polgári lakosai félnek – és joggal tartanak – az ukrán csapatok kíméletlenségétől, éppen ezért a civil lakosság evakuálása folyamatos.
Ma egyébként hét alkalommal zendített rá Nyalókakirály tüzérsége Donyeck környékén, ám a városba ezúttal egyetlen gránát sem csapódott ma be!
http://balrad.wordpress.com/2014/10/28/donyecket-meg-tudjuk-vedeni/

Franciaország nem akar Washington miatt kártérítést fizetni

November 14-re tervezik az első Misztral típusú helikopterhordozó átadását Oroszország számára, Saint-Nazaire területén, Franciaországban. A "Vlagyivosztok" névre keresztelt hajó átadásának ideje ugyan informális, de a Vlagyivosztokot építő hajógyár munkásainak szakszervezete már készül az átadási ünnepélyre, elsőként tőlük jutott ki ez az információ is.
Hídfő.net | Misztral helikopterhordozó
A francia és orosz DCNS illetve Roszoboronexport vállalatok 2011-ben írták alá a megállapodást két, Misztral típusú helikopterhordozó hajó gyártására. A mintegy 1,2 milliárd euró értékű szerződést élesen ellenezte az Egyesült Államok. Később a francia kormány jelentős diplomáciai nyomás alá került az amerikai külügy részéről, emiatt elhalasztották a hajó átadását. Azonban szerződésszegés esetén Franciaország jelentős kártérítést kell fizessen, így újra előállt az a helyzet, hogy egy európai kormánynak döntenie kellett; saját gazdasági érdekeit képviseli, vagy az amerikai külpolitikát szolgálja ki. Mivel felmerült az a lehetőség, hogy Oroszország megépíti a Misztral hajók saját, hazai gyártású változatát, a francia kormány a diplomáciai nyomás ellenére is nyélbe üti az üzletet.


http://www.hidfo.net/2014/10/28/franciaorszag-nem-akar-washington-miatt-karteritest-fizetni

Cameron változtatja a játékszabályokat - London nem fizet

Nagy-Britannia visszautasítja az Európai Bizottság határozatát, miszerint december 1-ig további 2,1 milliárd eurót kellene befizetniük az EU költségvetésébe kiegészítésként. David Cameron brit miniszterelnök bejelentése szerint most sem és a jövőben sem fogják elfogadni, hogy amiatt kelljen többet fizetniük Brüsszelnek, mert az előzetes várakozásoknál jobban teljesít a brit gazdaság. Az Európai Bizottság büntető szankciókat alkalmazhat Londonnal szemben, ha az nem fizeti be a költségvetési kiegészítést.
Hídfő.net | David Cameron
Cameron szerint Brüsszel nem érti és nem tiszteli azt a tényt, hogy a befizetendő összeg nem fedezetlen pénz, hanem az adófizetők kemény munkájának eredménye. Mindez arra utal, hogy Cameron tisztában van vele, mire költené Brüsszel a kivetett sarcot, és előre láthatóan kidobott pénz lenne ez az összeg; mint például az ukrán gázszámla kifizetése, amire a kiutalt hiteleket Kijev soha nem fogja tudni visszafizetni.
A brit miniszterelnök már a brüsszeli csúcsértekezleten is előre jelezte, hogy nem utalják át a pótlólagos hozzájárulást. Az Európai Bizottság által követelt összeg gyakorlatilag visszamenőleges pótbefizetés lenne a 2002-2013-as időszakra, amit utólag vetettek ki, "akinek nagyobb szerencséje volt, az fizessen" alapon. A német kancellár és a francia elnök is felszólította Cameront, hogy tartsa be a "játékszabályokat".
Ugyanakkor lehet, hogy Cameron betartja a játékszabályokat, éppen csak más játékszabályok szerint játszik, mint az európai politika.
Az európai vezetők kezében hatalmas fegyver az EU-tagság fenntartásának kérdése, amit a nemzeti érdekérvényesítés szolgálatába lehet állítani Brüsszellel szemben. Korábban egy politikus már felismerte ezt a lehetőséget, őt igen hamar eltávolították az európai porondról. Berlusconi politikai gyakorlata azonban európai trenddé válhat, főleg, ha Brüsszel mondvacsinált indokkal akar plusz forrásokat beszedni a tagállamoktól. Berlusconi felismerte azt, hogy elsősorban az EU-nak van szüksége a tagállamaira, és nem fordítva. Emiatt éppen olyan hangnemet ütött meg Brüsszellel szemben, amit újonnan Cameron is alkalmaz. Ha Brüsszel teljes közönnyel viszonyul az európai országokhoz, bármelyik tagállam miniszterelnöke bejelentheti, hogy népszavazást ír ki az EU-tagságról. A hazai lakosság erre vár, a nagy európai álom véget ért, pedig már a csatlakozást se a többség szavazta meg.

http://www.hidfo.net/2014/10/28/cameron-valtoztatja-jatekszabalyokat-london-nem-fizet

Ma nyílik Buda új szórakoztató komplexuma az Új Buda Bevásárlóközpont helyén.


A Gozsdu udvar alapítójának új ingatlanfejlesztési projektje, a hamarosan nyíló Buda Entertainment & Gastro szórakoztató központ első létesítményei novemberben nyitják meg kapuikat a II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában található Új Udvar átalakításával.
A világon összesen négy, ebből Európában az első ágymozi nyílik a létesítményben. Európában egyedül Londonban található hasonló, ám ott csak az első sort foglalják el ágyak, itt viszont az egész teremben kizárólag ágyból, összesen 35 darabból lehet nézni a filmeket.
Teret kapnak a kézművesek A szórakoztató komplexum egyik részét novemberben kézművesek és divattervezők foglalják el. Ők ingyenes standot és árusítási lehetőséget kapnak, mindössze a bevétel közösen megállapított százalékát kell fizetniük. (Forrás: realista)
Bal-Rad komm: Na prolik! Végre valami jó hír nekünk is! Némelyik hencser meglehet hereverő heverő lesz! Igaz, hogy a férőhelyek számát tekintve nem számítanak tömegekre a mozitulajdonosok. (Van persze egy sanda gyanúnk, hogy tán’ nem a pórnép számára csinálódik ez a komplexum!)
A pesti éjszaka aranyifjainak (meg a hereverő heverőre igényt tartó aranyapáknak) inkább. Bár meglehet szűkösen lesznek a csodamoziban.
De amíg lesz üresedés, addig elüthetik az időt a komplexum különböző stílusú és ízvilágú éttermeiben, és sky bar teraszán. Merthogy az is lesz ám!

Lengyelország háborúra készül az ukrán határon

Varsó jelentős számú haderőt csoportosít át az ország nyugati feléből az ukrán határ mellé - a lengyel védelmi miniszter szerint "a geopolitikai helyzet megváltozott, a hidegháború óta a legnagyobb krízist éljük, és ebből le kell vonnunk a következtetéseket." Tomasz Siemoniak kifejtette, hogy az ország keleti felében működtetett három katonai létesítményben állomásoztatott katonák számát még idén megháromszorozzák. Az itt állomásoztatott harceszközök számát szintén fokozzák. A lengyel miniszter kifejtette, hogy "ez nem radikális lépés, hanem a biztonság garantálása, amit a szomszédos országban zajló háború tesz szükségessé".
Hídfő.net | Tomasz Siemoniak
Siemoniak október 23-án bejelentette, hogy a védelmi minisztérium új harceszközök beszerzését is tervezi, valamint elmondása alapján a támadó súlypontot tudatosan az ország keleti felébe helyezik át, ami nem csak az ukrán konfliktus kezelésének jele, hanem az Oroszország elleni háborús készülődésé. Korábban az ország nyugati felében összpontosult a lengyel hadsereg fő ütő ereje, mivel Lengyelország a szovjet blokk része volt és a nyugat jelentette katonai fenyegetettség kezelésére voltak berendezkedve. Varsó ezen az elrendezésen a Szovjetunió széthullása óta nem változtatott, így a helyzet súlyosságát mutatja, hogy több mint két évtized után ezt mégis megteszik.
A védelmi miniszter a közelmúltban körutat tartott az ország keleti részében található katonai létesítményekben, majd sajtótájékoztatón előkészítette a lakosságot, hogy nem csak átcsoportosításra kell számítani, de a hadi kiadások jelentős fokozására is: "A keleti szárnyunk kritikus állapotban van. Kidolgozzunk majd a részleteket, megőrizzük és fejlesztjük, amink van. Láttam az ottani infrastruktúrát. Igen elmaradott, így fejleszteni fogjuk."
A lengyel média szerint néhány éve még szó volt a Siedlce bázis bezárásáról, ezt követően döntött a miniszter arról, hogy inkább felújítják és megerősítik. A közeljövőben Siemoniak tovább folytatja körútját a Celm és Suwalki létesítményekbe, azt követően hasonló nyilatkozatokat várhatunk.
Hídfő.net | Lengyel katonák Lvov mellettLengyel hadgyakorlat Lvov környékén
Áprilisban Lengyelország azt állította, hogy Oroszország fokozta katonai jelenlétét az ukrán határon, majd erre hivatkozva bejelentette, hogy az ország keleti részén található bázisokban mintegy 10 ezer NATO katonát fognak állomásoztatni. Ugyan a NATO hivatalosan nem válaszolt Lengyelország "felkérésére", Anders fogh Rasmussen volt NATO főtitkár augusztusban bejelentette, hogy a NATO fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában. Németország és több NATO tagállam azonban nem látta értelmét annak, hogy Moszkvát provokálják ehhez hasonló lépésekkel, így élesen ellenezték Washington terveit a kelet-európai csapatösszevonásokkal kapcsolatban.
Az új NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg azonban kinevezését követően látogatást tett Lengyelországban, ahol megerősítette, hogy létrejön egy 4000 fős gyorsreagálású egység a NATO keleti határain, ennek egy része lengyel bázisokon fog állomásozni. Ennek érdekében a NATO állandó jelleggel katonai létesítményeket fog üzemeltetni több kelet-európai országban, amire ugyan a Szovjetunió összeomlása idején ígéretet tett, hogy nem fog megtörténni.
Moszkva már egyértelművé tette, hogy a nyugati tömb terjeszkedését közvetlen biztonsági fenyegetésnek tartja, és a NATO ürügyként használja az ukrán helyzetet arra, hogy fokozza katonai jelenlétét az orosz határ közelében. Orosz katonai szakértők szerint a NATO két éven belül közvetlen katonai offenzívát kezdhet Oroszország ellen, ennek tudható be az ukrán helyzet mesterséges szítása és a háborús készülődés a NATO keleti határországaiban.


http://www.hidfo.net/2014/10/28/lengyelorszag-haborura-keszul-az-ukran-hataron

'Nem volt rajta sapka'

A Demokratikus Koalíció szerint az egész Orbán-rendszer elleni tiltakozássá alakult át a vasárnapi tüntetés, aminek közvetlen kiváltó oka ugyan a tervezett internetadó volt, mégis tízezren vonultak a kormánypárt székháza elé. A radikális atlantista párt szerint a tömegben látható transzparensek, az elhangzott beszédek, a skandált jelszavak mind azt bizonyítják, hogy a demonstrálók nem kérnek abból, hogy a Fidesz "hátat fordított Európának". A DK sajtóközleményében üdvözölte az Orbán-rendszerrel szemben kibontakozó ellenállást.
Hídfő.net | Gyurcsány FerencErőt az ellenzéknek? Eddig 30 ezret sikerült összehozni.
A DK közleményét látva akár úgy is fogalmazhattak volna; üdvözlik, hogy valamiért végre hajlandóak voltak utcára vonulni az emberek, amire látszólag sikeresen rátelepedhetnek. A radikális atlantisták ugyanis mindeddig nem hogy nagy tömeget, de semmilyen tömeget nem tudtak megmozdítani saját jelszavaikkal. A vasárnapi tüntetésen is amiatt jelent meg 30 ezer ember, mert az atlantista média teljes spektruma előtte egyhetes sulykolással terjesztette annak hírét, hogy plusz 700 forintot kell majd fizetni az internetért.
Azonban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a demonstrációt reklámozó médiafelületek mekkora olvasottsággal rendelkeznek, és gyakorlatilag 4-5 millió ember közvetlen tőlük értesült arról, hogy tüntetés lesz az internetadó ellen, máris nevetségessé válik az a 30 ezer fő, és levonhatjuk a következtetést, hogy se a liberalizmusnak, se az atlantizmusnak nincsen már mozgósító ereje Magyarországon.
A vasárnapi tüntetés nem kifejezetten egy párt ellen irányult, főleg nem a "jogállam lebontása" és "Európától eltávolodás" ellen - ahogy a DK állítja -, ugyanis a megmozdulás főszervezője, az MSZP-s szónok kezdett el kormányellenes megmozdulást csinálni az adónem elleni tiltakozásból, a békés tüntetést pedig szándékosan provokatív elemekkel keverték össze. Voltak azonban a tüntetésnek olyan részletei, melyek igen árulkodóak: az EU-zászló kitűzése teljesen érdektelenül hagyta a tömeget, a "ruszkik haza" szlogent pedig hiába skandálta az emberek közt egyenletesen elosztott 3-4 agitátor, a tömeg nem vette át a rigmust. Tehát annak a 30 ezer embernek, aki az adónem ellen utcára vonult sem a kormány külpolitikájával volt problémája, hanem az internetadóval, aminek ürügyén az egész megmozdulás szerveződött.
Így a radikális atlantisták szembe kell nézzenek azzal a ténnyel, hogy az embereknek ez egyszer meghatározott, konkrét követelése van a kormánnyal szemben. Ezt a konkrét követelést pedig nem sikerült kiterjeszteni nyugati jogállam követelésére, oroszellenességre, és semmi egyébre, ami Washingtonnak most érdeke lenne. Talán el kellene gondolkozni valamin, ha a 4-5 millió ember közvetlen megszólítása után csak 30 ezren mennek ki a tüntetésre? Ennek gondolata fel sem merül, a radikális atlantisták ehelyett inkább rátelepednének arra a kevésre, ami összejött.


http://www.hidfo.net/2014/10/28/nem-volt-rajta-sapka

Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság

Kelet-Közép-Európában Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság az Eurostat adatai alapján, de itt a leggyorsabb a javulás is. A munkanélküliséget tekintve a középmezőnyben vagyunk, és túl sok a tartós munkanélküli is.

Az Eurostat legfrissebb éves adatsorai alapján tavaly a Kelet-Közép-Európai államok közül Magyarországon volt a legalacsonyabb a foglalkoztatottság. A legkedvezőbb helyzetben Ausztria volt, amelyet Csehország követett. Csak ez a két ország tudott 70 százalék feletti foglalkoztatottságot felmutatni, a többi állam messze leszakadt a vezető párostól.
Magyarország a foglalkoztatottságot tekintve utolsó a sorban, 62,3%-os adatával, ám az elmúlt öt évben mi tudtuk legdinamikusabban bővíteni a foglalkoztatottságot.
Míg Magyarország a javuló adatokkal tűnik ki, addig szembetűnő, a korábbi éltanuló, Szlovénia mélyrepülése. Az elmúlt öt évben közel öt százalékponttal csökkent a foglalkoztatottság, ami az egész térségben messze a legrosszabb adat – írja a dolgozni.com.
Minimálbérek: Szlovénia kimagasló, a többiek csak “kullognak” mögötte

A minimálbérek alakulását tekintve az Eurostat adatai jól mutatják, hogy a szlovéniai éves minimálbér reálértéken számítva kiugrónak tekinthető a térség országai között. A legalacsonyabb minimálbérrel Románia rendelkezik a vizsgált országok közül, míg Magyarország a középmezőnyben foglal helyet.
A magyar, szlovák és a cseh minimálbér megközelítőleg egy szinten mozog, míg Ausztriára nem közöl adatokat az Eurostat.
Dinamikáját tekintve Szlovéniában és kisebb mértékben Lengyelországban valamint Magyarországon figyelhető meg növekedés, míg a többi államnál inkább stagnálás tapasztalható az elmúlt öt esztendőben.
Tartós munkanélküliség: romlott a helyzet
A válság hatására az elmúlt öt esztendőben mindenütt romlott a tartós munkanélküliség aránya az OECD adatai alapján. Szlovéniában például duplájára emelkedett azok száma, akik egy évnél is tovább vannak munka nélkül, de jelentős volt a romlás Szlovákiában is.
Magyarország e tekintetben kedvező helyzetben van, Ausztriát leszámítva itt növekedett legkisebb mértékben a tartós munkanélküliek aránya, ám ehhez a jó eredményhez az is kellett, hogy már a válság elején igen rossz adatokkal rendelkeztünk. A pillanatnyi helyzetet tekintve a tartós munkanélküliség szempontjából jelenleg a középmezőnyben helyezkedünk el a kelet-közép-európai országok sorában.
(ma.hu)

Donbasszban a tegnapi naphoz hasonlítható ütemben “döcög” a háború.

Az éjszaka – mondhatni nyugalomban telt el, már ha háborúban lehet beszélni nyugalomról.
сводка армии юго-востока
Ma reggel (“ottani” idő szerint) hét órakor Avgyejevka és Peszki irányából Nyalókakirály latortüzérsége megkezdte a “műszakot”. Donyeck városa és a repülőtér kapja a gránátokat.
Főként a reptér régi terminálja, és a város “Szpartak” – kerülete.
Nyolc órakor viszont a milicia tüzérsége “Szmercs” rakétavetőkkel lepte meg a valcmanisták egyik menetoszlopát Avgyejevkánál. A teljes konvojt – két tankot, hat páncélozott szállatójárművet, és tíz nehéz teherautót pillanatok alatt pusztítottak el. Persze ezekhez tartoztak pribékek is, akik legtöbbike vélhetőleg ott pusztult.
Tegnap – erről már beszámoltunk – a népköztársasági erők tüzérség BM-21 – sorozatvető üteggel mért tűzcsapást a zsoldoshordára. De valami nagyot csaptak agyon. Hírek szerint a pribékhad lehallgatott rádióbeszélgetéseiből az derült ki, hogy több magas rangú és beosztású külföldi tábornok harapott tegnap délelőtt fűbe. Kik voltak? – hányan voltak? – semmi pontos információ, csak döbbent csend és bizonytalanság a pribékhordában.
Donbassz déli végein a tegnapi csatározásokat követően teljes a csend – bár nyugalom nincs. Kiváltképp Mariupolban érződik a feszültség növekedése. A helyi civilek fegyvertelenül akadékoskodnak Nyalókakirály bűnbandáival szemben.
A Donyecki Népköztársaság Pénzügyminisztériuma bejelentette a Népi Bank működésének megkezdését a Népköztársaság területén a mai nappal.
http://balrad.wordpress.com/2014/10/28/nagyvadak-kerultek-teritekre-donbasszban/

Oroszország reménykedik

A donbasszi helyzet megértéséhez talán hozzájárulhat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozata, amelyet a LifeNews televíziós csatorna sugárzott.
lav
“Oroszország reméli, hogy a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok területén sikerül megtartani a választásokat, amelyek a hatalom legitimitációjával kapcsolatos minden kétséget el fognak oszlatni. A Minszki Megállapodásnak a két Népköztársaság területén tartandó választásokról – talán ez a legfontosabb rendelkezése!
Reméljük, a választási eredmények a nép akaratát fogják tükrözni, amely eredményt Oroszország el fog ismerni!
vibor
REMÉLJÜK, HOGY A VÁLASZTÁSOK MEGTARTÁSÁT KÍVÜLRŐL SENKI NEM PRÓBÁLJA MEGHIÚSÍTANI!” – nyilatkozta Szergej Lavrov.
http://balrad.wordpress.com/2014/10/28/oroszorszag-remenykedik/