Nem segíti a Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelölt halálos balesetével kapcsolatos tisztánlátást a rendőrség. A választás előestéjén bekövetkezett tragédia ügyében a vizsgálat azóta is ismeretlen tettes ellen folyik. A Népszava időközben olyan információhoz jutott, mely szerint a balesetet okozó osztrák rendszámú személyautó vezetője valójában egy olyan személy okmányaival igazolta magát a rendőröknek, aki évekkel korábban meghalt.
A választás előestéjén bekövetkezett tragédiát követően a police.hu honlapon az jelent meg, hogy „egy osztrák rendszámú Mercedes típusú személygépjármű, amit egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgárságú férfi vezetett, elgázolt egy, az úttesten tartózkodó 50 éves alcsútdobozi lakost, akit a mentőszolgálat kórházba szállított. A szakszerű és gondos egészségügyi ellátás ellenére a sérült 22 óra 20 perckor életét vesztette.”
A vizsgálat azóta is ismeretlen tettes ellen folyik, aminek okáról kedden érdeklődtünk a Fejér megyei főkapitányságon. Válaszuk szerint „azért folyik ismeretlen tettes ellen a büntetőeljárás, mert jelen pillanatban nincs gyanúsítottja az ügynek.” Ennek okát azonban nem jelölték meg. Elképzelhető, hogy végeredményben az áldozat felelősségére kívánnak utalni.
Felröppentek hírek arról, hogy azóta a gázoló is elhunyt, ezt azonban nem erősítették meg.
A Népszava időközben olyan információhoz jutott, mely szerint a Mercedes vezetője – aki a helyszínelést követően Ausztriába távozott – valójában egy olyan személy okmányaival igazolta magát a rendőröknek, aki évekkel korábban meghalt. Ez akár indokolhatja is az ismeretlen tettes elleni nyomozást. Megkérdeztük a rendőrséget, megfelel-e a valóságnak, hogy legalábbis kételyek merültek fel a gázoló személyazonosságának valódiságával kapcsolatban? Válaszuk szerint nem.
Így viszont semmi nem indokolja, miért nem gyanúsították meg a sofőrt – akár távollétében is -, aki nyilvánvalóan nem az út-, és látási viszonyoknak megfelelően vezette járművét. A járulékos információk és körülmények arra utalnak, hogy a baleset körülményeiben „valami nem tiszta”. A rendőrség azonban a vizsgálat jelenlegi állásra vonatkozó kérdésünkre sem válaszolt érdemben.
Kétszer gázolták el
Ferenczi Krisztina újságíró Váradiról írt megemlékezésében felidézte: „első balesete kisfiúként érte. A cserbenhagyásos gázolás után reggelig feküdt kint a pusztán, míg rátaláltak. Rövid élete végéig megsínylette ezt az esetet a beteggé lett jobbkeze – elütötte valaki és továbbhajtott. Hiába mondta neki az édesapja évekig, hogy nem a mai miniszterelnök nagyapja ütötte el, András juhász abban a hitben élt, hogy a cserbenhagyó gázoló ő volt.”
(Népszava)
Bal-Rad komm: “…így viszont semmi nem indokolja, miért nem gyanúsították meg a sofőrt – akár távollétében is…”
MAFFIÁLLAM – MAFFIAMÓDSZEREK!