Egy német civil szervezet aktivistái elefánttal járták Berlin utcáit a választás napján, hogy felhívják a figyelmet arra: a hagyományos pártok egyike sem akar népszavazást tartani fontos politikai kérdésekben, ezzel semmibe véve a lakosság 70%-ának akaratát.
Németországban semelyik nagy politikai párt nem képviseli azt az álláspontot, hogy az emberek közvetlen véleménnyilvánítással, népszavazáson dönthessenek a legfontosabb politikai kérdésekről. Aktivisták csoportja emiatt a szövetségi választások napján egy elefánttal járta a főváros utcáit, hogy felhívják a figyelmet arra; a politikusok semmibe veszik a lakosság 70%-ának véleményét.
Az
Omnibus für direkte Demokratie Facebook-oldalán számos fotót közöltek az akcióról: az elefántra egy “Népszavazás” feliratú molinót terítettek, ezzel járták Berlin utcáit, és tiltakoztak az ellen, hogy
Miközben a “demokratikus” Németország az Európai Unió tagállamaként nem tart népszavazást semmilyen fontos kérdésben – például a tömeges bevándorlás kapcsán -, a nem EU-tagállam Svájc kisebb horderejű kérdésekről és rendszeresen népszavazás segítségével dönt.
Svájcban megkérdezték az emberek véleményét a tömeges bevándorlásról.
Svájcban az utóbbi évek során több népszavazást tartottak a bevándorlás kapcsán vagy ahhoz szorosan kapcsolódó kérdéskörben (pl. a sokadik generációs bevándorlók állampolgársága).
Bár fennáll annak a lehetősége, hogy Németországban a lakosság támogatná a menekültek beengedését, a német vezetők erről meg sem kérdezték a választókat. A képviseleti demokrácia állapotáról pedig mindent elmond, hogy a kancellárjelölti vitában csak radikálisan bevándorláspárti jelöltek vehettek részt.
http://www.hidfo.ru/2017/09/nemetorszagban-is-nepszavazast-tartananak-fontos-politikai-kerdesekrol/
Németországban semelyik nagy politikai párt nem képviseli azt az álláspontot, hogy az emberek közvetlen véleménnyilvánítással, népszavazáson dönthessenek a legfontosabb politikai kérdésekről. Aktivisták csoportja emiatt a szövetségi választások napján egy elefánttal járta a főváros utcáit, hogy felhívják a figyelmet arra; a politikusok semmibe veszik a lakosság 70%-ának véleményét.
Németországban nincs demokrácia, mert a politikusok figyelmen kívül hagyják a többségi társadalom akaratát.Bár a német társadalom értelemszerűen megosztott a fontos politikai kérdésekben, az aktivisták azt állítják, hogy a választók 70%-a támogatja azt az elképzelést, miszerint közvetlen szavazással kellene dönteni a legfontosabb politikai döntésekről.
– írták.
“A németek 70%-a úgy gondolja, hogy a fontos kérdésekben népszavazást kellene tartani. A választások során azonban egyetlen jelölt sem beszélt erről”