2015. augusztus 18., kedd

Bulgáriában is megerősítik a liberális demokráciát

Az amerikai hadsereg Abrams harcjárműveket és újabb tengerészgyalogos századokat küld Bulgáriába, hetekkel azután, hogy a térség más országaival is elfogadtatták az amerikai csapatok állandó jelenlétét.
A Military Times szerint a páncélosok a Novo Selo létesítménybe érkeznek, Bulgária keleti részén, ahol már most is 160 amerikai tengerészgyalogos állomásozik állandó jelleggel. A bejelentés szerint ez egy “üzenet Oroszországnak”. Az amerikai hadsereg az elmúlt hónapok során a balti országokba is bevonult, így ez az “üzenet Oroszországnak” nagy vonalakban azt jelenti, hogy az Egyesült Államok mindenhol katonai jelenlétet akar fenntartani közvetlen az orosz határ mentén (Bulgária a Fekete-tengeren határos Oroszországgal).
A Military Times szerint az új bulgáriai központú egység célja “Oroszország elrettentése az agressziótól”. Az amerikaiaknak azonban más miatt fontos Bulgária: júniusban egy bolgár lőtéren robbanás történt, melynek során egy amerikai katona meghalt. Az eset kapcsán kiderült, hogy amerikai katonai magánvállalatok Bulgáriában folytatják a szíriai fegyveres “ellenzéknek” (terrorista csoportoknak) küldött fegyverszállítmányok összeállítását és előzetes ellenőrzését. Bulgáriából Törökországon át szállítják a fegyvert Szíriába, és a térségben kiképzési céllal is jelen vannak a katonai magánvállalatok.
Miközben az európai médiát elárasztják a bevándorlással kapcsolatos hírek, az amerikai hadsereg gyakorlatilag minden európai országba bevonult, haderő-összpontosítást folytat az orosz határ mentén, és a kelet-európai országokban az állandó katonai jelenlétet biztosító létesítmények építését kezdte meg.


http://hidfo.ru/2015/08/bulgariaban-is-megerositik-a-liberalis-demokraciat/

Lengyel politikus: a külügyminisztérium amerikai érdekeket képvisel

Mateusz Piskorski lengyel politikus szerint Lengyelország külügyminisztériuma az Egyesült Államok érdekeit képviseli az ukrán válság kezelésében, emiatt nem alkalmas a közvetítői szerep betöltésére.
A politikus a Szputnyik hírügynökségnek adott interjú során kifejtette, hogy országa feladta a függetlenséget és pártatlanságot azzal, hogy elítéli Oroszországot az ukrán válságban való “érintettségéért”. Ezzel ugyanis kifejezésre juttatta, hogy Moszkvával szemben pozícionálja magát az ukrán válság rendezésében – ami nem nevezhető pártatlan állásfoglalásnak, emiatt közvetítői szerep betöltésére sem alkalmas. A politikus szerint Lengyelország külügyminisztériuma a konfliktus berobbanása óta az Egyesült Államok érdekeit érvényesíti Ukrajnában, és amit Radoslaw Sikorski külügyminiszter mond, az Washington állásfoglalásának tekinthető.
Piskorski szerint Lengyelország részvétele a kijevi kormány és az elszakadó régiók közti tárgyalásokban a kijevi kormány pozícióit erősíti, és a külügyminisztérium az amerikai érdek kiszolgálása miatt elveszítette arra vonatkozó jogosultságát, hogy egy konfliktusban pártatlan félként mutatkozzon.
Korábban Andrzej Duda lengyel elnök javasolta az új formátumú tárgyalássorozat megkezdését, melyben a “főbb európai országok” és Ukrajna szomszédos országai vennének részt. Piskorski szerint azonban egy ilyen tárgyalássorozaton Lengyelország az Egyesült Államok egyik európai helyőrségeként értelemszerűen nem lenne képes saját érdekei mentén, független cselekvőként részt venni.

http://hidfo.ru/2015/08/lengyel-politikus-a-kulugyminiszterium-amerikai-erdekeket-kepvisel/

ORFK: hétszeresére nőtt az Ausztriából visszatoloncolt illegális bevándorlók száma tavalyhoz képest

Hétszer több Ausztriában elfogott illegális bevándorlót vett át az év első hét hónapjában az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), mint a tavalyi év azonos időszakában – derül ki az ORFK MTI-nek küldött keddi válaszából.
Az MTI annak kapcsán kereste meg a hatóságot, hogy augusztus elején a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottjai 48 illegális bevándorlót vettek át osztrák kollégáiktól.
Az ORFK kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint Magyarország az év első hét hónapjában 732 harmadik országbeli állampolgárt vett át Ausztriától, míg tavaly ugyanebben az időszakban 111-et.
A jogszabályok értelmében Ausztria visszatoloncolhatja Magyarországra azt a nem uniós állampolgárt, aki jogellenesen lépte át a magyar-osztrák határt, nem menedékkérő, elismert menekült vagy oltalom alatt álló. Amennyiben a jogellenes átlépést hét napon belül felfedezi az osztrák fél, akkor különös alakszerűség nélkül át kell vennie Magyarországnak az érintetteket, ha csak 90 napon belül fedezik fel, akkor átvételi kérelmet kell előterjesztenie az osztrák hatóságnak, amire a magyar félnek 72 órán belül válaszolnia kell.
Magyarország az így átvett külföldivel szemben további eljárást folytat le. Amennyiben az adott személy menedékkérelmet terjeszt elő, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi eljárás keretében bírálja el a kérelmet, de ha nem nyújt be ilyen kérelmet, azt visszavonta vagy a kérelmét elutasították, akkor a rendőrség idegenrendészeti eljárás keretében tovább toloncolhatja egy harmadik országba.
(MTI)
Bal-Rad komm: CSAK AZ IDÉN EDDIG, és CSAK AUSZTRIÁBÓL 732 migránst IDE! És még CSAK MOST KEZDŐDIK a szezon! Németországban is. Franciaországban is. Meg minden “célországban”!
Úgyhogy várható kb. napi ezer visszaküldött! Hozzájuk adódik napi min. ezer új érkező! Vélhetőleg majd a visszaküldött csalódottak itt aztán rázendítenek! (Ne legyen alapos a félelmünk!)
Magyarországon találkozik a két áradat! Nagy élményekben lesz részünk hamarosan! Még majd rájövünk, hogy Döbrögiék nem véletlenül plakátoltak! Lesz itt olcsó munkaerő az összeszereldékben!
órip

Biztonsági kockázattá válik a Facebook Európában?

Katonai logisztikához hasonlította az Európába irányuló bevándorlás szervezését egy titkosszolgálati szakértő, aki szerint kiterjedt kommunikációs hálózat és nagy anyagi háttérbázis áll a migrációs áradat mögött.
Földi László a Magyar Hírlapnak nyilatkozva kifejtette, hogy „tudatosan megtervezett, felépített rendszerrel állunk szemben, amelybe mindenki, még az utolsó ember is be van csatornázva”, és a bevándorlók szervezett módon minden információt, és az utazáshoz szükséges pénzt is megkapják egy kiterjedt hálózattól, ami szervezetten végzi a közel-keleti és afrikai bevándorlók millióinak Európába utaztatását. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a bevándorlók többségénél van mobiltelefon, az utazáshoz szükséges pénz, és “egy cetli, amin le van írva nekik, mit kell mondaniuk, ha elfogják”. Emellett valaki azt is közli velük, hogy jobban teszik, ha a személyes irataikat eldobják útközben, ezzel gyakorlatilag a személyazonosságát is ellenőrizhetetlenné teszik Európában.
“A háttérben rendkívül komoly szervezet áll, hiszen ez hatalmas üzlet, rengeteg pénz van benne”. Földi László szerint olyan szervezet mozgatja az Európába irányuló bevándorlást, amely a hadseregek logisztikai feladatainak elvégzésére van kiképezve – tehát jó eséllyel titkosszolgálati munka áll a bevándorlás mögött. “Mindezt persze nem Kongóban vagy egy másik szegény afrikai országban találják ki” – tette hozzá, emiatt okkal gyanakodhatunk arra, hogy a nyugati titkosszolgálatok mozgatják az Európára zúduló menekültáradatot.

A titkosszolgálati szakértő szerint ez egy a háttérben zajló háború, aminek egy stratégiai lépése a migránsinvázió. Elmondása szerint az európai titkosszolgálatok tisztában vannak ezzel a kihívással, de számos akadály áll azelőtt, hogy komolyabb eredményt érjenek el. Eközben külföldi források arról számolnak be, hogy a bevándorlók az online közösségi médiát használják az Európába utazás szervezéséhez. Emiatt
nem csak a bevándorlók, de az embercsempészek eszköze is lett a Facebook, ami elsődleges szervezési felületté vált az Afrikából elutazni vágyó potenciális bevándorlók összegyűjtésére, és európai utazásaik lebonyolítására.
A Földi László által mondottak alapján egy nagy nyugati titkosszolgálat szervezési felületként használja a Facebook-ot a népvándorlás előidézésére, ami elsődleges eszköz a migránsáradat mozgatásában.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a tömeges bevándorlásnak egyéb felhasználási lehetőségei is vannak, a liberális baloldal jelenleg intenzív hálózatépítést folytat a közösségi médiafelületen, hogy politikai célokra mozgósítani tudják a Magyarországon tartózkodó bevándorlókat.
Orosz sajtóorgánumok jelentései szerint a már Nyugat-Európában letelepedett bevándorlók gyakran arról számolnak be, hogy ismeretlen személy ajánlotta nekik az Európába utazás lehetőségét. Szíriai menekültek beszámolnak arról, hogy a Facebook-on ismertek meg egy személyt, aki kifejtette nekik, hogy el tudnák elhagyni a háború sújtotta országot, és azt is elmagyarázta nekik, hogyan lehetséges ez.
  • Az ismeretlen kontakt elsőként elmagyarázza a szíriai Facebook-használónak, hogyan juthat el a határon át Irakba vagy Libanonba.
  • Onnantól részletes útvonaltervet kapnak arra vonatkozóan, hogy jussanak el Görögországba vagy Svédországba.
  • Elmondják nekik, hogyan kerüljék el a rendőröket, és melyik országban milyen fellépéssel számoljanak a hatóságok részéről, melyek azok az útvonalak, ahol a rendőrök közreműködőek lesznek, és szervezetten továbbszállítják őket.
  • A szíriai bevándorlók rendszerint arról is tájékoztatást is kapnak, hogy egyes országoknak – mint például Svédország – hosszabb időt vesz igénybe a családi kapcsolatok visszaellenőrzése, vagy bizonyos helyeken nagyobb eséllyel kapnak engedélyt a letelepedésre.
Szintén szíriai bevándorlók számolnak be arról, hogy vannak olyan online felületek, melyek arra specializálódnak, hogy az úton lévő illegális bevándorlók megoszthatják tapasztalataikat az egyes országokra vonatkozóan. A beszámolók szerint a Viber, WhatsApp általánosan használt szervezési felület, de aktívan használják a telefon GPS-rendszerét is a határok közti hatékonyabb navigálás céljából. Az online felületeken összehasonlítják egymás tapasztalatait arra vonatkozóan, hogy melyik országba tudnak hamarabb utánuk utazni a családjaik, tehát a jelenlegi migrációs hullám csak a kezdet, az Európába igyekvő fiatal férfiak (több százezer fő) azzal számolnak, hogy 8-10 tagú család is utánuk jön a közeljövőben.
A szíriai bevándorlók utólagos beszámolói alapján azonban a Facebook az elsődleges szervezési felület, amit útközben egymással chatelésre használnak, emellett a Facebook-on keresztül tartják a kapcsolatot a “segítőkkel”, vagyis az embercsempészekkel. Az Europol adatai szerint egyetlen embercsempész átlagosan 8000 euró profittal számolhat személyenként.
A már Nyugat-Európába jutott bevándorlók beszámolói alapján a Facebook elérhetőségének korlátozásával nagy mértékben csökkenthető lenne a Magyarországra zúduló migránsáradat. Tekintettel arra, hogy a szakértő szerint titkosszolgálati munka áll a tömeges bevándorlás mögött, a hatóságok mindenféleképpen fontolóra kell vegyék, hogy a Facebook-ot átmenetileg elérhetetlenné tegyék Magyarországon, ami az internet- és telefonszolgáltatók kötelezésével a rendkívüli helyzet idejére megvalósítható lenne (Törökországban már történt ilyen átmeneti tiltás a választások idején, és nem dőlt össze a demokrácia). Ez egyrészt lehetetlenné tenné a migránsok számára, hogy Magyarországra érkezésüket követően további instrukciókat kapjanak, ami arra ösztönözné őket, hogy elkerüljék az országot. Másrészt megakadályozná, hogy a baloldal a fagyok beálltával szociális alapú kormányellenes tüntetésekre mozgósítsa a Magyarországon tartózkodó bevándorlókat.
A titkosszolgálati szakértő által mondottakból arra következtethetünk, hogy ilyen kiterjedt szervezési felülettel és anyagi háttérbázissal rendelkező “embercsempész” szervezet tevékenysége nem szorítható vissza a felhasználók kommunikációjának tömeges megfigyelésével sem, ezért a bevándorló-áradat kizárólag a szervezési felület kiiktatásával állítható meg. A Facebook biztonsági kockázattá vált Európa számára. Magyarország azonban nem várhatja meg, amíg ezt egész Európa felismeri, mert a szervezett népvándorlás egyik fő útvonala hazánkon át húzódik.


http://hidfo.ru/2015/08/biztonsagi-kockazatta-valik-a-facebook-europaban/

Behozta az ebolát Európába egy afrikai bevándorló

Képünk illusztráció
Ebolával fertőzött afrikai bevándorlót vizsgálnak egy kórházban Észak-Olaszországban. A helyi média szerint már Franciaországot is megjárta, két európai országba juthatott el a gyilkos kór.
A La Stampa olasz napilap számolt be arról, hogy hétfőn az ebola tüneteivel sétált be egy gambiai bevándorló a torinói Molinette kórházba. A lap szerint a bevándorlónál azonosították az ebolára jellemző tüneteket, emiatt azonnal karanténba helyezték, és további vizsgálatoknak vetik alá, hogy megbizonyosodjanak a fertőzöttségről. A gambiai bevándorló szabadon járt Európában, saját elmondása szerint Franciaországból érkezett, és már Olaszországba érkezve észlelte magán a tüneteket. Ha önként nem sétál be a kórházba, máig szabadon jár Európában egy ebola-fertőzött, és semmilyen határ nem áll útjában.
A La Stampa által közölt esetről sajnos nem jelenthető ki, hogy ez az egyetlen eset, mivel ezt semmilyen hatósági kontroll nem támasztja alá. Európába több százezer bevándorló érkezik a Földközi-tengeren át, és többségük mindenfajta ellenőrzés nélkül eljut Nyugat-Európába. Emiatt semelyik ország kormánya nem jelentheti ki bizonyossággal, hogy nem hozták be a gyilkos kórt az adott országba, vagy nem robban ki heteken belül egy európai ebola járvány.
A magyarországi balliberális ellenzék amellett érvel, hogy nincs szükség déli határzárra. Szerintük a schengeni övezet felől sincs szükség határzárra. Ezzel szemben az állam semmilyen más eszközzel nem tudja garantálni, hogy Budapesten járva nem kapjuk meg az ebolát egy afrikai bevándorlótól. Milyen kormány az, milyen politikai szervezet az, ami felelőssége teljes tudatában ki meri jelenteni, hogy nincs járványveszély, miközben tízezresével érkeznek afrikai menekültek a déli határon át, és egy részük soha nem kerül kapcsolatba a hatóságokkal?
Hazánknak a teljes határvonal fizikai őrizetére van szüksége, ellenkező esetben az állam nem tudja garantálni, hogy nem sétálhat szabadon egy ebolás beteg Budapesten, a legforgalmasabb helyeken. Szükség van emellett a hazánkba érkező illegális bevándorlók teljes elkülönítésére, a befogadó állomások, menekülttáborok zárttá tételére. Az olaszországi eset azt mutatja, hogy a kormány fellépése megfelelő, de nem elégséges. A jobboldali ellenzék erre vonatkozó javaslatai megalapozottak, és egy európai ebolás eset arra is rámutat, hogy a betegség nem csak a déli határon át, hanem a schengeni övezeten belülről is érkezhet, ami indokolttá teszi a déli határzár kiterjesztését más határszakaszokra is.

http://hidfo.ru/2015/08/behozta-az-ebolat-europaba-egy-afrikai-bevandorlo/

Van Ukrajna számára remény!?

rom
Általánosságban megállapítható, hogy Donbassz határain a valcmanista banditasereglet pontosan úgy viselkedik, mint a félős legény az éjszakai erdőben. Zajongással próbálja rettegését elűzni!
Merthogy így cselekszik a kijevi junta pribékhada. Leszáll az este, megszólaltatják tűzszerszámaikat. És lődöznek szinte célzás nélkül Donbassz irányába. A mára virradó éjszaka is ilyen forgatókönyv szerint alakult.
Az északkeleti zugban Sztanyica Luganszka népköztársasági állásait, és a Bahmutka-környéki T-1303-as magaslati pontot ágyúzta rendkívüli intenzitással a latortüzérség. Az “eredmény” amit elértek: lángol az erdő Sztanyica Luganszkánál.
Szcsasztyjéból újdonság jelentkezett mára virradóan. Ágyútűz formájában. A városba a jelek szerint visszaköltöztek Valcman martalóctüzérei, és mostmár nem csak pár tucatnyi ajdaros vadállat fészkel Szcsasztyjéban. Ágyúzták is vad ütemben a Vjeszelaja Gora-hegy város felőli oldalát. Ami persze csak arra volt jó, hogy a hegy túloldalán lévő milicisták ne tudjanak aludni.
Valójában a frontvonal teljes hosszában zajlik Donbassz lakott területeinek latorágyúzása. Már teljesen fölösleges sorolni az ostromlott településeket, hiszen szinte mindegyik érintett.
Komoly vita van Mariupol miatt. Meg a közeli Sartana miatt. A pribékhorda és Washington állításai szerint a DNR tüzérsége csapást mért Mariupolra és Szartanára. Ezeket a vádakat viszont a DNR hatóságai cáfolják, és közleményben jelentették ki, hogy SEHOL A FRONTOKON NEM ALKALMAZTAK AZ UTÓBBI MÁSFÉL NAP FOLYAMÁN NEHÉZ TÜZÉRSÉGI ESZKÖZÖKET!
Közölték azt is, hogy mind a DNR, mind az LNR erői a TOVÁBBIAKBAN IS TARTJÁK MAGUKAT A MINSZK 2-MEGÁLLAPODÁS EZEN FEGYVEREK HASZNÁLATÁNAK TILALMÁRÓL SZÓLÓ PONTJÁHOZ! Mindaddig, amíg a JOGOS ÖNVÉDELEM ezek alkalmazását ki nem kényszeríti! Ezzel együtt megemlítik, hogy a kijevi junta latorhada HÓNAPOK ÓTA A TILTOTT NEHÉZTÜZÉRSÉGI ESZKÖZÖKKEL LÖVI Donbassz lakott településeit!
A népköztársasági erők jószerével csak üzengetnek a valcmanista martalócoknak. “Várunk benneteket! Gyárainknak nagy szükségük van a tankjaitok vasanyagára. De ne feledjétek: tankajaitok-amelyekkel érkeztek-lesznek krematóriumaitok!”

Néhány órával azt követően, hogy Nyalókakirály tegnap idegileg kiborult Oroszország elnökének Krimben tett “engedély nélküli” megjelenésén, büszkeségét alaposan csonkoló újabb putyini megnyilvánulást kellett benyelnie!
ros
Vlagyimir Putyin orosz államfő ugyanis szégyenletes gyakorlatnak, és az ukrán nép megalázásának tartja, hogy Maradék-Ukrajna kormányában és a régiók adminisztrációiban külföldiek foglalnak el kulcsfontosságú posztokat, így az ország “külföldi irányítás” alatt van.
Vlagyimir Putyin Jaltán, a tavaly márciusban Ukrajnától Oroszországhoz visszatért Krím félsziget varázslatos üdülővárosában bírálta a kijevi juntát. Oroszország elnöke a területen működő nemzetiségi társadalmi szervezetek képviselőivel rendezett találkozón, a helyi ukránság egy képviselőjének beszédére reagálva kijelentette, hogy meggyőződése: a jelenlegi nehézségek ellenére Martadék-Ukrajnában is rendbe fog jönni a helyzet, az ország “lábra fog állni, pozitív irányban fog fejlődni, és a jövőjét Oroszországgal együtt fogja építeni”.
Последствия обстрела Донецка. Архивное фотоhttps://balrad.wordpress.com/2015/08/18/van-ukrajna-szamara-remeny/

Jajj nekünk!

Egy kis összegzés migránsilag. Egèsz rosszul lettem, amikor elolvastam. Az egèsz hàtterèben az Iszlàm Àllam “teremtöje” az USA, pontosabban az amerikai zsido elit àll. Szerintük a zsidosàg kètezerèves szenvedèsèèrt a keresztènysèg ès az europai kultura, azaz a fehèr faj a felelös. Most elkezdödött kiirtàsunk.
Az  Iszlám Állam félmillió “bevándorló” küldésével fenyegette meg Európát februárban!
<http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2015/06/az-iszlam-allam-felmillio-bevandorlo.html>
*Megérkeztek!
<http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2015/06/az-iszlam-allam-felmillio-bevandorlo.html>*
*Egy dolgot elfelejtünk: az Iszlám Állam már februárban fenyegetett, hogy félmillió menekültet küld Európa ellen !*
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/82748-10351902_480715638749975_8774737171630686375_n.jpg>
*A terroristák új fegyvere*: *káosszal a Földközi-tenger térségében, valamint menekültek és köztük dzsihádista harcosok Európába küldésével fenyegetett az Iszlám Állam még februárban….
<http://www.lefigaro.fr/international/2015/02/19/01003-20150219ARTFIG00151-l-etat-islamique-menace-d-envoyer-500000-migrants-en-europe-depuis-la-libye.php>*, amennyiben Líbiával szemben bármilyen beavatkozás készülne….
Nos ki merem jelenteni, hogy azóta az iszlám harcosok egy része már alvó sejtként Európában tartózkodik*, más részük éppen bebocsátásra vár, a többieket pedig folyamatosan szállítják jól szervezetten belső Afrikából és a Közel-Keletről Európa felé …*
*Amióta az Egyesült Államok parancsára a NATO felszámolta az államszervezetet és a rendet Irakban, Líbiában és Szíriában, polgárháborús káoszba taszítva ezen országokat, azóta az iszlám fanatizmus és terrorizmus melegágya, menekültek millióinak pedig kibocsátója lett az összes olyan ország, ahol ez a beavatkozás bekövetkezett….*
“Ha fegyveres erőt küldtök Líbiába, mi 500.000 menekültet küldünk nektek !”
– ez a dzsihádisták által küldött üzenet lényege, amit eljuttatott az olasz kormánynak a Daesh, az Iszlám Állam líbiai ága…..
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/65738-1554581_480715648749974_362155988567251687_n.jpg>
Még februárban erősítette ezt meg az olasz külügyminiszter *Angelino Alfano és közölte, hogy *a líbiai helyzet kell, hogy legyen az ‘első számú prioritás’ a nemzetközi közösség számára, mert a következmények beláthatatlanok lesznek.*Amennyiben az Iszlám Kalifátus gyorsabban terjed, mint ahogy mi lépést tudunk tartani, egy “precedens nélküli exodus-nak” leszünk szemtanúi….
Azóta az exodus megérkezett Európába és a java még csak ezután következik !
Akkor még *Matteo Renzi <http://plus.lefigaro.fr/tag/matteo-renzi> *óvatosabb volt és azt mondta nincs itt az ideje egy katonai beavatkozásnak….  Ma már tudjuk, hogy *az Európai Unió béna kacsa módjára “tötymörgő” döntéshozatala az utolsó pillanatig hagyta feszíteni a húrt és megtörténni az eseményeket…*
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/204d2-11665676_442188819291904_6115826111785625927_n.jpg>
Amikor a 21 kopt keresztényt a tengerparton kivégző dzsihádisták üzenték, hogy*”Rómától délre vagyunk már !”* …, akkor ezt a kijelentést akár szó szerint is lehetett volna érteni, mert így van….
Líbia stratégiai ‘belépési pont’ az Iszlám Állam <http://vilaghelyzete.blogspot.hu/search/label/ISIS> harcosai számára
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/0b2eb-25f7125400000578-2960463-image-a-2_1424644220485.jpg>
A februárban lehallgatott ISIS terroristák telefonbeszélgetései arra utalnak, hogy  *az Iszlám Állam 500.000 – 700.000 bevándorlót akar útnak indítani Európa felé, mintegy ‘pszichológiai fegyverként’ ! *
Elsősorban Olaszországról beszélnek és több ezer menekültekkel (és dzsihádistákkal teli) bárkát küldenek majd Európa felé.
Ma már benne vagyunk a menekültekkel elindított “háború” *első fázisában, amikor százezrek érkeznek majd a kontinensre és kérnek bebocsátást…. *
*Nagyon sok közöttük az életerős fiatal férfi, akik észrevétlenül és a parancsnak megfelelően vegyülnek el a szerencsétlen menekültek és földönfutók* között..
*Rengeteg köztük részben zsoldos, részben fanatikus iszlamista harcos……. *
*Szóval amikor írom ezeket a sorokat, akkor már elindult az a második fázis, amit én csak nyár végére és ősz elejére gondoltam beindulni. *Nem hittem, hogy ennyire hamar akcióba is lépnek. *Ez a fázis arról fog szólni, ami a mai híreket is meghatározta:*
*Konkrét támadások lesznek európai célpontok vagy közkedvelt turista látványosságok ellen*, hogy az európaiak és kőkeményen megérezzék a fenyegetettséget, amit szeretnének elérni…
*2015. Június 25. Péntek : *
*1.,* Iszlamista fegyveresek támadtak meg egy francia gázgyárat, egy embert lefejeztek, fejét üzenettel a gyár kerítésére tűzték <https://www.facebook.com/AWAK ENINGtheWORLD/photos/a.154237974660661.38856.142264392524686/848884038529381/?type=1&theater>
*2., Tunéziában <http://rt.com/news/269971-tunisia-hotels-tourists-attack/>* hajóval
érkeztek a tengerpartra a terroristák <http://rt.com/news/269971-tunisia-hotels-tourists-attack/> *Sousse-ban* és lőni kezdték a strandolókat, majd bevonultak a az Imperial Marhaba Hotelbe és a gépfegyverekből, amit esernyőben vittek be, tüzet nyitottak az ott
lévőkre… (videó) <https://youtu.be/skyN4Djf_DM> – 27 halálos áldozat
*3.,* *Kuwaitban* 25 halálos áldozat <http://rt.com/news/269929-kuwait-shiite-mosque-explosion/>egy siíta mecset elleni támadás során.
*Mindhárom támadásban a közös pont : a szunnita Iszlám Állam beteg háborúja
*
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/a70de-dffggh.jpg>
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/67953-324567.jpg>
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/91b3b-racist2.jpg>
*A harmadik fázist ne akarja senki látni,* mert az már nagyon durva összecsapásokról, etnikai zavargásokról és harcokról fog szólni Európa multi-kulti, bevándorlóktól sűrűn lakott vagy azóta elözönlött városaiban….
.
*Az USA-ban így néz ki egy etnikai jellegű lázongás* Ez vár Európára is !
*A cél Európa térdre kényszerítése* és *egy olyan állapot elérése, amelyben az állampolgárok kérik majd olyan intézkedések bevezetését, amiket “egy borzalmas eseménysorozat” nélkül nem lehetne megtenni….*
Hamarosan az eddig józan és nyugodt európaiak is utcára vonulnak, illetve* szembe kerülnek majd az itt élő muzulmánokkal,* hiszen eljön az a pillanat, amikor a lefejezések, terrortámadások és vallási-faji alappú attrocitások miatt mindenki gyanús lesz, aki szakállas, turbános vagy csadort visel…..
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/324ac-10347484_480715705416635_1830773807860212366_n.jpg>
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/c168e-10857842_480715695416636_7588635223916217968_n.jpg>
A beözönlő, *eltartásra* és nem munkavégzésre *szánt menekültek pedig olyan mértékű gazdasági terhet rónak majd a tagállamokra*, hogy az adófizetők saját adójukból nem tudják és (FONTOS), nem is akarják ezen emberek eltartását finanszírozni…. Már most olyan társadalmi feszültség alakult ki, ami nehezen fenntartható, pedig ez még csak az előszobája az elkövetkező eseményeknek….
*Gondoljunk csak bele, hogyan viszonyult eddig az állam a munkájukat, otthonukat elvesztett európai hajléktalan emberekhez !*
Adott-e nekik azonnal szállást, élelmet, befogadta-e őket egy olyan állam, ahol jobb a szociális ellátás……?. Míg az ide érkező illegális bevándorlók (érthető humanitárius okokból) egyből szociális gondoskodás alá kerülnek…..  (pl. ez a fiatalember több hónapja él feleségével és gyermekével az utcán és semmilyen ellátást nem kap a francia államtól, míg
a bevándorlók igen…) <https://www.facebook.com/contribuables.associes/videos/933058516757452/>
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/a8792-11046333_873608549379435_1007870265630079448_n.jpg>
*Most már az átlagember számára is nyilvánvaló humanitárius katasztrófa képe rajzolódik ki. * Még akkor is, ha ez *az átlagember nincs tisztában az események valódi okával <http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2015/02/bevandorlasi-kerdes-igazsagai-afrika.html> és a mögötte lévő tervekkel, a terveket létrehozó irányítók szándékaival
<http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2015/06/a-harmadik-vilag-dorombol-europa.html>…..
Ezt a katasztrófát használja majd fel az Iszlám állam a káosz megteremtésére, amit Moammer Kadhafi elnök pontosan előre jelzett halála előtt, ha Líbiát ledönti a NATO beavatkozása …… Igaza lett !
Érdekes fejlemény ezen a héten: Líbia bombákkal fenyegeti az uniós hajókat
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/1d583-l25c325adbia2b.jpg>
*”Bármely, a líbiai vizeken előzetes engedély vagy együttműködés nélkül hajózó vízi járművet harci repülőgépekkel veszünk célba”* – mondta Szakr Al-Dzsarúsi, a líbiai légierő parancsnoka.
*Ennyit az Európai Unió (látszat-)tervéről… ! ! ! *
A nemzetközileg elismert líbiai kormány fegyveres erői kedden azzal fenyegették meg az európai országokat, hogy légierejük támadást indít bármely, a líbiai vizekre engedély nélkül belépő hajó ellen….
Egy nappal korábban az európai uniós tagországok külügyminiszterei meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának megkezdéséről.
*”Nehéz feladat lesz a líbiai kormány segítsége nélkül” *- írja a cikk <http://magyarhirlap.hu/cikk/28542/Libia_bombakkal_fenyegeti_az_unios_hajokat>…, de *kérdezem én, miféle líbiai kormányról beszélünk egy polgárháborús ország esetében ???* …hiszen megszűnt létezni az államszervezet és 4 éve polgárháború uralkodik Kadhafi nyugati likvidálása óta….
Számomra egyszerűen azt igazolja minden, hogy *a háttérhatalmi terveknek megfelelően Afrikában és a Közel-Keleten megnyitották a menekültáradat “csapjait”* és gondoskodnak is róla, hogy a ‘tenni akarás látszata’ mellett *a tervek végig-vitelébe gyakorlatilag semmi ne szólhasson közbe …. *
*Újabb és újabb menekülteket, dzsihádistákat, zsoldosokat fognak Európába szállítani**,* hiszen számos országot, de akár egy kontinenst is sokkal egyszerűbb és észrevétlenebb belülről legyőzni és felszámolni, mint pusztító háború segítségével !
A módszereik kifinomultak és változatosak korlátlan anyagi forrásokkal a hátuk mögött és kulcspozícióban ülő bábokkal a kezükben !
*Hamarosan több millióan és még ennél is százszor többen indulnak útnak….. *
*És nincs az az erő, ami megakadályozná, hogy beszivárogjanak Európába…..*
*Nagyjából ugyanerről beszél Nógrádi György is, csak kicsit diplomatikusabban:*
Az előző, bevándorlókkal kapcsolatos cikknél <http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2015/06/a-harmadik-vilag-dorombol-europa.html>érkezett hozzászólásra, néhány FB-oldal kommentre <https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD> szeretnék röviden válaszolni :
Engem még mindig kétségek gyötörnek mai napig is, hogy *írjam le vagy ne írjam, ami várható…. (?) *Pozitív ember vagyok, de azért nem vak, hogy ne lássam, ami a szemem előtt zajlik….
*Ha leírom*, akkor azzal vádolnak, hogy már megint a negatívat erősítjük, ahelyett, hogy olyat vizualizálnánk, ami jó lesz… meg, hogy bevonzzuk a rosszat …stb, …..
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/998ab-abelso_menekult3.jpg>
Ilyenkor gondot jelent, hogy *tisztában vagyok azzal, mire megy ki a játék* és attól függetlenül, hogy ki mit tart erről a vizualizálásról, attól *a hajók még érkeznek, bent mélyen Afrikában a menekülteket ezrével szervezik és pénzelik az őket Európa felé útnak indítókat…. A dzsihád harcosok köztük vannak, ezt is tudom*….
Azt is, hogy elképzelhetetlen nagy pénzek forognak ebben a mostani projektben és ennek ellenére *mégis mit lehet mondani, amikor még az átlagember ebből nem érzékel szinte semmit ?*
*Hónapokon belül meg fogja tudni az is, aki eddig nem foglalkozott semmivel….. *(írtam ezt pár napja, nem gondoltam, hogy már ma elindul a terrortámadás és akciósorozat) Szerencsére Magyarország egy ideig nem érintett az első hullámban, de hogy nem marad érintetlen ez valószínűsíthető….
*Nem akarok jósolni és nem is szabad, ezért szoktam inkább tendenciákat és várható eseményeket jelezni konkrét dátum nélkül…. *Hiszen *ez nem egy kuruzsló, hanem igazságkutató, alternatív-hírforrás és gondolatokat ébreszteni szándékozó oldal….* *Ezért csinálom és nem azért, hogy egyesek megijedjenek, amikor szembesülnek majd a valósággal…. *(SBG Buddha VilagHelyzete.com)
<https://balrad.files.wordpress.com/2015/08/c1509-exodus.jpg>

(K-W. K B-R)