2014. augusztus 23., szombat

Beindult az amerikai propaganda - újból Szíriában próbálkoznának

"Minden egyoldalú akciót, amely túlmegy az ENSZ 2170 sz. határozatán, egy független állam elleni agressziónak fogunk tekinteni" - nyilatkozta Faiszal Mikdad szír külügyminiszter-helyettes.
Hídfő.net | Szír külügyminiszter-helyettes
A szír kormánytisztviselő a SANA állami hírügynökségnek adott nyilatkozatában rámutatott -”Az Egyesült Államoknak abba kellene hagynia, hogy az ENSZ határozatokra hivatkozva beleavatkozzon más államok belügyeibe.”
Az ENSZ 2014 augusztus 15.-én kelt 2170 sz. határozata az ISIS által elkövetett cselekedetek elítélésére, és a szélsőséges terrorista szervezet általi fenyegetettség elleni harcra szólítja fel, a nemzetközi jog kötelezettségei alapján, ezen jogi normák betartásával az ENSZ országokat. A határozat megerősíti Szíria és Irak függetlenségét, önállóságát és területi egységét, valamint a határozathoz csatolt szír nyilatkozat rámutat arra miszerint: ”Szíria az elmúlt három év óta az ilyen típusú szélsőséges csoportok támadása alatt áll, és küzdelmet folytat ellenük, míg a régióban és azon kívül található befolyásos államok ezeket a csoportokat támogatták, és közben úgy tüntették fel őket, mintha mérsékelt ellenzéki szervezetekről lenne szó.”
Az Oroszországi Föderáció nyilatkozata pedig egyértelművé teszi, hogy Oroszország nem fogja hagyni, hogy az USA vezette nyugati koalíció megismételje a líbiai forgatókönyvet, azaz katonai beavatkozásra feljogosítva érezze magát Szíria területén a terroristákra való hivatkozással. Petr V. Iljicsev, az Oroszországi Föderáció képviselőjének nyilatkozata a 2170 sz. határozathoz a Biztonsági Tanácsban; ”az Orosz Föderáció támogatja a határozatot, a terrorelhárítás szükségessége miatt. Kormányunk visszatérően elítéli a terrorizmust. Ez a határozat segítheti a szír és iraki kormányt ennek a veszélynek az elhárításában. De a határozatot nem lehet egy katonai beavatkozás jóváhagyásásnak venni.”
A francia kormány múlt hét szerdán javaslatot tett az ENSZ BT újabb összehívására, Iránnal és eddig meg nem nevezett arab országokkal kiegészítve. A franciák szerint szükség van olyan határozat elfogadására, amely pontosítja az ISIS elleni irányuló fellépés koordinálását. ”Nem vitatkozhatunk tovább a hagyományos módon beavatkozásról vagy nem beavatkozásról” - nyilatkozta Francois Hollande francia elnök.
Hollande külügyminisztere hozzátette: meg kell állapodnunk a különböző partnerekkel arról, hogy miként tudunk velük (az ISIS-el) szembeszállni, hírszerzői, és katonai intézkedések foganatosításával.
Eközben az USA külügyminisztériuma kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint hozzávetőlegesen 12.000 külföldi állampolgár csatlakozott az extrémistákhoz a szíriai kormányerők elleni harcban. Az amerikai újságíró James Wright Foley állítólagos lefejezéséről (a videót senki sem ellenőrizte) a világhálón közzétett felvétel után pár nappal már egy másik ”elrabolt” amerikai állampolgár, Steven Joel Sotloff kivégzésével fenyeget az ISIS hóhéra, aki nem mellesleg eredeti londoni elővárosi akcentussal beszéli az angolt. Sotloffot a híradás szerint 2014.08.04.-én Aleppóból rabolták el, és jelenleg Rakka városában tartják fogva. A videó megjelenése után Sotloff családja azt nyilatkozta, hogy tudnak az elrablásról, de eddig nem akarták azt a nyilvánosság elé tárni. Obama a felvétel kapcsán így nyilatkozott:”Éberek leszünk, és könyörtelenek. Mikor amerikaiakat ér bántódás, bárhol, mindent megteszünk ami szükséges, hogy igazságot szolgáltassunk.”
Rakka városa pedig majdnem Szíria kellős közepén helyezkedik el. Az ISIS amerikai-szaúdi-török támogatásának háttere felveti a kérdést, milyen igazságról is beszél tulajdonképpen Obama.
Idáig nyomulna az amerikai haderő, terroristákra hivatkozva
A mostani helyzetben az a törekvés látható a nyugati hatalmak részéről, hogy saját érintettségüket mint ártatlan és megsértett felek ültessék el a köztudatban, miközben a katonai beavatkozás szükségességéről szóló hírekkel próbálják előre kondicionálni a közvéleményt egy Szíria ellen indított újabb támadás esetére. Ha Sotloff lefejezéséről is közzétesznek egy videót a világhálón, az USA-nak az már bőven indokot szolgáltatna a Szíriába való benyomulásra, függetlenül attól, hogy a dolog valóban megtörtént-e vagy sem.


http://www.hidfo.net/2014/08/23/beindult-az-amerikai-propaganda-ujbol-sziriaban-probalkoznanak

Az orosz konvoj elérte a célját, visszatértek a teherautók Oroszországba

Az orosz külügyminisztérium megerősítette, hogy a humanitárius segélyszállítmány elérte Luganszkot, ahol lerakodtak, és visszafordultak a teherautók, majd kevéssel azután átlépték az ukrán-orosz határt.
Hídfő.net | Orosz konvoj visszatért OroszországbaUkrán határőr nyit kaput a Luganszkból visszatérő kamionoszlopnak, 2014.08.23. Rosztov régió, Oroszország.
"Megelégedésünket fejezzük ki amiatt, hogy a segély elérte a célját, és eljutott a rászorulókhoz. Egyedüli motivációnk az volt, hogy segítsünk a lakosoknak. Mind a 227 kamion sértetlenül visszatért, az ukrán határőrség egységei ellenőrizték a járműveket, mindet üresnek találták. A kamiononok ezután visszatértek orosz területre." - jelentette ki az orosz vészhelyzetek esetére kinevezett miniszter helyettese, Eduard Csizikov. A vizsgálat sikerességét az ukrán határőrség is megerősítette.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma még pénteken "fehérre festett harcjárműveket" vízionált, amik a humanitárius konvojba becsatlakoztak, és így kívánnak bejutni Ukrajnába. A képzelgéseikkel senki sem foglalkozott.


http://www.hidfo.net/2014/08/23/az-orosz-konvoj-elerte-celjat-visszatertek-teherautok-oroszorszagba

Jacenjuk: Ukrajna nem életképes az orosz gáz nélkül

Arszenij Jacenjuk ukrán kormányfő bejelentette, hogy az ország nem életképes az orosz gázimport nélkül. Ukrajnának több mint 5 milliárd köbméter földgázra lenne szüksége, ezzel szemben mindössze 1 milliárd köbméternyi gáztartaléka van a hazai tározókban. A kormányfő elmondása szerint mikor megkezdték tevékenységüket, a tározókban még 5 milliárd köbméter földgáz volt. Ezt mostanra sikerült felélni, és a nyugat ígéreteivel ellentétben továbbra is csak 1 milliárd köbméter van a tározókban, pedig vészesen közeleg a fűtési szezon.
A nyugatról vezérelt puccs által hatalomra juttatott kormányfő szerint Ukrajna mostanra 30%-al csökkentette gázfelhasználását, azonban az így megtakarított gázmennyiség mindössze az ország minimumszükségleteinek ellátására lesz elég.
Hídfő.net | Arszenij Jacenjuk
Ukrajna jelenleg mintegy 5,3 milliárd dollárral tartozik az orosz Gazprom vállalatnak. Június 16 óta az országot előre fizetéses rendszerre állították át, mivel a legitim kormány eltávolítása óta Ukrajna nem fizet azért az orosz gázért sem, amit felhasznált. Június 16 óta az ország csak azt a mennyiségű földgázt kapja meg, amit előre ki tud fizetni, így Ukrajna orosz gázimportja szinte teljesen leállt. Jelenleg csak az Európai Unióba irányuló gáztranzit van folyamatban Ukrajnán keresztül.
A Gazprom számításai szerint fennáll a veszélye annak, hogy Kijev a fűtési szezon kezdetén megcsapolja majd az Európába irányuló gázvezetékeket, hogy saját célú használatát fedezze. Ebben az esetben a teljes Európai Unió gázellátása veszélybe sodródik, mivel az orosz fél a gázexportot le fogja állítani, ha az ország nyugati határán kevesebb gáz halad át, mint a szerződésben rögzítettek szerint kellene.
A Jacenjuk-kormány emiatt arra törekszik, hogy a nyugati fél az orosz gázért ne Ukrajna nyugati, hanem a keleti határain fizessen. Ebben az esetben Kijev megtehetné, hogy a Gazprom által az Európai Uniónak exportált gázt megcsapolja anélkül, hogy az orosz félnek rálátása lenne arra, mennyi haladt tovább az Európai Unióba és mennyit csapolt meg Kijev saját felhasználásra.


http://www.hidfo.net/2014/08/23/jacenjuk-ukrajna-nem-eletkepes-az-orosz-gaz-nelkul

Varga: a szankciós politika újragondolására van szükség

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken egy budapesti díjátadón a megszokottól eltérő nyilatkozatott tett; a miniszter elismerte, hogy az Európai Unió Oroszország elleni szankciói sértik a magyar gazdaság érdekeit, és magyar vállalkozásokat juttathat csődbe. Varga szerint az Európai Unió szankciói kockára teszik "annak a növekedésnek a folytatását, amit a magyar gazdaság elért".
Hídfő.net | Varga Mihály
A miniszter elmondása szerint a kormány folyamatosan egyeztet a vállalkozói érdekképviseletekkel, szándékában áll a magyar vállalkozásoknak új piacokat találni, valamint olyan közvetítőket keres, melyek segítenek áthidalni (megkerülni) az átmenetileg érvényben lévő szankciós helyzetet. Varga szerint a kormány törekszik arra, hogy segítsen a vállalkozások termékeit kijuttatni az orosz piacokra, valamint biztosítsa az orosz piacon a stabil jelenlétet.
A kormány bizonyos szempontokat figyelembe véve eljutott arra a következtetésre, hogy a szankciók nem az orosz gazdaságnak ártanak, hanem elsősorban azoknak a vállalkozásoknak, melyek a fejük fölött zajló politikai csatározások miatt szenvednek el veszteséget, miközben a szankciókat nem támogató országok vállalatai piaci előnyhöz jutnak. Varga elmondása szerint a szankciókat támogató országok vállalkozásai csak nagyon nehezen tudnak majd visszajutni az orosz piacra. Mindez azt jelenti, hogy a külkereskedelemben beállt zavarok miatt kialakult piaci űrt nagyon hamar betöltik más országok vállalatai, vagyis a liberális média alaptalan állításaival ellentétben az orosz piacon nem lép fel hiány a szankciók hatására (ha hiány lenne, nem lenne gond, hogy a hiánytermékeket előállító vállalatok bejussanak az orosz piacra).
Láthatóan a magyar kormány a nyugat szankcióháborújának kiszolgálása helyett ismét kettős játékot folytatna, ahogy korábban tette azt a mostanra már bukott Azarov-kormány Ukrajnában. A kormány igyekszik megkerülni az uniós szankciókat és közvetítő országok vállalataival bejutni az orosz piacra. Ugyanakkor a magyar külügy továbbra sem utasítja el az Európai Unió szankcióit, és ezzel veszélyezteti azokat a magyar vállalatokat, melyek már nem tudják termékeiket eljuttatni az orosz piacra, de nem elég nagyok ahhoz, hogy a kormány foglalkozzon velük. Sajnálatos, hogy a kormány az exportban érdekelt hazai vállalatokat leginkább sújtó szankcióháború közepette is csak saját holdudvarának nagyvállalatait védelmezi. Ha a Csányi-birodalom húsipari érdekeltségeit közvetítő cégekkel be tudják juttatni az orosz piacra (mert erről szól a kormány viszakozása), nem állnak ki valamennyi exportban érdekelt termelő érdeke mellett és nem emelik fel hangjukat a szankciók ellen.
Ugyanakkor a nemzetgazdasági miniszter azt is kiemelte, hogy az egész szankciós politika felülvizsgálására van szükség. Mindez nem sokat jelent az orosz felvásárlóikat elveszítő hazai vállalatoknak, melyek talán pont csődbe jutnak, mire a kormány eljut arra az álláspontra, hogy Magyarország ne támogassa a nyugati szankciókat. Ha nem csak a káderek vállalatbirodalmainak veszteségét akarják csökkenteni, hanem valóban a hazai termelők érdekében szólalnak fel, foglaljanak egyértelműen állást a nyugati szankciók ellen!

http://www.hidfo.net/2014/08/23/varga-szankcios-politika-ujragondolasara-van-szukseg

Hadiállapotok válságövezetekben

Nyugat-Ukrán hadiválság
Az ukrán titkosszolgálat jelentése alapján olyan súlyos létszámbeli (titkolt) vaszteségei vannak a nyugat-ukrán hadállománynak és az utánpótlás csak külföldi zsoldoserőkből (terroristákból) biztosított, mert a nyugat-ukrán "hadköteles" lakosság folyamatos szabotázzsal akadályozza a helyi erők felállítását ebben az értelmetlen kiprovokált állapotban. Tehát a titkos szolgálat arra a következtetésre jutott a NATO-val egyeztetve, hogy lassan védekezésre kell berendezkedni a nyugati atlantistabarát ukrán katonai vezetésnek. A tél közeledte is hatalmas nyomást gyakorol a megoldatlan helyzetre. A lakosság egyáltalán nem támogatja őket, ínséges, hajdani bolsevik időkre emlékezve és arra berendezkedve. Na bumm...


USA-Szíria-Irak ISIS hadszíntere
Mindenhonnan özönlenek az USA hátszelű fegyver-szállítmányok, különböző országokon (lásd hazánk is beszállt) keresztül felajánlásokban legalizálva. Az USA által létrehozott és szabadjára engedett ISIS (Iszlám Állam), mivel elsődleges küldetését nem tudta betölteni, a második nekifutást Szíriának, így most ők lettek kikiáltva közellenségnek a nagyszerű lefejezéses propaganda videó segítségével. Ennek valódi célja továbbra is Szíria megsemmisítése. Csak újra eljátszva a mátrix-hadszínteret az iraki bábkormány segélyhívására egy második bevonulásra békefenntartóként garázdálkodva, de immár szír területen is. Hiszen az ISIS illegális "állama" jelenleg szír területen is tevékenykedik. Tehát úgymond "jogszerűen" érvényesülhetnének annak egységes felszámolására hívatkozva. Ilyen a konfliktuskezelő világbirodalmi logika!


Gázai-övezet
A nyugati média hírtelen hallgatásba búrkolódzott mióta a Föld minden egyes valamire való országában heves tiltakozások törtek ki a demokrácia-élharcos zsidó állam jogtiprásai ellen. Vajon miért? Vége lenne a konfliktusnak és szeretetben megbékéltek a kedves zsidók a gyűlölt arrogáns palesztinokkal? Értesüléseink szerint a béketárgyalások sorra kisiklanak és nem a palesztin fél követelőzései miatt...


Gölöncsér Miklós

A Baltikumra is kiterjeszti állattenyésztési génmegőrző munkáját a Dunavölgyi Állatfajták Génmegőrző Nemzetközi Egyesülete (DAGENE) - jelentették be kedden a debreceni Farmer Expón, miután együttműködési megállapodást írtak alá a Balti régió génmegőrző szolgálatok

Az egyesület 25 évvel ezelőtt alakult meg, a Duna-menti országokban őshonos állatfajták megőrzésének, fenntartásának elősegítésére. A baltikumi együttműködéssel tevékenységünk immár 15 országra terjed ki, a Duna-völgyi államok mellett Svájc és Grúzia is részt vesz a fajtafenntartó munkában, kutatásokban - az egyesületnek összesen 65 tagja van, köztük jelentős egyetemi kutatóhelyek, tudományos műhelyek és civil szervezetek.

A DAGENE a tudományos kutatások mellett azt is vizsgálja, hogy a mai életkörülmények, a klímaváltozás milyen hatással vannak az őshonos fajtákra, hogyan találják meg a helyüket a megváltozott körülmények között. Az elmúlt évek kutatásai egyértelműen azt igazolják, hogy az őshonos fajták jobban képesek túlélni a stresszes állapotokat, mint az új fajták. Az együttműködésnek a Balti tengeri régióra való kiterjesztésével az Európai Unión belül egységesen lehet felvetni és vizsgálni az őshonos állatfajták fenntartásával kapcsolatos tudományos és gyakorlati kérdéseket.

Bodó Imre professzor, a DAGENE alapító elnöke a muraközi ló megmentési programját említette, amely fajta a családi gazdaságok "erőgépe" lehetne. A muraközi hidegvérű kistestű ló. Bár nagy teherbírású, főként kisebb mérete miatt nem tenyésztik, mert kevesebb a húsa, mint más nagytestű hidegvérű lovaknak. Ugyanakkor teherbírása miatt jó szolgálatot tenne a családi gazdaságokban, a ház körüli munkáknál; Horvátországban kiválasztott fajta, Magyarországon már kétszer sikerült megmenteni, de jelenleg "nem fő szempont e munkaló megmentése" - tette hozzá a professzor.

A DAGENE hatékonyabb érdekérvényesítése céljából az egyesület kedden Debrecenben együttműködési megállapodást kötött a Magyar Település és Területfejlesztők Szövetségével (MTTSZ) is - jelentette be Szilvássy István, az MTTSZ elnöke.

Tóth János - Hernád Völgye H.H.K.

Felmérés a kiköltözés okairól...a Nagy-Britániában élő magyarok körében

Családostól...
Több mint ötezer Nagy-Britanniában élő magyar mondta el, miért költözött ki. Sokan mennek a rossz politikai helyzet miatt.
A tipikus londoni magyar 2012-ben költözött ki Angliába, felsőfokú végzettségű, Budapesten lakott korábban, és soha nem akar hazaköltözni. Nagy vonalakban így foglalható össze az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének felmérése. Persze nem ennyire egyszerű a dolog, a 23 kérdésből álló online kérdőívet 5200-an töltötték ki, és a minta nemhogy nem reprezentatív, még valamennyire torzít is a módszer, mert főleg az online média és a közösségi oldalak fogyasztóinak véleménye hangsúlyos benne, hívják fel a figyelmet a kutatók. (Az adatfelvétel idén április-májusban történt.) Azt is hozzáteszik, hogy a felmérésnek nem volt célja a Nagy-Britanniában élő magyarok összeszámolása vagy társadalmi összetételük megállapítása.
A kutatás eredményei szerint a kiköltözők átlagéletkora 33 év, a válaszadók 72,2 százaléka 25 és 40 év közötti, és nagyjából ugyanannyi a nő, mint a férfi. A kiköltözők bő háromnegyede dolgozni ment, ebben a csoportban az emberek felének volt konkrét munkaajánlata, a többiek kint kerestek munkát. A válaszadók tizede a párját követve érkezett, tanulni 7,2, cél nélkül szerencsét próbálni 5,1 százalék érkezett. A legtöbben gazdasági helyzetük javításáért mentek ki, de a negyedik leggyakrabb válasz volt az, hogy a rossz magyar politikai helyzet elől költöztek el.
Itthon a válaszadók 70 százalékának volt munkája, 16 százalék diák volt, 14 százalék alkalmi munkákból élt vagy nem dolgozott. A kiköltözők 90 százalékának van kint állása, a többség nem a magyarországi munkáját folytatja. Az adatok feldolgozása még tart, de az előzetes alapján vegyes a kép, nincs szó arról, hogy mindenki feketemosogató lenne Londonban, sokan magasabb státuszú munkahelyet kaptak, mint Magyarországon, írja a kutatás. A kiköltözők elsöprő többsége elégedett a helyzetével, háromnegyedük nem akar hazaköltözni, de legalábbis a következő 5 évben semmiképp. Egy éven belül csak minden tizenhatodik válaszadó jönne haza.
A válaszadók 39,9 százaléka Budapestről, 53,8 százaléka más városból, a többiek külföldről (Szlovákia, Románia, Írország, Németország, USA) költözött ki. A kutatásból kiderül az is, hogy a vidékről kiköltözők fiatalabbak és kevésbé iskolázottak, mint a Budapestről származók, de még a fővárosiaknál is nagyobb arányban diplomások és idősebbek azok, akik külföldről költöztek Nagy-Britanniába. A kint dolgozók fele él Londonban, felük más településen. A Budapestről származók és/vagy Londonban élők gyakrabban látogatnak haza, mint mások.
A kutatók szerint az elköltözési okokat illetően megfigyelhetők különbségek a válaszadók csoportjai között: akik a remélt magasabb életszínvonal, rossz magyarországi gazdasági helyzet, jobb munkalehetőség reményében vagy a rossz politikai helyzet miatt költöztek ki, azok nem akarnak hazaköltözni (és egyébként nincs felsőfokú végzettségük), a kíváncsiság, kalandvágy, otthoni hiteltörlesztés finanszírozása, magánéleti problémák miatt kiköltözők viszont hazajönnének. A szakmai fejlődési lehetőségek miatt a felsőfokú végzettségűek költöznek ki inkább, de ők is maradni akarnak.

Hírfigyelő Szolgálat

A béke feltétele: Az egyensúlyról! - „A telhetetlenség az emberiség megrontója!”

A világon minden egyensúlyban van, de mondhatnám azt is, hogy mindennek és mindenkinek, meg van a középpontja, központja. Mint tudjuk egyensúly nélkül sem járni, sem élni nem tudnánk. Csak hogy ez nem csak a szervezetünkre igaz, hanem ez a világ működésének is a kulcsa. Minden akkor működik helyesen, amikor egyensúlyban van, tökéletes harmóniában. Ez így leírva igen egyszerűnek és magától érthetődőnek tűnik, pedig koránt sem az. Ha megfigyeljük a körülöttünk levő világot, akkor láthatjuk, hogy mindennek meg van a maga helye és küldetése. Ez egy tökéletesen szervezett, egymásra épülő bonyolult rendszer, egy tökéletes, hibátlan gépezet – mígnem az ember bele nem piszkált fő jellemével; a telhetetlenséggel.
A környezet mindent újrahasznosít, tökéletesen lebont és újjáépít minden nehézség nélkül, egy nagy körforgásban. Az élet és halálciklusok folyamatosan váltják egymást. Az állat és a növényvilág tökéletesen harmonizál egymással és a külső környezettel, ezáltal egy zárt, jól működő rendszert alkotnak, mondhatni az arany középúton járnak. A világon minden élő és élettelen tudja mi az arany középút, kivéve az embert. Persze ez sem teljesen igaz. Mert az ember is tudja-tudná, ha szeretete erejével kiküszöbölné jellemhibáit. Ugyanis a jellemhiba az, ami megkülömbözteti az embert a többi élőlénytől. Ez a kód az ember igazi harca és próbatétele önmagával és a Termtő felé. Az ember az egyetlen olyan élőlény a világon, aki nem érzékeli kellő képen az egyensúly megtartásának fontosságát. Itt nagyon szerényen fogalmaztam, mert az emberi faj az egyetlen, aki folyamatosan, önmaga és a világ egyensúlya ellen dolgozik. Munkájának eredménye az élővilág  természetes egyensúlyának felborulása. Teszi ezt még akkor is, ha ebbe később az emberi faj is belepusztul(hat).

Csak a mának él, délibábot kerget! Nem gondol a holnapi következményekre ostoba és arrogáns érdekek vezérlik: a hatalom és a pénz –amik nem a természetes élet eszközei. Betegesen kergeti a profitot, nem fogad el semilyen józan mértékletességet, csak pusztít és romokba dönt mindent, ami SZENT!

Most nem csak a természetről és a fizikai világról beszélek, hanem arról a szellemi leépülésről, ami a létet ledegradálja a durva anyagi világra. Minél fejlettebbek lettünk műszakilag és minél jobban elgépesítjük a földet, annál jobban, visszafejlődik a kapcsolatunk önmagunkkal, a természettel, környezetünkkel. Egyre nehezebben egyensúlyozunk, a világ kibillent harmóniájában, egyre több gondunk lesz. Az egész világ inog!
Mára, a nyugati civilizációnak hála, megfertőztük a keletet is, romba döntöttük a több ezer éves kultúrájukat is.

Mi az nekünk, miért is ne? - Megtehetjük, megtesszük.

Egyetlen kérdés marad csupán: Meddig tartható ez az állapot a teljes szétesés (totális anarchia) nélkül? A válságok egymást követik és nem csak a gazdasági, hanem az erkölcsi is. Vagy felébred a világ, vagy rettenetes árat fog fizetni ezért az önző kizsákmányolásért!

A válasz csak rajtunk múlik, ami egy kérdéssel kezdődik: Mit tehetek én ez ellen a megbetegedett rendszer ellen, mit tehetnék az egyensúly helyreállításáért? Aki nem tudommal válaszol az biztosan nem fog tenni semmit. Viszont mégis meg kell próbálni valamit, mielőtt még nem késő. Minden út egyetlen lépéssel kezdődik, tegyük meg! Mást nem változtathatunk meg, tehát változtassuk meg önmagunkat! Ha ez sikerül, példát mutatunk a környezetünknek. A legtöbben azt gondolják, mit számít egy ember.  Arra nem gondol, hogy az az egy ember is része az egésznek, és a legkisebb változás is hatással van a nagy egészre.   Minél több ember tudja saját környezetében, saját hatáskörében felválallni a felelősséget döntéseiért, cselekedeteiért, annál gyorsabban áll helyre a világ egyensúlya.  Ez egy olyan láncreakció, ami nehezen indul, de aztán robbanásszerűen szétterjed. Először mindenképen önmagunkat kell megváltoztatnunk, hiszen mindenkiben van hiba. Keressük meg, dolgozzunk rajta, mérsékeljük a lehető legkisebbre, szelídítsük meg, tanuljunk meg vele élni! Ha, mi meg tudunk változni, más is meg fog tudni változni és akkor az egész világ meg fog tudni változni.

Nem kell hozzá más csak szeretet, türelem, kitartás, mértéktartás!

Talán a legfontosabb lenne, az élet minden területén, a mértékletesség. Ekkor az igazi értékekre is újra rátalálnánk, és minden nehézség nélkül helyére billenhetne a világ egyensúlya. Ha megszűnik a mértéktelen kapzsiság, a mértéktelen hatalomvágy, akkor  megszűnnek  a háborúk (a pénz és hataloméhség motiválja kizárólag… lásd, Ukrajna vagy most az ISIS esetét – mesterségesen hozták létre és duzzasztják világméretűre) is és végre béke lenne a Földön.
Ne feledd! – Az erkölcsileg és szellemileg ép, fizikálisan egészséges ember sohasem telhetetlen.
A telhetetlen emberiség beteggé tett lelkisége miatt keresi az anyagi testiség hamis gyönyörformáit!
Tehát kibillent a természet és önmaga egyensúlyából.

Várhegyi Kálmán összegzése

Vége a svájci bankok titkolózásának

1796 óta tartja titokban a pénzügyi eredményeit az a két svájci bank, amely most külső nyomásra fogja felfedni a könyvelését – írja az RT a Bloombergre hivatkozva.
Pictet private Bank says they are not a target of a U.S. tax- evaA Lomard Odier és Pictet Svájc legnagyobb magánbankjai közé tartoznak, együtt nagyjából 630 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközt menedzselnek.
Azért döntöttek most hirtelen az eredmények nyilvánosságra hozatala mellett, mert a Pichetnél, és még tucatnyi svájci banknál az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálódik amerikai adócsalók ügyében. A Lombard Odier önként döntött úgy, hogy kiadja az amerikai hatóságoknak az adatait.
Svájc, a világ egyik legnagyobb offshore központja tavaly írt alá egy egyezményt, amely kötelezi, hogy megossza a pénzügyi adatait az európai és amerikai hatóságokkal.
Az USA már régóta lobbizik az országnál, hogy nyilvánosságra hozzák ezeket az adatokat, mivel amerikai adócsalók tömegei rejtegetik itt a pénzüket.
Svájc legrégebbi magánbankjáról, a Wegelin & Co.-ról például az derült ki hogy nagyjából 1,2 milliárd dollárt parkoltattak náluk amerikai adócsalók. A bank az ügy után le is húzta a rolót.

http://hjb.hu/vege-a-svajci-bankok-titkolozasanak.html

Az USA az Iszlám Államot használja indoknak Szíria lerohanására

Az Egyesült Államok és az IS (Iszlám Állam, ISIS, ISIL) kapcsolatáról már többször cikkeztünk. Azonban a fejlemények alapján joggal mondhatjuk azt, hogy a "konfliktus" durvulása az IS és az USA között egy célt szolgál: az Egyesült Államok ismételt katonai beavatkozását Irak területén, hogy a régióban folyamatosan biztosítani tudja a katonai jelenlétét, és ezzel az ottani energiahordozók és vezetékek feletti kontrollt.
Hídfő.net | Az ISIS féle "kalifátus".Az IS hozzávetőleges jelenlegi területe.
Mivel az Iszlám Állam szépen megszerkesztett területének 30-40%-a Szíriában fekszik, ezért természetesen az Egyesült Államok egy katonai akció keretein belül "kénytelen" lesz Szíria területére is bemenni, hogy "felszámolja" az IS ottani erősségeit. Ezzel egyidőben valószínűleg megpróbálnak majd csapást mérni az Asszad kormányzatra és a Szíriai Arab Hadseregre is, ha már ott vannak.
Amennyiben valamilyen külső indok miatt ez elmarad, akkor az Egyesült Államok megszállva tarthatja Szíria északi részét, ameddig kívánja. A hivatkozási alap itt az Iszlám Állam maradékának felszámolása lesz majd.
Hídfő.net | Az ISIL propagandaképe a harcosokról Tikrit mellett.Az ISIL propagandaképe a harcosokról Tikrit mellett, a kép 2014.06.12. környékén készülhetett.
Ami mindenki számára világossá válhatott, hogy az USA és a NATO a terroristáin keresztül nem volt képes felszámolni a szír államot és a jelenlegi szír vezetést. Az Asszad-kormányzat egyik katonai sikerét éri el a másik után. Mivel nem megengedhető atlantista szempontból, hogy a szír kormányzat teljesen visszaszerezze az irányítást Szíria felett, ezért az Iszlám Bábállamot felhasználva az USA be fog nyomulni Szíria területére, a saját terroristáinak a "megfékezése" céljából.
A csavar a történetben az lesz, hogy az USA úgy fog bemenni egy másik állam területére (Szíria), hogy egy el nem ismert állam (Iszlám Állam) területi egységére fog hivatkozni.


http://www.hidfo.net/2014/08/23/az-usa-az-iszlam-allamot-hasznalja-indoknak-sziria-lerohanasara

Donbassz 2014 08. 23.

Egy újabb luhanszki borzalom képei tegnapról.

Krasznodon térségében egy “kósza” valcmanista tankot kilőtt a milicia. A szerkezet oly hevesen ég, hogy temetésre gondolni nem kell.

Viszonylag nyugodt a helyzet egyébként, csak a latortüzérség próbálkozik egyre kissebb intenzitással lőni Luhanszkot és Donyecket. Gorlovkánál, Ilovajszknál és Jaszinovatánál is egyre több elhagyott tüzelőállásra bukkannak a milicisták. Gorlovkánál ötven nemzeti gárdista úgy döntött, hogy “jó útra tér” – és átálltak a népfelkelők oldalára.

donDonyeck, ma délelőtt

Torez és Sznyezsnoje térségéből teljesen eltűntek a kijevi banditák.

Grigorovkánál a népfelkelők rajtaütöttek egy pribékcsapaton. Kemény csatában szétkergették őket.

Petrovszkij falu mellett két tüzelésre kész “Uragan” akadt a népfelkelők horgára. A kezelőszemélyzet eszét vesztve széjjelfutott. Három BMP és két lőszerszállitó Kamaz havárialistára került.

Hrjascsevata térségében három darab “Gvozdika” 122 mm-es önjáró löveg, egy tartálykocsi és egy lőszeres teherautó bánta a milicisták éberségét. Meg tiz bérgyilkos.

Izjum környékéről viszont helyiek azt jelentették a milicia felé, hogy egy hatvan egységből álló NATO FELSÉGJELZÉSEKET VISELŐ JÁR
http://balrad.wordpress.com/2014/08/23/donbassz-2014-08-23-18-video/

Az ukrán hadsereg vezérkara már a visszavonulásra és a védekezésre is felkészül

Az ukrán vezérkar előkészítette az őszi-téli időszakra vonatkozó terveit, melyekben védőkörletek és megerődített városok rendszerével tervezik védelmi vonalaikat megszervezni.
Valerij Geletej ukrán védelmi miniszterhez közeli források szerint, Szlavjanszk-Mariupol "védelmi vonalra" vonulnának vissza a terrorellenes műveletben részt vevő egységek, amennyiben fel kell hagyniuk Donyeck és Luganszk városok támadásával. Ugyanis a július-augusztus hónapban vezényelt offenzívák nem érték el a stratégiai céljaikat, nem sikerült megtörniük a felkelők ellenállását, nem sikerült utánpótlási vonalaikat elvágni, sem a két fő szervezési központot - Donyecket és Luganszkot elszeparálni egymástól. Eközben az ukrán haderő jelentős veszteségeket szenvedett.
A hideg időszakra két nagyobb, városokra támaszkodó védelmi központ kialakítását tervezik. Az egyik a Szlavjanszk-Kramatorszk-Druzskovka-Konsztantyinovka-Dzserzinszk települések vonalán helyezkedne el, míg a másik Mariupolra és agglomerációjára támaszkodna. Mindkét, a tervek szerint a télire megerődített körzet rendelkezik repülőtérrel is, tehát a gyors légi úton való utánpótlás lehetősége is adott volna.
Az ukrán hadvezetés célja az, hogy meggátolja a felkelők további térnyerését az orosz nemzetiségű, illetve orosz anyanyelvű ukrán állampolgárok által sűrűn lakott Harkov és Zaporozsje régiók felé, ahol a helyi lakosság támogatásával további eredményeket érnek el.



http://www.hidfo.net/2014/08/23/az-ukran-hadsereg-vezerkara-mar-visszavonulasra-es-vedekezesre-felkeszul

Kolomojszkij lerendezte Ahmetov vagyonát! Az Ahmetov által gyártott fegyverekkel!

Ma már kora reggel fölverték az LNR erői Novoszvetlovkánál Valcman rpibékjeit.

Még az álmot sem volt idejük kidörzsölni szemeikből, ötvennél több örök álomra szenderült a latrok közül. Négy darab T-64-es, és hat darab BMP a havárialistát gyarapitja.
(Tegnap Kijevben azon búslakodtak, hogy fel kellett mondania Ukrajnának egy Thaifölddel megkötött buss hasznot hozó üzletet. Nem tudnak ugyanis eleget tenni egy szerződésnek. Jelesül: egy csomó páncélost kellene leszállitaniuk az ázsiai országnak, de Donbassz felemészt mindent. Ráadásul az orosz import alkatrészek beszerzése is elakadt, igy aztán a honi “szükséglet” kielégitése is erősen akadozik.)

Luhansz-régióban általában véve üldözéses játszmát folytat a milicia a teljesen zavarodott állapotba kerül valcmanista hordákkal.
Hirek szerint a “Fehér Konvoj” valamennyi járműve biztonságban megérkezett rendeltetési helyére, és a segélyek lerakodása, szétosztása is folyamatos. A szintén éhező-szomjazó, utánpótlástól elzárt bérgyilkosok pedig nyálcsorogva értesülnek az ostromlottak helyzuetének jobbra fordulása hallatán.

A konvoj luhanszki érkezte is mintha “megfontoltabbá” tette volna Valcman latortüzérségét. Hosszú idő óta először, viszonylagos “csend” honol Luhanszkban. Túl naggyá vált a kockázat a banditák számára.

Sznyezsnoje környékén egy kijevi páncélososzlopra rontott rá tegnap kora este a DNR miliciája. A tiz járműből álló menetoszlop egyetlen járműve sem úszta meg. Mind elpusztult, a benne és rajta ülő hordatagokkal együtt.

Mariupol mellett rajtaütöttek a népfelkelők egy valcmanista blokkposzton, ahol a fűbe harapott kilenc lator között egy kivénhedt amerikai “turistát” is hidegre vágtak. A vén kalandor egy II.vh-s páncéltörő puska (saját tulajdona volt) mellett adta ki a lelkét.

Ugyancsak Mariupol-régióban az “Azov” határátkelőt rohanták le a másik csetepatéval egyidőben a népfelkelők. Itt három bérgyilkos harapott fűbe.

Cserkasszinál a kijevi udvar banditáinak húsz üzemanyagszállitó tankerét gyújtották fel “ismeretlenek”! A tűz megfékezésére nem vállalkoztak még a tűzoltók sem. Ma reggel még mindig hatalmas tűz égett a helyszinen.

Rinat Ahmetov tegnap arról siránkozott, hogy Kolomojszkij tönkre tette őt! Megrendelt ugyanis tőle a raktárkészletéből (Ahmetov egyik cége gyártotta Donyeckben az “Uragan” rakétavetőket.) Ám a “szokásos üzletmenet” szerint halasztott fizetéssel vette át a fegyvereket a tömeggyilkos zsidóvezér, és bocsájtotta az általa apanázsolt pribékbanda rendelkezésére, a kiadott paranccsal együtt: szétlőni velük Ahmetov donyecki és régióbeli gyárait. Azok meg hűségesen végrehajtották Kolomojszkij parancsát! “Vagyontalanná” tették Ahmetovot! A maradékot pedig már egymás között húzzák-vonják az udvari klánok!)

A fenti videon-többek között-panaszkodnak a Valcman-vitézek! Akik félnek, dezertálnak, futnak és pusztulnak. Amiről a “fősodratú” egyáltalán nem számol be!

http://balrad.wordpress.com/2014/08/23/kolomojszkij-lerendezte-ahmetov-vagyonat-az-ahmetov-altal-gyartott-fegyverekkel/

Ukrajnában áram se lesz télen? - maximum 50 napra elég a széntartalék

Az ukrán UNIAN hírügynökség Vadim Ulida energetikai és széniparügyi miniszterhelyettesre hivatkozva közölte, hogy Ukrajna a hőerőművei számára szenet kényszerül külföldről importálni, mivel a közel 115 darab szénbányájához a délkeleti harcok miatt nem fér hozzá. Hozzátette, hogy reméli, hamarosan megköthetik azt a szerződést, melyen már két hónapja dolgoznak kollégáival. Ennek értelmében Ausztráliából, Új-Zélandról és talán az Amerikai Egyesült Államokból is importálhatnának "A" osztályú, minőségi szenet, melyekkel az ukrán hőerőművek legalább fele üzemel. A minisztérium jelentései szerint az az ország széntartalékai legjobb esetben 50 napra, legrosszabb esetben 11 napra elegendőek.
Ukrajna volt eddig a világ 12. legnagyobb széntermelője, míg áramellátásának 40%-át szénnel működtetett hőerőművei fedezik. Lehet, hogy a fűtés mellet az elektromos áramellátással is gondok lesznek a téli hónapokban?
Hídfő.net | Szénbánya tüzérségi támadás alatt2014.10.18. - a kijevi junta épp saját szénbányáit bombázza délkeleten


http://www.hidfo.net/2014/08/23/ukrajnaban-aram-se-lesz-telen-maximum-50-napra-elegendo-szentartalek

A Kreml első határozott lépése

A Nyugat és valamennyi latorszövetsége magából kikelve vonyit az első – határozott – orosz lépés, a “Fehér Konvoj” Donbasszba – Újoroszország területére – való belépése miatt!

A konvoj humanitárius segélyszállitmányt juttat el a három hete ostromlott Luhanszkba és Donbassz sokat szenvedett népének. Amely népet a kijevi latorhatalom a nyugati latorszövetségek buzgó egyetértésével szisztematikusan kiirtani igyekszik.

Fel sem szisszentek a latorszövetségek politikusai Donbassz falvainak és városainak tömegpusztitó fegyverekkel való lerombolása miatt. Szavuk sem volt – és most sincs – Valcman bérgyilkosainak halmokban heverő civil áldozatainak láttán. Mélyen hallgatnak a Majdan tömegmészárlásának, és az odesszai pogromnak a körülményeiről. A Nyugat “demokratikus értékrendjébe” nagyon is belefér Európa nagyvárosainak földig rombolása légierővel. (Bevált gyakorlat ez Jugoszlávia óta!)

Nyilvánvaló szervezett terrorcselekmény (maláj utasszállitó repülőgép lelövése) tényeinek tudatos elhallgatásával és meghamisitásával próbálnak összekoholni vádakat a Donbassz civiljeinek legyilkolását eleddig tűrő Oroszország ellen, amely Oroszországnak tegnapra elfogyott a türelme.

A Nyugat orosz agresszióról visitozik, és követeli a segélyszállitmányok azonnali leállitását. Ugyanez a Nyugat predesztinálja önmagának a jogot arra, hogy bárhol a világban “segitséget nyújtson” az ő érdekeit készséggel kiszolgáló barátainak és szövetségeseinek!

A Nyugat természetesnek tartja, hogy amit ő megtehet – az Oroszországnak tiltott dolog!
Hogy miért?
Hát csak!
Csak mert a Nyugat igy gondolja!
Hát a Nyugat rosszul gondolja!

Oroszország végre rászánta magát, hogy tudtára adja a Nyugatnak: az eddigi szokásjoggal ideje leszámolni!

Nyilvánvaló, hogy ez a “Fehér Konvoj” inkább politikai üzenet, semmint elégséges humanitárius segély. Oroszország politikai és állami vezetése végre átlépett a rubiconon.

OROSZORSZÁG NÉPE EZT VÁRTA EL AZ ORSZÁG VEZETÉSÉTŐL!

Ha pedig ezek után az orosz vezetés mégis visszahátrálna, saját népe tekintetével kéne szembesülnie.

http://balrad.wordpress.com/2014/08/23/a-kreml-elso-hatarozott-lepese/

Valcmanék egyre inkább defenzivában Donbasszban

A DNR miliciái az Ilovajszknál szétzúzott valcmanista horda maradékainak felszámolásával voltak tegnap elfoglalva.

A “Szeni” zászlóalj az Ilovajszk környéki Zeljona és Grabszk falvakat tisztitogatta a hordamaradványoktól. A video tanúsága szerint ez már afféle “vidám közmunka” volt csak. “Közterület karbantartás a’ la DNR.”

A DNR védelmi minisztériumának közlése szerint viszont tegnap kora este Zolotarjovka bányásztelepülést Nyalókakirály latortüzérsége “Uraganokból” kilőtt kazettásbombákkal teljesen megsemmisitette.

По сообщению разведки в Шахтерском районе «Ураганами» уничтожен населенный пункт | Русская весна

A “Vosztok” zászlóalj viszont ma hajnalban nekifogott Jaszinovata és környéke latormentesitésének. A város körül már csak Valcman tüzérsége működik, az viszont lövi a várost ezerrel. A gyalogos bérgyilkosok eszüket vesztve szaladtak világgá a milicia megjelenésére. A tüzérség likvidálása viszont megkezdődött.

http://balrad.wordpress.com/2014/08/23/valcmanek-egyre-inkabb-defenzivaban-donbasszban/

Otthonvédők: De miért árverez még mindig a Végrehajtói Kamara?

Devizaper 3Hír MTI: “Ma délután elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, a kereshetőségi jog hiányára hivatkozva.

Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet egyoldalú hitelszerződés-módosításai.
A bíró rámutatott: a felperes a keresetében és a tárgyaláson egyaránt egyedileg megtárgyalt szerződéses rendelkezésekről beszélt, nem pedig általános szerződési feltételekről (ászf), így a keresetet el kellett utasítani. A törvény ugyanis általános szerződési feltételek vizsgálatát teszi lehetővé…
A takarékszövetkezet a perben elsődlegesen azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz, ugyanis álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, a bíróság azonban ezzel nem értett egyet. Az ítélet indoklásában az hangzott el, hogy az ügyben nem indokolt az Ab-hoz fordulni, mert nem sérültek az alkotmányos jogok. Hozzátették: bizonyos gazdasági, szociális, társadalmi helyzetek esetén lehetősége van a jogalkotónak, hogy folyamatban lévő vagy már lezárt jogviszonyokba beavatkozzon…
A takarékszövetkezet jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságírók előtt azt mondta; feltehetően nem fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen…
A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által indított pert jövő hétfőn a K&H Bank keresetének tárgyalása követi… Mintegy 400 pénzintézet van Magyarországon, szakértők szerint hozzávetőleg másfélszáz perre lehet számítani.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a fenti ítélettel kapcsolatban péntek déután az MTI-nek többek közt azt mondta:
“A júliusban elfogadott törvény egyértelmű, pontosan követi a Kúria döntését. Ha az alacsonyabb fokú bíróság a Kúria döntésének megfelelően, annak szellemében jár el, akkor várható, hogy tömegesen elutasítják majd a bankok kérelmét”
A Szabad Riport és a Bal-Rad otthonvédő csoportjának kérdései:
1. És mi lesz azokkal, akiknek már elárverezték a lakásukat, otthonukat? – Mi lesz azokkal, akiket már kilakoltattak? – Őket hogyan fogják kártalanítani? – Visszakapják lakásukat, otthonaikat?
2. Mi lesz azokkal, akiknek már bedőltek a hiteleik, s megkezdődött ellenük a végrehajtási eljárás? – Mert a végrehajtók az otthonok elárverezését továbbra is folytatják, bármennyire is mondják azt, hogy szüneteltetik az eljárásokat:
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapján megjelent közlemény, 2014. augusztus 22-i állapot:
“Tisztelt Ügyfeleink!
A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződésre vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 17. § a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szabályainak eltérő alkalmazásáról 2014. július 26. napjával hatályba lép.
A módosítás értelmében a kölcsönszerződésen alapuló követelések behajtása iránt folyamatban lévő, vagy a kölcsönszerződésből eredő követelés behajtása érdekében bekapcsolódással indult végrehajtási eljárásokat a végrehajtónak szünetelő ügyként kell nyilvántartania, ha az ügyben eljárási cselekmény, vagy intézkedés foganatosítására e törvény alapján nem kerül sor.
A törvény valamennyi kölcsönszerződésre kiterjed, nem csak a devizahitelekre, hanem a forintban folyósított hitelekre is, legyen az fedezettel rendelkező, vagy fedezetlen hiteltartozás. A lakáshitelek mellett vonatkozik a szabadó felhasználható hitelszerződésekre is, így például: áruhitelek, személyi hitelek, hitelkártya tartozások, folyószámla hiteltartozások stb…”
Az MBVK közleménye a végrehajtási eljárások felfüggesztéséről
Az MBVK közleménye a végrehajtási eljárások felfüggesztéséről
Ugyanakkor az internetes árverezések tovább folynak. Az alábbi képernyőképen a Végrehajtói Kamara internetes árverési felülete látható, 2014. augusztus 22-én. Ezen egy budapesti 55 négyzetméteres 2 szobás panellakást és egy szegedi szintén panellakást árvereznek éppen el, (Élő árverés!).- Devizahiteles törvény ide- devizahiteles törvény oda.
Vagy talán egyetlen devizahiteles sincsen ennyi elárverezendő lakás között? (A cikk készítésének pillanatában 741 ingatlant számoltunk). – Ha a végrehajtók netán ezzel érvelnének, – az eléggé gyenge lábakon állna.
MBVK élő árverések 2014 aug 22-én
MBVK élő árverések 2014 aug 22-én
De tessék csak szabadon böngészni az árverési felületen. (Bár az oldal kissé cseles).
3. kérdésünk tehát: Mi lesz azokkal, akiknek a Devizahiteles törvény ellenére mégis csak elárverezik otthonát?
Ceterum censeo, a 4. kérdés: És a számlaadósokkal mi lesz? Mi lesz azokkal, akiknek nem a devizahitelek miatt árverezik el az otthonukat? – Mi lesz azokkal, akik talán éppen a horribilis devizahitel törlesztőrészletek miatt nem tudták fizetni egyéb számláikat? Mi lesz az elszegényedett, munkanélkülivé vált családokkal, akik nem tudják fizetni a közös költséget, a vizet, a villanyt, a gázt, vagy a lakbért?
Ezekre az elszegényedett emberekre, családokra a kormány megadta a kilövési engedélyt a végrehajtóknak? – Nagy hiba, óriási hiba lenne. Mi előre szóltunk…
Szabad Riport