Augusztus 6 - Hirosima

Ma van az évfordulója a világ egyik legnagyobb emberiség elleni bűntettének. Soha ember olyan kegyetlen és halálos fegyvert nem vetett be, mint amelyet az Egyesült Államok vetett be a japán civilek ellen 1945 augusztus 6-án. 90 ezer ember égett el egyetlen perc alatt, és másik 70 ezer pedig a sugárzás következtében halt meg szörnyű kínok között, az elkövetkezendő pár hónap alatt. A genetikai sérülések és a rák különféle alfajai a mai napig sújtják az embereket.

Hirosima az atomrobbanás után.

Történelmi kérdések - kellett vagy nem bevetni a bombát - senkit nem érdekelnek. Vannak morális kérdések, melyeken nem lehet vitatkozni. Három olyan fegyver típus van, melynek bevetése emberiség elleni bűntettnek minősíthető.

Az atomfegyver, a vegyifegyver, valamint a piszkos bomba. Mindhárom fegyvernek egyetlen közös jellemzője van.  Az első világháborúval lezáruló korszak után csak és kizárólag az Egyesült Államok vetette be (vagy annak valamely pribékje) ezeket a fegyvereket.

Az USA két japán várost sújtott atomrobbantással, mindkét városban a célpontok civilek voltak.

Vegyi fegyvert az USA töménytelen mennyiségben használt Vietnamban. Egynegyed Magyarországnyi területet 300 évre lakhatatlanná tettek, a háborút képtelenek voltak megnyerni ennek ellenére. Valójában a II. világháború óta egy háborút sem nyertek meg. Ezen kívül Szaddam Husszein vetett be az Egyesült Államok csatlósaként, Irán ellen vegyi fegyvereket.

Piszkos bombát, illetve lövedékeket szintén csak az USA használt és használ a mai napig. A piszkos bomba olyan lövedék, amely radióaktív anyagot tartalmaz, amelyet aztán a szél visz minden felé, és így fertőz meg embereket.

A nagy humanista és demokratikus USA mindössze ennyire humanista és demokratikus. Valójában semmi egyéb mint egy hatalmas rablóbanda, ami kapitalista érdekeiért bárkit legyilkol - leginkább aljas eszközökkel, hogy más országoknak még az ellenállás gondolata se jusson eszébe.

http://www.hidfo.net/2014/08/06/augusztus-6-hirosima

A "világ muzulmánjainak vezetője", az Iszlám Állam "kalifája" zsidó és Moszad-ügynök

Egyes független hírforrások Edward Snowden információira hivatkozva arról adtak hírt (pl. itt vagy itt), hogy az iraki keresztények és síiták körében vérengzéseket végrehajtó ILIÁ vezére, Abu Bakr al-Baghdadi, zsidó származású és a Moszad ügynöke.

Az említett független hírforrások szerint al-Baghdadi zsidó szülőktől származik, eredeti neve pedig Elliot Shimon. Állítólag hasonló következtetésre jutott az iráni titkosszolgálat is. A Moszad azzal a céllal küldte volna Szíriába és Irakba, hogy ott zűrzavart szítson, és aláássa az iraki állam egységét. A Guld Daily News nevű bahreini lap nem is oly rég ugyancsak Edward Snowdenre hivatkozva ugyancsak azt közölte, hogy az "Iszlám Állam kalifája" egy Moszad-bázison kapott egy éves kiképzést, fegyveres szervezete pedig az izraeli, az amerikai és a brit titkosszolgálatok segítségével jött létre. Mégpedig azzal a céllal, hogy a világ legveszedelmesebb terroristáit "egy helyre vonzzák". Azt azonban a bahreini újság nem említette, hogy al-Baghdadi zsidó származású is lenne.

A hivatalos életrajza szerint al-Baghdadi valódi neve Abu Dua, Ibrahim bin Awad bin Ibrahim Al-Badri Al-Radawi Al-Husseini Al- Samarra'i. Eredeti foglalkozását tekintve tanár, később hitszónok, aki kiváltképpen járatos az iszlám jog területén. Ezen kívül iszlám tudományokból PhD képesítéssel rendelkezik, sőt egy (vagy több?) felesége is van.

Mondhatnánk persze, al-Baghdadi és az ILIÁ moszados kapcsolataira vonatkozó információk az összeesküvés elméletek körébe tartoznak. Van azonban néhány gyanút keltő körülmény. Ha alaposabban utánanézünk al-Baghdadi életrajzának (akár a Wikipédián), az bizony feltűnően hiányos. Azt a hivatalos életrajzok sem tagadják, hogy al-Baghdadi 2004 februárjától egy Irakban lévő amerikai börtönben, mint "civil internált" volt fogva tartva, ahonnan 2004. decemberében engedték szabadon. 2011. október 4-én az USA a "legkeresettebb terroristák" listájára helyezte, és 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Ennek ellenére ez a "rendkívül veszélyes terrorista" a világ egyik leginkább ellenőrzött térségében, az izraeli, amerikai és szaúdi titkosszolgálatok szemei előtt, megszervezett egy több tízezer főből álló, kiválóan felszerelt fegyveres erőt, mellyel háborítatl anul végigvonult Szíria keleti tartományain, átmasírozott Irakba, és hatalmas területeket vont az uralma alá. Több várost elfoglalt (többek közt Moszulba is benyomult), szörnyű mészárlásokat rendezett, és több győzelmet is aratott az amerikai fegyverekkel ellátott és amerikai kiképzésen átesett bagdadi kormányerőkkel. Barack Obama elnök ugyan az ILIÁ Irakba történő benyomulásakor tett egy olyan ígéretet, hogy légicsapásokkal állítják meg a terroristákat, az USA - valamilyen rejtélyes oknál fogva - a kisujját sem mozdította az iszlamista harcosok előrenyomulásának megakadályozása érdekében. Roppant különös.

De ami a leginkább gyanús, az nem más, minthogy amit az elmúlt hónapokban al-Baghdadi és az ILIÁ tett, az teljes mértékben Izrael és az USA céljait szolgálja: az "Iszlám Állam" harcosai fellépésükkel szétzilálják az Iránnal jó kapcsolatot ápoló iraki rendszert (Irak és Szíria részekre szabdalása régi cionista terv), fenyegetik Iránt, és elkövetett rémtetteikkel nyomósnak tűnő érvet szolgáltatnak a "muszlim veszéllyel" riogató és a nyugati népeket Izrael mögött felsorakoztatni kívánó cionista propagandagépezet számára.

Perge Ottó - Kuruc.info

Az Ördög fekete seregének gyilkosai

Az Ördög fekete seregének gyilkosai 40 jezidi gyermeket és közel 100 fiatal embert végzett ki vallási alapon Irakban a napokban. Irak is egy olyan tömegmészárlások és népírtás sorozatának az áldozata lett, melyet el sem lehet képzelni anélkül, hogy a média egyáltalán beszélne róla. A kérdés, ami felveti magát továbbra is: hogy ha egyszer egy amerikaiak által demokratizált és felszabadított országról van szó (ahogy állítják) és a nagy fehér ház elnöke is megígérte már többször hogy harcolni fog a terrorizmus ellen, és hadihajókat küld majd elpuszítatni az ISIL-t, stb stb.. akkor miért is nem lép semmit? Miért küld csak továbbra is anyagi és katonai támogatásokat Izraelnek, meg az úgymond szíriai fegyveres ellenézknek?! Aválasz persze nyílvánvaló, csak az emberek nagy részének az nem nyílvánvaló, hogy a szíriai fegyveres ellenzék, Izrael, meg az ISIL valójában mind ugyan az. Ugyan abból a sötétségből és hazugságból táplálkozik és mossa milliók agyát világszerte hamis kitalá lt, átírt vallások és kreált nem létező nagy ügyek nevében... (Szíriai Hírek)

Fennakadt a szögesdróton a zsidó telepes, miközben Palesztin zászlót akart lopni

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=QC-H-wvkaCQ

Miért nem foglalkozik a sajtó a palesztin áldozatokkal?

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=jUajo5QLY_o

Szíria: ISIS aktivista örömmel jelentette be, hogy feleségül veszi a 7 éves kislányt

ISIS aktivista örömmel jelentette be, hogy feleségül veszi a 7 éves kislányt... (mintha a gyerek nem örülne annyira!)
Zsidó mentalitás! A talmud szerint 3 éves 1 napos gyerekkel már lehet közösülni! Undorító 1 fajta. Végül is az ISIS-t is a Mossad hozta létre és finanszírozza. Az alma nem esik messze a fájától. (Cs.V.)

Terror és biznisz

Újabb lepel hullott le az Egyesült Államok "terrorizmus elleni harcáról". Egy nemzetközi jogvédő csoport által kiadott jelentés szerint az FBI muszlimokat győzött meg és fizetett le, hogy azok bűncselekményt kövessenek el amerikai állampolgárok ellen. A hír nem számít meglepetésnek, ám eggyel több bizonyíték, hogy a világuralmi érdekcsoportok "házi" titkosszolgái nagyobbnál nagyobb hazugságokkal igyekeznek formálni a közvéleményt.

fotó: reuters - Barikád Hetilap

A legőrültebb háború - Aleppo ostroma

"Az ISIL maradékai, akik beszorultak Aleppoba, olyan háborút vívnak, amelyhez fogható soha, vagy nagyon ritkán fordult elő a történelemben. Az ISIL állatainak egyszerűen semmi sem szent, semmi erkölcsi gátat nem ismernek. Talán nincsenek is nekik olyanok." Ezt mondta a napokban a szír hadsereg egy tisztje. Azok a terroristák, akik kannibálok, szervkereskedők, minden nőt megerőszakolnak, aki az útjukba kerül, bárkit lelőnek, legyen az gyerek vagy öreg, ha a legkisebb érdeket is látják benne, - voltaképpen velük kapcsolatban semmin sem kell csodálkozni.

Többen szemére vetik a szír hadseregnek, hogy a kezdeti sikerek után nagyon lelassult Aleppo ostroma, és rettenetesen lassan haladnak előre a katonák. Mikor ezt a kérdezett tisztnek felrótták, csak annyit válaszolt, a számítógép elől könnyű bíráskodni, ide kell jönni segíteni, és akkor lehet követelni az eredményeket. Válaszul elmondta, hogy az ISIL zsoldosainak és vallási bolondjainak volt ideje felkészülni, és szemmel láthatóan úgy rendezkedtek be, hogy ha elvesztik ezt a csatát, sosem lesz lehetőségük visszatérni. Minden ház, minden sarok, minden emelet vagy lépcső egy bombát rejt befalazva vagy beásva. Volt eset, hogy a katonák elértek egy házat, és a benn lévő civileket hívták, hogy jöjjenek ki, a sebesülteket is hozzák. Az ISIL az egész házat a levegőbe repítette a benne lévő civilekkel és a mellette álló katonákkal együtt. Az aleppoi börtön mellett a katonák egy úton haladtak át, az egész útszakaszt a levegőbe repítették. A hadsereg parancsnokai úgy látják, hogy minden házat, minden egyes utat vagy átereszt, hidat szét kell lőni, ami a katonák elé kerül. Ezt azonban az nehezíti, hogy az ISIL fogolyként tartja fogva a civileket, szó szerint élő pajzsként használva őket. Kiéheztetni sem lehet a bekerített egységeiket, mert mindent elvesznek a civilektől, így ők halnának éhen először. Ezeket a senkiházi terroristákat támogatja komoly fegyverzettel és pénzzel az Egyesült Államok.

A parancsnok azonban az is elmondta, hogy így vagy úgy, de az aleppoi csatát megnyerik. Elmúlt héten is sikerrel szabadítottak fel egy családiházas városrészt. Lehet hogy ez a csata fog a legtöbb szír életébe kerülni, de Aleppo után már csak kisebb városok lesznek az ISIL kezén, ezzel elvesztik szír területen a legnagyobb várost. Ha Aleppo felszabadul, az ISIL tisztába kerül vele, hogy a szíriai kalandnak vége. Onnantól kezdve csak falvakban és sivatagban tudnak utóvédharcokat folytatni. Elmondta azt is, hogy a hadsereg rádiófelderítése folyamatosan hallgatja le a kiküldött rádióüzeneteket, amelyek szerint egyre rosszabb a helyzete a bent lévőknek. Próbáltak áttörni, hogy utat nyissanak de minden kísérlet kudarcba fulladt. Létszámban fogynak, utánpótlásuk nincs, hiába rejtettek el sok lőszert, az sok esetben már hozzáférhetetlenné válik, átkerül a másik térfélre, maguk alá temetik leomló épületek. A hadsereg azonban jó ellátással rendelkezik, helikoptere és bombázói folyamatosan támadják az ellenséges állásokat. A tiszt szerint a lényeg most a precíz rakéta és tüzérségi támadásokon van. A siker lassan de biztosan meglesz.

http://www.hidfo.net/2014/08/06/legorultebb-haboru-aleppo-ostroma

Hamvas Béla: A HÁBORÚ NAGYSÁGA ÉS AZ EMBER KICSINYSÉGE

OROSZORSZÁGI FELJEGYZÉSEK

1.A háború még ki sem tört, arcát már megmutatta. Néhány vak hírre pánik támadt és mindenki a boltba rohant. Voltak, akik négy mázsa cukrot vettek, mások inkább lisztet vagy teát, rizst, vagy kávét, zsírt, törött borsot és szappant. Mindenki azt hitte, hogy e roham, ha nem is éppen morális, de legalább józan. A helyzet érettnek látszott arra, hogy az éléskamrát színültig töltsék. Arra senki sem gondolt, hogy huszonöt kiló fahéj birtokában is éhen lehet halni. Elég kevesen voltak, akik számottevő beszerzést tudtak eszközölni. Olyan ember pedig, aki életszükségletének valamennyi cikkét évekre biztosítani tudta volna, egyáltalán nem volt egy sem. A nagyarányú biztosító bevásárlásnak praktikusan semmi értelme sem volt. De a biztosítást nem is a józanság parancsolta. Nem ösztön volt ez, nem érdek, nem számítás, nem szenvedély. Haszontalan volt, vak, ostoba és nevetséges. De a hisztériában feltűnt a háború arca: a rettegés.

A rettegés, mondja Keyserling, az emberen uralkodó egyik ős Hatalom neve. Nem érzés, nem gondolat, nem meggondolás, nem érzelem. A rettegésnek, az Ur-Angst-nak ezenkívül a halálfélelemhez sincs semmi köze. A pánik napjaiban ez kézzelfoghatóan tapasztalható volt. Senki sem azért halmozott, mert életét féltette. Sokkal inkább azért, mert félt az élettől. Az Ur-Angst nem halál, hanem életfélelem. Tökéletesen és teljesen negatív, ezért nincs benne semmi értelem, semmi józanság, semmi realitás, semmi egészség, semmi morál, semmi szépség, semmi komolyság. Még csak pathologia sincs. Nem gondolja meg, hogy mi az, amire leginkább szüksége van és lesz, milyen mennyiségben, mennyi időre. Elementáris módon kitör belőle az a rettegés, amely nem lát és nem hall maga körül semmit, mert az ős Hatalom beleibe markol és megrázza. Rettegését azzal a botor tudattal magyarázza és mentegeti, hogy a kamra tele van, s így nincs semmi baj. Biztosítja magát. De nem a halál ellen, hanem egy élet ellen, ahol majd számolnia kell az élet egész nehézségével, a szükséggel, a hiányokkal, a lemondással. Megriad az élettől, amely valóban élet, nem pedig a fotőjben csücsülni, zsebében a kamrakulccsal és arra gondolni, hogy van háromszáznegyvennégy doboz szardíniája. Biztosítja magát a lét ellen, amely az emberi exisztencia fenyegetett és elvetélt voltát egész súlyában és nagyságában eléje viszi és életének végtelen törékenységére és kiszolgáltatott voltára fel kell eszmélnie.

A pánik sötét démonikus állapotában nem a halál arca tűnt elő, hanem a gyenge, hitvány és gyáva emberé, akiből hiányzik a hit, a bátorság és a nyugalom, hogy átküzdi magát, bármi lesz is: megyek és majd meglátjuk, mi lesz. A pánik embere nem bízik önmagában, sem embertársában, sem államában, sem a Gondviselésben. Félőrülten támolyog boltról boltra, hogy a fenyegető holnap elől elrejtőzzék. A jövő, mint vészjósló sötétség nyílik meg előtte. S nem érzi, hogy az idegbeteg vízióban egy csepp valóság sincs: az ős Rettegés nevű Hatalom bűvölete.

A pánik pszichológiai titka: elzárkózni. Az egész emberi sorsot leegyszerűsíteni a kamraszükségletekre és a táplálkozásra, itt megtenni a kellő intézkedéseket és abban az illúzióban lebegni, hogy most már minden jól van.

A legjobb lenne bombabiztos spájz, ahová be lehetne zárkózni és csak akkor kijönni, amikor a békét aláírták. Ez lenne az élet maradéktalan megoldása. Ez jelzi, hogy a háború kitörése pillanatában az emberiség hol állt, mit gondolt, mit érzett, milyen Hatalmakat szolgált és milyen életet élt.

2.Aki ebből a légkörből kiesik és a tényleges, aktív, aktuális, reális háborúba lép, az hosszabb, vagy rövidebb ideig tartó, de igen heves válságon esik át. Ezt a válságot kivétel nélkül minden katona átéli, aki a háborúban részt vett és az ellenség közelében elég ideig tartózkodott ahhoz, hogy a válság eredménye benne megszilárdulhatott, sőt határozott magatartássá lehetett. Ettől a pillanattól kezdve a katona az anyaországbelitől ezen az igen lényeges ponton elvált. És ez az a pont, ahol ketten egymást már nem értik. Az anyaországbelit a frontkatonától alapvető módon elválasztja és életük egész tartamára el is fogja választani, hogy az anyaországbeli a katonát nem érti többé. Miért? Mert a katona az ősi Rettegés nevű Hatalom bűvöletéből kiszabadult. Az otthoni ember alapvető magatartása az életben: az Ur-Angst; a katona alapvető magatartása, hogy az élettől nem retteg. Mindennemű biztosításból kilépett, a kamra-világszemlélet belőle eltűnt, a bombabiztos spájz ideálja értelmét vesztette.

Az a pillanat, amikor a katona életében e mérhetetlenül jelentékeny exisztenciális fordulat megtörténik, olyan minden egyebet meghaladóan érdekes, hogy méltó azt mozzanatról mozzanatra követni:

először, – az anyaországbeli rettegése is, a fronthangulat is csaknem kivétel nélkül mindenkiben kollektív és tudattalan; az igen nagy többségben sem az egyik, sem a másik soha nem is válik tudatossá;

másodszor, – a frontra kerülő katona a háborúval való legelső komoly érintkezésekor a rettegésből kollektíven kilép; ez a tűzkeresztség értelme;

harmadszor, – a katona azzal, hogy az Én biztosításának bonyolult praktikáját feladja, illetve, hogy a háború a katonát ebből a biztosításból kitépi, az egyetlen lépéssel az anyaországbeli fölé nő; exisztenciális rangban eggyel magasabbat foglal el;

negyedszer, – ezt az emberi értékrangot a katona, ha tudattalanul is, de egész nagyságában átéli, az anyaországbeli fölött való előnyét egyetlen pillanatra sem felejti el és nem hajlandó sem elfelejteni, sem feladni; ettől a pillanattól kezdve ő a több;

ötödször, – a front kollektív hangulatának legveszedelmesebbike: a katona az ellenséget emberileg közelebb érzi, mint az anyaországbelit; bizonyos szélső esetekben a katona az ellenséges katonával együtt közösségben él, mert exisztenciális rangban vele azonos fokon áll és az anyaországbelivel szembefordul; ez az állapot, természetesen, éppen olyan tudattalan, mint az egész folyamat.

3.(A TŰZKERESZTSÉG TÖMEGLÉLEKTANA.)A legelső fütyülő golyó, a közelben robbanó legelső tüzérségi lövedék, vagy repülőbomba a katonát minden eddigi élményétől, egész eddigi életétől radikálisan, egyetlen pillanat alatt és brutálisan eltépi. A tűzkeresztség első perce éppen ezért semmi egyéb, mint a vákuum-élmény. Tökéletesen egyedül vagyok, mindenkitől elszakadtan, önmagam múltjától éppen úgy, mint a legközelebb álló embertől, senki sem segít rajtam, semmibe nem kapaszkodhatok, teljesen és visszavonhatatlanul magamra vagyok utalva. űrben vagyok és mindaz, amit eddig éltem, rólam szempillantás alatt leszakadt.

A vákuum élménye alig több, mint egy-két perc. A tiszt vezényszava, a parancsnok hangja felrázza. Minden erejét megfeszíti, hogy ebből az irtózatos űrből kijusson. A legalkalmasabb út ehhez: azt tenni, amit a többi. Újra belépni a kollektívumba. A parancsnak engedelmeskedni. A katona a tűzkeresztségig az anyaország kollektívumában él. Még akkor is, ha hivatásos katona. Attól kezdve, hogy az ellenség tüzébe került, igazi katona lett, mert a kollektívum számára már a hadsereg. Mindez nem időben játszódik le, hanem a tudattalan értelmek időtlen és abszolút mélységében.

Azt az exisztenciális lépést, amelyet a katona az űrből való feleszmélésének pillanatában kollektíven, a tiszt parancsára tesz, mikor a küzdelmet az ellenséggel felveszi, úgy kell hívni, hogy: a személyes Én bevetése.

A személyes Én bevetése az a mozzanat, amely az Ur-Angst-al szemben áll és amely az Ur-Angst-ból való kitaszíttatást jelenti. Ez az exisztenciális rang, amit a katona elért, amikor a harcot felvette és önmaga létét a harcban kockára vetette. Ez az a mindennél fontosabb emelkedés, amellyel az anyaországbeli kamra-világszemlélete fölé emelkedik. Ez az előny, amit nem felejt el egyetlen pillanatra sem és nem is hajlandó elfelejteni. Ez az a perc, amikor az Én anyagi biztosításának bonyolult praktikáját feladja. Énjét nem biztosítja többé, nem retteg, hanem éppen ellenkezőleg: Én-jét az életbe bevetette.

4.A fentiekhez, hogy minden félreértés ki legyen zárva, néhány magyarázó megjegyzést kell fűzni. A tűzkeresztség döntő mozzanatának kellős közepében úgynevezett bátorságról szó sincs. A bátorság, amelyet az anyaországbeliek emlegetnek, lélektanilag valótlan. Irodalom. Minden katona fél. A harc megindulásakor fél, harc közben fél, egy-egy hírre megrezzen, ha sejtelme támad, megborzong. Ez a félelem azonban semmi rokonságot sem tart az Ur-Angst-al. A rettegés ezzel a félelemmel soha, még kivételesen sem téveszthető össze.

A könnyebbség kedvéért jó, ha az ember a gyávaságnak kétféle módját különbözteti meg.

Az első fajta az, amikor a személyes Én bevetése mindössze látszat, a katona azonban ténylegesen és reálisan önmagát nem vetette be. Kényszerből ugyan úgy cselekszik, mint a többi, de ha van rá mód, elrejtőzik, magát a harcból kivonja, betegséget mímel. Ez a szimuláns. Ez a gyáva. Ez a morálisan gyáva, mert a bevetés látszata mögött morális visszavonulás rejtőzik. Bajtársait morálisan cserbenhagyja, a maga bőrét menti és visszavonul.

A morális gyávaság katonák között aránylag ritka. Mivel ennek az embernek mindenkitől elütő exisztenciális szaga van, a katonai kollektívum azonnal felismeri, számon tartja és izolálja. Az ilyen embert önmagából ki is veti. Lenézi, megveti, alacsonyabb rendűségét vele érezteti. Amikor az ilyen ember a csapatból végre kiválik, az egész közösség megvilágosodik és megkönnyebbül.

A második fajta gyávaság: a pszichológiai gyávaság. Az ember önmagához, annak ellenére, hogy halálfélelemben van, teljesen hű marad. Nem ritka az olyan eset, hogy a katona így szól: nem tudom mi van ma velem, félek, – és a káromkodást természetesen nem mulasztja el, mert ez a feloldás. A többi tudomásul veszi, mert tudja, hogy ez így van. Az ember néha ideges. Majd elmúlik. Visszavonulásról szó sincs. Az, aki csak pszichológiailag fél, Én-jét éppen úgy beveti, legfeljebb a foga vacog és a térde remeg. A frontkatona másnap már maga is nevet rajta. A pszichológiai gyávaság múló kondicionális állapot.

A tűzkeresztség perceiben a mindennél döntőbb választás megtörténik: morálisan visszavonulok, vagy személyes Én-emet bevetem. Pszichológiailag esetleg mindenki fél. A választás azonban ettől a kondicionális állapottól független, mert itt nem pszichológiai, hanem exisztenciális választásról van szó. Erkölcsileg csak az fél, aki a visszavonulás mellett döntött. A fronton ezt az embert úgy hívják, hogy: szívbajos. A következő percben pedig a választást már egész súlyával viselnie kell: morálisan vesztett, vagy nyert, – visszavonult, vagy önmagát bevetette. A pillanat hevében és látszatra a bevetést mindenkinek egyöntetűen végre kell hajtania. A szívbajosnak éppen úgy tüzelnie kellett s a parancsot éppen úgy teljesítenie kellett, mint a nem szívbajosnak. De a választás következménye azonnal jelentkezik: a morálisan gyáva önmagát elveszti, az aki magát bevetett, az önmagát megnyeri. Úgy hívják, hogy a gyáva elveszti a fejét, a nemgyáva pedig megtartja lélekjelenlétét. A lélekjelenlét fokáról azonnal felismerhető, hogy kicsoda milyen mértékben vetette be önmagát. A jó tiszt ezt egyetlen pillanat alatt felismeri. Már tudja, hogy kire számíthat, kire nem. S a legénység is tudja, hogy tisztje szívbajos, vagy sem.

5.Az anyaországbeli^* rettegésével szemben a frontkatona személyes Én-jének bevetése áll. A két állapot között levő különbség át nem hidalható és abszolút. A katona az Ur-Angst szennyes és mohó görcséből felszabadultan az életküzdelembe éppen azt veti be, amit az anyaországbeli meg akar tartani. A katona éppen annak a biztosításnak ügyefogyott voltát leplezi le, amelyben az anyaországbeli vakon és elborultan hisz. A katona éppen ott válik komollyá, ahol az anyaországbeli komolytalan. A katona rájön a spájzvilágszemlélet tökéletes értelmetlenségére és megtudja, hogy az emberi létet nem a táplálék tartja fenn, hanem: az elhatározás.

Az elhatározás tulajdonképpen végtelenül egyszerű, hallatlanul rövid, szinte hihetetlenül zajtalan és észrevétlen belső mozzanat. Az élmény maga inkább gyengéd, mint erőszakos. Éppen olyan gyengéd, mint amilyen brutális a rettegéstől való elszakadás. Az elhatározás az anyaországbelitől való rettenetes elszakadás negatívumának csaknem virágszerűen enyhe és puha pozitív oldala. Nincs benne semmi kényszer; magától folyik; egyszerre csak kicsurran valahonnan, rejtélyes mélyből, mint egy csepp méz; de benne van az emberi morális szabadság egész tündöklő ereje. Az embert inkább ellágyítja, mint megfeszíti; inkább mosolygóvá teszi, mint megdühíti; sokkal inkább passzivá teszi, mint tevékennyé. De meg nem ingatható nyugalmat és feltétlen ellenálló képességet hoz. Ellenőrizhetetlen távolságból indokolatlan, váratlan és csodálatos megbékülés, bizalom szállja meg. A katona szemtől szemben áll a Gondviseléssel.

Az emberi létet nem a tény határozza meg, hanem az elhatározás. A tény külső körülmény, mint az időjárás, a koszt, a kényelem; az elhatározás belső. S az emberi sors nem a külső körülményeken, hanem a belső elhatározáson áll, vagy bukik, győz, vagy visszavonul. Aki elhatározta, hogy Én-jét beveti, az csak nyerhet. Győz, még akkor is, ha elesik. Nem verhetik le. Mert visszavonulásra nem kényszeríthetik. A győzelem minden körülmények között az övé: den mutigen lässt es Gott gewinnen, mondják a német katonák.

Elhatározás annyi, mint Én-emet minden hamis praktikából egyszer s mindenkorra kivonom. Az élet komolyságát nem tévesztem össze többet a tele spájzzal. Tevékenyen és elszántan elvállalom azt a részt, ami a kollektív feladatból reám esik. Szembefordulok éppen azzal a valósággal, amely elől rettegésemben mindig elrejtőztem. Az életbe belehajítom azt az Én-emet, aki eddig minden erejével éppen e valóságos, meztelen elemi élet ellen tiltakozott és a biztosításokat kereste. Rájöttem arra, hogy nem óvatosan, elhúzódva élek telivér, szimfonikus, a kollektívumban szépen hangzó sorsot, mert akkor a rettegésben lényegtelen maradok, állandó gyávaságban és morális visszavonulásban. Teljes értékű ember akkor vagyok, ha a valóság egész szigorát felismerve, önmagamat minden negatívumból kitépve szabadon állok, önmagamért és közösségemért az egész felelősséget önként vállalom.

6.Az elhatározás kivételes esetben nyilatkozik meg úgy, hogy az: a személyes Én teljes bevetése. Nagy többségben csak bizonyos százalékos arányról lehetne beszélni. A százalék a katona arcáról leolvasható. A parancsnok embereit tudattalanul aszerint veszi számba, hogy Én-jét kicsoda milyen százalékban vetette be. A legénység tisztjéhez aszerint ragaszkodik, hogy az az Én bevetését milyen százalékban teljesítette.

Arról beszélni, hogy azok, akik az elhatározást tökéletesen és maradéktalanul végrehajtották és személyes Én-jüket minden fenntartás nélkül, abszolút módon bevetették, százalékosan hányan vannak, lehetetlen. Az illető néha tizedes, néha számvivő, néha vezérkari százados, néha gépkocsivezető. De bárki legyen, telivér és rassz-ember. Műveltségnek, társadalmi osztálynak, fajnak, származásnak, katonai, vagy polgári rangnak semmiféle befolyása nincs. Lehet orvoszászlós, vagy tűzmester, szekerész kocsis, vagy alezredes.

Az olyan eset pedig, hogy az elhatározás egész tudatossággal és a személyes Én bevetésének legmagasabb foka, a teljes bevetés, tudatos elhatározás nappali fényében történt legyen meg, éppen egészen ritka. Ezeknek az embereknek a száma a német hadseregben felismerhetően nagyobb. Néha egészen fiatal fiúknál is tapasztalható. De az emberi személy minőségével minden esetben a legszorosabb kapcsolatban áll. Értéktelen ember ezt a lépést vagy egyáltalán meg sem tudja tenni, vagy csak töredékesen és hibásan, lassú részletekben és ingadozva tudja megtenni. És minél több valaki értékben, exisztenciális színvonala minél magasabb, az elhatározás tudatossága annál nagyobb, az Én bevetése annál maradéktalanabb és teljesebb. A sors olyan vonala ez, amit egész világossággal csak metafizikai értékben igen magas ember lépi át egész éberséggel. Egyetlenegy mozzanat döntő: kicsoda ez az ember Isten széke előtt.

7.Mi az elhatározás értelme?

Az elhatározás értelme, hogy a katona önmagát veszi komolyan, mialatt az anyaországbeli a spájzt veszi komolyan és ezzel önmaga komolytalanná válik. Az elhatározás jelentősége, hogy az élet középpontjába a morális felelősségében felébredt ember önmagát állítja, tudva, hogy ez az ember az, aki elől a tények meghátrálnak. Ha a sors hatalmainak nem engedsz, mondják Keleten, a Hatalmak fognak engedni neked. Nincs többé lehetetlen! Feladatok vannak és a feladatok teljesítésének akadályai lehetnek. A feladatot az ember aszerint oldja meg, amilyen mértékben Én-jét a feladatért bevetette.

A spájz-szemlélet visszavonulással kezdi s így nem tehet mást, mint folyton visszavonul és egyre többet ad fel még abból az Én-jéből is, amit megtartani remélt és igyekezett. Végül nem marad más, csak a spájz. A katona az elhatározáson kezdi, teljesen függetlenül attól, hogy mit nyerhet, vagy veszthet, mert nála az egyetlen fontos az Én bevetése. Ennek morális visszavonhatatlansága és végzetessége a tulajdonképpeni bátorság.

A bátorság nem folyamatos magatartás, sem elszánt vakmerőség. Nem olyasmi, aminek az ember állandóan birtokában van, de nem is olyasmi, ami esztelen teljesítményekben él ki magát. A bátorság nem az a magatartás, ami sohasem hagy ki, hanem az, ami saját exisztenciális létének alapjául az elhatározás visszavonhatatlanságát tekinti. Tudja, hogy, amíg itt áll, nem mondhat csődöt. A bátorság gyakran kihagy, mert az ember nem gép, amelyből automatikusan mindig ugyanaz az áru potyog. Aki azonban egyszer szabad elhatározásából Én-jét bevetette, azt e lépés nagyszerűsége annyira lenyűgözi, hogy már csak szélsőséges esetekben, vagy pillanatnyi indiszpozíció hatása alatt vonul vissza. Az igazi belső exisztenciális győzelem mámorát többé nem ereszti el.

8.A realitás nem kint van a körülményekben, a feltételekben és a tényekben; a világ valósága bent van az emberi elhatározásban, a feladat megoldásának készségében és az elszántságban.

Amikor a katona rájön arra, hogy az életet nem a tények döntik el, hanem az emberi exisztencia, magáról a spájz-szemléletet és annak utolsó foszlányait is ledobja és a valóságos világba lép. Ez a háború hasonlíthatatlanul legnagyobb élménye: a realitás-élmény. Az ember a valósággal szemtől szemben áll és a valóságban benne áll. Aki ezt csak egyetlenegyszer is, egészen rövid időre és halványan csak, de átélte, hogy a hamis anyagiasság világfelfogása hogyan recseg-ropog körülötte azzal a hazug és botor feltevésével, hogy a döntő realitás a koszt, az a legmélyebb valóságba látott. A háború ma nem anyagi, hanem morális és exisztenciális kérdés, ahogy sohasem volt anyagi, hanem mindig morális és exisztenciális. Nyersanyagháborúról csak a vigécek beszélnek. Ezt persze az anyaországbeli sohasem tudja meg, mert a frontkatonának nem hiszi el. Számára a háború is, a lét is a margarinkérdés, tekintet nélkül arra, hogy a margarin micsoda. Minden esetben valami külső tárgy, vagy dolog, vagy tény. Ez az, amit valóságnak hisz. A katona az anyagi világ irrealitásából kilép, újra reális lesz, éspedig a reálisan reális világban, a belső elhatározások világában. Ott, ahol nem az emberi szándékok múlnak a külső tényeken, hanem igenis a külső tényeket mindig és minden esetben az emberi szándékok és tettek határozzák és teremtik meg. Az életnek egyetlen reális feltétele van: az élőlény elhatározása, hogy életével azt teszi, amit akar.

9.A háború legnagyobb élménye a realitás közvetlen tapasztalata. Az embert az elhatározás exisztenciális lendülete az álvalóságok szövevényéből kitépi és figyelmét a valóságra kényszeríti, akár akarja, akár nem. Be kell látnia, hogy sorsának értelme, szépsége, győzelme, nagysága nem kint van a tényekben, hanem bent a magatartásban. Aki az emberi életnek ezt a valódiságát megízlelte, az maga is kénytelen reálissá lenni. Feleszmél arra, hogy ami van: csupa frázismentes, pátoszmentes, szigorú, kemény valóság, minden színpadi és pittoreszk szenzáció nélkül, amikor az élet és a halál legnagyobb eseményei hangsúlytalanul és végtelen egyszerűséggel történnek meg. Csupa látszólag apró és jelentéktelen tett, ami a katonai szolgálat a fronton: idemenni és ezt tenni, parancsot átadni, a gépkocsit a városba vezetni, a faluban jelentést tenni, az erdő széléig hatolni és megtudni van-e ott ellenség. Az ember katonai szolgálata tulajdonképpen egészen szűk és kicsiny körre vonatkozik. Senkitől sem követelnek semmit erején felül. A feladat mindig érthető, egyszerű, az ember erejéhez mért és világos. De főként minden esetben reális.

A katonát az anyaországbeli ezen a ponton érti félre a leginkább. Amikor a frontkatona hazajön, megkérdezik tőle, mit élt át. A katona hamarjában nem is tud válaszolni. Amit átélt, az csupa csaknem színtelen esemény. Még az is színtelennek tűnik, ahogy a bajtársa elesett. Az erdő felé mentek, egyszerre csak mellettük gránát robban. Szólni akar neki, hogy vigyázzon, de már ott fekszik és szájából csurog a vér. Semmi borzalom, semmi izgalom. Meghalt. Az anyaországbeli rémdrámát és mozit és tömeggyilkosságokat vár. Borzongani szeretne. Sejtelme sincs róla, hogy a háborúban nincsenek szenzációk. S ha van is izgalom és tömegmészárlás, az is egészen más. A spájzban vérfagyasztó drámákban képzeleg. A katona tudja, hogy ez a hiedelem a pathológia körébe tartozik. S nem is tud szólni egy szót sem. Napok múlva pedig megállapodik önmagával abban, hogy az anyaországbeli komolytalan ember és az őt igazán érintő eseményekről nem is beszél. A megfogalmazás csaknem minden esetben így hangzik: az igazat nem lehet megmondani.

10.Miért nem lehet megmondani az igazat?

Mert tényleg és valóban nem lehet. Az igaz az, ami történik. Éjszakai szolgálatban van, esik az eső, bajtársával felgyűrt köpenygallérral az erdő szélén kilenctől tizenegyig és egytől háromig mintegy kétszázötven lépésnyi területen jár fel-alá, mialatt az ellenséges gépek a táborhelytől körülbelül nyolc kilométerre levő repülőtérre négy nagyméretű bombát dobnak. Mi van ezen elmondanivaló? A külsőség? Hogy az alezredes odajött hozzájuk, azt kérdezte, no mi újság fiúk és megkínálta őket egy korty pálinkával? A külsőség nem valóság. A valóság az, ami bent van. Ezt pedig nem lehet elmondani. Pedig egyedül ez az igaz. Hogy heteken át tehergépkocsikat toltak a sárban, ruhát mostak szappan nélkül az esővízben, egy partizánbandát vertek vissza, légitámadásokat éltek át, az mind nem érdekes és a valóságot nem is érinti. ez csak a szöveg. A háborúban ez csak a mozi és a haditudósítás. A dallam nem ez. A realitás: felrázva lenni, fejbeütve lenni, kiszolgáltatva lenni, ébernek lenni, ugrásra készen lenni, – állhatatosan, feltétlenül, nyugodtan, lélekjelenléttel, engedelmesen, józanul, szívósan, – felébresztve lenni abból a kábító félálomból, ami az otthon volt. A realitás az, hogy itt kell lenni és itt kell élni és szolgálatba kell lenni és járőrbe kell menni és elhatározva kell cselekedni. Éjszaka lövéseket hall, reggel kimegy az útra s az alá van aknázva, belép egy házba s kiütéses tífuszossal találkozik. Ezek külső körülmények. A valóság az, hogy itt van, kitart, eszik, parancsot kap, végrehajtja, cigarettázik, nem kap csomagot, pedig vár, megiszik egy pohár pálinkát s az egészet egy óra múlva elfelejti, mert jelentéktelen s mindez valahonnan magától lép elő, de felismeri benne a valóság arculatát. A katona megérti a realitás abszolút konkrét voltát. Megérti, hogy tervek, elméletek, eszmék, tételek, – az egész absztrakt világ rémkép, szándékolt, erőszakos és hazug. A valóság itt van azokban az élményekben, amelyek olyan minden elképzelést felülmúlóan egyszerűek, hogy az már szinte nevetséges. Az absztrakt emberből konkrét ember válik. Az emberi exisztencia nem eszmékben valósul meg, hanem konkrét feladatok végrehajtásában. Nincsenek többé véleményei és nézetei; feladatai vannak. Nincs többé világszemlélete; elhatározása van. A világ körülötte nem a szemlélet tárgya, hanem a cselekvés tere. ő maga pedig nem a tények függvénye, hanem az elhatározás személye.

11.A háború hozzávetőleges számítás szerint eddig közel százmillió fegyveres embert mozgatott meg. De nem valószínű, hogy ebben a tömegben akadt száz, aki a háború élményét az exisztenciális realitás megértéséig tudta mélyíteni. Bizonyos azonban: ha a háború realitásának élményéből csak egészen kevesen tudták is kiolvasni azt, hogy mi az emberi sors realitása, – minden frontkatona megértett ebből a realitásból egy cseppet. A háború realitása határtalanul nagy, az ember hozzá képest végtelenül kicsiny. Ha lenne tábornok, aki a háborút teljes mivoltában megérti, az a többi fölött olyan előnyben lenne, hogy nem lehetne legyőzni. Ilyesmi azonban elképzelhetetlen. Laotse bölcsességét és Alexandros aktivitását kellene egyesítenie.

Az élet valóságának felismerését a katona arcáról éppen úgy le lehet olvasni, mint az Én bevetését és az elhatározást. Éspedig fel lehet ismerni arról, hogy miképpen mozog. Az anyaországbeli rettegő surranásával szemben a katonát a morális elegancia jellemzi. Ez a spájz-görcs nyílt ellentéte. Azon, hogy mi történik körülötte, fölényesen átsiklik, mert számára csak az fontos, hogy mi történik benne. Ami pedig benne történik, azt ő irányítja azzal az erejével, amit az elhatározás pillanatában kapott. Szuverén biztossággal veti be magát éppen oda, ahová kell; ahová az adott pillanat – mindig a konkrét helyzet és nem az absztrakt eszme – követeli.

Ezen a ponton lényeges megjegyzést kell tenni. Az életben való biztosság külső látszata a valódi biztossággal fordított arányban áll. Az a katona, aki hetyke és hangos és feltűnően viselkedik, erről a biztosságról ugyan tud, de vele visszaél. Ez az ember nem vált komollyá, mert a legnagyobb valószínűség szerint nem is volt komoly helyzetben. Minél nagyobb veszélyben volt, az elhatározás minél mélyebbről fakadt benne, Én-jét minél radikálisabban vetette be, feladatát minél felelősebben hajtotta végre, annál passzívabb, fölényesebb és nyugodtabb. Aki valaha is igazán komoly halálveszélyben volt és azt nyereséggel élte át, morálisan nem vonult vissza, az nem hetyke többet. Viszont azt nem lehet többé legyőzni. Az erkölcsi elegancia ismét csak a teljes értékű emberen látható.

12.A rettegő anyaországbeli a háborúban rémdrámát lát; a frontkatona a háború nagyságában felismeri a világ nagyságának és realitásának kétségtelen jeleit. Az anyaországbeli rettegésében mindig absztrakt marad, mert azt hiszi, hogy a világot elvek, tények, rendeletek, eszmék és matematikailag meghatározható külsőségek kormányozzák. Ezért van az, hogy az anyaországbeli azt hiszi: az összes kérdéseket szép nyugodtan a zöld asztalnál is el lehet intézni. A katona tudja, hogy bizonyos vonalon túl az elintézés nem elvi szónoklatokon, hanem az egymás ellen bevetett személyes exisztenciák súlyán múlik. A háborút pedig nem anyagi és ténybeli kérdések döntik el, hanem a bevetett Én-ek súlya, az elhatározások intenzitása és elementáris ereje. A háború nem absztrakt probléma, hanem konkrét életfeladat; szavakkal nem döntheti el, csak a feladat konkrét megoldásával.

S itt jó alkalom kínálkozik arra, hogy a háborút meg lehessen határozni úgy, ahogy azt a katona átéli. A háború a betegessé lett tömeges extraverzió katasztrófája. Mert az ember normális anyaországbeli állapotában a tényeket, vagyis a külsőségeket fogadja el valóságnak. Mihelyt valami baj van, azt hiszi, hogy ennek feltétlenül külső okának kell lenni. Külső oka van a szegénységnek, a betegségnek, az igazságtalanságnak és rendetlenségnek. Amikor a bajok kollektív bajokká dagadnak, megkeresik a külső okot, ami állítólag a bajt okozza. A külső ok pedig, amint mondják: az ellenséges nép. Az extraverzált ember fel se tudja tételezni, hogy valamely baj oka belül is lehet. S az extravertált kollektívum saját szegénységéből, elnyomottságából, életének igazságtalanságaiból fakadó összes bajokat mindig az ellenséges népre fogja hárítani. Mikor aztán ez az extraverzió pathológgá lesz, vagyis amikor a kollektívum a maga felé fordított önbírálat pillantásait teljesen elhajította és a kritikát önmaga fölött elvesztette, abban a hiszemben kezd élni, hogy az államban lévő minden baj oka az ellenség s ebben a percben a helyzet katasztrofálissá lett, a háború pedig máris kitört. A háborút csak az érti, aki látja, hogy az egyik nép a másikban saját bajainak okát támadja.

Csak egyetlen mozzanatra van szükség: a pillantást befelé kell fordítani, a becsületes önkritikának szót kell biztosítani, feleszmélni, a feladatokat felismerni, konkréten látni, a realitással szembeszállni és a személyes Én-t bevetni. Abban a pillanatban kitűnne, hogy a bajok nagy részének forrása belül van; más részük áthidalhatatlan, mert az emberi élettel együtt járnak; végül csak elenyészően csekély baj oka az idegen nép, – s ezt a zöld asztal mellett tényleg el lehet intézni.

13.A háború az extravertált emberiség tömegkatasztrófája. A frontkatona pedig, aki ennek a háborúnak tevékeny és felelős részese, ha a helyzetet nem is érti meg teljesen, a reáeső befelé fordulást végrehajtja önmagán s lassan elkezdi sejteni ő és körülötte mindenki milyen végzetes tévedés áldozata lett. A katonában a leghamarább ébred fel a békevágy éspedig, nem azért, mert élete veszélyben van, önmagát e veszélyből ki akarja vonni és haza akar térni, hanem azért, mert érzi hogy valami az egész háborúval nincs rendben és a dolgokat másképen kellene kezdeni. Nem a külső tényeken, hanem a belső elhatározáson. A háború, gondolja, nem is egyéb, mint az emberben az eljátszott drága béke vágyát megnövelni. S ez a háború talán nem is egyéb, mint olyan katasztrófa, amelyből részét kivétel nélkül mindenkinek ki kell vennie, hogy ne legyen senki, akit a halálos borzalmak ne fenyegetnének megsemmisüléssel s ezért a békevágy minden emberben elemien kitörjön.

Ebből a szempontból, akármilyen paradoxon, nyugodtan mondható, hogy a frontkatona az, aki a békét szolgálja, az anyaországbeli pedig az, aki a háborút. Mert belülről, közvetlenül, őszintén és valóságosan csak a katona az, aki ezen a helyzeten gyökeresen és véglegesen változtatni akar és a cél érdekében Én-jét bevetette.

14.A frontkatona a felszabadító és igazságos megoldást nem a győzelemben látja, hanem a békében. Győzelem, hogy valamely nép a másikat letiporja. Mire a legyőzött erőt gyűjt és újra támad. Ez történt 1918-ban és nagyon valószínűnek látszik, hogy ezt a háborút 1919-ben Versailles-ben írták alá.

Bármelyik nép győz, csak újabb háború következhetik. A béke szelleme a kiegyenlítődés, sőt ennél sokkal több: az, hogy az emberek egymást komolyan veszik. A győzelem jelentősége katonai és politikai. A béke jelentősége morális és szellemi. A győzelem gyökere az anyagi világban van. A béke gyökere a vallásban van. S ezzel a frontkatona legmélyebb lénye bontakozik ki. Közmondás, hogy a háborúban mindenki megtanul imádkozni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez alól nincs kivétel. A katona közvetlen érintkezésbe jut az emberfölöttivel. Mialatt az anyaországbeli kitart az anyag mellett, a katona elkezdi sejteni a metafizikai világ valóságát. S ezért kívánja nem a győzelmet, amely csak rövid időre szól, ha nagyszerű is, hanem a békét, amelyben a rezesbanda sokkal kevesebb, de örök.

15.Ennek a háborúnak történeti jelentősége minden valószínűség szerint: utolsó kísérlet a válságba jutott emberiség fölébresztésére. A válság, nem, mint a zsurnalizmus hiszi, a New York-i tőzsdekracchal, 1929-ben kezdődött. Eredete a francia forradalom előtti időre, az újkor elejére, sőt még előbbre nyúlik vissza. Azóta egyre fokozódó arányban a tudomány, a gazdaság, a morál, a társadalom minden területére kiterjedt és már-már a föld egész népének létét fenyegette. A háború ennek a válságnak a következménye. Lehet, hogy az utolsó következménye.

Amennyire a helyzet ma áttekinthető, a válság megoldásának legfőbb akadálya az volt, hogy az emberiség egy része a válság tényét nem akarta tudomásul venni. Úgy élt, mintha semmi sem történt volna. Ennek az emberfajtának archetípusa Goethe volt, a felében visszapogányosodott életélvező, aki életéből következetesen minden olyan mozzanatot kizárt, amely őt megzavarni alkalmas lehetett volna. Egész élete nem volt egyéb, mint az elhatározások elől kitérni. A válság már régen tartott, el is mérgesedett, de őt olvasva mindenkinek az a benyomása támad, hogy baj egyáltalán nincs. Goethe óvakodott felismerni Hölderlint, köréből kitiltotta Beethovent, akik e válság-szellemet jelentették, álolymposi, mesterségesen fenntartott derűjéhez semmi elementárisan igazat nem engedett.

Ez a példa magas kulturális színvonalon álló, de emberileg és morálisan igen alacsonyrendű típus ősképe lett. Hatása mérhetetlen volt s még ma is tart. Goethe egyenes, bár satnya utódai azok az anyaországbeliek, akik számára az Olymposból már csak az éléskamra maradt. De, amíg ennek az emberfajtának talpalatnyi helye van, ahol lábát megvetheti, addig a válságot le fogja hazudni. Most az idő, úgy látszik, elkövetkezett, hogy a válság az éléskamrába is betörjön. Az első, 1914-es, úgynevezett békebeli világháborúban, igen sokan voltak, akiket a háború nem érintett, sőt, akik a háborúban nyertek. A helyzet ma még csaknem teljesen ugyanaz. Igen nagy számban vannak, akik számára ez a háború csak izgalmas folytatásos rémregény és jó üzlet. Ennél azonban fontosabb, hogy még igen sokan vannak, akik az élet eszményi megoldását az Olymposban látják még akkor is, ha ez az Olympos már csak a spájz, – legfeljebb a bankban levő tőke, vagy a bérház. Sajátságosképpen ezeknek az embereknek többsége nem a polgárok, hanem részben az arisztokraták, részben a munkások és parasztok között van.

A háború elemi katasztrófája, illetve a világválság, csak akkor enyhülhet és oldódhat meg, ha ezeknek az embereknek nagy része felébred. Hogy ennek módja és lehetősége mi, azt az idő mondja meg. Huszonöt évvel ezelőtt más volt, tíz évvel ezelőtt is más volt. Az ébredés nem absztrakt probléma, hanem konkrét exisztenciális feladat. Az ébredés ma a háborún keresztül lehetséges. Talán nem pontosan az, amit a fenti vázlat megjelölt, de biztos, hogy attól nem jár nagyon messze.

Két és féléves mélypontjára zuhant a forint tegnap.

Hol van hát ilyenkor a Magyar Nemzeti Bank, a pénzügyi stabilitás őrzője? - Teszik fel egyre többen a kérdést, azt remélve, hogy a jegybank majd beavatkozik. Csakhogy a kérdés egyáltalán nem ilyen egyszerű, ezért most körüljárjuk, hogy a jegybank milyen viszonyban is van az árfolyammal és milyen esetekben avatkozhat be annak szabad piaci alakulásába. Sokak számára nem teljesen világos, hogy a magyar jegybanknak pontosan milyen viszonya is van a forintárfolyammal, mennyire érdekli és mennyire avatkozhat be annak szabadon lebegésébe. A válasz első része igen egyszerű: a jegybanknak nincs árfolyamcélja, tehát annak árát a piac határozza meg, szabadon ingadozhat le vagy fel. A Magyar Nemzeti Bank inflációs célkövetést alkalmaz, ami azt jelenti, hogy a monetáris politikáját a középtávú 3 százalékos célnak rendeli alá, vagyis olyan kamatpályát választ, ami elsődlegesen ezt biztosítja.

- Akkor hát az árfolyam nem is érdekli?
- Ez már két okból sem igaz:

1) Az inflációra kihat a forint árfolyama, hiszen az importált termékek árát befolyásolja, amik részét képezik a fogyasztói kosárnak. Magyarországon viszont egyelőre se híre se hamva érdemi inflációs nyomásnak, amit részben az állam intézkedéseinek, részben pedig a külföldi dezinflációs környezetnek tudhatunk be. Ez a csatorna tehát jelenleg nem fontos szempont.

2) A devizában eladósodott szereplők egy része továbbra is komoly árfolyamkockázatot fut: a lakossági hiteleknek pont az 50 százaléka, míg a vállalatoknál 48 százaléka devizaalapú, ami végső soron elmaradó hiteltörlesztésekhez, vagyis nem teljesítő hitelekhez vezethet a forint erős gyengülése esetén (az árfolyamgátosok pusztán tompítva és halasztva érzik majd ezt). A hazai fizetőeszköz árfolyama emiatt erős befolyással van a pénzügyi stabilitásunkra, aminek a jegybank az őrzője. Ez a tényező tehát nagyon fontos szempont, és egyben jelentős teher a jegybank számára.

- Mi következik ebből, hol avatkozhat be a jegybank?
- Nincs konkrét szint.

Sokan szeretnek olyan leegyszerűsítésekkel élni, hogy a jegybank például 330-as árfolyam esetén már biztosan beavatkozna. Ilyen kijelentést ugyanakkor egyáltalán nem lehet megalapozottan tenni. Először is fontos megjegyezni, hogy a hirtelen gyengülések sokkal nagyobb károkat tudnak okozni, mint a folyamatos leértékelődés, tehát az biztosan valószínűbb, hogyha egyik napról a másikra érnénk el a 330-as szintet, akkor a jegybank inkább avatkozna be, mintha csak szépen odacsorognánk hónapok alatt. Nem lehet ugyanakkor pontosan meghúzni egy szintet, hogy na, itt még stabil a pénzügyi rendszerünk és minden rendben, itt viszont már nem.

A nem teljesítő hitelek aránya Magyarországon 19,2 százalék a lakosság esetében, míg a vállalatoknál 16,9. Ráadásul ennek a tendenciája egyértelműen növekvő, de ki mondaná meg, hogy hol borulhat a rendszer? Pár éve a politikai kijelentések, sőt az elemzők is úgy gondolták, hogy a 315-ös euróárfolyam - sőt, a 300-as! - elképzelhetetlenül gyenge és veszélyes. Ma ezt igencsak kevesen látják így, a gazdaság tűréshatárát tehát úgy tűnik, hogy eddig alábecsültük.

- De azért csak ellentart kicsit a gyengülésnek, nem?
- Nem valószínű.

EMLÉKEZZETEK: A '30-as években így járt a pengő Magyarországon

Sokan gondolják, hogy a jegybank ellentart a forint gyengülésének úgy, hogy titokban forintot vásárol a devizatartalékai terhére, amikor az kényes szintekhez ér. Nem elképzelhetetlen az ilyen gyakorlat, csak éppen nem volna sok értelme (a románok ettől függetlenül csináltak már ilyet). Egyrészt mert a piac sokkal erősebb, nem lehet huzamosabb ideig ellenállni a fundamentális nyomásának, a tartalékok pedig nagyon is végesek. Erre a gyakorlatra jelen esetben azt a hasonlatot húzhatnánk, mint amikor valaki egyszerre nyomja a kocsijában a gázt és a féket. A jegybank ugyanis az elmúlt két évben megállás nélkül vágta a kamatokat, ami tankönyvszerűen a forintgyengülés irányába hatott. Ha látott volna a maga számára egy különösen kényes határt a jegybank, akkor nyilván inkább megállt volna, mint hogy égesse a tartalékait. Ráadásul az elmúlt időszaki gyengülésben nem is volt olyan szint, amit ne tört volna át az árfolyam, tehát elmondhatjuk, hogy a jegybank nem valószínű, hogy ellentartott volna az eurónak. Ha mégis próbálta, akkor jól láthatóan nem sikerült neki, és csak az ablakon dobott ki egy rahedli pénzt. Mi ezt nem gondoljuk az MNB vezetésről. A jegybank 2012 augusztusában kezdte vágni a kamatokat, azóta a forint egyértelműen gyengülő trendre állt be.

- Pánikszerű gyengülésre azért csak reagálna, nem?
- Arra már igen.

Nagyon kényes arra választ adni, hogy mi a forint "fundamentális értéke", és mikor tér el attól az árfolyam. Hiába nézünk rá az árakkal igazított reálárfolyamra így meg úgy, nem tudjuk meghatározni, hogy a forint árazása mikor válik igazán abnormálissá. Ha pánik alakul ki, akkor könnyű azt gondolni, hogy igen, hiszen az ilyen folyamatok általában hisztérikusak és öngerjesztőek. Egy hasonló esetben a jegybanknak feltétlenül érdemes lehet csillapítania az elharapózó hangulatot (túlzott volatilitást) és ellentartania a gyengülést. Megjegyzendő, hogy ilyenkor sajnos a csődárazásunk is jelentősen meg szokott ugrani, míg a kötvénypiacunk az ilyesmitől megdöbbentően hamar be szokott fagyni. Ebből adódóan a pénzpiaci intervenció nem biztos, hogy már elegendő választ jelent, és elképzelhető, hogy csak jelentős kamatemeléssel lehet normalizálni a helyzetet.

Bár ma is idegesek a kötvénykereskedők, a jegybank egyelőre nem tesz mást, mint árgus szemekkel figyel.

Bíró Dalma összeállítása

Amerikai tőzsdevereség

Egy százalék körüli mínuszokat hoztak össze a tengerentúli részvénypiacok. Állítólag az ukrán-orosz válság hírei aggasztották a befektetőket. Így piszkálgasd Argentínát is, és tessék, itt a pofon. A piaci feszültséget csak fokozta, hogy a lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski a TVN24-nek egy lehetséges orosz invázióról nyilatkozott. Szerinte hamarosan eldől, hogy az orosz-ukrán határ mentén felsorakoztatott orosz haderő tényleges veszély vagy csak fenyegetés. A Dow Jones esetében a keddi, 16 429 pontos záróérték bő kéthavi mélypontnak felel meg.

A Dow Jones esetében a keddi, 16 429 pontos záróérték bő kéthavi mélypontnak felel meg.

Az S&P 500 index pedig legutóbb június elején járt ilyen mélységben.

Közel -1% lett a vége

Zárásra ugyan kissé csillapodott az eladói nyomás, azonban így is közel 1% lett a mínusz a végére. A Dow 0,85%-ot esett, a Nasdaq 0,70%-os, az S&P 500 0,98%-os mínuszban zárt. Nem tudják lerázni magukról a veszteséget az amerikai tőzsdék, továbbra is 1% közeli mínuszban járnak. A Dow Jones mutatója 0,96%-ot esett, a Nasdaq 1%-kal, az S&P 500 1,08%-kal került lejjebb.

A Target Corp. részvényei 3,9%-ot veszítettek értékükből, miután a második negyedéves eredménye elmaradt a várakozásoktól. Eközben a Motorola Solutions árfolyama 5,1%-ot esett a gyengébb negyedéves számaira.

Méretes esés Amerikában

Elsősorban az orosz-ukrán válsággal kapcsolatos hírekkel magyarázható az amerikai tőzsdék keddi szenvedése, mindhárom vezető részvényindex nyitás óta esésben van. A Dow 1,07%-ot veszített értékéből, a Nasdaq 0,96%-kal, az S&P 500 1,13%-kal került lejjebb. A befektetőket elsősorban az bizonytalanította el, hogy Vlagyimir Putyin délután - az amerikai és európai szankciókra reagálva - válaszintézkedéseket helyezett kilátásba.

A keddi kereskedésben a legfontosabb amerikai makroadat az ISM nem feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index júliusi értéke volt, ami a várakozásokat felülmúlta. Ezen kívül az új megrendelések alindexe 9 éves csúcson áll. Piaci beszámolók szerint ez az adat is ráerősített azokra a várakozásokra, hogy az amerikai Fed a korábban vártnál előbb emel kamatot.

Hírfigyelő Szolgálat

NATO-PÁNIK: Indul a hangulatriadó? - bemondta a rádió...

Mintegy 20 ezer katonát - baj esetén egy nagyobb városnak illenék 20000 főt kiállítani, tehát ez nem létszám egy háborúban - vont össze Oroszország Ukrajna keleti határánál - figyelmeztetett a NATO közleményben ma. Az észak-atlanti szervezet szóvivője, Oana Lungescu úgy fogalmazott, hogy súlyos aggodalomra adnak okot Oroszország lépései a térségben. A NATO attól is tart, hogy Moszkva humanitárius vagy békefenntartási megfontolásokra hivatkozva csapatokat kíván küldeni Ukrajna keleti részébe. Minedenki magából indul ki!

Hát véletlenül nem ez az ő módszerük?

Visszafelé már nem tetszik, ha ...a másik felén állnak?

"Az újabb orosz csapatépítés tovább súlyosbítja a helyzetet, és aláássa azokat az erőfeszítéseket, amelyek a válság diplomáciai megoldására irányulnak" - áll a brüsszeli közleményben. Moszkva mindeddig tagadta azokat a nyugati vádakat, hogy fegyverekkel segíti és más módokon is támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát milicistákat, akik harcban állnak az ukrán erőkkel. Az Európai Unió és az Egyesült Államok a múlt héten újabb szankciókkal sújtották Oroszországot az ukrán válságban játszott negatív szerepe miatt, ami természetesen lepereg az orosz gazdaságról. A jelen állas szerint a BRICS-csoportot nem lehet ilyen módon megfogni, más taktikát kellene, ha valóban felveszi a cionvilág és csatlósai ezekkel a harcot...

Az orosz vezetés hétfőn bejelentette, hogy a következő napokban nagyszabású hadgyakorlatot tartanak az ukrán határ közelségében. Tavasz végén a NATO arról számolt be, hogy Oroszország negyvenezernyi katonát vont össze az ukrán határ közelében. Ez a szám júniusra ezer alá apadt, de azt követően Moszkva ismét növelni kezdte katonai jelenlétét a térségben. Nevének elhallgatását kérve egy szövetségi illetékes ma azt mondta, hogy augusztus elejétől jelentősen emelkedett az orosz erők létszáma.Vlagyimir Putyin továbbá elrendelte és iktatta az orosz állami hatóságoknál az élelmiszerek és agrártermékek importjának korlátozását azon országokból, amelyek szankcióval sújtották az országát.

PÁNIKROHAMOK

Nem kímélik a befektetők az orosz piacokat. A mai kereskedésben is esnek az orosz részvényindexek, a rubelre egyre nagyobb nyomás nehezedik. A Moszkva elleni nyugati szankciók rányomják a bélyeget az orosz piacok megítélésére. Az egyre súlyosabb kelet-ukrajnai harcok miatt pedig az ukrán gazdaság is szenved - hírdetik általános pánikhangulatot generálva az EU-s fizetett elemzőcégek sorjában. Ukrajna valóban szenved! Na de nem az oroszok miatt, kedves barátaim! Ha már a hadszíntéren nem sikerül - mivel sorra vallanak kudarcot a nyugati orientációjú "ukrán" támadások a keleti blokkban - Háromszáz ukrajnai rendőr is önként átállt tegnap a kelet-ukrajnai milicisták oldalára - közölte ma Anton Herascsenko beismerve - mivel kiszivárgott, a belügyminiszter tanácsadója az egyik ukrán tévének nyilatkozva.

A BEISMERÉS

A NATO-nak új védelmi terveket kell kidolgoznia, mert az Ukrajnával szembeni orosz agresszió vészjelzést jelent - mondta egy francia lapnak adott vasárnapi nyilatkozatában Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára, aki szerint a szövetségnek növelnie kellene védelmi kiadásait.

Gölöncsér Miklós összeállítása

Kárpátalján “CSAK AZ ÖNKÉNTESEKET” mozgósitják!

Kárpátalja kormányzója kijelentette, hogy “a továbbiakban bűncselekménynek minősül az utak önkényes, ok nélküli lezárása. Mivel csak az önkénteseket mozgósítják, ezért megyénkben nincs ok az utak lezárására. Az önkényes forgalomkorlátozások destabilizálására irányuló tevékenységnek is szeparatizmusnak minősülnek.”

Valerij Luncsenko megvigasztalta azokat a kárpátaljaiakat, akik eddig útlezárásokat csináltak: eddigi cselekményük megbocsájtást nyert!

Nem is értjük innentől kezdve a nyugtalankodó kárpátaljaiakat. Miért aggodalmaskodnak Donbasszba induló szeretteikért?

HISZEN AZOK ÖNKÉNT VÁLLALTÁK A “FELLÉPÉST”! Vagy nem?!

Ha még esetleg Kárpátalján nem értesültek volna a hirről, hát most tudtukra hozzuk: Kijev a mai nappal megszüntette a munkanélküli ellátások folyósitását. Kell a pénz a Donbassz elleni háborúra.

https://balrad.wordpress.com/2014/08/06/karpataljan-csak-az-onkenteseket-mozgositjak/

"Emlékezzetek Simon Gáborra"

Simon Gáborra emlékeztet minket a fővonalú média az önkormányzati választásokat megelőzően. A Fidesz propaganda-gépezete a voksolás előtt frissíti a választók emlékezetét és felhívja a figyelmet arra, hogy a szavazófülkében az MSZP neve láttán sikkasztott pénzekre, hamis személyazonosságra, külföldre menekített vagyonokra és kétes halálesetekre kell asszociálni.

Simon Gábor nevének emlegetése még mindig beválik. Ha nem válna be, nem foglalkozna vele a média, egy lenne a sok eset közül. Magyarországon minden párt csordulásig van töltve olyan politikusokkal, akik kétes úton szerzett pénzeiket külföldre menekítik, - vagy épp nem menekítik sehová, annyira nyeregben érzik magukat.

Simon Gábor neve amiatt került megint elő, mert újabb választás lesz. Októberig sokat hallhatjuk még ezt a nevet, hiszen a magyarországi politikában a karaktergyilkosság bevett dolog. A Fidesz az utóbbi két választást is ilyen módszerrel nyerte meg, és mindez annyira meghozta a kedvüket, hogy a Simon-ügyben most egy pénzmosásos szálat is nyilvánosságra kellett hozni, épp az őszi választások előtt.

A bilincses fotók is előkerültek, a "politikai ellenfél = kriminalizálódás" gondolattársítás érdekében

Ezúttal pénzmosással és költségvetési csalással kapcsolatos ügyben nyomoz a NAV, amit Simon Gábor alapügyéről választottak le. Számít maga a hír, vagy a nyomozás tárgya? Dehogy számít. Az országgyűlési választások előtt a Simon-ügy lerombolta az MSZP szavazóbázisát. Azt követően jött egy Kovács Béla-ügy, ami a Jobbik szavazóit bizonytalanította el az EP-választások előtt. Mindkét esetben tarolt a Fidesz, mert a választók még komolyan veszik a médiát. Most a szocialisták újabb jelentős kampánytámogatáshoz juthattak, mert az önkormányzati választások előtt szükség mutatkozott egy újabb simonozásra, hogy az MSZP még az újabb választások idejére is padlón maradjon. Eközben a DK alapításának körülményeiről is nyilatkozott egy bennfentes, szintén ugyanezen okból kifolyólag.

A pártok dolgát megkönnyíti, hogy ma Magyarországon egy karaktergyilkossághoz még hazudni sem kell. Annyi a mocskos ügy, hogy elég rámutatni egy másik politikusra és kész a karaktergyilkosság. Megérdemlik? Határozottan igen. A parlamentben bármelyik pártra mutatunk rá, nem is kell ürügyet kreálni a párt lejáratásához. Annyi a mocskos ügy, annyi a visszaélés és jogtalanul szerzett vagyon, hogy egy-két bankszámlakivonat nyilvánosságra hozása is elég lenne. Mégis egyedül a Fidesznek van humorérzéke ahhoz, hogy pókerarcot vágjon és rámutasson egy másik pártra; "ezek lopnak!".

A szavazófülkét elkerülve is emlékezzetek Simon Gáborra! Azt követően Orbán Viktorra is, aki Soros György pénzén növesztett karriert, és Soros pénze nélkül Azarov sorsára jut majd.

http://www.hidfo.net/2014/08/06/emlekezzetek-simon-gaborra

A Lukoil kivonul

Oroszország második legnagyobb olajipari cége, a Lukoil kivonul Magyarországról, Szlovákiából és Csehországból, eladva az érdekeltségeit. A magyar kutakat és egyébb eszközöket a MOL vásárolja meg. A hivatalos indoklás szerint "A Lukoil optimalizálni próbálja a pozícióját a kőolaj üzletágban." - fejtette ki Vagit Alekperov Lukoil vezér egy sajtótájékoztatón.

A Lukoil 2014 júliusában jelentette be, hogy eladja az osztrákoknak a Kelet-Ukrajnában található 240 töltőállomást, miután a Jobb Szektor fegyveresei több állomásról is fizetés nélkül vitték el az üzemanyagkészletet. A Lukoil szerint nincs szükségük ezekre a kockázati tényezőkre, inkább jobban az orosz és a távol-keleti piacra fognak koncentrálni. Lefordítva ez annyit jelent, hogy nem óhajtanak ez európai energiahordozók árversenyében résztvenni, se saját magukat profitkockázatnak kitenni az ukrajnai események miatt, hanem inkább a biztos távol-keleti piacot választják, ahol a kínaiak jelenleg mindenkinél jobb árat adnak az üzemanyagért és a kőolajért.http://www.hidfo.net/2014/08/06/lukoil-kivonul

Vége az olcsóbb üzemanyagnak – Elmegy Közép-Európából a LUKOIL

Vége az olcsóbb üzemanyagnak – Elmegy Közép-Európából a LUKOIL

A LUKOIL megállapodást írt alá a magyar MOL Nyrt.-vel és Norm Benzinkút Kft-vel, amely értelmében 138 töltőállomást ad el Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon.

A tranzakciókat az év végéig valósítják meg. Az összegeket nem hozták nyilvánosságra. A MOL Nyrt. leányvállalata, a Slovnaft Ceska Republica a LUKOIL 44 benzinkútját veszi meg Csehországban. A Norm Benzinkút 75 töltőállomást vásárol Magyarországon, és 19-t Szlovákiában.

Korábban a LUKOIL az osztrák AMIC Energy Management GmbH-nak adta el az Ukrajnában levő benzinkútjait. Ennek okául az szolgált, hogy a radikális Jobb Szektor blokkolta a töltőállomásokat, és az, hogy a kőolajtermékek értékesítése Ukrajnában 42%-kal csökkent.

A Lukoil Magyarország Kft. a magyarországi üzemanyag-kiskereskedelmi piac ötödik legnagyobb szereplője volt. A társaság 2003-ban jelent meg Magyarországon, növekedése részeként 2008-ban megvásárolta a Jet-kúthálózatot a Conocótól. Részben romániai és bulgáriai finomítóiból érkezett áruval látta el a hazai piacot.

Tavaly 75 töltőállomást üzemeltetett, de a cégbírósági adatok szerint 81 telephelye van – ez nem mind benzinkút. A Lukoil, szemben a hazai üzemanyag-kiskereskedők többségével, két, kisebb egység kivételével maga foglalkoztatta a töltőállomások dolgozóit. – Talán éppen ez volt az oka annak, hogy a LUKOIL kutak általában tiszták, rendezettek voltak, sok helyen eldobható műanyag kesztyűt adtak a tankoláshoz.

A magyar autósok előszeretettel is tankoltak a LUKOIL állomásain, hiszen, ott általában 10 Ft-al olcsóbban vásároltak, mint a MOL-nál, ráadásul barátságosabb és rendezettebb körülmények között. – A LUKOIL-nál vásárolt üzemanyag is jó minőségű volt.

Ettől szabadítottak meg minket sikeresen az Oroszországot célzó szankciók, – melyek bár még a LUKOIL-t nem érintik közvetlenül, – de nagy valószínűséggel fogják.

Várhat ránk a MOL pénzéhsége, a méregdrága kútjainak még méregdrágább szolgáltatásai, toalettjei, éttermei, – hihetetlenül horribilis árakon. – A fent említett tranzakció létrejöttével a Mol csoport piaci pozíciója tovább erősödik, – az országban lassan mindent visz. És ráadásul a vezérigazgató kijelentéseiből arra következtethetünk, – hogy még több és még több kutat vásárolnak fel, lassan egyeduralkodóként az egekbe felverve az üzemanyagok árát.

De nehogy aztán egyszer, ahogy a Jobb Szektor a LUKOIL-t, – a MOLT-t is blokkolják majd sorozatosan az üzemanyagárakkal elégedetlen autósok, kamionosok.

Bal-Rad

Háborog az Unió pénzügyi vezetése a magyar devizahiteles törvény miatt

A valódi gyarmatosító: Az Európai Központi Bank – Frankfurt

- Devizahitelek – EKB: a magyar hatóságok megszegték konzultációs kötelezettségüket -

Az Európai Központi Bank (EKB- Frankfurt) július 28-i keltezésű, az EKB honlapján augusztus 5-én közzétett kormányzótanácsi vélemény szerint a magyar hatóságok megszegték az EKB-val való konzultációs kötelezettségüket a devizahitelesek megsegítését célzó törvény elfogadása során.

Az EKB 2014. június 27-én felkérést kapott a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumtól arra, hogy alkosson véleményt “a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó egyes intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslatról”, de ezt követően a törvényjavaslathoz számos módosító indítványt nyújtottak be a magyar Országgyűléshez, amelyek egyikét sem küldték meg az EKB-nak, és a parlament 2014. július 4-én már elfogadta a törvényjavaslatot.

Így a magyar Országgyűlésnek nem volt lehetősége arra, hogy a jogalkotás előtt figyelembe vegye az EKB álláspontját. Az elfogadott törvény pedig lényegi eltéréseket tartalmaz a törvényjavaslathoz képest.

A bank szerint a Kúria meghatározott hét elvet, és kimondta azt, hogy amennyiben ezen elveknek való megfelelés teljesül, úgy a fogyasztói kölcsönszerződések általános szerződési feltételeinek módosítását nem lehet tisztességtelennek tekinteni. De azt egyértelművé lehetett volna tenni, hogy a tisztességességet kizárólag ezen hét elv figyelembevételével kell-e értékelni.

Az EKB szerint a törvény visszaható hatálya nem tűnik összhangban lévőnek a 2014/17/EU irányelv általános céljával és alapelvével, és javasolja, hogy a magyar hatóságok végezzenek el egy, a rendelkezések visszaható hatályának lehetséges kihatásait elemző átfogó vizsgálatot.

Az ilyen intézkedések komoly terhet jelenthetnek a bankszektor számára, kedvezőtlenül érintve a magyar pénzügyi szektor egészének stabilitását, és esetlegesen tovagyűrűző hatásokat eredményezhetnek a gazdaságra.

Az EKB megismételte: alapvető fontosságú, hogy érdemi párbeszédet folytassanak a magyar hatóságok és az érintett szervezetek – ideértve az egyéb tagállamokban lévő érdekelteket is. Az egyeztetés során fény derülhet olyan makropudenciális szempontokra, amelyek nemzeti szinten nem nyilvánvalóak.

Az EKB szerint a külföldi bankcsoportok tulajdonában lévő, a magyar bankszektorban működő jogalanyok magas arányára tekintettel határon átnyúló hatások is lehetnek.

Mario Draghi, az EKB elnökének aláírásával záródó véleményben szerepel, hogy a bankrendszerre gyakorolt potenciális kedvezőtlen hatásokon túlmenően nem zárható ki a magyar gazdaságra és a pénzügyi piacokra gyakorolt kedvezőtlen hatás sem. Ezt figyelembe kell venni a hitelintézetek és a fogyasztóik közti elszámolásra, valamint a devizakölcsönök forintkölcsönné történő átalakítására vonatkozó további rendelkezések meghatározása során is.
(MTI)

Bal-Rad: Igazi gyarmatosító viselkedés! – Ők majd megmondják, mi a jó a magyaroknak. – De mi közük nekik a Magyar Parlament törvényalkotásaihoz? (Bár most ne menjünk abba bele, hogy milyen a devizahiteleseket megsegítését célzó törvény, – itt most nem arról van szó, – hanem az Európai Központi Bank beleszólásáról a magyar törvényhozásba).

És, ha ezt nem teheti, akkor fenyeget: “Az ilyen intézkedések komoly terhet jelenthetnek a bankszektor számára, kedvezőtlenül érintve a magyar pénzügyi szektor egészének stabilitását, és esetlegesen tovagyűrűző hatásokat eredményezhetnek a gazdaságra…”

Szóval, erre számíthatunk.