Sokan próbálják megmagyarázni, megérteni honnan ered és mi táplálja az Európában hagyományosan elterjedt Oroszország-ellenességet, melynek gyökerei a messzi középkorba nyúlnak vissza. Hasonlóan a hungarofóbiához, vagyis a környező országokban fellelhető magyarellenességhez, a ruszofóbia is meglehetősen elterjedt az öreg kontinensen.

Mióta a Moszkvai Fejedelemség vagyis az orosz állam, IV. "Félelmetes" Iván uralkodása alatt számottevő tényezővé vált Európa térképén, az angol, francia, holland, vagy éppen spanyol polgárok nyugati kereskedők és utazók tudósításaiból értesülhettek egy Keleten elterülő hatalmas (de akkor még "csak" az Urálig elterülő) birodalomról, ahol az alattvalók teljes kiszolgáltatottságban éltek a cár és a bojárok uralma alatt. Ezek az utazók horrorfilmbe illő tudósításaikkal sokszor messze eltúlozták a valóságot, vagy éppen elfelejtették megemlíteni, hogy a tudorok Angliájában, vagy a bourbonok Franciaországában szintúgy cselédsorban és uraiknak kiszolgáltatva életek az emberek. A pallosjog nem csupán Keleten létezett, de Európa-szerte. Az gazdasági fejlettség, Angliával vagy Franciaországgal összehasonlítva, valóban messze elmaradt Nyugat-Európától, és a társadalmi egyenlőtlenség számtalan kritikára adhatott okot. Ugyanakkor, az Oroszországot kíméletlenül lenéző nyugati kereskedők extra profitra tettek szert a cárok birodalmával folytatott kereskedelem és féltve őrzött monopóliumaik révén.

oroszhirek.hu/images/urom2.jpg
Alexandra Pavlovna Romanova sírja Ürömön

I. Nagy Péter cár nyugat-európai tanulmányútjai alatt szintén lenézés és kritika tárgyává vált egyszerű viselkedése miatt. Országát nagy kiterjedésű, elmaradott térségnek tekintették, melyet a cár igyekezett minél előbb a Nyugat technikai és társadalmi színvonalára emelni. Az erőltetett fejlesztési programok számtalan nyugati építésznek, kereskedőnek, katonának, diplomatának adtak új karrierlehetőséget, új uralkodót, és hazát. Oroszország, melyet már korábban vadállatokhoz (így pl. medvéhez) hasonlítottak, hamarosan gazdaságilag is elérte Európa nyugati felét. Katonai, tengerészeti, kereskedelmi jelentősége, valamint a Balti térségben megszerzett regionális hatalmi pozíciója miatt az "orosz medve" ezúttal nem csak irigység, de immár félelemmel vegyes megbecsülés tárgyává vált. Egyre több utazó, nyugati gondolkodó kereste fel Szentpétervárt és Moszkvát, de a vidéki Oroszországot is, mely hamarosan megszerzi a Fekete-tenger feletti irányítást, és az Egyesült Államokhoz hasonlóan, óriási térségeket hódít meg Keleten. A napóleoni és oszmán-ellenes háborúk idején Oroszország végérvényesen meghatározó tényezővé válik Európa és az akkori világ térképén.

A honfoglaló magyarok Kijev térségében találkoznak dokumentálható módon először az ó-orosz néppel, majd a Kijevi Rusz uralkodóival dinasztikus kapcsolatokra lépnek. Igen szoros gazdasági, katonai szálak jönnek létre azzal a birodalommal, melyet mind az Oroszországi Föderáció, mind pedig Ukrajna a saját államisága előfutárának tekint. A magyar szóhasználat a Kijevi Rusz alattvalóit egyszerűen orosznak nevezi, és a ebben az időben kezdik a kárpátaljai ruszinokat is "magyar oroszoknak" vagy "kisoroszoknak" nevezni. Érdekes megjegyezni, hogy Esztergomból, majd Budáról nézve a Rusz (melyből a Rosszija, azaz Oroszország elnevezés származik), majd pedig a helyébe lépő új államalakulatok lakói egytől-egyig oroszok. Az ukrán nép etnográfiai különállása nem tudatosodik a magyar fejekben, sőt megkockáztatható, hogy ezt a népcsoportot nem is tekintettük különálló népnek egészen az Osztrák-Magyar Monarchia koráig. Amikor a Habsburg Birodalomhoz tartozó Galíciában és Bukovinában megjelennek az ukrán nemzeti törekvések, Magyarország továbbra sem tekinti a kárpátaljai ruszinokat ukránoknak, és meghagyja nekik az önmeghatározás jogát.

A magyar uralkodó osztály befolyásos családjai a Habsburgok szolgálatában eljutnak Szentpétervárra és más orosz városokba. Ekkor még nem tapasztalható különösebb orosz-ellenesség a magyar nép körében, hisz sokkal több emlék fűzi a Magyar Királyság lakóit a korábbi évszázadok szoros magyar-orosz kapcsolatainak emlékéhez, mintsem az osztrák-orosz hatalmi törekvések újkori megnyilvánulásaihoz.

A hazai "orosz" kisebbség, vagyis a ruszinok Rákóczi fejedelem harcai alatt megismert hűsége szintén a ruszofil (oroszbarát) érzéseket táplálták.

Ezzel szemben, Oroszországban lassan a történelem homályába vész a Magyar Királyság, mint erős partnerország emléke, s előtérbe kerülnek a nagyhatalmi tényezővé váló Orosz Birodalom érdekei. Ausztria támogatása Európa színpadán immár e nagyhatalmi játszma részévé válik, s Szentpétervár urai a forradalmak korában az abszolút monarchia intézményének megőrzésében voltak érdekeltek. Ausztria, Oroszország, Poroszoroszág, és Anglia, de számos más ország is létérdekének tekintette a forradalmakkal való leszámolást, így a XVIII.-XIX. századi társadalmi villongások megfékezését. Ebben a történelmi milieu-ben kell megértenünk az Európa csendőrének nevezett Oroszország beavatkozását a magyar szabadságharc leverésére. Az osztrák kérésre beavatkozó cári haderő abban a hitben lépte át a Kárpátok vonalát, hogy szerepvállalásával hozzájárul a forradalmak által veszélyeztetett európai társadalmi status quo fenntartásához.

Ekkor alakul ki a magyar társadalom széles köreiben a máig érezhető Oroszország-ellenesség. Érthető módon, a magyar nép nemzeti törekvéseit veszélyeztető pánszláv és balkáni törekvések fokozatosan járulnak hozzá az oroszokkal kapcsolatban fellelhető, sokszor igencsak eltúlzott fóbia megerősödéséhez. A pravoszláv szolidaritás (a szerbek és bolgárok oroszok általi támogatása), az oszmán-törökök kegyetlen balkáni fellépésének eredménye. II. Sándor orosz cár balkáni hadjárata, és az orosz csapatok Bizáncig történő előrenyomulása nem csupán Oroszország nagyhatalmi erejét mutatták, de egyúttal cáfolták is azon nyugati törekvéseket, melyek Oroszországot egyfajta militáns, brutális hatalomnak kívánták feltüntetni. Bulgáriában mind a mai napig hálásak az oroszoknak, hogy segítségül siettek az oszmán népirtás és elnyomás felszámolása érdekében.

A maga részéről minden nagyhatalom a saját birodalmi érdekeit őrizte: ezért lépett fel Ausztria a magyarság önállósodása ellen, majd később a magyar uralkodóosztály is hasonló okokból kívánta körme szakadtáig védeni a dualizmust (és a magyar hatalmi ambíciókat) a szlávokkal és más az Osztrák-Magyar Monarchiában élő népekkel szemben. Ha Oroszországot elítéljük saját nagyhatalmi érdekeinek védelme miatt, akkor el kell ítélnünk Ausztriát és Magyarországot is hasonló okból.

oroszhirek.hu/images/AlexandraPavlovnaRomanova.jpg
Alexandra Pavlovna Romanova, József Nádor hitvese (korabeli festmény)

Oroszország képe mindazonáltal nem volt ennyire egyoldalú a Magyar Királyságban. A nagyra becsült orosz kultúra, főként az irodalom és a zene, valamint József Nádor Romanov házból származó, Magyarországot szerető hitvese, Alexandra Pavlovna Romanova, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarság reálisabb képet alkothasson a szomszédos orosz népről. Szentpéterváron és Moszkvában közkedvelt volt a magyaros ruházat (maguk a cárok is számtalanszor öltöttek huszár stílusú egyenruhát), de a magyar zene és mulatós is bejárta a Néva-parti főváros koncerttermeit és mulatóit. Kevesen tudják, hogy Nagy Péter cár egyik kedvenc bora a tokaji volt, sőt az oroszok bortermelő vidékeket is vásároltak, illetve bérbe vettek Észak-Kelet Magyarországon.

A már említett 1849-es orosz beavatkozás értetlenül érte a magyar népet, majd a dualizmus idején a szlávok megerősödésével kapcsolatban táplált magyar félelem, fenntartott egyfajta ruszofóbiát mind a Trianon előtti, mind pedig a két világháború közötti Magyarországon. A történelem azonban hamarosan elvezet egy újabb törésvonalhoz, mely a baloldali (kommunista) réteget a kialakuló Szovjetunó felé fordítja, míg a konzervatív uralkodóosztályt, elsősorban ideológiai okokból, az Oroszország-ellenesség felé sodor.

oroszhirek.hu/images/kapolna1.jpg
Az ürömi Romanov sírkápolna

A magyar lakosság ennek a több évtizedes propagandának, valamint a rákényszerített kommunista diktatúrának "köszönheti" az 1849-ben gyökeret vert ruszofóbia további elmélyülését. Az i-re a pontot, természetesen 1956 és a szovjet csapatok beavatkozása teszi fel. A kádári korszak enyhülése, a "baráti Szovjetunió" képének ideológiai okokból történő erősítése, ellentétes hatást vált ki a rendszert megdönteni kívánók körében. A szovjetek leegyszerűsítően "ruszkivá" válása, a két világháború antibolsevista propagandájának szüleménye.

A Magyarországra bevonuló Vörös Hadsereg egyszerű katonáinak jelentős része bizonyítható módon közép-ázsiai, vagy éppen ukrán származású volt. 1956-ban szintén egy etnikailag kevert hadsereg avatkozik be, mely bár oroszul beszél, nem azonosítható a jelenleg ismert Oroszországi Föderáció gerincét alkotó orosz etnikummal. A szovjet hadsereg, de még a szovjet pártvezetés számos csúcsvezetője is ukrán, vagy éppen grúz származású volt. 1956-ban egy Hruscsov nevű ukrán származású államférfi rendelte el a magyar forradalom leverését: ugyanaz a személy, aki a történelmileg előbb ó-orosz, tatár, majd Nagy Katalin cárnő óta orosz fennhatóság alatt élő területet, az Ukrán SZSZK kötelékébe sorolt, holott a félsziget lakosságának döntő többsége orosz. Ugyanúgy csatolnak el embereket akaratuk ellenére, mint ahogy történt ez Trianonban a magyar etnikummal.

oroszhirek.hu/images/russia2.jpg
"Itt kezdődik Oroszország" - emlékmű az Orosz Föderáció határterületén: Kamcsatka

Amikor a ruszofóbia hazai megnyilvánulásait észleljük, idézzük fel magunkban a fentieket és tudatosítsuk: a rendszerváltozáskor az orosz nép ugyanattól a hatalomtól szabadult meg, mint a magyar, az ukrán, vagy éppen a kazah.

Tudatosítsuk magunkban, hogy orosz szempontból nem a magyar etnikum elleni fellépésről volt szó 1849-ben, és nem feltétlenül orosz etnikumú szovjet katonák követtek el atrocitásokat magyar asszonyok ellen a hitleri Németország által megszállt hungarista Magyarországon.

Idézzük fel azt is, hogy az oroszországi Voronyezs felé haladó magyar hadsereg minden volt de nem békés szándékú felszabadító, s bár Magyarország háborús szerepvállalását Hitler oldalán sok szempontból meg lehet magyarázni, annak élménye korántsem idéz fel pozitív élményeket az orosz és ukrán nép történelmi emlékezetében.

Magyarország ma az Európai Unió és a NATO tagja, mégis sok szempontból kiszolgáltatott az Egyesült Államok által meghatározott érdekeknek. Amikor ruszofób honfitársaink egyoldalúan és kritikátlanul a magát áldozatként elfogadtató Ukrajna mellé állnak, nem veszik figyelembe, hogy oroszellenes érvrendszerük alapjában hamis és nem fedi a történelmi valóságot. Írásommal erre szerettem volna rávilágítani.

Szerző: Karmó Gábor
Orosz Hírek

Kiegészítés/Hozzászólás:

Ottó Király
Az Orosz Nép és a Magyar Nép soha nem volt egymás ellensége, most sem az, és nem is lesz. Azt hiszem, hogy az Orosz Emberek és a Magyar Emberek döntő többsége " alapból "jólelkű, jóindulatú, befogadó, szolidáris. Tiszteli, szereti az életet. Őrizzük a ránk jellemző hagyományokat és tiszteletben tartjuk más népek kultúráját. Magyarországon sok ember ismeri, szereti, tiszteli az Orosz Nép kultúráját. Sok magyar gondolja úgy, hogy lényegében kétféle ember létezik: az Ember, vagy a nem ember. Ezért az erőltetett megkülönböztetéseknek nincs realitása. Senki sem dönthette el a születése előtt, hogy hová fog születni. Nem gondoljuk magunkat "felsőbbrendűnek, felettvalónak", de alsóbbrendűnek és alattvalónak" sem. Emberek vagyunk. Az emberi élet egyedi és megismételhetetlen minden egyes ember esetében. Ezt Oroszországban és Magyarországon is nagyon jól tudják. Én nagyon örülnék neki, ha Ukrajnában a békés párbeszéddel, tárgyalóasztal mellett rendeznék a felek a problémákat. Minden egyes ember élete elemi fontosságú érték. Öreg magyar "hippi" vagyok. A virágokat szeretem, a háborút nem. Nem tudom van-e olyan magyar család, ahol ha gyermek születik, akkor szülők rövid időn belül nem vesznek neki egy aranyos kis játékmackót. A kismackó pedig nem "játék", hanem családtag. A gyermeknek kell hogy legyen kismackója. Ez bennünk van.
kepfeltoltes.hu/140808/baby-bear-play-with-teddy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Ha az oroszokra "medveként "gondolunk, akkor nem a" vadállatra" gondolunk. Ott van ezzel együtt a gyermekkori kismackó emléke is, amit szerettünk. Russzofóbia, hungarofóbia? Ugyanarról a "tőről metszett" dolgok. Épeszű embert ezzel nem lehet manipulálni. A manipulációkat meg sohasem a népek csinálják, hanem olyan "népvezérek" időről-időre, akik ezzel a módszerrel akarják ropogósra sütni a saját pecsenyéjüket, a saját népük és más népek elemi érdekei ellenére.