Az orosz katonai hírszerzés
akarja dezinformálni Magyarországot, hogy elbizonytalanítsák az
euro-atlanti integráció irányába elkötelezett magyar választópolgárokat
– derült ki a 444.hu oknyomozó anyagából.
Az orosz titkosszolgálatok célja, hogy
aláássák az EU-t, aláássák a nyugati típusú demokráciát, és
általánosságban hiteltelenné tegyék a demokráciát – áll a 444.hu által
közölt videóanyagban. A liberális újságírók szerint emellett az is célja az oroszoknak, hogy hiteltelenítsék a NATO-t.
“És persze végső céljuk, hogy az
amerikaiakat kiszorítsák Európából, ami Oroszországot sokkal fontosabb
szereplővé tenné az európai kontinensen” – áll a több megbízható atlantistát is idéző videoanyagban.
A 444 szerint az oroszok információs
hadviseléssel saját előnyükre akarták fordítani az ukrán konfliktus
több meghatározó eseményét, mint például az uniós országok általi
fegyverszállításokat Ukrajnának, vagy a maláj utasszállító repülőgép
lelövését.
A videoanyagban megszólaltatott
szakértők többek közt kifogásolják, hogy a globális hírközléseben ma
már nem csak a brit és amerikai narratíva van jelen, hanem emellett a
Russia Today és a Sputnik News hírügynökségekkel megjelent az orosz narratíva is, amit ma már a BBC-vel és CNN-el párhuzamosan tudnak olvasni a több fél álláspontjára is fogékony olvasók.
A külföldről finanszírozott újság
videoanyaga emellett a tömeges bevándorlással szemben felszólaló
médiafelületekkel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát.
Az egyik megszólaltatott atlantista a
végén még önkritikát is gyakorolt, és azt mondta, meg kell vizsgálni,
hogyan lehetséges, hogy az emberek nincsenek megelégeve a liberális
demokráciával és az első alternatíva láttán szembefordulnak a nyugati
értékekkel.
http://www.hidfo.ru/2018/03/ezuttal-ilyen-mesevel-alltak-elo-a-liberalisok/
http://www.hidfo.ru/2018/03/ezuttal-ilyen-mesevel-alltak-elo-a-liberalisok/
A liberálisok megpróbálják elszigetelni Magyarországot a szövetséges országoktól
Egy liberális sajtóorgánum ismét
olyan álinformációkat közölt, ami fokozottan alkalmas arra, hogy
NATO-szövetségeseink körében bizalmatlanságot szítson a magyar
kormánnyal szemben.
Orosz propagandát terjeszt a
kormánymédia Magyarországon, és a nagyobb kormánypárti sajtóorgánumok
egyenesen az orosz külügy üzeneteit közvetítik a magyar választóknak –
áll a 444.hu oldalon megjelent publicisztikában. A liberális lap
szerint a kormány a Kreml által megszabott irányt követi.
“A CRCB (Korrupciókutató Központ
Budapest) nagyon alapos kutatást végzett arról, hogy a magyar online
sajtóra mekkora hatással van az orosz kormányzati propaganda. Arra
jutottak, hogy a kormánypárti sajtó kifejezetten követi a Kremlben
meghatározott irányt” – írták.
Az úgynevezett kutatóközpont egy
látszólagos egybeesést felhasználva, alacsony olvasottságú blogok
tevékenységét próbálja összemosni hatóságilag ellenőrzött módon működő
nagyobb médiafelületekével. Az egybeesés lényege, hogy kisebb blogok is
fordítanak híreket ugyanazon külföldi sajtóorgánumoktól, melyek
híreire nagyobb magyar sajtóorgánumok is hivatkozni szoktak – így
egyazon híranyag fordítása nyilvánvalóan hasonlíthat egymásra, még ha
több különböző helyen is jelenik meg. A liberálisok ezt az egybeesést
szándékosan félrevezető módon felhasználva, azzal ámítják olvasóikat,
hogy a kormánysajtó ellenőrizetlen módon működő, kevesek által ismert
blogok irányvonalát követi.
A liberális lap által hivatkozott
“kutatóközpont” emellett kritikával illette a tömeges bevándorlással
szemben elutasító sajtóorgánumok tevékenységét. Állításuk szerint
minden olyan médiafelület, ami nem támogatja az afrikai lakosság
Európában letelepítését, valójából közvetlen Vlagyimir Putyin
utasítására az orosz álláspontot képviseli.
Szintén felrótták a jobboldali sajtónak,
hogy az Oroszország politikai destabilizálásának céljával terjesztett
híranyagokat nem olyan formában közlik le, ahogyan a 444.hu, Index.hu
és számos más liberális lap azt az amerikai sajtóból egy az egyben
lefordítja.
Nem ez az első alkalom, hogy liberális
újságok a Kreml politikájának követésével vádolják a kormánypárti
médiát. Liberális médiafelületek korábban éveken át folytatták olyan
álinformációk terjesztését, melyek fokozottan alkalmasak arra, hogy
Magyarország kormányával szemben bizalmatlanságot szítsanak
NATO-szövetségeseink körében. Többek közt azt állították, hogy
Oroszország szélsőjobboldali szervezeteket támogat Magyarországon, a
kormány pedig a NATO belső használatra szánt információit kiadja
Oroszországnak.
Miközben az állítólagosan “orosz
propaganda szerű” kormánylapok gyakran nem is fogalmaznak meg semmilyen
kritikát a NATO-val szemben, a liberális újságok mostanra sikeresen
elérték, hogy a magyar kormány és a NATO-szövetségesek közti bizalom
mélypontra jusson; tavaly júliusban a Politico magazin beszámolójából kiderült, hogy a liberálisok álhírterjesztése miatt a NATO már nem oszt meg bizalmas információkat Magyarországgal.
http://www.hidfo.ru/2018/03/a-liberalisok-megprobaljak-elszigetelni-magyarorszagot-a-szovetseges-orszagoktol/
http://www.hidfo.ru/2018/03/a-liberalisok-megprobaljak-elszigetelni-magyarorszagot-a-szovetseges-orszagoktol/