2016. február 2., kedd

Osztrák sajtó: az amerikaiak átverték Európát a Moszkva elleni szankciókkal

Egy osztrák lap szerint az Amerikai Egyesült Államok sulykolta leginkább az Oroszország elleni szankciók szükségességét, de eközben Európa szenvedi el annak veszteségeit, az amerikaiak pedig tovább üzletelnek Oroszországgal. Európát gyengíti, Amerikát erősíti a szankcióháború.
A Kurier osztrák napilap hasábjain megjelent publicisztika szerint Washington amiatt ragaszkodott az Oroszország elleni szankciókhoz, mert tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államokat nem érintik annak hatásai. Ellentétben a törvénytisztelő európaiakkal, az amerikai üzletemberek megtalálták az alternatív módokat arra, hogy továbbra is üzletelhessenek Oroszországgal, miközben Európa kolosszális veszteségeket szenved el.
Bár a szerző a nyugati országok médiájának fősodrában elfogadott állításokra épít (“az orosz gazdaságnak súlyos csapást jelent az alacsony olajár és a szankciók együttese”, “Moszkva engedményeket tesz Ukrajnában”, az orosz politikai rendszert pedig az emberi jogok sértése miatt bírálja), a publicisztikában emellett megjelennek olyan állítások is, melyek a szankcióháború első évében az osztrák sajtóban nem nyertek teret, ennél fogva új nyitási irányt jelentenek. A szerző kijelenti, hogy a világ országainak szüksége van Oroszországra a szíriai válság rendezéséhez (elfogadja az orosz katonai beavatkozást), és az ukrán válság kapcsán említi, hogy a NATO egy gyűrűt képez Oroszország körül, ami az ukrajnai konfliktussal szorosabbra záródott.
Martina Salomon emellett hangsúlyozza, hogy az Oroszország elleni szankciók fenntartása semelyik félnek nem érdeke, hiszen minden, a szankciók és ellenszankciók által érintett országnak komoly csapást jelentenek ezek a gazdasági korlátozások. Példaként említi, hogy az ezirányú osztrák export 2015-ben 40%-kal csökkent. Reinhold Mitterlehner gazdasági miniszter kedden Moszkvába utazik, a találkozó eredményei pedig fontosak lehetnek a szankciós politika jövője szempontjából.
A szerző eközben felhívja a figyelmet arra, hogy éppen az az ország sulykolja leginkább az Oroszország elleni szankciók fenntartásának szükségességét, amit legkevésbé érintenek annak gazdasági következményei: az Amerikai Egyesült Államok. Martina Salomon szerint, miközben Európa az Egyesült Államok szankciós politikáját követve veszteségeket szenved el, az amerikaiak gond nélkül tovább üzletelnek Oroszországgal. A szerző szerint ennek eredményei olyannyira nyilvánvalók, hogy az Amerika-ellenesség fokozódásához fognak vezetni Európa-szerte.


http://www.hidfo.ru/2016/02/osztrak-sajto-az-amerikaiak-atvertek-europat-a-moszkva-elleni-szankciokkal/

Ellenzéki újságírókat börtönöznek be, de EU-tagok lennének

Európa cselekvésképtelenné vált, tehetetlen a török érdekérvényesítéssel szemben, emiatt szemet huny afölött, hogy Törökországban nincs demokrácia. Orhan Pamuk Nobel-díjas török író szerint az Európai Unió kezeit megköti a migrációs válság, emiatt már nem mer kritikát megfogalmazni Törökország politikájával kapcsolatban.
Korábban Lettország egy EP-képviselője számolt be arról, hogy Törökország zsarolásra használja a migrációs válságot, és az újabb migrációs hullámok elszabadításával nem csak anyagi forrásokat, de további politikai előnyöket kényszerít ki az Európai Unió vezetőitől. Miközben Európában a politikusok szkeptikusan viszonyulnak ezekhez a megállapításokhoz, a török sajtóorgánumokban nyílt diskurzus zajlik arról; az Európai Unió olyannyira kiszolgáltatottá vált, hogy már kritikát sem mer megfogalmazni Ankarával szemben, nemhogy bármiféle nyomásgyakorlást fejtene ki. Orhan Pamuk egy az Isztambul központú Hürriyet napilapnak adott interjú során arról beszélt, hogy az Európai Unió szemet huny a török kormány által elkövetett jogtiprások felett, és annak ellenére, hogy Európában gyakran aggódnak a demokráciáért és szólásszabadságért, Törökországgal szemben az európai politikusok nem mernek megfogalmazni efféle kritikákat – annak ellenére, hogy az ország az Európai Unió tagjává válna.
“Elfeledték saját értékeiket. Úgy tekintenek ránk, mint egykoron Szaúd-Arábiára: ha meg tudunk állapodni bizonyos külpolitikai kérdésekben, nem foglalkoztatja őket, mi történik Törökországban.”
Pamuk kifejtette, hogy az Iszlám Állam elleni harc és a migrációs válság megköti az Európai Unió kezét, emiatt Európa nem foglalkozik azzal, hogy Törökországban sérülnek a demokrácia alapértékei. A török hatóságok szerdán életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek két ellenzéki újságírót, amit Pamuk a szólásszabadság korlátozásának és az ellenzéki újságírók megfélemlítésének nevezett. “Demokratikus országokban az emberek nem kell papagájként a legutóbb választásokat nyert párt véleményét ismételgessék.”
Szerdán a Cumhuriyet török napilap vezető szerkesztőjét és ankarai irodájának vezetőjét ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, amiért a lap nyilvánosságra hozta, hogy 2014 januárjában Törökország fegyvereket szállított Szíriába. A lap titkosított dokumentumok nyilvánosságra hozatalával alátámasztotta, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő és Hakan Fidan, a török hírszerzés vezetője is érintett a fegyverüzletben. Nem sokkal azután, hogy a lap beszámolt a fegyverszállításokról, Erdogan utasítására büntetőeljárást indítottak a lap és annak főszerkesztője ellen.


http://www.hidfo.ru/2016/02/ellenzeki-ujsagirokat-bortonoznek-be-de-eu-tagok-lennenek/

Egyre cudarabbul áll Szíria szerte a különféle kormányellenes bűnbandák helyzete.

“Az Iszlám Állam vezetése a múlt héten harmadával csökkentette harcosai javadalmazását amiatt, hogy jelentősen csökkentek a Törökországba irányuló illegális olajkereskedelemből származó bevételei, ami jelentős problémákhoz vezetett az újabb terrorista osztagok felállításában és ellátásában” – mondta az orosz védelmi tárca szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy.
Korábban az orosz katonai illetékesek bejelentették, hogy a légicsapások következtében a dzsihadista sátánfattyak illegális olajkereskedelemből származó bevételei napi 3 millió dollárról a felére, azaz 1,5 millió dollárra csökkentek. A védelmi tárca tisztségviselői beszámoltak arról is: a terrorista szervezet mintegy 8500 üzemanyagszállító tartálykocsival rendelkezett, amiből közel 2000-et az orosz vezérkar december végi közlése szerint sikerült megsemmisíteni.
Konasenkov vezérőrnagy azt is bejelentette, hogy a Hmeimim légibázison az orosz légierő csúcsgépei, a negyedik generációs SzU-35Sz típusú vadászgépek is otthonra leltek.
Homsz tartományban a szír légierő tegnap ismét “ejtőernyős bombát” vetett latorállásokra. A sebészeti pontosságú csapás iszonyatos pusztítást végzett martalócberkekben.
Észak-Aleppo tartományban a szír kormányerők tegnap offenzívát indítottak a török határral szomszédos térségben. Kiváló esély nyílt arra, hogy amennyiben a tegnapi ütemben haladnak, holnap estig itt is teljesen elvágják a banditákat a török utánpótlásaiktól.
észap
A dzsihadisták ijedelmét leginkább az jellemzi, hogy már a mecsetekben könyörögnek a hívekhez emberanyagért. De hát “félpénzért” már senki sem akar latorkodni! Meg már látják a mecsetek népei is a közelgő véget!-úgyhogy inkább nem…  Sok helyen ugyanis már csak annyira telik a dzsihadista martalócok erejéből, hogy CSAK FIGYELIK és videozzák a kormányerőket. De azok meg résen vannak ám! És ha észreveszik az “operatőrt”-hát akkor így járt:
Latakia tartományban a “Szabad Szíriai Hadsereg” pribékhordáit ért légicsapásokban szép számmal hullottak a latoregyedek. Latakia tartományi székhelytől 49 km-re északkeleti irányban “vezéráldozatot” követelt a kormányerők offenzívája. Az “áldozatot adó” banditacsapat a “Jaish al-Mudzhaheddin” névre hallgató bűnbanda volt. Mintegy 150 közmartalóc mellett kinyúlt Abu Maher-hivatalos nevén Farid al-Misri zsiványfőnök is, a banda vezére.
Kelet-Gura “Arbin” negyedében legalább nyolcvan bűnöző pusztult el a saját maguk ásta patkányjáratban. Egyszerűen rájuk robbantották a kormánykatonák az alagutat.
http://www.balrad.com/2016/02/02/sziria-51/

Oroszország elleni hadmozdulatokat gyakorolnak a NATO-országok

Következő találkozójukon a NATO védelmi miniszterei a “nem várt helyzetekre”, különösen egy keleti irányból történő támadásra adandó lehetséges reakciókkal fognak foglalkozni. A német sajtó szerint a NATO közös hadgyakorlatokon is mind rendszeresebben készül Oroszország elleni hadmozdulatokra, a sajtó azonban többnyire figyelmen kívül hagyja ezt a tevékenységet.
A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap a katonai szövetség tisztviselőire hivatkozva írja, hogy a NATO olyan szimulációkat folytat, melynek során “keletről várható támadásra” adott válaszokat kell begyakoroljanak a tagállamok, és az ilyen programoknak részét képezik esetleges, Oroszország területén végrehajtandó hadmozdulatok. A DWN arra hívja fel a figyelmet, hogy a NATO a 2015-ös év folyamán két ilyen szimulációt is tartott, amit a média figyelmen kívül hagyott.
A Welt am Sonntag magas rangú NATO-tisztviselőket idézve arról számolt be, hogy február közepén Brüsszelben történik majd a védelmi miniszterek következő találkozója, melynek során a NATO-vezetők egy a katonai szövetséget keleti irányból érő támadást és arra adott válaszokat fognak szimulálni. A február 11-ére várható találkozón a védelmi miniszterek “válságkezelési gyakorlatot” szimulálnak majd, amit ráadásul a katonai szövetség standard eljárásának neveznek. “A miniszterek idő hiányában kell majd döntéseket hozzanak arról, milyen lépésekkel reagál a NATO, beleértve a fegyveres erők áttelepítését keleti irányba.”
A lapnak nyilatkozó diplomata szerint ez a gyakorlat azt a célt szolgálja, hogy a NATO-tagállamok “a legmagasabb politikai szinten fel legyenek készülve egy esetleges válsághelyzetre”.
Tavaly a NATO “Trident Juncture 2015” elnevezésű hadgyakorlata szintén egy keleti irányból várható támadásra adott reakciókat szimulálta. A gyakorlatok során egy “Cerasia” névvel illetett “fiktív szomszédos ország” részéről érte szimulált támadás a NATO-országokat, amelyek a Kelet-Európában állomásozó mind nagyobb létszámú amerikai fegyveres erővel történő együttműködést gyakorolták.
Az ilyen “fiktív ország” nyilvánvalóan Oroszországot jelenti, hiszen a NATO “keleti szárnyán” a balti országokban már közvetlen Oroszország nyugati határai mentén zajlanak a “keleti irányból érkező támadásra” készülő hadgyakorlatok. Eközben a NATO-országok Ukrajnával együttműködve szintén az orosz határ közelében készülnek a “keleti veszélyre”.


http://www.hidfo.ru/2016/02/oroszorszag-elleni-hadmozdulatokat-gyakorolnak-a-nato-orszagok/