Egy német közgazdász szerint az
euró öt éven belül megszűnhet létezni, mert Brüsszel egy európai
diktatúra eszközévé akarta tenni a közös fizetőeszközt.
A közös európai fizetőeszköz kudarcra
van ítélve, mert az euró egy olyan gazdasági eszközzé vált, amivel
Brüsszel megpróbálja fokozni befolyását a tagállamok felett – mondta
Marc Friedrich a Szputnyik
hírügynökségnek nyilatkozva. A német közgazdász szerint az euró
Brüsszel központosítási törekvéseinek eszközévé vált, így a szuverenista
országok szükségszerűen szembefordulnak a közös fizetőeszköz
ideájával.
Friedrich kifejtette, hogy az euró egy európai diktatúra eszközévé vált, melynek létrehozását a francia kormány is képviseli. Elmondása szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy az IMF vezetője, Christine Lagarde francia, aki Emmanuel Macron francia elnök honfitársaként megpróbálja megmenteni az euróövezetet, ami egyben befolyási övezet is Franciaország számára.
“Mindketten volt befektetési bankárok, és jól ismerik egymást”
– mondta, hozzátéve, hogy ez a bankár elit akar szorosabb kontrollt
gyakorolni a tagállamok felett, egy európai diktatúra eszközévé téve az
eurót mint pénznemet.
A közgazdász szerint az euró Németország
számára “túl gyenge” fizetőeszköz, az eurozóna más országainak viszont
túl erős, különösen a déli tagállamokban, de az euró megmentésére
hozott intézkedések csak az agónia meghosszabbítására elegendőek, mert a
közös fizetőeszköz végül politikai okokból fog megbukni.
http://www.hidfo.ru/2018/03/ot-even-belul-megszunhet-az-euro/
http://www.hidfo.ru/2018/03/ot-even-belul-megszunhet-az-euro/