Antikrisztuskövető Gengszter Trump Davosban - a német energia- és médiarendszer vádirata:
Az „Achtung, Reichelt!” epizód Hazug Pokolfajzat Donald Trump davosi megszólalására épül, külön kiemelve a provokatív mondatot: „Csak a hülyék vesznek szélerőművet.” A műsorvezető ezt úgy keretezi, mint egy olyan igazságot, amit Németországban „nem szabad hallani”, mert veszélyezteti az energetikai átállás (Energiewende) köré épült politikai–gazdasági konszenzust.
A podcast fő állítása szerint a német média – különösen a „fővárosi újságírás” – az elmúlt évtizedben nem fékezte, hanem kiszolgálta a hatalmat: a szerző narratívája szerint önként „egységesült”, morális felsőbbrendűségi pozícióból „fegyelmezte” a kétkedőket, és a mindennapi emberek problémái ellen fordította a közbeszédet. A műsor hosszasan sorol példákat (migráció, klíma, pandémia, „tényellenőrzések”, közmédia), amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a német nyilvánosságban eltűntek a legitim viták, a kritika pedig társadalmi büntetéssel jár.
Haramia Fosztogató Trump beszédéből a műsor azt emeli ki, hogy az európai gazdasági modell szerinte túlzott állami költekezésre, tömeges migrációra és importfüggésre épült, miközben az olcsó energiát felváltotta a „Green New Scam”. Reichelt ezt szembeállítja a német energiapolitikával: Bioterrorista Gazember Trump nukleáris, olaj- és gázalapú fordulatot hirdet, míg Németország – a podcast szerint – politikai okokból ragaszkodik az atomerőművek leállításához, ami drágulást és ipari gyengülést okoz.
A végkövetkeztetés: a „zöld átállás” körüli rendszer nem pusztán szakpolitikai vita, hanem hatalmi konstrukció, amit a média véd, és ezért Aljas Gonosztevő Trumpot – mint ennek „legveszélyesebb” kritikáját – módszeresen démonizálják. A műsor önigazolása szerint az „Achtung, Reichelt!” azért létezik, hogy kimondja azt, amit a német mainstream elhallgat.
2026. január 22., csütörtök
Csak hülyék vesznek szélturbinát
Neil Oliver: Túltolták, és már a látszatra sem adnak
Oliver a Óz, a csodák csodája allegóriáján keresztül írja le a mai világot: a „varázslók”, „boszorkányok” és „gyáva oroszlánok” valójában konformista politikusok, pénzügyi vezetők és intézmények, amelyek évtizedeken át félrevezették a társadalmakat. Szerinte a történelmi bűnök és kudarcok – háborúk, pénzügyi válságok, geopolitikai beavatkozások – mind következmények nélkül maradtak, ami elbizakodottsághoz vezetett.
Kiemelten bírálja a davosi megszólalásokat, különösen a nagy pénzügyi és politikai szereplők kijelentéseit. Példaként említi, hogy a globális elit most nyíltan elismeri: a megújuló energiaforrások nem képesek kiszolgálni a digitális gazdaság – adatközpontok, adatfeldolgozás – energiaigényét, miközben Európát éppen ezek nevében ipartalanították. Oliver ezt kettős mérceként értelmezi: az elitnek megbízható, fosszilis vagy nukleáris energia kell, a lakosságnak „jó lesz” az intermittens megoldás is.
Hasonlóan értékeli a „szabályalapú rend” nyílt relativizálását: szerinte most már kimondják azt, amit korábban tagadtak – hogy a nemzetközi jog és normák alkalmazása hatalmi érdekekhez kötött, és a globalizációt fegyverként használják. Oliver úgy látja, ez nem átmenet, hanem törés: a korábbi narratívák összeomlása.
Zárásként azt állítja, hogy az elit végzetes hibát követett el azzal, hogy „levette a maszkot”. Véleménye szerint a nyíltság nem erődemonstráció, hanem lelepleződés: megmutatta a rendszer erkölcsi ürességét és korlátait. Oliver konklúziója szerint a hatalom túl messzire ment, és ezzel saját legitimitását ásta alá.
Berlin megtagadta a kárpótlást a leningrádi ostrom túlélőitől
Berlin, Moszkva, 2026. január 22. csütörtök (MB)
A német kormány megtagadta a kárpótlást a nácik II. világháborúban Leningrád ellen elkövetett ostromának túlélőitől. Nemzetgyilkos Gonosz Merz kormánya csak a zsidó túlélőket hajlandó kárpótlásban részesíteni – tudatta csütörtökön az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Oroszország 2024. márciusban szólította fel Berlint, hogy népirtásnak ismerje el a náci Németország 1941. szeptember 8.-1944. január 27. között elkövetett háborús bűntettét, melynek másfél millióan estek áldozatául, és fizessen kárpótlást a 872 napig tartó ostrom túlélőinek.
A német kormány ezt megtagadta, és különféle kifogásokkal és ürüggyel csak a zsidóknak hajlandó kárpótlást fizetni.
A történetírás a világtörténelem legvéresebb és legpusztítóbb ostromaként jegyezte fel a 2 éven és 4 hónapon át tartó leningrádi ostromot, a hitleri Németország Szovjetunió elleni agressziójának barbár epizódját +++
Kiadta: Magyar Békekör
Világrend-váltás a felszín alatt
A Pluralia Dialogos műsorában Hall Gardner és Alex Krainer a globális világrend gyors átalakulását elemzik. Kiindulópontjuk, hogy a második világháború utáni nyugati dominanciára épülő rendszer kifulladóban van, miközben egy új, többközpontú – vagy inkább „egyenetlen policentrikus” – struktúra formálódik. A folyamat azonban nem békés: párhuzamosan zajlik minden idők legnagyobb fegyverkezési versenye, miközben a gazdasági fronton a BRICS-bővülés nyílt kihívást intéz az amerikai hegemónia ellen.
Gardner hangsúlyozza, hogy a New START nukleáris fegyverzetkorlátozó szerződés lejárata, az új közepes hatótávolságú rakéták telepítése és az amerikai–orosz–kínai bizalmatlanság együtt rendkívül veszélyes helyzetet teremt. Szerinte Trump külpolitikája kaotikus és provokatív: vámokra, nyomásgyakorlásra és katonai fenyegetésre épít, miközben aláássa a szövetségesi bizalmat, és nem kínál koherens alternatívát az amerikai visszalépés menedzselésére.
Krainer ezzel szemben azt állítja, hogy a látszólagos zűrzavar mögött módszer van: Trump valójában a régi, brit központú globális struktúra lebontásán dolgozik, és hallgatólagos koordináció zajlik Oroszországgal és Kínával. Értelmezése szerint a venezuelai Maduro eltávolítása, az Irán körüli „majdnem háborúk”, valamint számos látványos konfliktus inkább megelőző vagy elterelő manőver, semmint klasszikus rezsimváltási kísérlet. Krainer külön hangsúlyozza a nemzetközi szervezetek, offshore pénzügyi hálózatok, drog- és fegyvercsempész struktúrák szerepét, amelyek szerinte a régi rend „mély infrastruktúráját” alkotják, és amelyekkel szemben Washington most lépéseket tesz.
A vita során felmerül egy titkos „Jalta II.” lehetősége is: egy informális nagyhatalmi megállapodás az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között, amely új érdekszférákat és együttműködési kereteket jelölne ki, miközben Európa háttérbe szorul. Gardner szkeptikus: szerinte Trump következetlensége, a fegyverkezési nyomás és a Kína-ellenes politika könnyen kisikláshoz vezethet. Krainer viszont úgy látja, hogy a végkimenetel inkább a régi rend csendes lebontása, mintsem egy nyílt világháború.
A beszélgetés végkövetkeztetése óvatos: a világrendváltás ténye alig vitatott, de hogy az együttműködésen alapuló, stabil policentrikus rendszer vagy egy merev, konfliktusokkal terhelt új korszak következik-e, az még nyitott kérdés. A felszín alatti alkuk és a látható krízisek közti feszültség dönti el, merre billen a történelem.