Ali
Akbar Farazi, az iráni Kereskedelmi, Ipari, Bányászati és
Mezőgazdasági Kamara nemzetközi ügyekért felelős helyettes elnöke
szerint olasz olajipari vállalatok vezetői érkeznek Teheránba, hogy
megállapodást kössenek a kitermelésről.
Farazi
elmondása szerint az ENI olajipari vállalat vezetői – egy nagyobb
üzleti delegáció részeként – már kedden Teheránba érkeznek. A
cégvezetők egy a külügyminiszter, Paolo Gentiloni által vezetett magas
rangú delegáció tagjaiként utaznak Iránba, hogy megállapodjanak a Fars
régió gázmezőinek és a Darkhoein olajmező infrastruktúrájának
fejlesztéséről.
Farazi
emellett arról is beszámolt, hogy a SACE biztosító cég, valamint a
hitelképes olasz bankok, de autóipari és gyógyászati cégek delegáltjai
is Teheránba érkeznek.
Az ENI
vezérigazgatója először áprilisban a Financial Times-nak adott interjú
során számolt be arról, hogy a szankciók eltörlése után befektetéseket
kezdenének Iránban. Claudio Descalzi 2014 végén személyes megbeszélést
folytatott az iráni olajügyi miniszterrel, majd megkezdődött a
szankciók eltörlése utáni együttműködés előkészítése.
Május
első hetében amerikai olajipari vállalatok vezetőiből álló delegáció
érkezett Teheránba, ahol megbeszéléseket folytattak az olajügyi
minisztérium illetékeseivel a kitermelési engedélyek megszerzéséről.
Irán helyettes olajügyi minisztere az amerikai delegáció látogatása
után jelentette be, hogy a nyugati országok feloldhatják a szankciókat,
és a közeljövőben megjelennek Iránban a főbb amerikai olaj- és
gázipari cégek. Ez volt az első, arra vonatkozó nyilvános bejelentés,
hogy az Irán elleni szankciók faloldásra kerülhetnek, ami rávilágított
arra, hogy az atomprogram kapcsán valós megállapodásra csak akkor
kerülhet sor, ha Irán a kitermelt olajat és földgázt a nyugati
országokba exportálja, és a kitermelésben nyugati cégek vesznek részt.
http://hidfo.ru/2015/08/olasz-olajipari-cegek-is-megkezdik-a-kitermelest-iranban/
http://hidfo.ru/2015/08/olasz-olajipari-cegek-is-megkezdik-a-kitermelest-iranban/