Jean-Maurice Ripert, Franciaország moszkvai nagykövete a RBK orosz napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy az Európai Uniónak szüksége van Moszkvára a térség stabilitásának biztosításában.
A nagykövet kifejtette, hogy Oroszország Európa része, emiatt részt kellene vegyen az európai kontinens biztonságának garantálásában. “A globalizáció eljutott arra a szintre, ahol az oroszok meg kell értsék, hogy egy Európa nélküli világnak nincs értelme”, ugyanakkor az európaiaktól is elvárható lenne, hogy megértsék, Moszkva nélkül nincsen biztonságos és fenntartható Európa.
“Oroszország és Franciaország együttműködésének több évszázados hagyománya van, és ezt a hagyományt nem szabad feladni.”
Ripert nyilatkozata szerint “bár voltak háborúk, összességében a két ország együtt harcolt Európa függetlenségéért”, amire a jelenkorban is egyre nagyobb szükség lenne.
A nagykövet kijelentése ugyanakkor nem újszerű az utóbbi hónapok francia külpolitikájában. Laurent Fabius francia külügyminiszter június 4-én, egy az Iszlám Állam elleni harc kapcsán rendezett nemzetközi konferencián kijelentette, hogy az európai országok erőtlenek és nem tudtak látványos eredményt elérni a terrorizmus elleni harcban, emiatt szükségessé vált, hogy az Európai Unió Oroszországtól kérjen katonai segítséget. Fabius szerint Moszkva is katonai segítséget kellene biztosítson a szíriai helyzet rendezésére, ellenkező esetben az európai országok nem tudnak felülkerekedni az Iszlám Államon, és Damaszkuszban a terroristák hatalomra juthatnak.
A külügyminiszter akkor a nyugati koalíció közös beavatkozása kapcsán kifejtette, hogy amióta az Egyesült Államok támogatja a mérsékelt ellenzéket az Asszad-kormánnyal szemben, és a nyugati koalíció is támogatja ezeket a csoportokat, minden közös törekvés ellenére a terrorszervezet ereje a sokszorosára nőtt. A külügyminiszter szerint fennáll a lehetősége annak, hogy Szíria egészét ellenőrzésük alá vonják a terroristák, ha az Európai Unió nem mutat hajlandóságot arra, hogy Oroszországgal együtt cselekedjen a helyzet rendezése érdekében.
A június 4-én, Párizsban megrendezett találkozón John Kerry amerikai külügyminiszter egy balesetre hivatkozva nem vett részt.

http://hidfo.ru/2015/08/francia-nagykovet-europanak-szuksege-van-moszkvara-a-biztonsagpolitikaban/