Ali Akbar Farazi, az iráni Kereskedelmi, Ipari, Bányászati és Mezőgazdasági Kamara nemzetközi ügyekért felelős helyettes elnöke szerint olasz olajipari vállalatok vezetői érkeznek Teheránba, hogy megállapodást kössenek a kitermelésről.
Farazi elmondása szerint az ENI olajipari vállalat vezetői – egy nagyobb üzleti delegáció részeként – már kedden Teheránba érkeznek. A cégvezetők egy a külügyminiszter, Paolo Gentiloni által vezetett magas rangú delegáció tagjaiként utaznak Iránba, hogy megállapodjanak a Fars régió gázmezőinek és a Darkhoein olajmező infrastruktúrájának fejlesztéséről.
Farazi emellett arról is beszámolt, hogy a SACE biztosító cég, valamint a hitelképes olasz bankok, de autóipari és gyógyászati cégek delegáltjai is Teheránba érkeznek.
Az ENI vezérigazgatója először áprilisban a Financial Times-nak adott interjú során számolt be arról, hogy a szankciók eltörlése után befektetéseket kezdenének Iránban. Claudio Descalzi 2014 végén személyes megbeszélést folytatott az iráni olajügyi miniszterrel, majd megkezdődött a szankciók eltörlése utáni együttműködés előkészítése.
Május első hetében amerikai olajipari vállalatok vezetőiből álló delegáció érkezett Teheránba, ahol megbeszéléseket folytattak az olajügyi minisztérium illetékeseivel a kitermelési engedélyek megszerzéséről. Irán helyettes olajügyi minisztere az amerikai delegáció látogatása után jelentette be, hogy a nyugati országok feloldhatják a szankciókat, és a közeljövőben megjelennek Iránban a főbb amerikai olaj- és gázipari cégek. Ez volt az első, arra vonatkozó nyilvános bejelentés, hogy az Irán elleni szankciók faloldásra kerülhetnek, ami rávilágított arra, hogy az atomprogram kapcsán valós megállapodásra csak akkor kerülhet sor, ha Irán a kitermelt olajat és földgázt a nyugati országokba exportálja, és a kitermelésben nyugati cégek vesznek részt.


http://hidfo.ru/2015/08/olasz-olajipari-cegek-is-megkezdik-a-kitermelest-iranban/