2015. január 17., szombat

Orosz-ukrán hírek

Oroszország

Az orosz kormány hivatalos levélben kérte a francia kormány nyilatkozatát: átadják-e a két, még 2011-ben megrendelt és kifizetett Mistral-osztályú hajót, s ha igen, mikor?
A harci helikopterek üzemeltetésére is alkalmas VLAGYIVOSZTOK és SZEVASZTOPOL sorsa az orosz kormány és hadsereg ukrajnai beavatkozása óta bizonytalan. Hosszas vívódások és erős NATO-nyomás után François Hollande francia elnök 2014 november 25-én jelentette be, hogy a két hajót előre meg nem határozott ideig nem adják át Oroszországnak. A jelenlegi francia álláspont szerint Oroszország csak akkor kaphatja meg a két, partraszállítást támogató hajót, ha Ukrajnában működő tűzszünet jön létre az ukrán kormány és az orosz politikai, anyagi és katonai támogatással működő kormányellenes erők között, illetve Ukrajna és Oroszország politikai tárgyalásokon dönt a kelet-ukrajnai helyzet megoldásáról. A szerződésre vonatkozó svájci jog szerint 180 napos felfüggesztés után van lehetőség az üzlet felbontására.

Ukrajna
Az ukrán parlament még csütörtök délelőtt jóváhagyta Petro Porosenko ukrán elnök ez évre szóló részleges mozgósítási rendeletét. Idén három hullámban január vége és augusztus között összesen mintegy 200 ezer hadköteles állampolgárt készülnek mozgósítani, valamint 40 ezret készülnek behívni rendkívüli katonai szolgálatra. Ezzel együtt ismét tartalékos állományba helyezik vissza azokat, akiket a tavaly márciusban kezdődött első mozgósítás során hívtak be. A hivatalából eltávolított oroszbarát volt elnök, Viktor Janukovics híveiből álló Ellenzéki Blokk nem támogatta a mozgósítást.
A kelet-ukrajnai hadműveletet koordináló, közvetlenül az államfő alá rendelt RNBO vezetőjének információi szerint az ukrán határ mentén Oroszország 300 harckocsit, 1800 páncélozott harcjárművet, több mint 750 tüzérségi fegyverrendszert - köztük rakéta-sorozatvetőket -, valamint 360 katonai repülőgépet és helikoptert vont össze. A tisztségviselő nem zárta ki, hogy Moszkva nagy kiterjedésű, „kontinentális háború” kirobbantására készül az orosz fegyveres erőknek a kelet-ukrajnai támadóműveletekben való aktív részvételével.

Turcsinov arról tájékoztatta a parlamenti képviselőket, hogy jelenleg folyamatban van a kelet-ukrajnai övezetben szolgáló zászlóaljak olyan katonákkal való „feltöltése", akik harctéri tapasztalatokat szereztek az ország területén végrehajtott rendszeres rotációk során. Szavai szerint ebben a helyzetben két alapvető forgatókönyv megvalósulását tartja lehetségesnek. Az egyik szerint kiújulnak a széles körű harci cselekmények és az ukrán erők elleni támadások az orosz hadsereg aktív részvételével, s ez teljes körű és nagy kiterjedésű „kontinentális háborúhoz” vezethet.

Az események alakulásának másik lehetséges változata véleménye szerint az, hogy „Kreml továbbra sem hagyja stabilizálódni a helyzetet Ukrajnában", a szakadárok támadásai felerősödnek, és a szembenállás hosszan tartó fegyveres konfliktussá alakul, ami kimeríti Ukrajna gazdasági, katonai, lelki, pszichológiai potenciálját, megteremtve ezáltal az előfeltételeit Moszkva azon céljának teljesüléséhez, ami nem más, mint „Ukrajna államiságának és függetlenségének megsemmisítése”.


Hírfigyelő Szolgálat

PÁRIZSBAN AMERIKAI MEGRENDELÉSRE GYILKOLTAK

CIA - MOSSAD - FRANCIAORSZÁG - ISZLÁM ÁLLAM (ISIS)

A PRESSTV 1-SŐ CIKKE A FRANCIA SZÉLHÁMOSSÁGRÓL
A legutóbbi terrortámadás Párizsban egy csalás volt, bár az Iszlám Államról volt szó - mondta Jack Lindblad, a California szenátus jelöltje. Lindblad elmondta a Press TV-nek kedden, hogy a halálos támadás a Charlie Hebdo szatirikus hetilap és egy szupermarket ellen "nem vallási” okokból történt, hanem ennek kitervelői az USA és a Moszad volt, aminek a célja és a háttere az volt, hogy az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu "hatalmon” maradjon. "Ez azt jelentette, hogy Európának Netanjahu megmutatta lefelé tartva a hüvelykujját." Lindblad említett egy menekülő autót amit „otthagyott” a Moszad ügynöke készen állva, hogy a lövöldözők azzal eltávozzanak a karikaturisták irodájából. Egy második „menekülő autótban" az egyik terrorista pedig otthagyta az útlevelét "szándékosan”. Pont úgy mint 9/11 esetében láthattuk, amikor ott is „megtalálták” a támadók személyazonosító igazolványait. A jelzések azt mutatják, hogy ez a támadás hamis zászló módjára történt. Lindblad azt is megemlítette, hogy a párizsi felvonulás milliói elítélték a támadásokat, a világ vezetőinek részvételével, ahol Netanjahu középre vetette magát, ahol legjobb volt a fotózási lehetőség. Pedig "nem szívesen látott vendég" volt ott Bibi. Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadók azt tanácsolták Barack Obama elnöknek, hogy jobb ha ”távol marad” erről a felvonulásról. Lindbald azt is elmondta, hogy megkérdőjelezi a hitelességét ezeknek a támadásoknak. (részlet) Kép: Netanyahu örjöng, hogy Izrael háborús bűneit a Hágai Bíróság elé vitték a palesztínok, most már Amerika is üvölt emiatt...

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1rizsban-amerikai-megrendel%C3%A9sre-gyilkoltak


Miért ölték meg a francia rendőrök a két muzulmán gyilkost? Amikor ezeket élve is el lehetett volna fogni. Azért ölték meg őket, mert ők lefizetett bérgyilkosok voltak és semmit sem tudtak arról, hogy mi van a tettük hátterében és őket milyen célokra használják föl. A halottak nem tudnak beszélni, de a tettek tudnak beszélni, amelyek a terror megrendelőihez vezetnek.
Az alábbi cikk is ezt feszegeti. Kép: a Huffpost hozta címlapján ma, hogy a 2001-es WTC támadások dokumentumaiból sokat eltüntettek...

A PRESSTV 2-DIK CIKKE A FRANCIA SZÉLHÁMOSSÁGRÓL
A Fehér Ház egykori tisztviselője szerint a január 7-i terrortámadást, ahol 12 halálos áldozat volt Párizsban, ezt magasan képzett speciális erők csinálták, akik az Egyesült Államokból jöhettek. Ezt nem a két "kétbalkezes" testvérek csinálták, akiket később megölt a francia rendőrség. Dr. Paul Craig Roberts, aki helyettes államtitkár volt az US Treasury Departmentben a Reagan-kormányzat alatt és társszerkesztője a Wall Street Journalnak. Egy cikket publikált kedden ahol azt mondta, hogy a gyilkosságokkal gyanúsítottak kétbalkezesnek és szakszerűtlennek tüntek. Olyan ez, mint két különböző ember. " Azon töprengett, vajon ezek úgynevezett iszlám terroristák voltak? Akik "készek meghalni” a támadásban is? Ez a két „szakember”, aki gyilkolt a Charlie Hebdo-nál, nem volt elszánt, mert elmenekültek és ez sikerült nekik, ez egy csodálatos képesség. Az erőszakos események ahogy áradtak, beleértve a támadást ia, az ellentmondásos Charlie Hebdo magazinnál, ahol legalább 17 ember halt meg, ez mind gyanús volt. Két nappal azután, hogy Charlie Hebdo támadást megcsinálták, Said és Cherif Kouachit megölték, miután egy nyomdai műhelybe szorultak. Dr. Roberts kijelentette, hogy a terrortámadás Párizsban volt, azt minden bizonnyal a CIA közreműködésével történt, a francia hírszerzés béna volt. Mivel az amerikai kémhivatalnak több ellenőrzési joga van a francia hírszerzésben, mint a francia elnöknek. Becsapta az amerikai média a közvéleményt, az újságírói objektivitás mellőzésével. Mert propagandaminisztérium működik Washingtonban. A legolvasottabb amerikai újságíró bírálta az amerikai állampolgárokat a hiszékenységük miatt, mondván, az amerikaiakat szánalmasan félretájékoztatják. A kormány a sikeresen agymosott amerikaiakat megfosztotta attól a képességtől, hogy felismerjék az igazságot. Ő is megkérdőjelezte a 2001-es támadásokat, ahol körülbelül 3000 ember halt meg az Egyesült Államokban. "Ha hiszünk a hivatalos történetben”, akkor ezt a támadást 19 muszlim csinálta, nagyrészt szaúdiak. Anélkül, hogy bármely kormány vagy titkosszolgálat támogatását élvezték volna. Ezek a muzulmánok túljártak mind a 16 amerikai hírszerző ügynökség eszén. Ezek az állítólagos muzulmán figurák olyan csodálatos képességgel rendelkeztek, hogy az USA Nemzetbiztonsági Tanácsot, Dick Cheneyt és minden a neokonzervatív magas pozíciójó vezetőt, az egész amerikai kormányt és a repülőtéri biztonsági szolgálatot, a hírszerző szolgálatokat, a NATO-t és az Izrael-i Moszadot is meg tudták téveszteni – mondta az újságíró. (részlet)
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1rizsban-amerikai-megrendel%C3%A9sre-gyilkoltak-0

A génipar bizarr jövője

Az elmúlt években láthattuk, hogy miként fejlődnek a modern technológiák, mint a 3D-s nyomtatás, az egyszerű téridomok nyomtatásától, egészen a műanyag fegyverek, lakások vagy műszervek előállításáig. Elképesztő látni, hogy amihez egykor egy egész gyárkomplexum kellett, dolgozókkal, bérszámfejtőkkel és éjjeliőrökkel, ma előállítható az ember íróasztalán. Nem kérdés, hogy ez a technológia alapjaiban változtatja meg az életünket, de vajon milyen irányban?
A 3D-s nyomtatás csupán egyetlen példa. Számos más terület létezik, ami „demokratizálhatja” a világot, függetlenül attól, hogy mit gondolunk erről. Ilyen például a gyógyszergyártás vagy az energia előállítás. Ki ne akarna egészségügyi önállást vagy függetlenséget az áramszolgáltatóktól? Más kérdés persze, hogy ezek a technológiák szolgálhatják-e valaha a kisemberek érdekeit vagy csupán az elit hatalmát fogják erősíteni.
Van egy terület azonban, amire kevesen gondolnak, illetve laikusként eszünkbe sem jut, hogy a fenti technológiák közé soroljuk. Ez a génmódosítás. Mi lenne, ha hamarosan bárki hozzájuthatna a génmódosításhoz szükséges eszközökhöz és akár hobbiszinten művelhetné ezt a sokat vitatott eljárást?
Azonban még mielőtt bármelyikünknek alkalma lett volna elgondolkozni egy ilyen eszköz etikusságán, a berendezés megvalósult.
A Ray Kurzweil és Peter Diamandis által alapított és a Google-hoz hasonló megacégek által finanszírozott Szingularitás Egyetem bemutatta az eszközt, amivel több millió DNS-t lehet előállítani az alapoktól, tehát nem meglévő molekulákat módosítani, hanem újakat létrehozni. A feltalálók úgy gondolják, hogy az eszköz igazi „fogyasztói termékké” válhat.
Öveket becsatolni! Az ego és az önhittség klinikai példái következnek (angol nyelven). (Tekerd át az első két percet, ha nem vagy kíváncsi Ray Kurzweil ömlengésére a Szingularitásról.)
Röviden és közérthetően összefoglalva az eljárást: A DNS szálban található A, T, G és C bázispárokat a videóban látható üvegekből töltik az első berendezésbe. Az elkészült DNS szálak 20%-a tekinthető hibamentesnek. Ezeket egy mikroszkopikus felbontású kamera segítségével kiszűrik. A nyomtató már csak a hibátlan DNS ‘molekulákkal’ dolgozik, amelyekből másodpercenként 100 darabot képes nyomtatni. A nyomtató több DNS-t állít elő egyetlen futtatás során, mint amennyit az egész világon összesen létrehoznak egy egész év alatt.
A riportból kiderül, hogy magasröptű ötletek egész sorával rendelkeznek a találmány felhasználását illetően, mint például, hogy visszahozzák a dinoszauruszokat, életet „állítanak elő” mesterségesen vagy kiküszöbölik a születési rendellenességeket.
Austen Heinz, a Cambrian Genomics alapítója, a berendezés feltalálója szerint bármilyen élő anyagot képesek lesznek előállítani, segítségével bárki géntervezővé válhat és úgy gondolja, hogy a szintetikus DNS-é a jövő.
Sajnos a feltalálókban még csak fel sem merül, hogy milyen következményekkel járhat az emberi vagy a földön található bármilyen egyéb génállomány megbolygatása. Végtére is „csupán” az élet alapjairól beszélünk! Miért óvatoskodjunk?
Úgy vélik, hogy simán átadhatják a teremtés „kulcsát” bármilyen jöttmentnek, aki megengedheti magának, hogy megvásárolja a berendezést és még csak el sem gondolkoznak azon, hogy ez jó ötlet-e.
A találmány segítségével tehát bárki, akinek elég pénze van és tanult genetikát, bármilyen genetikai kotyvalékot előállíthat. Például keresztezhet növényeket és állatokat vagy új vírusokat hozhat létre. És akkor még csak azt említettük meg, amit szándékosan állítanának elő, de mi van a tévedésekkel és balesetekkel? Röviden, ez a berendezés magát az életet változtathatja meg a Földön, támogatói pedig úgy kezelik, mint bármilyen más internetes startup-ot.
Félreértés ne essék, nem az új technológiák ellen beszélek úgy általában. A 3D-s nyomtatás remek eszköz lehet az emberiség szolgálatában, de meg kell értenünk, mi történhet, ha egy ilyen újítás rossz kezekbe kerül, márpedig ilyen kezekből bőven akad azok körében, akik megengedhetik maguknak, hogy megvásárolják.
A DNS nyomtató esetében is elmondhatjuk, hogy egyrészt rendelkezik azzal a potenciállal, hogy kihúzza a szőnyeget a nagy biotechnológiai cégek alól, akik jelenleg monopóliumot élveznek a génmódosítás terén, de ugyanakkor olyan szellemet szabadíthat ki a palackból, amit emberi erővel már soha többé nem lehet visszacsalogatni.
Forrás: The Daily Sheeple

Politikai eszköz a nyugati hitelminősítő

A Fitch Ratings stabilról negatívra változtatta a Görögországra vonatkozó hosszú-távú pénzügyi előrejelzését, amiért ebben a hónapban az ország parlamenti választásokat tart, és Athénban is teljes külpolitikai fordulat várható. A Fitch pénteki közleménye szerint "a jelenlegi politikai bizonytalanság fokozza a Görögország hiteltörlesztői megbízhatóságára leselkedő kockázatokat".
Az előrejelzés szerint a január 25-én tartott országgyűlési választások bizonytalanná teszik a görögországi politika irányát, fokozzák a "pénzügyi nehézségek" megjelenésének kockázatát, és azzal fenyegetnek, hogy az ország újra recesszióba süllyed.
Hídfő.net.ru | Fitch Ratings
A hitelminősítő "előrejelzése" egy önbeteljesítő jóslat, a befektetők éppen amiatt menekülnek az országból, mert azt az elemzők egyre kockázatosabb befektetési környezetnek minősítik. A Fitch döntése önmagában is tőkekivonást idéz elő Görögországban, ami csökkenti Athén anyagi mozgásterét. Ezzel egy olyan helyzet áll elő Görögországban, hogy a kormány források nélkül marad, amiből csak úgy tud kikeveredni, ha a görög politika a nyugat számára kedvező irányt vesz (a Fitch szerint a görög politika irányával van gond), mert abban az esetben a befektetőket a korábbinál pozitívabb elbírálással újra visszaküldenék Görögországba, és javulna a kormány anyagi mozgástere.
Tetten érhető, hogy a nyugati hitelminősítő intézet ez alkalommal is politikai eszköz szerepét tölti be. Ha Görögország keleti nyitást hajt végre, a befektetők hanyatt-homlok menekülése lesz a szakmai ajánlás, hogy a kormány pénz nélkül maradjon. Abban az esetben minden, a keleti nyitással összefüggő projektet Oroszország maga kell hitelezzen (mert Athén nem tudná miből finanszírozni), a nyugatbarát hazai sajtó pedig démonizálni tudja a kormányt, amiért orosz hitelt vesz fel és "eladósítja az országot".

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/17/politikai-eszkoz-nyugati-hitelminosito

Donbassz hírei

Anatolij Liszenko tegnap este azzal kívánt nyugodalmas jóccakát Nyalókakirálynak és udvartartásának, hogy Donbasszba betört egy orosz tankoszlop. Három kilométer hosszan kígyózik Gorlovka táján a mintegy 120 tankból álló iszonyat. Kétség nem férhet hozzá-riogatta tovább az egybegyűlteket Liszenko, hogy “a zoroszok” rontottak rá ismét Maradék-Ukrajnára! Mármint az orosz hadsereg személyesen.
lisze
(Ha ez így lenne, akkor lehet hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter-akinek érvényes “meghívója” van a kijevi főügyészségtől-úgy döntött, hogy hétfőn eleget tesz az “invitációnak”! És hozza magával a személyes poggyászt is!)
jön
Szóval Liszenko megint a frászt hozta Valcmanékra. A héten már másodszor. Mert ugye már a donyecki reptéren orosz (“Чебурашка”) “Cseburaska” szörnyeket is vízionált.
cseb cseb1
Márpedig ez a “Cseburaska” rettenetes egy jószág! Persze nem volt ilyen a reptérnek a közelében sem-meg úgy általában sem volt ilyesmi Donbasszban-de a hű alattvalókat kellően lehetett vele rettegtetni!
“A zoroszhadsereg” nyomait sem látni egyébiránt Donbasszban-ahol amúgy Nyalókakirály latorhadserege már csak védekezésre összpontosít, és a civil lakosság pusztítására. A latortüzérség intenzív működésének katonai jelentősége a nullával egyenlő, viszont vad dühvel lövik a városokat és a falvakat.
rom
Donyecket legújabban nyugati-délnyugati irányból ostromolja a bűnbanda tüzérsége. (Марьевкa)Marjevkából, (Новомихайловкa)Novomihajlovkából és (Красногоровкa)Krasznogorovkából lövik a város “Petrovszkij” és “Kirov” kerületeit. Északnyugat felől (Пески)Peszkiből, (Водяново)Vodjanovoból, (Опытноe)OPitnojéból és (Авдеевк)Avgyejevkából pedig “Kujbisev” és “Kalinyin” kerületeket lövik.
kara
Nem maradnak ki a bérgyilkosok “áldásaiból” Donyeck elővárosai-(Ясиноватя)Jaszinovataja és (Макеевкa)Makejevka-sem. Ma reggelre csak Donbassz ezen részén mintegy harminc ártatlan civil halt bele a tüzérségi terrorba. Megjegyzésre méltó, hogy Peszki-felől érezhetően csökkent a latortüzérség működése. Már csak a település Donyeckkel ellentétes oldalán lévő latorütegek tudnak működni, hiszen a Donyeck-felőli oldal martalócállásait a népköztársaságiak felszámolták, és a miliciák rohamcsapatai egyre közelebb vannak-tartósan-Peszkihez.
A donyecki repülőtér kifutóját lövi tegnap este óta a valcmanista bűnbanda. A reptéren a milicia állítása szerint egyetlen élő kijevi martalóc sincs! Az éjjel a sebesülteket összeszedték, és kivitték őket.
(Марьинкa)Marinykánál ma reggelig heves harcok dúltak. Elég rosszul áll a latorhorda szénája Marinykánál. Tüzérségi eszközeik túlnyomó része megsemmisült, utánpótlásuk nincs. Donyecket innen már nem tudják lőni.
(Александровкa)Alekszandrovkánál a városkától nyugati irányban lévő valcmanista fészkeket a népköztársaságiak hajnalra megsemmisítették.
ösv
Donbasszi “Ho Si Minh-ösvény”
Gorlovkától északi-északnyugati irányban aprócskább “tankcsata” volt mára virradóan. Ebben csak latortankok vettek részt! A milicistáknak CSAK RPG-ik voltak. Az eredmény nem is lehetett kérdéses. Három latortank pusztulása láttán a többi nem kísérletezett tovább a Gorlovka-felé araszolással. Ebben a csatában két milicista elesett. Gorlovkától Északkeletre viszont ma hajnalban heves harcok kezdődtek (Доломитное)Dolomitnoje-térségében. A népfelkelők tüzérségi előkészítés után megtámadták a latorhorda állásait. (Травневое)Travernojét viszont tegnap késő estére teljesen megtisztították a martalócoktól. Temetésükről később intézkednek! Valcman halottainak tekintik őket.
A gyjebalcsevoi katlan fölszámolása-ha szabad ezt a kifejezést használni-megkezdődött. Ma már (Новоорловка)Novoorlovka és (Шевченко)Sevcsenko települések felszabadítása a cél. Nyikisino pribékjeinek helyzete mára már kilátástalanra zsugorodott. Némi haladékot talán az jelenthet számukra, ha a népköztársaságiak “hétvégi üzemmódra” váltanak. Ennek pillanatnyilag semmi jele.
(Первомайск)Pervomajszk határában kora hajnalban aktivizálta magát a népfelkelők tüzérsége. Ez viszont nagyon meglepte, mi több igencsak rosszul érintette a (Станицa Луганскa)Sztanyica Luhanszka-környéki valcmanista pribékeket.
(Орехово-Донецкий)Orehovo-Donyeckij és (Крымск)Krimszk térségében a népfelkelők elbirtokolták Nyalókakirály Donbasszba küldött új technikai felszerelésének igencsak tekintélyes hányadát.
(Счастье)Szcsasztyjéból a milicia tüzérsége rendkívül pusztító csapást mért egy latorelhelyezési körletre és technikai bázisra ma hajnalban. A valcmanisták vesztesége óriási.
A 31-es blokkposzt-környékén az éjjel kirobbant harcban viszont a jelentés szerint elesett legkevesebb tíz népfelkelő.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/17/donbassz-hirei-6/

Ezért kell nekimenni a nagyláncoknak?

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elemzése szerint Magyarországon túltelített az élelmiszerkereskedelmi piac, emiatt naponta átlagban több mint 50 üzlet zár be.
 

Az olcsót keresi a vevők, ezért mennek a nagyobb boltokba
Fotó: Shutterstock

A kamara adatai szerint 2013-ban az élelmiszerkereskedelemben 16 098 új üzletet nyitottak, 20 874-et zártak be, 2014. első félévében 7899 új boltot létesítettek és 9462 egységet szüntettek meg. Az MTI-nek nyilatkozó köztestület úgy becsüli, hogy a jövőben is nagyszámú élelmiszerkereskedelmi bolt megszűnésével lehet számolni, ami egyaránt érinti a hazai és a multinacionális láncokat, kereskedőket.
A kamara szerint a boltmegszűnés a hazai élelmiszerkereskedőket hatványozottabban fogja érinteni, tekintettel a jelenleg is meglévő versenyhátrányukra a multinacionális cégekhez képest. Elemzésében a multinacionális élelmiszerláncok versenyelőnyei közé sorolja a kamara egyebek között a kedvezőbb méretgazdaságosságukból származó 5-10 százalékos árelőnyt.
A multinacionális élelmiszerkereskedő cégek a külföldi nagy nemzetközi gyártókkal világszintű megállapodást tudnak kötni, ami forgalmuk mintegy 50 százalékát adja, és az ilyen beszerzés további 5-10 százalék árelőnyt biztosít számukra - hívja fel a figyelmet a kamara.
Az elemzés szerint a multinacionális élelmiszerkereskedelmi vállalatok számára versenyelőnyt jelent az is, hogy élni tudnak a beruházási és fejlesztési adókedvezménnyel, ebből olyan kényelmi szolgáltatást - például buszjáratok indítását - tudnak finanszírozni, amely növeli a hazai kereskedők versenyhátrányát.
Ugyanakkor az egy nézetméterre jutó bolti alkalmazotti létszám jelentősen alacsonyabb a Magyarországon működő nemzetközi élelmiszerkereskedelmi nagyvállalatoknál, nem elhanyagolható szempont, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok tevékenysége a belvárosi kisüzletek megszűnéséhez vezetett - hívja fel a kamara a figyelmet a piaci hatásokat elemezve.

Szabad Föld

Fjodorov: Görögország az EU-ból kilépéssel kivonhatja magát az orosz szankciók alól

Oroszország nem zárja ki annak lehetőségét, hogy eltörli az élelmiszeripari szankciókat Görögországra vonatkozóan, ha Görögország kilép az Európai Unióból. Ezt Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszter jelentette be.
Hídfő.net.ru | Nyikolaj Fjodorov
"Ez akkor következhet be, ha Görögország kilép az Európai Unióból. Ebben az esetben újjáépítjük a kapcsolatokat a független Görögországgal, amire alapvetően továbbra is partnerországként tekintünk."
Görögországban január 25-én tartanak országgyűlési választásokat, aminek kapcsán a nyugati sajtó is annak lehetőségéről beszél, hogy a választást követően kiléphetnek az EU-ból.
Hazánk számára szintén nyitott ez a lehetőség. Az Európai Unióból kilépés nem elszigetelődést jelent, hanem, hogy a kilépő tagállam független országként dönthet arról, milyen kapcsolatokat épít ki más országokkal. Az Európai Unió tagjaként mindezt nem tehetjük meg a nyugati nyomásgyakorlás kockáztatása nélkül. Magyarország függetlenségét szép lassan felszámolta az Európai Unió, mostanra már független külpolitikánk sincs, Brüsszel és Washington keményen megtorolja a kormány minden ezirányú próbálkozását. Ha Görögország kilép az Európai Unióból és újjáépíti kapcsolatait Oroszországgal, hazánknak követnie kell ezt a példát.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/17/fjodorov-gorogorszag-az-eu-bol-kilepessel-kivonhatja-magat-az-orosz-szankciok-alol

Az európai ötödik hadosztály

Bár milliók vonultak fel a múlt hétvégén a szolidaritás és az egység jegyében Franciaország-szerte, úgy tűnik, hogy az átlagembereket nem sikerült megnyugtatni a terrorveszélyt illetően. Elemzők szerint Marine Le Pen Nemzeti Frontjának további erősödése várható, ahogy ez 2012-ben a toulouse-i és montaubani támadások után is történt. A terrorcselekményeket követően előtérbe került a francia zsidóság helyzete is, amely évek óta egyre nagyobb fenyegetettségben él. Európa legnagyobb zsidó közössége a napokban is a „menni vagy maradni” dilemmával kénytelen szembesülni. A Hetek cikke.
Hiába a látványos demonstráció, úgy tűnik, a modern Franciaország legnépsze­rűtlenebb elnökének nem sikerült eloszlatni az emberek kételyeit és aggodalmait. Már másnap többen azt nyilatkozták a Reuters hírügynökségnek, hogy szerintük mindenki túl gyorsan felejt, és hogy a politikusok hamar vissza fognak térni a saját kis hatalmi harcaikhoz. Elemzők szerint a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen húzhatja a legnagyobb hasznot a tragikus eseményekből, aki már a tavalyi európai parlamenti választásokon is megelőzte Hollande szocialista pártját és a konzervatív UMP-t, Nicolas Sarkozy pártját. Le Pen egyébként egy, a párt honlapjára kitett videón úgy nyilatkozott: „Ideje, hogy a tagadást és a képmutatást félretegyék: az iszlám fundamentalizmus teljes elutasítását hangosan és tisztán kell hangoztatni.”a párizsi megemlékezésA párizsi megemlékezés
Wilders: a Nyugat háborúban áll az iszlámmal
A francia terrortámadások más országok politikai életét sem hagyták érintetlenül. A vérengzések után Hollandiában az iszlámellenes holland Szabadságpárt támogatottsága jelentősen megugrott: ha most tartanának választásokat, akkor a párt kapná a legtöbb szavazatot – több mint kétszer annyi voksot szereznének, mint amennyit a legutóbbi szavazáson. Vezetőjük, aki egyébként 24 órás védelem alatt áll, mert az iszlamisták kiemelt célpontjai között szerepel, megszólalt a terrorcselekményeket követően. Geert Wilders szerint a történtek azt bizonyítják, hogy a Nyugat háborúban áll az iszlámmal, és arra figyelmeztetett, hogy ha nem tesznek semmit, akkor náluk is ilyen támadások lesznek.
Kijelentésétől természetesen a holland miniszterelnök azonnal elhatárolódott. Mark Rutte azt mondta, soha nem használná a „háború” kifejezést, inkább úgy írná le a jelenlegi helyzetet, hogy olyan szélsőségesekkel küzdenek, akik egy hitet magyarázatként használnak fel támadásokhoz. Hollandiában azonban akadtak muszlimok, akik a saját házuk táján is söprögetnek. Rotterdam marokkói származású polgármestere a párizsi események kapcsán élő tévéműsorban nyomdafestéket nem tűrő szavakkal közölte, hogy azok a muszlimok, akiknek nem tetszik a szabadság, pakoljanak össze és menjenek el. Ahmed Aboutaleb egy imám fiaként nőtt fel Marokkó északi részén, majd 15 éves korában Hollandiába került. Újságíróként is dolgozott, majd 2008-ban a több mint 610 ezer lakosú Rotterdam első embere lett. Ő az első bevándorló, aki ilyen magas pozíciót tölt be Hollandiában. Kinevezése után az volt az üzenete a bevándorlókhoz, hogy ne viselkedjenek áldozatként, és ha nem akarnak integrálódni a társadalomba, akkor menjenek el.
Farage: Európának nincs bátorsága
Az Egyesült Királyságban a brit Függetlenségi Párt (UKIP) vezetőjének megjegyzései okoztak felzúdulást. Nigel Farage az Európai Parlamentben a Nyugat külpolitikáját és a tömeges bevándorlást is felemlítette a véres események okaiként. A UKIP első embere a legnagyobb problémának a gyengeséget nevezte meg: szerinte „Európának nincs bátorsága, és nem tudja meghatározni, hogy kicsoda”. A hibák között sorolta fel, hogy a kisebbségi közösségeknél olyan gyakorlatok felett hunytak szemet, amelyeket a társadalom más rétegeinél nem tűrtek volna el, valamint engedték, hogy gyűlöletprédikátorok elfogadhatatlan eszméket terjesszenek. Ennek eredményeképpen szerinte egy olyan ötödik hadosztály él a közösségekben, amely teljes egészében elutasítja az európai értékeket. Az unióellenességéről „hírhedt” politikus úgy véli, be kell ismerni a hibákat, és sokkal bátrabban kell kiállni a zsidó-keresztény kultúra mellett.
A UKIP-vezért mindezekért feszültség gerjesztésével vádolták és azzal, hogy politikai síkra terelte a tragikus eseményt. Nagy-Britannia első muszlim minisztere ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lehet elsiklani afölött, hogy a terroristák muszlimoknak nevezték magukat. Sajid Javid kulturális miniszter arra szólította fel a brit muzulmánokat, hogy tegyenek többet a szélsőségesség terjedése ellen.
Ankara vádaskodik
A francia terrortámadásoknak teljesen más visszhangjai voltak Törökországban. A török hatóságok egyrészt a francia hírszerzés mulasztásaira hívták fel a figyelmet. A Hürriyet török napilapnak egy forrás arról számolt be, hogy a török hírszerzés a kóserbolti támadó társát, Hayat Boumediene-t megtalálta az adatbázisában, és azonnal értesítette Párizst, hogy a nő január 2-án Törökországba érkezett. A franciák azonban állítása szerint további nyolc órán át ragaszkodtak ahhoz, hogy Boumediene a kóser boltban van. Csak nyolc óra eltelte után adták át Törökországnak a nő mobiltelefonszámát. Ennek alapján sikerült a nyomára bukkanni, és kideríteni, hogy Szíriába ment. A törökök azt is állították, hogy a francia hírszerzés nem adta át azoknak a teljes listáját sem, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam milicistái – Boumediene neve sem volt ismert előttük, ezért nem tudták letartóztatni vagy megfigyelni érkezésekor.  
Ankara azonban más jellegű vádaskodásokra is kihasználja a helyzetet. Bár eleinte a politikai korrektség jegyé­ben igyekeztek reagálni az eseményekre, és Ahmet Davutoglu miniszterelnök részt is vett a párizsi szolidaritási menetben, hamar kibújt a szög a zsákból. Recep Tayyip Erdogan elnök a héten már arról beszélt, hogy a Nyugat játszik az iszlám világgal, és arra figyelmeztette a muszlimokat, hogy legyenek éberek. Erdogan hangsúlyozta, hogy francia állampolgárok követnek el ilyen mészárlásokat, és muszlimok fizetik meg az árát. Az elnök az izraeli miniszterelnök ellen is kirohanást intézett. Mahmúd Abbász palesztin elnökkel való találkozója során azt kérdezte: „Hogy integethet Párizsban az az ember, aki Gázában 2500 embert ölt meg állami terrorizmussal?” De egyéb hajmeresztő összeesküvés-elméletek is terjednek a francia terrortámadásokkal kapcsolatban az országban. Ankara polgármestere például azt mondta, meg van győződve arról, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad áll a mészárlás mögött, amit azzal hozott összefüggésbe, hogy Franciaország nemrég elismerte a palesztin államot.
Izrael aggódik
Izraelben mindeközben gyászolnak és a francia zsidók helyzete miatt aggódnak. Már a francia sajtó sem mehet el szótlanul afölött, hogy milyen fenyegetettségben kénytelen élni Európa legnagyobb zsidó közössége. Bár a zsidó negyedek és intézmények védelmét megerősítették, a veszély koránt sem hárult el. Egy hatvanéves zsidó hölgy például a Le Monde francia lapnak elmondta, hogy hétköznapi életét a félelem jellemzi: fél kitenni a nevét a postaládára, fél a taxiban megadni a címét, és csak az életkora miatt nem hagyja el az országot. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy ha csak a túsz­ejtés történt volna, és a Charlie Hebdo ellen nem követtek volna el támadást, akkor valószínűleg nem lett volna ilyen társadalmi megmozdulás, ahogy ez a toulouse-i lövöldözés után is volt.
Hetek / Németh Csillag

Szcenáriók Budapestre és Kijevre a’la USA

A forgatókönyv is ugyanaz, és ugyanaz a forgatókönyv írója is: az USA!
Pontosan ugyanaz ismétlődött meg 57 és fél évvel később Kijevben (2014. február 20-án). A cél – miként 1956-ban Budapesten is – az volt, hogy az erőszakosan tüntetőket még inkább a hatalom ellen uszítsák. (Budapesten, miután kitüntették magukat, és híre ment, hogy már vér is folyt, a Rádiónál, az események már éppen kezdtek volna lenyugodni. Személyes emlékem: aznap reggel még mentek a villamosok, de délben már nem: gyalog kellett visszakutyagolnunk Rákospalotáról a Szent István körútig.) Tehát, ismétlem: A CÉL: A TÜNTETŐK/FELKELŐK (már lankadó) DÜHÉNEK ISMÉTELT FELSZÍTÁSA VOLT.
Kijevben tavaly már három hónapja tobzódott a fölfegyverzett náci csürhe, csatatérré változtatva az egész belvárost. Február 18-án Janukovics végre rászánta magát, hogy szétkergesse az államrend elleni fegyveres megmozdulást (és nem békés tüntetést – hol volt az már?!). Csörögtek a telefonok: külföldi politikusok, KÖZÖTTÜK PUTYIN (?!!!) kórusban zúgták: azonnal hagyja abba! Januk megrettent, visszarendelte a rohamrendőröket az utcáról (akik pedig a tér felét addigra már megtisztították). Viszont a jobbérzésű tüntető tömeg láthatta: az államfő nem kíván minden áron vért.
Aki viszont nem akart békét (plusz nyugati gazdái) – tudván, hogy 20-án négy külügyminiszter érkezik a városba, béketeremtés céljából – DÖNTŐ LÉPÉSRE SZÁNTÁK EL MAGUKAT: A KÖRNYEZŐ HÁZTETŐKÖN MEGJELENTEK AZOK A BIZONYOS ISMERETLEN FEGYVERESEK. (Mára ismertté vált – csak a legnotóriusabb hazudozók próbálják még mindig tagadni, hogy ismeretlen fegyveresek – és nem Janukovics titkosrendőrei – tüzeltek a tömegre. A TERV, UTÓLAG LELEPLEZŐDÖTT – ÁM AZ ALJAS PROVOKÁCIÓ – mint 1956. október 25-én nálunk is – ELÉRTE CÉLJÁT: MINDKÉT FŐVÁROSBAN FELLOBBANT A HARAG LÁNGJA, A HISZTÉRIA, A BOSSZÚVÁGY. MINDKÉT FŐVÁROSBAN RADIKALIZÁLÓDTAK AZ ESEMÉNYEK. Mindkét fővárosban, percekkel a legjobb indulattal is “érthetetlennek” nevezhető fegyveres provokáció után, fél órán belül már mindenki “tudta”, hogy “az ávósok / Janukovics “Berkutja” lőtt”.
Másnap Kijevben aláírták azt a megállapodást hatalom és ellenzéke között, melynek értelmében JANUKOVICS FOKOZATOS VISSZAVONULÓT HELYEZETT KILÁTÁSBA: egyebek mellett alkotmánymódosítást, új elnökválasztást (az eredeti az idén lett volna), a jogos sérelmek orvoslását, stb. OROSZORSZÁG AKKOR ÚGY VÉLTE: olyan KOMPROMISSZUMOS MEGOLDÁS SZÜLETETT, AMI MEGNYITJA AZ UTAT A BELPOLITIKAI VÁLSÁG BÉKÉS RENDEZÉSÉRE. (Óriásit tévedtek. És nagyon félek attól, hogy ugyanilyen ostoba, hamis illúziókban ringatják magukat most is – noha az ellenfélről azóta százszor is bebizonyosodott már, hogy háborúra, a Donbassz véres eltiprására készül, csak ez az elfogadható megoldás a számára, és semmiféle békében, semmiféle kompromisszumban nem érdekelt. Merthogy erre uszítják washingtoni uraik és parancsolóik).
Ahogy 1956. október 25-én is a Nyugat (főként az USA) semmiképpen sem volt érdekelt a magyarországi válság békés rendezésében. (Akárcsak Kijevben, béketeremtésre érkeztek a külföldi politikusok – nyilván a békés rendezésről szóló megbeszélésekre érkezett két magas rangú szovjet vezető: Szuszlov és Mikojan. Nota bene: A KOSSUTH TÉREN TÖRTÉNT LÖVÖLDÖZÉSRE AZT MEGELŐZŐEN KERÜLT SOR, HOGY A SZOVJET VENDÉGEK A PARLAMENTBE ÉRTEK VOLNA. (A vendégek védelmére kirendelt szovjet tankok voltak azok, amelyek már előbb a térre értek. És amelyek – felmérve, hogy mi folyik a téren (a lövöldözés, a pánik már tartott) – MEGFORDÍTOTTÁK ÁGYÚCSÖVEIKET, ÉS A TÉR HÁZAINAK TETEJÉT KEZDTÉK LŐNI. AHONNAN AZ ISMERETLEN FEGYVERESEK FOLYAMATOSAN LŐTTÉK A TERET, A TÉREN LÉVŐ TÖMEGET.
Hogy miért volt mindez? Igaza van annak a kommentelő társamnak, aki összefüggést lát a magyarországi történések, illetve Szuez között. EMLÉKSZÜNK: A SZUEZ ELLENI TÁMADÁS 1956. OKTÓBER 30-ÁN INDULT – az előkészületek tehát már nagyban folytak. És AKIK A SZUEZ ELLENI TÁMADÁSRA KÉSZÜLTEK, AZOKNAK IGAZÁN NEM VOLT ÉRDEKÜK, HOGY MAGYARORSZÁGON ELÜLJÖN A VÁLSÁG, ÉS A SZOVJETUNIÓ TELJES FIGYELME A SZUEZBEN VALÓ TÖRTÉNÉSEKRE TERELŐDJÖN.
A Kossuth téri sortűz POGROMHANGULATOT KELTETT, AMI LEHETETLENNÉ TETTE A VÁLSÁG BÉKÉS RENDEZÉSÉT. A KIJEV KÖZPONTJÁBAN ELDÖRDÜLT SORTÜZEK POGROMHANGULATOT SZÍTOTTAK FEL, MEGAKADÁLYOZANDÓ A BÉKÉS RENDEZÉST. A megállapodást ugyan másnap, FEBRUÁR 21-ÉN még aláírták (jelzem: számon kellene kérni a francia, a német, és a lengyel külügyminiszteren – akik ellenjegyezték a megállapodást -, hogy MIT TETTEK ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A MEGÁLLAPODÁS ELŐÍRÁSAI TELJESÜLJENEK? (Megmondom egyébként: semmit!). A lincshangulat azonban tovább folytatódott, és olyan magasságokba szökött, hogy Janukovics, saját életének és testi épségének védelmében jobbnak látta elmenekülni. Valóságos hajtóvadászat indult ellene: Harkovban még majdnem le is tartóztatták. Üggyel-bajjal tudott csak elvergődni a Krímbe, ahonnan azután az oroszok, a szevasztopoli támaszpontról, kimenekítették.)
1956. OKTÓBER 25. UTÁN A HARCOK IDŐSZAKA KEZDŐDÖTT EL BUDAPESTEN (amin az október 28-i tűzszünet sem segített: csak arra volt jó, hogy elérjék a szovjet csapatok kivonását. Amit követően szabaddá vált a gazda. Október 30: Köztársaság tér. November 1: többpártrendszer, a múlt visszatérésének kezdete. A kormány ENSZ /értsd: amerikai/ csapatokat hívott be /ami részéről öngyilkos lépésnek bizonyult/. November 3: /az államfői posztra kiszemelt/ Mindszenty József visszatért a hatalomba, leszámolást, az 1945 előtti korszakba való visszatérést helyezve kilátásba).
Az 1956-os provokáció mégsem érte el célját. A Szovjetunió villámgyorsan és manapság irigylésre méltó eréllyel (az interkontinentális ballisztikus rakétáinak bevethetőségére tett félreérthetetlen célzással), véget vetett a szuezi válságnak, majd, ezt követően, gyorsan lépett Magyarország kapcsán is. Sikerrel leküzdve mindkét, számára felállított kelepcét.
2014. FEBRUÁR 22-ÉN A PUCCS GYŐZÖTT – ÉS ÚJ, SOHA NEM LÁTOTT KESERVES KORSZAK, VÉRES POLGÁRHÁBORÚ KEZDŐDÖTT EL UKRAJNÁBAN. A kijevi amerikai nagykövetség (helytartóság) átvette az ország irányítását. Amerikai követelésre megindul a leszámolás a Donbasszban. Ukrajna aláírta a Társulási Megállapodást az EU-val – legutóbb pedig bejelentették Ukrajna tömbönkívüliségének megszüntetését (és Ukrajna elnyerte “Amerikának a NATO-n kívüli legfontosabb szövetségese” címet).
Hogy ez mihez vezet – még nem tudni. Ám mind többen mondják: ha a Nyugat még tovább, még sokáig feszíti a húrt, megtörténhet, hogy Oroszország – látva, hogy a maximálisnál és a kelleténél is nagyobb jóindulatával csak rútul visszaélnek – indokot kap, és rászánja (végre) magát, hogy kemény kézzel tanítsa móresre a magukról végképp megfeledkezett háborús gyújtogatókat. (Bár már látnánk!)
Csikós Sándor