A forgatókönyv is ugyanaz, és ugyanaz a forgatókönyv írója is: az USA!
Pontosan ugyanaz ismétlődött meg 57 és fél évvel később Kijevben (2014. február 20-án). A cél – miként 1956-ban Budapesten is – az volt, hogy az erőszakosan tüntetőket még inkább a hatalom ellen uszítsák. (Budapesten, miután kitüntették magukat, és híre ment, hogy már vér is folyt, a Rádiónál, az események már éppen kezdtek volna lenyugodni. Személyes emlékem: aznap reggel még mentek a villamosok, de délben már nem: gyalog kellett visszakutyagolnunk Rákospalotáról a Szent István körútig.) Tehát, ismétlem: A CÉL: A TÜNTETŐK/FELKELŐK (már lankadó) DÜHÉNEK ISMÉTELT FELSZÍTÁSA VOLT.
Kijevben tavaly már három hónapja tobzódott a fölfegyverzett náci csürhe, csatatérré változtatva az egész belvárost. Február 18-án Janukovics végre rászánta magát, hogy szétkergesse az államrend elleni fegyveres megmozdulást (és nem békés tüntetést – hol volt az már?!). Csörögtek a telefonok: külföldi politikusok, KÖZÖTTÜK PUTYIN (?!!!) kórusban zúgták: azonnal hagyja abba! Januk megrettent, visszarendelte a rohamrendőröket az utcáról (akik pedig a tér felét addigra már megtisztították). Viszont a jobbérzésű tüntető tömeg láthatta: az államfő nem kíván minden áron vért.
Aki viszont nem akart békét (plusz nyugati gazdái) – tudván, hogy 20-án négy külügyminiszter érkezik a városba, béketeremtés céljából – DÖNTŐ LÉPÉSRE SZÁNTÁK EL MAGUKAT: A KÖRNYEZŐ HÁZTETŐKÖN MEGJELENTEK AZOK A BIZONYOS ISMERETLEN FEGYVERESEK. (Mára ismertté vált – csak a legnotóriusabb hazudozók próbálják még mindig tagadni, hogy ismeretlen fegyveresek – és nem Janukovics titkosrendőrei – tüzeltek a tömegre. A TERV, UTÓLAG LELEPLEZŐDÖTT – ÁM AZ ALJAS PROVOKÁCIÓ – mint 1956. október 25-én nálunk is – ELÉRTE CÉLJÁT: MINDKÉT FŐVÁROSBAN FELLOBBANT A HARAG LÁNGJA, A HISZTÉRIA, A BOSSZÚVÁGY. MINDKÉT FŐVÁROSBAN RADIKALIZÁLÓDTAK AZ ESEMÉNYEK. Mindkét fővárosban, percekkel a legjobb indulattal is “érthetetlennek” nevezhető fegyveres provokáció után, fél órán belül már mindenki “tudta”, hogy “az ávósok / Janukovics “Berkutja” lőtt”.
Másnap Kijevben aláírták azt a megállapodást hatalom és ellenzéke között, melynek értelmében JANUKOVICS FOKOZATOS VISSZAVONULÓT HELYEZETT KILÁTÁSBA: egyebek mellett alkotmánymódosítást, új elnökválasztást (az eredeti az idén lett volna), a jogos sérelmek orvoslását, stb. OROSZORSZÁG AKKOR ÚGY VÉLTE: olyan KOMPROMISSZUMOS MEGOLDÁS SZÜLETETT, AMI MEGNYITJA AZ UTAT A BELPOLITIKAI VÁLSÁG BÉKÉS RENDEZÉSÉRE. (Óriásit tévedtek. És nagyon félek attól, hogy ugyanilyen ostoba, hamis illúziókban ringatják magukat most is – noha az ellenfélről azóta százszor is bebizonyosodott már, hogy háborúra, a Donbassz véres eltiprására készül, csak ez az elfogadható megoldás a számára, és semmiféle békében, semmiféle kompromisszumban nem érdekelt. Merthogy erre uszítják washingtoni uraik és parancsolóik).
Ahogy 1956. október 25-én is a Nyugat (főként az USA) semmiképpen sem volt érdekelt a magyarországi válság békés rendezésében. (Akárcsak Kijevben, béketeremtésre érkeztek a külföldi politikusok – nyilván a békés rendezésről szóló megbeszélésekre érkezett két magas rangú szovjet vezető: Szuszlov és Mikojan. Nota bene: A KOSSUTH TÉREN TÖRTÉNT LÖVÖLDÖZÉSRE AZT MEGELŐZŐEN KERÜLT SOR, HOGY A SZOVJET VENDÉGEK A PARLAMENTBE ÉRTEK VOLNA. (A vendégek védelmére kirendelt szovjet tankok voltak azok, amelyek már előbb a térre értek. És amelyek – felmérve, hogy mi folyik a téren (a lövöldözés, a pánik már tartott) – MEGFORDÍTOTTÁK ÁGYÚCSÖVEIKET, ÉS A TÉR HÁZAINAK TETEJÉT KEZDTÉK LŐNI. AHONNAN AZ ISMERETLEN FEGYVERESEK FOLYAMATOSAN LŐTTÉK A TERET, A TÉREN LÉVŐ TÖMEGET.
Hogy miért volt mindez? Igaza van annak a kommentelő társamnak, aki összefüggést lát a magyarországi történések, illetve Szuez között. EMLÉKSZÜNK: A SZUEZ ELLENI TÁMADÁS 1956. OKTÓBER 30-ÁN INDULT – az előkészületek tehát már nagyban folytak. És AKIK A SZUEZ ELLENI TÁMADÁSRA KÉSZÜLTEK, AZOKNAK IGAZÁN NEM VOLT ÉRDEKÜK, HOGY MAGYARORSZÁGON ELÜLJÖN A VÁLSÁG, ÉS A SZOVJETUNIÓ TELJES FIGYELME A SZUEZBEN VALÓ TÖRTÉNÉSEKRE TERELŐDJÖN.
A Kossuth téri sortűz POGROMHANGULATOT KELTETT, AMI LEHETETLENNÉ TETTE A VÁLSÁG BÉKÉS RENDEZÉSÉT. A KIJEV KÖZPONTJÁBAN ELDÖRDÜLT SORTÜZEK POGROMHANGULATOT SZÍTOTTAK FEL, MEGAKADÁLYOZANDÓ A BÉKÉS RENDEZÉST. A megállapodást ugyan másnap, FEBRUÁR 21-ÉN még aláírták (jelzem: számon kellene kérni a francia, a német, és a lengyel külügyminiszteren – akik ellenjegyezték a megállapodást -, hogy MIT TETTEK ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A MEGÁLLAPODÁS ELŐÍRÁSAI TELJESÜLJENEK? (Megmondom egyébként: semmit!). A lincshangulat azonban tovább folytatódott, és olyan magasságokba szökött, hogy Janukovics, saját életének és testi épségének védelmében jobbnak látta elmenekülni. Valóságos hajtóvadászat indult ellene: Harkovban még majdnem le is tartóztatták. Üggyel-bajjal tudott csak elvergődni a Krímbe, ahonnan azután az oroszok, a szevasztopoli támaszpontról, kimenekítették.)
1956. OKTÓBER 25. UTÁN A HARCOK IDŐSZAKA KEZDŐDÖTT EL BUDAPESTEN (amin az október 28-i tűzszünet sem segített: csak arra volt jó, hogy elérjék a szovjet csapatok kivonását. Amit követően szabaddá vált a gazda. Október 30: Köztársaság tér. November 1: többpártrendszer, a múlt visszatérésének kezdete. A kormány ENSZ /értsd: amerikai/ csapatokat hívott be /ami részéről öngyilkos lépésnek bizonyult/. November 3: /az államfői posztra kiszemelt/ Mindszenty József visszatért a hatalomba, leszámolást, az 1945 előtti korszakba való visszatérést helyezve kilátásba).
Az 1956-os provokáció mégsem érte el célját. A Szovjetunió villámgyorsan és manapság irigylésre méltó eréllyel (az interkontinentális ballisztikus rakétáinak bevethetőségére tett félreérthetetlen célzással), véget vetett a szuezi válságnak, majd, ezt követően, gyorsan lépett Magyarország kapcsán is. Sikerrel leküzdve mindkét, számára felállított kelepcét.
2014. FEBRUÁR 22-ÉN A PUCCS GYŐZÖTT – ÉS ÚJ, SOHA NEM LÁTOTT KESERVES KORSZAK, VÉRES POLGÁRHÁBORÚ KEZDŐDÖTT EL UKRAJNÁBAN. A kijevi amerikai nagykövetség (helytartóság) átvette az ország irányítását. Amerikai követelésre megindul a leszámolás a Donbasszban. Ukrajna aláírta a Társulási Megállapodást az EU-val – legutóbb pedig bejelentették Ukrajna tömbönkívüliségének megszüntetését (és Ukrajna elnyerte “Amerikának a NATO-n kívüli legfontosabb szövetségese” címet).
Hogy ez mihez vezet – még nem tudni. Ám mind többen mondják: ha a Nyugat még tovább, még sokáig feszíti a húrt, megtörténhet, hogy Oroszország – látva, hogy a maximálisnál és a kelleténél is nagyobb jóindulatával csak rútul visszaélnek – indokot kap, és rászánja (végre) magát, hogy kemény kézzel tanítsa móresre a magukról végképp megfeledkezett háborús gyújtogatókat. (Bár már látnánk!)
Csikós Sándor