Az Europol vezetője azzal vádolja a Telegram üzemeltetőit, hogy nem tanúsítanak együttműködést a terrorizmus elleni harcban.
A Telegram üzenetküldő programot
akadálytalanul használhatják a Daes terroristái az egymás közti
kommunikációra, és az üzemeltetők nem működnek együtt az európai
hatóságokkal a terrorfenyegetés elhárítására tett erőfeszítések során – mondta Rob Wainwright, az Europol igazgatója.
„Bizonyos esetekben egyszerűen nem
működnek együtt velünk. Számunkra a legnagyobb problémát a Telegram
okozza… bizonyos fokú együttműködésre hajlandóak ugyan, de ez meg sem
közelíti a Facebook és a Twitter által tanúsított együttműködés
szintjét.”
Wainwright a Times napilapnak
nyilatkozva azt is elmondta, hogy a terrorszervezetek nem csak
propagandatevékenységre és toborzásra használják a Telegramot, hanem
egyszerűen ezen az alkalmazáson keresztül irányítják a fiatal
dzsihádistákat.
A Londonban május 3-4-én tartott
Nemzetközi Terrorellenes Konferencián felszólalva Wainwright
kifejtette, hogy bizonyos nyugati nagyvállalatok egyre inkább
együttműködést tanúsítanak a terroristák kiszűrése terén, ezért a Daes
arra kényszerült, hogy saját üzenetküldő alkalmazást fejlesszen ki.
Pavel Durov, a Telagram alapítója
januárban azt mondta, az üzenetküldő alkalmazásban már több mint 660
csatornát tiltottak le terrorista propaganda terjesztése miatt.
http://www.hidfo.ru/2017/05/az-europol-szerint-a-telegram-nem-segiti-a-terrorellenes-harcot/
http://www.hidfo.ru/2017/05/az-europol-szerint-a-telegram-nem-segiti-a-terrorellenes-harcot/