2014. november 25., kedd

Máris itt egy termelői többletadó - Állampárti különkassza

Módosítaná az élelmiszerláncról és annak hatósági felügyeletéről szóló törvényt a 2015-ös költségvetést megalapozó törvényjavaslat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken terjesztett be a parlamenthez.
A változtatások lényege, hogy a jövő évtől már nem a Nébih bevételét képezik a piaci szereplők által befizetett élelmiszerlánc-felügyeleti díjak, hanem azok a állampárti költségvetésbe folynak majd be.
Mire szolgál a díj?
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj kivetésének „filozófiája” eddig az volt, hogy a befizetett összegekből a Nébih finanszírozhassa a piaci ellenőrzéseket, illetve az ezekkel összefüggő egyéb feladatokat, amelyek a hazai élelmiszerpiac kifehérítésére és az élelmiszerbiztonság javítására irányulnak. Ezután viszont a Nébih majd a költségvetésből kap forrásokat élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos tevékenységeihez, az ágazati befizetésekből fennmaradó összegek pedig a pártbüdzsében maradnak.

A most beterjesztett törvénymódosítás magyarázatot ad arra, miért kívánja a kormány drasztikusan emelni a kereskedők díjbefizetéseit 2015-től. Eddig a piaci szereplőnek – termelőknek, feldolgozóknak és kereskedőknek – egységesen éves árbevételük 0,1 százalékát kellett leróniuk élelmiszerlánc-felügyeleti díjként, a jövő évtől viszont a kereskedőkre kirótt díj – sávos módon – maximum 6 százalékra növekszik. A kormány mára egyértelművé vált szándékaiból kitűnik, hogy a díjemelést nem agrárszakmai -élelmiszerbiztonsági okok, hanem a költségvetési bevételek növelésére irányuló törekvések határozzák meg, amelyekkel - felsőbb körökből kiszivárgott értesüléseink szerint - ráadásul mások rovására előnyben részesítenek egyes pártközeli kiskereskedelmi cégeket is.


Tóth János - Hernád Völgye H.H.K.

Ha magadra ismertél, még nem késő, hogy változtass...

A rendszeres sportolásnak számtalan pozitív hatása ismert: önbizalmat ad, levezeti a felesleges energiákat, fejleszti az erőnlétet, állóképességet, és az egészség megőrzésében is segít. Pontosan ez hiányzik a magyar lakosság nagy részéből. Ám azt csak kevesen tudják, milyen súlyos, sőt, akár végzetes következményei lehetnek a mozgásszegény életmódnak.

De az örök igazság erre is érvényes: elkezdeni sohasem késő!

Szakértők szoros összefüggést véltek felfedezni a passzivitás és a rossz egészségügyi állapot között. Az elhízás ma már önálló betegségnek számít, amely hazánk lakosainak több mint felét érinti, és ha nem hormonzavarhoz vagy genetikai okokhoz köthető, hátterében a fizikai tétlenség áll. Ha nem mozogsz rendszeresen, az a súlygyarapodáson kívül olyan komoly problémákhoz vezethet, mint szív- és érrendszeri betegségek, anyagcserezavarok, gyomor- és bélbetegségek, mozgásszervi és gerincbántalmak, csontritkulás, reuma, légzőszervi panaszok, tüdőembólia, vérrögök képződése vagy akár a váratlanul lecsapó stroke. A cukorbetegség egyike a leggyakoribb következményeknek, hiszen minél kevesebbet mozog valaki, annál kevesebb vércukrot használ fel a szervezete, ráadásul a vér zsírtartalma is megugrik, ami a korai érelmeszesedés egyik melegágya. Sokan azzal a ténnyel sincsenek tisztában, hogy a mozgás hiánya nem csupán testi, de lelki bajok okozója is lehet, amelyek egészen a mély depresszióig fajulhatnak.
Azok vannak a leginkább veszélyben, akik a rendszeres sport mellőzése mellett folyamatos ülőmunkát végeznek. Az ízületek roncsolódása, lábfájás, visszér, keringési megbetegedések, aranyér és vastagbélrák mind-mind fenyegetik korunk dolgozó embereit, és a monitor vagy a tv előtt görnyedő fiatal és idősebb generációkat egyaránt. A sok ülés következtében a térdinak is megrövidülnek, amin már csak orvosi beavatkozás segíthet.

Ha magadra ismertél, még nem késő, hogy változtass a hozzáállásodon, életmódodon.

Már azzal sokat tehetsz az egészségedért, ha heti 3-szor fél órát töltesz intenzív mozgással, hogy ha ülőmunkát végzel ,és napi 8–12 órákat ülsz egy helyben, akkor minden órában tarts legalább 10 perces pihenőt. Állj fel, mozgasd meg magad! Nem kell egyből félmaratont futnod az ebédszünetben, már azzal is sokat segíthetsz, ha csak jársz egyet telefonálás közben az előtérben, vagy ha néhány egyszerű gyakorlatsorral életet lehelsz elgémberedett végtagjaidba. Ha otthon is sokat ülsz, heti 3-szor polcold fel a lábaid fél órára, hogy fokozd a vérkeringést, és elkerüld például - ha már csak hiúságból is - a nők körében nem épp nagy népszerűségnek örvendő narancsbőr kialakulását.

A lustaság nem olyan állapot, amin kellő elhatározással és akaraterővel ne lehetne változtatni.

Mindannyiunknak jól esik néha lazítani, de az egészség olyan törékeny kincs, amire fokozottan vigyázni kell, ha sokáig meg szeretnénk őrizni, ezért érdemes már most eldönteni, hogy hajlandók vagyunk-e egy tevékenyebb életre családunk, barátaink és elsősorban önmagunk boldogsága érdekében.

Ne feledd, a döntés mindig a te kezedben van!


Dr. Madarasi Pál

A szabad munkaerőáramlás és az anyaország

A anyaország életszínvonalának romlását okozhatja az uniós migráció, ráadásul a külföldi munkavállalás után hazatérők sem lesznek automatikusan sikeresek.
Az életminőség romlásához és a hazai össztermék (GDP) csökkenéséhez vezethet a képzett, fiatal munkaerő elvándorlása azokban az EU-hoz 2004 óta csatlakozott országban, ahonnan a munkaerő a nyugati társállamokba áramlik - ezt mutatta ki egy német tanulmány.
A bonni Munka Jövője Kutatóintézet (Forschungsinstitut zur Zukunft der Arbeit - IZA) adatai szerint a 2004 óta csatlakozott kelet-közép-, és kelet-európai európai országok (a balti államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, illetve a 2007 óta tag Románia és Bulgária) állampolgárai közül jelenleg 5 millióan élnek a nyugati uniós tagországokban.
Kimutatták, hogy a kivándorlás nagy munkanélküliség közepette ,,szelepként" hat, a 2004-ben csatlakozott országoknál hosszú távon csökkenti a munkanélküliséget, de csupán 0,05 százalékponttal. Ugyanakkor emeli a bérszínvonalat, például Lengyelországban 2,4 százalékkal, Magyarországon például 0,6 százalékkal, Csehországban 0,3 százalékkal.
A képzett munkaerő távozott
Kérdés azonban, hogy a kedvező hatások kiegyenlítik-e a jellemzően fiatal és képzett munkavállalók elvándorlásának megatív következményeit - emelte ki hétfői összeállításában a Handelsblatt című üzleti lap, rámutatva, hogy az IZA adatai szerint a nyugati társállamokba kivándorolt munkavállalók 83 százaléka közép- vagy felsőfokú végzettségű.
Különösen Romániában okoz szerkezeti feszültségeket az elvándorlás. Jelenleg 2 millió román él más EU-tagországban, köztük sok kutató, informatikai szakember, orvos és ápoló. ,,Ha nem sikerül megállítani az agyelszívást, akkor a folyamat hátrányosan befolyásolhatja a hazai lakosság egészségi állapotát és életminőségét" - figyelmeztetnek az IZA kutatói, akik Lengyelország, Szlovákia és más országok esetében is tapasztaltak az agyelszívásra , vagyis a legmagasabban képzett rétegnek a kibocsátó országban negatív folyamatokat kiváltó elvándorlására utaló jeleket.
Nehezebben talál munkát, aki hazatér
Egy másik tanulmány, a tallinni egyetem és a The Other Canon Foundation nevű közgazdasági kutatói hálózat új elemzése szerint a képzett munkaerő elvándorlása az egykori szocialista EU-tagállamokból hozzájárul az ipari termelőbázis leépüléséhez. A folyamat révén keletkezett ,,gazdasági gondokra azonban a munkaerő-migráció a válasz az ipar fejlődését elősegítő szerkezeti feltételek javítása helyett" - vélik a kutatók, rámutatva, hogy az ipar visszaesése a csökkenő bérek és gyengülő termelékenység lefelé tartó spiráljába lökheti az EU-t.
Ugyanakkor az EU-n belüli munkaerő-vándorlást optimistán szemlélők szerint a kivándorlók előbb-utóbb hazatérnek, méghozzá új szakmai tudással, tapasztalatokkal gazdagodva, ami élénkíti a foglalkoztatást és növeli a termelékenységet. Az IZA kutatása szerint viszont a 2004 óta csatlakozott országok térségéből nyugatra vándoroltak többsége a képzettségi szintje alatti munkát végez, és így az uniós munkavállalás ,,korlátozott mértékben járul hozzá a képességek fejlődéséhez".
Ráadásul nem tapasztalható tömeges méretű hazavándorlás, és aki visszaköltözik hazájába, nem lesz automatikusan sikeres. Lengyelország esetében éppen ennek az ellenkezőjére utalnak az IZA adatai, amelyek szerint a visszatérők a nyugat-európai tapasztalattal nem rendelkező munkavállalókhoz képest ötször nagyobb valószínűséggel válnak állástalanná. Képzettségi szintjük ugyan meghaladja az otthon maradottak képzettségi szintjét, de tudásukat nem tudják kamatoztatni - mutatták ki a bonni kutatók, akik szerint az adatok azt mutatják, hogy ,,a migrációs tapasztalat a lengyel munkaerőpiacon nem előny, hanem inkább teher".


Várhegyi Kálmán összeállítása

El a kezekkel! címmel tüntetést tartott a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó kormányzati javaslat ellen a 60ezren a MAGÁN nyugdíjukért Facebook-csoport kedden Budapesten.

nyup1
A demonstráció a József nádor téren kezdődött, ahol Büki Zoltán szervező azt mondta: a kormány hatvanezer ember magántulajdonára vetett szemet. “Ezzel a kormány végérvényesen az éjszakai besurranó, fiókokban kotorászó piti kis tolvajok szintjére süllyedt” – fogalmazott. A szónok kijelentette: “ha ezt hagyjuk, akkor holnap ránk törhetik az ajtót, és államosíthatják a fogkeféinket”.
nyup2
A tüntetők a József nádor térről az Alkotmány utcába indultak rendőri felvezetéssel. Amikor a tömeg eleje már ráfordult a Bajcsy-Zsilinszky útra, a vége még a téren volt.
nyup5
Vajda Zoltán, a 60ezren a MAGÁN nyugdíjukért Facebook-csoport alapítója az Alkotmány utcában, a Kossuth tér közelében a tüntetők előtt arról beszélt, hogy a kormány hatvanezer magán-nyugdíjpénztári tag utolsó megtakarítását akarja elvenni, olyan törvényt akarnak elfogadtatni, amellyel ez a pénz is eltűnik majd.
nyup4
Mint mondta, az Orbán-kormány által 2011-ben a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjkasszába átcsoportosított 3000 milliárd forint is eltűnt. Vajda Zoltán azt hangoztatta, nem hagyják, hogy elvegyék a megtakarításaikat. “Nem adjuk oda, ebbe beletörik a miniszterelnök bicskája” – mondta.
nyup3
Közölte, december elején, a költségvetési törvényjavaslatról való szavazás idején tüntetni várnak mindenkit, aki elégedetlen kormányzati intézkedésekkel és az ország irányításával.
A tüntetés végének bejelentése után a tömeg egy része a Kossuth térre, az Országházhoz vonult.
(MTI)
Bal-Rad komm: Hihetetlen és elképesztő, hogy abszolút jogos népi követelésekés tiltakozások élére ugyanolyan politikai maffiák “repülnek rá”, amelyek semmivel sem különbek a mostaninál. Gyakorlatilag holló vájja a szemét a hollónak, miközben a becsapott és kifosztott tömegek boldogan és felszabadultan állnak be hol az egyik, hol a másik mögé!
A legnagyobb botorság ezért elitélni a demonstrációk liberális szervezőit! Ők csupán teszik a dolgukat! Ezért vannak!
MIÉRT NEM A NÉP SZERVEZI? MIÉRT NEM MI SZERVEZZÜK? MIÉRT ŐK TESZIK RÁ A MOCSKOS MANCSUKAT MINDENRE? MIÉRT ŐK TELEPÜLNEK RÁ MINDENRE?
AZÉRT, MERT HAGYJUK ŐKET!

Magyarország bajainak oka: keveset és rosszul hazudtunk eddig

Mivel a tüntetések és a népszerűségvesztés miatt úgy ítélte meg, „helyzet van”, újjászervezi a miniszterelnök a kommunikációs stábját. Habony Árpád is egy jól körülhatárolt feladatkört kapott a csapatban, pedig úgy tudjuk, a miniszterelnöki főtanácsadó szeretett volna három megnyert választás után „elemelkedni” a napi politikai ügyektől.
Hozzálátott Orbán Viktor a kormányzati és a pártbeli kommunikációs szervezet átalakításához, mert elégedetlen volt az eddigi teljesítménnyel – értesült a hvg.hu több forrásból. Ennek részeként visszakerült a Miniszterelnökségre kommunikációs államtitkárként a korábbi kormányszóvivő, Giró-Szász András és stábja. Ugyanakkor értesüléseink szerint az utóbbi napokban több egyeztetés is zajlott a Fidesz mellett működő kommunikációs és beszédíró stábban, ahol a tagoknak konkrét feladatokat jelöltek ki.
hab
Úgy tudjuk, a kormányfő alapvetően két célt tűzött ki. A szakembereknek ki kell találniuk, hogyan kommunikálják a következő – választásmentes – három év kormányzati intézkedéseit, hogy minél kisebb legyen a népszerűségvesztés, másrészt kezelniük kell az elmúlt hetek több tízezres kormányellenes tüntetései miatt előállt helyzetet. Ennek jegyében a miniszterelnök nagyobb fokozatra kapcsolná mind a kormányzati kommunikációs apparátust, másrészt számít a „gondolatminisztériummá” alakított századvégesek munkájára.
girsz1
Ellentétes magyarázatok
Ennek keretében kapott jól körülhatárolt feladatot a miniszterelnök főtanácsadója, Habony Árpád is: az ő feladata a stratégiaalkotás lesz. Forrásaink szerint a főtanácsadó ugyan eddig is jelentős szerepet játszott ezen a területen, de most kifejezetten neki utalták ki ezt a feladatkört. Ezt aztán a kommunikációs stáb munkájára rálátó forrásaink legalább kétféleképpen értelmezték.
Vannak, akik úgy vélik, ez a lépés korlátozza a miniszterelnök főtanácsadójának mozgásterét. Szerintük Habony nem olyan ember, aki munkaidőben, napi nyolc órában szisztematikusan dolgozik. Forrásaink Habonyt „egy szárnyaló”, kreatív figurának írták le, aki inkább intuitív: a megérzései alapján utasítja el vagy fogadja el a stábja ötleteit, esetleg bedob egy-egy javaslatot, amit aztán közvetlen kollégái vagy a Századvégben dolgozók továbbgondolnak, közvélemény-kutatásokkal megmérnek, fókuszcsoportokon tesztelnek. Részben ezért nincs konkrét munkahelye sem: gyakorta látni, ahogy belvárosi kávézókban, éttermekben tárgyal, továbbra is bejáratos a Miniszterelnökség parlamenti irodáiba. Éppen ezért többen úgy vélik, azzal, hogy egy konkrét és számon kérhető feladatkört kapott a miniszterelnöktől, kötöttségei lesznek, ráadásul azáltal, hogy Giró-Szász és stábja visszakerült a rendszerbe, korlátozták a mozgásterét. Pedig forrásaink szerint az újabb kétharmados választási győzelem után triumfált: még a kormányzatban is azok az emberek kerültek be, akik a kampánystábban együtt dolgoztak vele és két jó barátjával, Rogán Antal frakcióvezetővel és Gyürk András kampányfőnökkel.
húz Belehúzat
Mások úgy látják, a 2013-ban indított, rezsicsökkentésről szóló felvetésével már beleszólt a stratégiaalkotásba is, hiszen ennek az intézkedéssorozatnak tulajdonítják az újabb választási győzelmeket. Most pedig lényegében csak megerősítették ezt a státuszát. „Árpád korábban is úgy volt vele, hogy a választásokat követő években szeretett elemelkedni a napi ügyektől” – beszélt róla az egyik magas rangú, a kommunikációra nagy hatással bíró fideszes politikus. Ő úgy véli, kitüntetésnek számít, hogy Habony munkájára továbbra is számít a miniszterelnök, azaz napi szinten „sem nélkülözheti a tanácsait”. „2010 óta öt választást nyertünk zsinórban Habony tanácsai mellett. Ezelőtt a miniszterelnök is megemeli a kalapját” – mondta egy olyan kormányzati forrás, aki egyébként sok kivetnivalót lát a főtanácsadó stílusában. (Arról azért nem beszélt, hogy a 2006-os választásokat Habony kampánytanácsai dacára veszítették el – a szerk.)
Visszarendeződés
Akárhogy is történt, azt mindenki tényként kezeli a fideszes döntéshozatal felsőbb szintjein, hogy Orbán elégedetlen a kommunikációval. Még a kormányzati megrendelésekkel bíró Nézőpont is azt mérte, hogy a tüntetések óta 3 százalékot esett a Fidesz népszerűsége, az Ipsos pedig 5 százalékos esést mért október óta. Ráadásul a Nézőpont azt is kimutatta a kormányzatnak készült, nem publikált kutatásaiban, hogy a kormány intézkedései – mint a netadó vagy a vasárnapi zárva tartás – rendkívül népszerűtlenek. Kormánypárti forrásaink szerint az ózdi, majd az újpesti vereség – az utóbbinál annak mértéke – meglepte a Fideszt.
Forrásaink egy része mindenesetre úgy véli, erre a fordulatra négy olyan hónap után került sor, amikor Habony és Rogán stábjának befolyása – köszönhetően az áprilisi fölényes győzelemnek – megkérdőjelezhetetlen volt. A harmadik Orbán-kormányban ugyanis teljes mértékben átszervezték a kormányzati kommunikációt. Így Giró-Szász András kormányszóvivőt a Hír Tv-s Kurucz Évára cserélték, júliusban megváltak a nemzetközi kommunikációra figyelő Kumin Ferenctől, a kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkár Dömötör Csaba lett. Őt Gyürk és Rogán Antal emberének tartják, aki jóban van Habonnyal is. Gyürk és Kocsis Máté munkatársaként aktív részt vállalt a Fidesz idei országgyűlési választási kampányában. Bár korábban volt róla szó, hogy előléptetik a szintén egykori századvéges Kern Tamást államtitkárnak, ám Giró-Szász bizalmi embere továbbra is helyettes államtitkárként dolgozott a Miniszterelnökségen.
Ugyanakkor a volt kormányszóvivő a választások után vissza akart vonulni a gazdasági életbe: júliusban kivált a Századvég-konzorciumból egykori cége, a Strategopolis Kft., melyben ismét tulajdonrészt szerzett. A cég még az óbudai irodaházból is elköltözött a Lánchíd pesti lábánál lévő Széchenyi térre, a 7-8. szám alatti Roosevelt irodaházba. A Századvégben viszont tovább növelte a befolyását Habony: a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságába bekerült a titkára, Maurer Szemere. Továbbra is úgy tudjuk, mégsem megy külügyi szolgálatra Franciaországba Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese, aki Habony jó barátja, korábbi üzletfele. Információink szerint őt személyesen Habony bírta maradásra. (Arról, hogyan nőtt a főtanácsadó befolyása a nyáron, itt olvashat részletesebben.)
Újabb offenzíva?
Mint arról korábban beszámoltunk, az előző parlamenti ciklusban volt feszültség a fideszes és a kormányzati kommunikációs stábok között. Úgy tudjuk, szűkebb körben Rogán többször bírálta a kormányzati apparátust, hogy nem segítik a Fidesz kampányüzeneteinek eljuttatását az emberekhez, nem látják el megfelelő információkkal a médiát. Ugyanakkor miniszterelnökségi forrásaink szerint Giró-Szász próbálta tartani magát ahhoz, hogy ő szóvivőként nemcsak a Fidesz választóihoz szól, neki az a dolga, hogy elmagyarázza a kormány döntéseit, nem szállhat be a pártok közti vetélkedésbe.
Miniszterelnökségi forrásaink szerint most ez a nézőpont megint előnyt élvezhet. Orbán Viktor a német Handelsblattban hétfőn megjelent interjújában arról beszélt, megérti, ha nem mindenki ért egyet Magyarországon a politikájával, hogy a fiatalok a budapesti utcákon elégetlenek vele, de idővel párbeszédet szeretne velük. Úgy tudjuk, Orbánt kifejezetten zavarta korábban, hogy az apparátus kapkod, rosszul előkészített tervezetek kerültek a kabinet elé, a megfelelő kommunikációs koordináció hiányában nem lett végiggondolva több intézkedés várható hatása. (A Nemzetgazdasági Minisztérium másfél hete kapott is fejmosást: a miniszterelnök főideológusa magyarázta el a tárca vezetőinek, mi is az a politikai kormányzás, mi a célja az orbáni politikának.)
„Bár a miniszterelnök már a nyár végén eldöntötte a kommunikáció átszervezését, a lépés most jól is jött: helyzet van” – beszélt arról egy, a stábban folyó munkára rálátó forrás, hogy miért alakulnak át „gyors reagálású” egységgé. Forrásaink úgy vélték, a miniszterelnök szeretne visszatérni a „kettős” kommunikációhoz: egyrészt szeretné, ha a kormány reformjait, döntéseit Giró-Szász stábja elmagyarázná a választóknak, másrészt mindenki arra számít, hogy Habony egy ahhoz hasonló offenzív stratégiát fog kidolgozni, melyet 2012-ben a Nemzetközi Valutaalap ellen, majd a rezsicsökkentés mellett folytattak. Forrásaink szerint nem zárható ki, hogy a kereskedelmi multik lesznek az újabb szabadságharc célpontjai.
Mindenesetre azt több szereplő is elismerte, Giró-Szász visszatérését a „túloldalon” gyanakodva figyelik. Szerintük megint tapintható a feszültség: egy miniszterelnökségi forrás egyenesen úgy vélte, oka van annak, hogy Giró-Szász vagyonáról éppen most szivárogtak ki információk.
(HVG)
Bal-Rad komm: Összeült tegnap a narancshorda agytrösztje, és kitalálta minden bajaik eredőjét: KEVESET HAZUDTAK IDÁIG!
“Mert nem elég a jóra vágyni!
-A jót akarni kell!
De nem elég a jót akarni…”
Hazudni, hazudni kell!
Hazudni még többet, még hatékonyabban! A horda gondolkodói hát eldöntötték, hogy hatékonyabban kell kommunikálni a nem létező hatalmas sikereket! Pénz az nem számít! Csak kreativitás legyen! Az meg – van bőven. Tapasztalhattuk. És most majd mozgósítják tartalékaikat.
Lesz itt olyan jólét és szárnyalás – vetítés, hogy beleszédülünk. Kitalájják a fijúk a módját!
Még mindig egyszerűbb hazudozni, mint “a zemberek” érdekében cselekedni, dolgozni!

ERRŐL MI A VÉLEMÉNYETEK? MERT UGYE A ZSIDÓ INKÁBB MEGDÖGLIK MINTSEM VISSZA ADJA MAGÁTÓL A SZAJRÉT!

Világossá vált, hogy a kormány és a bankok titkos megállapodást kötöttek... Előre megtervezték, hogy egy idegen hatalomnak engedelmeskedve kifosszák a lakosságot és a Magyar embereket!

Sok százezer Magyar család otthonának erőszakos, csalással történő megszerzése egyenlő egy előre eltervezett HÁBORÚVAL!... MERT HÁBORÚBAN ÁLLUNK!... És így is kell cselekedni!

Az árulókat, a főbűnösöket NÉPI ÍTÉLŐSZÉK elé kell állítani, és bűneik súlyától függően fog a NÉP dönteni sorsukról!

Továbbá, minden olyan személyekre, politikusbűnözőkre, cinkos ügyészekre és bírókra ki kell adni az elfogatóparancsot - mert innentől üldözött vaddá válnak - akik közvetve vagy közvetlenül bármiféle részt vállaltak ebben az ÉVSZÁZADOS CSALÁSBAN-. Emellett tudatos népirtásért, többszörös hazaárulásért is FELELNI FOGNAK!

Sajnos azt kell mondanunk, hogy álmokat kergetnek azok, akik hisznek még egy békés átmenetben. - Noha, szép álmok, de csak álmok maradnak-, mert ez csak ILLÚZIÓ és ÖNÁMÍTÁS!

Beszéljünk őszintén, senki ne gondolja komolyan azt, hogy ezt a fékevesztett és velejéig romlott, bizonyíthatóan népirtásban és hazaárulásban többszörösen BŰNÖS hatalmat le lehet váltani bármiféle nyugodt, "idilli hangulatú" kísérlet, vagy tüntetés hatására. Ez ellenkezik az ésszerűség törvényeivel és szabályaival, tehát LOGIKAI KÉPTELENSÉG!

Csak magának hazudik az, aki azt hiszi megússzuk ezt a háborút - mert valóban HÁBORÚ VAN - bármiféle konfrontáció, vagy fizikai Harc nélkül, - és mérhetetlen naiv az, aki azt gondolja létezik még valamiféle zökkenőmentes békés átmenet!!!

Igen, meglehet valaha létezett ilyen, de azt a pontot már réges-régen túlléptük, mondhatjuk úgy is, a következő szintre léptünk. -Ez a Világ már nem az a Világ amiről sokan álmodtak.- Ez már a VALÓSÁG!

Az Ellenállás Jogunk és Kötelességünk

vesterhagen

Csányi Orbán jelenlétében szólt be egy riválisának a KITE-átadón

A nádudvari KITE Zrt. logisztikai központját adták át kedden, írja az MTI. Az esemény folyt a maga medrében, Orbán Viktor arról beszélt, hogy 15 millió embert is el tudunk látni, így nagy üzleti lehetőségek vannak a mezőgazdaságban.

Csányi Sándor a KITE tulajdonosainak képviselőjeként egy mezőgazdaságra is érthető futballpéldával állt elő, miszerint Puskásék az akkori focival ma nem lennének sikeresek, de egy másként szervezett futballal végigvernék a világot, mint ahogy a mostani válogatott is erre készül. Aztán megint Orbán beszélt, aki igazságos, békés állapotok megvalósulásának esélyéről beszélt.
 
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

De közben történt valami, ami szokatlan esemény egy logisztikai központ megnyitóján, Csányi kikelt egy meg nem nevezett riválisa ellen. A rivális nincs megnevezve, de tény: az OTP tavaly szerezte meg a Bige László tulajdonolta péti Nitrogénművek Zrt. elől a KITE-t.

"Külön öröm, hogy sikerült a KITE tulajdonlását megóvni egy olyan vállalkozótól, aki bizonyos területen meglévő monopóliumát felhasználva útonállással, az ágazatban megtermelt jövedelem nagy részének kiszivattyúzásával, a partnerek közötti piaci kooperáció helyett (...) a valódi verseny megakadályozására, törvénytelen és egyoldalú szerződéses feltételek elérésére használja fel pozícióját, veszélyeztetve a teljes ágazat versenyképességét."

Az 1,4 milliárdos logisztikai központ különben 30 új munkahelyet teremtett, negyvenezer alkatrészt tudnak benne egyidejűleg tárolni.

A cég 1972-ben Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés néven, a kukorica- és a cukorrépa-termelés fejlesztésére alakult Nádudvaron.

Kapcsolódó:
   Varju László (DK) Orbánt kérdezte: Vannak politikai gyilkosságok?
   Orbán Viktor és emberei friss maffiaügyei Bicskén!
   Ángyán: maffiacsaládok nevezik ki a kormánytagokat
   Idén is a Simicska-Nyerges-Csányi-Leisztinger maffia vitte az agrártámogatásokat - íme az összefonódások
   Orbánisztánban fejétől bűzlik a hal
   Oligarchák márpedig nincsenek, vagy mégis?
   Karancsi Tibor szerint, a NAV korrupciós ügyei felmelegíthetik az olajügyeket is
   Magyarországon két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek, meg akik a hatóságnál vannak (Nógrádi Zsolt)
   Birkáknak: Bebizonyítottuk, pénzügyi fegyelem mellett is lehetséges munkahelyteremtés
   Szomorú valóság: Tömegével hagyják el az országot az érettségizettek
   Orbán: Csökkent a szegénység Magyarországon
   Portfolio: Egyre nő a szegénység Magyarországon
   A kormány hallgat: Miért kell ilyen sok államtitkár?
   A Liberális Internacionálé egykori alelnöke belerúgott még egyet a liberalizmusba
   Fidesz - a liberális gyökerek
 



Ez is kalandvágy

"AMIKOR A KORMÁNY PÉNZE A BANKÁROKTÓL FÜGG, AKKOR A BANKÁROK, NEM PEDIG A KORMÁNY IRÁNYÍT A KÉZ AMI AD, FELETTE VAN A KÉZNEK, AMI KÉR. A PÉNZNEK NINCS HAZÁJA; A PÉNZEMBEREK NEM HAZAFIAK, ÉS NINCS BECSÜLETÜK, KIZÁRÓLAGOS CÉLJUK A NYERÉSZKEDÉS"
BONAPARTE NAPOLEON

"...A pénzfolyamatokat vezénylő bankok mellett a legfontosabb hatalmi ág (világállam-rendfenntartó eszköz) a média, az in­for­­máció bo­­szorkánykonyhája. A média gondoskodik az eltere­lő "had­műveletekről", vagyis arról, hogy az emberek oly mértékben legyenek elárasztva fals, hamis információkkal, hogy egyáltalán, semmi idejük ne maradjon társadalmi értelemben hasznos gondo­latokra. Az általános jelszó: "Élj, dolgozz és fogyassz, légy sike­res és élvezd az életet - ne gondolj a holnapra, illetve olyan dolgokra, melyek nem tartoznak rád!" Sajátos módon - mun­kának azt a tevékenységet tekintik, amellyel az egyén önfeladóan belesimul a valójában teljességgel haszontalan és alacsony haté­kony­ságú társadalmi munkamegosztás­ba, sikernek pedig azt, ha a szolgai hajbókolást és a kontraszelekciót másoknál jobban sajá­títja el, illetve szolgálja ki, aszerint, hogy épp mit várnak el tőle. A média feladata ezen túlmenően a hamis vágyak, illúziók felkelté­se, haszontalan fogyasztáso k gerjesztése, módszeres félreinformá­lás és "önfeledt szórakoztatás", hogy az emberek életét eleve kilá­tás­talan, téves irányokba terelje, ami pedig újabb tévhi­teket, pót­cselekvést, és újabb szükségtelen műkeresleteket generál, miáltal "levezeti", elfojtja, s felemészti az alkotó energiákat, melyekre nem tart igényt sem a generál-kartell, sem a falanszter."
Czike: "Bohemian grove"

"Határozatlan ideig" nem adják át a Misztralokat (Legalább Franciaország is azt kapja, amit megillet a sorozatos háborús uszításokért, s amit meg műveltek Strasbourgban az sajnos a jéghegy csúcsa!!!)

Francois Hollande francia elnök döntést hozott arról, hogy a Misztral helikopterhordozó hajók átadását elhalasztják határozatlan időre, "további értesítésig". Az elnök az ukrán helyzetre hivatkozva nyilatkozott arról, hogy szerződésszegést fognak elkövetni, az "ukrán helyzet" ugyanis "nem teszi lehetővé" a hajók átadását.
Jurij Boriszov orosz védelmi miniszter helyettes szerint türelmesen várják a szerződés feltételeinek teljesülését. Oroszország szigorúan a szerződésben megfogalmazottak szerint jár el, ami magában foglalja, hogy Franciaországnak kompenzációt kell fizetnie, amennyiben a hajók átadása nem történik meg időben. Moszkva november végéig adott haladékot az átadásra, utána Franciaországnak a NATO éves költségvetésének kétszeresét kitevő összeget kell fizetnie büntetésként.
Az első Misztral típusú helikopterhordozó átadását november 14-re tervezték, Saint-Nazaire kikötőjében. A Vlagyivosztoknak nevezett hajót építő hajógyár munkásainak szakszervezete már készült az átadási ünnepélyre, amikor információt kaptak arról, hogy hagyjanak fel az előkészületekkel, mert elhalasztják az átadást.

A francia és orosz DCNS illetve Roszoboronexport vállalatok 2011-ben írták alá a megállapodást két, Misztral típusú helikopterhordozó hajó gyártására. A mintegy 1,2 milliárd euró értékű szerződést élesen ellenezte az Egyesült Államok. Később a francia kormány jelentős diplomáciai nyomás alá került az amerikai külügy részéről, emiatt elhalasztották a hajó átadását. Azonban szerződésszegés esetén Franciaország jelentős kártérítést kell fizessen (mintegy 3 milliárd dollárt).
Szeptemberben az Egyesült Államok haditengerészetért felelős minisztere, Ray Mabus kijelentette, hogy Franciaország csak azért nem áll el a hajók Oroszországnak leszállításától, mert az jelentős profitkiesést jelentene. A miniszter szerint a NATO-nak ezért magasabb ajánlatot kellene tennie, hogy a franciák ne Moszkvának adják el a hajókat. Akkor ugyan még nem formalizálták ezt az ajánlatot, de később Stoltenberg hivatalos felajánlást kellett tegyen Párizsnak.
A nyugati szövetség nem tudja megvenni Franciaországtól az Oroszországnak szánt Misztral helikopterhordozókat, mivel arra a NATO egész 2014-es költségvetése sem lenne elég. A NATO katonai és civil költségvetése 2014-ben összesen 1,6 milliárd dollár, miközben a Misztral hajók ki nem szállításáért (vagyis szerződésszegésért) fizetendő büntetés 3 milliárd dollár lenne.


Edgars Rinkevics lett külügyminiszter szerint az Európai Unió szégyene lenne, ha Franciaország leszállítaná Oroszországnak a Mistral osztályú hadihajókat. „Lettország számára elfogadhatatlan az, hogy európai uniós országok katonai felszerelést vagy Mistral hajókat terveztek szállítani Oroszországnak” - idézte a lett és az ukrán média Rinkevics szavait. „Meglehetősen szokatlan és az Európai Unió számára szégyen lenne ha az unióban épített Szevasztopol helikopter-hordozó hajó befutna a szevasztopoli kikötőbe” - mondta a külügyminiszter nyilvánvalóan utalva arra, hogy az Ukrajnához tartozó Szevasztopol városát, illetve egészében a Krím félszigetet csak néhány hónapja, márciusban kebelezte be Oroszország, ami miatt a Szovjetunió bukása óta legsúlyosabb diplomáciai válság tört ki a nyugati nagyhatalmak és Moszkva között.

Nicolas Sarkozy volt francia államfő ugyanakkor a Figaro című francia lapnak adott interjúban azt mondta, hogy Franciaországnak be kell tartania az Oroszországnak adott szavát, és le kell szállítania a Mistralokat. Az első, Mistral osztályú francia helikopter-hordozó hadihajó átadását Oroszországnak eredetileg októberre tervezték, de a leszállítást az ukrán válság miatt a francia kormány szeptember elején felfüggesztette amerikai és brit diplomáciai nyomásra. Oroszország 2011-ben rendelt meg Franciaországtól két Mistral típusú hadihajót.

Az 1,2 milliárd eurós (374 milliárd forintos) ügyletről - az üzlet az üzlet - két év előkészület és alkudozás után állapodott meg Nicolas Sarkozy akkori francia államfő és Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök. A 199 méter hosszú és 32 méter széles Mistral hadihajók rendkívül jó manőverezési képességűek, alkalmasak csapatok, helikopterek, harckocsik szállítására, de hadikórház vagy parancsnoki főhadiszállás is berendezhető rajtuk.


http://www.hidfo.net.ru/2014/11/25/hatarozatlan-ideig-nem-adjak-misztralokat

Tállai és Simicskó ma nagyokat alakítottak

A Nagy Duna – parti Házban ma megint egymásnak ugrottak a felek. A napirend előtti felszólalások között – pontosabban az azokra adott válaszok között – volt bizony eléggé “vidámságra” okot adó is.
A jobbikos Volner János arról beszélt, hogy a Fidesz 2010-es választási kampányban azt ígérte, megvédi a nyugdíjakat, de az kimaradt, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítására készülnek. Mint mondta, a kormányhoz 3000 milliárd forint, a GDP 10 százaléka folyt be, de ezt az összeget felélték az elmúlt négy évben. Miért verték át az embereket? Miért nem hozták létre az egyéni számlavezetési rendszert, ami garantálta volna, hogy megmaradnak az egyéni befizetések? – kérdezte.
Mit gondolnak kedves olvasóink, mit hablatyolt erre össze a busafejű Tállai, aki parlamenti államtitkári minőségében válaszolt?
Hát ezt: “A kormány senkit nem vert át, az történt, hogy visszaadta az embereknek a biztonságot, és nem kell attól tartaniuk, hogy a magánnyugdíj-pénztárba befektetett pénzük elveszik. Így aztán többé senkinek nem kell félnie, hogy elvész a magánnyugdíj-pénze.” (Az ugyanis már régen el van költve!)
Kevés ember akad az országban, aki látta valaha is nevetni Volner Jánost. Ez a tábor ma sem gyarapodott, de aki látta – hallotta ennek az alkoholista narancsképűnek ezt az orbitális hülyeségét – és ismeri a dolgok hátterét – az a hasát foghatta a röhögéstől.
A napirend előtti felszólalások közt nem csak ezen hahotázhatott a magyar: a KDNP-s Simicskó István levezette, hogy a családok miatt kell stadionokat építeni. Szerinte “a család megerősítését nemcsak anyagi támogatással lehet megtenni, hanem a sport eszközrendszerével is.” A célok között jelölte meg, hogy minden gyermek sportoljon, hogy minél több sportversenyt hozzanak Magyarországra. “Ehhez pedig a kormánynak sportlétesítményeket kell építeni.” – És ezt Simicskó teljesen komolyan modta!
És az épület kupolája nem rogyott le!

https://balrad.wordpress.com/2014/11/25/tallai-es-simicsko-ma-nagyokat-alakitottak/

Orosz békefenntartókat hív a Donyecki Népi Köztársaság

A Donyecki Népi Köztársaság külügyminisztériuma követeli az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, hogy ott döntést hozzanak a békefenntartók beküldéséről. "A nemzetközi közösséghez és az Oroszországi Föderációhoz fordulunk, hogy állítsák meg a humanitárius katasztrófát és népirtást, ami az ukrán kormány akcióinak eredménye. Követeljük az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását és az Oroszországi Föderáció képviseletéből álló békefenntartók beküldésének napirendre vételét, hogy megfigyeljék a humanitárius helyzetre vonatkozó korábbi megállapodások megvalósulását." - áll a közleményben.
November 10-én az orosz Állami Duma LDPR frakciója benyújtott egy arra vonatkozó tervezetet, hogy létrehozzák az Orosz Idegen Légiót, egy új katonai struktúrát, amiben külföldi állampolgárok szolgálhatnak az orosz hadsereg irányítása alatt. Az új struktúra létrehozására vonatkozó tervezet előirányozta, hogy az idegenlégió bevethető lesz Novorosszija (az Ukrajnától elszakadó köztársaságok által alkotott föderális állam) területén.
Hídfő.net.ru | Orosz csapatok KrímOrosz csapatok a Krím-félszigeten - nemsokára Donyeckben is
Évekkel ezelőtt Vlagyimir Putyin egy árulkodó nyilatkozatot tett, amiben utalt arra, hogy a jövőben Oroszország is áttérhet a magán katonai vállalatok alkalmazására idegen országokban. Ez az új globális helyzet miatt vált szükségessé, amiben az Egyesült Államok magán katonai vállalatai beavatkoznak és az amerikai érdek mentén alakítják a térségi konfliktusokat anélkül, hogy az eseményekhez az amerikai kormánynak hivatalosan bármi köze lenne. Oroszország több más módosítással együtt idén szeptemberben elfogadott egy új katonai doktrínát, amiben már le van fektetve a nemzetközi hadviselésre vonatkozó új szabályrendszer.
Az ENSZ BT-nek nem sok választási lehetősége van, el kell fogadják az orosz békefenntartók beküldését a DNK területére. A nyugati hatalmak számára még ez a legjobb lehetőség, ami legalább hozzávetőleges rálátást adna az orosz csapatok tevékenységére vonatkozóan. Ha nem fogadják el, az orosz törvények lehetővé teszik az idegenlégió beküldését Novorosszijába. Ez a gyakorlatban jelentheti azt is, hogy délkelet-Ukrajna ukrán állampolgárai, tehát ugyanazok a lakossági milíciák fognak Donyeck környékén működni, akik eddig is. Azonban az idegenlégió megalapítása lehetővé teszi Moszkva számára, hogy a donyecki milíciák ukrán állampolgárként is orosz szerződéses állományúvá váljanak, és az orosz hadsereg irányítása alatt, az orosz állami költségvetésből a legmodernebb fegyverekkel felszerelve védjék meg saját hazájukat.
Ha a nyugat a közvetlen konfrontációt választja és nem fogadja el a békefenntartók beküldését, az idegenlégió jelenlétét pedig orosz katonai agresszióként értékeli, Moszkva magán katonai vállalatok beküldéséről is dönthet, ebben az esetben azonban a nyugatnak semmilyen rálátása nem lenne az orosz csapatok tevékenységére a DNK területén. Emiatt az ENSZ BT határozattal a békefenntartók beküldésének elfogadása még a legpozitívabb forgatókönyv a nyugat számára.

http://www.hidfo.net.ru/2014/11/25/orosz-bekefenntartokat-hiv-donyecki-nepi-koztarsasag

Szellemi mozgósítás

A német külügyminiszter szerint nekik nem kell Ukrajna

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter ellenzi Ukrajna NATO-tagságát, - írja a Der Spiegel napilap. A koalíciós kormány szerint Ukrajna belépése a NATO-ba főként a kijevi kormány számára fontos. Moszkva ugyanakkor garanciát kér a Nyugattól arra, hogy ez nem történik meg. Steinmeier szerint a NATO és Ukrajna közt lehet "partnerség", de a tagsági viszony ki van zárva.
Hídfő.net.ru | Steinmeier
Steinmeier nyilatkozata szerint Ukrajna már régóta döntött arról, hogy nem csatlakozik az Európai Unióhoz, Ukrajna gazdasági és politikai modernizálása "több generáción átívelő projekt, emiatt ma értelmetlen lenne Ukrajna EU-tagságáról beszélni a közeljövőre vonatkozóan." A külügyminiszter szerint Ukrajna reformokat kell végrehajtson, olyan téren mint a korrupció elleni harc és a bürokrácia leépítése, de semmilyen csatlakozásról nem lehet szó.
Steinmeier azzal indokolta mindezt, hogy az ország területi egysége csak akkor tartható meg, ha nem csatlakoznak az Európai Unióhoz.
Tavaly augusztusban Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje figyelmeztetett, hogy Washington mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécsben azzal a céllal, hogy Ukrajnában a szíriai forgatókönyvet valósítsa meg. Novemberben békés civil tüntetések kezdődtek Kijevben az EU-csatlakozás kikövetelésére, amihez csatlakozott a hazai szélsőjobboldal. A kezdődő utcai harcokba idegen zsoldosok kapcsolódtak be, melynek eredményeként eltávolították a hatalomból a legitim kormányt, helyére pedig az atlantista pártok politikusait ültették.
A nyugati országok legitim kormányként ismerték el a fegyveres puccsal hatalomra jutott atlantistákat, akiknek első dolga volt az ország állami vagyonának kiárusítása, az IMF-hitel felvétele és háborúval a hadsereg eszközállományának leamortizálása. A nyugati országok a továbbiakban kamattal terhelt hiteltörlesztést, a nyugati katonai vállalatok pedig állami megrendeléseket várnak Ukrajnától, a gazdasági és társadalmi katasztrófáért a felelősséget nem vállalják.


http://www.hidfo.net.ru/2014/11/25/nemet-kulugyminiszter-szerint-nekik-nem-kell-ukrajna

Na most vágott alá Orbánnak a Birkamenet!

Ha hinni lehet egy, a CÖF nevében posztolt üzenetnek, akkor a Civil Összefogás Fórum nemcsak Békemenetet szervez december elsején egy pécsi tüntetés kapcsán, hanem polgári védelmi behívóval is akadályozná a diákok “baloldali uszítását”.
Az ügy előzménye, hogy Fodor Ibolya pécsi fideszes képviselő egy Facebook-bejegyzésében hazaárulónak titulálta az utcákon tüntetőket. A bejegyzésért csúnyán kiosztották az internetezők, a helyi Fidesz nem határolódott el tőle, és elnézést sem kért a történtekért senki.
Ebből aztán az lett, hogy a népszerű közösségi portálon december elsejére elkezdett összeállni egy Fodor Ibolya hazaárulózása elleni demonstráció Pécs főterére. Ami viszont úgy tűnik, felszította a kedélyeket a Fidesz szimpatizánsai körében.
Behívó (?) és Békemenet
A pécsi Fidesz üzenőfalán Stadler Mária nevében posztolt, de CÖF aláírással büszkélkedő iromány viszi a prímet. Ebből kiderül: a Civil Összefogás Fórum december elsején Békemenetet szervez „a kormányt és képviselőit ért támadások miatt a baloldali uszítások ellen!”

Ha a posztnak valóban hinni lehet, akkor a “Békemenet felkeresi majd a pécsi középiskolákat, valamint a PTE kampuszait és felvilágosító oktatást tartanak a diákoknak, egyben felszólítják „az intézmények vezetőségét, hogy a HaHa és KIHA képviselői kerüljenek kizárásra az oktatási intézményekből”. Este aztán Pécs főterére vonulnának, mint írták: hogy „megakadályozzuk a baloldali szervezetek puccs kísérletét és kiálljunk a kormány képviselőinek a becsületéért”.
A csúcs azonban mégsem ez, hanem a kezdeményezés, hogy a kormány alkalmazza a „baloldali provokátorokkal szemben” a katasztrófavédelmi törvény polgári védelmi kötelezettségről szóló pontját, „megakadályozandó a baloldali tömörülések diákokat megcélzó uszító tevékenységét és tömegbázisuk kiszélesítését”.
Ezt nehezen tudtuk értelmezni. Vagy arról van szó, hogy a fiatalokat gyorsan berendelik polgári védelmi szolgálatra, hogy a provokátorok ne tudják elbutítani őket, vagy az utóbbiak kapnak behívót, hogy ne tudjanak agitálni.
(hir24)
Bal-Rad komm: Ez egészen hihetetlen! (Maradék – Ukrajnában tanulmányaik megszakítására, és sorkatonai szolgálatra kényszerítik a nappali tagozatos, sorköteles korú fiatalokat!)
A begőzölt agyhelyű birkamentes szervező kmára végképp eszüket vesztették. Tekintsünk most el a HaHa meg X, meg Y, meg a rosseb tudja milyen libsi szerveződésektől. Ilyen őrült ötlettel előállni a “kormány képviselőinek becsülete védelmében”!
Hogy minek a védelme érdekében? Kiknek a védelme érdekében? Meg hogy ki hazudik?
Meg hogy “vizsgálataink során”? Kik vizsgálódnak? Hogyan? A “civil” birkamenetesek? Ők vizsgálódnak?
Meg hogy “a békemenet felkeresi a pécsi középiskolákat és a PTE kampuszait”? Ahol előadásokat akarnak tartani?
Meg hogy “felszólítják az intézmények vezetőit, hogy zárják ki” az Orbán és a Fidesz nemimádókat?
Hát ez mindennek a teteje!
Nem értünk egyet a neoliberális és atlantista demonstrációkkal!
De nem lehet egyetérteni és támogatni a csakis és kizárólag a saját hatalmát és egzisztenciáját féltő – mentő további pávatánccal sem! Amely már teljesen veszélybe sodorta Magyarország és a magyar nép létét!
Nem érthetünk egyet a közismert korrupcióval és nyíltszíni rablással sem!
Azzal pedig végképp nem, hogy egy kitartotti seggnyaló bagázs már – már “INTERNÁLTATNI” IS AKAR első ijedtében!
Ennek az eszét vesztett birkamenetes bandának eszébe sem jutott, hogy mit fog kiváltani egy ilyen felhívás és egy ilyen agyament “intézkedési javaslat”?
Hát ezeket ott menten agyonverik ha Pécsre érnek! És kész a Majdan! Egy jó kis polgárháborúval!
Aki vagy akik ezt a szöveget kiagyalták, közzétették, vagy ilyesmit forgatnak a fejükben! – azonnal bezárni zártosztályra!
Ha Orbán pedig tovább tűri ennek a végtelenül galád és falánk talpnyaló bandának a garázdálkodását, hát magára vessen!
A fiataloknak pedig azt üzenjük:
GONDOLKODJANAK EL AZ EUROATLANTISTA TÖREKVÉSEK HAZÁNKAT TELJESEN TÖNKRETEVŐ, AZ Ő JÖVŐJÜKET FELÉLŐ GYAKORLATÁN, ÉS NE ÜLJENEK FEL A HAMIS PRÓFÉTÁK KÉK ÁLMOT ÍGÉRŐ HAZUGSÁGAINAK!

Ezt nem fogják bevenni! Megbukott a kormány titkos terve

Tovább herdálja a kormány a nemzeti vagyont? - tette fel a kérdést tegnap a parlamentben Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő.

Gyöngyösi arra a rejtélyes 169 milliárd forintos bevételre utalt, mellyel állami vagyon értékesítése révén számol a kormány a költségvetésben, az azonban rejtély, mit is kívánnak pontosan eladni.

Ezt Tállai András államtitkártól sem tudtuk meg, a politikus hárított, mellébeszélt és azt mondta, ez nem az általa képviselt minisztérium kompetenciája.

A hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a kormány eladná a minisztériumi épületeket és háttérintézményeik ingatlanjait, hogy aztán rögtön vissza is béreljék őket. A trükkel azt akarták elérni, hogy az egyszeri értékesítés magas bevétele megjelenjen a jövő évi költségvetésben.

A portál szerint a trükk azonban több ponton is megbukott: az irodákból túlkínálat van, a magas fenntartási költségű, rosszabb állapotú épületekből rengeteget kellett volna eladni, ha egyáltalán lett volna rájuk kereslet.

A trükköt ráadásul az EU sem veszi be: korábban az osztrákok is próbálkoztak vele, ám az Eurostat kiszúrta, hogy ezzel semmi más céljuk nem volt, mint egy azonnali bevétel elérése, ami jobb színben tünteti fel a költségvetést. Akkor úgy határoztak, hogy az ebből származó bevételt nem engedik figyelembe venni.

A minisztériumban ezért most nagy a fejvakargatás, azon ötletelnek, hogyan mentsék meg a helyzetet, a 169 milliárdos tételt ugyanis nem akarnák veszni hagyni.

alfahir.hu


Kapcsolódó:
Egy Dohány utcai szállodát minősített stratégiailag kiemelt vállalattá a kormány
Védelmet kap a kormánytól a csődbe ment luxusszálló
Portik: Pintér adott utasítást az Aranykéz utcai robbantásra - fontos bizonyítékok tűntek el a BRFK-n belül
Élőláncot bontva raktak utcára egy családot Kőbányán
100 milliós lakást kapott Andy Vajnától Timi
Figyelő: Andy Vajna 7 milliárd forintot kapott ajándékba a kormánytól
200 millióért szerződött Borókai lányával az MNB
Giró-Szásznak közel milliárdos vagyona van
32 milliót kapott közpénzből az államtitkár
Vona: az MSZP és a Fidesz a háttérben osztozik a pénzeken - a korrupció minden kormányt megfertőzött
Sokmilliárdot költöttek a megtámadott a hiperek Orbánékra is

Egyiptom kész megvédeni Izraelt

Abdul Fattah Sziszi egyiptomi elnök egy olasz újságnak nyilatkozva kijelentette, hogy hajlandó csapatokat küldeni Palesztinába Izrael biztonságának garantálása és a terrorizmus elleni közös fellépés céljából, olvasható a Middle East Monitor portálján.

"Felkészültünk, hogy katonai erőt küldjünk Palesztinába. Feladatuk a helyi rendőrség segítése lesz, illetve az izraeli lakosok megnyugtatása", mondta az egyiptomi elnök a Corriera della Sera nevű olasz újságnak.

Sziszi hangsúlyozta, hogy ezen csapatok telepítése Palesztinába szükséges ahhoz, hogy a két fél közti bizalmat helyreállítsa.

A Reuters információi szerint Sziszi beszélgetést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, illetve Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével is.

"Megmondtam Netanjahunak, hogy most van szükség egy bátor lépésre, máskülönben nem tudunk előrelépni", mondta Sziszi.

Abdul Fattah Sziszi hatalomra kerülése óta elmélyültek az egyiptomi-izraeli kapcsolatok. Ez tetten érhető többek között abban, hogy Egyiptom a nyáron lezajlott izraeli-palesztin konfliktus során lezárta az egyiptomi-gázai határátkelőt, ezzel nyomást helyezve a Hamászra, amely szervezetet elítéli Egyiptom, többek között a Muszlim Testvériséggel fenntartott jó viszonya miatt. (kitenkinto.hu)

A Pentagon készen áll arra, hogy az Egyesült Államok nácionista gazember rezsimje ellen fellépjen

Az amerikai nácionista gazember rezsim elszigeteltsége elérte azt a pontot, amikor a Pentagonnak cselekednie kell, ha meg akarja menteni az Egyesült Államokat a rendszer kaotikus összeomlásától. Sehol sem volt ez világosabb, mint az ENSZ szavazás során a múlt héten, amikor csak Kanada, az Egyesült Államok és Ukrajna szavazott az oroszok által beterjesztett nácizmust és más rasszista ideológiákat elítélő határozat ellen.
hungarian.ruvr.ru

Stephen Harper Kanada miniszterelnöke, és Barack Obama amerikai elnök ezzel aláírták a saját elfogatóparancsukat a náci gyilkosok ezen nyílt támogatásával. Obama hangsúlyozta a múlt héten, hogy 120 millió dollár értékű fegyver szállításával támogatja a neonáci milíciákat Ukrajnában, amerikai kormányzati források szerint. "Írországon keresztül, a Boriszpili repülőtéren (Kijev közelében Ukrajnában) több ezer puskát, aknavetőt és pisztolyt fognak kapni," - mondta el az amerikai forrás.

Undorral reagálva az Obama gazember rezsim gyilkos akcióira, a CIA most már többnyire azon frakció irányítása alá került, melynek az egykori CIA igazgató, William Colby (1) volt a vezetője. Colbyt 1996-ban a Bush náci CIA Műveleti Igazgatóság frakció gyilkolta meg, de hívei most visszavették az irányítást, CIA és Pentagon források szerint.

A múlt héten kapcsolatba léptek a Pentagon Központi Parancsnokságával, és arra kérték őket, hogy tegyenek lépéseket a nácionista csaló rezsim ellen, amely elbitorolta az Egyesült Államok Köztársasága feletti hatalmat.

A Pentagon felső vezetői azt válaszolták, hogy ők a költségvetési megszorításokkal és más ügyekkel vannak jó előre elfoglalva, és egy jó okot kértek arra, hogy beavatkozzanak az amerikai belpolitikai folyamatokba.

Az első kérdés, amit fel kell tenniük, hogy ők is megértsék, hogy valójában kiknek is dolgoznak? A P2 szabadkőműves páholy magas rangú vezetői szerint, akik egészen mostanáig a nácionistákkal szövetkeztek, az amerikai csaló kormányt jelenleg három ember irányítja. Ezek Jeb Bush (a Bush/Sherff/Pierce/Pecce klán jelenlegi vezetője), David S. Cohen pénzügyi államtitkár, és Benjamin Netanjahu Izrael miniszterelnöke. Ezeknek az embereknek nincs más jövőképe, csak a 3. Világháború kirobbantása, és az emberiség 90 százalékának megölése annak érdekében, hogy megőrizzék okkult sátáni hatalmukat.

http://en.wikipedia.org/wiki/Jeb_Bush
http://www.treasury.gov/about/organizational-structure/Pages
http://hu.wikipedia.org/wiki/Benjámín_Netanjáhú

Ők irányítják az adósrabszolgaság eszközeként ismert amerikai dollár létrehozását és forgalmazását.

Ez a három pszichopata, és nácionista összeesküvő társaik irányítják a hatalom öt következő eszközét: az IMF-et, a Világbankot, az ENSZ-t, a Federal Reserve Board-ot, és a Pentagont, a P2 források szerint.

A BIS (Svájci Bank), a skót szertartásos szabadkőművesek (brit birodalom), a P2 szabadkőművesek (Vatikán és maffia), a Keleti nagy páholy (francia birodalom), és a Thule Társaság (Németország és Észak-Európa) már nem működik együtt a nácionistákkal, ezen titkos csoportok különböző forrásai szerint.

Mivel az IMF-nek, a Világbanknak, az ENSZ-nek és a Fed-nek nincsen hadserege, most valóban a Pentagon vezetőinek kell eldönteni, hogy mit tegyenek a kitaszított rezsimmel Washingtonban, és a látszólagosan globális leányvállalataikkal, az ENSZ-el, az IMF-el, és a Világbankkal.

A másik dolog, amit a Pentagonban meg kell érteniük, ha ezt a csaló adósrabszolga rendszert eltávolítanák az Egyesült Államok irányításából, az amerikai átlag polgárok életszínvonala kevesebb mint egy év alatt könnyen megduplázódhatna.

Itt van egy részletes, reális magyarázata, hogyan lehet ezt elérni néhány egyszerű lépésben.

Először is, államosítani kell a Federal Reserve Board-ot, és meg kel kezdeni a kormány deviza kibocsátását a Fed adós bankjegyei helyett. Ez lehetővé tenné, hogy hatalmas tömegek dolgozhassanak, nagyobb lehetne a katonai költségvetés, ingyenes az oktatás, az egészségügyi ellátás stb. adók, vagy adósság nélkül.

Másodszor következhetne egy jubileum, az összes állami és magántartozás egyszeri elengedése. Ez gyakorlatilag megszüntetné a törlesztő részleteket, a diákhitelt, az államadósságot stb. egyik napról a másikra. A tengerentúli hitelezők, mint Kína felé az adósságok leírhatók lennének, miután úgy minősítenék, hogy az Amerikai Egyesült Államok Vállalat csődbe ment, és helyette visszaállították az Amerikai Egyesült Államok Köztrásaságát.

Harmadszor az eszközök újra elosztása. Ezt meg lehet tenni sok szempontból úgy, hogy ne büntessék a valódi vállalkozókat és a kapitalistákat. A könnyű dolog az lenne, ha Fortune 500 vállalat beltenyésztett családjainak kis csoportjától elvennék az irányítást, melyek titokban arra használták a hatalmukat, hogy adósság "pénzt" hozzanak létre a semmiből annak megszerzéséhez. Egy meritokratikus személyzettel működő kormányzati hivatal kezelhetné ezen vállalatok részvényeit az átlag amerikaiak javára. Továbbá jó ötlet lenne minden ember számára, aki ingatlant bérel, ha az a tulajdonába kerülne. Azoknak az embereknek, akik a bérbeadásból származó jövedelemből élnek, a bérleti díjjal megegyező kormányzati valutát fizetnének.

Negyedszer, a jövőre vonatkozóan létre kell hozni egy tervet. Bármely társadalom, amely nem rendelkezik jövőképpel, hogy hová akar eljutni a jövőben, az hanyatlásra és stagnálásra van ítélve. Helyre kell állítani az amerikai álmot, együttműködve minden amerikaival egy új, reális jövőbeli társadalmi cél érdekében.

Ötödször, terjeszkednünk kell az univerzumban. A források ellopása, és a hadiipar gazdagítása érdekében kreált háborúk helyett tegyük azt, amit tennünk kellett volna, és hozzunk létre egy Star Trek jövőt, és jussunk el oda, ahol ember korábban még sosem járt.

Az alternatíva, mellyel a Pentagon szembesül az, hogy tovább működik egy erkölcsileg és anyagilag csődbe jutott rezsim, amíg a kaotikus rendszer elkerülhetetlen összeomlása be nem következik. Ez egy matematikai bizonyosság, hogy az Egyesült Államoknak a jelenlegi úton egyirányú jegye van a pokolba.

Ha a Pentagon vezetői még mindig túl makacsok és rövidlátóak, hogy megértsék az Egyesült Államok valós helyzetét, csak arra van szükségük, hogy jól megnézzék, mi történik a világ többi részén.

A lényeg az, hogy Európa elhatárolja magát az amerikai szélhámos rendszertől. Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság már nem szövetségese az Egyesült Államoknak a szó valódi értelmében. November 15-én Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök négy órát beszélgetett egyedül egymással.

Merkel folyékonyan beszél oroszul, Putyin kiválóan beszél németül, így nincs szükségük semmilyen tolmácsra. A két vezető és vezető kormányzati tisztviselők különböző észrevételeiből ítélve a héten a találkozó óta a fő vitatéma Németország csatlakozása volt a BRICS szövetséghez. Egyéb téma volt: Kelet-Európa orosz és német befolyási övezetekre történő felosztása, Ukrajna felosztása, német márka vagy euró használata az orosz gázért cserébe, és egy szabadkereskedelmi egyezmény a németek vezette EU, és az oroszok által vezetett Eurázsiai Gazdasági Unió között (2). A franciák is azt tervezik, hogy euróban, vagy francia frankban fizetnek az orosz olajért és gázért.

A britek szeretnének közel maradni angolszász társaikhoz az Egyesült Államokban és Kanadában, és hogy ezt elérjék, harcolni fognak azért, hogy eltávolítsák a nácionistákat, akik magukhoz ragadták a hatalmat, MI5 források szerint.

A másik lényeges dolog az, hogy az Egyesült Államok csaló rezsimje hamarosan elveszti Japánt. A nácionista rabszolga Shinzo Abe miniszterelnök kénytelen volt kihirdetni egy hirtelen választást december 14-ére. Mivel Abe diktatórikus hatalommal bír, és nem kell újabb két évig választást kiírni, az agymosott emberek nem tudják, hogy miért is tartják ezt a választást. A válasz az, hogy a szélsőjobbosok kényszerítették, akik dühösek lettek Japán kifosztása miatt a nácionista gengszterek nevében. Meg fogják ölni, ha nem mond le, jobboldali források szerint.

A szélsőjobbosok fenntartanák inkább az amerikai hadsereggel kötött szövetséget, és támogatnák az Egyesült Államok csendes-óceáni flottáját, de szeretnék, hogy a Pentagon tegyen valamit a bűnözőkkel Washingtonban.

Szintén a múlt héten volt egy 6.8-as erősségű földrengés Nagano prefektúrában, Japánban. Az epicentruma ennek a rengésnek ott volt, ahol egy hatalmas japán földalatti bázis található. A bázis a 2. Világháború alatt épült, és fel volt/van szerelve a kormány, a katonai vezetés, az NHK országos műsorszóró hálózat és más elit emberek számára arra az esetre, ha a szövetséges erők elfoglalták vagy megsemmisítették volna Tokiót. Elég valószínű, hogy ezt a bázist megsemmisítették, hogy elvágják az összeesküvés egyik menekülési útvonalát.

Egy másik kulcsfontosságú USA szövetséges, Szaúd-Arábia is a BRICS felé közeledik, orosz források szerint. A G20 találkozó során a szaudi koronaherceg Salman bin Abdulaziz Al Saud sok időt töltött Putyin orosz elnökkel. Beszélgetésük lényege, hogy a közelmúltban csökkentették az olajárakat, melynek célja, hogy az amerikai palaolaj termelés versenyképessége csökkenjen, és ne az oroszoké. Megvitatták egy muszlim szövetség létrehozásának lehetőségét oly módon, hogy az ne sértse az orosz energetikai és katonai érdekeket a régióban.

A Pentagon vezetőinek továbbá azt is meg kell érteniük, hogy az Egyesült Államok időjárási hadvsielésnek van kitéve titkos, de hatalmas erők részéről, akik szeretnék megszabadítani az országot a sátáni irányítástól. Ezért csapott le Amerikára a rekord hideg, amint Obama elkezdte hangoztatni a hamis globális felmelegedés propagandát. Ez az időjárási hadviselés folytatódni fog, és még intenzívebb lesz, amíg a rendszerváltás be nem következik. Végül hadd fejezzem be néhány jó hírrel. Az első, hogy a Toyota Motors és a Honda is bejelentette, hogy hidrogén üzemű autókat kezdenek értékesíteni jövőre. A másik, hogy terveket jelentettek be víz alatti városok építéséről az új Vízöntő kor reményében, mely pirkadni készül.

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/11/a-pentagon-keszen-all-arra-hogy-az.html

(1) - http://en.wikipedia.org/wiki/William_Colby
(2) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Eurázsiai_Gazdasági_Unió

Kapcsolódó:
Az Ukrajna feletti harc a Bush/náci Waterloo lesz
Ez a Halloween sokáig fogja kísérteni az összeesküvőket - Ben Fulford és David Wilcock
A pénzügyi háború fokozódik a törökországi zavargásokkal, az Európai Központi Bank blokádjával, gyilkosságokkal és letartóztatásokkal együtt, s ...
"Lemondani vagy meghalni", ezzel a választással szembesül most az amerikai összeesküvés kormány
Hárman meghalhattak, az olasz egészségügyi felügyelet felfüggesztette a Fluad influenzaoltást

Tőkének látszani kell...

David Ricardo felfedezte, megfogalmazta, kimondta, hogy a tőkés elven szervezett ipari termelés a lehető leghatékonyabb. Társadalmi érdek tehát, mint mondotta, hogy a tőkés termelés szervezési elvet minél több helyen, minél általánosabban alkalmazzák. De türelmetlen volt, ezért mindjárt a végére is akart járni a dolognak. Kijelentette, hogy belátható: minden haszon a tőkésé legyen, mert jobb nem elnyújtani a módszer szétterjedését, tehát akit nem lehet tőkésnek tekinteni, attól a termelési tényezőt el kell venni.

Azóta is isszuk ennek a végső soron csalássá izmosodott, kiforgatott tételnek a következményeit. Mert nem arról van szó, mint egy lóverseny riporternél, hogy szerinte az ipari tőke hatékonyabb, hasznosabb lesz a társadalom egészének mint a kisipar, a mezőgazdaság, vagy termelési tényezőként a föld és a munka (hosszú távon tehát "arra érdemes fogadni"), hanem biztos ami biztos a lóversenyes hasonlatnál maradva elkezdték lelődözni a konkurenseket (mondván a vesztesért nem kár, és ezt felmentésnek tekintették a tőke szervező erejére hivatkozó minden rablás és galádság számára). A földre illetve a munkára, kistulajdonra, egyáltalán az emberi lét közvetlen kiszolgálására koncentráló termeléstől a létjogot kérdőjelezték meg, a kisipart módszeresen, rablók módjára tették tönkre, a mezőgazdasági megélhetés alól a föld kihúzása (fegyveres vagy fondorlatos elvétele) máig tart és dicsőségként kezelik. A magyarországi MNB csak a vállalkozói devizahiteleket menti meg (a forma szerint lakossági hiteleket akármire is költötték, például igazolhatóan vállalkozás indítására - mert másra nem adtak hitelt - őket ott hagyja a bank martalékának, mert kényelmesebb valamifajta látszatra hivatkozni).

A kommunizmus azzal tette fel az i-re a pontot, hogy már megnevezni sem volt hajlandó eljárását az ipari tőke zsákmányul ejtésére (amiről úgy gondolta, hogy minden egyéb termelési tényező lerablására civilizáltnak tekintett hivatkozási alapot adott neki). Kijelentette, hogy ő tulajdonképpen az elárvult munkásság, sőt a megszerezni kívánt tőke által tönkre tett proletárság érdekében ténykedik, és igyekezett proletárrá tenni az egész világot, hogy mindenütt ő léphessen fel a proletárok érdekében (a kommunizmus által proletárokká tett tömegek érdekében), és ezáltal ragadhassa kezébe a termelő tőkét minden kontroll nélkül - mert a proletár önnön hamis dicsőségébe zárva nem fog rákérdezni, hogy és mi történt az ipari tőkével (hát még a munkával, földdel)?

Az eu-ban ma a tőkének előjoga van a terhére történő jogalkotást megvétózni. Tehát rablók és maffiák figyelem! Tőkének kell látszani bármi áron, akár országok, társadalmi rétegek megrablása árán is (mert a hamis látszatot senki sem fogja felhánytorgatni, senki sem fogja megjegyzéssel sem illetni - az olyan mint a láthatatlanná tevő köpeny, inkább előjogot jelent mint számonkérhetőséget, teljesítési kötelezettséget).

***
És megjegyzem, a tőkének látszani elvhez, a látszathoz elég a pénz látszata, elég a pénzügyi kultúra látszata. Pénzhasználati jogról, valós összefüggésekről, a pénzhasználati műveletek valós szervezéséről, valós biztosítékairól nem kell tudni semmit. Elég a látszat, csak megfeleljen a tőkének lenni látszatnak. Ezt éljük a devizahitelek történetében. Sem a károsultak, sem a pénzügyigazgatás de legkevésbé a bankok nem kíváncsiak semmiféle valós pénzügyi működőképesség, funkció azonosság mibenlétére. Legkevésbé kíváncsiak a rászedett adósok bajára. Mert az a valóság. De David Ricardo óta tudjuk, a közgazdaság elsősorban a látszat fogja és csak sokadik szempont a tudomány, hát még az emberiség tényleges jobb sorsa. Emberiség helyett a látszat-iparosok, a látszat-tőke visz mindent, büntetlenül. Mert mi színházban érezni szeretjük magunkat. Az olyan kulturált, miközben az utcán végrehajtók grasszálnak.

Fáy Árpád

Kapcsolódó:

FEDezetlen banki eszközök elhelyezése Európában: 5086 milliárd euró nagyságrendben