2016. szeptember 11., vasárnap

Németország megengedi, hogy ötszáz dzsihádista éljen az országban

A német hatóságok több ezerre becsülik azon radikális iszlamisták számát, akik már az Európai Unióban születtek – bevándorlók leszármazottaiként -, majd a Közel-Keleten harci kiképzést kaptak és visszatértek Európába.
Vasárnap a Die Welt számolt be arról, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elveszíti területeit a Közel-Keleten, de még így is több ezer európai születésű személy harcol a soraikban, akik a Szíriából és Irakból kiszorulást követően visszatérhetnek származási országaikba. Ez a német hatóságok becslése szerint több mint hatezer dzsihádistát jelent, akik esetében nincs kizárva, hogy a közel-keleti vereséget követően Európában folytatnák a háborút.
Thomas de Maiziere német belügyminiszter a Bild újságnak nyilatkozva szombaton azt mondta, most mintegy 500 potenciális dzsihádista él Németországban, és a hatóságok tudatában vannak annak, hogy jelen vannak olyan csoportok, melyek kis csoportokban akarnak terrortámadást követni, de emellett jelentős kockázati tényezőt jelentenek a magányos terroristák is.
Holger Münch, a német szövetségi bűnügyi hivatal elnöke szerint most közvetlen veszélyt jelent az Európában született dzsihadisták visszatérése, mert mindannyian kiképzésben részesültek, majd több évi harctéri tapasztalatot szereztek egy háborús zónában.


http://www.hidfo.ru/2016/09/nemetorszag-megengedi-hogy-otszaz-dzsihadista-eljen-az-orszagban/




Muszlim hadsereg ébredezik Franciaországban

Manuel Valls francia miniszterelnök elmondása szerint a hatóságok már minden egyes nap újabb terrortámadást kell megakadályozzanak. Mintegy tizenötezer, megfigyelés alatt álló muszlim mutatja a radikalizálódás jeleit Franciaországban.
A francia miniszterelnök vasárnap a Europe 1 rádiónak nyilatkozva szó szerint kijelentette, hogy a hatóságok minden egyes nap megakadályoznak egy újabb terrortámadást. Eszerint, ha a hatóságok nem avatkoznának közbe, muszlim radikálisok minden nap francia állampolgárok sokaságát gyilkolnák meg. Valls emellett elmondta, hogy állandó megfigyelés alatt áll mintegy tizenötezer muszlim, akik a radikalizálódás jeleit mutatják, és bármelyik pillanatban aktív dzsihádista tömeggyilkos válhat belőlük.
Az interjú során a miniszterelnök azt mondta, a terrorizmus ma már külső és belső fenyegetést egyaránt jelent Franciaországra nézve. Több mint 700 francia állampolgár – sokadik generációs bevándorlók – harcol Szíriában és Irakban – beleértve 275 nőt és gyermeket is.
Június közepén hatalmas botrányt kavart Manuel Valls kijelentése, miszerint a hatóságok nem tudják elhárítani a terrorveszélyt, és Nyugat-Európában az emberek “együtt kell éljenek a terrorizmussal”. Akkor egy rendőrparancsnokot késelt meg saját otthonának ajtajában egy iszlamista, majd a miniszterelnök azt mondta, hogy se a titkosszolgálatok, se a terrorelhárítási szervek nem hibáztak az elkövető megfigyelése során. Vagyis a hivatalok által alkalmazott módszerek nem minden esetben teszik lehetővé a terroristák közti kommunikáció megfigyelését, a kormányfő szerint pedig ezen nem is tudnak érdemben változtatni.

http://www.hidfo.ru/2016/09/muszlim-hadsereg-ebredezik-franciaorszagban/