2016. február 25., csütörtök

A legjobbjaik sem méltóak Magyarország vezetésére

“Ez nem ellenzéki vitakör” – január 22.-én így harangozta be az Index azt a politikai érdekközösséget, amit tavasszal már az ellenzék élére állítanának. Elsősorban balliberális lapok reklámozzák őket, de valamiért úgy gondolják, a “konzervatív” jelzővel könnyebben eladhatóak. Talán, mert ők is rádöbbentek már, hogy a liberalizmusból senki nem kér. Nem különösebben nehéz kérdés, hogy mit is akarnak konzerválni; sokan közülük a Fidesz holdudvaráról leszakadt, elkötelezett atlantisták, akik párt nélkül maradtak.
Egy magára valamit is adó “konzervatív” közösség legalább annak látszatára ügyelne, hogy semmi köze a hazánk elprivatizálásához vígan tapsoló liberálisokhoz. Nem úgy az Eötvös József Csoport – akikről egyébként senki azt sem tudná, hogy léteznek, ha nem harangozza be őket a liberális sajtó. Az emberek legégetőbb problémáira megfogalmazott markáns válaszaik nincsenek, ehelyett a kormánypárt megosztására, a KDNP leszakítására, a kormánykoalíció megbontására játszanak, miközben már terítik nekik a vörös szőnyeget, hogy szakszervezeteken is civilek artikulálatlan üvöltésén keresztül visszatérjenek a jól fizető semmittevésbe. A liberálisoknak a közeljövőben igen jól jön majd a KDNP, aminek önmagában társadalmi súlya ugyan nincs, de egy kormánykoalíció megbomlása mindig jól mutat a sajtóban, így minden bizonnyal nagy visszhangja lesz, és reménnyel tölti el a szerencsétlen, geopolitikai célokra felhasznált forradalmárokat.
Az Index januári ellenzék-ajánlója alapján ez az Eötvös József Csoport valamiféle konzervatív értelmiségiekből álló veterán alakulat, ami Orbán Viktor populizmusáról értekezik, de a szerénység hazug álarcát hordva hangsúlyozza, hogy nem politizálni akar, hanem “példát mutatni”. A látszatra olyan szinten kínosan ügyelnek, hogy az elmúlt 25 év már jól bejáratott alakjai mellé fiatal egyetemistákat vonnak be, ezzel keltve az “új erő” látszatát, de véletlenül sem megkockáztatva, hogy a kormányváltás kicsússzon a megbízható idősek kontrollja alól. Kádár, Mellár egyaránt van köztük, utóbbinak elsősorban a Fideszes korrupcióval volt problémája – de csak tízévi hallgatás után, amikor a kormány új külpolitikája miatt hirtelen feltámadt benne a lelkiismeret. Tegnap még példát mutatnak, holnap azt kiáltják: “előre!” Tegnap még “bassza meg a KDNP”, holnap már dicső KDNP, ha néhány prominens alakja a kormány ellen fordul. Nagy vonalakban ez az új rendszerváltó elgondolás, balliberális sajtótámogatással, hazai politikai karrierben reménykedő egyetemistákkal fűszerezve.
Mit akarnak konzerválni ezek a “konzervatívok”? Magyarország függetlenségét, a hagyományos értékeket minden bizonnyal nem – ellenkező esetben semmi keresnivalójuk nem lenne az Indexen és 168 órán, ami homoszexualitást, magzatgyilkosságot, bevándorlást egyaránt reklámoz. Pedig bármennyire is keresi a nagyérdemű, elsőként – és egyelőre kizárólag – a balliberális sajtóban hallani róluk.
Többen közülük a Fidesz holdudvaráról leszakadt “értelmiségiek”, akiknek a kormánypárttal éppen az volt a problémája, ami megfordította annak népszerűség-csökkenését; vagyis, ami a magyar lakosság többsége szerint egyedül értékelhető benne. Felszínre hozta a törésvonalakat a keleti nyitás, és az Európai Egyesült Államok létrehozásának elutasítása. Aki utóbbiakat nem szerette, és ennek okán eltávolodott a kormánypárttól, annak továbbra is számos lehetősége van a politikai karrierre; példának okáért itt van ez az “Eötvös József Csoport”, de akár a Jobbikban is helyezkedhet a hazafiak kiszorítása érdekében. A világért sem érdemes azt gondolni, hogy ezek a civil tüntetésekre rátelepedő értelmiségiek bármi jót akarnának. A közeljövőben minden bizonnyal sokat szerepelnek majd a sajtóban, így többek között Mellár is beszámolhatna arról, mennyit keresett, ameddig nem zavarta a korrupció, de tudott róla. Amennyiben sikerrel járt volna a kormányfő meggyilkolására tett kísérlet, a “vezérgyilkossággal” kialakult belpolitikai vákuumban már egész népszerűek lehetnének – de így jobb híján kénytelenek lesznek megvívni a népszerűség-harcot a választók kegyeiért.

http://www.hidfo.ru/2016/02/a-legjobbjaik-sem-meltoak-magyarorszag-vezetesere/

48 újságírót tartottak megfigyelés alatt a lengyel titkosszolgálatok

Lengyel titkosszolgálati vezető ismerte el, hogy az ország egy nemzetbiztonsági hivatala megfigyelt 48 újságírót; a megfigyelési tevékenység ráadásul nem Andrzej Duda “központosítási törekvése és a sajtószabadság korlátozása” részeként, hanem még az előző kormányok idején zajlott.
Mariusz Kaminski, a lengyel titkosszolgálatok koordinátora a parlament egy bizottsági ülésén felszólalva elismerte, hogy a Belbiztonsági Ügynökség (ABW) a korábbi kormány idején 48 újságírót tartott állandó megfigyelés alatt. A szerdai nyilatkozat szerint a megfigyelésben érintett vezetőket február végén meghallgatják, az ügyet további kivizsgálásnak vetik alá. Kaminski szerint “lehetséges, hogy ez a lista még bővülni fog”, mire lezárul az összes érintett vezető meghallgatása, valamint megállapításra kerül, hogy ez a gyakorlat legális volt-e.
Február elején Lengyelországban életbe lépett az új törvény, ami további megfigyelési jogkörökkel ruházza fel a titkosszolgálatokat. Ennek értelmében a belügyminisztérium bírói végzés nélkül hozzáférhet az állampolgárok magánlevelezéseihez, internetes tevékenységükkel kapcsolatos adatokhoz. Az ellenzéki pártok az emberi jogok sértésére hivatkozva ellenzik az intézkedést, pedig korábban ők maguk is utasításba adták az újságírók megfigyelését. Az Európai Unió és nemzetközi szervezetek szintén kritizálják az új szabályozást.
A titkosszolgálati vezető – a kormánypárt tagja – arról nem nyilatkozott, hogy a jelenlegi kormány hány újságírót és magánszemélyt figyeltet meg, ehelyett a megfigyelési botrány felelősségét könnyedén a bukott politikai ellenfelekre hárította, az új kormány számára megbízhatatlan vezetők leváltására pedig korrupcióellenes harc címén fog sor kerülni.


http://www.hidfo.ru/2016/02/48-ujsagirot-tartottak-megfigyeles-alatt-a-lengyel-titkosszolgalatok/

Új európai adatláncon bukhatnak az amerikaiak

Brazília kommunikációs minisztere, Andre Figueirdo arra vonatkozó terveket jelentett be, hogy egy új tengeralatti adatkábellel kötnék össze Brazíliát közvetlen Európával, hogy így ellensúlyozzák az amerikai elektronikus kémkedést.
A mintegy 250 millió dolláros projekt részeként egy olyan vezetékhálózatot építenek ki az Atlanti-óceán mélyén, ami lehetővé teszi a közvetlen adattovábbítást Európa és Brazília közt. Figueiredo kedden a Barcelonában tartott sajtótájékoztatón azzal indokolta a közvetlen adatkapcsolat létrehozásának szükségességét, hogy a jelenleg működő tenger alatti hálózat használatával az amerikai hírszerzésnek közvetlen hozzáférése van minden, az európai és dél-amerikai kontinens közt továbbított adathoz, amibe államtitkok és az állampolgárok egyszerű hétköznapi levelezései egyaránt beletartoznak. Elmondása szerint az állami tulajdonú Telecomunicacoes Brasileiras készen áll arra, hogy nemzetközi befektetőket is bevonjon a projektbe, ennek érdekében az Európai Unióban kerestek potenciális befektetőket, valamint számos multinacionális vállalatot kerestek fel. A hír szerint a nagy amerikai tech-cégek, különösen a Google és Facebook is érdeklődik a projekt iránt (hivatalosan még nem kommentálták a bejelentést), mert az európai és dél-amerikai felhasználóik jelentős hányadának okoz aggodalmakat, hogy az amerikai hírszerzés belelát a levelezésükbe, ami mostanra jelentős tényező ahhoz, hogy a vállalatok figyelmen kívül hagyják.
Brazília 2013-ban kezdett a projekt előkészítésébe, miután nyilvánosságra jutott, hogy az amerikai National Security Agency (NSA) lehallgatta Dilma Rousseff elnök magánbeszélgetéseit. Az új adatkábel jelentős geopolitikai tényezővé válhat a dél-amerikai országok és az USA viszonyában, mert az Egyesült Államok semmilyen hozzáféréssel nem fog rendelkezni ehhez az új információtovábbítási csatornához. 2013-ban már éles hatalmi harc övezte az új projektet: elsőként a Telebras jelentette be az Európával közvetlen adatkapcsolat kialakítására vonatkozó terveket, amit a brazil kormány azonnal betiltott. Azt követően került sor a WikiLeaks kiszivárogtatásaira, és kiderült, hogy az amerikai NSA a brazil elnököt és az ország számos vezető politikusát lehallgatja.


http://www.hidfo.ru/2016/02/uj-europai-adatlancon-bukhatnak-az-amerikaiak/

Szíriában több “mérsékelt” terrorbanda is fontolgatja csatlakozását a meghirdetett tűzszünethez. Holnap délig kell jelezniük ezirányú szándékaikat.

ria
Az ankarai maffia súlyos amerikai árulásként értékeli a tűzszünet meghirdetését, míg Szaud-Arábia láthatóan megkönnyebbült a hír hallatán.

Persze a tűzszünet kezdetéig még van idő! Ezt a küzdő felek igyekeznek is hatékonyan fel és kihasználni. Ez jobbára a kormányerőknek és a velük szövetséges milíciáknak sikerül hatékonyan.
A legfontosabb történések Aleppo körül zajlottak tegnap is, és mára virradóan. Az “Élet Útja” birtoklása szempontjából kiemelten fontos Hanassert a kormánycsapatok és a kurd milíciák teljesen megszerezték, mint ahogyan a környező magaslatokat is.

Közben Aleppo lakott területein belül is zajlik a dzsihadisták nagyüzemi pusztítása. Ezt a fajta műveletet nemhogy megakasztani, de lelassítani sem voltak képesek a Törökországból áttelepített sátánista hordák.

Palmürában belefáradtak az ősi romvárosba beszorult dzsihadista férgek a megpróbáltatásokba. Egy népes horda úgy döntött, hogy kitör. Vesztükre pontosan azidőszerint kószált arrafelé néhány orosz repülőgép. A mintegy százharminc lator megpróbáltatásai rögvest véget is értek.

A Deir ez-Zor kormányerők által szurtyongatott ISIS pribékjei számára sem a diadalról szól a tegnapi nap sem. Vezérlatort is buktak, csomó technika is a havárialistára került. A zsoldkifizető kincstátnok dörzsölheti csak a markát. Szépen megrövidült a zsoldlista.
Az utóbbi napokban az ankarai maffia egyfolytában a török légteret Szíria irányából megsértő orosz repülőgépekről rikácsol. A Pentagon is csatlakozott Kardigan ajvékjához, és “bizonyító erejű” felvételeket emleget a rémtörténetről. Amely “bizonyítékokat biztonsági okokra” hivatkozva nem kívánják a nyilvánosság elé tárni! Viszont szavukat adják állításaik igazolására.
Tegnap Moszkvában Igor Konasenkov vezérőrnagy “több megfontoltságot, több szakmaiságot, kevesebb hablatyot kért” az orosz légierő Törökország légterét ért sértéseit illető rémtörténetek kapcsán.

Bezzeg azt máshonnan kell megtudnia a világnak, hogy a török légierő iraki területeket támad! Ma is!


http://www.balrad.com/2016/02/25/sziria-68/

A finn rendőrség abszurd tanácsai: Mi a teendő, ha meg akarnak erőszakolni?

Miután a paprika spray használata illegális Finnországban, a finn rendőrség egy kisebb filmben próbál meg tanácsokat osztani, hogyan kell védekezni a nemi erőszak ellen. Az útmutató meglehetősen abszurdra sikeredett.
Miután egyre gyakoribbá váltak a bevándorlók számának a növekedésével a skandináv államokban a molesztálások, zaklatások száma az Oulu-i rendőrség egy útmutató videót tett közzé: Mi a teendő akkor, ha meg akarnak erőszakolni?
A paprika spray Svédországhoz és Dániához hasonlóan, Finnországban is bünteti a törvény. A svédeknél akár 6 hónap börtön is járhat a használatáért. Még akkor is komoly pénzbüntetésre számíthat az ember, ha önvédelemből használja a sprayt.
A közelmúltban egy 17 éves dán lányt akartak megerőszakolni, mikor a tinilány elővette a paprika sprayt és lefújta támadóját. Az illegális használatért most pénzbüntetést kell fizetnie.
A 200 ezer fős Oulu rendőrség három lépésben vázolta az önvédelem lehetőségeit. Elsőként a “Nem, kérleg hagyj!” mondat elmondásával együtt járó kézfeltartást tanácsolják. Második lépésben a támadó ellökését, két kézzel történő távoltartását, míg végső esetben a kezünk ügyébe kerülő táskával is védekezhetünk.
Hasonlóan abszurd tanácsokat osztott a hölgyeknek a kölni polgármester is, miután szilveszter éjjel százával molesztálták a német nagyvárosokban a fiatal lányokat. A polgármester asszony tanácsa alapján egy karnyi távolság megtartásával megelőzhetőek az ilyen esetek.
Az interneten megosztott felvétel villámgyorsan megmozgatta a közösségi oldalak felhasználóinak fantáziáját, akik a Star Wars erőit vélték felfedezni az önvédelmi tanácsok hátterében.

(atv)
Bal-Rad komm: A finnországi Oulu rendőrsége eléggé ötletszegénynek tűnik. (Vagy inkább ismerethiányosnak!)
Talán meríthettek volna a Kalevalából is! Valami ráolvasásféle módszert biztosan leltek volna. Persze az meg a muszlim lelkivilágnak árthat!

Háromszáz önkéntes indul Európa határainak védelmére

Háromszáz főből álló rendőri erőt különít el a Cseh Köztársaság, abból a célból, hogy egy állandó gárda álljon rendelkezésre a szövetséges országok kisegítésére. Az új, állandó műveleti egység elsőként a migránsok által ostromolt macedón határon kerül bevetésre.
Milan Chovanec cseh belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatója alkalmából jelentette be az új állandó műveleti egység létrehozását. Korábban több száz rendőr teljesített szolgálatot Magyarország és Szlovénia határainak védelmét segítve, ami rámutatott arra, hogy a térségi országok közös erővel hatékonyabban tudnak megbirkózni a válsághelyzettel. A kezdeti együttműködésnél professzionálisabb megoldást fog jelenteni az új műveleti egység felállítása; Chovanec elmondása szerint a rendőrségi vezetők utasítást kaptak, hogy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, idegen nyelveket ismerő rendőrökből állítsák össze a 300 fős csoportot, melynek tagjai önként vállalják, hogy munkaidejük tekintélyes részét külföldi kiküldetésben töltik.
Szijjártó Péter január közepén a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a migránsok beözönlését Görögország tengeri határainál, egy több tízezer rendőrből és katonából álló közös európai karhatalmi erővel kellene megállítani. Görögország kormánya azonban inkább erőlteti az országba már bejutott migránsok szétosztását az Európai Unió tagállamai közt, mint a tengeri határok tényleges ellenőrzés alá vonását és a migráció leállítását. Macedónia, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia február elején állapodott meg arról, hogy a görög-macedón határ lezárásával leállítják a tömeges bevándorlást.
http://www.hidfo.ru/2016/02/haromszaz-onkentes-indul-europa-hatarainak-vedelmere/

A németek nem bíznak a sajtóban a liberális médiacenzúra miatt

A Kölnben történt tömeges szexuális zaklatás eltitkolása fordulópont volt az emberek sajtóba vetett bizalma szempontjából. A németek nem hisznek már a fővonalú médiának, mert a kormány médiacenzúrát működtet és hírzárlatot rendelt el az ideológiai szempontból kínos információkkal kapcsolatban.
Alig három héttel ezelőtt a német ZDF televízió volt igazgatója, Wolfgang Herles a Deutschlandfunk rádiónak interjút, melyben beszámolt arról a brutális médiacenzúráról, amit a német kormány a sajtószabadság leple alatt működtet. Elmondása szerint a sajtóorgánumok többsége “fentről” kapott utasítások mentén kell működjön, és szigorú cenzúra alatt működik – “ellenkező esetben nem is működhetne”. Herles az interjú során kijelentette, hogy a német sajtóorgánumok teljes engedelmességet tanúsítanak az ország hatóságai irányába, annak ellenére, hogy többségük látszólag “független” médiaként működik. Az ország hatóságai pedig szigorú feltételeket állítanak fel bizonyos témákra vonatkozóan, és arra kényszerítik a médiát, hogy kövessék az általuk megszabott utasításokat.
Herles az interjú során tényként számolt be arról, ami a még megmaradt maroknyi, bármennyire is komolyan vehető újságíró rémálma: a szakma egésze hiteltelenné vált, és az emberek már arra is automatikusan hazugságként tekintenek, ami esetleg tényleg igaz. Ez a hatalom által működtetett médiacenzúra következménye, ami megakadályozza, hogy az uralkodó ideológia számára kínos információk nagy nyilvánosságot kapjanak. A ZDF volt igazgatója úgy fogalmazott:
“Ma semmilyen negatív állítást nem tehetünk a menekültekkel kapcsolatban. Ez a kormányzati újságírás vezetett oda, hogy az emberek többé nem bíznak bennünk.”
A Der Spiegel német napilap most ugyanerről a jelenségről számol be, de nem a szakmában érintettek személyes tapasztalata, hanem hiteles közvélemény-kutatás eredményei alapján. A Spiegel nemzetközi kiadásában is megjelent beszámoló szerint az Allensbach alapítvány felmérése során a válaszadók mindössze 25%-a mondta azt, hogy megbízik abban, amit a média az országba érkező “menekült nőkről és gyermekekről” ír. A felmérés szerint a németek 40%-a egyértelműen nem bízik a médiában – a bizalmatlanság szintje pedig az “egészséges szkepticizmustól” az összes újságíró megvetéséig és gyűlöletéig terjed. A Spiegel szerint azonban ennél aggasztóbb, hogy ez nem egy a szélsőségekre jellemző állandó jelenség, hanem növekvő trendet mutat, és a médiával “elégedetlen”, “radikalizálódott” személyek száma egyre nő.
A nem tematikus sajtóorgánumok részéről az emberek kifejezetten elutasítóan fogadják, ha az adott újság le akarja korlátozni az olvasók információ-elérését, és érdemi információ helyett lényegtelen “műhírekkel” bombázza az olvasóközönséget. A világ történéseit 1-2 perces időtávokban közlő sajtóorgánumokkal kapcsolatban a németek is egyre inkább arra panaszkodnak, hogy a fővonalú média nem foglalkozik olyan kérdésekkel, melyek az embereket érdeklik, ehelyett politikai és gazdasági megrendeléseket teljesítenek, és már minimális erőfeszítést sem tesznek arra, hogy ezt eltitkolják. A fővonalú német sajtóorgánumok Facebook-oldalain szintén szembeötlő a hozzászólások többségének elutasító jellege, különösen a menekültkérdéssel kapcsolatban: a sajtó “szegény menekült nők és gyermekek” tematikájú beszámolói alatt is tömegével jelennek meg olyan hozzászólások, melyek azt követelik, hogy a menekültek sajnáltatása helyett a sajtó inkább valós szociális kérdésekkel, a kórházak és iskolák leépülésével, a romló megélhetési viszonyokkal és a közrend megbomlásával foglalkozzon – ami Nyugat-Európa vezető gazdasága esetében igen sokat sejtető jelenség.
A Spiegel szintén foglalkozott azzal, hogy a Kölnben történtek óta az újságírók nem csak az online közösségi médiában, de az utcán is gyakran válnak verbális inzultus áldozatává. A közelmúltban egy németországi újságíró, Dunja Hayali az Arany Kamera díjat vehette át, de az elismerést némileg hitelteleníti, hogy egy az eset kapcsán készült videofelvételen kerékpárral elhaladt mögötte az “utca embere”, aki a kamerák láttán odakiabált nekik, hogy “hazug újságírók”.
Az ICM Research tavaly májusi felmérése szerint a német lakosság több mint 55%-a alternatív sajtóorgánumokból tájékozódik, mert nem elégszik meg a fővonalú média által nyújtott információkkal és azok magyarázatával. Ez több mint fél évvel a Kölnben történt tömeges szexuális zaklatások eltitkolása előtt történt, ami a helyzet súlyosságát mutatja. Willy Wimmer, a Kereszténydemokrata Unió tagja akkor úgy kommentálta az esetet; a német lakosság többsége azt akarja, hogy a hazai média függetlenedjen az amerikai befolyástól. Elmondása szerint az ukrán válság jelentett fordulópontot a sajtóval szembeni bizalmatlanság szempontjából, mert az emberek a hazai fővonalú sajtó mellett alternatív nemzetközi sajtóorgánumokat is követve egyértelműen láthatták, hogy a nyugat-európai sajtó elhallgat dolgokat, elferdíti a híreket. A Németországban és más nyugat-európai országokban működő médiacenzúra súlyosságát mutatja, hogy nem kellően megalapozott feltételezések alapján gyakran riogatnak olyan hírekkel, miszerint terroristák atomerőművet akarnak felrobbantani, de amikor Kelet-Európában küszöbön állt egy valós atomkatasztrófa, az esetről teljes hírzárlatot rendeltek el. Az Ukrajnában 2014 január-februárban történt puccs idején szélsőjobboldali csoportok fegyveresei elfoglalták a rivnei atomerőművet, amiről egyetlen fővonalú német sajtóorgánum sem számolt be, mert ezek a szélsőjobboldali csoportok a terrorcselekménnyel egy atlantista kormány hatalomra jutását segítették.


http://www.hidfo.ru/2016/02/a-nemetek-nem-biznak-a-sajtoban-a-liberalis-mediacenzura-miatt/

A farm, ahol élünk – Ezért szeretik ma is világszerte

A sorozatok korát éljük. Egyik jön, a másik megy. Mégis van egy örök „darab”, ami úgy tűnik, nem akar kimenni a divatból.
Az 1970-es években óriási sikere volt a „ Farm, ahol élünk” című sorozatnak az USA-ban. Ezt követően az 1990-es években ismételték a Hallmark csatornán szintén nagy nézettségre tett szert. És ezzel nincs vége a sikertörténetnek, hiszen napjainkban is újra reneszánszát éli a sorozat és megannyian olvassák a könyvet is.

Mi lehet a siker titka?

1. A kor. Az az időszak, amikor az emberek még egyszerűen éltek. A vidéki élet középpontjában a hit, a család, a barátok, a praktikus tudás állt. Természetesen akkor is voltak nehézségek, nem is kevés, mégis mindig mindenki mosolygott és kedves volt, és soha nem volt olyan probléma, amit ne tudtak volna együtt megoldani.
Fotó: countryliving.com
2. Azt tanították, hogy a legfontosabb érték a család. Ma már, a teljesítmény- és pénzorientált világban, egy különleges nosztalgiával tekintünk vissza minderre.
Fotó: countryliving.com
3. Mint ahogyan az életben, e sorozatban is helye van a szomorúságnak és a gondnak. Vakság, lépfene, szomorú függőségek, gyermekhalál és egyéb tragédiák. Szinte minden epizódra jut valami tanulságos, megoldandó feladat, ami a zord valóság megismertetése mellett a kitartásra és egymás megsegítésére tanít.
14-IM-0597-WhatsWrongWithThisPicture-LHOP-5Fotó: countryliving.com
4. Bámulatos felvételekben sincs hiány. Valóban kevés az olyan fantasztikusan szép képi ábrázolása a vidéknek, mint ebben a sorozatban. A dombról leguruló-, a hegyi patakban fürdőző vagy éppen horgászó, illetve sétáló, boldog kacagásokkal teljes gyermekarcok látványa valóban lélekemelő.
Fotó: countryliving.com
5. Azért, mert farmon vagy tanyán élünk, nem kell elfelejtenünk a divatot. Ennek bizonyítékaként a szép viselet is látványosan jelenik meg a filmkockákon. Csodás női ruhák, az alsószoknyától kezdve a csipkés-fodros felöltőig mind bámulatra méltó és kedves a szemnek.
Fotó: countryliving.com
6. A gyerekek házimunkára nevelése mindennapi rutin. Már kicsi korukban feladatot kapnak a házban és a házon kívül, az állatok körüli teendőkben is. Olykor szórakozva tanulják az élet legfontosabb feladatait.
Fotó: countryliving.com
7. Tény, hogy az egész sorozat egyfajta tanítás. A mindennapok leckéin keresztül. Miután elmerülünk az eseményekben talán nem vesszük észre, de akaratunkon kívül is egy masszív tanulási folyamat részesei vagyunk.
Fotó: countryliving.com
8. Charles Ingalls. Ő a legelbűvölőbb, legkedvesebb és legnagyszerűbb édesapa és férj. Tökéletes férfi, aki megbízható, jó lelkű, szorgalmas és kiváló társ, mint ahogyan felesége,  Caroline Ingalls a legkedvesebb, legbájosabb édesanya, feleség és kiváló társ.
Fotó: countryliving.com
9. Az érzelmek hullámvasútját járhatjuk minden epizód megtekintése közben. Nevetés, sírás, esetleg sírva nevetés nélkül nehéz nézni a történetet. Könnyes szemmel avagy a nélkül nézzük az eseményeket, egyet bizton állíthatunk: lehet, hogy nehéz a világ, de minden nehézség ellenére egy csodálatos hely.
little-house-on-the-prairie-drama-family-romance-series-western-42-images-234221

Kedvenc idézetek a sorozatból

  • Soha nem vitatkoznánk, ha mindig csak az egyikünk volna hibás.
  • Nagy hiba, ha azért akarsz megváltozni, hogy mások szeressenek.
  • Tudod, mit jelent optimistának lenni? Nem beszélni a körülöttünk levő rosszról.
  • Az otthon egy érzés, amikor tartozol valahova, és kellesz valakinek.
  • Nem érdekel, mit gondolnak mások, amíg tudom, hogy igazam van.
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/tanulsagos-toertenetek/3772-a-farm-ahol-eluenk--ezert-szeretik-ma-is-vilagszerte