Dánia védelmi minisztere szerint
a skandináv ország csatlakozik a francia vezetésű Európai Beavatkozás
Kezdeményezéshez (EI2), és a brit vezetésű Közös Felderítő Erőkhöz
(JEF), melynek célja, hogy Európa egységet mutasson fel Donald Trump
mindinkább kiszámíthatatlanná váló politikája miatt.
Claus Hjort Frederiksen dán védelmi
miniszter bejelentette, hogy Dánia részévé válik a francia vezetésű
Európai Beavatkozás Kezdeményezésnek (EI2), és a brit vezetésű Közös
Felderítő Erőknek (JEF). A miniszter elmondása szerint ez a lépés
jelzi Európa független fegyveres erők létrehozására irányuló szándékát,
illetve egy olyan erő létrehozását, mellyel Európa az Egyesült
Államoktól függetlenül reagálni tud a válsághelyzetekre – derült ki a
Danmarks Radio beszámolójából.
“Európa nagyobb felelősséget kell
vállaljon saját biztonságáért. Büszke vagyok arra, hogy Dánia
csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, mert ez megerősíti
biztonságpolitikai profilunkat, és hozzáférést biztosít olyan
fórumokhoz, melyek hasonló megközelítést képviselő országokat
tömörítenek” – mondta. A védelmi miniszter szerint a világ még
instabilabbá vált a közel-keleti válságok és Oroszország külpolitikája
miatt, ami az utóbbi időben egyre “magabiztosabbá” vált.
A dán védelmi miniszter hangsúlyozta; az
új szövetségi rendszerek létrejötte egyelőre nem változtat azon, hogy a
NATO és az Egyesült Államok képezi a dán biztonságpolitika sarokkövét.
Ugyanakkor, amennyiben a helyzet úgy kívánja, az új biztonsági
együttműködések keretén belül az európai országok a NATO-tól és az
Egyesült Államoktól függetlenül is reagálni tudnának a
válsághelyzetekre.
Mindkét kezdeményezés egyaránt elnyerte a
dán parlament támogatását, és a Szociálliberális Párt közleménye
szerint ez fontos jelzés Donald Trump számára, mely azt mutatja, hogy
adott esetben az európai országok az amerikai érdekkel szemben is
egységet tudnak felmutatni.
http://www.hidfo.ru/2018/06/dania-is-tamogatja-a-nato-tol-eltavolodas-folyamatat/
http://www.hidfo.ru/2018/06/dania-is-tamogatja-a-nato-tol-eltavolodas-folyamatat/